Próbálom megmagyarázni (kimagyarázni?) a lehetetlent, de úgy érzem, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Alig merek Willow-ra nézni, olyannyira zavarban vagyok ettől a helyzettől, amit igazából csak magamnak köszönhetek. Amikor kéne, sose tudok mondani kb semmit, bezzeg amikor meg jobb lenne befogni, akkor meg ez történik. Éppen könyöklő helyzetben túrok bele homlokomtól kezdve a hajamba, mikor Willow egy ledobott atombomba hatásával felérő megjegyzést tesz, a meglepetéstől kis híján koppan a fejem a konyhapulton. Hogy ütős páros lennénk? Ez most villant a fejébe, vagy már ott motoszkált? Azt hiszem nem fogom megtudni, mindenesetre eléggé megdöbbent ahhoz, hogy egy ideig meg se tudjak szólalni, de legalább addig van ideje neki is kifejteni az álláspontját. -Én… nem arról van szó, hogy gondolkodom rajta vagy ilyesmi, csak…- még én is érzem, hogy a kimondott szavaimnak hazugság szaga van, hiszen én hülye természetesen pont ilyeneken agyaltam. -Egyszerűen csak… ajj…nem kellene hallgatnom a szüleimre. - kényszeredett rövid nevetést hallatok, ezzel próbálva oldani a feszültséget, de hogy mennyire sikerült…hát magamban nem igazán, az egyszer már biztos. Én is összerezzenek a csengő hangjára, de közben meg is könnyebbülök, hogy az érkező pizza elveszi ennek a kínos szituációnak az élét. Míg Willow a futárt intézi, én szórakozottan piszkálgatom a kólás flakon cimkéjét, ismét elmerülve abbéli gondolataimban, hogy én meg Willow…Túl sokáig azonban nem tudok kattogni ezen, mert egy random pizzaszelet talál be a számba, amitől szemöldököm a homlokom közepéig szalad, és szemeim is elkerekednek. Első döbbenetemből magamhoz térve magam is elengedek egy vigyort, némileg könnyít a szívemen, hogy a lány is mosolyog. Talán ez az jelenti, hogy nem neheztel rám. -Akarod közben folytatni a filmet? - bökök fejemmel a kanapé felé, és ha nincs ellenvetése, akkor a szalámis pizza dobozát megragadva odaslattyogok, majd ledobom magam és megnyomom a távirányítón a lejátszás gombot. Egy ideig csak a nyammogás hallatszik, bár amennyire éhes voltam korábban, annyira nincs most étvágyam, de azért két szeletet letuszkolok, közben magamban mantrázom, hogy harap, rág, rág, rág, nyel. Olyan vagyok mint valami idióta fogyatékos, bár ha őszinte akarok lenni, úgy is érzem magam. Egy meggondolatlan megjegyzéssel majdnem elszúrtam mindent. Remélem, hogy csak majdnem. Próbálom magamban tartani a kérdést, ne zavarjam meg többet a filmet, aminek cselekményében teljesen elvesztettem a fonalat, gőzöm sincs miről szól. -Willow, én…tényleg sajnálom, nem haragszol rám, ugye? Ugye nem rontottam el mindent, ami köztünk van? - már-már gyermekekre jellemző bűntudattal telítve hagyják el a szavak a számat, ahogy oldalra fordított fejjel megszólalok, majd válaszát várva az alsó ajkamra harapok, amiken lassan sebek fognak megjelenni, ha így folytatom.
Vendég
Vendég
Csüt. 17 Aug. 2023 - 19:36
Eleve hevesebben dobogó szívem ugrik egyet, mikor a monoton zúgást leszámítva csendes lakásban egyszer csak pittyegni kezd a hűtő. Sosem hallottam még ezt a hangot, gondolom, ezzel jelzi, hogy valami nem stimmel és ezzel nincs egyedül. Pulóverem ujját piszkálom, egy idő után már azt is nézem, valamikor lehajtottam a fejem, de fel sem tűnt idáig. Thomas megmozdul, mire a szívem nem kiugrik a helyéről, hanem kihagy néhány ütemet. Elsétál előttem, nem emelem fel a fejem, de amíg tudom, végigkövetem a tekintetemmel, majd egy kicsit elidőzöm ott, mielőtt újra magam elé bámulnék. Elkezd beszélni, mire rákapom a tekintetem és a fejemet is felemelem. Nem értem, mit mond, de nem kérdezek rá, hagyom, hogy erőt gyűjtsön, mert szemmel láthatóan ezzel küszködik, várok, míg ismét megszólal. Mondhatnám, hogy megnyugtat, amiket hallok, hiszen pontosan azt erősíti meg, amit kell. Mi remek barátok vagyunk, jól kijövünk egymással, sok a közös vonásunk és ott van az a pár különc szokás is, szóval minden rendben. Csakhogy folytatja ezzel lerombolva a kezdődő biztonságérzetem és visszaadja a bizonytalant, amivel nem tudok mit kezdeni. - Szerintem ütős páros lennénk - Willow, ezt meg mi a búbánatért mondtad? Hát meg vagy te őrülve?! csak úgy visít a hang a fülemben, miután véletlenül kicsúsztak az át sem gondolt szavak a számon egyszerű reakcióként. Dolgozna a reflex, csapnék a nyomukra, ám megfeszítem a karom, kivételesen megpróbálok nem gyerekes módon viselkedni. Basszus, de el kéne szaladni! Jó, hogy a vállamat nem rántottam meg, közömbösséget színlelve, ha már a hangom valahogy úgy hangzott. - Mi nagyon jól meg vagyunk így - egyet kell értenem vele, meglepően simán ment eddig minden -, de ha te már ilyeneken kezdesz gondolkozni annak oka van. - kifújok egyszerre egy nagy adag levegőt. - Fogalmam sincs, mit kell mondani erre. Hozhatnék fel érveket magam ellen, vagy arról, milyen macerás kapcsolatban élni, habár erről dunsztom sincs, mert sosem éltem együtt senkivel... - megrázom a fejem - Szóval, öhm... Mi is volt a kérdés? - rajtam a sor, hogy kezembe temessem arcom, elbújjak egy kicsit, míg talán, ismétlem talán, összekaparom maga. Kisebb szívrohamot hordok ki lábon a megszólaló csengő hatására. Mint egyfajta megmentőre gondolok a pizza futárra, aki az ajtónkban ácsorog két dobozzal a kezében. Elfelejtettem kivenni a tárcámból a borravalót! - Egy pillanat - a kabátom zsebében turkálok valami pénzfélét keresve. Ezek csörögnek, sebaj, jobb, mint a semmi. Valamennyi centet öntök át tenyeremből az övébe, aztán átveszem az illatozó dobozokat, végül lábbal becsukom az ajtót. Besétálok a konyhába, leteszem a pultra a pizzákat, majd megfordulok és Thomas-ra nézek. Mint egy cunami, úgy zúdul rám a korábbi beszélgetésünk hulláma. A mozdulat szinte ösztönből jön, kiveszek a legfelső dobozból egy szeletet és a lendületet kihasználva már lépek is előre, hogy a szájába nyomjam. - Szerintem együnk - szólalok meg és valószínűleg olyan arcot vág, amit nem bírok megállni legalább mosolyognom kell rajta. Remek, elterelő hadművelet beindul. Visszatérek a dobozhoz és a másikból, a kedvenc sajtos verzióból elveszek magamnak is egyet. Beleharapok, mielőtt bármi hülyeséget mondhatnék.
Igen, a könyv szép terelés volt, gondolatban vállon veregetem magam, amiért ilyen ügyesen ezt kitaláltam, és úgy tűnik, mindez Willow számára is elfogadható magyarázat. De, mert hát mindig van egy “de” ugyebár, természetesen előtör belőlem a Thomas Baker és nem tudom befogni, egy őszinteségroham jön rám, amit nem tudok kontrollálni. Szemmel láthatóan összezavarom mindezzel lakótársamat, de nincs egyedül, az én fejem is olyan kusza, mint egy fonalgombolyag, amire rászabadult egy csintalan kölyökmacska. Majdnem kitört belőlem egy olyan vallomás, amit még én sem tudok, komolyan gondolok-e, de szerencsére még időben be tudom fogni a számat, mielőtt még kellemetlenebb helyzetbe sodrom mindkettőnket. Tisztában vagyok vele, hogy a barátságunkat veszélyeztetem jelenleg, nehezen is viselem ezt a terhet, muszáj lehűtenem magam, így mielőtt Willow annyit mondhatna, hogy fapapucs, én már odakint vagyok a konyhában, és a hűtőből kiáradó hideggel próbálom csillapítani a tüzet, ami úgy érzem, kis híján felgyújtja a fejemet. Nem sokáig ácsorgok egyedül, hamarosan meghallom a lány hangját mögülem, de nem tudok ránézni, továbbra is a hűtőbe bambulok, mintha annyira érdekes lenne a margarinon szereplő szavatossági idő. Első kérdéseire csak kinyitom a számat, ám hang nem jön ki rajta, csak némi tüdőmben szorult levegő. Mit lehet erre mondani? Miért nem tudtam befogni a számat, és nézni nyugiban a filmet? Tényleg el kell rontanom a jót az életemben? Mert igen, Willow jelenléte ezt (is) jelenti számomra. Kezd iszonyú kínossá válni ez a csend, amit csak a hűtő búgása és a szomszédból áthallatszó zene tör csak meg. Amikor a hűtő csipogással adja a tudtomra, hogy túl régóta van már nyitva, összerezzenek, és végre erőt veszek magamon, hogy becsukjam az ajtaját. A konyhapult Willow-al merőleges oldalához megyek, és hogy további időt nyerjek, iszok néhány kortyot, majd a pultra könyökölök, arcomat a tenyerembe temetve. -Én… nem is tudom mit mondjak. - motyogom bele az ujjaimba, amik így túlságosan artikulálatlannak tűnnek, így elveszem onnan, de a könyöktámasz marad, és csak oldalsó pillantásokat vetek a lányra. -Ne haragudj. Apa teljesen összezavarta a fejemet ezzel az egész témával. Persze, hogy barátok vagyunk, és ez jól is van így, nem akarom ezt elrontani… a szüleim értenek hozzá, hogyan babráljanak a fejemmel, biztosan csak erről van szó, mert… - nem bírok tovább egy helyben állni, mindkét kezemmel a hajamba túrok, és kábé egy méteres szakaszon kezdek fel-alá sétálgatni. - Most csak képzeld el, ha nekik lenne igazuk… te meg én, mint egy… - nehezen jön a számra a pár szó. -Szóval hogy több legyen köztünk mint barátság… tiszta őrület, nem? - hadarok, hangomból pedig bizonytalanság hallatszik ki, ahogyan relatíve összefüggően sikerül beszélnem, bár nem vagyok benne biztos, mennyire javítottam a helyzeten. Egy pillanatra megállok a masírozásban, Willow-ra nézek, önkéntelenül ismét az ajkamba harapok, és ismét elönt az előbbi gondolatcunami. Mi van, ha tényleg többet érzek iránta? Olyan…olyan rossz lenne? De egyből meg is dorgálom magam, persze hogy rossz lenne, sőt, katasztrofális! Hiszen ő csak barátként tekint rám. Folytatom a fel-le sétát, gondolatban az összes körmömet tövig rágtam már az idegességtől.
Vendég
Vendég
Csüt. 17 Aug. 2023 - 17:58
Tudhattam volna, hogy a könyvről beszélgettek. Elég logikus, ha megmozgatott benne valamit és most ezen gondolkozik, ahelyett, hogy a filmet nézné például. Eszembe sem jutna haragudni rá emiatt, ezért is engedem el a dolgot, habár szívesen kérdezősködnék még, de nem tartozik rám a dolog. Előre kezdek figyelni, a film folytatódik, ő is csendben van, szépen helyreáll a rend. Már azt hinném, tényleg minden oké, de egyszercsak azon kapom magam, az állóképet nézem. Eltelhetett egy-két másodperc, mire ez eljutott a tudatomig. - Most miért... - zavartan nézek rá, mutatóujjammal a tv felé mutatok és abszolút nem értem a helyzetet. Mi történik? kérdezi a kis hang óvatosan a fejemben. - Öhm... persze - esküszöm, nem tudom, miről beszél. Mi az összefüggés a könyve és eközt? Elég jó példa vagyunk erre a kérdésre mi ketten, nem? Csak nézzen ránk. Mi jó barátok vagyunk, tudtommal. Vagy mégsem? Talán most jutott el addig, hogy sok neki a közös lakás, erről beszéltek az édesapjával és... Nem, Thomas nem ilyen, ez őrültség. Nem, nem, neeem, nem nem. Hallgatom tovább, mert kis szünet után folytatja, s egyszerre kezd értelmet nyerni az egész, meg zavarodom össze még jobban tőle. Talán a szám is kicsit tátva maradt, annyira elképedten hallgatom a felvetést, meg... meg mindent. Lemaradok arról is, ahogy feláll és kislisszan a konyhába, bár mintha hallottam volna valamit egy italról, vagy valami hasonló. Megrázom a fejem, közben talpra állok, hogy utána menjek. - Kezdhetnénk az elején? - alig kapok levegőt, a tüdőm kapacitása jelentősen csökkent a mindenség hatására, ezért szavakat is nehezebb kipréselnem a számon. - Mi ez az egész Thomas? Mit mondott apukád, és mi történik most? - Azt hiszem, belül bőszen tagadtam az egészet, fel sem akartam fogni, mert addig megvan a kis békés, baráti közegünk, míg a dolgokat nem bonyolítjuk meg. Törékeny talajra tévedtünk, félelmeim kezdtek beigazolódni, habár nem pont így képzeltem. - Létezik barátság lány és fiú közt, ez vitathatatlan tény, viszont te már kezdesz valami egészen másról beszélni. - Amiről nem biztos, hogy tudni akarok. Szerettem volna a fülemre szorítani a kezem és elbújni a szobámban, mert ahogyan gyanakvóan méregettem, egyre furcsább érzések kavarogtak bennem. Ha azt akarja mondani, amire gondolok, hogy fogja mondani, azzal örökre megváltoztatja a kapcsolatunkat. Többet érezne irántam? Vagy azt hiszi, én érzek? Nekidőltem a konyhapultnak, mellettem ott állt a nyitott hűtőajtóban ő, de nem mertem ránézni.
Willow túl szemfüles ahhoz, hogy ne szúrja ki, nem épp a film körül járnak a gondolataim, amire olyannyira nem figyelek, hogy nagy eséllyel az sem tűnt volna fel különösebben, ha zöld marslakók lovagoltak volna meg szivárványszínű egyszarvúkat. Az agyam elkalandozása minden bizonnyal egészen a film végéig nagy eséllyel kitartott volna, ha nem szól rám, szóval emiatt (is) zavarba jövök, hiszen nem túl udvarias lépés nem a közös, megbeszélt programunkra összpontosítani a figyelmet. Természetesen nem sikerül őt elsőre meggyőznöm arról, hogy nem fontos a téma amin gondolkodtam, a nagy adag popcorn után az ajkamat rágcsálom, hogy most ebből hogy húzzam ki magam anélkül, hogy megsérteném Willow-t, ami a szándékaim listájának utolsó helyeinek egyikén lenne. Még a filmet is megállítja, a szívem az idegességtől szinte a torkomban dobog, meg is kell egy kicsit köszörülnöm, hogy egyáltalán meg tudjak szólalni. -Én...szóval...- ismét a dadogás, remek. Gondolkooooooooozzz! Találj ki valamiiiit! -Csak... a könyvvel kapcsolatban mondott valamit, hogy nem logikus, ahogyan az egyik jelenetet felépítettem. Dee...ez most tényleg nem fontos, a film után visszatérhetünk rá. - addig kitalálok valamit amivel tovább görgethetem ezt a füllentés-gombolyagot. Lazának szánt mosoly küldök felé, és újabb adag popcornt tolva a képembe hagyom, hogy újra elindítsa a filmet. Oldalra pislogok, és bár nem vagyok a legjobb az érzelmek leolvasásában, most valahogy szomorúságot meg talán csalódottságot vélek észrevenni Willow-n, amitől hirtelen rosszul érzem magam. Már fáj, ahogyan alsó ajkamat harapdálom, de még további egy-két percig nem szólalok meg, agyamban tornádóként söpörnek végig a gondolatok, érzések, mígnem azon kapom magam, hogy most én nyúlok előre a távirányítóért, és nyomom meg a szünet gombot, majd a kis kütyüt csak közénk dobom a kanapéra, majd ismét Willow felé fordulok. -Szerinted létezik igazi barátság férfi és nő között? - csúszik ki a számon a kérdés önkéntelenül, és fogalmam sincs, tényleg ezt akartam-e mondani, de elmém forgószele most ezeket a szavakat köpte ki magából, és úgy néz ki, ennél nem tud megállni, mert mintha csak javítani akarna a helyzeten, az agyam ismét vezérli ajkaimat és hangszálaimat, hogy további mondatokat fűzzön hozzá. -Mármint...apa azt mondta, hogy szerinte ilyen nincs, mert hogy előbb vagy utóbb legalább az egyik fél biztosan többet akar majd...Én mondtam neki, hogy nem értek egyet, igenis lehetséges, hiszen nézzen csak meg minket, aztán gondolkodtam, és most már nem vagyok benne biztos, mert...- a józan eszem itt állítja meg ezt az egy szusszra elhadart szótömeget. Szemeim elkerekednek, úgy megdöbbentettem még saját magamat is, hogy még a szám is nyitva maradt, pár másodpercig meg se tudok szólalni ismét, érzem, hogy a fejem paradicsomvörös. -Öhm.. izé...hozok inni, kérsz valamit? - köszörülöm meg a torko, mintha ezzel törölni tudnám az elmúlt kettő perc szájmenését. Mint akinek bolha csípett a seggébe úgy pattanok fel és sietek ki a konyhába, nyitom ki a hűtőt egy kólát előtúrva, és legszívesebben az egész fejemet bedugnám a hidegre, mert úgy érzem, felgyulladok. Egyik kezemben a kólával másik kezemmel a továbbra is a nyitott hűtőajtót támasztva, Willow-nak háttal állok, csukott szemmel élvezve a kiáramló hideget, ami energiatakarékossági szempontból nem túl nyerő ötlet, de ez most nem érdekel. Nem fér a fejembe ez az egész. Most ugye nem céloztam nyíltan arra Willow-nak, hogy esetleg többet érzek iránta, mint barátság? Hiszen én magam sem tettem helyre magamban a dolgokat...valaki csípjen meg, ugye ez csak egy álom?
Vendég
Vendég
Csüt. 17 Aug. 2023 - 15:14
- Aha - elnyújtom a szót, de nem feszegetem tovább a témát, tényleg betudom annak a dolgot, hogy a könyve lefoglalja minden gondolatát, meg hát, Thomas ilyen, már elfogadtam ilyennek. Elkészítem inkább a kukoricát, őt addig "átzavarom" a nappaliba a film miatt, aztán csatlakozom hozzá és elindítjuk. Már az első öt percben látszik, nem ez az év sikerdíjasa, de kárpótol, hogy azért igyekeztek jól összerakni. Úgy méregetem, mintha értenék is hozzá, figyelem a színészeket, a cselekmény kibontakozását, aztán kicsit belezavarodom, mikor valószínűleg fordulatra kerül sor. - Hé, te nem is nézed! - elcsípem, ahogy gondolataiba mélyed, ezért abszolút megérdemel egy kukoricaszemet az arcára, ami mellé mosoly dukál és várom a hihető magyarázatot. Nyugodtan elmondhatja, ha unalmasnak találja a filmet. Bele szoktam nyúlni, pontosabban mellé, igen sokszor, ám ő sosem mondja el, pedig látom rajta, egyáltalán nem érti, minek ülünk ott, pont azt nézve, ami még a zs-t is übereli. - Elmondod? Hátha nyer egy kis értelmet, ha több szemszögből nézzük. - egyik lábamat felhúzva felé fordulok és kíváncsian várakozom. Nem tartom magamat jó tanácsadónak, de azt egészen biztosan nem sütheti rám senki, hogy rossz hallgatóság lennék. - De érdekes, mondd el, tényleg. - ezt alátámasztandó előre nyúlok a dohányzóasztalra tett távirányítóért és megnyomom a szünet gombot rajta. - Szóval? Ötletem sincs, miről lehet szó. A szüleiről mindössze pár szót hallottam, szeretik egymást, jó a családi viszony, tehát ezen a téren minden rendben. Az édesapja tanácsa talán a könyvével kapcsolatos, az a bizonyos "más szemszög" lehet a ludas, amiért ennyire máshol jár az esze. Nem is kellene erőltetnem, nem tartozik rám, mit csinál, ennek ellenére itt kíváncsiskodom, mint valami kislány. Magamban morgolódom egy keveset, miközben lerakom a lábam és ismét előre fordulok a tv irányába. - Persze, ha nem szeretnéd elmondani, nem kell. Biztos, nem tartozik rám, semmi gond. - kézfejezemre húzom a pulóverem egyik ujját, aztán a másikat is, s ráharapok a számra. - Öhm, nézzük tovább? - hülye kérdés. A témát lezárjuk, elvégre miért is mondaná el, nem vagyok én senki, megoldják ők maguk, nincs szükség rám. Ismét előre hajolok a távirányítóért és, ha csak meg nem akadályoz benne, úgy elindul a film tovább és én a képernyőt bámulom. Az, hogy agyban merre járok már más kérdés.
Nagyot csattan a homlokomon a tenyerem, mikor Willow a pizzarendelésről kérdez, ebből érzékelheti, hogy elfelejtettem megrendelni. Akartam, csak közben hívott apa, aztán meg...teljesen elvonta a figyelmemet a képtelen fejtegetéseivel. Az óceán másik oldaláról Cupido-t játszik itt nekem. -Azt se tudom hol a telefonom, rád bízhatom? - nézek rá egy kérlelő tekintettel, de aztán vissza is süllyedek saját kis gondolataim mocsarába.
Egyébként is jellemző rám, hogy teljesen elkalandoznak a gondolataim, és nem arra figyelek, mint amire kéne. Volt már, hogy ennek következtében ütött el majdnem autó, rendszeresen megyek neki szekrénynek, asztalnak, akárminek, vagy épp sózom meg a kávémat. Meg se kéne, hogy lepjen, hogy a popcornt is nem épp előírás szerint próbálom elkészíteni. Willow szavait meg se hallom, csak amikor kiveszi a kezemből realizálom, hogy mit sikerült majdnem összehoznom. Kérdésére érzem, hogy elönti a vörösség az arcomat, úgy néze ki, mint kissé kinyúlt és viseltes Vasemberes mintájú pólómon Tony Stark páncélja.
-Öhm... én csak...azon hogy vajon milyen filmet választottál ma estére. - némi dadogással, de relatíve gyorsan sikerül kipréselnem a számon némi füllentést, ami talán még hihető is, már csak abban kell reménykednem, hogy a zavart pirulásomat Willow betudja annak, hogy a műanyagot akartam mikrózni, ami kétségkívül ahhoz vezetett volna, hogy vehettünk volna újat. Azt azért mégsem mondhattam neki, hogy épp azon agyaltam, hogy vajon lehetne-e köztünk több, mint barátság. Azzal aztán mindent elrontanék, a föld is megnyílhatna és el is süllyeszthetne.
A konyhapultnál téblábolok míg ő a popcornt csinálja, így megörülök, mikor "feladatot" kapok, és amikor a nappali részhez érek, kifújom a levegőt, amit észre se vettem, hogy mióta bent tartok. Mi az instennyila van velem? Ránézek a tévére, mit választott ki Willow, de nem fogom fel a szavak értelmét, de azért néhány percet elmolyolok vele, próbálva összeszedni magam - nem sok sikerrel. Végül egy felmutatott hüvelykujjal és egy bamba vigyorral hagyom jóvá a filmet, úgy döntve, megbízom a lány ízlésében.
A pattogatott kukorica elkészül, bekuckózunk a kanapéra, de én már a nyitó jelenet első perceiben érzem, hogy elkalandozok. Amikor nekem repül a popcorn darabka, éppen a fejemben készítettem virtuális pro-kontra listát azzal kapcsolatban, hogy mi is lenne, ha több lenne köztünk barátságnál Willow-val. Mert...azt hiszem valahol apának igaza lehet, az utóbbi időben olykor tényleg valami fura érzés van a gyomromban vele kapcsolatban, de ezt betudtam annak, hogy egyébként is ideges típus vagyok, ráadásul most itt a készülő könyv, a kiadói nyomás, stb stb, abszolút nem is gondoltam tovább ennél.
-Én csak...- rázom meg a fejem, hogy kizökkentsem magam a korábbi gondolatmenetemből, aztán hogy időt nyerjek, felkapom a szürke pamutmackóra lepottyant popcornt és szórakozottan a számba dobom. Most erre valamit muszáj vagyok mondani, túl feltűnően nem a filmre koncentráltam. Gondolkozz Thomas, gondolkozz!-Én csak...azon gondolkodtam amiről apával beszéltem még a filmezés előtt...mondott pár képtelenséget, és elkalandoztam afelé... - ismét megrázom a fejem, most már sokadjára, kesze-kusza tincseim ide-oda libbennek.
-De...nem érdekes, nem akarom zavarni a filmet, nézd, a főszereplő mindjárt meghal! - mutatok a tévére, ahol tényleg épp haldoklik egy férfi, akiről igazából csak tippelem, hogy a főszereplő, mert valami híres színész játssza, akinek a világért sem fog most eszembe jutni a neve. A popcornos tálba nyúlok, majd egy marokkal a számba tömök, és már-már meredten bámulom a képernyőt, mintha teljesen izgalomba hozna az ott vívott drámai haláltusa, közben viszont a szívem olyan hevesen püföli a mellkasomat, hogy már-már fizikai fájdalmat okoz. A végén szívrohamot fogok kapni, az lesz még ám csak a móka...
Vendég
Vendég
Szer. 16 Aug. 2023 - 19:09
Mintha már évek teltek volna el az egész költözködés óta. Valamennyit változtatni kellett a napi rutinjaimon, de egészen jól összeszoktunk szerintem ahhoz, hogy megérje a dolog. Thomas, mint azt sejtettem is, szeret a szobájában lenni. Van, hogy hazaérek és ha, nem látnám a cipőjét az előszobában, azt is hihetném, nincs otthon. Volt, hogy késztetést éreztem rá, bekopogjak, legalább ezzel tudatva, megjöttem, de rájöttem, nekem se feltétlenül tetszene a dolog, ezért annyiban hagytam. Bementem a saját kuckómba, átöltöztem lazább szerelésbe. Így tettem most is, aztán elnyúltam az ágyamon, bekapcsoltam a laptopot és böngészni kezdtem a neten. Tanulmányok bizonyítják, mennyire el lehet veszteni az időérzékünket ezzel, ennek csapdájába estem én is, amiből a kinti motoszkálás zaja zökkentett ki. Épp egy cikket olvastam, amiben azt fejtegetik, milyen nehéz észrevenni az igazán fontos embereket, ha az orrunk előtt vannak. Így lehet elszalasztani a "nagy Ő"-t is, az írás szerint legalábbis. Engem ez a veszély nem fenyeget tudtommal, tehát nyugodtan nézelődhetek az orromon túl is. - A medve kibújt a barlangjából - szólalok meg hangosan, majd lecsukom a laptopot és egy nyújtózást követően felállok. Belebújok szürke színű, szőrös papucsomba és kisétálok a nappaliba. A bő pulóver lóg rajtam mindenhol, a rövidnadrágom egy férfi alsónadrágjára hajazóan csíkos, de olyan kényelmes mindkettő, hogy semmi másra nem cserélném le őket. Thomas pedig már szerintem megszokta, hogy bennem a nőiességet mélyre temették, ha az otthon négy faláról van szó. Még kint csak-csak, de itthon... - Meg is rendelted azt a pizzát vagy a jövő heti filmezésig is várhatjuk? - cukkolom természetesen, de hát van alapja, megérdemli az emlegetést. Ha már érkezik, akkor lehuppanok a kanapéra a távkapcsolóért nyúlva, ha még nincs leadva a rendelés, akkor a mobilomért kell visszamennem a szobámba. Egészen a költözésig egyébként fogalmam sem volt róla, mennyi cuccom van. Az adománybolt jól járt ezzel, szelektáltam rendesen a holmijaimat, hogy elférjek a mostani helyemen. Az elején kényelmetlenebb volt az egész, aztán megszoktam. Szóval kikerestem a telefonomon a pizzériát, ha szükség volt rá, és megrendeltem a szokásost. Más esetben a filmlistát pörgettem a tv-n. Nekem kellene választanom és volt is pár ötletem. - Fordítva! - kiáltok rá. Látszólag teljesen elbambult, sokadik szólongatásra sem reagált, ezért is jöttem utána. - Add ide, megcsinálom én. - átveszem tőle a zacskót, meg a papírtasakba összepréselt kukoricaszemeket. - Hol jársz fejben? Valami izgalmas? Csupa fül vagyok. - csípőmmel arrébb lököm, hogy odaférjek a mikróhoz, közben halkan felnevetek. Mióta megjött az ihlete az íráshoz, gyakran veszti el a fonalat. Igazi furapók, de így... szeretem. Igen, tulajdonképpen nevezhetjük így, mert a barátok szeretik egymást, nem? Az, hogy én hülye cikkeket olvasok mostanában, amik totálisan összezavarnak az én dolgom, feleslegesen agyalok hülyeségeken. Miért is jutott ez most eszembe? Tessék, már mindketten elgondolkoztunk, ki tudja, min a popcorn meg nem halad. - Nézd meg a kiválasztott filmet, tetszik-e neked is. Egy kis akció, történelmi vonal, meg még más dolgok. Nincs égig magasztalva, finoman szólva, de nekem szimpi. - mivel mindketten szeretjük megnézni a "Zs kategóriás" filmeket, kevésbé kínos, ha mellé nyúltam. Az első kukoricaszemek hangosan pattanva nyílnak ki a tasakban, nézem a kis ablakon át, amint forogva fokozatosan puffad fel az egész. Kicsivel később ismét a kanapén vagyok, ezúttal másodmagammal és mindketten a tv képernyőjét nézzük. A környezet hangulatos, amibe a cselekményt helyezték, borongós, elgondolkodtató, mégis van benne valami élvezetes. Furcsán vagyok bekötve, mondták már párszor. - Hé, te nem is nézed! - Thomas úgy néz ki, mintha egy másik bolygón járna, fogalmam sincs, ennyire elmerült-e a filmben vagy valóban elkalandozott, ezért is célzom be egy szem kukoricával az arcát, aztán elengedem a lendületet kapó darabkát. Nincs a hangomban sem semmi negatív, ha mégis hallani vélné, arcomon egyértelműen ott a vigyor nehogy komolyan vegye a dolgot.
-Apa, dehogy is, hogy jut ilyen az eszedbe egyáltalán?! - csattanok fel szinte felháborodottan, de aztán lehalkítom a hangom, szinte suttogom a fülhallgatóm mikrofonjába a következőket apának, aki épp a Skype túloldalán ül, és képtelenségeket beszél. -Csak barátok vagyunk! - rémülten pislogok a szobám csukott ajtaja felé, mintha arra számítanék, hogy Willow bármelyik pillanatban bejöhetne, pedig íratlan szabályként tartjuk, hogy ha a másik bezárkózik a szobájába, akkor nem zavarjuk. Egészen jól megy ez a lakótársasdi nekünk szerintem, zökkenőmentesebb volt, mint arra számítottam, bár azért természetesen történtek és valószínűleg még történni is fognak kínos szituk. -Oké fiam, áltasd magad ezzel. De azok alapján amit elmondtál, számomra egyértelmű, hogy tetszik neked ez a lány. - somolyog drága jó édesapám a webkamerán keresztül, és még anyát is hallom a háttérből beleszólni, hogy egyetért vele. Ezek összefogtak ellenem! A saját szerető szüleim! -Na jó apa, ezt nem hallgatom tovább. Szeretlek, puszilom anyát, Dennist meg Will bácsit is, most mennem kell. Szia!- fejemet rázva lépek ki a Skype-ból és csukom le a laptopomat. Még hogy tetszik nekem Willow! Micsoda képtelenség! Végiggondolom, miket mondtam neki, aimi alapján ezt szűrhette le. Hmm lássuk csak, meséltem neki arról, hogy mennyit segít az ötleteivel a készülő könyvemmel kapcsolatban (mert igen, nekem már olyanom is van ám!), és hogy az egyik szereplőt, a nyomozó barátnőjét ő ihlette, bár ez előtte még titok. Mi is volt még? Ajj nem tudom, többször említettem milyen jól kijövünk, meg hogy úgy tűnik, nem viselte meg a barátságunkat az, hogy összeköltöztünk, legyünk bármennyire is introvertáltak mind a ketten. Ezek alapján ő ezt szűrte le? Nem értem, ez teljesen képtelenség, csak barátok vagyunk! Ismét megrázom a fejem, mintha ezzel ki tudnám űzni a fejemből a gondolatot, de gondolom mondanom sem kell, hogy nem igazán sikerül. Talán majd a film segít, amit tervezünk Willow-val megnézni. Mintegy szokásunkká vált, hogy heti legalább egyszer leülünk a nappaliban, és megnézünk egy filmet. Ezen a héten ő választott, nem tudom mi lesz terítéken. Kifelé menet annyira el vagyok varázsolva az iménti beszélgetéstől, hogy belerúgok kisujjal az ágyam sarkába, így egy halk szentségelést hallatok épp mielőtt kinyitnám az ajtót, és egy pár lépés erejéig szerintem még sántítok is. -Csinálok egy popcorn-t, az jó lesz előételnek mielőtt megjön a pizza. - fordulok Willow felé, mikor kiérek a közös helyiségbe. Szemeim talán kicsit tovább időznek rajta, mint általában. Próbálok igazságtartalmat keresni apa szavai mögött, vizsgálgatom érzelmeimet, vajon tényleg tetszik-e újdonsült lakótársam, vagy nekem van igazam, és tényleg csak barátok vagyunk. Annyira elmerülök saját kis fejemben, hogy észre sem veszem, hogy a popcorn műanyag borítását készülök a mikróba tenni, ami pedig a mikróba való alkotórész lenne, azzal pedig a szemetes fölött körözök.
Kezdőlap
