Némelyik szava olyan, mintha egyből gyomorszájon vágna. Na, nem mintha a vodka olyan gyorsan párologna a szervezetemből, de egészen józanító a dörmögése. Amit néha viccesnek találok. Annyira más, mikor az ember azért beszél egy férfival mert kell valami, vagy mert szüksége van valami másra. Én pedig úgy ültem ott, mint egy kislány, aki nem tudja, hogy melyikre van nagyobb szüksége. Még is a mondat, ami elhagyja a száját, még ha alig hallhatóan csak fel pillantok rá és lassan bólintok. Most jutottam el oda, hogy a válasz szinte pofon vág. Még jó, hogy stabilan ülök, mert különben már a földön lennék.
Mert tudtam, hogy van benne valami, ami azt súgja, hogy nem kell minden ruhát ledobálni azért, hogy valaki megérintsen. Na, nem. Ebben az egészben annyi kémia van, mint egy fizika tankönyvben. Egyáltalán nem érzem azt, hogy bármit is akarnék tőle, azon kívül persze, hogy ne tartóztasson le.
- Tudtam, hogy több van benned – döntöm oldalra a fejem, ahogy újra végig mérem. Most már leginkább az, hogy mi az, amit ő üldözi. Mert a magamét tudom és felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mi az, ami elől ő menekül. Mert kétlem, hogy a munkája miatt mondta. Azt elég jól csinálja. Mármint összeszedett egy rászorulót és segít neki, anélkül hogy látványosan pálcát törne felette. Még ha még kótyagosan is megpróbál rájönni mi a bajom, ami miatt ilyen helyzetbe sodortam magam.
- Ünneprontó vagy Arhibald – biggyesztem le ajkaimat, mintha olyan szomorúvá tett volna ezzel a mondatával, de persze a csukódó ajtó mögül is hallhatja göndör kacajomat, ahogy keresem a mosdót. Hasonlít a bátyámra, ahogy azonnal segíteni akar a gyámoltalanokon. Miközben egyáltalán nem vagyok az, csak a helyzet így kínálta fel a dolgokat.
Ahogy visszatérek és koccintásra emelem a vizes poharamat a hangja figyelmeztető és egyben gyöngédnek hat. Azonnal lefut rajtam minden, hogy komolyan gondolja, nem pedig csak úgy üresben mondja. Egy pillanatra csak a vizet nézem, majd szemeimet az övéhez szegezem.
- Te vagy az első, aki erre kér, nem pedig arra, hogy térdeljek le. Kissé hajazol a bátyámra – mosolyodom el, ahogy hátra dőlök a székbe és a pohár peremén futtatom az ujjamat.
- Miért tennél ilyet? Mármint egy idegen részeg nő vagyok, azon kívül, hogy nem vagyok az eseted – nevetek fel halkabban, majd leteszem a poharamat. Oké, legyen úgy, hogy elveszek egy jegyzet tömböt, majd egy tollat és lefirkantom apám nevét, majd a telefonszámomat. Félig meddig rendőr, szóval könnyen megkaphatja az aktákat.
- Ha minden után mentél és úgy érzed, hogy megérdemlem a második esélyt, az irodám a fő utcán van – teszem le elé a megkaparintott dolgokat, és újra a poharat veszem. Az alkohol csúnya csapdája, hogy kiszárít és úgy érzed, hogy ki tudnád inni a legközelebbi tavat is.
- De! - emelem fel az ujjam végül. -Ha én nyílt kártyákkal játszom neked is azt kell – mosolyodom el bájosan. Hiszen elszólta már magát, hogy mennyi sötét dolog rejtőzik benne, ami elől menekülne.

Amikor úgy érzed, hogy a világ úgy gyomorszájon vág, hogy nem tudod mire vélni az egészet. Hirtelen csak arra vágysz, hogy a fejedben a hangok elhalkuljanak. Hiszen a saját magunk vagyunk a magunk ellenségei. A fejünkben mindig motoszkál valami, amitől nem tudsz kikapcsolódni. Vannak praktikák, amikhez én is nyúltam, de úgy tűnik, hogy a sors ma igen csak humoros kedvében van és megcsavarja még a dolgokat.
- Ha olyan részeg vagy, hogy nem is tudod ki van alattad vagy épp feletted akkor hamar összemosódik minden és egynek hat – vonom meg a vállam. Nem is egyszer tipegtem ki bárhonnan és fogalmam sem volt kiadta az a pár perc örömöt. Mert részegen nagy kihívás minden féle mozgás. Főleg ha a másik fél is épp csak a lábán áll.
Csak el piciny mosolyra futja, ahogy legalább fiatalnak titulál, nem vagyok öreg. Nem akarok olyan kapcsolatba bele ugrani, amire nem vagyok felkészülve. Most pedig nem akarom ezzel eltölteni a szabadidőmet.
- Én a jogba menekültem, száraz, kemény és minden gondolatot leköt. Bár lehet nem ártana néha elmenni edzeni. A katonaságba gondolom gyilkos óráid voltak – nevetek fel, mert igaza van, ha az agyam dolgozik és elnyomja a belső hangokat, akkor egész emberi tudok maradni. Még önmagamhoz is. Ami meglepő, de úgy vagyok vele, hogy ez lesz a legjobb. Ha nem erőltetem ezt a témát, látszik, hogy mennyire nem akar. Még ilyen kótyagos fejjel is érzem, hogy csak a kellemesebb részeket mondja el, kikerülve a témát, amire rátapintottam.
- Összetörted a szívem – biggyesztem le az ajkaimat, majd persze kitör belőlem a nevetés. Nem az esetem, ő ehhez túl jó fiú.
- Dobálnak csak? Ez kedves, mondjuk én sem vagyok helybeli és ezt nem csak a viselkedésemmel vívom ki. Jó, nem mondom nem léptem rá pár tyúkszemre, de ha tini korod óta itt nősz fel, családi zűrrel a hátad mögött sem fognak úgy tekinteni rád, hogy barát vagy – megvonom a vállam, ez egy nyomorult város és nem érzem úgy, hogy bárkit is szívesen látna. Olyat meg főleg nem, aki nem szívesen áll be a sorba. - Oké, tudod hol találsz – nevetek fel, mármint nem az út szélére gondoltam, hanem az irodámra, a nevemet tudja, innen már egy ilyen városban hamar megtalálja a dolgokat.
- Azt te borítottad ki! - ráncolom a homlokomat, hiszen ott locsolta szanaszét a betonon, mintha valami sivatagba lennénk és itatná a szomjazókat.
- Köszi – bólintok az útmutatásra és már majdnem elérem az ajtót, ahogy nem bírom ki, hogy ne húzgáljam meg a bajszát. Persze egyáltalán nem komolyan gondolva az egészet.
-  Megbilincselsz? Van, amit sose próbáltam ki, de még az én fantáziámat is cirógatják – nevetek fel, ahogy a papír formát hozza elő, majd csak fel tartott kezekkel lépek ki az ajtón, majd vissza dugva a buksimat öltök nyelvet felé.
- Vicceltem, voltam bilincsben, nem kényelmes – vigyorogva távozom a mosdó felé, ahol kissé rendbe szedve minden sallangot leszedek magamról, persze a tenyerem ég és üvölteni tudnák, fél kézzel nehéz megmosakodni, meg egyéb apróságok. De megoldom. Vissza érve egy poharat megfogva eresztek magamnak egy pohárba vizet.
- Vodka is így néz ki, de a vodka becsapott – emelem fel a kezem, amit nem is olyan régen szépen rendbe rakott. Majd csak hátra dőlök a székbe.

Bár a fejem kevésbé gyorsan tisztult, mint reméltem. Már legalább felfogtam, hogy az állásommal játszottam, hogy ilyen módon kötekedtem egy olyannal, aki képes lenne letartóztatni. Ez pedig már azonnal megjelenne az anyagomban és cseszhetek mindent. Elvennék az életem maradék részét. Mozgásom még igen csak koordinálatlan és úgy érzem, hogy a fejem minden felé mozog csak egy helyben nem áll. Mondjuk a vodka mennyiség és az, hogy Mara mennyire megbolygatott mindent, talán elég mentség lenne a tetteimre, ha lenne olyan, aki ezt mind ismeri. De neki csak egy mocskosul részeg nő vagyok, aki képtelen viselkedni. Csodálatos érzés amúgy is.
Próbáltam elnyomni minden fájdalmas hangot magamból, de nem megy olyan könnyen, ha a fertőtlenítő épp szét égeti a tenyered és szedegetik ki a nem oda illő dolgokat. Értékeltem, hogy legalább tényleg nem vitt a kórházba, mert ilyen állapotban nem kellene senkinek látni.
Viszont plusz pont a fiatalembernek, hogy megpróbált más felé terelni, még ha nálam nincs is jó terelési irány.
Egy kissé gúnyos hang csúszik ki a számon és felnézek a szemébe, majd grimaszt vágva dőlök kicsit hátra.
- Tudod ha saját magadat rombolod, akkor csak egy dologra tudsz gondolni. Hogy két dolog van a világon, ami csillapítja a fájdalmat. Én ma éjjel az alkoholt választottam. Az a férfi pedig még nem lépett be az életembe, aki nem csak a másodikra lenne jó. Mert egy éjszaka és végzek velük. Nem lennék képes kapcsolatban élni. De nem vagyok apáca sem – nevetek fel végül. Nem, nem akarok kikezdeni vele. Még a végén tényleg lefog tartóztatni. Nem is tudom melyik lenne ütősebb a papírjaimon. A nyilvános részegség és italozás, vagy az, hogy felkínálom magam egy hatalmi szervnek dolgozónak, aki méghozzá a munkaidejét tölti. Üzleti kéjelgés. Egyre jobban villannak be a z életem apró részletei.
- Ouch! Archie, ez most szíven talált. Reméltem, hogy legalább különleges vagyok – biggyesztem le ajkaimat csalódottan. Majd elnevetem magam, hogy lássa nem gondoltam komolyan, végül rendezem magam és szemeiben keresem a választ. - Téged mivel szívat? - mert attól, hogy ki nem mondta, sejthető, hogy őt sem kíméli az élet.
Bár nem szeretek takarítani, rossz nézni, hogy miattam lett minden ennyire.. mocskos. Bár felajánlottam a segítségemet, valószínű, hogy nem épp bízik abban, hogy nem szerzek még pár maradandó sérülést a nagy igyekezetemmel.
- Amikor megtaláltál – nyelek egyet, ahogy másra nem tudok gondolni. Mert azért még ködös agyam is felfogta, hogy ez nem mehet örökké így. Mert most is, ha más talál rám már vethetném a keresztet mindenre, ami a célommá vált az életemben.
- Mosdót használhatom? Szomjas vagyok és megmosakodnék – nézek végig az igen csak retkes ruhámon, majd elhúzom a számat, hogy leginkább nem válaszolok. Nem akarom feltartani, de van egy kisebb aggodalom a hangjában, ahogy arra kér másfelé távozzam.
- Hány nőt hoztál már ide fel? - nevetek fel végül. Mert egy férfi mindig a legrosszabbra gondol. - Szóval ne úgy sétáljak le a lépcsőn, hogy a számat törölgetem? - cukkolom kicsit, majd bólintok.
- Nyugi, nem sodorlak bajba, te se tetted velem.

Voltak már megborulásaim, elég sok és millió -féle. De ez most más volt. Úgy éreztem, hogy amit eddig felépítettem magam köré darabjai hullik. A vasbeton fal omladozik és nem bírom tovább tartani. Az alkohol az egyetlen menekülésem, ami befogad és kedvel épp annyira, hogy ne gondoljak arra, hogy most mi lesz a következő lépés. Mennyire szeretnék menekülni mindentől, ami jelen van az életemben. Helyette mi van? Csak a kapkodás és a bolyongás. A sebzettségem most már látványos és fájdalmassá válik az idő múlásával. A társaság, amit kerülni vágytam, még is megtalált. Bár legalább nem úgy akar segíteni, hogy babusgat, hanem keményen megmondja szédült fejemnek, hogy mekkora idióta vagyok. Így csak továbbra csendben tűröm azt, hogy a kezem lángol és a vér is egyre erősebben szivárog. Bár belülről üvöltök és úgy érzem, hogy most fogok robbanni, hát mikor máskor?
A víz és az ágyam említésére érzem, hogy egyre jobban kiszikkadtam. El is felejtettem, hogy az alkoholtól igazán szomjassá válok. Elég nyomorult érzés, hogy miközben segíteni akarnak én csak kötekedni tudok. Védekezem. Nem kell még egy ember az életembe, aki felborítsa azt, ami már amúgy is a feje tetejére állt. Alig vártam, hogy bekerüljünk a zárt falak közé, mert érezni kezdtem, hogy a kabát elkelt volna. Még ha csak egy pár perces út is volt tervezve a lakásból.
Érzem, hogy nem vagyok jól, ahogy a fejemben a gondolatok csak úgy üvöltenek, hogy meneküljek. Pakoljak és keresek egy másik kisvárost, ahol épp szükség van egy nagypofájú ügyvédre és ne úgy ítéljenek meg, hogy az apám sorozatgyilkos. Lehunyt szemekkel csak hatalmasakat nyelve igyekszem kizárni a fájdalmat és azt, hogy valaki a kezemnél matat. Persze már türelmetlenné válok, hogy elinduljak haza. Még ha ez kissé zötykölődősen is menne. De mint mindent, ezt is megoldom. Egyedül.
Hangja mély és érdesen utasít rendre, hogy várjak már egy kicsit, míg nem vérzem el teljes mértékben és remélhetőleg nem fogok vérmérgezést kapni attól, hogy sietettem és kimarad egy lépés. Felnyögök, ahogy a fertőtlenítő a sebhez ér, szinte lángra lobban a kezem, ahogy a csuklómra marva görnyedek össze, megpróbálva a helyén tartani azt és inkább csak a szék aljába kapaszkodva szitkozódást elnyelve zihálni végül, hogy ne sikítsak bele a csendes irodába.
Ahogy végre a kötés megnyomja a sebet és lüktetéssé csillapodik a fájdalom újra kinyithatom a szemem. Hát szép kis káoszt okoztam ebbe a fess irodába. Akár csak az életem. Ezt jelenti, ha valaki bele csöppen az életemben. Már épp talpra akarnék kerülni, hogy távozzak, mikor megakaszt a műveletben egy kérdés.
Gunyoros pillantással és keserű nevetéssel válaszolok.
- Azt se tudom mit jelent az, hogy randi – válaszolok kissé epésebben, mint kellene, de persze azonnal rendezem magam, hogy a ruha, ami régen szépen ragyogta be az estét, most már mocskosan, vérben tocsogva mutat rajtam. Megigazítva magam a széken húzom védelmembe a kezem és az ölembe védve mindentől megrázom a fejem.
- Az élet kegyetlen, ha nincs más, oda menekülsz ami adhat egy cseppnyi vigaszt. Még ha alattomosan is, de még lejjebb lök önmagadba – válaszolok kissé kegyesebben, mint ahogy eddig megtiszteltem azzal, hogy kinyitottam a szám és figyeltem, ahogy megpróbál rendet rakni.
- Segítsek? Végül az én hibám – most már teljesen magamba roskadtam. Miért okozok ekkora károkat? Miért nem lehet egy normális életem?
- Köszönöm -bólintok, ha már legalább nem akar a rácsok mögé dugni, így attól mentesültem, hogy fel kelljen hívjam a bátyám, hogy legyen szíves tolja a seggét a repülőre és szedje ki a kishúgát a börtönből, ahova mások sértegetéséért jutott.
- Bocs, hogy bunkó voltam..

El akartam szakadni a valóságtól és persze annál jobban kerültem a problémák középpontjába. Már az alkohol sem tud feloldozni minden bűnöm alól és csak fájdalmat okoz. Erre persze bizonyíték a rengeteg seb hely, amit a ruhák takarásával oldom meg, hogy eltüntessem a kíváncsi szemek elől.
Na, ma ez nem volt benne, hogy szét szabdalom magam egy hülye kupak miatt és felöklelve valakit a fenekemen kössek ki, szégyentelenül lábra se állva. Csak reménykedve, hogy esetleg a semmiből belém csap a villám és felszabadít minden bűnöm alól. Nem. Nem így lett. Csak egy idegen sodródik elém, aki hős megmentőnek gondolva magát igyekszik eltüntetni az utcáról. Persze a nagy szám megint csak úgy gondolja, hogy örömmel kéne mindenkit elküldeni a búsba. Főleg, hogy a lelkemben dúló vihar egyre erőteljesebben zakatol és nem akarok az lenni, akit meg kell menteni, főleg saját magától. Ahogy ellavírozom a kocsiig érzem, hogy legalább szemével követi a kicsit sem egyenletes mozgásom. Valószínű azt várja, hogy egyszerűen kidőlök és kevesebb gondja lesz. Bezár egy cellába és megoldódott a probléma. Majd egyszer kijózanodok. De annyit nem ittam, hogy érezzem annak a veszélyét, hogy ez megtörténhet. Még ha a fejem húz.
- És ha még meg akartam volna inni? Mondjuk otthon? - úgy kérdezek vissza, mintha ez megfordulna a fejemben, mert most már biztosan, hogy a vodka nem lesz a kedvencem, szépen elbánt velem, ahogy a kezemből csepegő vérem is mutatja. Legalább a vérnyomok alapján megtalálnák a hullám. Főleg, hogy a kocsinak támaszkodva rázom meg a fejem bosszúsan. Amitől csak jobban megpördül a világ körülöttem. Talán el kéne hagynom ezeket a meggondolatlan mozdulatokat. Ahogy végre a kocsiba kerülünk még nem tudom, hogy melyik opció is van a fejében, nem túl bőbeszédű. Tehát megértem, biztos a kásás hangom rémiszti el attól, hogy egyáltalán megpróbálkozzunk a társalgással. Na meg a cseppet sem kedves énem bújt elő a vodkás üveg mögül. Felszisszenve egy lökés jön a fejembe, hogy az alkohol mintha párologna belőlem, most már legalább érzem a fájdalmat, ami a nyomás gyakorlása után érzem. Majd csak egy grimaszra futja, hogy emlékeztet rá, hogy le is kell vennem majd a sebről és az sem lesz egy leányálom. Remek. Újabb kör fájdalom azért mert hülye vagyok.
- Megfelel az Archie is – suttogom halkan. Hiszen most én sem Dr. Rhodes-ként ücsörgök ebben a kocsiba. Pedig munkánkat tekintve még találkozhatunk vagy találkozhattunk volna már. Bár akkor valószínű, hogy nem ilyen állapotban lennék. Főleg, ha most úgy dönt, hogy bekötözés után betessékel a cellába elvesztem mindenemet. Az egyetlen célt, aminek eddig betudtam az életemet. A munkám. A hivatásom. Az álmom. Most pedig ott lóg súlyos bárdként a fejem felett.
- Nem fogok – biztosítom, ahogy lejjebb engedve azt engedek be egy kis friss hűs levegőt. Kicsit észhez kell térítsem magam. Csak szédülés enyhüljön és akkor jó vagyok. A hányás nem játszik nálam, az alkoholt nem kevertem, hogy ez megtörténjen és nem is ittam annyit, csak mondjuk ma a két szem keksz elfogyasztásával a gyomrom nem telt meg, hogy felszívhassa az alkoholt. Így hamar beütött a probléma.
Fel sem tűnik az idő, vagy a sebesség. A sötétséget nézem, minél messzebb a lámpáktól, hogy ne érezzem még rosszabbul magam. Csak arra figyelek fel, hogy megállt az autó és nyílik a mellettem lévő ajtó. Kisebb segítséggel kijutok a járműből. Pár erőtlen lépés után biztos kapaszkodóként fogok a karjára, mielőtt tényleg összeesem. Az instrukciókat követve huppanok le ahova mondja és várom, hogy mennyire fog megkínozni.
Pár pillanat magányomban végig nézek a helyen és tényleg minden katonásan volt a helyén. Elhúzva a számat figyeltem, hogy mennyi mindennel manőverezik felém és felé nyújtom sebesült kezem, majd bólintok, hogy kezdheti és végül összeszorítva az ajkaimat behunyt szemekkel tűröm, hogy megszabaduljak a nem oda való szilánkoktól és néha megrázkódva nyögök fel.
- Kész? - remeg meg a kezem, ahogy már nem érzem a csipeszes matatását és végre felnyithatom a szemem, hogy megnézzem mennyire haladt az újdonsült munkájával.

Eddig szerencsésen megúsztam azt, amibe most sikeresen beletenyereltem. Szó szerint. Nem szándékoztam bajba keveredni, főleg nem egy tiszttel szócsatát vívni. Azt meghagyom a tárgyalóterem négy fala közé. De most persze az alkohol lazított minden ingeremen. Így csak igyekeztem nem még lejjebb süllyedni. Szavaira megvonom a vállam. Hát persze, biztos jó buli egy részeg embert fogdába zárni és hallgatni a nyikorgását, hogy mit képzel magáról. De nem is érdekelt, mennem kellett volna. Várt otthon.. Mi is? Ja, az üres lakás és pár elszáradt kóró, amik még anno virágnak is lehetett volna nevezni.
Így csak megmutattam, hogy megoldok én mindent, hiszen erős, független nő vagyok. Még most is, ilyen állapotban. Ahogy kapaszkodom a lámpa oszlopba, még hihető is.
De nem enged, így feladóan nyújtom felé sebzett kezemet, hogy akkor nézegesse ha már ennyire kíváncsi rá. Amitől persze nem lesz könnyebb. Kórházat emlegeti, amitől a pánik azonnal elönti a fejem. Nem láthat így senki. Legalább ezt megfogadja, hogy ott nem fogunk kikötni. Legalább is remélem, hogy nem csak apró füllentés. Mondjuk ránézésre nem úgy tűnik, hogy egy laza srác, aki csak poénkodik. Egy merev figura, aki a munkáját végzi befásulva. Már a nyelvemen is van, hogy ezt a gondolatot hangosan is kimondjam. De félő, hogy tényleg bilincsben a rácsok mögött végzem.
- Holnap elmegyek egy tetanuszért. Ígérem, csak most ne.. - könyörögve nézek rá, már ez is kényelmetlen, hogy egy rendvédelmis így lát. Miközben sosem tudhatom, hogy mikor fúj össze a szél a tárgyalóba aztán neki nem az ügyvéd leszek, hanem az esti italozós kislány, aki szét szabdalta magát.
- Legyen – sóhajtok fel, azzal csak nem vesztek pontokat, hogy beköti a kezem és mehetek is a dolgomra. Vagyis, haza mindenképp. Kialszom magam és holnap ráérek elmenni a kórházba. Nem az első alkalom, hogy kicsit várva lépek be, hogy baleset történt. Még jó, hogy van egy nővér, aki megismer és minden kérdés nélkül vagy ítélkezés nélkül ellát. Remélem holnap is dolgozni fog. Bár, lehet látnom sem kellene. A fejem, szédülve keveregnek a gondolataim.
Ránézek a kezemre, bár sokat nem látok hiába állok a villanyoszlopnál, a szemem ködös az alkohol miatt, így nem tudom. Megérinteném, de a fájdalom kezdi kilökni az alkoholt és egyre erősebben jelzi a testemnek és a fejemnek, hogy valami történt. Fájdalom nyilall, ahogy vissza húzva karolom magamat.
Így mielőtt tényleg összeszedek valamit, csak elindulok  a kocsi felé, még persze meg remeg a lelkem a vodkás üvegért, de inkább megyek tovább és ijedten fordulva vissza billenek meg, ahogy látom mit művel vele és felháborodottan nyögök.
- Hé’, ezt muszáj volt? - nyikkanok meg, ahogy mellém ér, nem fogok vele kiabálni, még csak az kell, hogy felhívjam a figyelmet magunkra. Vagyis, csak magamra, ő a munkáját végzi, ahogy már az orrom alá dörgölte. Érzem, hogy a lábaim egyre nehezebben tartanak meg így beülve a kocsiba csak mélyet sóhajtva kuporodom össze. A zsepit utasításnak megfelelően rá nyomva próbálok nem rosszul lenni.
- Kupakja begurult a konténer alá, ott kutatva sértettem fel – válaszolok tömören és végül csak erősebben szorítom. -Baszki, rohadtul fáj – nyögök fel és csak reménykedem, hogy van legalább egy fájdalomcsillapítója. Tényleg el kell menjek a kórházba holnap.
- Archie? Azt hittem vénemberekkel kihalt ez a név – elmélkedem, de nem megsérteni akartam, nem is rejtett a hangom semmi ilyet. Mostanában nem is hallottam ilyen nevet. Most láss csodát, sikerült. - Lehúzhatom az ablakot? Kicsit szédülök – bökök a fejemmel az említett felé.