Vera születésnapja óta tényleg igyekeztem változni, de vagy én vagyok már túl öreg hozzá, vagy tényleg sokkal nehezebb ez, mint ahogy a filmek megpróbálják veled elhitetni. Viszont nem lehet azzal vádolni, hogy ne próbálnám megmenteni a házasságomat. Többször maradok otthon reggelire vagy intézem úgy a munkát, hazaérjek vacsorára, és négyesben - vagy ha csodálatos sógoromat odaeszi hozzánk a penész akkor ötösben - együtt vacsorázzunk. Ha kettesben voltunk, akkor is másképp viselkedtem már, mint előtte, bár a történtek miatt azért óvatosan közelítettem felé. De például többször húztam magamhoz egy csókra - eleinte ennek oka nagyobb mértékben volt a - jobb szó híján - kötelességtudat, azonban egy idő után azt vettem észre, hogy egyre többször azért, mert olyan kedvem van, és mert jól esik. 1-2 hét elteltével, ki tudja mennyi idő után az ágyban is próbálkoztam nála.
Betartottam amit magamnak fogadtam, azóta sem voltam szeretőnél - bár nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy megszokásból majdnem igennel válaszoltam az egyikük kérdésére. Viszont megálltam, mert erős volt az elhatározás, hogy megpróbálok jó útra térni - legalább ami a házasságomat illeti. A munkában maradt minden a régiben, ott a korrupció annyira beetette magát már a mindennapjaimba, hogy ezen sokkal nehezebb lett volna változtatni - de talán nem is akartam. Ennek segítségével kerültem és maradtam a pozíciómban és tudom ellátni a családomat - vagy épp tudom őket vinni New York-ba.
Vivi tovább jutott a zongoraversenyen, és mivel megígértem, nem csak a versenyre utazunk el, hanem kibővítjük pár nappal - 2 nap a verseny előtt és 1 utána. Nem volt könnyű megszervezni, és emiatt az utóbbi napokban tovább bent is maradtam, biztosra akartam menni, hogy nem esik szét az örs amíg nem vagyok - habár a telefonom nálam lesz, ha bármi kellene. Bízom ellenben abban, hogy az utóbbi 10 évben Aidát kineveltem annyira, hogy kézben tartja a helyet, ha nem, kénytelen leszek seggbe rúgni. De még mindig ő az egyetlen, akire tényleg rá mertem bízni, hogy járjon el a nevemben - persze bizonyos hatáskört nem túllépve, egy szint felett mindenképp engem kell keresnie.
Akárhogy is, azért párszor átgondoltam az életemet amíg New York-ba értünk. Kicsivel több mint 2 órának kellett volna lennie az útnak, ehelyett több, mint hármat jöttünk, mert valamelyik gyereknek tuti hogy pisilnie kellett, éhes, szomjas, zsibbad a lába, mindezt felváltva természetesen. Még így se álltunk meg annyiszor, mint szerették volna, akkor egy nap alatt se értünk volna oda a New York-i hotelbe, amit lefoglaltam - egybenyíló két szoba, de a lányoknak külön birodalma van, ahogy nekünk is Verával. A parkolóba beállva kiszállok, picit feltolva a napszemüvegemet megmasszírozom az orrnyergemet. -A lányok túl sok időt töltenek mostanában az öcséddel és azért ilyen bosszantóak néha, vagy eddig is ilyenek voltak? - félig viccelődős, félig komoly a kérdés, amivel a feleségem felé pillantok a kocsi túloldalára, mielőtt még kiengednénk a két szöszit a hátsó ülésről, majd a csomagtartóhoz lépek, ahol ismét elcsodálkozom a cuccaink mennyiségén. Táska és bőrönd egymás hegyén hátán. -Biztos hogy szükség volt arra, hogy a fél házat elhozzuk? - vakarom meg a tarkómat, a logisztikán gondolkodni, hogyan fogunk mindent egy körben felvinni.
Kezdőlap
