Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (194 fő) Szer. 20 Nov. 2024 - 2:09-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


what a plot twist you were

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAsha Kendare
Ma 18:45-kor


my little army ~ niky

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyTamara Mason
Tegnap 15:38-kor


Daniella Cartier

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Tegnap 9:12-kor


Caleb Donovan

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Tegnap 8:55-kor


good cars get you from point A to point B

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:46


One hungry wolf

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:46


Speak of the devil

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:35


Stroke it, don’t poke it.

Figyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:35

Megosztás
 
Figyeld a tengert, és látni fogsz.
Minden mágia megköveteli a maga árát.
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyVas. 14 Júl. 2024 - 15:06


Finch & Lola

I can try to be strong but I can't hide all my faults

Okolhattam volna a rumot a történtek miatt, ha az a fajta ember lettem volna, aki mindig valaki vagy valami másra hárítja a saját hibáit. Kezdetben persze fogalmam sem volt róla, micsoda spirálba fogom terelni saját magam; a játék a maradék figyelmemet is elterelte a valóságról, és ha létezett is még idegsejtem, ami nem Finchre koncentrált, az most meggondolta magát. A hangján és a szavain csüngve éheztem egyre és többre és belőle, amikor pedig a semmiből feléledő kétségbeesést csírájában fojtott el a vereségem, ez az éhség is átformálódott.

Már nem információkra éheztem, hanem őrá.

Halk nevetés szökött fel a torkomból költői kérdése hallatán, de nem is ért annyit a nyilvánvaló válasz, hogy a kimondása erejéig elszakadjak Finch ajkaitól. Az elsuttogott kérdést sokkal inkább erre érdemesnek találtam. Szemeim először Finch szemeit figyelték, amelyek úgy csillogtak, akár a sötét, csillagokkal borított égbolt felette, aztán az iránymutatást követve tekintetem a jobb alkarjára siklott.

- Ez rendkívül titokzatosan hangzik - mosolyodtam el, ám minden kíváncsiságom ellenére sem éreztem késztetést, hogy megkíséreljem kierőszakolni belőle a válasz maradékát. A szavaim így is elfúltak az utolsó kiejtett hangoknál, a testemen pedig finom borzongás futott végig, ahogy Finch ajkai szakértőként találták meg a bőröm legérzékenyebb pontjait. - Ugye tudod, hogy ha magadra tetováltatod a nevem, elég kellemetlen lesz meggondolni magad...? - próbáltam játékossággal visszavágni az érzékeim ellen intézett támadásának, mintha ezzel akár csak fikarcnyi esélye is lett volna, hogy ne veszítsem el ezt a "csatát" is.

Nem mintha ez a vereség kevésbé tett volna boldoggá, ahogy ajkunk összeolvadt, és nem csak azért, mert ugyanilyen ütemben szerettem volna én is összeolvadni Finch egész valójával. A fejemből az utolsó józan gondolat is tovaszállt és nehéz lett volna megállapítani, hogy a rum vagy maga Finch részegített-e meg jobban; egyedül az volt biztos, hogy amikor a nyereménye behajtása helyett a játék egyfajta visszavágójára invitált, nekem szükségem volt néhány pillanatra, hogy a vágyakozás feléledt köde eltűnjön a szemeim elől, az agytekervényeim pedig újra működőképesség váljanak.

Halk nevetéssel csóváltam meg a fejem, ahogy Finch játékosan széttárta a kezeit, de újfent beletörődtem a sorsomba, és ahelyett, hogy utánanyúlva elcsábítottam volna, inkább visszadőltem a homokba. Úgy voltam vele, hogy ami késik, úgysem múlik - nem tudhattam előre, mit fogok magunkra szabadítani, és az alkohol eléggé feloldott ahhoz, hogy az egyébként folytonosan éber aggodalmaim most ne tudjanak számolni minden eshetőséggel.

És ahhoz is, hogy olyasmit mondjak ki hangosan, ami miatt máskor inkább a nyelvemre haraptam volna, mintsem kiejtsem a számon.

Még csak fel sem fogtam a szavaim jelentőségét; mire elértem az utolsó gondolathoz, még büszke is voltam magamra, mert akkor bezzeg képes voltam gondolkozni, és mielőtt még a sötét és ragadós, szurokszerű emlékekbe ragasztottam volna magunkat, még épp időben helyesbítettem. Talán már meg is feledkeztem az első mondatról, talán csak az elmém vonta gondos homályba az emléket már ilyen közelről is.

Ajkam Finchét kereste és meg is találta; ezúttal már a csábítás szándéka égett a torkomon, de mielőtt még megkezdhettem volna a gátlásoktól mentes manővert, felbátorítva az ő kissé esetlennek érződő ajkait, ujjak fonódtak a vállamra és toltak távolabb finom határozottsággal. Szemöldökeim között halvány vonal jelent meg, ahogy némi értetlenséggel felnyitottam a szemeimet, néma kérdéssel pillantva Finch szemeibe, a vonal pedig elmélyült valamelyest, mikor felfogtam azok űzöttségét.

Szóra nyitottam a szám, de ő megelőzött.

Milyen másik félről beszélsz, Lola?

A valóság szinte gyomorszájon vágott, és egyszeriben ismét a fülemben hallottam a saját hangomat.

Egyszer elveszítettem a másik felemet.

Szemeiből eltűnt minden korábbi érzelem, hogy átadhassa a helyét annak a sötét, kavargó, iszonyatos mélységnek, amit mindig kétségbeesve igyekeztem elrejteni még magam elől is, mert azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy belefulladok. A szívverésem szaporává vált, de a serénykedő izom mintha jeges folyadékot áramoltatott volna végig a testemen az eddigi forrónak érződő vér helyett. Az ujjaim vége zsibbadni kezdett, a tekintetem pedig távolivá és üressé vált, mint az az érzelmi vihar, amit most nem tudtam időben elfedni.

Senki elől.

- Isaac - csúszott ki a számon, a testem pedig alig láthatóan megrázkódott. - Isaac Luis Tucker.

Megrebbent a szemem. Mintha valaki pengét állított volna a mellkasomba és most lassú mozdulattal végighúzta volna azt a hasam irányába. A fájdalom élesen és szúrón kezdődött, aztán lassan szétterjedt az egész testemben, először a felsőtestemet árasztva el, aztán, amikor már úgy éreztem, mintha a mellkasom üres, vérző sebként tátongana, eljutott a kislábujjam hegyébe és a koponyám tetejébe is.

- Az iktertestvérem.

Kínok között, öntudatlanul szakítottam el magam Finch érintésétől, hogy rendesen fel tudjak ülni. A térdeimet magam elé húzva öleltem át azokat, minél kisebbre húzva össze magam, mintha ezzel el tudtam volna rejtőzni a rám törő sötétségtől. Fájdalom. Gyász. Önutálat. Kirázott a hideg; hirtelen már a nyári éj sem tűnt fülledtnek. Szemeim a homokot nyaldosó hullámokat figyelték, és eljátszottam a gondolattal, hogy ha lassú mosásukkal elérik a lábujjaimat, mindent visszacsinálhatok majd.

Nem érték el.

Szánalmas boszorkány vagy, Lorelai, és még embernek is gyenge.

- Tizennégy éves volt, amikor meghalt. - Kényszerítenem kellett magam, hogy megszólaljak, de a holdfényben fürdő tengernek elsuttogott szavak és a szánalmasan gyenge hang mintha egy idegenhez tartoztak volna. Én is csak tizennégy éves voltam, szerette volna mondani a lelkem élő kislány, aki elveszítette a számára legfontosabb embert a világon, de olyan erővel nyomtam el magamban, ahogy az anyám tenyere csattant az arcomon újra és újra, amikor Isaac állapota véglegesen leromlott. - Leukémia - magyaráztam kissé elnyomott hangon a torkomban nőtt gombóctól, nem lévén képes többre puszta tőmondatoknál.

- Nem volt semmi, amit tehette... tehettünk - javítottam ki magam, mert így szoktam meg. A családunkon kívül senki nem értette, mit akartam volna tenni én. Mi volt az, amire nem voltam képes.

A fojtogató emlékek által előfacsart könnycsepp megpihent a szempilláimon, majd olyan ráérősen gördült alá a Finchtől távolabbi orcámon, mint ahogy a hullámok nyalták meg a lábujjaimat.

Nem történt semmi.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyHétf. 22 Ápr. 2024 - 22:36


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 717 ZENE:POTC AMBIENCE

Fogalmam sem volt, hogy mi üthetett belém mikor kitaláltam ennek az ostoba játéknak ötletét. Elmém a rumtól részeg sofőrök hajtotta kisteherautók autópályájává vált, az információt nehézkesen szállították és nem, nem a kijelölt célpontot találták meg végül. Késő volt lehívni őket az aszfaltról, a cukorból kiégetett alkohol elég üzemanyagot biztosítottak nekik, hogy józan eszem rendőreit messze maguk mögött hagyják. Így ragadtam ámokfutásba a hold fényétől istennői bronzossággal csillogó Lolát a besötétedő tengerparton és arcomat beletartottam a nap lebuktával megjelenő esti szélbe.

Éreztem amint néhány vízcsepp lesiklik gerincem mentén és forró bőröm megborzongott a cseppek érintésére. Valami régóta szunnyadó, valami romlott és sompolygó dolog megébredt a még farkasom lakhelyénél is mélyebb odúban szívem mélyén és előrántottam megannyi diaképet ami kattogva vetítette életem élőképet formáló karaktereit, döntéseit, mozzanatait. Lola pedig elhibázta - nem is értettem hogyan hibázhatta el, de jól mulatva magasodtam fölé, hogy néhány édes simítással megmártózhassak őbenne. Ujjai hamar megtaláltak és csípőmtől felfelé haladva úgy olvasták le húsom domborulatait mint vakok Braille-írását. Farkasom elégedetten morrant száműzött zugából. Könnyen elfeledtem volna minden emberit és észszerűt ha ujjbegyei még egyszer bejárják ugyanezt az útvonalat.

- Miért, hallottál már rappelni? - motyogtam ajkaira két elcsent csók között, majd halkan kuncogtam és elhúzódtam egy kissé. Jobb kezemet nem emelhettem fel a nyirkos homokról, mert két tenyeremen Lola két füle mellett támaszkodtam, de állammal a megfelelő irányba bökve irányítottam arra a boszorkány tekintetét.

- Az alkaromra. Mindegyik olyan helyen van amit el lehet fedni és nem látszik a hétköznapokban. Hát, ez nem olyan lenne. Úgyhogy egy elég nagy elköteleződés. Már régóta szeretném... a többit meg majd meglátod... - az utolsó mondatnál lehajoltam és vállától felfelé haladva ajkammal bebarangoltam kulcscsontját és állát. Végül megtaláltam a füstös és csípős női száj domborulatát és addig a percig húztam az érzékek végtelen kényeztetését amíg még éppen vissza tudtam hívni a boszorkány után vágyódó testemet. Elhúzódtam majd a sarkamra ültem, a tenyeremre ragadt homok szinte dörzspapírként bántotta érzékennyé váló bőrömet. Lola méltatlankodására a rumtól kissé féloldalas mosolyra húztam a számat, majd játékosan széttártam a kezem. A szabályokat menet közben írtam át.

Lola visszahanyatlott a homokra, én a sarkamon ülve maradtam és egy nagy lendülettel érkező hullám megnyalta lábujjaimat. A nő finom álla a szikrázó égbolt felé emelkedett és eltakarta előlem vonásait. Keze ekkor kinyúlt felfelé és néma csendben követtem útját a Tejútig. Az előbb tekintetében csodáltam meg a pislákoló égitesteket, de most tükör helyett közvetlenül csodáltam meg őket. Imbolyogtak mintha csak porcukrot szitálnának odafent.

Egyszer elveszítettem a másik felemet.

Valami leforrázott, pedig a porcukor után nem öntöttek olvasztott vajat az égiek és úgy szakadtam el a Tejúttól, hogy még az ajkam is elnyílt. Persze, a nővérét, gondoltam és éreztem, hogy ez hazugság. Nem, azt már átbeszéltük. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem a nővéréről volt szó ahogy nekem sem Nikko volt a másik felem - ha egyáltalán létezett ilyesmi. Elfeledkeztem a játékról és vártam, hogy Lola folytatja, de nem ez történt. Tess neve szinte érthetetlenül következett és megparancsoltam tagjaimnak, hogy Lola mellé hasaljak. A boszorkány úgy szántotta fel a homokot ahogy ecsete a vásznat, de nem értettem a képet melyet lefestette. Másik fele...? Féltékenység és aggodalom lobbant a mellkasomban.

Szilveszter éjjel előtt csak egyetlenegyszer használtam igazán az erőmet.

Ki volt a másik fele? Nem érdekelt már a játék, sem Tess, de még a boszorkányerő sem.

A gyerekkori legkedvesebb barátnőm beceneve Pixie, pedig még csak nem is tud a természetfelettiről. Tudtam, hogy igazság volt mert elmosolyodott. Már épp nyugodttá vált volna szaggatott lélegzetem amikor a következő mondatot elharapta. Szemöldök ráncolva figyeltem profilját, ujjaim akaratlanul is egymásba kulcsolódtak és kapaszkodót kerestek, ha mást nem hát érdes tenyerem kiálló bütykeiben. Engedelmeskedtem húzásának és azért olyan könnyedén és finoman mert nem voltam ura saját magamnak. Betapasztotta a szám egy igazsággal és esetlenül nyúltam a csók után mielőtt lemaradtam volna róla. Másik fele! A farkas finoman megborzolta marjánál szőrét. Esetlenül visszacsókoltam egy füstös hordó ízű csókkal, majd olyan gyengéden toltam el magamtól amennyire egy eltávolodás lehetett és most rajtam volt a sor, hogy az álla alá nyúlva figyelmét beborult arcomra irányítsam.

- Milyen másik félről beszélsz, Lola? - ugrált a félhomályban pontról pontra a tekintetem és hajlandó lettem volna íriszén keresztül felkapaszkodni elméjébe, hogy kiássam onnan a választ ha makacskodik. Hallgatásom egyértelművé tette: meg sem próbálom megoldani a játék rám eső találós kérdését ameddig meg nem fejtem ezt a mindennél jobban sürgető talányt.

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptySzomb. 30 Márc. 2024 - 15:10


Finch & Lola

let me hold you above all the misery

Ez volt az a fajta varázslat, amit én is el tudtam fogadni. A paradicsomi környezet, ez a mesés sziget, a minket körülvevő óceán, aminek pont olyan színe volt, mint Finch szemeinek. A szikrázó nap, a forró szellő, a festés. Finch nevetése. A szemei csillogása. A mosolya. A csókja íze. Finch, Finch, Finch. A tudatom eggyé vált a szívemmel és beszűkült őrá, de még túl korai volt ahhoz, hogy megharagudjak magamra az önző rajongásomért. Még belesüppedhettem ebbe. Még volt időnk.

Két festményt helyeztünk a faház biztonságába, aztán újra egymásba feledkeztünk hol a vízben, hol a parton. Különös érzés volt belefeledkezni ebbe a szabadságba. Észre sem vettem, mikor nyomtam meg - vagy egyáltalán találtam meg - a kikapcsoló gombot magamon; azt, amelyik a folyamatos nyomást vezérelte, ami a vállamra nehezedett. Itt nem volt félelem a hátsó szobában. Itt nem voltak emlékek. Tudtam, hogy emiatt később ostorozni fogom magam, de különös módon mintha azt a bizonyos súlyos csomagomat fent hagytam volna a repülőn.

Fellélegeztem, hogy felszabadultan szerethessek.

Ahogy a narancssárga napkorong varázslatos vöröses-rózsaszínes fényár kíséretében eltűnt a horizonton, társaságunk harmadik tagja egy ismerős fehérrumos üveg lett. A gátlásainkat már nem kellett tovább oldani, de valahogy mégis jól esett, ahogy lassan elnehezültek a tagjaim, lomhábbá váltak a gondolataim, de egyszeriben mintha jobban kiéleződtem volna a mellettem a homokban fekvő férfialakra, amelynek körvonalait már csukott szemmel is meg tudtam volna festeni.

Nem kérdeztem őt a Leviatán vereségének körülményeiről, egyszerűen csak ott voltam mellette, míg rummal öblítette le a keserűséget a torkán.

Az ezután következő, általa felvetett játék rögtön felbuzdított. Izgatottan csillogó szemekkel vártam azokat a bizonyos állításokat, csüngtem hangjának ismerős baritonján és minden egyes az ajkai által megformált szón. Adj még többet magadból!, kérlelték szemeim nem múló szomjúsággal.

Timmo. Tetoválás. Cápa. Sportösztöndíj. Elhajózás.

Nem gondoltam volna, hogy az állítások közül lesz, ami gyomorszájon vág majd, mégis erőszakkal kellett emlékeztetnem magam, hogyan kell oxigénnel teleszívni a tüdőmet, miközben az ujjaimról Finch hátára csöpögött az óceán vize. A cseppek feketének tűntek az éjszakában, míg le nem értek lebarnult bőrére, ahol aztán felvették az ő színét, mint a kaméleonok. Az utolsó csepp a tetoválása kellős közepére érkezett és ahogy belepillantottam a mati szemébe a sajátommal, elgondolkoztam rajta, vajon nem kellett volna-e engem is távol tartania Finchtől.

Csupán a csoda tarthatta távol hangomtól a reszketést, miközben kimondtam a magam tippjét és közben remegtem azért, hogy meghazudtoljon. Szemeim tágra nyíltan követték Finch minden rezzenését, füleim kiéleződtek a hangokra. Ez azt jelenti, hogy tévedtem...? Megrebbenő szemekkel követtem a megfestendő mozdulatot, ahogy hátratúrta a haját, aztán a sötétkéknek tűnő szemeiben megcsillant a reményt adó szikra. Tévedtem!

Kezeim önálló életre kelve simítottak fel karjain. A bőre még melegnek érződött a nap fényétől, de vigyáztam, hogy a közénk került homokszemeket ne nyúzzam bele. Amikor ajka a fülem alá ért, az én ajkamon már mámoros mosoly ült, ami semmiképp nem illet olyasvalakihez, aki tulajdonképpen épp veszített, de nem is éreztem magam vesztesnek. Sejtéseimet igazoló szavaira halkan elnevettem magam és hagytam, hogy a homokra fektessen. Biztosan az elhajózás volt a hazugság, gondoltam megkönnyebbülten.

A gondolataim aztán gyorsan cseppfolyóssá váltak Finch kutakodó ujjai nyomán. Nem csupán a bikinifelső pántját kereste, hanem út közben gondosan megtalál minden olyan pontot, amitől a levegő a torkomban rekedt, a hőmérséklet pedig mintha megint a nappalhoz méltóvá emelkedett volna. Ujjbegyeim leheletfinoman simították végig az oldalát, csípőjétől indulva a mellkasáig.

- Nem is tudsz rappelni - engedtem meg magamnak egy újabb tippet, míg szemhájaimat lejjebb engedtem, hogy a finom, puhatolózó csók minden érzékemet átjárhassa.  - Mi az az egy, amit még szeretnél...? - leheltem aztán az ajkaira felnyíló szemekkel, visszaemlékezve az eredeti állításra.

Testem libabőrben fürdött, tekintetem úgy olvadt az övébe, mint aki pontosan kész arra, hogy megadja a neki járó nyereményt, de úgy tűnt, egyelőre nem kívánja elvenni. Még csak azt sem erősítette meg, hogy Rose Harbor elhagyásáról hazudott!

- Hé! - nevettem el magam, és olyan hirtelen mozdultam, hogy az egyik kezemmel kellett megtartanom az úgy-ahogy megigazított bikinifelsőt. Nem mintha lett itt volna bárki, aki elől rejtegetni kellett volna magam. - Jól van, de utána el kell árulnod, mi volt a hazugság - ingattam a fejem mosolyogva.

Visszadőltem a homokba, felnéztem a szikrázó csillagokkal mintázott sötét égboltra és felfelé nyújtottam a kezem, mintha csak meg akartam volna érinteni őket. Amikor az egyik fényesen ragyogó pötty mintha rám kacsintott volna, a szívem kihagyott egy ütemet, ajkamra pedig fájdalmas görbület költözött.

- Egyszer elveszítettem a másik felemet. - A rumot okoltam azért, hogy előbb hallottam meg a saját hangomat, mintsem felfogtam volna, hogy meg fogok szólalni. Oké, egy igazság pipa. Leengedtem a kezeimet és a hasamra hengeredtem.

- Tess két és fél éves korában anyának szólított és nem volt furcsa érzés - hangzott fel a szemenszedett hazugság, miközben ujjaimmal értelmetlen mintákat kezdtem a homokba rajzolni. Az eset valóban megtörtént, de amikor eszembe jutott a nővérem és hogy mi maradt belőle, felfordult a gyomrom. Nem bántottam emiatt Tesst, sosem lettem volna rá képes, hiszen nem is az ő hibája volt, de megbeszéltük, hogy én leszek a világ legboldogabb embere, ha így szeret engem, de ettől még nem kell anyának szólítania.

Még fel tudtam idézni, hogy nézett rám nagy, okos szemeivel. Értette. Szinte érezni véltem most is, hogyan ölelt át apró karjaival. Akkor talán még jól csináltam valamit.

- Szilveszter éjjel előtt csak egyetlenegyszer használtam igazán az erőmet - sandítottam a szemem sarkából Finchre, és kényszerítettem magam, hogy a szilveszter éjjelre emlékezzek, semmi másra. Vigyáznom kellett, hova nyúlok a szívemben; mintha csak a világító kék szemű, szürke farkast kellett volna megnyugtatnom. Két igazság.

- A gyerekkori legkedvesebb barátnőm beceneve Pixie, pedig még csak nem is tud a természetfelettiről - mosolyogtam magam elé, ahogy elképzeltem Flora jellegzetes mosolyát és izgatott csivitelését. Tökéletesen beillett volna egy izgága erdei tündérnek. Három.

- Akkor beszéltem utoljára... - Elharaptam a mondatot, amikor rájöttem, hogy megint valamiféle szurokszerű, sötét mélységbe készülök fejest ugrani. Megráztam a fejem, ezzel elűzve a gondolatot is. - Nem is, várj!

Ajkamra játékos, csintalan mosoly költözött, és a homokban odahúztam magam hozzá. Az sem zavart, hogy a bikinifelsőt majdnem elhagytam útközben, mert arra koncentráltam, ahogy ujjaimmal finoman az álla alá nyúlva magamhoz édesgettem az arcát.

- Szerelmes vagyok egy vérfarkasba - leheltem az ajkaira közvetlenül egy ragaszkodó csók előtt.

Négy.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyKedd 26 Márc. 2024 - 20:30


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 817 ZENE:POTC AMBIENCE
Nem tudtam úgy átszellemülni festés közben, mint Lola, de gondolataim messze-messze elkalandoztak a kék horizonton túlra, a kontinensen túlra, míg ecsetemet öntudatlanul nem húzogattam a nedves vásznon. Később az ötlet abszurditásától késztetve nevetve karoltam át Lola vállát és igyekeztem lebeszélni, hogy nagy reményeket fűzzön művészi vénám kitapintásához, ám talán nem volt véletlen, hogy az alkonyati játékban rögtön a bőrömbe vésett tetoválások jutottak eszembe.

Pontosan emlékeztem arra a pillanatra mikor először álltam meg Keyaan Payne szellemesen Sorry Mom névre hallgató tetoválószalonja előtt. Azt gondoltam, legutoljára japánban, egy titkos bűnbarlang nem túl steril sörasztalán kaptam a bokámra a sárkányt, s az emlékek rohamszerű feltámadásával akaratlanul is összehasonlítottam az ott, még emberi orral befogadott szagokat, a folytonos zűrzavar hangjait és saját, sakétól eltompult testem sajgását. A falakon díszelgő grafikák egy olyan fantáziavilágba kalauzoltak el, melyet egykor saját életemnek mondhattam. Mint a pszichológusok Rorschach-tintafolttesztje, ezek is mély, a tudatalattimat megcsiklandozó alkotások voltak és villanásszerűen elém hoztak egy kihalt, szürke, februári tengerpartot, öcsém aggódó tekintetét, egy tomboló vihart, egy fogvillanást, a lázat, mely oly’ fojtogatóan tombolt a testemben hosszú időn keresztül és puha ajkakat, melyek megkeresték a szám sarkát és ráleheltek valamit, melynek láthatatlan jelét azóta is magamon hordtam.

Igen. A hátamra varrt matit nem láthattam azóta, hogy a valószínűleg óriások keresztezéséből megszületett tetoválómester tükörrel megmutatta a friss alkotást a bőrömön, de a jelkép eggyé vált Rose Harborral és a felvillanó képekkel amiket memóriám akkor vetített ki szemem belső falára amikor kinyitottam a szalon ajtaját. Eggyé vált a takonyszínű tengerparttal ahol először láttam az öcsémet. Az átváltozások fájdalmával. A csókkal amit Lola a vízben ringatózva a szám sarkára adott. Muszáj volt végighúznom ujjamat a boszorkány testén bikinifelsőjétől bikinialsójáig.

Meglehet, hogy valóban működött. Távol tartotta az ártó szándékú varázslatokat, mert most itt voltunk és a lapos apály hullámai úgy gördültek ki az elnéptelenedett part homokjára amint melegen és lazítóan legurultak torkomon a rum kortyai. Átadtam Lolának az üveget és a hátamra hengeredtem. Fürdőnadrágom már szinte teljesen szárazzá száradt az esti szellőben és ízlelgetve a nő válaszát a Tejút baldachinos mennyezetét fixíroztam.

- Én sem vágyom rá, hogy megtudjam a titkot - merengtem el a feledésbe merült részleten, az azóta felszívódott meteorológuson, az elmúló nyáron. Minél távolabb maradnak a boszorkányok a furcsaságaikkal, annál jobb nekem - nekem és Lolának. Nekem és mindenki másnak is. A gimis báléjszaka elég tragédia volt mindannyiuknak.

Hálás voltam amiért Lola nem firtatta a Leviatán vesztét. Mardosó bűntudatomat az alkoholba fojtottam és sejtettem már, hogy még egyszer már csak ökörhugyozáshoz hasonló vonalban tudnám megtenni az utat a bungalóhoz, nem beszélve a rádió helyes használatáról... Lola pedig mindig ráérzett arra, hogy mikor mit és mennyit szóljon, s kiismerte azt ahogy inkább csendesen elsodródtam a fodrozódó vizekről mik csak fájdalmat tartogattak mindkettőnk számára, helyette pedig pajkos játékot lobogtattam meg, minek ötletatyja inkább volt a rum mint a józan ész, az információmorzsák pedig emlékeim mauzóleuma.

Timmo. Tetoválás. Cápák. Úszás. Rose Harbor... Zsigerből húztam elő minden talányt, nem törődve azok nem létező logikai összefüggésével és úgy festett a füzér mint kannibálok emberi csontokból szőtt triumfáló nyaklánca. Hasra hengeredve felemeltem fejem a rumtól homályos hunyorgássá váló galaxisra és hagytam időt, hogy Lola találomra kiválassza a kakukkot a fészekből. Iménti vágyakozó pillantásából érthettem, hogy ő is épp úgy vágyott a maga győzelmére ahogy én - ám itt nem léteztek vesztesek.

Lehorgasztottam felfelé nyújtózkodó fejemet és követtem azt a nőies mozdulatsort amivel az oldalára hengeredett és ujjait úgy mártotta bele a grafitszürkévé váló hullámba mintha egy csillagoktól pettyezett tükörbe nyúlt volna, s mintha a sima felületet áttörve kihúzta volna minden kétségbeesésem feloldozó kenetét, majd végigcsepegtetett a tömjénből a gerincem mentén. Lábujjamtól felfelé haladva elöntött a libabőr érzése és ragadozói összpontosítással vártam a választ.

Több tetoválást is szeretnél még, nem csak egyet.

Tettetett sajnálattal beszívtam fogam között a levegőt és halk ciccegéssel csóváltam meg a fejemet. Mosolyba fulladt fintorral ingattam a kobakom jobbra és balra, majd kitúrtam egy vizes tincset a homlokomból, ezzel nem kevés homokot sodorva a szálak közé, majd finoman négykézlábig tornáztam magam és Lola fölé hajolva csókot leheltem járomcsontjára, majd a füle alá.

- Sose menj kaszinóba - súgtam a bőrére és kezemmel finoman a homokra fektettem mindkét vállát, majd vontatott lassúsággal ujjaim a bikinifelső zsinórjai felé indultak, felfedezőútjukon meg-megérintettek egy-egy érzékenyebb pontot a nő testén, majd megállapodtak a csomónál.

- Ne aggódj, nem fogok úgy kinézni mint egy brooklyni rapper - ajkam súrolta arcát és olyan puhatolózva érintette meg az övét amilyen óvatossággal az övéi leheltek rám tavaly nyáron az óceán vizében ringva. Szánk olyan volt mint egy füstös rumoshordó: csípős, fűszeres, szomjas. Csókot rejtettem kettőnk közé és a részegség érzékiségével megharaptam bársonyos bőrét, majd az izgalomtól szuszogva lassan elhúzódtam.

- Azt mondtad ideje volt, hogy végre meglepj valamivel, szóval te is meglephetsz négy igazsággal és egy hazugsággal - kerestem meg tekintetét amiben visszatükröződött a Tejút és a bikinifelsőt funkcióját ugyan már nem betöltve, de olyan tessék-lássék módon visszahúztam oda ahová egy divattervező egykor szánhatta, majd a késleltetett beteljesülés hevétől nevetve mosolyt villantottam Lolára.

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyCsüt. 21 Márc. 2024 - 22:06


Finch & Lola

let me hold you above all the misery

Ki gondolta volna, hogy nem csupán maga ez a paradicsomi nyaralás jelenti majd, hogy elbújunk a világ elől, hanem még azon belül is lehet fokozni ennek értelmezését? Én biztosan nem, mégis a sziget egy - jó értelemben - elhagyatott szakaszán találtam magam, egy csodás, magányosan álló - és ettől talán még csodásabb - bungaló előtt, a legcsodásabb férfival. És az ő jóvoltából. Nevetésemet meleg szellő sodorta a lágyan hullámzó óceán vize felé, miközben magam elé képzeltem a kókuszmelltartókat, de a nyelvemre haraptam és nem állítottam kihívás elé Finchet.

Még a végén tényleg faragott volna nekem kókuszmelltartót.

A meglepetések sora azonban közel sem ért még véget. A festőállványokat megpillantva leplezetlen, hálás örömmel ugrottam Finch nyakába, hogy aztán a vállamra és a nyakamra adott csóktól libabőrösen foglaljak helyet az egyik szabad vászon előtt. A mosolya még ott égett az íriszeimen, nagy volt a csábítás, hogy őt magát örökítsem meg, de aztán kiderült, hogy ez még ennél is jobb lehet. Finch talán még fel sem fogta, hogy őt szólították meg, amikor én már a kezét szorongatva unszoltam, hogy csatlakozzon hozzánk, és amikor engedve a nyúzásnak elfoglalta a mellettem levő utolsó vászon előtt álló széket, a mosolyom körbe tudta volna érni a fejemet, ha nem lettek volna útban a füleim.

- Ideje is volt, hogy én is meglepjelek valamivel - feleltem vidáman csillogó szemekkel.

Nem túlzás azt állítani, hogy sosem gondoltam volna: Finch és én egyszer együtt fogunk festeni, de ez a nap is elérkezett. Olyan felhőtlen boldogságot éreztem, hogy szinte lebegni tudtam volna; ezúttal is megfeledkeztem mindenről és mindenkiről, csillogó szemekkel hol festettem, hol Finchet figyeltem vagy épp segítettem. A játékosság persze nem maradhatott el, és amikor egy ponton összeakadt a tekintetünk, a mosolyom ellágyult. Eszembe jutott a Whānau, a születésnapom, amikor ennél jóval aktívabban kentünk össze mind egymás, mind a hajótestet. Tökéletes volt. Ez is tökéletes.

Nem volt kérdés, hogy akartam azt a festményt. A szobám falára, az ágyammal szemben.

- De bizony! - kötöttem az ebet a karóhoz vigyorogva, és ahogy magához karolt, a vállára csókoltam, mielőtt újra szemügyre vettem volna a színeket a vásznon. - Tehetséges tanítványom lehetnél - jelentettem ki kuncogva, és nem álltam ellen a kísértésnek, hogy a füléhez hajoljak egy pillanatra. - Különórákat mondjuk bármikor vehetsz, amikor csak szeretnél. - Suttogásom elég halk volt ahhoz, hogy mindenki más füle elől elfújja a meleg szél, de abban biztos lehettem, hogy Finch érzékeny farkasfülei ne csak a szavakat, hanem a mögöttük rejlő ígéreteket is ki tudják venni.

Miközben becsomagolt festményeink már a bungalóban pihentek, mi a háborítatlan partszakaszunkat élveztük egymás társaságában - újra. Még mindig üdítő volt elveszni vele a paradicsomban, és ez csak üdítőbbé vált, amikor régi ismerős találtam odabent a polcon. Nem is voltam rest kivinni magammal, és ahogy visszaültem az álmos tekintetű Finch mellé a homokba, elmosolyodtam a pimaszkodásán. Mellkasom megmelegedett a felismerésre, hogy ő is ilyen pontosan emlékszik még mindenre; a mosoly az arcomra ragadt, míg kortyoltam egyet a felnyitott üvegből. Elnevettem magam azon, milyen fürgeséggel kapta ki a kezemből az üveget, de nem hoztam volna magammal a rumot, ha zavart volna.

Hátradőltem, könyökeimre támaszkodtam a langyos homokon, és míg Finch beszélt, én a profiljában vesztem el. Az égen megjelenő első csillagok ezüstös fénybe vonták elbűvölően kék szemeit, nekem pedig eszembe jutott az a nyári este, amikor először úsztunk együtt a tengerben. Akkor a vízfelszínre rajzoltak hasonló mintázatot a hold és a csillagok.

- Neked legalább volt kifogásod - szólaltam meg, átvéve a rumosüveget a nyakánál fogva. - Én csak felbukkantam a mólón egy csomaggal - fejeztem be a gondolatot, mielőtt nagyot kortyoltam volna az égető alkoholból.

A gyomrom szeretett volna ösztönösen görcsbe rándulni, hiszen aznap biztos voltam benne, hogy pontot tettünk az el sem kezdődött történetünk végére, ám a szívem nem engedett a késztetésnek. Felesleges lett volna, hiszen Finch itt ült mellettem. Szó sem volt semmiféle pontról.

A rum fogyatkozásnak indult, miközben a csillagok száma egyre nőtt az égen. Mire hangosan is felemlegetődött az első randevúnk, a mosolyom már kissé ferde volt az alkohol mennyiségétől - nekem igazán nem kellett sok ahhoz, hogy némileg pityókás állapotba kerüljek tőle, de Finch bőven kompenzálta a magam gyengeségét e téren,

- Örülök, hogy abból az egészből végül a közös esténk lett az egyetlen maradandó emlék - jegyeztem meg. Más sem hiányzott volna, mint hogy valami megmagyarázhatatlan és potenciálisan veszélyes dolog kezdjen munkálkodni a kikötő környékén. Vagy akárhol Finch közelében.

Ahogy korábban a golfkocsik hangját sem neszeltem meg, úgy a füleim most is süketek maradtak a rádió berregésére. Némi meglepetéssel vegyes értetlenséggel ragadtam meg az üveg nyakát és néztem a bungaló felé kissé ferdén igyekvő Finch alakját. Reméltem, hogy nem rosszul van, de őszintén szólva... amikor visszajött, pont olyan savanyú volt az arca, mintha ez történt volna.

Már éppen szóra nyitottam volna a szám, amikor megelőzött a válasszal. Halk sóhajjal ültem fel, tekintetembe együttérzés költözött. Kérdés nélkül nyújtottam vissza a rumot.

- Sajnálom - mondtam őszintén. Nem kérdeztem meg, mi történt pontosan, mert a lényeg ez volt. Abban biztos lehettem, hogy semmi súlyos, mert akkor most nem pusztán szomorú lenne, így hát beértem ezzel az információval is.

Éppen visszaereszkedtem volna a még mindig kellemesen langyos homokágyra, amikor a tekintete megtalálta az enyémet. Akaratlanul is elmosolyodtam, mert a szemei izgatottan csillogtak, megfeledkezve a Leviatán sorsáról, és aztán, míg ujja libabőrt kergettek végig a felsőtestemen, ajkai játékra invitáltak. Szóbeli játékra.

Elnevettem magam, tekintetem mindent értő bujasággal mélyedt az övéibe egy pillanatra, aztán tettre készen felültem.

- Nekem is vannak elképzeléseim - haraptam bele az alsóajkamba, végigmérve az alakját, de kész voltam elnapolni ezeket a gondolatokat. - Halljuk!

Várakozón csillogó szemeimet Finch arcára függesztettem és vártam. A játék izgalmas volt, több szempontból is; nem meglepő módon legjobban az a lehetőség mozgatott meg, hogy most mennyi mindent megtudhatok majd róla. Remélem.

Timmo. Az ajkamat rágcsálva, erősen koncentrálva szuggeráltam Finch ezüstösen csillogó kék íriszeit, mintha csak ki akartam volna olvasni belőlük a választ. Timmo. Túl egyszerű. Vagy talán éppen ez a trükk?

Egyetlenegy tetoválás. Szemeim körbefutották őt, szakavatottan keresve a tetoválásait a testén, amiknek mintáját, elhelyezkedését és színeit már nagyon jól ismertem. Őszinte kétkedéssel döntöttem a fejem jobbra-balra, de egyelőre nem mondtam semmit.

A következő kijelentésre tágra nyílt szemekkel kaptam rá a tekintetem. Egy fehér cápa?! Megborzongtam a gondolatra, és ez valahogy cseppet sem tűnt elképzelhetetlennek. Na persze, a magamfajta, aki nem ért a szörfözéshez, azt sem tudhatja, vannak-e egyáltalán fehér cápák Fokváros környékén, de... ha valamit, hát ezt el tudtam képzelni a vad, félelmet nem ismerő szörfös-Finchről.

Sportösztöndíj. Ezen már csak mosolyogtam; ha égbekiáltó hazugságot kellett keresnem, hát biztosan nem ez lett volna az, amit nem hiszek és nem tudok elképzelni róla.

Ha nem ismertelek volna meg Rose Harborban akkor már rég elhajóztam volna. A szívem egy pillanatra megállt, és ezekre a másodpercekre levegőt sem mertem venni. Vagy inkább hirtelen nem emlékeztem rá, hogyan kell. Elhajózott volna? Hova? Miért? Meddig? Nyeltem egy nagyot. És én meddig lehetnék jó visszatartó erő, ha ez igaz?

Kissé reszketegen szívtam be a levegőt, megdörzsöltem az arcomat, és a biztonság kedvéért jókorát húztam a rumosüvegből. Az ujjaim vége zsibbadásnak indult, de nem az alkohol miatt. Hátratúrtam a hajam az arcomból, aztán oldalra dőlve belemártottam ujjaimat az éppen felénk nyaló hullámba. Apró cseppeket ejtettem végig Finch gerince vonalát az ujjaimra tapadt óceánból.

Timmo. Tetoválás. Cápa. Sportösztöndíj. Elhajózás.

- Több tetoválást is szeretnél még, nem csak egyet.

Kérlek, mondd azt, hogy az elhajózás volt a hazugság!

Megtettem a tétemet, de nem a szívem szólt, hanem az eszem. A szívemmel lélegzetvisszafojtva vártuk az ítéletet és csak remélni tudtam, hogy ez nem lesz szó szerinti ítélet. Akkor ott te voltál az egyetlen körülöttem aki nem várta el, hogy maradjak. Ha másnap vitorlát bontottam volna, akkor te lettél volna az egyetlen aki megbocsátja. A szavak ismét kísérteni kezdtek, és én megint úgy érzem, hogy megsemmisülök.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyHétf. 4 Márc. 2024 - 0:28


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 1876 ZENE:POTC AMBIENCE
Akkor én bizony nagy bajban vagyok. Egy örökkévalóságig bámultam Lola csokoládébarna tekintetébe. Túlságosan sok lehetséges válasz tolakodott a nyelvemre, hogy választhassak egyet mely legördülhet onnan. Értettem a fájdalmas utalást mely mögötte húzódott, értettem Wilmingtont, az anyai és nővéri házat. Tess-t és Heath-et. Megannyi mindent viszont mégsem, elvégre testvére elvesztése és édesanyja hátrahagyása után Lola talpra állt, megteremtette magának a mindennapi életet és körmeivel kaparta ki a halott földből a hozzá járó boldogságot... aztán a hamuból egyszer csak új élet fakadt. Sosem láttam Lolát magányosnak abban az értelemben ahogy én választottam a magányt és hittem benne, hogy az a csekélyke amit hozzá tudtam tenni ehhez a hivatással és vállalással teli élethez a boszorkányt némileg kárpótolta azért amitől megfosztották. Talán...

Akkor is így bámultam mikor megcsodálta a bálna csillogó permetét és kibukkanó hátát, fülemben ott csengett a naplementei szörfösök kurjantgatása. Minden érzékemet hipnotizálta az elültetett gondolat és nem hiányzott sem az előző esti rum, sem a sisakvirág, sem egyéb kábítószer ahhoz, hogy lerészegedve találjam magam a szeretett nő karjaiban akinek érintése felperzselte így is vörösen izzó tarkómat és nevetése gongként rezgetett meg bennem különös energiákat.

...az viszont rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezzel. Hogy felülemelkedünk-e rajta. Te mit kezdtél vele, Finch? Megpördítettem magunkat és ezzel kis híján rátapostam a nő aprócska lábfejére a magam majdnem háromjegyű súlyával, de még idejében botladoztam át néhány talpszúró szálkán, hogy kikerülhessem. Jenice tekintete még a terasz túloldaláról is ezer szigonyt mélyesztett hátamba, de Lola csilingelő kacagása és saját boldog fuldoklásom szinte elevenen felfalta a rasztafonatos lány egész létezését is. A horgony a zsebemben pihent.

Még akkor is tánclépésekben vezettem magunkat az idő közben sötétségbe borult partszakaszon amikor a dobokat elpakolták, a bár gyertyáit és az olajfáklyákat kioltották. Lola ujjait a tenyerembe zártam és csupasz mellkasomra húztam, hol szívem nem akart csillapodni zakatoló dobolásából. Ágyunk mégis tágasabb és kényelmesebb volt mint amit a Whānau nyújthatott nekünk, így kiélveztem az ideiglenes luxus minden kényelmét.

***


Amint a golfkocsi végigdöcögött az útnak csúfolt aszfaltnyúlványokon, egy ideig még láttam a Leviatánt Smithers-zel és a legénységével a fedélzetén. Igyekeztem annyi ideig bámulni csak amíg nem környékezett meg az aggodalom, hogy Lola netán vágyódásnak veheti átszellemült pillantásaimat, s szinte hálás voltam az állandó széltől meghajlott pálmafáknak amiért elrejtették előlünk a mezőnyt.

- Igazán törődik veled - melengetett Lola szavaiban a kedvesség és butácska mosoly költözött szám sarkára. Smithers volt az egyetlen apafigura amely valaha kijárt nekem. Túlságosan szigorú mércével mértem minden cselekedetét ahhoz, hogy jó mintaként könyveljem el, ám megtiltottam magamnak, hogy utánabámuljak pocakos alakjának amikor a fedélzetre szállt. Magát igen rosszul tartó ötvenesként, ennyi plusz súllyal és nem annyira rejtegetett alkoholproblémáival inkább illett a szárazföldi csapatba mint a nyílt vízre, hogy az elemekkel küzdjön.

- Azért a kókuszmelltartóhoz így is ragaszkodnék - kontráztam rá Lola szellemes megjegyzésére mikor megérkeztünk és csípőre tett kézzel egy ideig csak a háborítatlan partszakaszt figyeltem. Megelégedéssel töltött el, hogy a rusztikusabb külsőbe csomagolt luxus is elnyerte tetszését és habár úgy gondoltam, hogy a számára tartogatott meglepetés majd feszült izgalommal töltött el, végtelen nyugalomban lépkedtem mellette alkaromat a vállán nyugtatva, míg a sziget görbülete fel nem tárta előttünk a festőkört.

Meg sem érdemellek! - mosolyogva öleltem magamhoz és hagytam, hogy öröme átcsordogáljon bőrén keresztül a sajátomba.

- Szerény viszonzása annak a jónak amit tőled kapok - csókoltam meg a strandruha alól előbukkanó bőrt és aztán nyakát is, majd a háttérbe húzódva hagytam, hogy belefeledkezzen a felállított állványok és betöltésre váró vásznak sakktáblájába. Mellkasom előtt összefont karokkal inkább az egyik fölénk hajló pálmafa törzsének támasztottam magamat. Az eddig a programra érkező nyaralókat instruáló férfi most összecsapta a tenyerét.

Úgy tűnik, csak ennyien leszünk. Biztosan nem akar csatlakozni hozzánk?

Számításba sem vettem, hogy a kérdés esetleg nekem szólhat, hiszen idő közben máris a hullámok szörfözésre való alkalmasságát méricskéltem, így csak Lola hangjára kaptam vissza a fejem a csoporthoz. Szemöldököm épphogy csak felszaladt és ajkam annyira nyílt el, hogy kicsússzon rajta egy ügyetlen "é" hang amely a meglepett "Én?" szeretett volna lenni, aztán a csillogó tekintetű boszorkányra sandítottam és némi térdrugózás és ajakrágás után beadtam a derekamat.

- Arról nem volt szó, hogy a saját fegyverem végez velem - szűrtem neki amint leereszkedtem az üres székre a jobbjára és bizalmatlanul lestem végig a felsorakoztatott ecsetek és festékek arzenálján - Vagy mondjuk úgy, hogy a meglepetésem visszalep engem.

Meglepően rövid és intenzív idő alatt kellett ráeszmélnem, hogy most az egyszer Lola szívének kellős közepébe sétáltam be és az ajkamra lehelt csóktól szinte megrebbentek azok a pillangónak csúfolt éjszakai molylepkék amelyek tavaly májusban annyira vadul elevenedtek meg első találkozásunkkor. Igen, a sors úgy alakította, hogy életem egyik legnyomorúságosabb és legkiszolgáltatottabb pillanatában, mikor az erdő idegen volt és nem otthon, Lola a maga legtermészetesebb közegében lelt rám és most habár én csábítottam el magammal az óceánhoz, mégis az ő világába léphettem be. Éhes tekintettel hagytam, hogy ujjai vezessék az ecsethez túlságosan ormótlan és érdes ujjaimat. Talán épp így simította arcomra a holdvízzel teli kendőt. A festmény talán gyerekes volt, a pálmák megfestésénél egyszer véletlenül a kékbe dugtam a lószőrt a zöld helyett és mikor a boszorkány cinkosan festéket kent el az orrom hegyén a száradó vásznat lelöktem a helyéről és így még ujjlenyomataimat is tartalmazta... de olyan játékos szerelemre hívott, hogy én sem voltam rest némi festékes vizet fröcskölni ellentámadásul. Természetesen jóval hamarabb végeztem a munkának és alkotásnak sehogy sem csúfolható produktummal, s egy ecset végét rágcsálva a horizontba feledkeztem. Hiányoztak belőlem a művésziességre csábító tulajdonságok, helyette fantáziámmal ott jártam ahol a nagy kékség eggyé vált az égbolttal.

- Tudja, hogy az orra festékes? - sétált el a hátam mögött az oktatónk. mire zavartan kihúztam fogaim közül az ecsetet és először nadrágomba töröltem a végét, majd utána kaparni kezdtem az orrom hegyére száradt temperát. A szemem sarkából lopva Lolára sandítottam és a Whānau feldíszített testére gondoltam. A tenyereinkre. A csókokra amelyeket a létrára ültetve csentem el a nőtől. Reméltem, hogy tudja, hogy közös titkunkat juttatta eszembe.

- Nem mondhatod komolyan, hogy haza szeretnéd vinni - nevettem el magam olyan öblösen, hogy kis híján leestem a székről és átfontam karommal a derekát amikor odahajolt a vásznamhoz. Természetesen az övé merőben máshogy festett - például ragaszkodott az instruktor által adott támpontokhoz és három különféle árnyalat helyett nagyjából háromszázat használt.

- Találok rá módot, hogy hazavigyük őket - ígértem szelíden, majd míg Lola csomagolt diszkréten kifizettem a különös illatú fickót és visszatértünk új faházunkhoz. Biztosan valami természetfeletti szerzet volt ez is, tűnődtem akkor is amikor épp ötvenedjére húztam ki magam a homokra, hogy a mártózás után megint megszáradhassak. Lola bőre szinte szemtelenül hamar váltott sötétebb árnyalatokra és csupán két napozással töltött délután után máris lefaragott kéthetes előnyömből. Lefogadtam volna, hogy a hazaúton már szinte helyi félvérként engedik majd át a biztonsági kapukon.

Lola visszatért a faházba én pedig alkaromat a fejem alá dugva hunytam le szemem a narancssárgává változó égbolt alatt. Szemhéjaimat mint egy garázs ajtaját húzták le láthatatlan kezek és zártak néhány perces szendergésbe, míg farkasom érzékeny füle nem jelezte a nő visszatértét. Álomittasan tornáztam fel magam törökülésbe és csak akkor ocsúdtam fel mikor ismerős dugó pukkant bele a háborítatlan tengerparti estébe. A farkas tartózkodóan kapta fel a fejét - szinte rettegett az üvegtől és mindentől mi legutóbb utána következett.

- Azt mondtad ettől otthonosabban érzem magam - húzódott pimasz félmosolyra a szám és türelmetlenül vártam, hogy Lola egyenesen az üvegből gurítsa le az első kortyot, majd talán a kelleténél gyorsabban magamhoz vettem és adagja kétszeresét tüntettem el egyetlen hatalmas levegővétellel. Az alkohol csurgó hanggal omlott vissza a nyaktól a fenékre. Melege torkomat marva ért el gyomromig.

- Azt gondoltam nem akarok sztereotipizált lenni… Nem akartam lelombozni az illúzióid - aztán gyorsan hozzátettem - Amikor először nálad jártam. Egy pocsék kifogással csak azért, hogy felkereshesselek.

Kinyújtóztattam lábaimat majd felhúztam térdemet. Felpuhult ujjbegyemmel végigrajzoltam a sárkány körvonalát a vádlimon és nyugati égbolt felé rebbenő sirályokat figyeltem. Nem sejthettem, hogy Lola füle meghallja-e a csendes golfkocsit ami meghozta a személyzetet, kik gyorsan letették fémfedővel letakart vacsoránkat a teraszra, majd hang nélkül tovább is álltak a következő házhoz amely oly' távol esett a miénktől, hogy nem tudhattuk egyáltalán lakik-e benne bárki is.

Viszonylag sűrűn és felnőtt férfihoz illő bölcsességgel éhgyomorra emelgettem a rumosüveget, míg valamennyi izmom ellazult és az első csillagok mellé társul szegődött a többi. Kézfejemmel megtöröltem a szám sarkát és az idáig tartó beszélgetés - főként második találkozásunkról - egyszeriben megszakadt.

- ...aztán azt hiszem soha a büdös életben nem tudtam meg, hogy mire volt jó szentelt olajjal kenegetni a kikötőmet, de jobb is így... ebben a felnőtt Disney Landben... Azt sem tudtam mit csinálok, azt az egyet viszont igen, hogy ha elfogadod a meghívást, életem első randijára megyek veled.

A hullámok kirohantak a partra és beborították lábfejemet. A fent megjelenő hold szinte majdnem teljesen kikerekedett már. Valami természetellenes motozás csordogált el fülkagylómig. Kissé oldalra fordítottam fejem, hogy fülem a faház irányába állhasson, de a mocorgás megszűnt. Talán már berúgtam, nyakaltam le még egy kis rumot, de még le sem nyelhettem amikor gépies hang berregett fel. Felrúgtam magam a homokból és az üveget Lola kezébe nyomva kissé imbolyogva elkocogtam az építményig és bontatlan csomagjaink közül kitúrtam a rádiót.

- Finch... Finch...? Itt vagy...? - szólított a szárazföldi csapat irányítója és megnyomtam a megfelelő gombot, hogy elküldhessem a választ.

- Mi az?

- A Leviatánt havária érte. Eltörött az árboca.

Lesújtva sétáltam ki a teraszra és hasztalan kerestem a mezőnyt jelző színes pontokat a sötét horizonton. Még nem értek el idáig.

- Mulasztás? - kérdeztem vissza jó tíz másodpercnyi szünet után. Ez annyit tett... Az én hibám?

- Ütközés. A csapatot most mentik.

Nem válaszoltam.

- Vége - tette hozzá a férfi kissé bizonytalanul.

- Vége - erősítettem meg, majd a rádiót visszadugva a helyére újra átszeltem a homokfövenyt, hogy visszataláljak Lola oldalára. Az ezüsthíd reszketett a vízen.

- A Leviatán kiesett a versenyből - előztem meg kérdését és az üvegért nyúltam - Mekkora pazarlás... - mormoltam a bajszom alatt, aztán valamivel tisztább tekintettel a nőét kerestem.

- Elmondok neked öt tényt magamról amit még sosem tudtál - nyúltam át a kettőnk közötti légen és ujjamat végighúztam a hasán a bikinialsó anyagáig, majd onnan újra felfelé - Az egyik hazugság. Ha kitalálod melyik hazugság akkor kérhetsz tőlem valamit. Akármit. Ha nem... - ujjam megtalálta a bikinifelső anyagát és kissé megrántottam a textildarabot - Akkor én kérek tőled valamit. Már tudom is mit.

Ha nem ellenkezett akkor mosolyt villantva folytattam.

- A legjobb barátomat Timmo-nak hívták.

Ez idáig igaz volt. Timothy O'Brian a legpofoznivalóbb alak volt akivel valaha összesodort a sors.

- Már csak egyetlenegy tetoválást szeretnék és utána soha többet egyet sem.

Keyaan Payne matija után, mely a gerincemen nyugodott már lassan körvonalazódott bennem a terv melyet már csak kiérdemelnem volt szükséges.

- Egyszer egy fehér cápa kettéharapta a szörfdeszkámat Fokvárosban - ez méteres hazugság volt ám a javából, hiszen annyira még nekem sem ment el az eszem, hogy a cápazászló kifüggesztése után a vízbe merészkedjek.

- Tizennyolc évesen sportösztöndíjat nyertem.


A boldog békeidők... anyám repesett az örömtől mikor a postás kihozta a levelet.

- Ha nem ismertelek volna meg Rose Harborban akkor már rég elhajóztam volna.

A csillagokat bámultam amint hasra hengeredtem és az alkohol gőzzé forralta minden megmaradt agysejtemet.

- Nos? Mindegyik abszurd de csak az egyik hazugság...

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptySzomb. 2 Márc. 2024 - 19:52


Finch & Lola

let me hold you above all the misery

Mindenkit a múltja határoz meg. Ez az élet törvénye.

Finch szavai mögött megannyi igazság rejtőzött, és talán éppen ezért facsarták össze a szívemet olyan erőteljesen. Tulajdonképpen csak egyetlen módszer létezett arra, hogy ne roppanjak össze a súlyuk alatt: egészen máshogyan kellett tekintenem erre, mint ő tette.

- Akkor én bizony nagy bajban vagyok - jegyeztem meg mosolyogva, hogy elvegyem a szavai magára vetett élét. Persze nem is kellett ennél többet mondanom ahhoz, hogy ezúttal már ő nyújtson számomra vigaszt; szerintem nem volt vele tisztában, hogy a csókjai és hangjának kellemes rezgései több gyógyítást hordoztak magukban, mint a szavai üzenete.

- Igazad van. Mindenkit meghatároz a múltja, mert máskülönben ma nem lennénk azok, akik - szólaltam meg halkan és kezemmel megkerestem az ő szabad kezét. - Az viszont rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezzel. Hogy felülemelkedünk-e rajta. Lehet súly, ami lehúz a mélybe, de lehet viszonyítási pont is, amitől tudatosan kerülünk egyre távolabb. - Ujjaim megszorították kézfejét, ajkam pedig finom csókot lehelt a vállára. - Te pedig sokkal több vagy annál, mint aminek látod magad.

A bálna úgy bukkant fel a horizonton, mintha a nagy nyomással távozó vízpermettel szándékozott volna megakadályozni minket abban, hogy még mélyebbre merüljünk a ránk nehezedő súlyok alatt. Hagytuk neki; a merengést felváltotta a meglepődött csodálat, amely bennem csak tovább fokozódott, amikor Finch megválaszolta a kérdésemet.

Szemeim a bálnáról megfeledkezvén már az ő vonásaira szomjaztak és őszintén csodáltam őt azért, amiért annyit látott és tapasztalt, hogy még ezt is könnyedén el tudta mondani nekem. Elmosolyodtam, ujjaim viszketni kezdtek az övéi után, hogy aztán meg is ragadhassam a kezét, amint megadta nekem erre az ürügyet. Táncolni fogunk, döntöttem el, és ő egy pillanatig sem ellenkezett.

Először csak azon nevettünk, amikor kölcsönösen bevallottuk a tánctudásunk teljes hiányát, aztán meg már azon, amikor ezt bizonyítottuk is. Életem egyik legvidámabb estéjét töltöttük el a tánctéren, inkább egymás lábán táncolva mintsem a parketten, és nem egyszer ütközve neki a nálunk tehetségesebb párosoknak, de az egész így volt tökéletes. A búcsúszó sikerült a legjobban: a lassú zene ütemére könnyű volt csak összekapaszkodni és lassú kört leírni a saját, közös tengelyünk körül, hogy aztán lényegében ugyanígy találjunk vissza a bungalóba, megfeledkezve a hátrahagyott vacsoráról és nem törődve azzal, hogy már a csillagok jártak magasan az égen.

***

A reggelizőteraszon szinte kézzel fogható volt az izgatott zizegés, ami bár éles ellentétben állt a mi békés és nyugodt ébredésünkkel egymás karjaiban, egészen lenyűgözőnek találtam. Tekintetem visszafogott kíváncsisággal fürkészte a pezsgő embereket, de közben hálás voltam azért a csendes sarokért, amit Finch kinézett nekünk a reggelihez. Bőségesen ettem és nem voltam rest felfedezni az egzotikus gyümölcsök armadáját sem, ezért mire hátradőltem, már kiegészült a társaságunk még egy fővel. Még ha röviden is.

- Sok szerencsét - mosolyogtam Smithers kapitányra, hagyva, hogy megcsókolja a kézfejem - nem gondolom, hogy lett volna választásom. Hálás voltam, amiért Finch továbbra is csak az enyém lehetett és a versennyel sem kellett osztoznom rajta, ám ugyanennyire kívántam Fletcher Smithers hajójának, hogy elsőként érjen a célba.

A teraszon hirtelen mintha még nagyobb lett volna a tömeg és még intenzívebb az izgatottság. Mi még helyet kaptunk a korlátnál, Finch pedig olyan szilárdan állt mögöttem, hogy nem is éreztem semmit a lelkes tolongásból körülöttünk. Megosztoztunk a távcsövön - neki könnyű volt elnéznie a fejem felett is -, mosolyogva figyeltem a távolodó színkavalkádot, amikor pedig megéreztem tenyeremben Finch kezét, hagytam, hogy magával vonjon, le a teraszról.

A Smithersről szóló szavai megkönnyebbült mosolyt csaltak az arcomra; jó érzés volt tudni, hogy a köztük húzódó feszültség nem volt maradandó.

- Igazán törődik veled - fűztem hozzá szelíd kedvességgel. Talán nem azért búcsúzott ilyen módon, hanem mert fogalma sem volt, mikor látja őt legközelebb.

Golfkocsi vitt minket a következő célpontunkig, a sziget másik felébe, ahogy arra jól emlékeztem. Valósággal csüngtem Finch szavain - úgy, ahogy a kezét is szorongattam -, és egyáltalán nem zavart, amit elmondott a szigetnek arról a részéről. Számomra sosem okozott gondot, ha valami elhagyatottabb és néptelenebb volt, sőt, kifejezetten szerettem az ebből fakadó békességet. Már csak ezért sem láthatott az arcomon mást derűs és lelkes kíváncsiságon kívül - akkor is, amikor inkább kiszálltunk a golfkocsiból és gyalog indultunk meg a göröngyös úton, és akkor is, amikor elkezdett kirajzolódni előttünk egy az eddigi szállásunktól jóval elmaradó épület.

Az én otthonom sem volt sem luxus, sem újépítésű, mégis az otthonom volt.

- Pedig az elmondásod alapján már azt hittem, magunk vágunk majd fát a nádtetőnek és az óceán partján alszunk - fordultam felé játékos csillogással a szemeimben. Igazából engem az sem zavart volna, ha így teszünk, amíg együtt tesszük azt.

Kíváncsiságom persze ettől még nem apadt, szemeim beitták a pálmafák között hívogatóan álló viskó vonalait, amikor pedig előre engedett, fürgén szedtem a lábaimat a lépcsőként szolgáló fadeszkákon. Odabent halkan elnevettem magam, mert gyorsan világossá vált, hogy a külső nem minden. Hatalmas baldachinos franciaágy, egy ajtó, ami mögött valószínűleg a fürdőszoba rejtőzött, hatalmas, óceánra néző ablakok, terasz... Már vittek is volna tovább a lábaim, de Finch hangja megállított. Derűs meglepetéssel pördültem felé.

- Azt hittem, ez volt a meglepetés! - vallottam be. Úgy éreztem, elkezdhetem felkötni a képzeletbeli nadrágom, ha így folytatja; már csak ezért is loptam magamnak egy édes csókot az ajkáról, mielőtt teljesítettem volna az utasítást.

A melegre való tekintettel - és Finch öltözékéből kiindulva - csupán egy könnyű, kékszínű strandruhát vettem a fürdőruhám fölé. és már indulhattunk is. Bevallom, kissé nehezemre esett csak az óceánt és a környezetünket csodálni, amikor Finch egy szál fürdőnadrágban karolt magához, míg végigsétáltunk a parton, de úgy voltam vele, hogy ez is a mi kis szökésünk része lehet. Élveztem a közelségét, a hangját, a lábfejemet nyaldosó hullámokat...

És aztán kiszúrtam a meglepetését. Némileg elnyíló ajkakkal, felragyogó szemekkel kaptam Finch felé a fejem, de a mosolya és a vállamon megszoruló ölelése biztossá tette, hogy nem csak véletlenül botlottunk bele a festővásznakba.

- Meg sem érdemellek! - ugrottam a nyakába szó szerint. Valójában úgy éreztem, ezt az egészet sem érdemlem meg, de mivel mindennek Ő volt az origója, így ez egy általános igazságnak bizonyult.

Miután kedvemre öleltem és csókoltam, már nem volt hátra, mint bezárni a maradék távolságot köztünk és a vásznak között. A szemem sarkából kíváncsian figyeltem Finchet, és amikor inkább a háttérbe húzódott, mintsem vásznat választott volna, nem lepődtem meg igazán, de egy kis mosollyal vettem tudomásul. Kiválasztottam egy vásznat, amiből tökéletes rálátásom nyílt az óceánra és a sziget csücskére, aztán az ecsetekhez léptem, hogy összeválogassam a magam rögtönzött készletét. Csak akkor figyeltem fel, amikor az instruktor megszólalt.

- Úgy tűnik, csak ennyien leszünk. Biztosan nem akar csatlakozni hozzánk?

Felkaptam a fejem és mielőtt még Finch válaszolhatott volna, szétterülő mosollyal az arcomon ugrottam oda hozzá.

- Dehogynem akar!

Persze ha úgy éreztem, hogy unszolni kell, nem voltam rest bevetni a hatalmas, könyörgő szemeket, a kérlelést, és az ígéretet, hogy majd én segítek neki, aztán meg azt kérhet tőlem cserébe, amit csak akar. Bármit megtettem, amivel rá tudom venni erre, és amint beadta a derekát, már siettem is, hogy összeválogassam neki is az ecseteket, amiket aztán a jobbomon üresen maradt vászon keretére felállított üvegcsébe helyeztem. Boldogan csillogó szemekkel néztem rá és csentem egy békítő, szeretetteljes csókot.

Az instruktorral való festés az újdonság varázsával hatott. Még sosem alkottam úgy, hogy nem csak magam voltam, és hogy valami konkrétumot kellett festenem, vezetéssel, a lehető leghasonlóbban ahhoz, amit középen láttunk, de cseppet sem zavart ez az újítás. Az instruktor persze hamar rájött, hogy engem kevésbé szükséges instruálnia, és mivel Finch a félkör szélén emiatt kissé kiesett a látómezejéből... annál több lehetőségem maradt nekem, hogy figyeljek rá. Persze nem festettem meg helyette a festményt, de néha odaléptem hozzá. Megmutattam neki, hogyan tud könnyed csukló mozdulatokkal egy bizonyos vonalat festeni, hogyan tud elmázolni egy túl szigorú vonalat, hogyan tud játszani a felvitt festék mennyiségével. Segítettem neki színt keverni, ecsetet választani. Amikor mutatóujjam játékosan a fehér festékbe mártottam és összemázoltam vele az orra hegyét, kuncogva ugrottam vissza a saját vásznom mögé, mintha nem tehetnék semmiről.

A festmények órák alatt álltak össze. Elégedett voltam a sajátommal, mert szerintem sikerült lemásolnom az instruktor alkotását, és a színhasználattal sikerült belevinnem egy kis egyediséget úgy, hogy közben mégsem tértem el az eredetitől. Persze Finch alkotását is szemügyre kellett vennem, és számomra nem volt kérdés a reakcióm.

- Ezt a szobámba szeretném a falra - jelentettem ki minden vicctől mentesen. Nem az számított, hogy az ecsetvonásai és a végeredmény mennyire (nem) hasonlítottak az eredeti festményre, hanem az, hogy akárhányszor ránézek majd erre a képre, mindig erre fogok emlékezni. Ezekre a napokra. Antiguára. Ránk.

Miután a zsírpapírba csomagolt festményeinkkel visszagyalogoltunk a faházunkba és letettük azokat a szoba biztonságában, még kihasználtuk az időt arra, hogy visszatérjünk az alig néhány méterre lévő partra. Megmártóztunk az óceánban, lemostuk magunkról a festékfoltokat, játszottunk, a homokban hemperegtünk és ismét gondtalanok voltunk. A napnyugta beálltával csak egy rövid időre tértem vissza a faházba, ám annál diadalittasabban sétáltam ki újra az ajtón - az új szerzeményemmel, amit felfedeztem a polcon.

Visszaültem a langyos homokba Finch mellé, és vigyorogva emeltem meg az ujjaim között szorongatott fehérrumot.

- Úgy tűnik, nem csak nekem van dugikészletem - bontottam fel az üveget derűsen.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyKedd 27 Feb. 2024 - 0:13


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 1174 ZENE:POTC AMBIENCE
A Leviatán kihajózása óta a farkas először lehetett szabad. Letépte a nyílt óceán rabláncát és íriszeben keresztül halálra készen nézett szembe Jenice-szel. Ebben a pillanatban ő volt az úr. Ezzel valójában azt is megmutatta amit a születésnapomon kapott telefon óta kényelmeseb a feledés rétegei alá csomagoltam: mindig... vagyis még mindig a farkas volt az úr. Most. Rose Harborban. Talán még a Leviatánon is.

Ha Lola a maga megkönnyebbülést hozó érintésével nem von magához, ha nem tartózkodik ott a bárban velem együtt, Jenice-ből talán nem sok minden marad, bármilyen jól is forgatta ujjai között rugós zsebkését. De ha nincs Lola, nincs horgony amit ellophatott volna.

Habár segítettem eligazodni a frissensültek és egzotikus, kis napernyős koktélok felhozatala között, valójában még mindig Lola volt az aki átvezetett engem megannyi ismerős és ismeretlen vacsorázó emberáradatán és a csendes, alkonyati vizek felé kormányzott engem. Magam elé engedtem a lépcsőn mely visszavezetett minket a langyos homokra, annyi tányért és evőeszközt próbálva egyensúlyozni amennyit csak magabiztossággal el mertem venni tőle. A hullámok morajlásával a farkas szunnyadni tért, a dobok éle eltompult. Nem bántam, hogy a földön töltjük el első vacsoránkat ebben a csorba Paradicsomban és annyi titkos, vágyódó és tépelődő pillantást vetettem a nő lebarnult profiljára amennyit csak máglyán égő lelkiismeretem megengedett számomra.

Ösztönösen hajoltam a nő felém nyúló érintése után, hogy lecsökkentsem a távolságot ujjai és testem között, de kérlelve kapaszkodtam bele melegséget sugárzó mahagóni tekintetébe.

- Mindenkit a múltja határoz meg - mertem ellentmondani, de a bátorságom valahogy csak futni tudott a szavak után és talán utol sem érte őket igazán - Ez az élet törvénye.

A farkasfalkában is megszeghetetlen szabályok diktáltak, ez talán még összeegyeztethetővé is vált az elkerülhetetlen sorsba vetett bizonytalankodó hitemmel. Lola jósága mézként csurgott végig valamin amit én magam hervasztottam le. Nem a múltad határoz meg téged. Nem kell megóvnod semmitől. Nem fogsz vele bántani. Nemek sorozata, de mázba vonta az igazságot amit tudtam, s végül megadó sóhajjal - épp egy időben az ő szintén kövéren kiszusszantott levegőbuborékja után - segítettem közelebb húzódnia és vállát átkarolva csókot leheltem halántékára és a szája sarkára.

- Lola, te több vagy mint a boszorkányképességed -
mormoltam barna bőrére. Épp annyira nem győzhettem meg, hogy saját szemeimen keresztül lássa önmagát ahogy én sem kértem a megelőlegzett feloldozásból. Engem nem lehet feloldozni, néztem a horizontot, akkor többé már nem a múltam határozna meg.

Feje nem sokáig időzhetett ingemen pihenve, mert a játékos bálna belecsobbant az ólmos szavak közepébe és ezernyi cseppé robbantotta szét őket. A permettől csillogó légoszlop tökéletesen jelölte helyét és néhány kint marad szörfös belerikoltott az óceán végtelenségébe. Felsegítettem magunkat. A bálna csakhamar unalmassá vált az elragadtatáshoz képest amely Lola arcára mennyei ragyogást gyújtott. Mámorosan vizslattam a szeme körül megjelenő nevetőráncokat, ajkának lágy suttogását.

- Februártól májusig - válaszoltam de a kérdés bagatell dolognak tűnt egyszeriben - Fokvárosba májusban érkeznek... korán a klímaváltozás miatt.

Mit beszélek?, sejlett fel a józanító kérdés, de nem tudott kirángatni a szerelem delíriumából.

- Vacsora után táncolsz velem?

Nem tudhattam milyen válaszra számíthatok, elvégre saját magamat leptem meg legjobban a kérdéssel. Én? Táncolni? A kép is mulatságosnak tűnt, de aztán Lola már meg is ragadott, átvont a homokfövenyen és újra megmásztuk a lépcsőket a dallamok irányába, tüntetően rá sem nézve a bár és a pult mögött álló lányok felé.

- Akkor én mit mondjak? - tört ki belőlem az őszinte nevetés, majd némi ügyetlen keresgélés után, hogy pontosan hogyan is kellene megfognom a kezét, vagy inkább a derekát, vagy talán mégis a kezét... megmozdultunk a zenére. Nem tudtam, hogy hányszor léptem apró lábára és hányszor voltam képtelen bármilyen elfogadható bocsánatkéréssel előrukkolni a fuldokló nevetés közben, hogy hányszor vezettem neki magunkat egy nálunk sokkal előnyösebben mozgó párnak... Igen, a vacsoránk már rég a sirályoké lett mire a zenekar úgy döntött, hogy a takarodó jeléül egy egészen lassú dalt játszanak el és a fáklyák kioltása után már csak a csillagok fénye jelölte az egészen a bungalóig vezető táncparkettet. Dudorászva vetettem be magam az idő közben elrendezett ágyba és mikor reggel szemem először felnyílt, mosolyogva néztem a széltől lengedező baldachint. Boldog voltam.

A terasz zsongását még az élénk szél sem nyomhatta el teljesen. Bölcsen inkább egy félreeső zug felé tereltem Lolát, hogy békességben fogyaszthassuk el első, végre igazán közös reggelinket a szigeten. Jó néhány üresre kanalazott passiógyümölcsöt halmoztam fel a tányéromon mire valahol megszólalt a hangosbemondó.

- Ha meggondolnád magad...

- Jó szelet, kapitány! - ragadtam meg a Kraken jobbját, de nem csak azért, hogy beléfojtsam a felesleges szavakat, hanem mert tiszta szívből reméltem, hogy elsőként halad át a vízre festett célvonalon.

- Kisasszony... örültem a szerencsének - lehelt szúrós csókot Lola kézfejére, figyelembe sem véve, hogy Lola akarja-e azt avagy sem, aztán a kikötő felé vezető fapallókat falva máris parancsokat harsogott a helyüket még nem elfoglaló legénységnek. A terasz zsúfoltságig telt emberekkel, a szárazföldi csapatok is beüzemelték rádióikat és a rajtot jelző pisztolydördülés után a színes vitorlák befogták az óceán felől érkező szilaj fuvallatokat. Átengedtem Lolának a távcsövet amivel egy ideig még követhettük a vetélkedő vitorlások raját, majd az első ütközés után inkább kézen fogtam a nőt és olyan csendben vontam magam után a teraszról mintha meg kellett volna szöknünk a bámészkodók elől. Talán így is volt.

- Szentimentális szamár - mosolyogtam a boszorkányra és a csomagjainkkal várakozó golfkocsi irányába tereltem utunkat - Mindig úgy búcsúzkodik mintha minden vízre szállása az utolsó lenne, pedig esküszöm sokkal fiatalabb annál mint aminek kinéz. Egyszerűen csak megette a fiatalságát a nap.

Mi a szárazföld felé vettük az irányt, Smithers és a többi tengerész egyenesen a nyílt óceánnak rohant. Lopva hátralestem vállam fölött amint a sofőr megindult következő szállásunk irányába. Lestem a horizontot, hátha megláthatok rajta valamit.

Megosztottam Lolával, hogy a sziget túloldala annak nehézkes megközelítése miatt sokkal elhagyatottabb volt. A házak megritkultak, ezzel egyetemben a kátyúk megsokasodtak az aszfalton és az utolsó jó pár száz kilométeres inkább magam cipeltem el a bőröndöket a bungalóig minthogy a golfkocsi tengelytörést szenvedjen. Kíváncsian lestem arcát mikor a fa tákolmány lassan körvonalazódni kezdett a pálmafák között és tagadhatatlanná vált, hogy pontosan a viskó és nem valamilyen, az előzően hasonló luxusapartman felé haladunk.

- Üdv a teremtés tenyerén - tettem le a csomagokat a bajszom alatt somolyogva és magam elé engedtem a nőt a lépcsőn, hogy elsőként ő fedezhesse fel új otthonunkat. Csak én tudhattam, hogy az ajtó nem egészen azt rejti amit a hervasztó külső takart.

- Mondtam, hogy van egy meglepetésem - kezdtem időt sem hagyva, hogy megnézhessen odabent mindent - Keress valami olyan ruhát amit nem sajnálsz. Van egy szűk óránk odaérni.

Reméltem, hogy nem talál ki nyomós indokot amiért nem jönne el szívesen a titokzatos kalandra, így - én magam fürdőnadrágban - megvártam a teraszon és rövid tájékozódási szünet után déli irányba kezdtem gyalogolni a véget soha nem érő partszakaszon. Az úticél talán hamarabb leplezte le magát mint a faház, de a félkörben kihelyezett festővásznak hívogató látványa helyett újfent Lola profilját fürkésztem és szeretetteljesen kissé szorosabbra vontam válla körül a karom. A programon nem volt mit magyarázni: néhány nyaraló már kiválasztott magának egy tetszőleges helyet a félköríven és a kihelyezett ecsetek közül válogattak, középen egy instruktornak látszó férfi pakolászott.

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyVas. 25 Feb. 2024 - 19:04


Finch & Lola

let me hold you above all the misery


Az események váratlan alakulása és azután meginduló gyors egymásutánja úgy hatott rám, mint egyfajta mentális agyrázkódás, mégis képes voltam összeszedett maradni - kizárólag azért, mert a fókuszomban egyetlen egy valaki volt, a legfontosabb, és ez, mint mindig, segített abban, hogy ne veszítsem el a fejem.

Így is örökkévalóságnak tűnt, míg Finch viharos kék szemei megtalálták az én tekintetemet. Önálló életre kelt mágiám észrevétlenül halt el, ahogy magamhoz öleltem, azt remélve, hogy már nincs és nem is lesz rá szükség. Hogy minden rendben van. Miután kibontakozott az ölelésemből, pillantása komor maradt; ujjaim aggódó törődéssel simították végig arcának feszült vonásait és nem tudtam mással elterelni a figyelmét, mint az evésre csábítással.

Szigorúan csak annyi időt töltöttünk el a teraszon, emberek között, amennyi feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy megpakoljuk a tányérainkat - és ahhoz, hogy némely számomra teljesen ismeretlen egzotikus fogással kapcsolatban Finch segítségét kérjem -, aztán már vissza is vonultunk a tengerpartra. Kellően messzire sétáltunk mindentől és mindenki mástól, kiválasztva egy pontot a homokban, ahonnan tökéletes rálátásunk nyílt az alábukott napkorong maradék fényére és a vízen lágyan ringatózó hajókra. Törökülésbe helyezkedtem, az óceán lágy hullámainak dallamára fogtam neki az ételnek és reméltem, hogy ezek az ingerek együttesen végleg tovaűzik majd a kellemetlen görcsöt a gyomromból.

Az evés gondolata is kevés volt viszont a késztetéssel szemben, amikor megéreztem magamon Finch tekintetét. Arcom automatikusan fordult az övé felé, szemeim lágy kíváncsisággal kapcsolódtak az övéibe, így próbálván bátorítani, hogy mondja ki, ami munkálkodik benne. Szinte pislogni sem mertem, amikor végül megszólalt; bocsánatkérését szívesen lesöpörtem volna egy egyszerű mozdulattal, de inkább hagytam, hadd folytassa. Egyik kezem kinyúlt felé, ujjaim puhán, szeretettel és megértéssel simítottak alkarja meleg bőrére, de a mozdulat kissé darabossá vált, amikor tovább beszélt.

A te múltadban nincs semmi ami bánthatna.

Finch öntudatlanul vitte be az övön aluli ütést; szavai nyomán bűntudat és az árulás érzése olyan hévvel öntött el, hogy azt hittem, ülve is ledönt a lábamról. Láttam magam előtt a Snyder-kúria szenes, még mindig csendesen füstölgő romjait, orromba bekúszott az égett fa, műanyag és hús szaga. Hallottam a fülemben a rendőr hangját, amint azt mondja a társának, hogy ez leszámolás volt, aztán pedig a nyomozóét, aki megesketett, hogy eléggé eldugom a gyerekeket ahhoz, hogy ne válhassunk gyanússá. Ennyi év után már megnyugodtam annyira, hogy ne nézzek minden pillanatban a hátunk mögé, de a veszély, amiről Finchnek fogalma sincs, most Damoklész kardjaként ereszkedett a fejem fölé.

Két pislogással próbáltam elűzni a baljós árnyakat a gondolataim fölül, és emlékeztettem magam, hogy bár nem odázhatom a végtelenségig a pillanatot, ez most nem rólam szól. Erre nem az a megfelelő válasz, hogy odadobjam neki a mentőövet, amivel még mindig elmenekülhet az életünkből.

- Nem a múltad határoz meg téged, Finch - szólaltam meg lágyan, és felemeltem a kezem, hogy alkarja után az arcán is végig tudjak simítani. - Nem kell megóvnod semmitől, amit magad mögött hagytál, mert nem fogsz vele bántani. Ha neked fáj, akkor főleg szeretném, ha megosztanád velem, hogy osztozhassak veled a terhén - teszem hozzá, és szemeimmel fogva tartom az ő pillantását. - De csak akkor, ha te is meg szeretnéd osztani velem. Semmire nem kényszerítelek sem most, sem később. Csak tudd, hogy itt vagyok.

Egy nehéz sóhajjal és még nehezebb szívvel figyeltem a profilját, amikor arra kért, ne legyek ennyire jó és megértő. A szavaiban volt igazság, én mégsem tudtam volna másként tekinteni rá emiatt. Az érkezésem körül egyébként is volt valami furcsaság, amit nem tudtam visszafejteni, de biztos voltam benne, hogy valamilyen módon Fletcher Smithershez is köze volt... ezt a kérdést azonban továbbra is elnapoltam. Megszorítottam Finch enyémért nyúló kezét, és közelebb helyezkedtem hozzá a homokban, óvatosan egyensúlyozva a tányérokon azok tartalmát.

- Ez a dolgom - feleltem egyszerűen, fejemet a vállára hajtva.

Éppen akkor pillantottam magam is az óceán felé, amikor a horizonton megjelent a furcsa jelenség. Némi értetlenséggel emeltem fel a fejem máris; a vízpermethez csatlakozott egy tompa, halk és furcsa hang is, de Finch ekkor már javában tápászkodott fel a homokból, ezért úgy sejtettem, ő már kapizsgálja a megoldást. A segítségével én magam is felkeltem, a karjába kapaszkodva dőltem kissé előre, a szemeimet meresztve a távolra.

A víz felszíne mintha púposan megemelkedett volna egy hosszabb szakaszon, aztán újabb függőleges permet tört a magasba. Szemeim elkerekedtek döbbenetemben, a szám pedig kissé tátva maradt; ugyanakkor fogalmazódott meg a megfejtés gondolata a fejemben, amikor Finch hangosan is kimondta.

- Te jó ég! - suttogtam magam elé izgatottan, mintha attól féltem volna, hogy ha hangosabban szólalok meg, elijesztem a hatalmas állatot a távolban. Ajkamon csodáló mosollyal kémleltem tovább a horizontot. - Gyakran látni ilyesmit errefelé? - fordultam Finch felé derűsen, csak hogy meglássam: ő már nem is a vízfelszínt kémlelte, hanem engem.

A mosolyom ellágyult, ahogy a tenyerembe csókolt, kérdésére pedig felcsillantak a szemeim.

- Most azonnal táncolni akarok veled! - vágtam rá, és mielőtt még ellenkezhetett volna, megragadtam a kezét, hogy magammal vonjam. Az egyik terasz felől nagyon halkan, de ideért valamiféle lágy zene dallama, én pedig elszántam indultam meg arrafelé, csupasz talpammal a langyos homokot taposva, készen arra, hogy elfeledtessem mindkettőnkkel az estét árnyékkal fenyegető történéseket.

Az sem zavart volna, ha a vacsoránkat megdézsmálják a rákok; amikor elég közel értünk a teraszhoz ahhoz, hogy már tisztábban lehessen hallani a zenét, egyszeriben megtorpantam és tettre kész mosollyal néztem fel Finch sötéten csillanó kék íriszeibe.

- Figyelmeztetlek, hogy botlábú vagyok - szóltam vidáman, míg kezeimmel az övéért nyúltam, készen arra, hogy a vezetésétől függően akár a nyaka köré fonjam őket, akár egyiket a vállára, másikat pedig a tenyerébe helyezzem. Vissza akartam kapni a napunkat, ismét azt akartam, hogy megszűnjön létezni körülöttünk az egész világ és annak összes lakója.

Ha már azért jöttem ide, hogy önző legyek, maradéktalanul az akartam lenni.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptySzomb. 6 Jan. 2024 - 12:21


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 1009 ZENE:ONE DAY
Amikor elhagyott a józan eszem a farkasra mindig lehetett számítani. Nem sokaknak volt olyan fájó és parancsoló igazságérzete mint amivel engem ajándékozott meg a sors, de mindez eltörpült a bestia ösztönei mellett. Ő volt az aki talpra ugrasztott és a pulton megrezdültek a poharak, ő nézett pupillámon keresztül Jenice merev arcába, ő morgott kérlelhetetlenül mellkasom mélyéből. Védelmező mechanizmusának elég volt egyetlen aprócska fenyegetés, hogy Lola és a pultoslány közé vesse magát.

Jenice ismerte azt a Finch-et akit Lola nem, és ismerte annak kiszámítható pulzálását: a ahogy a dagályt biztosan az apály váltotta fel, úgy megérkeztem a bő vízzel és elmentem ki tudja hány holdtölte után, hogy aztán a hurrikánszezont megint itt vészeljem át. Ez pontosan abban az időben történt mikor már a földközi-tengeri hajósiskolát magam mögött hagytam, a Whānau megépült és első éveit töltötte a tengereken, s még nem indultam meg az Indiai-óceán felé... a biztos vesztembe.

De vérfarkassá váltam Ashok szigetén, azóta eltelt másfél év és a farkast nem érdekelte, hogy Jenice és én jó néhány üres rumosüveget hagytunk már magunk után, vagy épp egymás társaságával enyhítettük a magány óráit. Ő Lolához volt lojális - akkor is az lett volna ha én nem vagyok, de kettőnk hűségével kellett most farkasszemet néznie Jenice-nek. Tűzhal létére meglepő rezzenéstelenséggel állta a sarat.

A farkasnak elég volt megéreznie ujjaim között Lola kétségbeesett szorítását és átvette az irányítást. Egészen úgy csapott le értékeim és izmaim uralmára ahogy régen a teliholdas éjszakákon tombolásával eltörölte emberi valómat és állattá tette emberi részeimet is.

Lola hangja nem érhetett el hozzám, de tenyerének simítása a vízfelszín alatt fuldoklóért kinyúló kézként jelentett kiutat. A levegőt telítette a pézsma édeskés bukéja és Jenice épp a megfelelő pillanatot választotta arra, hogy elém dobja a horgonyt. Talán ha épp mást emel el tőlem, a pénztárcámat, netán az irataimat, hát a fán keresztül vetem magam rá és a bestia a maga egyszerű mérgénél fogva marcangolni kezdi. De tudta nélkül kipofozott a lila ködből és amint a fémtárgy megint a tenyerembe simult a bestia visszavonulót fújt és engedte, hogy lerobogjak a lépcsőn és magam mögött tudjam a dobok zajától izzó bárt. Homok. Tenger. Só. Veszély. A farkas pontról pontra ugráló pofonegyszerű gondolkodása az átváltozás közeledtét jelezte. Lola. Pánikszerűen pattogó pillantásom a vízen tükröt festő csillagok és a lobogó fáklyák vibrálásán át megtalálták a boszorkány mahagónifa tekintetét és többet el nem eresztették, mintha varázslat bűvölt volna meg. Ajka mozgott, de hangja csak akkor ért el hozzám mikor már rég kiejtette a szavakat. Finch! Nézz rám. Lélegezz. Szívem faltörő kosként ütötte bordáimat és szinte nem maradt hely friss oxigénnek e könyörtelen kalapács mellett. Szusszanva gyűrtem le egy korty levegőt. Csak sokára jutott el a tudatomig, hogy Lola két tenyere átforrósodott arcomat fogja megnyugtató keretek közé, bőrén át hűs enyhülés csordogált egyenesen lángra gyúlt agyam redői közé. Az egyszer már megtapasztalt mágia rohamosan vágtatott végig fejem búbjától a homok alatt rejlő lábujjaim felé és a horgonyt görcsösen markoló ujjperceim mintha engedtek volna szorításukból.

Homlokom a boszorkányét érintette és a farkas ekkor visszavonulót fújva összegömbölyödött lelkemben. A csillagok fénye tűpontossá élesedett és a dobok hangosabban, vidámabban verték a tamtamot. Az emberek nevettek - talán semmit sem érzékeltek abból a veszélyből ami az imént épp mellettük készült előrobbanni.

Viszonoztam Lola ölelését és vállára omló hajában kerestem rejtekemet. A mardosó lelkiismeret furdalás kőként nehezedett gyomromra és jóindulata túl nagylelkűnek bizonyult annak tudatában, hogy igazság szerint itt sem kellett volna lennem tegnap este. Valóban egy ital után vissza kellett volna mennem a bungalóba és akkor talán nem késem le a boszorkány megérkeztét. Az árulás a farkast is érintette. Nem tartozott ekkora védelemmel azok után, hogy jó huszonnégy órával ezelőtt még sisakvirággal igyekeztem kitörölni puszta létezését.

Eltávolodva komoran fürkésztem Lola felderülő arcát és csupán annyi telt tőlem, hogy biccentettem és követtem az étkezőterasz szabad ege alá. Az iménti baljós pillanatokat függöny mögé szuszakolva segítettem neki eligazodni a karibi konyha felismerhetetlen vagy épp meglepően ismerős fogásai között, majd a gőzölgő meleg ételek és nem kevés friss gyümölcs ellátmányával felszerelkezve megkerestük a legtökéletesebb helyet a szinte teljesen kihalt tengerparton. A napnak csupán halovány pírja maradt a nyugati horizonton és a kint éjszakázó hajók felkapcsolták fényeiket. Valahol egy Zodiac robogott, hogy a partra szállítsa a mulatozni vágyókat.

Legyűrtem két falatot, majd elfordultam az ételtől és kétségbeesetten kutattam Lola pillantása után. Ujjaim között megint ott játszott a horgony.

- Sajnálom - törtem meg a halkan loccsanó hullámok csendjét és szünet állt be - Amikor elvittél Wilmingtonba tudtam, hogy miért lesz nehezebb feltárnom előtted a múltamat és csak még inkább megijesztett az a bátorság amivel bevezettél a tiédbe.

A farkas kinyitotta szemét belsőmben és igazságérzete faját meghazudtolva dorombolt.

- A te múltadban nincs semmi ami bánthatna. Téged megsebzett, de engem nem érhet el. Az én múltam nem csak engem bántana, de téged is - néztem mélyen a szemébe - Nem akartam a nagylelkűségedet azzal meghálálni, hogy olyasmit tárok fel előtted amiről tudom, hogy fáj. Nekem is fáj.

Az eddig még soha ki nem mondott szavak súlyát talán a víz játékos csobogása, talán a dagadó hold felé kúszó karibi zene, talán a mellkasomban duzzadó fogyhatatlan szerelem tompította, de minden mondat után mázsás súlyok tűntek el a vállamról.

- És ne légy ilyen jó: tegnap képszakadásig vedeltem a rumot, mert nem tudtam egy ital után megállni. Az előbbi jelenetet elkerülhettem volna, ha megverekszem a csontvázaimmal. De nem a múltammal való árnyékbokszolás miatt hoztalak ide. Van bennem önzés és tudom, hogy ez mindenkinek nehéz... de nem ezért vagy itt.


Lebámultam a tányéron halomban álló malacsültre.

- Köszönöm... - a malacsültről a fodrozódó vízfelszínre siklottam és átnyúltam a boszorkány kezéért - ...hogy türelmes vagy hozzám.

A parttól néhány száz méterre függőleges vízpermet oszlopa tört a magasba. A szusszanás még a partról is jól hallható volt - talán a vérfarkasérzékekkel nem rendelkezők számára is. Felkaptam a fejem és felsegítettem a homokról Lolát. A vízfelszín csíkja felpúposodott és permet megint megjelent. Cseppjei prizmaként ezer színűre változtak a lemenő nap utolsó fénnyalábjaitól.

- Hosszúszárnyú bálna - szólaltam meg boldog döbbenetben, majd elszakadva a látványtól újra Lola arcát kémleltem. Félelemben és reménykedéssel. Kezembe vettem kezét és a tenyerébe csókoltam.

- Vacsora után táncolsz velem?

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptySzomb. 6 Jan. 2024 - 0:02


Finch & Lola

watching the stars and our movies;
the moon, this place, our memories

Sorsszerűség.

Finch szavai hosszan ott csengtek a fejemben; mindvégig a parton és a vízben töltött idő alatt, amikor csak úsztunk, játszottunk, a parton kifekve száradtunk, vagy épp egymásba gabalyodtunk a víz hullámai közt vagy a homokban. Úgy éreztem magam, mint aki visszakapta a fiatal gondtalanságát, amiről sosem tudta, hogy éhezett rá. Csakugyan a paradicsomban éreztem magam és reméltem, hogy ez is sorsszerű. A szám íze sós volt az óceán vizétől, de megédesítette Finch minden egyes csókja, amelyeket olyan forrón adott ajkaimra, hogy a nap perzselő melege semmi volt ahhoz képest, amilyen lángokat ő gyújtott bennem.

Persze ez sem írt felül mindent. Kiszúrtam a halvány mosolyát és a vicc elmismásolását, noha pontosan ezért nem ütöttem tovább a vasat, hanem hagytam, hogy elterelje a figyelmemet. Nevetve figyeltem, hogyan festi billogként a hasamra saját nevét, aztán a hátára nyomtam, és én már a hullámok által frissen megnevesített iszapos állagú homokba mártottam az ujjam, hogy aztán akkorára nyújtsam a felsőtestén a magam négy betűjét, hogy a vállától a csípőjéig nyúljon el. Elégedetten vigyorogva szemléltem meg a magam billogját, de hiába szegeztem játékosan a homokra a saját testemmel, egy újabb elhaladó csónak hullámai mindkettőnket nyakig beterítettek, elmosva a tetoválást is. Elég volt viszont Finch csillogó kék szemeibe néznem, hogy tudjam: csak a testéről.

Soha, semmi nem tett még boldogabbá, mint ez az apó, de oly' fontos felfedezés, pedig akkor még nem is tudtam, ennek hamarosan mekkora jelentősége lesz.

Tekintetem lopva itta magába Finch látványát és hasztalan próbáltam elfojtani a mosolyomat, amikor az ő szemeit is végig magamon éreztem, még akkor is, amikor az alkonyodó nap éteriségét kellett volna csodálnia. Az ing csak kiemelte jócskán lebarnult bőrét, kék szemei szinte világítottak az arcában és én örökre az eszembe akartam vésni ezt a látványt. Is. Halk nevetéssel feleltem, amikor világossá tette: nem csak számomra rejtély a külön bungalók ténye. Tudatom akaratlanul is kinyúlt a közte és Fletcher Smithers között izzó feszültség felé, de nem tudtam volna értelmes konzekvenciát vonni a kettőből.

Finch következő szavai egyébként is elterelték a figyelmemet.

- Most már nagyon kíváncsi vagyok - néztem fel rá mosolyogva, de nem kezdtem el a részletek miatt nyaggatni. Meglepetést szeretett volna szerezni nekem, és én hagyni akartam akkor is, ha a kíváncsiság lyukat készült fúrni az oldalamba.

Mindez azonban háttérbe szorult a bárnál kibontakozó jelenet hatására.

Már a pultoslány tekintete és testbeszéde is sokatmondó volt, legalábbis sokkal többet mondott el arról, amiről feltétlenül tudni szerettem volna, de a káosz csak ezután teljesedett ki. Még éreztem a pult alatt Finch ujjait az enyémekbe fonódni, amitől tekintetem automatikusan felé fordult, és ekkor hallottam meg a lány szavait.

Megmerevedtem ültemben, ujjaim egy pillanatra görcsösen megszorultak Finch ujjai körül. Lepergett előttem minden elnyomott félelmem gyönyörű, gondtalan szörföslányokról, rasztafürtös pultoslányokról, csupa olyan dologról, akiknek nincs akkora csomagja, mint ami velem jár, csupa olyan dologról, ami én nem vagyok...

Finch felpattant, engem pedig mintha kipofoztak volna a rémképekből.

- Finch...?

Rossz előérzet borzolta az érzékeimet és ebben a pillanatban meghallottam a farkas mélyről jövő morgását Finch torkából. Azonnal felpattantam magam is, ujjaimat gondolkodás és félelemérzet nélkül simítva egyik kezemen a hátára, másikkal a felém eső csuklója köré.

- Finch!

Ezúttal a hangom sem bizonyult elégnek. Szinte a bőrömön éreztem a farkas bőszült haragját, aminek erejével igyekezett előtérbe kerülni, én pedig rájöttem, milyen ostoba voltam, amiért egy pillanatig is engedtem buta, komplexusokból született gondolataimnak teret nyerni. Megpróbáltam magamra terelni a figyelmét, de a farkas egyre csak a nővel nézett farkasszemet, mígnem koppant valami a pulton feszülten támaszkodó tenyerei között a fán.

A horgony.

Olyan hirtelen kaptam a tekintetem a nőre, mintha megégetett volna a látvány. A gondolat, hogy a kezei közé kaparintotta és el is vette az ajándékot, amit Finch születésnapjára adtam neki, rég nem érzett mélységű és intenzitású harag lobbant fel bennem. A mágia észrevétlenül csiklandozott végig a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig; még én sem voltam tudatában a jelenlétének és végül nem is volt időm megélni a pillanatot. Finch egyik kezével a horgonyt markolta fel, a másikkal engem vont magával el a pulttól, el a bártól, és én szapora léptekkel követtem.

Nem vettem észre, amikor a két pohár és az üveg gyors egymásutánban, látszólag érintetlenül szétrobbant a pult alatt, mert addigra már minden figyelmem Finchre fókuszálódott.

Továbbra sem tudtam felhívni magamra a figyelmét, de amikor végre meg tudtunk állni, már a tekintetét is próbáltam elkapni. Sokáig hiábavaló küzdelem volt, csak hallgattam, ahogy egyre ugyanazt ismételgeti gyors egymásutánban, aztán ahogy a tekintete végre élesebbé válva kapaszkodott a szemeimbe, tudtam hogy ki kell használnom.

- Finch! - szólítottam a nevén határozottan, két kezem közé fogva az arcát. Az előbb észrevétlenül feléledt mágiám most is szinte saját akaratából kezdte átvinni belé a megnyugtatás gyógyító hullámait a bőrén keresztül. - Nézz rám. Lélegezz. - Hangom határozottan, mégis lágyan csengett, szemeim pedig nem eresztették az övéit. Megvártam, hogy a légzése szabályosabbá váljon, és ha kellett, vele együtt szívtam be mélyen a levegőt és fújtam ki lassan.

Amikor szemei végre képesek voltak kevésbé ziláltan rám nézni, arcán nyugvó kezeim ujjeival végigsimítottam borostás bőrén.

- Nincs semmi baj. Szeretlek, Finch. Bízom benned - mondtam lassan, még mindig a szemeit figyelve, hogy lássa is: őszinte vagyok vele. Hüvelykujjaim végigsimították járomcsontját mindkét oldalon, mielőtt magamhoz húztam volna, homlokomat az övének támasztva. - Tudom, hogy nem történt semmi. Hiszek neked. Semmi baj - súgtam magunk közé lágyan. Megvártam, míg a feszültség eltűnik a vállaiból, mielőtt szorosan magamhoz öleltem volna.

- Mit szólnál, ha inkább lopnánk egy-egy tányérnyi finomságot magunknak és visszamennénk a partra elfogyasztani...? A hullámok sokkal barátságosabbak voltak - mosolyodtam el a haját simogatva finoman a tarkóján. Ha pedig benne volt a csínyben, már húztam is magam után, nemhogy hatalmas ívben kerülve ki a bárt, de egyenesen nem is hagyva, hogy a látóterünkbe kerüljön.



hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Figyeld a tengert, és látni fogsz. B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. EVIKv5p
User :
Lana

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. EmptyKedd 2 Jan. 2024 - 14:34


   
LOLA & FINCH
   
FIGYELD A TENGERT, ÉS LÁTNI FOGSZ.
   SZÓSZÁM: 1262 ZENE:ONE DAY
A félig száraz és félig nedves homokon fekve Lola mintha emlékeim bárányfelhőkre hasonlító foszlányaiból egyszeriben a való életté színesedtek volna. Az ujjait körülölelő átlátszó víz megszólalásig hasonlított arra az álomképre amit szeretettel és vágyakozással dédelgettem lelki szemeim előtt. Haja még sötétebb árnyalatban tapadt víztől csillogó vállára és meglepően könnyűvé vált meggyőznöm magamat, hogy a boszorkány nem most fürdőzik először a karibi langyos habokban, de Aphroditéként egyenesen belőlük született és jobban otthona ez a paradicsomi táj mint az enyém.

Szelíd szavai ott visszhangzottak fülemben és együtt csobbantak a lustán kigördülő hullámokkal: remélem, egyszer majd megismerem ennek a tinédzsernek a teljes történetét. Bár mi sem állhatott volna távolabb attól mint amihez bátorságom lett volna, a nő tudtán kívül épp olyan közel merészkedett ehhez a történethez amennyire még soha ismeretségünk során. Tudtán kívül... nem... Lola sokkal okosabb volt annál és ostobaság lett volna tőlem így alábecsülnöm briliáns és sokat érző lényét. Lola mindent megfigyelt, elraktározott és főként emlékezett, ezzel pedig vállaltam annak rizikóját is, hogy természetes közegembe elhozva akaratlanul olyasmiről is lerántom majd előtte a leplet amit nem szándékoztam.

Ó, mennyire is a lényegre tapintottam ezzel a felismeréssel, még ha csak az este folyamán ütött is szöget a fejemben annak elemi ereje.

De most csak a fejemet biccentettem oldalra és hunyorogva gyönyörködtem Lola víztől fényes alakjában. Szívem erőset dobbant mellkasomban.

- Talán több volt annál... - újabb mintát rajzoltam a homokba mutatóujjammal, ezúttal egy tavasszal nyíló erdei vadvirág sziluettjét ami Lola faháza körül nyílt, utána egy farkas inkább lóra hasonlító esetlen formáját - Sorsszerűség

Az imént elrobogó Zodiac gumicsónak kicsiny hullámai ekkor elérték partszakaszunkat és a megduzzadt víz egyetlen nyalintással letörölte a virág és a farkas körvonalait mellőlem, egyúttal nyakig beborított a hűsnek ható, homokkal kevert tengerrel. Az idő egyszerre tűnt elfogyaszthatatlannak és robogónak amint Lola kérésére minden lehetséges programot készségesen ismertettem, a szörfözéstől az elszabadult házisertések etetéséig és telhetetlenül arra gondoltam, hogy sokkal de sokkal tovább nyújtózkodhatna ez az édes vakáció. Egyhamar vissza sem kellene mennünk Rose Harborba. Talán Charlie-nak igaza volt és még az átváltozás is elviselhetővé válna egyedül... Megszöktethetném Lolát, kitéphetném nevelt gyerekei karjai közül, magamat pedig a falka kötelékéből és még a nevünket is elfelejthetnénk, miközben az idő máshogy telne mint Delaware-ben.

Mutatóujjam köré hurkoltam egy nedves hajtincset Lola sörényéből amint az úszást hátrahagyva mellém húzta magát és halványan elmosolyodtam, még ha nevetését nem is tudtam viszonozni.

- Félnék, hogy nem éreznéd jól magad - válaszoltam a viccre feleletképtelenül, majd hagytam, hogy a hajszálak göndörödve pörögjenek le ujjamról, helyette pedig átöleltem vállát. Bőrünk szinte azonnal forróvá vált és felfedeztem egy halovány, de már szemmel jól látható árnyalatkülönbséget Lola tónusában. Bőréről mélybarnán csillogó szemeire emeltem tekintetemet és terveimtől elégedetten eltelve vigyorodtam rá.

- Páros tetoválás - húztam végig hasán a mutatóujjamat és egyenként lerajzoltam nevem láthatatlan betűit - Eff, í, enn, cé...

A délutánt elmosta a langyos óceán, a pálmalevelek között susogó meleg szél, a homokból kikandikáló kagylók és a kihalt partszakaszt öblösen betöltő nevetés. Fáradhatatlanul rohantunk vissza a hullámok közé, majd feküdtünk vissza a nap alá és mire a nap a horizont felé kezdett el araszolni és igazi művészként legszebb színeivel festette meg az eget, ajkam kicserepesedett a sótól és hajam keménnyé vált a víztől. Mintha csak gyerekkori barátot fedeztem volna fel a nőben és a gyermekkor mélységénél és felszínességétől fogva az idő szárnyakra kelt. Ajkam lángolón lakatolódott Lola szájára, testére fontam testemet és a világ szeme elől elrejtőzve szabadabbnak éreztem magunkat mint eddig bármikor. Nem kellett aggódnom, hogy mikor leshet meg minket Tess vagy Heath, hogy Nikko mikor toppan be hívatlanul a hajóra, hogy munkaidőben hogy lophatok egy édes érintést úgy, hogy beosztottjaim figyelmét elkerülje... Ezen a szigeten senkit nem zavart volna ha épp a parton gabalyodunk egymásba sürgetőn, vagy a bungaló tárva hagyott ablakain keresztül a libbenő baldachin az égnek repteti mámoros sóhajainkat. Minden a miénk volt és mi senkié sem voltunk.

A parton sétálva a vállamra simuló ing alatt bőröm szinte napkollektorként gyűjtötte össze az egyenlítői sugarak melegét és sugározta át a langyossá váló estébe. Talpam nem sokáig maradt tiszta a zuhanyt követően, lábujjaim közé máris a hűlő homok simult és keresztre feszülve próbáltam hol a lemenő napot, hol Lola egészségesen csillogó arcát csodálni, mely kettő szinte egymással versenyzett szépségükben. Megrészegültem a nő egészségesen csillogó arcára kiülő könnyed boldogságtól. Megannyi félelemben leélt hónap után, abban a hitben gyötrődve, hogy hasztalan próbálnám boldoggá tenni a boszorkányt, most e démonok sikítva menekültek szét és egy év alatt először éreztem úgy, hogy tévedtem.

- Azt sem teljesen értem, hogy hogyan kerülhettünk külön szállásra - oszlattam el alaptalan aggályait ahogy feje a vállamhoz simult és ölelve magamhoz szorítottam - Amúgy is pakolnunk kell, holnap a rajt után átmegyünk a sziget másik felére. Ha eddig a paradicsomban érezted magad akkor várd ki amíg meglátod a túloldali partokat.

A bár és a reggeliző lodge felől már lassan szivárgott a dobok adrenalinpumpáló dobogása, ám túlságosan belefeledkeztem andalgásunkba, hogy időben eltereljem magunkat a fa terasztól. A lépcsőn felkapaszkodva elkomoruló ábrázattal pásztáztam a szögletes szigetből álló ivót. A nekünk háttal álló lányokban Jenice-t és Keearát ismertem fel. Pedig Ravi lenne ha a soros ha tegnap ők pultoztak... feszültségemet leplezve az alsó ajkamba haraptam és vonakodva ereszkedtem le az egyetlen szabad ülőhelyre. Nagy levegőt véve Lolához fordultam, hogy finoman terelve inkább ejtsem az aperitif ötletét és egyenes úton a vacsora felé tereljem, de Jenice fonatai átröpültek a válla fölött ahogy megpördült a sarkán. Fogai világítottak sötét bőre mellett, ám azonnal le is hervadt kaján vigyora ahogy megpillantotta Lolát. Kezében máris ott volt talán éppen az a két pohár amiből tegnap a rumot fogyasztottuk, majd a jócskán megcsappant mennyiséget tartalmazó üvegből kettőt töltött - egyet magának, egyet nekem. A farkas felborzolta szőrét és a pult alatt ujjaimat Loláéba fontam, hogy felhúzva azonnal eltávolítsam a bár közeléből. A bestia farkasszemet nézett Jenice-szel.

Késő volt. Villám cikázott át rajtam és megsemmisített. A levegő megszűnt áramolni tüdőmben és mielőtt felocsúdhattam volna a farkas máris talpra ugrasztott, felső ajkam elemi ösztöntől vezérelve görbült.

- Ne! -
támaszkodtam meg a pulton és csillapíthatatlan remegés kúszott fel a gerincem mentén. Tarkómon szinte sörteként meredezett a nyirkos haj - Ne! - ismételtem a bestia morgásával és éreztem, hogy íriszem megnagyobbodik, Jenice körvonalai élesebbé, kontrasztosabbá és színeiben tompábbá válnak. Jenice állta a pillantást, ám arcán egy izom sem rezdült. A bár hangjai elnémultak, de képtelen lettem volna megmondani, hogy a farkas kizárta a zavaró tényezőket, vagy valóban elhallgatott minden beszélgetés. Valami koppant a pult fáján és pillantásom lefelé rebbent.

- Jobban kellene vigyáznod. Ki is zsebelhettelek volna volna, kutyus - a nő szavai mintha víztömegen keresztül érkeztek volna és az elénk dobott horgony reszketve csillogott a fáklyák tüzében. Hallottam amint néhány otromba, de velősen rövid szóval Jenice-t még ennél is melegebb tájakra küldöm, majd a fa lépcső dobogott lábunk alatt és a hullámok ütemes hangja hangosabbá vált mint a fenti dobszó. A visszaszerzett horgony a tenyeremet szúrta és az első csillagok csillagszóróként szikráztak az imbolygó horizonton. Az átváltozást megelőző szédülés csak lassan csillapodott és felváltva szorongattam az apró tárgyat és Lola ujjait, míg a bestia újra biztonságban tudott minket és visszavonulót fújt elmém hátsó zugába. Saját mondataim csak fáziskéséssel érkeztek el hozzám és fogalmam sem volt róla, hogy mióta mantrázhattam ugyanazt és Lola arca mikor vált elmosódottból újra élessé.

- ...nem történt semmi, de semmi az ég világon. Esküszöm! - a rettegés fejetlenségre bírt, a fejetlenség kapkodásra. A kapkodás kétségbeesésre.

- Itt voltam tegnap este egy italra - kapkodtam levegő után és úgy kapaszkodtam Lola tekintetébe mint fuldokló a mentőövbe - Csak csőbe akar húzni mert nem tetszik neki, hogy elhoztalak. Az életemre esküszöm - a fejemet ingattam a tehetetlenségtől - Hinned kell nekem. Sosem hazudtam neked.

   c
   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

Figyeld a tengert, és látni fogsz. GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
Figyeld a tengert, és látni fogsz. Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

Figyeld a tengert, és látni fogsz. 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
TémanyitásFigyeld a tengert, és látni fogsz. Empty

Ajánlott tartalom

Figyeld a tengert, és látni fogsz. Empty
 

Figyeld a tengert, és látni fogsz.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next