Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (186 fő) Szomb. 21 Szept. 2024 - 21:56-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


Patience is not my best virtue

Lola Tucker EmptyAdmin
Ma 9:09-kor


When in New York

Lola Tucker EmptyVeronica Duke
Tegnap 18:20-kor


Uborkaszezon uborka nélkül

Lola Tucker EmptyAida Burgess
Tegnap 16:14-kor


Interjú a farkassal

Lola Tucker EmptyJamie Heavenford
Hétf. 11 Nov. 2024 - 17:01


Calories don't count on weekends?

Lola Tucker EmptyLogan Kincaide
Hétf. 11 Nov. 2024 - 16:54


Megmondtam, hogy megmondtam

Lola Tucker EmptyLogan Kincaide
Hétf. 11 Nov. 2024 - 16:53


another mess. Archie&Lodie

Lola Tucker EmptyElodie Rhodes
Vas. 10 Nov. 2024 - 13:54


Daniella Cartier

Lola Tucker EmptyDaniella Cartier
Pént. 8 Nov. 2024 - 22:10

Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozMegosztás
 
Lola Tucker
Minden mágia megköveteli a maga árát.
ÜzenetSzerző
TémanyitásLola Tucker EmptySzomb. 1 Ápr. 2023 - 13:42

Lorelai Sue Tucker
we rise by lifting others


Becenév
Lola
Születési adatok
Wilmington, 1987.03.09. (34 éves)
Faj
született boszorkány
Típus
keresett
Foglalkozás
óraadó tanár - művészetek szakirány (Rose Harbor Gimnázium)
Play by
Adria Arjona
Játékos
Lana
Külsõ megjelenés

Mindösszesen 168 centiméterrel nőtt a talajszint fölé, amivel nem dönt magassági rekordokat, de egyébként sem kenyere a feltűnés. Lola az a típus, aki szívesen veszik el szó szerint a tömegben és szívesebben lapul a falhoz észrevétlenül egy emberekkel tömött szobában. Zárkózottnak sosem tűnik, egyébként, és nem is visszahúzódó, ha beszélgetésbe kell elegyednie valakivel, egyszerűen csak remekül ért ahhoz, hogyan ne legyen szem előtt, ha nem szükséges.
Sötét, mélybarna szemei a kedvesség és a törődés feneketlen forrásai, arcán pedig legtöbbször ezzel összhangban levő kedves mosoly ül. Haja hosszú, dús és selymes, íriszeihez hasonlóan sötétbarna színnel csillan meg rajta a nap fénye; azt nehéz lenne egyértelműsíteni, hogyan hordja, mert ez általában reggelente dől el. Ha épp olyanja van, összefogja vagy befonja a tincseit, de szereti hagyni azt is, hogy szabadon cibálja a hullámos loknikat a szél. Sminkben szinte sosem látni – igazság szerint nem is nagyon tart otthon mást, csak szempillaspirált, és azt is csak különleges alkalmakra tartogatja.
Öltözködését tekintve ugyancsak nem szereti a feltűnést. Inkább a kényelemre esküszik: farmerok, egyszerű, egyszínű felsők, kényelmes, időjárásnak megfelelő kabátok és cipők. Elegánsabb vagy csinosabb darabjai csak a szekrénye legmélyén vannak, de ezeket is csak különleges alkalmakra tartogatja; neki sokkal fontosabb, hogy legyen miben járnia az erdőt.

Személyiség

Jó tulajdonságok:
- Intuitív: Megtanulta, hogy mindig hallgasson a megérzéseire, mert azok eddig – nagy átlagban – nem csapták be, és mindig a jó útra vezették. Jók az ösztönei, legyen szó az élet bármely területéről, nyugodtan bízza a döntéseit efféle belső hangokra, mert nem csak a saját útjában segítik elő, hanem abban is, hogy könnyedén kiigazodjon másokon, az ő működésükön és perspektívájukon. Már ha megengedik ezt neki.
- Empatikus: Alighanem szorosan kapcsolódik az intuíciójához; amellett, hogy az esetek többségében rá tud érezni másokra, talán még könnyebben tud velük érezni. Nem véletlenül az egyik legjobb hallgatóság: ő nem csak hagyja, hogy elmondd, amit ki kell adnod magadból, hanem mindvégig figyel rád és mélyen átérez mindent, amit a szavaiddal és a gesztusaiddal átadsz neki.
- Gondoskodó: Ez a tulajdonsága lényegében mindvégig az övé volt, de talán tizenhét évvel ezelőtt csúcsosodott ki igazán – és azóta is tart. Fogadott gyermekei manapság talán inkább idegesítőnek találnák emiatt, kevésbé az önzetlen szeretetét látják benne, mint inkább azt, hogy nem hagyja őket békén, pedig őt mindig csak az vezérli, hogy a legjobbat akarja nekik, és minden rossztól meg szeretné óvni őket. Gondoskodásának fókuszában bár ők állnak, egyébként nem korlátozódik kizárólag rájuk: kedves és segítőkész jelleme sosem hagyná, hogy ne segítsen valakin, akinek szüksége van rá; csak arra ügyel mindig, hogy ne folyjon bele véletlenül valami túl nagy bajba ezzel.
- Átlagos: Nem hiszi, hogy különösebben kitűnne a tömegből, és ez szerinte így is van jól. Kapott már bókokat élete során a külsejére vonatkozóan, de ezek legtöbbje olyan emberektől származik, akik nyilvánvalóan elfogultak vele szemben, így nem is igazán számítanak a szavaik. Nem öltözködik slamposan, de sosem hívja fel magára szándékosan a figyelmet, a sminkje is kimerül a karikái eltüntetéseben és egy kis szempillaspirálban; már ha egyáltalán él ilyesmivel. Viselkedésében is jobb szeret beleolvadni a tömegbe, kedves mosollyal, csendben, inkább másokat hallgatva mintsem önmagáról beszélve.

Rossz tulajdonságok:
- Önfeláldozó (ha a szeretteiről van szó): Mindent, de szó szerint mindent megtenne Heathért és Tessért; tűzbe tenné értük a kezét, alkut kötne az ördöggel és felajánlaná neki a saját lelkét, ha ezen múlna a testvérpár jólléte. Ebben a kérdésben nem ismer határokat, egyébként is hajlamos magát az utolsó helyre sorolni, de ha róluk van szó, ez hatványozottan igaz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ő, akit alapvetően a szíve vezérel, még ennek a szívnek is képes volt megálljt parancsolni, amikor úgy érezte, erre van szükség ahhoz, hogy újra egyenesbe hozza a dolgokat. Milyen kár, hogy azok a dolgok azóta is görbék maradtak...
- Ragaszkodó: Két kézzel, tíz körömmel kapaszkodik mindenkibe, akit egyszer beengedett a szívébe, még ha nem is könnyű oda az út. Rossz tulajdonsága, hogy nagyon sokat elbír a háta; akkor is hajlamos megbocsátani, amikor már nem kellene, és még akkor is szeret és elnéz, amikor már nem érdemlik meg. Ha viszont betelik a pohár – mert egyszer nála is betelik, kivéve, ha nevelt gyermekeiről van szó – és bezárja a szívét, oda soha nincs visszaút. Amilyen szenvedélyesen és önzetlenül szeret, olyan hosszan őrzi a fájdalmat, ha egyszer valaki túl mély sebet ejtett rajta.
- Makacs: Olyan, mint egy csökönyös szamár, ha valamit a fejébe vesz, akkor annak meg is kell történnie. Elég nehezen mozdítható, amikor éppen egy elhatározásra fókuszál, ami néha jó, néha azonban kifejezetten rossz tulajdonság; ez segítette hozzá a legtöbb mérföldkő eléréséhez az életében, ugyanakkor emiatt képtelen elengedni azok kezét, akikért valamiért felelősséget érez. Makacsul, ha kell, szemellenzővel baktat a céljáig, és ebből vagy jól jön ki, vagy nem.
- Önkritikus: Ezen sajnos nincs mit szépíteni. A hibát és az okokat általában saját magában keresi – és rendszeresen meg is találja –, ennek megfelelően pedig a dolgok megoldását is mindig olyanokban látja, amitől önmagát foszthatná meg.
- Magányos: Ez persze egyáltalán nem látszik rajta. A legtöbben csak a derűs, kedves, állandóan mosolygó Lolát látják, aki imádja a tanítványait és még annál is jobban szereti a gyermekeit; Lolát, aki ha kell, cserfes, ha kell, meghallgat, ha kell, segít, és ha kell, olyan, mintha ott sem lenne. Heath és Tess, valamint a munkája és a hobbijai kitöltik az életét, legalábbis ő ezt mondja magának – egyszerűbb, mint bevallani, ha valami hiányzik. Pedig neki is hiányzik, hogy ott legyen mellette valaki. Neki is szüksége lenne egy szilárd vállra, amire néha csak oda tudja hajtani a fejét, akár mosolyogva, akár csendesen, akár azért, hogy a vállat takaró ruha felszívja egy nehéz nap fullasztó könnyeit.

Kapcsolati jellemzők

Lola az a típus, akit tudatosan vagy tudat alatt, de mindenki kedvel: egyesek tudatosan, mert szeretik a kedvességét, a mosolyát és a látszólagos gondtalanságát, mások tudat alatt, mert pontosan tudja, hogy kiknek nem jó a lába alatt lenni, kik társaságában kell láthatatlan, néma árnyékként léteznie csak. Soha nem erőlteti rá magát senkire, ellenben soha nem néz csúnyán senkire akkor, ha ezt vele teszik meg. Tökélyre fejlesztette a kedves mosolyt, amit akkor is magára tud ölteni, ha épp nem vágyik társaságra, de mégis megkapja, és ez a mosoly kapóra jön akkor is, ha a szívében valóságos vihar tombol, de ő ezt nem kívánja a másik tudtára adni. És legtöbbször nem kívánja. Ha valaki egy kicsit is jobban figyelne a vele folytatott beszélgetésekre, feltűnhetne neki, hogy magáról egy bizonyos – felszín közeli – mélységet követően nem mond többet, de szerencsére eddig nem sokszor fordult ez elő, ezért magyarázkodnia sem kellett miatta.
Kiválóan eladja magát extrovertált jellemnek, de csak azért, hogy utána az otthona nyugalmában fel is tudjon töltődni. Heath és Tess az egyetlenek, akiknek a társasága nem terhes számára, akiknek nem mutat hamis képet magáról, bár a legtöbb problémáját előlük is elrejti, az ő érdekükben.
Romantikus kapcsolatokban eddig nem igazán tudta kamatoztatni sem az értékeit, sem pedig a hibáit. A tinédzserkori fellángolásai hamvukban haltak, és bár később volt egy-két időszak az életében, amikor szinte kétségbeesetten randizgatott, csak hogy fel tudjon mutatni egy apafigurát nevelt gyermekei életében, soha, senkit nem talált méltónak arra, hogy a férfi-mintát képviselje a szemükben. A próbálkozásokat éppen ezért végleg fel is adta – nem mintha annyira kapós lett volna a férfiak között, két gyermekkel az életében. Eddig egyetlen egyszer tévedt úgy igazán tévútra. Egyetlen egyszer tudta egy kicsit félrebillenteni az álarcát, egyetlen egyszer osztott meg magáról és magából többet, mint másoknak. Egyetlen egyszer érezte azt, hogy a szíve megnyílik. És még ha utána szinte rögvest, pánikszerűen be is zárta azt, Finch Colby sziluettjét már nem tudta kitörölni onnan...
Ez pedig talán a legjobb dologgá nőtte ki magát, ami hosszú ideje történt vele. A 2022 első napjára virradó éjszaka sorsdöntőnek bizonyult: falak omlottak le Finch és közte, a sorsnak és a természetfeletti szabályainak ellentmondó, bimbózó érzelmek pedig erőteljes virágzásnak indultak.

Lola, a boszorkány

Hiába született boszorkánynak, sokáig senki nem mondta volna meg róla a származását Rose Harborban; még a mágikus rezgései is olyannyira lecsökkentek, hogy könnyű lehet összetéveszteni egy egyszerű emberrel. Aktív ereje a gyógyítás, amelyet nem sokkal a megjelenése után túl is használt: olyannyira, hogy kis híján belehalt, az ereje pedig rövid időre szinte el is tűnt. Nem mintha számított volna, hiszen nem járt sikerrel, ez a kudarc pedig örökre rányomta a bélyegét Lolára és az életére.
Amellett, hogy Lola ettől kezdve tudatosan nem vett tudomást önnön erejéről és igyekezett azt el is nyomni, nem sokkal később szeretett nővére is tulajdonképpen a boszorkányságnak esett áldozatul, férjével és majdnem az egész Snyder családdal egyetemben. A történtek ugyan soha nem kaptak valódi magyarázatot, Lola szinte a zsigereiben érezte, hogy ez nem volt független a természetfelettitől, éppen ezért fogta életben maradt unokaöccsét és unokahúgát – akik minden valószínűséggel csak annak köszönhették az életüket, hogy akkor épp ő vigyázott rájuk a lakásukban –, és meg sem állt velük Rose Harborig. Rose Harborban pedig pontosan olyan hitvallás szerint nevelte őket, amibe ő maga is temetkezett: a természetfelettitől mentesen. A boszorkányságot kizárólag védelmező amulettek és bájitalok, valamint a herbalizmus formájában engedte be a házukba, és bár ez az elmélet lassan megdőlni látszik, titkon továbbra is retteg attól, hogy ha felhívják magukra a figyelmet, egyszer a gyerekekért is eljön majd valaki. Lola pedig nem lesz elég, hogy megvédje őket.


Elõtörténet

Benjamin és Elizabeth Tucker mindig is három gyermeket szerettek volna, de sokáig azt hitték, végül be kell majd érniük eggyel. Ezzel tulajdonképpen nem is lett volna semmi baj: teljes szívükből imádták elsőszülöttjüket, Samanthát, még a hosszú ideig tartó sikertelen próbálkozás és egy elveszített magzat fájdalma sem tudták ezt beárnyékolni. Nem keseredtek bele, egyszerűen elfogadták, hogy nekik ennyi adatott meg – amikor pedig kilenc évvel később, váratlanul mégis bekövetkezett a csoda, nem győztek magukhoz térni. Talán az lepte meg őket a legkevésbé, hogy a csoda mindjárt duplán érkezett. Annak idején elsuttogták elveszített gyermeküknek, hogy várják őt vissza, épp csak arra nem számítottak, hogy egy testvért is hoz majd magával. Pedig Isaac nem egyedül érkezett, három perccel később követte Lorelai is; Elizabeth szemében legalábbis egy idő után így rögzült a felállás. Lola volt a ráadás.

Drága Lola!
Úgy döntöttem, a folytatással egyetemben új bevezetést is kanyarítok ide, hogy legyen egyfajta érett kerete a dolognak. Eleinte úgy terveztem, megszabadulok az eredeti indítástól, de meggondoltam magam, inkább itt hagyom amolyan bevezetés utáni érdekességnek a gyerekesen kacskaringós betűimet. Sok sikert a kibogarászásukhoz! Tudod, milyen nehezen boldogultam akkoriban az írással a kezelések miatt, de apa segített, még ha nem is hagytam neki, hogy megírja helyettem az egészet.
Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért bővítem még mindig ezt a levelet. Hivatalosan ugye már semmi okom nem lenne rá, de úgy vagyok vele, hogy egyszer már megtörtént a csoda, és nem összecsapott nyomokat szeretnék magam után hagyni a nagy pánik közepette, ha másodszorra nem lenne ilyen szerencsém. Nem tudom, melyikőtök tromfolna le nagyobb hanggal, ha tudna a levél létezéséről, te vagy anya, de tudod, nem is baj. Erőt adtok. Olyan kétségbeesetten és vakon kapaszkodtok az én életembe, hogy én – néha, amikor szükségem van rá – teljes lelki nyugalommal tudom elengedni azt, mert tudom, hogy ha a ragaszkodás elég, akkor ti mindig itt tartotok majd.
Vagy... legalábbis remélem. Nem tudom, mikor és miért jut el majd hozzád ez a levél, de ha akkor ezen a részen már csak mosolyogni fogsz, én boldog leszek, akárhol is vagyok. Nem én akartam így, de akkor sem lehettem mindig az a testvér, aki lenni szerettem volna számodra.


Meg kell gyógyítanod őt, Lola.
Könnyes szemekkel, kissé homályos pillantással emeltem fel a fejem és tekintettem anyára, aki a kórházi ágy túlsó szélén ült. Már legalább fél órája nem szólt egyetlen szót sem, Isaac csak velem beszélgetett csendesen, próbálva nyugalmat hozni háborgó, fájó szívemre, ahogy egész életünkben tette. Anyánk hangjának felcsendülésénél már csak a szemeiben ülő hirtelen határozottság volt meglepőbb.
Eszedbe se jusson, anya! – szólalt meg Isaac, hangja a gyengesége ellenére éppoly határozottan csengett, mint ahogy anya szemei figyeltek engem. A bátyám lehalkította egy kicsit a hangját, hogy folytatni tudja. – Még csak nemrég mutatkozott meg az ereje, te sem gondolhatod komolyan, hogy...
Meg kell gyógyítanod őt, Lola! – Anya hangja egyszeriben sürgetőbben hangzott, azzal a kétségbeeséssel, ami az én torkomat is fojtogatta.
Nyeltem egyet. Hallottam, hogy Isaac vitába száll anyánkkal, de az elmém kiszűrte a hangját a fejemből; még csak nem is a gondolataim közül, mert azoknak sem maradt sok hely. Anya kitartóan nézett a szemeimbe, egészen addig a pillanatig, ameddig ujjaim a bátyám hűvös kezéért nem nyúltak. Isaac zavartan pillantott rám, de elég volt egyetlen másodperc, hogy tudja, mi történik.
Nem! Lola! – Megkísérelte kihúzni a kezét az ujjaim közül, de így, a betegségtől legyengülve nem volt erősebb nálam. Könnyedén tartottam tovább, másik kezemet a kézfeje fölé simítva, és amint anya elkapta a másik kezét, amivel megpróbálta volna lefejteni magáról a kezeimet, lehunytam a szememet. – Lola!
Nem engedtem, hogy eljusson hozzám a hangja. Azt csináltam, amit elkezdtünk gyakorolni otthon, együtt: koncentráltam, és hagytam, hogy átjárjon az az erő, amivel még csak éppen elkezdtem ismerkedni. Aztán meg sem álltam – nem akartam, de talán nem is tudtam volna. Akkor sem, amikor éreztem, hogy a saját testemből kezd kifutni az erő. Akkor sem, amikor eleredt az orrom vére. Akkor sem, amikor már elég gyengévé váltam ahhoz, hogy Isaac ki tudta volna húzni a kezét az enyémek közül; anya addigra átsietett mellénk, hogy a saját kezével szorítsa az enyémeket Isaac kézfeje köré.
Mire apa közelebb ért a folyosón és Isaac kiáltását meghallva berontott a kórterembe, már csak arra volt ideje, hogy elkapjon, mielőtt a padlóra zuhantam volna. Miközben én elveszítettem az eszméletlemet, anya csak Isaacet figyelte kutatón, a gyógyulás jeleit keresve rajta.

Annyira sajnálom, Lola. Én nem akartam, hogy így alakuljon, hogy valaha is háttérbe szoruljatok miattam Sammyvel. Tudom, hogy nem ez mindennek az oka, az nem te lennél, de akkor is... ott van, dolgozik benned valahol mélyen. Ismerlek, jobban, mint te magadat. Ha ez az egész az idősebb testvér-dologról szólna, önként tuszkoltalak volna ki magam előtt, de ha az volt megírva a Nagy Könyvben, hogy az lesz a beteg, aki először jön a világra, akkor örülök, hogy így történt.
Ugye tudod, hogy csak miattatok járok be a suliba? Főleg miattad, mert aggódom érted. Gyötör a bűntudat, hogy nem lehettem melletted, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám, és most ne vágd a pofákat! Igen, tudom, kórházban voltam, beteg voltam, sokszor elmondtad már, de nem igazán érdekelnek a kifogások. A húgom vagy, az lett volna a dolgom, hogy vigyázzak rád, ez ilyen egyszerű.


Mégis mit akarsz velük kezdeni?
Rezignáltan pillantottam fel a kezemben tartott lapokról az anyámra. Ugyanabban a karosszékben ült, mint mindig, és ugyanúgy tompán tekintett kifelé az ablakon, mint mindig, de engem már nem tudott eltántorítani. Már nem tudott rám olyan hatással lenni, mint régen. Sammy még éppen idejében el tudott menekülni ebből a házból, apát is megelőzte, és bár megannyiszor próbált meggyőzni, hogy költözzek hozzájuk, nem tettem meg. Így is rengeteg erőt adtak, ő és Dean, aztán az a két kis csoda, akiket a világra hozott; ők tanítottak meg a kitartásra és az erőre.
Tartoztam nekik ennyivel.
A szívembe fájdalom hasított, a mellkasom pedig összeszorult, ahogy rájuk gondoltam. Még mindig olyan érzés volt, mintha valaki kihasított volna onnan egy darabot, soha be nem gyógyuló, örökké vérző, tátongó sebet hagyva maga után, de nem hagytam, hogy ez kiüljön az arcomra – nem mintha anyám rám pillantott volna.
Tartozom nekik ennyivel – mondtam ki inkább az egyszerű igazságot hangosan is.
Szánalmas boszorkány vagy, Lorelai, és még embernek is gyenge. Egy szürke kisegér. Mégis mit gondolsz, mit teszel majd azokkal a gyerekekkel? Megtanítod őket varázsolni? Pont te? – A nevetése gúnyos volt és élettelen, a szavak viszont, amelyek Isaac halála után oly’ sokáig tőrként szúrtak a szívembe, nem tudtak többé bántani. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy ő még csak meg sem próbálta magára vállalni Heath és a kis Tess felügyeletét. Azt hiszem, még csak nem is érdekelte őt a sorsuk további alakulása. Felálltam az ütött-kopott kanapéról, eltettem a papírokat a táskámba, aztán magamhoz vettem a kabátomat.
Szia, anya – pillantottam az ablak felé forduló, hamuszürkévé őszült hajtincsek irányába még egyszer.
Nem nézett rám. Haja épp csak megmozdult egy kissé, miközben felém eső kezével tett egy türelmetlen, hessegető mozdulatot.

Nem tudom, miért olvastad végig a levelet és milyen hangulatban vagy most, az utolsó sorokat böngészve. Talán ott ülök melletted, vagy csak a székedben tanyázva figyellek vigyorogva, miközben te olvasol, és akkor most hangosan fel fogsz nevetni. Talán az én ágyamon fekszel éppen, feketébe burkolózva, mert az utolsó óráimban a lelkedre kötöttem, hogy csak a temetésem után keresheted meg a levelet az alsó fiókban, és akkor most csak mosolyogsz, miközben megtörlöd a szemed sarkát.
Amikor ezeket a sorokat írom, tünetmentes vagyok és élvezem az életet. Nem tudom, visszatér-e a leukémia, de azt tudom, hogy még egyszer nem győzhetek. Szeretném hinni, hogy nem szabadulhatsz meg tőlem ilyen könnyen, hogy akkor is ott loholok majd a nyomodban a figyelő szemeimmel, amikor már semmi szükséged rá, és teljesen az agyadra megyek, de én csak hajtogatom, hogy ez egy báty dolga. Nem tudom, hogy lesz-e rá lehetőségem, hogy ebben a pillanatban melletted vagyok-e, vagy végleg cserbenhagytalak, de akármi történjék is, mindig te maradsz nekem a másik felem. Ezt soha ne felejtsd el.
Szeretettel,
Isaac


Mély sóhajjal érintettem meg a megkopott, kissé már megsárgult papírlapot. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha annak idején én betegszem meg. Vajon hogy alakult volna az életünk, ha nem Isaac szervezete adja fel a küzdelmet azon a sötét őszi estén, hanem az enyém? Anyánk hozzám is annyira ragaszkodott volna? Sammy akkor is elmenekült volna otthonról? Apa akkor is elhagyott volna minket? Vajon egy párhuzamos valóságban most Isaac ülne itt, az erdei házban, végtelenül elveszettnek és tanácstalannak érezve magát?
Vajon ő ezt is jobban tudná csinálni nálam?
Miközben lekapcsolom a villanyt a konyhában, tekintetem végigfut az ablakban sorakozó amuletteken és apró üvegcséken; mindazon a tudáson, amit azután szedtem magamra, hogy nem sikerült véglegesen visszafordítanom Isaac állapotát. Őt ezekkel sem tudtam már megmenteni, de sokszor tudtam enyhíteni a fájdalmait. A folyosón végighaladva elidőzik a tekintetem Heath és Tess szobái felé vezető lépcsőn, sokadszorra is feltéve magamnak a kérdést, hogy hol rontottam el véglegesen, és hogyan leszek képes visszahozni őket magamhoz, úgy igazán. Emlékszem arra a pusztító, fojtogató, kétségbeesett rettegésre, amikor megtaláltam a Tess által hátrahagyott búcsúleveleket. Ennél már csak a megkönnyebbülésem volt hatalmasabb, amikor végül hazajött. Talán ezért is volt furcsa érzés, hogy azóta mintha mindketten egyre távolabbra kerülnének tőlem.
Beletúrtam a hajamba, újra mozgásra bírtam a lábaimat, bár az utam nem a szobámba vezetett. A közvetlenül a kertbe vezető ajtó előtt megbúvó kis helyiséget most is úgy világította meg a holdfény, hogy fel sem kellett kapcsolnom a villanyt. A növények illata közé hosszú idő után vegyült a festékszag kellemes szúrása, bár miközben a levelet visszahelyeztem a maga biztonságos rejtekébe, a grimoire mellé, még mindig nem tudtam eldönteni, mihez kellene kezdenem vele.
A fiókot visszazárva épp csak a szemem sarkából tekintettem a vászon felé. Idejét sem tudtam már, mikor volt utoljára, hogy úgy éreztem, a festéssel tudnám igazán kiengedni magamból a felgyülemlett feszültséget, ezért csak örömmel hagytam megtörténni a dolgot. Egészen addig fogalmam sem volt, mit mondat velem az ecset, míg meg nem jelentek a vásznon az ismerős vitorlás vonalai. Mintha csak a régi szenvedélyem is csúfos tréfát akart volna űzni velem; mintha nem döntöttem volna el egyszer és mindenkorra, hogy minden energiámat Heath és Tess irányába kell fordítanom. Hiszen még így sem vagyok elég. Ehhez kell tartanom magam.
Még akkor is, ha a szobám küszöbén átlépve egyszerre eszembe jutott, hogy a festmény vizének tiszta kékje épp olyan árnyalatú, mint Finch szemei az emlékeimben.

Közeli rokonság

Elizabeth Tucker: NJK - született boszorkány - ANYA
Benjamin Tucker: halott - született boszorkány - APA
Isaac Tucker: halott - született boszorkány - IKERBÁTY
Samantha Synder: halott - született boszorkány - NŐVÉR
Dean Synder: halott - született boszorkány - SÓGOR
Heath Snyder: KERESETT KARAKTER - született boszorkány - UNOKAÖCS (nevelt gyermek)
Tess Snyder: JÁTÉKOS KARAKTER - született boszorkány - UNOKAHÚG (nevelt gyermek)
Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
Lola Tucker 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
Lola Tucker B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
Lola Tucker EVIKv5p
User :
Lana

Lola Tucker Empty
TémanyitásLola Tucker EmptySzomb. 1 Ápr. 2023 - 20:42

Gratulálunk, elfogadva!
Hát ismét itt, kedves Lola!



Hogy érzed magad Rose Harborban? Azt csicsergik a madarak, hogy végre rád talált a szerelem... Milyen jó is az... * ábrándos sóhaj *
Göröngyös és nehéz út van mögötted és úgy látom előtted is. Viszont mielőtt eme utat elkezdenéd, fel kell hívnom a figyelmedet néhány fontos teendőre és szabályra. Remélem megérted, hogy ez mindannyiunk érdekét szolgálja.

Ezek kötelezőek, elmulasztásuk szankciókkal járhat, így mindenképpen látogasd végig őket mielőtt a játéktérre tévednél!

A tragikus sors nehéz terheket rótt rád, két fiatal gyermek szakadt a nyakadba, amikre láthatóan még nem voltál felkészülve. De erős nő vagy és akár hiszed, akár nem, erős boszorkány is. Csak abban bízok, hogy hitedet és erődet megőrizve tudod folytatni utadat, továbbra sem riadsz meg a kihívásoktól.
Tudom, hogy most még minden ijesztő, de ne feledd, hogy a felhők mögött mindig süt a nap. A holnap pedig új reményt hoz, ha te is képes vagy áldozatok hozni. Valamit adunk, valamit kapunk... Ez az élet rendje.

Kedvesem, nem rabolom sokáig idődet, Rose Harbor lakói már várnak.
Kérlek, ha bármi problémád lenne, szólj és intézkedünk. Ismerek pár jóképű úriembert, akik minden kívánságodat való váltják... No persze... ez is csak egy lehetőség, de sosem árt, ha van az embernek másik opciója... csak... a miheztartás végett.

Ha bármi kérdésed van, mint mindig, a discord szerveren most is a rendelkezésedre állunk! Köszönjük, hogy itt vagy velünk!






admin.
Admin
A staff
Admin
Elõtörténet :
Lola Tucker Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
az élet írja
Titulus :
Könyörtelen diktátor
Kapcsolatban :
Zenedoboz :

Karakter idézet :
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
Lola Tucker B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
User :
staff

Lola Tucker Empty
 

Lola Tucker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jófiú vagyok!
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához