Rosier-t bosszantja az a fajta hűvös pókerarc, ami Asha-t jellemzi a kis beszélgetésük alatt. A felszínen azonban amennyire csak tudja visszafogja ebbéli negatív érzéseit, bár nem könnyű. Ő ahhoz van szokva, hogy az történik amit akar. Mindig. Succubus-ként egészen máshogy szokott játszmázni, mint amit a jelen szituáció megkövetel. Részben ismeretlen terep, de ez a démont nem veti vissza, hiszen nem mondhat le a testvéréről.
Isaac bájosan naivan egyezett bele Rosier igen csavarosan megfogalmazott alku feltételeibe. Onnantól, hogy kimondta neki Asha Kendare nevét, a férfi szinte se hall-se lát üzemmódba kapcsolt. Mondjuk úgy, a pokolfajzat kihasználta egy bűntudatos és elkeseredett öngyilkosság szélén álló férfi lelkét. Nem mintha ettől valaha is lelkiismeretfurdalása lett volna. A démonokból ez a fajta empátia általában hiányzik, Rosier sem kivétel. Ő egy önző lény, és ezen nem is akar változtatni - amire figyelnie kell az az, hogy jól forgassa a kártyáit. Például engednie kell abban, hogy “kettesben” beszéljenek.
Nagy kegyesen háttérbe húzódik hát - a boszorkány mesterkedésére azonban nem számított. Amikor felemelkedik a láthatatlan fal, dühösen kezdi ostromolni azt, miközben teljes hangerővel kiabál. Te átkozott boszorkány! Ezt még megkeserülöd! Kizárták tehát. Szájról olvasni még nagyjából tud, de ott is csak a nő szavait látja. Na sebaj. Isaac elméje gyenge, amint visszatér minden a rendes kerékvágásba, majd kiolvassa az emlékeiből. Lehet hogy Asha most csatát nyert, de a háborúban Rosier fog győzedelmeskedni.
✦✦
Aki még soha nem tapasztalta, az nem tudja, milyen felszabadító érzés tud lenni, mikor újra te irányítod a saját testedet. Csak szabaduljak meg valahogy Rosier-től, biztosan nem kötök soha többet démonnal alkut. Már ha egyáltalán túlélem ezt a kalandot. Az Ashával folytatott beszélgetés kihallgatása alatt szintre percről percre éreztem, hogy az ügy egyre bonyolódik, és hogy nem kapom vissza a teljes kontrollt olyan gyorsan, mint arra számítottam.
Össze vagyok zavarodva, így amint észhez térek, már zúdítom is Ashára a kérdéseimet, ám elhallgattat. Értetlenül nézek rá, hiszen csak 30 percünk van maximum. Már ha Rosier betartja a szavát. Végigfuttatom tekintetem rajta - a másodpercnyi habozást a kulcscsont területén pedig Asha is észreveszi. Egy részemet erőltetni kell, hogy a szemébe nézzek, egy másik felemnek viszont mintha természetes lenne. Ha nem lenne totális zűr a fejemben már eddig is, na majd most.
-Persze, hogy bízom benned. - jelentem ki határozottan. Érdekes dolog ez. Valójában nincs más okom bizalmat szavazni neki mint az, hogy az öcsém bízott benne, én pedig Jack-ben. Nekem ez elég - így bár meglepődve, de mozdulatlanul hagyom, hogy ujjai a halántékomra csússzanak. Alig ér hozzám, de agyamban bűnös gondolatok kavarognak máris. Utálom magam érte, a bennem élő démon pedig minden bizonnyal röhög a markába.
Amíg Asha a bőrömet érinti, le kell hunynom a szemem. Össze kell szednem magam, most nem eshetek szét, nem lehetek meggondolatlan. Semmilyen téren sem. Az érzés furcsa volt - ahhoz hasonlatos, mint mikor az ember melegítőpárnát tesz a derekához, az pedig lassan átjárja a porcikáit. Ezt éreztem az fejemben, és bár nem sokat tudtam erről a világról, mégis ösztönösen tudtam, Asha épp varázsol. Ezt a gondolatot (is) szoknom kell még.
-Dühös. - érzem Rosier tombolását a fejemben. Nem kellemes, de azt hiszem ki fogom tudni zárni. Annak viszont már nem adok hangot, hogy jó esélyt látok arra, hogy a démon valamiképp bosszút fog állni. Abban bízom csak hogy rajtam és nem Ashán.
Sűrűn pislogok a szavaira, az elmúlt percek alapján számíthattam volna erre a válaszra, de ennyire kerek perec hallani az egészet sokkoló. Az életem még annál is jobban fenekestül felfordult, mint ahogy azt eredetileg gondoltam. Kérésére bólintok. Nem mondom, hogy ez a komoly hangvétele nem ijeszt meg kicsit. Durvább dologba tenyerelhettem bele, mint az az elején tűnt. Talán le kellett volna ugranom. Nem! Akkor nem találkozhattam volna Ashával. Megoldom.
Egy rövid ideig csendben maradok, igyekszem összeszedni a gondolataimat. Nem akarom azonban sokáig húzni az időt, hiszen a nyugiban töltött perceink meg vannak számlálva. -Oké. Öhm…- megköszörülöm a torkom. -2 hónapja találkoztam vele New York-ban. Akkor egy olyan testben volt, amiről azt hittem, te vagy. - megkímélem a részletektől, hogy mindezt 15 emelet magasból hittem, fél lépésnyire a zuhanástól. -Végül kiderült nem te vagy, de közölte, ő is téged keres. Nem mondta miért, csak hogy beszélni szeretne veled. Valamiféle üzletet ajánlani neked, de nagyon titokzatos volt. Azt mondta, megvannak a módszerei. Azt mondta, ha megtaláltunk és az oldalára állított téged, békén hagy. - kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy Rosier hazudott.
-Belementem. Ez volt az utolsó reményem, hogy megtaláljalak. -bármennyire nem akarok szánalmasnak hangozni, kicsit mégis sikerül. Már mindegy. -Tényleg nem tudom mit akar. Egyszer viszont hallottam egy nevet…mi is volt az…- összecsippentem a bőrt az orrnyergemen, ahogyan próbálom felidézni. -Carnivean? Valami ilyesmi. És akkor…szomorú volt. Vagyis ahhoz hasonló, de mindössze egy pillanat volt az egész. Mond neked ez valamit? - kis monológom alatt most először veszem fel a szemkontaktust Ashával, már ha hagyja. Nem tudom, volt-e értelme annak amit mondtam. Segít-e, vagy csak mindent összezavar. Ha tudom, hogy Rosier át akar verni, jobban figyeltem volna rá. A gondolataira, rezdüléseire. Elkéstem. Innentől biztosan óvatosabb lesz.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Mint élete során már oly' sokszor, Asha most is hasznát vette annak a páncélnak, amit az évek során maga köré növesztett. Noha azt nem tudhatta biztosan, milyen hatással van a pokolfajzatra a rideg és érzelemmentes maszkja, esze ágában sem volt felfedni a gyenge pontjait Rosier előtt. Így is éppen eleget tudott már: Jack és Isaac olyan tényezők voltak, akikkel hurkot tekert a nyakára, és ezzel a démon pontosan tisztában volt. Asha nem szándékozott még ennél is több fegyvert a kezébe adni.
Fogalma sem volt róla, hogy a démon miért nézi félig hülyének, és amikor sokadszorra sem volt hajlandó elárulni neki, pontosan mik a tervei Isaac-kel, Asha szemei kissé összeszűkültek. Egyáltalán nem tetszett neki a gondolat, hogy még maga Isaac sincs tisztában a pontos feltételekkel – persze honnan is lett volna tapasztalata abban, hogy a pokolfajzatok alkujában mindig van apró betűs rész? –, de értette és érezte, hogy ennél többet egyelőre nem fog tudni kiszedni Rosierből. Talán majd később. Az újabb groteszk kuncogást ismét kizárta a tudatából, egyébként is sokkal fontosabb volt az előtte elhangzott ígéret.
– Isten óvjon a becsületes démonoktól – görbültek ajkai száraz mosolyra. Rohadtul nem hitt istenben, így a szavai nem is lehettek volna semmitmondóbbak. – A szavadon foglak, Rosier! – villantak aztán a szemei Isaac íriszein keresztül a pokolfajzatéba.
Soha nem bízott volna meg egy démonban, sem pedig az adott szavában, de azt szerette, ha jó okot adtak neki arra, hogy később esetleg bosszút álljon.
Valójában nem volt választása olyan tekintetben, hogy belemegy-e a Rosier által felkínált üzletbe, ezt mindketten – talán mindhárman – tudták. Ha Asha őszinte akart lenni, azzal is tisztában volt, hogy ez még sokkal rosszabbul is festhetett volna, de hálás azért nem volt a démon nagylelkűségéért. Inkább azzal tartotta a fair playt, hogy belement az egyezségbe, és még ha erre egy egyszerű félmosolyt volt is a válasz, Asha úgy sejtette, a pokolfajzat elégedett lehet a válaszával. Már csak azért is, mert elfogadta a feltételét.
Asha nem esett kétségbe, hogy az egy órát máris elfelezte, mert nagyjából erre számított, de hát éppen ezért mert nagyon mondani. Teste megfeszült az ülésben, várta, hogy a démon végre elkotródjon... ha nem is oda, ahová való, de egyelőre megtette Isaac elméjének hátsó szobája is. Szinte látta, hogyan tisztul ki a férfi szemeiből a sötét árnyék, és amikor újra a saját hangján szólalt meg, Asha megkönnyebbülten lélegzett fel.
Rosierben természetesen továbbra sem bízott. Éles tekintettel vizslatta Isaac íriszeit, és bár neki elhitte, amit mond, a bizalmatlansága túl mélyre nyúlt ahhoz, hogy ne legyenek kétségei. A férfi máris hadarni kezdett, Ashára zúdítva nagyjából az összes kérdését, a boszorkány azonban felemelte a mutatóujját, hogy időt kérjen tőle.
– Várj egy kicsit – szólalt meg magához képest talán finomabb hangon, de Isaacnek aligha volt összehasonlítási alapja. Tekintete szerette volna ismét megkeresni a férfiét, csakhogy az övé... elkalandozott. Asha nyelt egyet, erőszakkal fojtva el magában az érzéseit, és bár minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy megszegje a saját szabályait, kinyújtotta a kezét. Ujjait Isaac álla alá csúsztatta és finoman megemelte a fejét, hogy a férfi a szemeibe nézzen. – Bízol bennem? – kérdezte halkan, de annál komolyabban.
A helyes válasz a nem lett volna, de Asha tudta, hogy Isaac igennel fog felelni. Ha pedig valóban így tett, a boszorkány biccentett egy aprót, majd ujjait Isaac álla alól áthelyezte a férfi halántékára. Ujjbegyei finoman simultak a másik bőrére, a mágiája pedig barátságos és meleg érintéssel táncolta körbe Isaac elméjét. Nem kapcsolta le odabent Rosiernek a villanyt, ilyen messzire nem merészkedett volna, de az alku az alku alapon elvette a démon "hallását". Mintha tükröt tett volna maguk közé, Rosier láthatott mindent Isaac szemein keresztül – és Asha biztosra vette, hogy nézett is –, a kimondott szavak azonban lepattantak a láthatatlan üvegfalról és nem juthattak el hozzá.
Én szóltam, pokolfajzat.
– Most már biztosan nem hall minket – lazult el egy kicsit a boszorkány teste is. Ezzel persze meg is válaszolta Isaac egyik kérdését, így aztán pláne nem esett nehezére nyíltan a férfi szemeibe pillantani. – Igen, Isaac. Boszorkány vagyok, és nem is az egyetlen, ahogy Rosier sem az egyetlen démon a világban. Talán nem is a legrosszabb mind közül, de erre még nem mernék fogadni – sóhajtott fel. A Jackkel kapcsolatos kérdést nem válaszolta meg; úgy érezte, nincs akkora jelentősége, mint amekkora fájdalommal járt volna, hogy róla beszéljen valakivel, aki a vérségi köteléknek hála úgy hasonlított rá, mintha maga Jack tért volna vissza kísérteni őt.
Az óra egyébként is ketyegett, ezért fontos volt, hogy most olyan dolgokról beszéljenek, amit nem vitathattak meg Rosierrel "együtt". Asha előredőlt és újra Isaac szemeibe nézett.
– Figyelj rám, Isaac! – kezdte komolyan. – Nem tudom, pontosan mik a tervei, de nem bízom benne, és kérlek, hogy te se tedd. Megpróbálok segíteni és a kezére játszani, de ki kell derítenünk, mit akar pontosan és hol lesznek a buktatók, hogy ne tudjon minket sarokba szorítani, amikor megtenné. Mert meg fogja tenni, efelől nincs kétségem. – Vett egy mély lélegzetet. – El kell mondanod nekem mindent, rendben? Mindent, ami köztetek zajlott, amit mondott, ami ígért, és amit te ígértél – kérte határozottan. A hangja így is finomabban csengett, mint általában, de ezt Isaac ártatlanságának számára írta; nem szabadott volna belekeverednie ilyen sötét üzelmekbe.
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.
Groteszk. Valószínűleg tényleg ez a legjobb szó, ami leírja ezt a jelenetet. Nem csak az, hogy egy megtermett, jó kiállású felnőtt férfi kamaszos kuncogással és eltúlzott, drámai gesztikulálásokkal kommunikál. Hanem maga a tény, hogy itt ülnek egy autó belső terében Asha-val, aki Isaac öccsének szerelme volt. És akiért Isaac - aki jelenleg teljes elnyomásban próbál áttörni az elméjét uraló Rosier béklyóján - teljesen odavan. Még úgy is, hogy ez nem helyes, és akárhányszor a démon felemlegeti, a férfi bőszen tagadja. Akárhogy is, Isaac rosszul van ettől a beszélgetéstől, amit Rosier folytat a nővel, a pokolfajzat viszont élvezi.
Rosier ismét a mellkasára teszi a kezét, mint aki magára veszi Asha megjegyzését a szívével kapcsolatban, még pár másodpercre szenvedő arcot is vág, ám utána a rá oly' jellemző negédes ábrázat kúszik vissza. Kéjes-elégedett félmosolyra húzódik az ajka, amikor érzékeli azt a megdermedést, melyet a férfi ujjainak érintése okoz a haján. A pokolfajzat szinte bármit megadna, hogy megtudja, mi játszódik le benne most. Kicsinyes vágyait azonban le kell győznie, hiszen testvére a tét.
Övön aluli ütésnek szánta, hogy felemlegeti Isaac öngyilkossági kísérletét de nem vált ki olyan hatást belőle, mint remélte. Egyszerre bosszantja és imponál neki az a fajta önkontroll, mely Asha Kendare-t jellemzi. Tovább üti a vasat míg meleg, hátha a sokadik csapás már végre megmutatja a boszorkány foga fehérjét, így - némi információ elhallgatásával természetesen-, beavatja őt az alkuba és a terveibe. Na jó, igazából egészen sok mindent kihagyott, és Asha irritáló módon észre is veszi. Okos kis boszi meg kell hagyni. Mondjuk ostobával oda se állhatna Mephistopheles őnagysága elé, hiszen abban a pillanatban küldené őt Carnivean mellé a Pokolba. És aztán akkor ott ragadnak mindketten ki tudja meddig.
- Hidd el, nem jó, ha túl sokat tudsz. Elég ha annyit tudsz, hogy természetesen megvannak a saját céljaim ezzel az üzlettel - amikről Isaac-nek sincs tudomása. - hatásszünetet tartva mélyen beszívja a levegőt, mintha ezzel azt jelezné, hogy micsoda kegy már az ő részéről az is, hogy ennyit elárult. Akár oda is rángathatta volna Asha-t a démonherceg elé, ám sokkal jobban szolgálja a terveit, ha a boszorkány önként ajánlja fel szolgáltatásait. - Amit viszont megígérhetek, hogy hacsak Isaac nem ad rá okot, nem bántom a kis barátod elméjét vagy testét. Elvégre becsület is létezik a világon, nem igaz? - ismét felkuncog, mintha valami nagyon jó poént mondott volna. Ettől függetlenül valóban nem áll szándékában kárt tenni a férfiban. Ő nem az a fajta démon volt, aki azt élvezte volna, ha mentálisan vagy fizikailag halálba gyötri a gazdatestét vagy más embereket. Őt egészen más motiválta succubus-ként. Most azonban egy nagyobb cél forog kockán.
A belső Rosier tapsikol örömében, mikor Asha kijelenti, hajlandó találkozni a herceggel, ám kívülre ezt nem mutatja, Isaac arcára csak egy mosoly kúszik. Nem kerüli el azonban a figyelmét a feltétel sem. - Jól van ám, nem kell egyből fenyegetni, jó démon vagyok, na! - játssza a sértődöttet Asha szavaira, de aztán legyint és röviden felkacag. -Ám legyen, hogy lásd kivel van dolgot, kaptok harminc percet. Óra indul. - Ezzel átengedi újra a férfi elméjének az irányítást, ám esze ágában sincs eltűnni teljesen úgy, hogy ne halljon semmit. Képes arra, hogy olyan némán létezzen gazdatestének agyának egy rejtett szegletében, hogy Isaac-nek fel sem fog tűnni, hogy hallgatózik. Asha-tól pedig nem fél. Sokkal jobban félti annál a férfi ép elméjét és szexi kis testét, minthogy megpróbáljon neki keresztbe tenni. Rosier legalábbis ebben reménykedik, hogy jól mérte fel a szituációt.
✦✦
Mintha több óra víz alatt eltöltött idő után érkeznék meg újra a felszínre olyan érzés, amikor ismét én uralom a saját testemet. Muszáj megmozgatnom a vállaimat, ökölbe szorítom, majd kiengedem a kezemet, és megropogtatnom az ujjaimat. Vennem kell pár mély levegőt, mire rá tudok nézni Asha-ra. Nem húzhatom az időt, hiszen mindent hallottam. Fél óránk van, az pedig nem sok.
-Tényleg nem hallom őt, szerintem magunk vagyunk. Megismertem már annyira, hogy nem tud csendben maradni egy percnél tovább. - jó újra a normál hangomat hallani, nem azt az enyhe akcentussal megspékelt magasabb hangszínt, mint amivel Rosier használja a testemet. Azt se tudom hol kezdjem, olyan intenzív volt az elmúlt néhány perc, és ez valószínűleg az arcomra is kiül.
-Asha... én azt hiszem nem értek semmit. Boszorkány vagy? Mi ez a démonherceg dolog? Fel-alá szaladgálnak démonok a világban? Azt hittem Rosier egy kósza példány akibe pont belebotlottam. Jack...tudta? - szinte hadarva ömlesztem a nőre a szavakat, és szemeimet nem tudom nem végigfuttatni arcvonásain, a sötét tincsein -melyekről Rosier-nek hála tudom, hogy selymesek -, végig a nyaka vonalánál, ám a kulcscsontjánál észbe kapok, és zavartan lesütöm a szemeimet, a sebváltóra szegezve a tekintetemet.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Rosier. Asha Kendare nem sok nevet átkozott el úgy igazán életében, de a lista most bővült eggyel, és Asha semmi jót nem tartogatott azoknak, akiket felvésett oda. Ennek a démonnak, aki történetesen éppen Jack bátyjának a testébe fészkelte be magát, már most különösen nehéz véget szánt, de azt neki is be kellett látnia, hogy ez a pillanat egyelőre sajnos várat magára. Azt már nehezebb volt megemésztenie, hogy fogalma sem volt, mennyi ideig tart majd, mire kellő alapossággal felgöngyölít minden szálat, hogy biztonságban – és biztosan – megszabaduljon a pokolfajzattól, de kész volt türelmesnek lenni.
A boszorkány szókimondó, égetően hideg és cseppet sem visszafogott természetét sokan összekeverték a lobbanékonysággal, pedig Asha nagyon türelmes tudott lenni, ha a cél megkívánta.
És megérte, villantak szemei Isaac arcára.
Groteszk élmény volt látni és hallani a férfi testébe erőltetett magas hangú kuncogást. Asha ujjai megrándultak, de végül mégsem szorította ökölbe a kezét, csupán elméleti szinten játszott el a gondolattal, hogy talán mégis meg kellene ejtenie a démon háttérbe szorítását már most. Inkább nem is reagált, megőrizte nyugalmát – már csak azért is, mert az Isaac szemeiben megülő démoni szikra mintha bosszúsan csillant volna, valahányszor nem váltott ki belőle látszólag semmit –, hogy energiáját arra tudja fordítani, amire kellett: a démon valós szándékainak kiszagolására.
Persze túl szép lett volna, ha ez csak ilyen egyszerűen megy. Rosier ismét gúnyt űzött Isaac testéből a teátrális reakcióval, amit Asha egyetlen pillanatig sem vett be.
– Rosier... – viszonozta a néven szólítás szívességét, noha a becéző jelzőket meghagyta a pokolfajzatnak. Finoman ingatta a fejét és csettintett egyet a nyelvével. – Igazán alábecsülsz, ha azt gondolod, elhiszem, hogy van szíved. – Szavai nyers őszinteséggel csendültek az autó belterében, ám attól nem félt, hogy a démon esetleg túlságosan a szívére veszi majd a dolgot.
Még mindig a hideg rázta – volna, ha enged a késztetésnek – a negédes hangtól és az eltúlzott gesztikulációtól, amire a pokolfajzat Isaacet kényszerítette, de még így sem rándult arcizma sem. Teste csak akkor dermedt meg egy pillanatra, amikor a démon kinyúlt felé a férfi kezével és megérintette a haját, viszont meg nem állította a mozdulatban, akkor sem, ha szerette volna. Vagy kellett volna. Még mindig össze volt zavarodva attól, hogy milyen kísértetiesen hasonlított Isaac az öccsére, és hogy ez milyen érzéseket váltott ki belőle a lelke mélyén.
Érzéseket! Asha a saját maga irányában érzett megvetést ugyanolyan keserűnek érezte, mint a démon jelenléte okán táplált bosszúságot.
A keserűség aztán összekeveredett valami dermesztően jeges érzéssel, amikor az Isaac szájából elhangzó szavak kerek egésszé álltak össze. Inkább meg kellene köszönnöd, hogy nem vesztettél el még egy Miller fiúcskát. Asha gyomra felfordult, a mellkasa pedig fájni kezdett, mintha valaki puszta kézzel tépett volna lyukat a bordái közé, át a bőrén és a húsán, míg a fájdalom olyan elevenné nem vált, mint amilyet két évvel korábban érzett először. Ha a boszorkány nem tudta volna, hogy lehetetlen, azt hitte volna, hogy a démon az elméjével – is – szórakozik.
Állkapcsa megfeszült, félő volt, hogy elroppantja a saját fogait, de nyújtott számára valamekkora vigaszt, hogy pontosan ki tudta venni Isaac szemeiből, mikor lázadt fel odabent azoknak a fájdalmas ismerős kék íriszeknek a valódi gazdája.
– Hálám egészen biztosan üldözni fog – felelte szárazon, elnyomva magában az elevenen lüktető fájdalmat, bár a hangsúly inkább az üldözésen volt, mintsem a hálán.
Cseppet sem fűlött foga a pokolfajzat kegyetlen játékaihoz, főleg úgy, hogy még egy kibaszott démonherceg is bekerült a képbe. Asha számára a mágia sötét oldala nemcsak nem volt félelmetes, de maga volt az otthon, viszont ez nem jelentette azt, hogy ne lett volna tisztában a sötétség lidérces veszélyeivel és ne tudta volna, hogy bölcsebb távol tartani magát tőlük. A Rosier által emlegetett hatalom és dicsőség már csak azért is érintette meg kevésbé. A démonnak viszont így is igaza volt valamiben – csak az volt a kérdés, hogy a boszorkány készen állt-e lepaktálni szinte magával az ördöggel.
Több információra volt szüksége. Tudnia kellett, mit akarhat majd tőle Mephistopheles, ahogy azt is, mit várhat el cserébe – hiszen Asha sem dolgozott ingyen, a "hatalom" és a "dicsőség" pedig ilyenformán eléggé megfoghatatlanok voltak. Majdnem annyira, mint az, amit Rosier az Isaac-kel kötött alkujával kapcsolatban mondott.
Asha felvonta a szemöldökét.
– Ezek szerint most, hogy együtt meg is találtatok, már búcsút is veszel tőle? – kérdezett vissza leplezetlen szkepticizmussal. Ezt azért igencsak nehezére esett elhinni. – Az alkutokra voltam kíváncsi, Rosier, nem arra, amire már magamtól is rájöttem – fűzte hozzá kissé hűvösen. Nem szerette, ha hülyének nézték, főleg ilyen helyzetben.
Egyvalamire azonban még hajlandó volt annak érdekében, hogy a lehető legtöbb megvilágításból meg tudja ismerni a helyzetet és azt remélte, ezzel talán több legyet is üthet egy csapásra. A kérdéseire kapott válaszok potenciálja mellett jó pontot szerezhet a pokolfajzatnál a hajlandósága miatt... és ha a démon is hajlandóságot mutat, talán még több választ helyezhet kilátásba.
Saját magának, természetesen.
– Hajlandó vagyok elmenni veled Mephistopheleshez – kezdett bele, és tartott egy kis hatásszünetet, hogy Rosier fürdőzhessen a győzelmében. – Egy feltétellel – villantotta aztán szemeit Isaac szemein keresztül a démonéba, élesebben, mint eddig.
Megvárta, hogy a démon tudomásul vegye a dolgot, és csak azután állt elő magával a feltétellel.
– Adnod kell nekem egy órát Isaac-kel. Egyedül – hangsúlyozta ki a szót. Egy órát mondott, mert abból még bőven tudtak alkudozni, azonban ez utóbbiból nem engedett. Ajkai apró mosolyra görbültek a szája sarkában, szemei pedig megvillantak, ahogy közelebb hajolt. – És ha annyira jól ismersz, mint állítod, azt is tudod, hogy megvannak a magam trükkjei ennek bebiztosításához. Csak semmi trükk, Rosier.
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.
Rosiert élteti a dráma, ha rá szegeződik a figyelem és ha szélsőséges érzelmeket tud kiváltani másokból - legyen ez a skála akármelyik végén. Nem hagyhatta tehát ki most sem, hogy kettévágva Isaac és Asha szívszorító (bleh) és roppant érdekes (haha) beszélgetését átvegye az irányítást a szépfiú teste fölött. Beszédéből és modoros gesztusaiból is süt a színpadiasság, amik egy más helyzetben komikusnak tűnhetnének a férfi előadásában, ám egyértelmű, hogy a boszorkány nem vevő erre. Bár arca rezzenéstelen, savanyú-dühös tekintetét nem tudja leplezni, és ez a démon szerint nem áll túl jól neki.
Nem értem mit eszel rajta, Isaac. Így jobban megnézve nem is annyira csinos. Ha egyszer végzünk, majd hozok neked valakit, aki tényleg vonzó és gyönyörű. Ő itt úgyse fog lefeküdni veled, hiába álmodsz róla.
Isaac sajnos nem tud reagálni a pokolfajzat szavaira mert az átmenetileg elnémította, így csak dühösen vergődve próbál szabadulni béklyóitól - ámde sikertelenül. Rosier továbbra is maga gördíti a beszélgetés fonalát, ám a boszorkányból kevés reakciót vált ki. Most vagy a legunalmasabb fapinát sikerült kifognom, vagy ilyen nagy az önkontrollja. Hmm… nekem ez így baromira nem szórakoztató, bár a hercegnél minden bizonnyal jó pont lesz. Ideje a tárgyra térni, mielőtt Rosier elalszik, így be is dobja a nagyágyút Mephistopheles említésével.
-Hah valóban? Biztos jól elbújtál, pimasz kis boszorkány! - felkuncog, amolyan kamaszlányosan, amivel csak nagyobb viccet csinál Isaac-ből, aki valószínűleg ezekben a pillanatokban bánja meg, hogy alkut kötött a succubussal. Arra már az elején is rájött, hogy meglehetősen bosszantó jószág, ám most, hogy végre valahára megtalálták Ashát, mintha jobban ki fordult volna magából. Vagy ilyennő valójában és csak eddig fogta vissza magát.
-Netán ilyen nehéz elképzelni rólam, hogy önzetlenül segíteném a démonhercegemet? Ohh… Asha drága, ne fájdítsd a szívemet azzal, hogy ennyire se tartasz! - drámaian a mellkasára teszi a kezét, mint a szíve tényleg meg akarna szakadni, holott természetesen igenis vannak hátsó szándékai ezzel az egésszel. Ezeket azonban szépen megtartja magának.
-Ohh, okos és elővigyázatos kislány vagy te, ez tetszik, nagyon tetszik. - szólal meg negédes hangon, és kísérletet tesz, hogy Asha egyik szabadon lógó tincsén végigsimítson. -A kérdésed jogos. Mindenképp jöttem volna hozzád, amikor a véletlen úgy hozta, hogy belefutottam Isaac-be, aki szintén téged keresett. Tudtad, hogy egy hajszál választotta el attól, hogy leugorjon egy épület tetejéről? Inkább meg kellene köszönnöd, hogy nem vesztettél el még egy Miller fiúcskát. -
Ezt most miért mondtad el?! ordít fel közös tudatukban Isaac, aki sikerrel szabadult meg a szavait blokkoló gáttól.
Oh ne izélj már, lehet még be is jön neki. Kapsz egy vigaszdíj szexet vagy valami.
Utállak Rosier!
Hahh, én pedig imádom, hogy utálsz, Isaac drága.
- Hogy mit nyernél? Hatalmat és dicsőséget! Egy célt és feladatot Mephistopheles oldalán! Ne mondd, hogy nem vonz az izgalom. Az adrenalin! Ugyan, tudom, hogy unod ezt a porfészket. Csak nemrég jöttem de én már unom. Te meg régebb óta itt vagy. színpadiasan sóhajt egy nagyot. - A kis barátoddal pedig abban állapodtunk meg, hogy együtt megkeresünk téged. Miért kell egyből hátsó szándékot sejteni? egy pár pillanatra megjátssza a sértődöttet, holott az alkunak tényleg volt apró betűs része. Ezt azonban sem neki sem Isaac-nek nem kell tudnia.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Mielőtt még Asha különösebben elgondolkozhatott volna azon, hogy Isaac már-már ártatlan visszakérdezése pontosan milyen érzéseket vált ki belőle – és az miért nem csupán maró gúnynak tűnt –, a démon úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást, amivel cseppet sem sikerült belopnia magát a boszorkány szívébe. Nem mintha előtte azt tervezte volna, hogy be fogja oda fogadni.
Asha túl elővigyázatos volt ahhoz, hogy ne fenyegetésként élje meg a démon jelenlétét.
Szerencsére arra sem hajlott jobban, hogy túlságosan komolyan vegye a démon játszadozását. Inkább sejtett valamiféle messzebbre mutató hátsó szándékot a kérdések és a gesztusok mögött; a démon vagy a gyengepontjait kereste azzal, hogy a reakcióit leste, vagy valamiféle kéjdémonnal volt dolga, aki vele ellentétben nagyon is komolyan gondolta minden kérdését és megmozdulását. Asha egyelőre nem tudta volna eldönteni, melyik a rosszabb opció.
Szemeivel követte ugyan a démon által irányított ujjak mozgását, de megőrizte a hidegvérét és arcizma sem rándult sem a póló alól kivillanó – egyébként csakugyan szemrevaló – has láttán, sem a közben feltett kérdések vagy célzások hallatán. Semmiféle örömet vagy választ nem akart megadni a démonnak, pláne nem lett volna hajlandó egyazon mondatban említeni Jacket és az öccsét, de épp a kívánatosságuk volt terítéket. Egyáltalán nem kívánt belemenni abba, hogy Isaac kívánatos-e vagy nem. Isaac tabu volt.
Éles szemeivel és érzékeivel kiszúrta azt a néhány pillanatot, amikor valószínűleg Isaac is hasonló gondolatokat próbált előtérbe küszködni a saját fejében, és Asha kihasználta az adódó lehetőséget, hogy az előző közjátékot figyelmen kívül hagyva egy kicsit ő maga vegye kezébe az irányítást a beszélgetés felett.
Hasonló módon hagyta figyelmen kívül a démon – talán gúnyos, talán nem – bókját, mert ahogy mondta is, nem kívánt belemenni a játszadozásba, a nevét azonban nagyon is az eszébe véste. Rosier. Asha tudta, hogy muszáj lesz kiderítenie mindent erről a démonról, amit csak tud, hogy megpróbálhasson lépéselőnybe kerülni. A feltételezésre, miszerint Asha talán sejti, hogy akadnak még errefelé más démonok is, egyszerűen csak felvillantott egy gúnyos félmosolyt. Talán.
Az ezután elhangzó mondatok már sokkal inkább tűntek kulcsfontosságúnak. Asha nem csak a szavakra figyelt, hanem a démon minden rezdülésére, és bár továbbra is nyugodt maradt, az agya lázasan járni kezdett. Nem, nem tudta, hogy van egy démonherceg is ebben a koszfészekben, mert nem is igazán érdekelte. Azt nem értette, mégis mi a jó francot akart egy ilyen szürke kis lyukkal egy herceg, de nem is az ő tiszte volt erről véleményt alkotni. Egyébként is sokkal jobban aggasztotta, hogy belépett a képbe egy sokkal nagyobb hatalmú démon is, mert innentől kezdve Asha már magától is ki tudta volna találni, hogy mik Rosier szándékai. A miértet még meg kellett keresnie, de a helyzet egyelőre nem festett túl rózsásan.
Vagy csak nem tudott még elég részletet.
– Különös, mert eddig még nem környékezett meg – vonta fel a szemöldökét némi hűvös szkepticizmussal. Nem akarta kifogni a szelet a démon vitorlájából, de még most kellett alapjaiban megkérdőjeleznie mindent, hogy a lehető legtöbb dologra és buktatóra fény derüljön.
Viszont ugyanezért nem küldte el rögtön a francba sem a démont.
– Hogy utána hálás legyen neked ezért a páratlan lehetőségért? – kérdezett inkább vissza egyenesen, kissé félrebillentett fejjel figyelve a démon Isaac vonásaiban megbúvó reakcióit, miközben a sajátjait a nyugalom álarca mögé rejtette.
Mephistopheles. Már a nevétől is az elővigyázatosság netovábbja hatalmasodott el a boszorkányon; nem félt, az nem volt szokása, de nem véletlenül nem paktált le soha pokolfajzatokkal. Asha számára nem volt idegen a sötétség, nagyon is közeli kapcsolatot ápolt a mágia ezen oldalával, viszont meglehet, hogy éppen ez volt az oka, amiért meghúzott egy határt.
A tekintete elidőzött Isaac tiszta kék szemein, és ha alkalmas lett volna az idő, megkísérelte volna a háttérbe szorítani Rosiert a férfi fejében, aztán mentálisan befogni a fülét, hogy csak kettesben maradjanak egy kicsit. Egyelőre nagyon nehéz volt felmérnie, mekkora a tét a mérleg két oldalán.
– Nagyon jól ismerheted Mephistophelest, ha ennyire magabiztos vagy az ízlését és a szándékait tekintve, mégis Isaac-en keresztül jöttél el hozzám. Nem gondolod, hogy ennek egy kicsit gyanúsnak kellene lennie számomra? – tette fel a következő kérdését, amivel ugyan rávilágított a történetben megbúvó lyukakra, mégsem mondott továbbra sem se igent, se nemet.
– Nos, én nem ismerem a démonherceget. Mit nyernék én ebből, Rosier? És ha azt találod mondani, hogy Isaac-et, akkor előbb inkább arra térj ki, pontosan miben állapodtatok meg ti ketten – bökött Isaac halántéka felé, hogy egyértelmű legyen, melyik kettősre gondolt.
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.
Minden családban vannak viták, veszekedések, ez nálunk Milleréknél sem volt másképp - nem kell messzire menni, Jack-el már azelőtt is sokat öltük egymást hogy bevonult volna, de még úgy is volt, hogy képesek voltunk összeveszni, hogy sok-sok kilométer választott el egymástól. Azonban mindig kibékültünk, mert a testvérek már csak ilyenek. Összekapnak de aztán újra szent a béke - az utolsó vitánknak is ez lett volna a kimenetele, ha nincs az a baleset...Nem, most nem szabad erre gondolnom. Muszáj megőriznem a hidegvéremet. Nem omolhatok ismét össze - megtaláltam Ashát ahogy az öcsém kérte, és nem szabad elfeledkeznem a húgomról se. Tudom, hogy majdnem eldobtam mindent, ám most úgy érzem, ismét megtaláltam a célját az életemnek.
Az viszont biztos, hogy viták ide vagy oda, sem a szüleim, sem pedig Theresa nem tagadta volna se sosem, hogy egyáltalán létezem. Ezért is érthetetlen számomra, hogy a Kendare család mi okból dönthetett így. Megrázom a fejem, mert tényleg nem tudom felfogni. -De...miért? - önkéntelenül bukik ki belőlem a kérdés, bár azt hiszem, sokatmondó az a gúnyos mosoly, ami a ő arcán megjelenik a téma említésekor. A leghalványabb ötletem sincs, mi lehet a bűne, ami miatt a teljes família hátat fordított neki. Még az, hogy a felmenői nem nyilatkoztak az egy dolog - ott még akár nemzetbiztonsági meg hasonló okora is lehet hivatkozni vagy tudom is én, de hogy a család? Nem értem.
Ha elfogadod több évszázadnyi nőiesség tapasztalatát, akkor ne faggasd. Majd elmondja ha akarja...Jesszus el se hiszem, hogy nekem kell egy FÉRFINAK csajozási tanácsokat adni. Visszhangzik a fejemben Rosier hangja, és bármennyire is bosszant jószág a démon, talán igazat kell neki adnom. Elvégre neki már az is sokk, hogy egyáltalán itt vagyok. Azonban a világért sem adom jelét annak, hogy egyetértek Rosierrel, inkább tovább gördítem a beszélgetés fonalát. Vagyis...gördíteném, ám a succubus nem bír magával, és bármennyire is próbálok ellene tenni, átveszi az uralmat a testem felett. Bosszantó jószág...
✦✦
-Jaj ne rontsd már el a mókát! - sóhajt fel Rosier, arra, ahogyan kérdésére reflektál Asha. - Hát nézd csak meg ezt a csinos kis pofikát...és ez a test...mond csak, az öccsének is ilyen kigyúrt teste volt? Most nézd ezeket a kockákat? Eldobja az agyát tőle az ember! -nem bír succubus énjével, és először Isaac arcán simít végig, majd a pólóját feltűrve megkocogtatja a férfi kockás hasát. Ha Asha expalija csak feleennyire nézett ki jól mint a bátyja, hát szerencsésnek mondhatja magát.
Rosier! Fejezd már be! Nem szorult beléd egy csepp tapintat se? méltatlankodik Isaac a háttérből, aki bármennyire is igyekszik visszajutni az irányítópulthoz, falakba ütközik, így tehetetlenül nézi, mit művel vele a démon. Na, ez csak egy kis szórakozás, ne legyél már te is ünneprontó! Bah...ezek az emberek... nyűglődik a pokolfajzat, de abban igazat kell adnia, hogy addig kell ütni a vasat amíg meleg, és kibökni a terveit, mielőtt Asha elveszíti a türelmét, és faképnél hagyja őket. Nem szúrhatja el az esélyét, hogy kiszabadítsa Carnivean-t a Pokolból. Ő, ellentétben Isaac-el nem hagyja cserben a testvérét - ez azonban egy olyan dolog, amit (egyelőre) nem köt az orrára.
-Hmm, egy tüzes és határozott nő, ezt már szeretem. - ciccent elégedetten, miután Asha tovább csökkentve a távolságot határozottan számon kéri, miért is kereste őt. Ha nem tudná, milyen erős boszorkány, és milyen képességekkel rendelkezik, még azon is elgondolkodna, hogy következőnek megszállja őt - akkor legalább ki tudná próbálni, milyen Isaac az ágyban úgy, hogy ő a nő, azonban ismerve Asha tulajdonságait, ez sajnos csak ábránd marad.
-Hahh de valóban, milyen kis csacska démon vagyok én, még be sem mutatkoztam. Rosier vagyok. - színpadiasan meghajol, már amennyire Isaac drabális méretei és az autó okozta korlátozott mozgási körülmények engedik, majd folytatja. - Gondolom nem meglepő tény számodra, hogy nem én vagyok az első démon Rose Harbor-ban. -a kérdés mindössze költői, nem is vár rá választ, mégis, nem Rosierről beszélnénk, ha nem lenne drámai és hatásvadász, így icipici szünetet tart.
-Namármost azt nem tudom mennyire tudod, de egy démonherceg is itt jár-kel. Ő a legerősebb démon a környéken, és hatalmát és befolyását egyre csak terjeszti. És mint ilyen, igencsak kedvére vannak az olyan erős boszorkányok, mint amilyen te vagy. A benned rejlő erő...káprázatos, már csak a vibrálása is, és akkor még nem láttam, mikor használod. - Isaac hatalmas tenyereivel az Asha körül rezgő aurát simítja végig, amit ember nem, démon azonban sokkal inkább érzékel.
Boszorkány? Mármint...konkrétan boszorkány? Képes varázsolni meg minden? Ezt eddig miért nem mondtad? Őőő...meglepii! Na de most csitt Isaac, hagy a felnőtteket beszélni. De hát...! próbálná Isaac folytatni, ám a démonnak sokkal nagyobb tapasztalata van abban, hogy hogyan némíttassa el - ha csak átmenetileg is - a porhüvelyének emberi tudatát. A férfi irigyli is emiatt, ő is el tudna viselni naponta akár csak néhány perc Rosier-mentes időt.
Rosier egyébként szándékosan tartotta hét lakat alatt Isac elől azt, miért is keresi Asha-t, mi a célja vele. A férfi kétségbeesett volt, és mivel a succubus biztosította őt arról, hogy nem célja, hogy a nő meghaljon, neki ez elég volt ahhoz, hogy beleegyezzen a kooperációba. Most majd természetesen nehezebb dolga lesz vele, így, hogy kiderült a kis turpisság, és még tudatlan fejjel is felfogja a veszélyét a dolognak, Isaac gyaníthatóan mindent megtesz majd, hogy megszabaduljon Rosier-től. Azonban az alku az alku, és majd a fiúcska is megtudja, ha nagyon ellen akarna szegülni. Rosier nem most jött le a falvédőről, tudja, hogyan kell kezelni az ilyen jószágokat, mint amilyen Isaac is.
-Kár lenne veszni hagyni ezt a mágiát, ami benned él...Ha szeretnéd, ezer örömmel bemutatlak Mephistopheles-nek. - eljátssza az önzetlen és áldozatkész démon szerepét a nőnek. Nem fedte fel - szándékosan - ő mit nyerhet ebből. Először szeretné felmérni, Asha vajon hogyan reagál az eddig elhangzottakra. Veszélyes vizekre evezett ezzel, hiszen ha a boszorkány visszakozik, akkor bukta nem csak a tervét, de Mephisto-nak is lehet, hogy keresztbe tett, és akkor bújkálhat megint évszázadokig, meghosszabbítva testvére pokolbéli szenvedéseit.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Kedve lett volna mindkét tenyerével izomból megdörzsölni az arcát, vagy inkább egyenesen le is tépni azt, mert az hagyján, hogy Rose Harbor szürke kis koszfészekből azzá a helyszínné avanzsált, ahol megesett a lehetetlen – miszerint még őt is meg lehet lepni –, de még ez a lehetetlen is olyan formában érkezett, amire soha nem tudott volna felkészülni. Jack volt élete első és utolsó gyengepontja, erre valaki képes volt pofán baszni a hasonmásával, a testvérével, és még az is kiderült, hogy Jack kérte meg a bátyját arra, hogy keresse meg őt. Ez az ő szemében felért egyfajta árulással, hiszen Jack jól ismerte – ezek szerint túl jól. Nem kételkedett a levél valódiságában. Érezte volna Isaac felől a hazugság feszült hullámait még a démonnal a lelkében is, és egyébként is felismerte Jack kézírását. Mindannyiuknak voltak olyan levelei, amelyeket egy-egy kiküldetés előtt otthon hagytak, szükség esetére, ezért nem kellett keresgetnie az indokot sem. Legalábbis erre nem. Isaac kérdésére automatikusan húzódtak fel körülötte a programozott falai, azonban a következő mondatra felhorkant. – Csodálkoznék, ha a családom egyáltalán a felismerés jeleit mutatta volna, amikor rólam kérdezted őket – mondta ki kendőzetlen őszinteséggel. Szükségtelen lett volna úgy tennie, mint aki a családja védelmét élvezi; nem lett volna szüksége a védelmükre. – Ha a főnökeim sem akartak nyilatkozni, az már sokatmondóbb, nem gondolod? – pillantott aztán Isaacre, gúnyos mosolyra rándítva a szája sarkát. Kikerülte a választ, de őszintén: innen már nem volt olyan nehéz összerakni a kirakós darabjait. Ideküldték és kész. A miérteket nem kellett tudnia senkinek. Kőagy Őrnagyék biztosan emlékeztek rá, amikor a plasztikai sebész rakta 9ssze a törött orrukat. Isaac miértjei egyébként is sokkal jobban érdekelték Ashát. Hogy miért kereste őt, azt már kezdte kapizsgálni, na de a démon, az valami nagyon elbaszott kanyar volt ebben az egészben. Feszült érdeklődéssel hallgatta a férfi válaszát, halványan összeráncolta a homlokát a nem szép elválás említésekor, de akkor vált igazán kíváncsivá, amikor eljutott ahhoz a bizonyos szükséges rosszhoz. Egy kicsit még közelebb is hajolt hozzá... Aztán a levegőben csattanó NEM hallatán szemei megvillantak. Figyelte, hogyan szorítja össze Isaac a szemeit, az állkapcsát, markolja a karfát, és pontosan tudta, mi történik. Asha fogai is összekoccantak, fellángolt benne a düh és megfordult a fejében, hogy egyszerűen beavatkozik és ha már a démon is erőszakkal mászik előtérbe, akkor megmutatja neki, milyen érzés ketrecbe zárva lenni, kussolásra ítélve, de egyelőre visszafogta magát. Még meg kellett ismernie az erőviszonyokat, a függéseket, a kapcsolódási pontokat és azokat a kibaszott miérteket. Azt a bemutatót sokkal jobban is lehetett időzíteni, ebben biztos volt; nem hagyhatta, hogy a hirtelen dühe vezérelje. Nyugalmat erőltetett magára, noha az előbb kissé lekurtított távolságot visszaállította kettejük – hármójuk? – között. Kényelmesen nekidőlt az ülésnek és szemeivel élesen figyelte meg az átalakulás minden egyes nüansznyi jelét. A tartása, az arckifejezése, a tekintete. Ezekben azonosította a kulcspontokat, aztán amikor DémonIsaac megszólalt, akkor hozzácsapta a hangot is. Mágia nélkül is könnyű lesz megkülönböztetni őket, állapította meg némi megnyugvással. A "drága" jelzőtől borsódzott a háta, csak úgy, mint a démon minden egyes szavától, mézes-mázos hangjától és idegennek ható nevetésétől. – Nem igazán hagytad, hogy eljussak odáig, amikor esélyt kapok megállapítani – görbítette örömtelen mosolyra az ajkait, szándékosan nem véve komolyan a démont, szó szerint értelmezve a szavait. Meg sem rezzent, amikor a démon bizalmas közelségbe csusszanva beférkőzött az intim szférájába, pedig ha képes lett volna közvetlenül a démont képen törölni, szívesen bemutatta volna neki a jobb horgát. Hűvös nyugalommal hallgatta végig a démon mondanivalóját, és pár másodpercig mintha emésztette volna a szavait, miközben szemei élesen fürkészték Isaac íriszeit, keresve benne a pokolfajzatot. – Hmm... – Asha kelletlenül csettintett egyet a nyelvével, majd maga is felvett egy bizalmas tűnő testhelyzetet, közelebb hajolva az Isaac testébe bújt démonhoz, noha részéről ebben semmi bizalmas nem volt, sőt. A színtiszta bizalmatlanságának megtestesülése volt ez. – Mi lenne, ha inkább az elejéről kezdenénk? – kezdte ugyanabban a hűvös, nyugodt hangnemben, amit az egész lénye sugárzott. – Elmondhatnád inkább, hogy te ki vagy és mit akarsz tőlem. Hagyjuk ezt a ki mire hajlandó és mire nem szarságot, mert nincs semmi értelme. Nem vagyok Teréz Anya reinkarnációja és nem vagyok teljesen hülye sem, mondjuk a te érdekedben remélem, hogy ez utóbbit sejtetted, különben elég elkeseredett lehettél, ha abban a hiszemben tervezgettél velem bármit is – engedett meg magának egy szurkálódó félmosolyt. – Nem fogok felajánlásokba bocsátkozni, mert ha terveid vannak velem, akkor te már pontosan tudod, mit akarsz tőlem. Ha a legkisebb sanszára is játszol az együttműködésemnek, akkor tiszteljük meg egymás azzal, hogy nyíltan megmondod, mit akarsz tőlem – jelentette ki nyugodt határozottsággal, aztán visszavette az előző pozícióját az ülésben, szemeit le sem véve DémonIsaacről. – Ha idáig eljutottunk, tárgyalhatunk arról, hajlandó vagyok-e rá – zárta le a maga részéről a dolgot. Ha a pokolfajzat azt hitte, hogy rimánkodni fog Isaac életéért és gondolkodás nélkül fűt-fát megígér majd az épségéért, akkor alaposan elszámította magát, de Asha valahogy kételkedett ebben. Nem lehetett volna olyan szerencséje, hogy valami félkegyelmű démont sodorjon az útjába az élet, akit két igével és egy ügyes csavarral kiűz Isaac testéből, azonban nem akarta elsietni sem ezt a játszmát. Tudnia kellett, kivel áll szemben és azt is, hogy milyen súlyos árat kellhet fizetnie a döntéseiért.
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.
Megannyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot, amikor szemtől szemben állok Asha-val. Mit mondok majd, milyen sorrendben, mit érzek majd...és most, hogy megtörtént, borult minden. Azon túl, hogy egy nem kicsit bosszantó succubus tanyázik a testemben, Asha szinte egészen más hatással van rám, mint amit eredetileg gondoltam, sejtettem. Már-már lebénítja a tudatomat az, hogy itt van, hogy ez tényleg ő, nem csak összekevertem valakivel. A lénye, a kisugárzása, a hangja - egyáltalán nem csodálom, hogy az öcsém beleszeretett.
Emlékeztetnem kell magamat - és ebben Rosier is roppant lelkes segítőm - , hogy azért vagyok itt, mert Jack erre kért. Segítenem kell a nőnek, bár a miértje egyelőre nem tiszta. Gyanítom majd választ kapok rá, és bízom benne, hogy nem olyan dologról van szó, ami meghaladja a képességeimet. Azt már biztosan nem élném túl, ha itt vallanék kudarcot. Nem lehet, nem hagyhatom.
Szó nélkül követem az autójába, ahol még intenzívebben érzem azt az illatot, amit korábban a haján éreztem. Azt hiszem, örökre az orromba, agyamba vésődött ez, és bármikor fel tudom majd idézni. Te jó ég Isaac! Örülj, hogy a démonok nem képesek hányni, mert hidd el, most telerókáznám a koponyád belsejét. Milyen nyálas szar gondolat ez? Majd szólok, ha érdekel a véleményed, Rosier. Próbálok határozottan rászólni a pokolfajzatra, de továbbra is puffog, így sokat nem érek el vele. Megpróbálom tehát inkább amennyire tudom, kizárni őt, de nehéz mert mindenről igen határozott véleménye van, amit nem is nagyon szeret magában tartani.
Ujjaim ökölbe szorulnak, majd kiengednek, végighúzom farmeremen, végül újra ökölbe szorítom, ahogyan Asha Jack levelének digitalizált verzióját olvassa. Nem akarom őt bámulni, sőt, tervem volt, hogy diszkréten addig kinézek az ablakon, az odakint járkáló embereket figyelem, de nem megy - muszáj vagyok őt lesni, vonásait fürkészem, hogy vajon hogyan reagál az öcsém kézírására, szavaira. Egyértelmű, hogy tényleg nem volt neki közömbös Jack - szerették egymást, ez lerí Asha kisugárzásából, egy-két pillanatra elsötétülő tekintetéből tisztán kivehető. Emiatt még rosszabbul érzem magam, amiért plátói érzéseket táplálok irányába.
Érezd is magad szarul! Ez beteges dolog, haver! Nem felelek Rosier-nek, hiszen tudom, hogy igaza van. Ezek olyan érzések és gondolatok, amiket még helyre kell tennem magamban, méghozzá záros határidőn belül - azonban nem most. Most más a fontos.
Elveszem tőle a telefont, és zsebembe süllyesztem, felcsattanására egy pillanatra megrezzenek, és erősebben szorítok rá Jack dögcédulájára, mit sosem veszek le. Fel se tűnt, hogy piszkálom egészen addig, amíg Asha odébb ne löki a kezemet. Leejtem jobbomat az ölembe, és kicsit közelebb dőlök a felsőtestemmel, hogy a nő jobban elérje. Számára ez valószínűleg még több emléket hordoz magában, mint nekem, elvégre ő volt mellette az utolsó pillanatig. Gondolkozom azon, hogy leveszem a nyakamból és odaadom neki, ám úgy érzem, erre még nem állok készen. Meg fogja kapni tőlem, de még képtelen vagyok megválni tőle.
Mikor elengedi, kifújom a levegőt, amit észre sem vettem, hogy végig bent tartottam a mozdulat közben. Mellkasom szaporábban emelkedik és süllyed, ahogyan újra kiegyenesítem a gerincemet. -De miért vagy itt? Sem a seregből sem a családodból nem tudtam kiszedni semmi információt. - kérdezek vissza reflexből szavaira, még épp időben visszanyelve azt, hogy a családja még szinte a létezését is letagadta. Nem szeretném sem kellemetlen helyzetbe hozni, sem pedig esetlegesen sebeket feltépni.
A kérdése jogos. Hogy is tettem szert a démonra - teljesen logikus kérdés, de nem tudom, hogyan tudnék úgy válaszolni, hogy nem festenék szánalmas képet magamról. -Azért kerestelek, mert Jack megkért rá, igen. Én...mi...nem túl szépen váltunk el, úgy gondoltam ennyivel tartozom neki. - meg kell köszörülnöm a torkomat, hangom erőtlenségének meg adni egy kis kakaót - férfi vagyok, az istenért is, viselkedjek is úgy. -A démon meg...mondjuk úgy, hogy egy szükséges rossz volt. Miatta sikerült megtalálnom téged és... NEM! - az utolsó felcsattanás már nem Asha-nak szólt, hanem Rosiernek, aki át akarja venni az irányítást.
Még nem végeztem! Megegyeztünk! Elrontod az egészet! Rosszul tálalod az esetemet, csak elcseszel mindend. Nem érdekel hogy a te kis szerelmi háromszögedet hogy teszed tönkre, de az én ügyemet nem engedem! Engedj oda! Nem! Nem! behunyt szemmel, az ülést markolva próbálom tudatommal háttérbe lökni a démont, ám erősebb elme nálam - szóval másodperceken belül ismét a kispadról vagyok kénytelen nézni az eseményeket.
✦✦
Rosier tényleg hagyni akarta Isaac-et kibontakozni, és majd csak később csevegni a boszorkánnyal, ám képtelen volt tovább nézni a töketlenkedését a férfinak. A pasiknak határozottnak és magabiztosabbaknak kéne lennie, nem? Ő legalábbis női testet birtokolva ezt találta vonzónak. Isaac Miller egy igen szép példánya az emberi fajnak, ám lelkileg egy roncs - ami a megszálláskor kapóra jött, de amúgy rohadt idegesítő tud lenni.
Észnél kell tehát lennie minden alkalommal, mikor nagylelkűen megengedi, hogy Isaac irányítsa a saját testét, szükség esetén pedig közbe kell lépnie - pont úgy, mint most. Arckifejezése lágyabb lesz, finomabb, tekintete világosabb, hangja egy kicsit magasabb és az akcentusa is enyhén különbözik attól mint ahogyan a férfi korábban beszélt. Eleinte sokkal nagyobb volt a különbség, ám el kellett ismernie, hogy jó ötlet volt Isaac-től a gyakorlás, hogy kevésbé legyen feltűnő.
-Elnézésedet kérem a közjátékért drága, de muszáj voltam közbeszólni. Nem tudtam tovább tűrtőztetni magam. Őszintén remélem, az öccse ennél tökösebb volt. - felkacag, ami Isaac hangján szinte idegen, ám Rosier-hez nagyon is illik. Összecsapja a férfi hatalmas tenyereit, majd közelebb csúszik egy kicsit a nőhöz, sokkal bizalmasabb pozícióba kerülve, mint ahogyan ők itt az előbb ültek.
- Na tehát, vázolom a dolgokat. Isaac is keresett, de én is. Terveim vannak veled, viszont előtte csicseregd el nekem szépen. Mire lennél hajlandó annak érdekében, hogy megmentsd a kis szerelmed testvérét? - kissé talán nyers a stílus, de nem akar túl sokat köntörfalazni. Nem akar itt barokk körmondatokat, valószínűleg Asha ezt kevésbé díjazná. Isaac méltatlankodó tudatának száját ragasztószalaggal némítja el, és megkötözve - ideiglenesen - egy távoli sarokba száműzi. Hagyja szépen most a nőket beszélni egymás között.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Alig tíz perccel ezelőtt még azon szívta a fogát, hogy milyen unalmas és kiszámítható ez a kis koszfészek, erre éppen ennek a koszfészeknek a kellős közepén bukkant fel valaki – meg vele együtt valami –, amitől a világa mintha kifordult volna a sarkaiból. A józan esze tudta, hogy nem Jack áll előtte, azonban az a része, amelyik két hosszú éve gyászolt valamit, amit elveszített, mielőtt felfoghatta és megérthette volna a pontos súlyát, képtelen volt elvonatkoztatni a hasonlóság tényétől. Mégis megpróbálta, mert muszáj volt, de hiába sikerült eltolnia magától a férfit, a szemei látványa nem lett kevésbé fájdalmas... pedig végül azok az íriszek vezették rá a megoldásra. Amitől pedig semmi nem lett jobb. Asha még mindig gyanakvó volt, nem is kicsit, hanem rohadtul, hiszen a démoni energia még mindig ott pulzált a férfi körül és a mágiájával érezte a kettős rezgéseket felőle. Nem volt ráadásul Teréz Anya sem, kurvára távol állt tőle az önfeláldozás minden formája, azonban vak sem volt. Tudta, hogy ha kényelmes is lenne tagadni a valóságot, Jack bátyja akkor is itt áll az orra előtt, ráadásul megszállta egy kibaszott démon, és hiába volt túl sok a kérdőjel és még több a gyanú, Jack soha nem bocsátotta volna meg neki, ha csak úgy elsétál. Legalább meg kellett hallgatnia. Tudnia kellett, mi folyik itt. Majd utána leszek racionális, döntötte el. A férfi néhány pillanatig csak bámult rá, olyan intenzitással, amitől más nő biztosan zavarba jött volna, de aztán megköszörülte a torkát és tett egy lépést hátra. Asha csak ekkor vette észre, hogy a kezei még mindig a felkarján pihentek, de most gyorsan a teste mellé ejtette őket, míg a férfi megerősítette a feltételezését és magyarázatot ígért. A kérdésére Asha gyorsan körülpillantott az utcán, visszanézett rá, aztán a kocsijára nézett, majd újra rá. Nem bízott benne, főleg a démon miatt, de abban igazat kellett adnia neki, hogy a helyszín nem volt ideális. – Gyere! – intett a fejével. Vagy többes számban kéne hívnia őket? Ez nevetséges. Nem várt beleegyezést, de főleg nem ellenkezést, csak határozott léptekkel elindult a füstszürke pickup felé, ami ott parkolt nem messze az út szélén. A slusszkulccsal kinyitotta az autót és már szállt is be a kormány mögé; nem feltétlenül tartotta jó ötletnek egy autónyi légtérbe szuszakolni magukat, de a GMC Canyon elég tágas volt ahhoz, hogy maradjon levegőjük, a mágiája pedig megvédte, ha kellett. Megvárta, míg Isaac is beszáll, aztán nem leplezett várakozással fordul felé, amennyire az ülésben tudott, miközben az agya még mindig lázasan járt és próbált elvonatkoztatni a hasonlóságoktól. Nevetségesnek tartotta a saját gyengeségét, de tehetetlen volt vele szemben. Éles tekintettel követte Isaac minden mozdulatát és figyelte, ahogy keresgélni kezdett valamit a telefonját. – Levelet...? – pillantott értetlenül az arcára, majd a telefonra. Fogalma sem volt, Jack mégis milyen levelet írhatott, amiben őt is emlegette. Hiszen éppen a halála előtt ment végre bele abba, hogy egyáltalán találkozzon Jack családjával, szó sem volt arról, hogy már... kiküldték a meghívókat, vagy ilyesmi. Amikor Isaac felé nyújtotta a telefont, minden erejére szüksége volt, hogy elfojtsa a keze remegését, de amikor a képernyőre pillantva meglátta Jack kézírását, le kellett eresztenie a kezeit a térdére, hogy továbbra is meg tudja őrizni a nyugalmát és a méltóságát. Kétségbeesve kereste magában az off gombot, hogy ne felhősödjenek el a szemei, míg a testét átjárta az a kín, amivel az elmúlt két évben már szoros barátságot kötött. A szíve tiszta és szeret engem. Meghaltam. Fogalmam sincs, mit fog tenni. A helyes utat. Ha Asha most a körlete biztonságában lett volna, talán engedett volna a késztetésnek, hogy összeomoljon, de egy démon jelenlétében pláne nem élhetett ezzel a luxussal. Felsejlett előtte Jack halálának pillanata. Hallotta a robbanást, érezte magán a hőjét, a lökéshullámot, érezte az orrában a fém fémes és a robbanóanyag keserű szagát, az arcán azt a gyomorforgató, meleg, ragacsos érzést, amikor Jack darabjai landoltak rajta. Újra ott volt a hangárban, koszosan és véresen, amikor magára szabadította a poklot ahelyett, hogy okosan játszott volna. Miután menesztették, saját magát engedte ki a kórházból törött bordáival és bevert arcával, de otthon már csak a szembesítés fogadta és ő még csak a kisujját sem mozdította, hogy védje a seggét, sőt, mindenki szeme láttára tört annak a kibaszott szemétládának az életére, hogy a saját fegyverét fordítsa ellene és a sötétmágia tüzével égesse meg az arcát. Sajnos csak az arcát. A karrierje után felégette maga mögött a maradék kötelékeit is. Fogalmam sincs, mit fog tenni, ha ez megtörténik. Kérlek, segíts neki megtalálni a helyes utat! – Jack nem tudta, miről beszélt – nyújtotta vissza a telefont egy hirtelen mozdulattal, de nem nézett Isaac szemeibe, miközben ezt mondta. Ha a férfi nem vette el magától a telefont, egyszerűen csak az ölébe ejtette azt, mintha megégette volna és mereven nézett maga elé a szélvédőn keresztül. – Mondom, hogy nem tudta, miről... –csattant fel, ezúttal már Isaac felé is fordulva, de a mondat végénél elakadt, mert a tekintete is megakadt valamin, amit a férfi az ujjai között forgatott. Asha kérés nélkül nyúlt oda, egyszerűen odébb lökte a kezét és rámarkolt a dögcédula durva, kissé megégett felületére. A kíntól erőteljesebben távozott a tüdejéből a levegő, ahogy végigolvasta a sorokat, mintha nem tudta volna fejből egymás után tenni a betűket. Őt szedte fel a homokból. Erővel vették ki a kezéből. Megszorította a fémet, de mielőtt még Isaac azt hihette volna, le akarja tépni a nyakából, elengedte. Ujjbegyeivel puhán végigsimított az Isaac mellkasára visszaeső fémdarabon, aztán elhúzta a kezét. – Valószínűleg arra gondolt, ami miatt itt vagyok – felelte végül és egy gúnyos, keserű mosolyra rántotta ajkai egyik sarkát. – Nem azért kerültem ebbe a nyomorult koszfészekbe, mert annyira ide vágytam volna. – A válasza nem volt hazugság, ám az igazságnak és csupán a felszínét kapargatta; ennél többet viszont nem volt hajlandó kiadni magáról. Főleg nem egy démonnak. Főleg nem addig, míg ő válaszokat nem kapott. – Szóval ezért kerestél? – fordult ismét nyíltan Isaac felé, pillantását a férfi szemeibe fúrva. Egyelőre nem nyúlt a mágiájához annak érdekében, hogy megszerezze magának a válaszokat, főleg, ha Isaac megerősítette a feltételezését. Mondjuk csak azután komorult el igazán. Közelebb hajolt hozzá, a szemeiben pedig düh szikrája villant. – És mégis hogyan tettél szert út közben egy kibaszott démonra?! – kopogtatta meg Isaac halántékát a mutatóujjával.
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.
Voltak kétségeim, hogy Rosier be fogja tartani a szavát, ami a kettőnk megállapodását illeti. Ha teljesen ép elmével belegondol az ember, akkor bődületesen rossz ötletnek tűnik alkut kötni egy démonnal - akiknek a létezéséről fogalmam sem volt egészen addig, míg nem találkoztam vele. Azonban ha valaki végigjárja azt az utat amit én, átéli, amiről az elmúlt két évem szólt, ráadásul majdnem véget vet az életének végső elkeseredésében: máris jobban érthető az egész. Talán. Az idő majd választ ad erre a kérdésre, ahogyan a többire is, mi bennem kavarog.
Nem tudom elhinni, hogy itt áll most előttem, nem tudom türtőztetni magam. Ahogyan megölelem, önkéntelenül szagolok bele a hajába - nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Jobb. Haver! Most komolyan a halott öcséd csajának a haját szimatolod mint valami kutya? csattan fel Rosier gúnyos hangja a fejem hátsó részéből, és bár tudom, hogy igaza van, csak amiatt tudom elengedi őt, mert Asha teszi meg a kezdő mozdulatot.
Zavartan köszörülöm meg a torkomat, és félre akarok nézni, de nem tudok elvonatkoztatni attól, mennyivel másabbak, szebbek az íriszei a valóságban, mint azon a néhány képen, amit kutatásaim során róla találtam. Ő töltötte ki a nappalaimat és az éjjeleimet is, szinte minden gondolatom körülötte forgott, hogy meg kell találnom. Félve vallom be már magamnak is, hogy egy idő után már nem csak Jack miatt kerestem, hanem magam miatt is. Még a többéves kapcsolatom is zátonyra futott emiatt az egész helyzet miatt.
Hahó! Föld hívja Isaac-et! Hozzád beszél a csaj! Visszaveszem az irányítást ha tovább töketlenkedsz! Zöldeskék tekintetemet szinte foglyul ejti Asha, azt sem veszem észre, hogy beszél, Rosier zökkent csak ki. Kicsit megrázom a fejemet, egy másodpercre még a szememet is becsukom, így próbálva visszatérni a jelenbe. Mit mondott? A nevedet. Meg hogy csicseregd el szépen mi van. Kösz.
Legalább ilyenkor tényleg igazán haszna van, hogy Rosier a testemben tanyázik. Ismét megköszörülöm a torkom, ahogyan egyet hátralépek, nehéz szívvel bár, de elszakadok Asha érintésétől, de tisztább a fejem - talán - ha nincs testi kontakt. -Öhm... Igen, Isaac vagyok. Jack bátyja, és ígérem mindent megmagyarázok, de van...Nem ülünk be valahova? Vagy legalább a kocsiba, hogy ne az utcán beszéljünk? - jobb kezemmel megvakarom a tarkómat, majd a bal alkaromat, majd tehetetlenül teszem inkább magam mellé engedem mindkettőt.
Akár beülünk valahova, akár maradunk itt, végül a zsebemből elővadászom a telefonomat, és a galériában kezdek keresgélni, közben igyekszem visszafogni kezeim remegését. -Jack-től kaptam egy levelet amiben téged említ. Fogalmam sincs mire gondolt, de éreztem, hogy fontos. - megtalálom a képet amin lefotóztam az öcsém levelének ide vonatkozó részét - a kézírást Asha minden bizonnyal felismeri.
”A neve Asha Kendare. Meg kell találnod őt. Soha nem találkoztam még nála kaotikusabb nővel, de a szíve tiszta és szeret engem. Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy meghaltam, és fogalmam sincs, mit fog tenni, ha ez megtörténik. Kérlek, segíts neki megtalálni a helyes utat!”
Amíg a nő olvas, én Rosier-t hallgatom a fejemben - bár nem szívesen. Nem fog neked hinni. Szarul kezdted az egészet, faképnél fog hagyni. Úgy nézel ki mint a halott faszija, ráadásul mutogatod itt a levelét. Igazi Durrbele A Közepébe Kapitány. Finomabban kell bánni a nőkkel, nem értesz te hozzá. Bízd csak rám. Nem! Beszélhetsz majd vele de még nem végeztem! Csak...maradj egy kicsit csendben légyszi, nehéz úgy rá koncentrálnom, hogy károgsz a fejemben folyamatosan. Ó, nocsak, nocsak, kinek nyílt ki a csipája most, hogy megtalálta a kis barátnőjét? Nem is gondoltam, hogy ez megvan benned, Isaac.
Igyekszem elnyomni Rosier gúnyolódását, miközben Asha-t nézem, hogy fogadja ezt az egészet. A pokolfajzat beleültette a fülembe, hogy mi van, ha tényleg faképnél hagy. Az azt jelentené, belebuktam. Megköszörülöm a torkomat, miközben kezem önkéntelenül nyúl a fehér pamutpóló alá, hogy onnan előhúzzam Jack dögcéduláját, és piszkálgatni kezdem, mint oly sokszor, mikor ideges vagyok. -Mit értett azon, hogy segítsek megtalálni a helyes utat? - kérdezem tőle, mert ez a rész nem tiszta. Vagyis...ez sem. Teljes zűrzavar ez az egész. Azt hittem kerek lesz minden amint megtalálom őt, de...most csak nagyobb kuszaságot érzek.
you hand me a shovel and expect me to dig my own grave
Asha nem hitt a szellemekben, legalábbis nem abban a típusban, amiről most azt hitte, hogy látja. Boszorkányként, ráadásul olyanként, akit nem riasztottak el a sötét praktikák sem, sok mindent látott és halott már, ám ez egyikhez sem volt fogható. Ha létezett volna boszorkánypraktika, amivel feléleszthette volna Jacket, ő maga tette volna meg, éppen ezért tudta annyira biztosan, hogy a sötét mágia sem lett volna képes összeragasztani azt, ami a férfiből megmaradt. Hiszen ott volt. Látta. Semmilyen magyarázata nem volt arra, ami itt volt az orra előtt, a démoni energia azonban ettől csak sokkal mélyebben megrázta. Gondolkodás nélkül kezdte el megközelíteni a férfit – azaz a pokolfajzatot –, nekiszegezve a kérdését, ám hiába érzett kárörömöt az arcvonásokon kirajzolódó döbbenet láttán, az a döbbenet ugyanis gyorsan egy elégedett mosolyba fordult. Közvetlenül azelőtt, hogy a nevén szólította volna. Asha gyanakvása még tovább mélyült, szemeit összehúzva figyelte az arcot, aminek látványától úgy érezte, mintha vaspántokat kötöttek volna a mellkasa köré, de kényszerítette magát, hogy a dühére fókuszáljon. – Én nem nevezném szerencsének... – sziszegte fenyegetően. Összpontosította a mágiáját, felkészült arra, hogy megszállja a férfi elméjét, hátha sikerül odabent egy kicsit sarokba szorítania a démont és megkeresni magának a válaszokat, de mielőtt ezt meglépte volna, valami meglepő dolog történt. – Mégis miről... – akarta kérdőre vonni, hiszen a szavainak semmi értelme nem volt, de hiába számított arra, hogy a pokolfajzat szó szerint készült távozni, nem kellett megállítania. Értetlenül, homlokráncolva figyelte a szemei előtt zajló váltást. A mágiája annyira mindig aktívan lebegte körül, hogy le tudja tapogatni: történt valami változás, azonban egészen addig nem hitte el teljesen, míg a férfi szemei ismét fel nem nyíltak. Nem változott meg rajtuk semmi, de bennük igen. Asha torkából felszakadt egy halk lélegzet, szemei lázasan kutatták a szívettépően ismerős íriszeket, miközben egyre kétségbeesettebben próbálta összerakni a kirakós darabkáit. Félmondatai már voltak, azonban a teljes kép nem akart összeállni a fejében. Pislogott egyet, amikor meglátta az árulkodó könnyeket, de mielőtt még egyet pisloghatott volna, a férfi ölelésében találta magát és ettől egy pillanatra lefagyott. Asha nem volt egy ölelkezős típus, az utolsó ember, akinek megengedett ilyesmit, az... Az mintha itt állt volna előtte. A szíve olyan hangosat reccsent a veremben, ahová elzárta, hogy a vasajtó alól is kihallatszott és szinte csodálkozott, hogy nem hallotta meg senki más. Ez nem ő. Fújtatott egyet a kíntól és minden erejére szüksége volt, hogy ne engedje felszínre az érzéseit. Mióta voltak egyáltalán érzései a dühön kívül?! Szedd már össze magad! Szinte robotikus mozdulattal fogott rá a férfi felkarjára, hogy ki tudjon bontakozni az ölelésből és eltolja magától, hogy újra a szemeibe tudjon meredni. Nem mintha kellemesebbé vált volna a szemeit figyelni. – Ki... – kezdte volna a kérdést, de ahogy tekintete a férfi íriszei között ugrált, a megoldás úgy kattant be a helyére, mintha súgtak volna neki. Soha nem találkozott Jack családjával, de ez nem akadályozta meg a férfit abban, hogy meséljen neki róluk. A bátyámat például el sem hinnéd. Esküszöm, Isaac-kel olyanok vagyunk, mint két tojás! Asha akkor kinevette Jacket és nem hitt neki, de most újra elnyíltak az ajkai a felfedezéstől. Már két éve kereslek, Asha. Nem kellett fejben számolnia ahhoz, hogy tudja, Jack éppen két éve halt meg. – Isaac. – Nem kérdezett, hanem kijelentett, mert ez nem lehetett kérdés; más magyarázat nem létezett. Nem létezhetett. Lassan megrázta a fejét, az agya lázasan dolgozott, ezért azt sem vette észre, hogy még mindig nem engedte el a férfit. Isaacet. Bassza meg, a pokolfajzat! – Mondj el mindent! – vált hirtelen komollyá, szinte sürgetővé. Fogalma sem volt róla, Isaac honnan tudhatta meg, hogy boszorkány, de biztos volt benne, hogy segítségre van szüksége, méghozzá a démon miatt. De egyáltalán miért nincs teljesen elnyomva a testében...?
even if it hurts me
even if I can't sleep show me the way
Zenedoboz :
I guess it goes to show, does it not?
That we've no idea what we've got until we lose it and no amount of love will keep it around if we don't choose it.
And I don't know what's got its teeth in me but I'm about to bite back in anger; no amount of self-sought fury will bring back the glory of innocence.
Karakter idézet :
I can't drown my DEMONS,
They know how to SWIM.
Play by :
Anya Chalotra
༄ ༄ ༄ :
Whoever fights MONSTERS should see to it that in the process he does NOT become a monster. And if you gaze long enough into an ABYSS, the abyss will gaze back into YOU.