Átlagos magasságú, nyúlánk testalkatú nő, akinek hivatásából adódóan tónusos izomzat bújik meg a bőre alatt; jellegzetes vonásain és kellemesen karamellszínű bőrén pedig a származása az, ami egyértelműen kiütközik – vagy legalábbis annak jellege. Arca szép metszésű, magasan ülő arccsontjai és egyenes, mégis finom vonású állkapcsa egyfajta nemesi éteriséget kölcsönöznek neki. Telt ajkai mellé arányosan nagy szemek dukálnak: kifejező tekintete a fényviszonyoktól függően a mogyoróbarnától egészen az éjszaka árnyalatáig tud változni. Hajára már csak ez utóbbi igaz: a dús, hullámos, dereka alá érő hosszúságú tincsek az éjszaka feketéjének színében játszanak.
Arcán általában sztoikusan nyugodt kifejezés ül, szemeiben pedig állítólag csak haragot láttak még megvillanni azok, akik jelenleg a környezetében élnek. Azt mondják, még akkor sem mosolyog, amikor viccel, épp ezért legtöbbször rejtély, hogy valóban viccnek szánta-e a szavait. Haját a munkához mindig szigorú kontyba fogja, egyébként szereti azt hosszú fonatban vagy kibontva hordani. Ruházata egyáltalán nem hivalkodó, a szükségszerű egyenruha mellett hétköznapi darabjai kivétel nélkül mind sötét színeket tudhatnak magukénak és öltözködésében inkább a kényelem és a funkcionalitás, mintsem a csinosság a kulcs.
Különleges ismertetőjele nem igazán van, csak annyira feltűnő, amennyire azt a külseje megkívánja, főként, ha egyenruhában van. Egyetlen jellegzetessége az átlagos hétköznapokon a nyakában felellhető talizmános nyakék, noha csak ő tudja, hogy az az amulett milyen különleges szerepet szolgál. Ez a kulcs ahhoz a rúnavarázslathoz, amelyet ősei feljegyzései között lelt meg: a varázslathoz, amellyel olyan mértékben tudja koncentrálni és felerősíteni a saját erejét, hogy közben még a szemei is nem evilági ametiszt színt öltenek fel.
Erre azonban sosem találni szemtanúkat.


Jó tulajdonságok:
- intelligens: Vitathatatlanul az egyik – ha nem a – legnagyobb értéke az esze. Okos és ezt mindig ki is használja; így tudta boszorkányként azzá képezni magát, ami ma, és ugyancsak ez volt segítségére a karrierje kialakításában is. A pillanatnyi hiánya pedig annak tönkretételében segítette.
- magabiztos: Ugyancsak olyasmi, ami világ életében segített abban, hogy egyről a kettőre tudjon lépni. Hit önmagában és a saját képességeiben. Asha már korán rájött, hogy egy sikeres élethez ez a kulcs, ezért tudatosan edzette magát erre, folyamatosan erősítette a saját magába vetett hitét, innentől kezdve pedig gyerekjáték mindenki mást is meggyőzni arról, hogy higgyen benne.
- független: Logikusan következik tudatosan felépített magabiztosságából a tény, miszerint hisz annyira önmagában, hogy ne legyen szüksége másokra. Ez persze nem végletekben értendő: az esze segíti abban, hogy például soha ne akarjon hősködni egy bevetésen, hiszen ha racionálisan úgy véli, hogy valamihez csapatmunka kell, nem próbálja bizonyítani ennek ellenkezőjét. Nincs azonban szüksége sem lelki szemetesládákra, sem mások lelki szemetére, nem kell ki eltartsa és nem kell olyan sem, aki megpróbálná terelgetni őt. Asha a saját életének kovácsa.
- van humora: Kevesen értik és még kevésbé értékelik, de igenis nem áll tőle távol az ilyesmi. A gond csak az, hogy annyira jól csinálja, hogy a szavaiból hiába ömlik az irónia és a szarkazmus, nem mosolyog mellé, ezért nem mindig tudják megmondani, vajon viccel-e, vagy komolyan beszél.
- őszinte: Nos... ezt fejtsük ki inkább a következő pontban.

Rossz tulajdonságok:
- ami a szívén, a száján: Igen, ez rossz tulajdonság, ugyanis Asha szívében kevés jó vagy kedves dolog fogalmazódik meg – leginkább semmi –, ezért ez a jellemvonása legkönnyebben arra fordítható le, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül vált át bunkó parasztba, amennyiben okot adnak neki rá. Vagy ha épp olyan kedve van. Nem finomkodik, ő nem fogja becsomagolni neked a szart sem, hanem kíméletlenül odavágja az arcodba, hadd bűzölögjön, ha már kiérdemelted.
- dacos: Igen könnyen előhozható belőle a már csak azért is attitűd. Önfejű és makacs, ha ő elhatároz valamit, akkor az bizony úgy is lesz, és ha valaki olyat mond neki, ami neki nem tetszik, akkor már csak sértettségéből fakadóan is fejjel fog menni a falnak. Nem hallgat sem másokra, sem pedig a szép szóra, kizárólag a saját maga ura, mert úgy tartja, ezzel örökké a saját szerencséjének kovácsa maradhat majd.
- vulgáris: Alighanem a tengerészgyalogságnál eltöltött hosszú évei alatt ragadt rá, de mára szinte a lénye részévé vált, hogy úgy káromkodik, mint egy kocsis, történjen ez a fejében vagy hangosan kimondott szavakban. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy általános frusztráltságából fakadóan milyen gyakran támad kedve egy kiadós kis szitkozódáshoz.
- zabolázatlan: Meglehetően vad teremtés, akinek gyakran vannak impulzív gondolatai és tettei. Soha nem volt igazán kiszámítható, de nem sokkal ezelőttig legalább törekvést mutatott arra, hogy fejlődjön ezen a téren, és legalább egy olyan ember volt, akinek hagyta, hogy a szükséges keretek közé szorítsa. Amióta ő nincs, hát... sok szerencsét mindenkinek.
- önző: Ahogy a fejlődés iránti vágya és szándékai és az egyetlen működő befolyás is odaveszett, úgy került előtérbe az önössége is. Ashát most már nem érdekli senki és semmi más. A saját céljai vezérlik, amire többé senkinek és semminek nem lehet befolyása – legfeljebb pozitív irányba, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az illető hasznos, ám köszönetet vagy viszonzást ne várjon tőle senki. Nem riad vissza semmitől annak érdekében, hogy újra visszaszerezze, amilye valaha volt.


Asha nem kedves, és nem is kedvel kifejezetten senkit. Nem szükségszerűen ellenséges – hacsak nem adnak neki okot rá, mert akkor gondolkodás nélkül arra vált –, inkább teljesen semleges és érdektelen a többi ember (és nem ember) irányába. Saját látásmódja szerint nincs szüksége senkire – sem barátokra, sem családra, pláne nem gyengéd érzelmekre –, ellensége így is pont elég van – bár előbb fog abból újabbat gyártani, mint pletyizni a kávézó teraszán –, egyedül a testi szükségleteit elégítteti ki bizonyos időközönként, de akkor is alaposan megválogatja, kivel kezd. Még véletlenül sem akar belefutni olyanba, aki vissza-sem-nézős búcsú helyett ne adj' isten megkísérelné elkérni a telefonszámát.
Az emberi (és nem emberi) kapcsolatokban szerencsére kapóra jön az ereje, és nem is rest azt használni. Milyen könnyű is az, ha nem kell jó emberismerőnek lenned egy működő szűrőhöz – nincs szükséged holmi ösztönökre, ha belelátsz mások fejébe. Nem kell találgatni a véleményüket rólad. Nem kell megtippelned a motivációikat és a szándékaikat. Nem kell megsaccolnod a következő lépésüket.
Mert szinte mindent előbb tudsz, mint hogy ők felfognák.


Nem véletlenül kapta második nevét egyik leghíresebb őséről: Asha maga is telepata, és hála folyamatos, fáradhatatlan önképzésének, mára már különleges tehetséget mutat saját mágiája irányába: képességeire már inkább a tudatkontroll kifejezés lenne illő. Soha nem volt rest tanulni, gyakorolni, a családi grimoire-t bújni és másolni, és különösen sok időt és figyelmet szentelt a legrégebbről fennmaradt bejegyzéseknek. A telepátia ugyan a Kendare család génjeibe van kódolva, a mágia ezen teljes megtestesülése mégis kevésszer ütötte fel ténylegesen a fejét - gyakoribbak voltak a konkrét elmetrükkök aktív erőként való megjelenései -, a család varázskönyvében viszont annál értékesebb tudás halmozódott fel a telepatikus képességek kiaknázásával kapcsolatban.
Gyermekként, amikor először megjelent az ereje, de még keveset értett a világból, már-már csalódott volt. Akkor csak annyit látott az egészből, hogy mennyivel menőbb lenne például a tűzzel vagy a vízzel játszani, esetleg repülni; mára már tudja, hogy olyan hatalommal rendelkezik, ami párját ritkítja. Mit is ér az, ha valaki meg tudja remegtetni a földet, ha Asha egyetlen gondolatával képes neki megparancsolni, mikor tegye azt? Nem kell megszólalnia a kommunikációhoz, ha nem akar. Elültethet gondolatmagvakat mások fejében. Azt láttat, azt hallat velük, amit csak akar. Megállíthatja őket a mozgásban - ha ereje teljében van, akár egy egész szobányi embert képes mozgásképtelenné tenni és elzsibbasztani az agyukat annyira, hogy szinte megállítja maga körül az időt. Nem kell rendelkeznie senki képességével, mert ha úgy tartja kedve, rajtuk keresztül hasznosíthatja az ő erejüket, miközben az ő keze tiszta marad.
Mi ez, ha nem korlátlan hatalom?
Talán ez a gondolat szállt annyira Asha fejébe. Talán csak nem tudta, mikor elég, vagy tanulásai során a legfontosabb dologra nem figyelt: a mágia árára. Talán csak le kellett volna cövekelnie a fény oldalán, és nem kellett volna azonnal a sötétség felé fordulnia. Talán a rúnavarázslatok mellett a herbalizmust kellett volna kiszemelnie magának az átokszórás helyett.
Talán az anyjának igaza volt, és amikor az őséről nevezték el, egyben át is örökítették belé Nithya lelkét, annak minden megszenvedett tapasztalatával.

Indiában a dayaan szó fémjelzi a boszorkányokat; az elmaradottabb vidékeken a népi hiedelmek miatt mai napig zajlanak boszorkányüldözések ezen megbélyegzés alapján, a tényleges boszorkányok is használják viszont ezt a szót. Az indiai boszorkánykultúrában a dayaan kifejezést tradicionálisan azokra használják, akik a gonosszal szövetkeznek, akiknek a lelkében lakozó mágia a sötétséggel van kapcsolatban. Amennyiben egy boszorkányt koventársai egyezményesen megbélyegeznek ezen titulussal, a dayaan azonnali kovenből történő kizárással és teljes kiközösítéssel lesz kénytelen szembenézni.
Asha maga is dayaan, legalábbis a sajátjai szerint. Ő inkább leleményesnek hívná magát, aki nem hagyja, hogy felesleges szabályokkal kössék meg a kezét.

Familiárisai: Akash, egy kétméteres szárnyfesztávolságú szirti sas (Aquila chrysaetos), illetve családi öröksége, Kaali, a koromfekete Bombay macska. Kaali először Ashának jelent meg, és azt rebesgetik, előtte egyenesen a régvolt Nithya lehetett az utolsó boszorkány, akinek társául szegődött.




1792; JHARKHAND, INDIA
Shardának nem volt szüksége a látására ahhoz, hogy tudja: a lánya ott van a tömegben. Még csak ki sem kellett hallania a szidalmakat ás átkokat kántáló tömegből azt, hogy egyvalaki néma, halálos csendben figyeli őt. A fejében érezte a lányát. Mint mindig, amióta először figyelt fel a tapogatózó gondolathullámokra egyre növekvő hasából.
A chilipaszta még mindig égette a szemeit, hiába vette el teljesen a látását az eltelt öt napban. A feje és lelógatott karjai alatt folyamatosan életben tartott, lobogó tűz miatt nehéz volt éreznie a nap melegét a bőrén, de az árnyékokból és a fények játékából ki tudta következtetni a napfelkelték számát. Inkább érezte, mintsem tudta, hogy a tüzet megrakták az elmúlt néhány órában; a lángok már az ujja hegyét nyaldosták volna, ha nem tudta volna távol tartani őket magától. Épp csak néhány milliméternyire, hogy ne legyen feltűnő.
Nem vallotta be a bűneit. A falu, ahol meghúzták magukat, az egyik kislány rejtélyes megbetegedésével vádolta meg és Sharda nem volt bűnös. Segíthetett is volna a lányon az egyik főzetével, de amikor ezt felajánlotta, a falu lakosai felzúdultak. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy csak ő volt éppen otthon a kis viskójukban.
A férje két éjszakával ezelőtt megpróbálta kiszabadítani. Még mindig érezte a hőben lassan oszlásnak induló test bűzét az orrában.
Menj, üzente fejében a lányának. Fogd az öcsédet és keressétek meg a nagynénéteket. A falu kétnapi járásra van nyugatra. Aashna elvisz titeket hajóval messzire.
Nem kapott választ, de még mindig érezte a lányt, amikor a bokáit szorosan összefogó kötél megrándult. Valaki parancsot kiáltott és a lángok egyszeriben már a csuklójáig értek. Hagyta, hogy az azok köré hurkolt kötéldarab lángra kapjon, de hiába mart a tűz a húsába, nem érzett fájdalmat. Testét kínzó lassúsággal engedték egyre lejjebb, egyre mélyebben a hosszúra nyúló, kérlelhetetlenül lobogó lángok közé, és Sharda tudta, hogy nincs választása.
Kiengedte azokat az irányítása alól, hogy szabadon kóstoljanak a hajába, megtépett, véres ruhafoszlányai maradékába, a bőrébe, a húsába.
Nem érzett fájdalmat.
Csak akkor jött rá, hogy a lánya végig a fejébe férkőzött, elfedve előle a halál iszonyúságát, átvéve tőle a fájdalom elviselhetetlenségét, amikor már vége volt. Még hallotta megszólalni a fejében az ő angyalát, mielőtt kilehelte volna a lelkét. Fájdalom nélkül, szeretett lánya hangjával a fülében búcsúzott el a világtól, amely oly' kegyetlen volt hozzá, és nem kapott időt arra, hogy bánkódjon emiatt.
Nithya elvett tőle minden terhet.

2001; YONKERS, NEW YORK, USA
– Akarsz látni valami izgalmasat?
Asha kelletlenül emelte fel a fejét a családi grimoire-ból, hogy szemeit unottan a korabéli fiú arcára függessze. Santiago Herrera az ő szemeiben mindig is kívülálló volt, egy idegesítő kis vakarék, akinek semmi helye nem lett volna a kovenükben, de sajnos az egyik család volt olyan balga, hogy befogadja, így pedig... nos, sajnos ugyanolyan jogú tagja lett a boszorkánykörnek, mint például Asha.
– Hagyj békén, Santiago. Értelmes dolgokat próbálok csinálni – hessegette el a fiút a kezével is és visszafordult a könyvhöz. Épp azon munkálkodott, hogy elkezdje minél izgalmasabbá tenni a saját erejét, ha már olyan halálosan unalmasnak tűnt. Santiago például tűzmágus volt. Micsoda pazarlás.
Asha tovább jegyzetelt és figyelmen kívül hagyta a pisszegéseket – vagy legalábbis próbálta. Santiago azonban megint nyomulós volt, és tenyérbemászó, és egyszerűen rohadt idegesítő, ezért az egyik pillanatban, miközben arcizma sem rezdült, fogta magát és belemászott a fiú fejébe, pont úgy, ahogy Nithya jegyzeteiben olvasta.
Santiago Herrera gondolatai úgy kergették egymást, mintha egy gyorsvonatot ötvöztek volna egy pusztító tornádóval. Asha szó szerint beleszédült, kis híján felborult a székével, míg a fiú szinte lefagyott; úgy bámult maga elé, hogy épp csak nem csordult ki a nyála a szája szélén. Mivel fogalma sem volt, mit csinál, Asha sem tudta irányítani a történéseket: átzúgtak rajta Santiago érzései – tetszett neki, fúj –, gondolatai – legalábbis mielőtt belemászott a fejébe –, emlékei.
Látta maga előtt a koven főhadiszállásának pincéjét. A régi, rejtett ajtót. A könyveket, amikről látszólag mindenki megfeledkezett és nem véletlenül. Rúnák. Átkok és rontások. Fekete mágia. Ashát kirázta a hideg, de fogalma sem volt, hogy az egyik könyvből áradó sötétség vonzása Santiago emlékeiből fakad, vagy őt magát vonzza a fiú emlékein keresztül.
Mire meg tudta szakítani a kontaktust, mindkettőjük orrából vékony csíkban szivárgott a vér. Asha halk zihálással meredt Santiago Herrera zavart tekintetébe.
– Vigyél oda! És ha erről bárkinek egy szót is szólsz, záptojást csinálok az agyadból.
Santiago Herrera nem vitatkozott és még a száját is tartotta.
Egy ideig.

2018; USS BONHOMME RICHARD KÉTÉLTŰ ROHAMHAJÓ, VALAHOL A CSENDES-ÓCEÁNON
A háta erőteljes puffanással találkozott a tiszti kabin falával, ziháló lélegzete elveszett valahol a szűkös tér félhomályában. Felszakadt szemöldöke még mindig tompán lüktetett a fájdalomtól, de a becsapódás erejének háta most már a megzúzódott bordái is újra felhívták magukra a figyelmet, Asha Kendare hadnagyot ez azonban jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelte. Gyakorlójának egyébként is véres felsőrészén megreccsent a varrás, ahogy a másik beletépett. Határozottan nyúlt ki előre, ujjai vértől váltak ragacsossá, ahogy megragadta a másik vérző felkarját.
– Miller...
– Jack.
Az őrmester ujjai a bőrébe mélyedtek, ahogy határozottan az állára fogtak, nekinyomva a fejét is a kabin falának. Asha ziháló lélegzete szinte az ajkain csapódott le, ahogy a fölé hajoló már-már földöntúlian kék árnyalatban ragyogó szempárba bámult.
– Kibaszottul őrült vagy.
– Te is. Mondtam, hogy maradj fedezékben.
– Én vagyok a szakaszparancsnok.
– Rohadtul meghalhattál volna.
– Te is.
– Megmentetted a szaros életem, Asha.
A nőnek esélye sem maradt válaszolni. Jack ajkai könyörtelenül és kérlelhetetlenül csaptak le az övére, olyan heves csókba forrva vele, amilyen éhséget csak hosszú évek sóvárgása tud előidézni. Asha ujjai feljebb kúsztak, finomkodás nélkül marva a másik hajába; tudta, hogy mindkettőjüknek az orvosiban kellene lenniük, de azt is tudta, hogy a félresikerült rajtaütés miatt épp elegen állnak sorba ahhoz, hogy egy darabig még ne hiányolja őket senki. Mindketten tudták, hogy épp súlyosan áthágják a szabályzatot, szigorúan véve még szolgálatban is voltak, de ez már egyiküket sem érdekelte.
Asha mindig is okosabb volt annál, mintsem engedjen Miller szép szemeinek, jó kiállásának és pofátlanul megnyerő humorának, nem is beszélve az eszéről. Jack Miller őrmester észbontóan vonzó férfi volt, amit tudott is magáról, éppen ezért pattant le minden adandó alkalommal Asha páncéljáról.
Mostanáig.

2020; BAGRÁMI LÉGIBÁZIS, AFGANISZTÁN
Száraz volt a torka, meg az egész rohadt szája, a hangja rekedt volt, a szemeit csípte a kibaszott sok homok, ami belement. Remegő ujjakkal szántott a hajába, fel sem fogva, hogy ezzel vörös csíkokat hagyott maga után a kontyból kiszabadult tincsein. Olyan mélyen volt lehajtva a feje, hogy az álla a mellkasába ékelődött, beletépett a hajába, összeszorította a szemeit.
Ne mozdulj! Jack, egy lépést se tovább! Ne mozdulj, bassza meg!
Az a kibaszott szemétláda. Az a senkiházi rohadék!
– Kendare.
– Mi a fasz van? – kapta fel a fejét Asha vérben forgó szemekkel. Kurvára nem hatotta meg, hogy a hadtestparancsnok állt az orra előtt, kinyalhatta ő is a seggét most már.
– Le kell nyugodnia, Kendare – jelentette ki a parancsnok higgadtan, halkan. Persze, a hangár bejáratánál már ott állt sorban a légierő összes ide vezényelt katonai rendésze, alig várva, hogy hallják a magyarázatát. – És ha még egyszer így szól hozzám, úgy fogom kibaszni innen, hogy még az első hazatartó gépet is megelőzi, arra mérget vehet.
– Nyugodtan elküldheti a faszfejeket, nincs szükség a rohadt kivizsgálásra.
– Azt mondtam, nyugodjon le, Kendare. Nyertem magának egy kis időt, közös beszámoltatás lesz egy óra múlva. Addig fürödjön le és tegyen rendet a fejében.
– Lófaszt. Én itt végeztem, Főnök – állt fel Asha egy hirtelen mozdulattal.
Egy kicsit meg is szédült, talán el kellett volna fogadnia a vizet, de hol nem szart ő már le mindent?
– A nagy szart végzett. Menjen, szedje rendbe magát!
– Én leszerelek.
– Mint már mondtam: a nagy szart. – A parancsnok megállt előtte és nem mozdult. Egy lépést se tovább! Ne mozdulj, bassza meg! – Le kell nyugodnia, Kendare.
Ashának eszébe jutott, hogy söpörte le magáról Jack darabjait. A sisakja tízméterre tőle esett le, elszakadt a pántja, és nem volt benne más, csak törmelék, vér és homok undorító elegye. Asha arca még mindig az ő vérétől húzódott. Annyi darabot sem tudtak összeszedni belőle, hogy megtöltsenek vele egy kibaszott koporsót. Kevés rosszabb dolgot mondhatnak ilyenkor az embernek, mint hogy nyugodjon le. Ráadásul már harmadjára.
Nagy ívben kerülte ki Hopkinst, határozott, léptekkel csörtetett a hangár bejárata felé. Hidegen hagyta a segédtisztek, a kisegítők, de még a társai pillantása is. Tudta, hogy figyelték, tudta, hogy mindenki ki volt hegyezve minden szavára vagy tettére, de nem érdekelte. Jack meghalt. Apró darabokra hullott, és erről egyedül az a nyomorult senkiházi tehetett.
Megtorpant, amikor a bejáratnál rendészparancsnok állta az utját.
– Hallotta, Kendare főhadnagy? Meglehet, hogy ideje lenne váltania velem néhány szót.
Ashát kirázta a hideg a fickó felsőbbrendű vigyorától, az undorító pofájáról ordító önelégültségtől. Ökölbe szorult a keze.
– Meglehet, hogy ideje lenne félreállnia az utamból – sziszegte. Mintha csak valami varázsszót mormolt volna – pedig azt még ő is tudta, hogy jelen helyzetben kockázatos lett volna a mágiájához nyúlnia, még akkor is, ha eszénél lett volna –, a parancsnok mögött megjelent a felmentősereg két jómadár személyében. Felmérte az ellenséget, bár jelen pillanatban az sem hatotta volna meg különösebben, ha egy egész hadosztálynyi katona állt volna vele szemben. – Ez vonatkozik a két Kőagy Őrnagyra is – intett a fickó háta mögé a fejével.
– Vigyázzon a szájára, katona! Figyelmeztetem, hogy ez egy amerikai légibázis...
Asha érezte, hogyan megy fel lassan a vérnyomása. Nem volt kibaszott katona. Tengerészgyalogos volt. Mint Jack. A perifériás látása és az elméje mélyén pulzáló ereje együttesen jelezte, hogy Hopkins és néhány csapattársa is vette a lapot: megindultak feléjük, de tudta, hogy nem lesznek elég gyorsak.
– ...és egy amerikai légibázison maga...
A parancsok nem tudta befejezni a mondatot.
Semmi elegancia vagy kifinomultság nem volt a mozdulatban, ahogy Asha egy erőteljes rúgással a tökébe térdelt, amikor pedig kétrét görnyedt a fájdalomtól, a jobb tenyere tövével orron vágta. Csont reccsent, vér fröccsent a padlóra, Asha amúgy is véres gyakorlójára, meg a parancsnok kibaszott vasalt ingére. A tenyere csupa vér lett, de legalább már nem csak Jack vére.
Öten ugrottak rá, a teste legalább akkorát csattant a padlón, mint a kibaszott rendészparancsnoké. Egy bakancs taposott a hátába, valami nagyot reccsent, a következő viszont már az arcát vette célba. Valahol itt érték el a kis gyülekezetet az ezrede tagjai; a koszos talp már nem érte el a fejét, mert előbb leránttották róla. Valakinek az ökle az arcába vágott, Hopkins valamit üvöltött, de rohadtul nem hallott semmit a fülében doboló vértől.
Én mondtam, hogy leszerelek.

2021; ROSE HARBOR, USA
Vagy nem.
Asha végigsétált a főutcán, úgy értem, végigsétált körülbelül... tíz perc alatt. Tíz perc. Tíz perc! Egy főutca.
– Mégis hova a faszomba kerültem...? – morogta az orra alatt, aztán megrángatta az új gyakorlója nyakát. Még mindig nem tudta megszokni a parti őrség elcseszett és kényelmetlen szabását.
Visszafordulva azon tűnődött, vajon van-e bármi esélye annak, hogy innen, az isten háta mögött tábla után tíz mérfölddel a nyomára bukkanjon annak a rohadéknak. Valószínűleg el kellett volna engednie; két büdös nagy pofont kapott emlékeztetőül, hogy belássa, micsoda darázsfészekbe nyúlt bele, de Asha Kendare nem az a fajta volt, aki csak úgy elengedett dolgokat.
Látta a sarkon Herrerát. Rohadtul fogalma sem volt arról, hogyan keveredett oda, de ott volt. Látta, amikor megmozdította a kezét. Látta a szikrát. Jack még csak rá sem lépett az aknára. Nem kellett rálépnie, mert az a kibaszott Herrera aktiválta helyette is.
Asha a gondolataiból kizökkenve torpant meg, amikor szinte az orra előtt csapták ki egy üzlet ajtajára a ZÁRVA jelzést, annak ellenére, hogy hétköznap délután négy óra volt és egy átlagos amerikai még csak nem is végzett ekkorra a munkában.
– A béka puskaporos segge alá minimum két méterrel – válaszolta meg a saját költői kérdését.
Legközelebb ha pillanatnyi elmebajban szenvedsz, vagy fogd be a pofád, vagy végezz sokkal alaposabb munkát, hogy legalább kibasszanak mindenhonnan, adott saját magának tanácsot, miközben akkora sóhajjal indult vissza a kikötőbe, amibe majd' beleszakadt a tüdeje. Kicsit késő bánat volt már ehhez, és ha a büszkesége engedte volna, emlékezett volna arra is, hogy Hopkins valami hasonló jótanáccsal küldte el a búbánatos faszba búcsúztatta el, amikor közölte vele az áthelyezését. Most már kurvára tökmindegy.
Csak azt remélte, hogy talál ebben az átkozott kis lyukban valamit, amit használhat.
Vagy legalább értelmet ad a létezésének.


Amitava Nishith Kendare: NJK – született boszorkány – APA
Nevaeh Farida Kendare: NJK – született boszorkány – ANYA
Yamir Dharma Kendare: NJK – született boszorkány – ÖCS

Megjegyzés: Asha, kiközösítéséből adódóan egyetlen családtagjával sem tartja, tarthatja a kapcsolatot, ameddig a családja a kovenük része marad.