Pixie & Luna

Azt szeretem Floraban, hogy valószínű még mindig hisz a tündérmesékben és nem veszi észre, hogy sokszor mennyire kegyetlen a mai világ. De nem veszem el a jókedvét. Mert legyek bármennyire hebrencs tudom, hogy nem segített volna senki annak a kis állatnak.
- Persze! - vágom rá szinte azonnal. Én mindenképp.
Persze nem hagyhattam szó nélkül, hogy csurom vizes ruhában nem szabadna mászkálni, viszont a hozzá megszokott választ kaptam és csak megingattam a fejem. Valahogy állandóan mosolyt csal az arcomra az, hogy képes olyan random cukiságokat csinálni, hogy kifekszik a fűre, mint sem száraz ruhát húzna.
- Ne is mond, múlt héten olyan náthás voltam. De nem a fagyitól! - jelentem ki azonnal, mert a fagyi nem csapna be és nem betegítene meg. Barátok vagyunk a cukorbombával, szóval biztos csak a lenge pólóm tehet róla, amit akkor vettem fel, mikor csalóka időjárás volt. Igen, mindig próbálok úgy öltözni, hogy a munkához is kényelmes legyen, meg általában hamar kimelegszem, így praktikusabb a vékonyabb darabokat előnyben tartani a gardróbban.
- Természetesebben fiatalabbnak, ne viccelj, mintha még nálam is fiatalabb lennél – nevetek fel vele együtt, mert tényleg úgy fest, mintha még tini lány lenne, a mackó pedig korának megfelelő, ha néha karban tartaná a bozótot az arcán még előnyösen idősebbnek is. De képtelen vagyok megnevelni. De majd erősen a kezembe veszem az irányítást. Így nem lesz senkije, ha ilyen csapzott figura marad. Borzasztó.
- Hát én is szerettem volna tesókat. Viszont nem kaphattam, most meg szinte kettő is az ölembe hullott – lágyul a mosolyom, mert nem szeretek erről beszélni, hiszen árvaként még egy normális családot sem tudok felmutatni, nem hogy olyan tesókat, mint amikkel ők vannak megáldva. Jó is, ha tágas a család.
- Esetleg abban zavartál volna meg, hogy a torkának ugrok a beszólásaiért – nevetek fel, ahogy szabadkozik. Mert igazán semmi olyanról nem beszéltünk, amibe bele rondított volna, talán még segítségemre is lett volna. De most már késő. - Jézus, biztosan, a törpe meg az óriás – nevetek fel, ahogy csak feltételezés kép is felhozza ezt a dolgot. - Amúgy nem lenne rossz parti, de egy barátság mindig fontosabb, na meg hideg kiráz a családjától. Akinek nincs családja nem tudja, hogy viselkedjen máséval – komorodom el egy pillanatra. Mert ez örökké a fejem felett fog lengeni. Főleg, hogy minek elviselni szinte lehetetlen kihívás.
- Állandóan azt magyarázza, hogy elfogok hízni és menjek vele terembe – forgatom meg szinte már hangosan a szememet és végül felnevetek. Valószínű kitörném a nyakam az első ilyen kísérletemmel. Se az alkatom, sem a mentalitásom nincs felkészülve. Vagy ha pontosabban akarnék fogalmazni, a terem nincs felkészülve rám.
Persze az agyamba befúrta magát Alex is, és nem tudtam nem kimondani azt ami nyomja a lelkem, szerencsére Pixie azonnal reagált és bólogatok az ajánlatára, mert lehetséges, hogy szükségem lesz rá. Féltem apró lelkem és szívem. Mindenkitől.
Ahogy persze javul a téma, már szinte pattanok fel vele egy időben, hogy karöltve szökkenjünk a kuckóm felé. Kelleni fog elég sok minden, na meg persze le csekkolni, hogy mennyire töményen terjeng még a levendula a lakásban.
Szerencsére közel a ház és még ki sem kell fulladnunk, míg oda érünk és nyitom is az ajtót, ahol szinte földre terít minket az illat és a kezemmel terelve a levegőt engedem be a kis lakásomba.
- Csak utánad – tárom ki teljesen az ajtót, hogy utána lépdelve keressem meg az összes ablakot, hogy kitárjam, majd a szekrény ajtókat is, hogy a ruháimat ne kelljen legalább milliószor kimosni. Előszedve a pizsiket, fehérnemű és minden apróság ami szükséges a nála alváshoz. Majd a műhelybe felszaladva a lépcsőn keresem meg a gépemet, amin a tervezőm lapul, ha már ennyire megígértem neki, hogy kap pár bútort tőlem.

|| outfit ||  kredit

Pixie & Luna

Mindig kitűnt a tömegből, lehet ezért is van az, hogy nem tud levakarni magáról, hogy bátran vállalja, hogy teljesen más, mint a jelenlévő szürke emberek, akiknek annyi féle reakciót vált ki ami bennünk dúl és persze hangot adva minden örömteljes pillanatnak. Régen voltam már úgy szabadon, hogy nem kellett attól félnem, hogy nem lesz bajunk. Képes vagyok hamar bajba keveredni, de most, hogy már Pixie is itt van már megnyugvást hoz, hogy ketten is megoldjuk ezt és kevésbé lesz feltűnő. Épp mint az éjszaka közepén lévő villámlás.
Persze akár csak egy gonosz árnyék zötykölődik az új illatom és ellenszenvesen tolakodik mindenki orrába aki elhalad mellettünk. Így még jobban a fagyi menekülve úgy teszek, mintha közöm nem lenne az illat felhőhöz.
Már mikor bele kezdett a mondatába tudtam, hogy nagy katyvasz lesz de attól még izgatottan vártam mi sült ki az önkéntes vízimentőből. Hangos nevetésemet csak a kezemmel fojtom el, ahogy elképzelem, hogy is kapálózhatott a szökőkútban.
- Szegény méhecske, másnak eszébe se jutott kimenteni – ingatom meg a fejem csalódottan. Pedig ha az emberek kissé tanultabbak lennének tudnák, hogy mennyire nagy szükség van azokra az apró állatokra, akik csak akkor csípnek ha veszélyben érzik magukat. - De hatalmas szíved van – olyan lelkesen ölelem magamhoz, mintha épp megmászta volna valamelyik hegyet vagy fél kézzel emelt volna fel egy autót, hogy megmentsen egy gyereket. Ezek is annyira fontosak, hogy elfejeltjük másnak is vannak érzései, nem csak az embereknek. - Remélem utána hamar haza mentél, hogy megszárítkozz, és nem lettél náthás – kerekedik ki a szemem. Mert szép idő ellenére azért még is csak szeptember van és az ősz hihetetlenül sunyi módon jelenti be, hogy egyre hűvösebb esték várnak ránk. Bár még feldolgozni nem tudtam, hogy szegény Méhecske, hogy járt, már azonnal darálta a következő mondatát és szinte letaglózva nézett rá.
- Ne már. Kizárt, hogy egy idős vagy azzal a mackóval – totálisan tátva marad a szája, ahogy meghallja és próbálja kiszűrni a szavakat, amik csak úgy zuhognak a szájából. Ő is képes pörögni, de ezek a szavak most kissé lesokkolták. Mindegyik.
- Ott voltál és nem jöttél oda? - meglepődöm, mert nem úgy tűnik, hogy éppenséggel zavarná, ha csak úgy berobbanna egy beszélgetésbe és megrázom a fejem. Olyan hevesen, hogy azért a pad aljába meg kell kapaszkodnom mielőtt eldőlök.
- Nem, nem. Neki van barátnője, vagy volt? Ahh, nem tudom. Annyira kusza. Na, nem is lényeg. Az viszont igen, hogy nem vagyunk egypár – jelentem ki még a mutatóujjamat is felmutatva, hogy kijelentésem mély nyomott hagyjon benne. Jó fej, meg nem néz ki rosszul, de mi olyan két világ vagyunk, hogy valószínű fejét fogva menekülne tőlem. Vagy én tőle, mikor előveszi a morgósabb énjét. Jó nekünk a semmiből keveredett barátságunk.
Kérdésére, hogy ki leszek lakoltatva, ha még egy ilyen cukiságot csinálok csak bólintok. Na meg hiába nyugtató hatása van a növénynek, most nem érzem magam nyugodtnak, főleg, hogy ilyen töményen kering a lakásomba.
- Tényleg? Még kiskoromba voltam ilyenen – izgatottan tapsolok és megülni is képtelen vagyok, ahogy rá jövök mire is készülünk csak hangosan nevetek. Remélem a szomszédjai jól bírják az éjszakázást, mert harsogni fog a ház tőlünk. Párnacsata, meg társai. Rám is fér, hogy kissé bele vessem magam a társasági életem építésébe, vagy inkább stabilizálásába.
- Logan. Szerinte nagy lesz a hátsóm ha ennyi édességet eszem – grimaszolva pattanok fel, hogy körbe forduljak, hogy jobban szemügyre vehessen. - Szerinted nagyobb lett? Igazat Flora! - szegezem neki a kérdést, mert most bele ültette a bogarat a fülembe és persze azóta minden nadrágot félve húzom fel, hátha nem jön fel a hátsómon. De eddig nem vettem volna ezt észre.
Na meg persze ott van az is, hogy totálisan megborultam valakitől, akit nem is ismerek és nem tudom kiverni a fejemből. Csak felnyögve nevetek, ahogy elképzeltem, hogy Flora rá rúgja az ajtót és a kezébe nyomja a szappant, hogy használja egészséggel.- Bár sok időt nem töltöttünk együtt, de az illata minőségi volt. Tehát kétlem, hogy használná a szappanodat – nevetek végül egyre hangosabban, hogy mennyire védelmezőbe kapcsolt a törpe tornádó. Mondjuk én is épp így viselkednék. Csak mondjuk lehet én megoldanám, hogy az ajtajában lévő zsalukat kilazítanám. Az is fájdalmas ha kiszakad az ajtód..
De mivel inkább ezzel a témával sem szeretnék tovább foglalkozni legalább testhezállót kellet keresni. Még szerencse, hogy szóba hozta a boltot és nem is olyan régen voltam nála. Így felmérhettem pár dolgot, ami jól jöhet. - Igazából van pár terv a laptopon és este meg is nézheted, meg a tervezőbe is bele nyúlhatsz, hogy milyen legyen a dizájn része – bólogatok és nevetek minden egyes hangos „ú” betű után, ami annyit jelent, hogy az ő agya is azonnal rá kapott, ahogy az enyém is.

|| outfit ||  kredit

Pixie & Luna

Fogalmam sincs, hogy találkoztunk ezzel a kis energiabombával, mert bele zavarodok már az évekbe és történésekben, csak azt tudom, hogy kicsivel -na jó sokkal- több energia szorult a szinten alacsony lányba. Hasonlóság? Mintha a tesóm lenne, akivel teljes mértékben komfortosan érzem magam. Ahogy meghallom a becenevem azonnal nevetésben török ki. Nincs más, aki képes lenne Lulunak nevezni mit sem félve attól, hogy véletlenül orrba vágom miatta. De az ő szájából annyira édesen hangzik, hogy fel sem merült bennem, hogy megjegyezzem senki nem szokott becézgetni.
Ahogy egymásba fonódunk kellemes érzés jár át és tudom, hogy minden rendben lesz. Még ha mi ketten együttes erővel akkora káoszt tudunk csapni, hogy képtelenség lenne meggátolni a vízözönt, ami utánunk jön.
Tudtam, hogy beivott a levendula, de ennyire erős lenne? Persze száguldó hajam, ahogy körbe leng minket azonnal alá támasztja, hogy fullasztó jelenség vagyok. Még szerencse, hogy szabadtérben vagyunk és nem altatok el mindenkit a megjelenésemmel.
- Örök hálám lesz érte! - nevetek fel. Képtelenség megmaradni a lakásomban, pedig nem biztonságos, de nyitva hagytam minden ablakot, hogy távozzon az illat. Majd ha betörnek hozzám, megtalálom a kanapén eldőlve. Végül is ez egy megoldás a betörők távoltartásához.
Nem szoktak megosztani senkivel sem az édességemet, mert hát olyan vagyok mint egy gombóc Artúr, minden féle édesség jöhet, de a sós karamella, amivel le tudnak venni a lábamról és elfeledkezek mindenről. Viszont neki még a fél vesémet is oda adnám, ha arról lenne szó. Mivel ellenkezik, így magamnak tartva kanalazom tovább és élvezem, ahogy az émelyítő édes érzés után jön valami sós, ami vissza ránt a jelenbe.
Így gyors át is adom a szót neki, hogy ne arról hallgasson, hogy milyen két bal kezes voltam csak mert ábrándoztam. A semmiről.
- Szegény méhecske, tuti meghalt amiért rá borultál – úgy vihogtam fel, hogy majdnem ledőltem a padról, így inkább az egyik lábamat magam alá húzva hallgattam további mondani valóját és némán majszoltam a fagyimat.
Míg majdnem megfulladok attól, hogy képes lett volna felgyújtani a boltját. Hát remek, ez az én barátnőm. Képes mindenből akkora káoszt csinálni, hogy ember legyen a talpán, aki túléli a vele való találkozást. Ettől már az én levendulás sztorim kevésbé fájdalmasan szerencsétlen.
- Ismerek egy tűzoltót, de attól még ne játssz a tűzzel. Nem egy kedves alak. Főleg ha segíteni akarsz neki, de nincs meg a normál kávé adagja, és elfelejt reggelizni – drámaian forgatom meg a szemem, ahogy eszembe jut a morgós Mackó, de hát ilyen hatással vagyok az emberekre. Idegesítem őket. Valószínű, neki sem tűnik fel, ahogy nekem sem. Csak mikor már nagyon bunkón viselkednek.
- Remek, szellemek és a ház Úrnője is ki lesz lakoltatva a lakásból – nevetek fel, ahogy elképzelem, hogy megjelenik a fő bérlő gázálarcba és közli, hogy pakolhatok. Elege van belőlem. Pedig cukin mindenben segítek. Most történt először ilyen. Remélhetőleg utoljára.
- Levendulán kívül? Rá akartak beszélni arra, hogy edzőterembe menjek. Elképzelted te azt? Mert én se – vihogok fel, akár egy kislány. Mert valahogy én meg a terem külön világ, úgy hogy közben mindig fagyis kanál lóg ki a számból, vagy épp egy nyalóka. - Találkoztam valakivel, aki még rosszabb mint a Mackó – teszem le most már az üres poharat és mellé a kanalat, ahogy felé fordulva nézem, hogy miként játszik rajtam. Tőle még ez is megszokott. Mástól kevésbé viselném el.
- Figyi, hagyjuk ezt a témát. Mit szólnál ha készítenék egy új szekrényt? Láttam a boltba már rogyásig vannak a polcok. Valami függőre vagy lebegőre gondoltam, tudod kicsit modern, dizájnos. Olyan Pixie-s – lelkesedek fel, szinte már kapálózva mutogatok ezer felé, hogy lehető legpontosabb kép kerüljön a szeme elé.

|| outfit ||  kredit

Pixie & Luna

Nem, nem éreztem úgy, hogy felrobbanok. Oké, csak kicsit. Levendula nyugtat nem? Pixie azt mondta. Erre mit csinálok? Kapkodásom közepette eltörtem azt a nyamvadt üveget és most az egész házban terjeng a töménytelen levendula. Ami még kellemes lenne, ha épp nem kúszna be mindenhova és intenzíven letarol minden mást.
Nagyot nyelve azért felhívtam, hogy nem lenne kedve egy picit bűnözni? Mert hát, erre ennem kell egy kis fagyit. Igen, mindig fagyit eszem. Még a tél közepén is képes vagyok mindent felforgatni. Ezt pedig Ő is tudja. Ismer már annyira, hogy tudja miként fogom várni.
Kikötőben legalább a sós víz kimossa belőlem a frusztrált és már szinte kellemetlen szagokat.
Ahogy elhaladnak mellettem páran csak furán méregetnek. Mondjuk azt már megszoktam. De kérem szépen, látott már valaki két lábon járó nyugtatót? Ha kell végig ölelek mindenkit és sok ember kisimulhatna.
Ekkor már izgatott vagyok, ahogy felbukkan a tömegben az ismerős buksi. Ilyenkor elő tör belőlem a kislány, és mindenki máson átgázolva rohanok, hogy a nyakába ugorjak és megöleljem.
- Ments meg! - nevetek, mert biztos, hogy érzi mi is a probléma fő forrása. - Figyi, az asztalról levertem amit adtál. Na azóta nem, hogy nyugodtabb nem lettem, de a stressz faktorom az eget veri – hadonászok, ahogy elengedem és újra a fagyis pohárba temetkezhetek. Minden szó után megérdemlek egy hatalmas sós karamellás nyalánkságot. Végül megragadva a karját szinte már cibálnám a legközelebbi padhoz és lehuppanva nézek rá.
- Oké, mesélj mizu veled? Esküszöm, hogy két hete nem láttalak. Vagy három? Hagyjuk a levendulát – legyintek az első kirohanásomra és a kezébe nyomom a fagy másik felét, ha így folytatom biztos le fagy az agyam és akkor biztosan még kínosabb leszek, vagy leáll inden érzékszervem és csak kifekszem a cukor sokk miatt.
- Szóval, mindenről tudni akarok. Amúgy meg ha erős nyugalom kap hatalmába, bocsi – szagolom meg a ruhámat. Igen csodás illatom van. Basszus. Figyelhetnék jobban. De nem, nekem kapkodnom kell. Állandóan.  

|| outfit ||  kredit