Az arcát fürkészem, miközben virágokat ajánlok neki, keresve az első, őszinte reakciókat. A levendulánál már akkor tudom, hogy nyert az ötlet, amikor Zoey még nem is ad neki hangot. Volt egy apró kis csillanás a szemében, ami árulkodó volt ha az ember figyelt - én pedig valamiért nagyon nehezen vettem le a szememet róla. Mégis megteszem, hiszen zavarba hozni nem szeretném - na meg magamat se az eddigieknél is jobban. Elnevetem magam a szavain.
-Nem biztos, hogy a legjobb ötlet idegent felengedni a lakásodba, vagy szeretsz veszélyesen élni? - kérdezem viccelődve. Nem mintha tőlem tartania kellene. -Ellenben ha bejelölsz Facebook-on, nagyon szívesen rád írok rendszeresen, hogy ne felejtsd el öntözni. - két legyet ütnék egy csapásra - a virág is jól járna, meg én is, mert esetleg tarthatnánk a kapcsolatot. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy meg szeretném ismerni őt jobban.
Még úgy is, hogy a párjáról beszél, bár ebből a néhány megjegyzésből is lejön, hogy a srác nem igazán becsüli meg a barátnőjét. Vajon akkor miért van vele? Mindegy is, igazán nem tartozik rám, csak sosem értettem, miért maradnak benne az emberek egy olyan kapcsolatban, ami nem jó. Nekem ott van etalonként a szüleim házassága, akik ennyi év és négy gyerek után is odavannak egymásért. Lenora is boldog Lyle mellett - bár a sógorom egy idióta, nem vitatható el tőle, hogy imádja a nővéremet és a gyerekeiket is. -Hmm, ez szerintem nem lehet kifogás. - csak kicsúszik még egy megjegyzés, pedig amúgy ilyen szinten egyáltalán nem szokásom vájkálni vadidegenek magánéletében. Gondolatban tehát teszek egy lépést hátra, vissza eladó szerepbe. Bár a csacsogás megmarad, de már talán ártatlanabb témákról.
Elmosolyodom, sőt talán egy picit el is pirulok mikor azt mondja már ennyi után, hogy kedvel. Zavarban vagyok ahhoz, hogy visszamondjam még ha így is van, így inkább a familiárisomra vonatkozó kérdésre válaszolok. -A 12 éves húgomra bíztam a névválasztást. Tudom, mindenki követhet el hibákat. - elnevetem magam. Fogalmam sincs, Tamsinnek hogy jött pont ez a név. De mondjuk még mindig inkább hívják a spánielt Bacon-nek mint mondjuk Harry Styles-nak. Vagy kiért vannak mostanában oda a kiskamaszok.
A következő percekben megtudom, hogy pincér - ritkán járok étterembe, így nem csoda, hogy nem találkoztam még vele az ő munkahelyén. Nem tudom kifejteni, hogy szerintem nem unalmas pusztán azért, mert felszolgáló - szerintem az is egy olyam munka, ami változatos tud lenni. Bár tény ami tény, kell hozzá az, hogy az ember jól tudjon kezelni másokat. Zoey azonban annyira belemerül a téma ecsetelésébe, hogy én csak hallgatom, közben pedig mosolygok. Szabadkozására csak nevetve rázom meg a fejem. -Az, ha elmondod a véleményed valamiről, még nem lesz hülyeség. - biztosítom őt egy kedves mosollyal, miközben megkötöm az utolsó masnit a szalaggal. Nem tudom már tovább húzni a csokor összeállítását.
- Szerintem tök jó tulajdonság az, ha könnyen szót értesz másokkal. Minden bizonnyal jó is vagy a munkádban pont emiatt, és szeretnek a vendégek. Néhány rosszindulatú alak pedig mindig mindenhol van, nehogy azt hidd, hogy itt nem fordul meg néha olyan ember, akinek a fejére húznám a komposztos edényt. - ismét elnevetem magam. Nem szép dolog ilyet mondani egy vásárlónak egy másik vásárlóról, de egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy Zoey virágot venni jött, nem pedig az én kéretlen tanácsaimért és meglátásaimért. Szimplán csak jófej volt, és beszélgetést kezdeményezett, míg várta, hogy elkészüljön a csokor. Ezt pedig át is nyújtom neki a pult felett.
Meglep egy kicsit amit a levendulával kapcsolatban kérdez, de nem hagyom, hogy kiüljön az arcomra. -Dehogy baj, nyugodtan. Hatig van nyitva a bolt, de ha később jössz is, megvárlak. Valami teendő mindig van itt. - nem akarok túlontúl izgatottnak tűnni amiatt, hogy visszajön, de olyannak se, aki munkamániás vagy épp kétségbeesetten kellenek neki a vevők, hogy virágot vegyenek, emiatt pedig túlórát is vállalnék. Szimplán igyekszem kedvesnek tűnni. Abból baj nem lehet.
Ha indulnia kell, nem tartóztatom. Vagyis… -Várj csak, egy pillanat. - szólok utána mielőtt kilépne az ajtón, a szálas vágott virágokhoz lépek és egy rózsaszín gerberát emelek ki onnan. -Ha már a barátodtól nem kapsz, egy idegentől elfogadod? - lazának és kedveskedőnek szánom a gesztust, de aztán érzem, ahogyan kicsit zavarba jövök ettől az egésztől. Talán ezzel túlléptem egy határt, de közben tényleg az volt bennem, hogy igenis megérdemli mindenki, hogy néha ilyen apróságokkal kedveskedjenek neki.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Én hiszek neki, mindent elhiszek, amit mond a virágokkal kapcsolatban, szinte iszom a szavait pedig pontosan tudom, hogy ha visszakérdez nem tudok majd mit mondani, mert leginkább őt figyelem. Gyakran megvan ez az azonnali jó viszony, ami szinte követeli attól a két embertől, aki benne van, hogy beszéljenek, hogy fecsegjenek össze hülyeségeket és legyenek egy kicsit suták. Csak ez az egész nem ilyenkor szokott előtörni, az a bizonyos rózsaszín köd előtt szokott megjelenni. Jó, de ez most hülyeség lenne, egyszerűen csak volt egy pillanat, ami jelzett, hogy talán nem egy egyszerű virágvásárlásról van szó, hiszen így is szövődhetnek barátságok nem? Végig kísérem a szememmel, ahogy mutatja, mi lenne jó nekem, és végül a lila kis virágon kezdek el morfondírozni, cserépben van, de tudom mennyire imádom, amikor a testpermet, ami nyáron körbe leng olykor pontosan ebből a csodás virágból van kinyerve, valahogy tökéletesen beletrafált, ami miatt egy széles vigyor, vagy inkább még szélesebb, mint eddig, húzódik az arcomra. - A levendula lesz az igazi, de akkor majd fel kell járnod hozzám locsolni, hogy mindig ilyen szép legyen. - mondom neki nevetve, bele sem gondolna, hogy igazából egy idegennek mondom ezeket. De én elég nyitott személyiség vagyok, szóval nekem ez annyira nem is sok, nem tudom, ő ez ügyben hogyan vélekedik. Igazából nem akarok Craigról beszélni, de olyan régóta az életem része, hogy fel sem tűnik, hogy beleszőttem a szavaimba aztán a gondolataimban is nyomot hagy és Enide és elég gyorsan csattan rá a szavaimra, amitől nem tudok elvonatkoztatni és elnevetem magam. - Valóban nem szép tőle, ne kérj bocsánatot, ugyanezt gondolom néha. - felelem neki, nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát, mert valóban igaza van, nem egy kapcsolatcentrikus a drága “másik felem”, de ezzel már elvagyok, nem nagyon akadok fenn ilyeneken. Látom, hogy mégis zavarba jön tőle, szóval azt hiszem nekem kell most kicsit oldani a hangulatot, ami be kell vallanom, hogy a megszokottnál egy kicsit fűtöttebb és ezt határozottan érzem is. - Ő nem éppen egy romantikus lélek, szerintem még sosem kaptam virágot tőle, de valószínűleg csak azért, mert tudja, hogy hogyan áll velük anyám. - megint megvonom a vállam és akaratlanul is bevédem őt, annak ellenére, hogy én támadtam meg ugyanakkor, bár nem nyíltan, de tudom, hogy sosem fog nekem virágot hozni, egyszer talán kaptam tőle a kapcsolatunk elején. De nem igénylem, annak jobban örülnék ha elmennénk kettesben ide-oda, de ez nem a megfelelő hely, hogy ezen kattogjak, hiszen majdnem biztos, hogy ezek nem fognak bekövetkezni. A rózsa jelenléte megnyugtat és a beszélgetés is nagyon jól esik, így közelebb megyek hozzá, ami lehet, hogy zavarja, olyan gyorsan süti le rólam a tekintetét. - Szóval természetkedvelő és kutyabarát, azt hiszem, kedvellek Enide. - nevetek fel egy kicsit, hiszen ő maga mondta, aki a természetet kedveli rossz ember nem lehet és a kutyákban mindig is volt valami tisztaság, amit egy emberben sosem találtam meg. - Bacon, miért pont Bacon? - húzom fel az orrom elgondolkodva egy kicsit megkésve a kutya nevén és közben már készülök megválaszolni a kérdését is. - Én unalmas vagyok ilyen téren felszolgáló vagyok egy helyi étteremben. Én szeretem, de ott az embereket kell kedvelni, hogy csinálja az ember, úgy hogy ne unjon bele. De néha mégis azt érzem, hogy nem szeretem őket, amikor minden rosszat valaki olyanra zúdítják rá, akikhez közük sincsen és egyszerűen nehéz néha. De az embereket meg azt hiszem szeretem, a közelségüket, beszélni csak úgy bármiről, mint most veled. - mutatok rá vigyorogva, közben megrázom kicsit a fejem és elkezdek hülyén magyarázkodni. - Mármint nyilván most veled azért sokkal nyíltabban beszélek, ami tök fura, mert éppen nagyon késésben vagyok, de mégis tök szívesen vagyok itt. - körbenézek a fejemmel, hogy véletlen se értse úgy, hogy vele, mert basszus amúgy de, akár lehetnénk egy sikátorban is ugyanúgy elbeszélgetnénk. - Bocsi, néha elég sok hülyeséget összehordok. - kérek bocsánatot tőle, és azt érzem megint a gimiben vagyok, amikor képtelen voltam beszélni bárkivel is, mert nem illeszkedtem be olyan hamar, mint a többiek. - Nagy baj lenne ha a levendulát itt hagynám nálad és amikor végzek anyuéknál visszajönnék érte? - aztán mondjuk elmehetnénk meginni valamit de ezt már nem teszem hozzá.
Visszamosolygok rá, amikor végül belátja, a gardénia nem a legjobb választás. Vannak olyan vevők, akik minden tanácsom ellenére is megveszik azt a növényt, amit kinéztek maguknak eredetileg - akkor van szerencsém, ha utána végül nem jönnek vissza a pultot verni és panaszkodni. Sajnos volt már rá példa. Ő azonban nem ilyen. -Ennyire csak nem lehet vészes a helyzet. Ezek a virágok azért strapabíróbbak ám, mint ahogy kinéznek. - azt nem teszem hozzá, hogy ebben a mágiám is benne van egy kicsit - az elmúlt évek alatt sikerült annyira felfejlesztenem már földmágiámat, hogy be tudok vetni egy-egy ilyen praktikát, hogy egy kicsit meghosszabbítsam a növények élettartamát.
-Ha jó illatú szobanövény, a jácint az egyik verhetetlen versenyző szerintem, de sajnos annak már nincs szezonja. Mit szólsz mondjuk aaa... - körbefuttatom a szememet a kínálaton, nem csak illatosat, de szépet is keresve. Csak nem mehet haza csúnyácskább virággal - nem illene hozzá. -Esetleg frézia? Vagy van cserépbe ültetett levendulám is, annak is isteni az illata. - nem tudom mennyire ismeri a növényeket névről, így nem csak szóban ajánlom ezeket, hanem oda is megyek, és rámutatok mindegyikre.
Amíg gondolkodik, illetve én is a választott virágok csokorba fűzésén dolgozom, kérdezek. -Hmm, ez nem túl figyelmes tőle. - önkéntelenül csúszik ki a számon a dolog, pedig nem kenyerem ismeretlenül ítélkezni, de valami furcsa érzést váltott ki belőlem, amikor meghallottam, barátja van. Talán... nem, nem lehet féltékenység, hiszen nem is ismerem Zoey-t, mindössze csak néhány perce. -Ne haragudj, ez nem volt szép tőlem. - szabadkozok is egyből, zavartan eltűrve egy rövid, barna tincset a fülem mögé. -Láthattam már itt? Szoktál tőle esetleg virágot kapni? - csak nem bírom ki, hogy ne kérdezzek erről - teljesen kifordultam önmagamból. Nem értem.
Felnézek melyik virágról beszél. -Á, igen, Az tipikusan az a virág, ahol az embernek döntést kell hoznia, hogy illatot szeretne vagy látványt. Bár szerintem megéri, én nagyon szeretem a rózsákat. - a pultnak támaszkodik, így most csak az a fél méternyi asztallap választ el minket egymástól. Kisugárzása így még jobban hatással van rám, muszáj hát lesütnöm a szemem, mint aki nagyon fókuszál az egyik merevítő drót szár köré fűzésére. Szavain azonban ismét muszáj felnevetnem.
-Nagyon szeretem, el se tudnék képzelni mást, amit csinálnék. És hát... igen, mondhatjuk halott virágnak, de közben van egy csomó élő. Otthon is van egy kertem, szoktam gondozni még munka után meg reggelente. Csak arra kell figyelnem, hogy a kutyám, Bacon fel ne túrja. Még kölyök, spániel. - csak csacsogok, eljutottam onnan hogy virágboltban dolgozom odáig, hogy milyen állatot tartok. Na jó, félig állattartás, hiszen ő nem sima kutya, hanem familiáris,d e ezt nem oszthatom így meg vele. -Te mit dolgozol? - ki szeretném használni ezt a maradék néhány percet ami még van a virágkötésből, és egy-két dolgot még megtudnék róla. Bár lehet, hogy többet nem is találkozunk, most mégis, késztetést érzek arra, hogy beszéltessem kicsit.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Boldog? Na jó nem, inkább csak annyit mondok, hogy párkapcsolatban élek, ami annyira kiegyensúlyozott, mint anyám kapcsolata a növényekkel, pedig esküszöm akarja ő szeretni őket, de a növények makacsak és nem simulnak hozz az ő életviteléhez. Talán nem is kellene, és anyunak el kellene engednie ezt az egész kertészkedés témát, ahogy nekem is Craiget, de ez egy másik sztori. Mégis merőben azt érzem, hogy kapcsolódik ide az egész hirtelen jött gondolatmenetem, ugyanis, az a tekintet, ami szikraként hatolt belém, és olyan gyorsan igyekeztem elkapni a tekintetem, az, ami a kapcsolatomban sosem volt meg. Még az elején sem, amikor az a hülye rózsaszín köd kellene, hogy uralja az elmém. Ehelyett vad ágytornák voltak és talán nulla érzelem, de szar ezt így belátni. - Szóval ő marad nálad, ahogy elnézem sokkal jobb élete van veled. - szakad ki a számból ez a sok marhaság, mire rámosolygok, kicsit bárgyún, azzal a fura kamasz korból megmaradt kínos vigyorommal, ami apu szerint olyan, mint egy vicsorgó őz. De olyan nem létezik, bár szerint én magam vagyok a vicsorgó őz. Szerencsére a lány észnél van, hogy is ne lenne, az én fejem lett tele hirtelen mindenfélével, ami biztos nem az Ő jelenléte vált ki, hiszen nekem sosem jöttek be a csajok, pasim van, és erre emlékeztetem is magam, hogy ne legyen mindkettőnknek kínos. Figyelem a szavait és bólogatok, mint az iskolában és amikor döntenem kellene összehúzom a szemem és végül csak kibökök én is valami értelmeset. - Jó lesz a vágott növény, azt hiszem nem fogja megélni az egy hetet, de legalább szép lesz. Meg ha már itt vagyok lehet én is viszek valamit haza. Valami illatosat, nem kell, hogy szép legyen, csak legyen jó illata. - hülye vagyok, hogy a saját kényelmetlen helyzetemet még húznám is, de megteszem. Amint bemutatkoztunk, és a keze az enyémhez ér érzem, hogy kezd rendeződni az agyam, csak fáradt vagyok biztos, semmi más nincsen ebben. Tök jól elvagyok Craiggel, nincsen időm még jobban összekuszálni, az amúgy végülis nem is annyira bonyolult éltem. Vagy mégis? - Néha, mármint nem elég ritkán, de sokat dolgozok nem lenne időm és a barátom nem szeret kimozdulni csak ha ivós a program. - vonom meg a vállam, és talán hallhatja a hangomban keletkezett enyhe elkeseredettség, amit nem direkt rejtettem bele, de mindig is rossz érzés volt, hogy sosem mentünk el nagyon sehova, vagyis nagyon ritkán. Amikor a barátaival kellett programot csinálni oda elvitt, hiszen én vagyok az ő dögös barátnője én meg csak ittam a mojitokat egymás után. Odasétálok egy rózsához, hogy azt a kicsi szart, ami megjelent bennem annak szépségével hesegessem el. - Ez még egész szépen is mutatna nálam, de csak akkor van illata, ha az ember nagyon közel megy hozzá. - elnevetem magam és visszafordulok hozzá és a pultnak támaszkodok. - Mond Enide te mindig is szeretted ezt a közeget? Megnyugtató, de közben ha belegondolsz halott növények között vagy, ami közben rémisztő is. - mindig fecsegek, sokszor jelezték már a munkatársaim, hogy túl sokat időköz egy vendégnél mert olyan jól elbeszélgetünk, mindenbe bele tudok kérdezni és olyan gondolatok jutnak eszembe, amire más nem gondol, de ami mégrosszabb ki is mondom őket.
Szeretem a virágboltot vezetni - hiába vannak olykor nehezebb napok, örülök, hogy néhány évvel ezelőtt volt elég bátorságom belevágni. Nap mint nap a legkülönbözőbb emberekkel találkozom, akik ilyen-olyan apropókból szeretnének virágot vagy valamilyen növényt vásárolni. Vannak köztük morgósak és vidámak. Céltudatosak, vagy olyanok, akik iránymutatásra szorulnak. Sosem tudhatom, hogy ki lép be az ajtón, amikor megszólal a fölé kihelyezett kis csengő.
Bár egy pillanatra zavarba jövök tőle, amit amúgy nem szoktam, hamar összeszedem magam, és előveszem szokásos eladó énemet. Majdnem eltaláltam jövetelének célját. Nem nagyi, hanem anya - épp csak egy generációt tévedtem. Még ezen a szimatomon gyakorolnom kell, bár inkább szerencsés tipp ez, mint valami intuitív belső megérzés. Boszorkányként az erőm nem erre irányul.
-Áh értem. Hmm. - elgondolkodva lépek egyet felé, hogy körbenézve megnézzem ismét a bolt kínálatát ötleteket szerezve, de ekkor megérzem a parfümjét, ami ismét egy pillanatra fellobantja bennem az előtti érzést. Nem értem. Inkább elterelem a figyelmemet, és közelebbről is megszemlélem azt, amire először mutatott. -Szép, viszont ő sajnos nagyon kényes. - egy gardénián akadt meg a szeme, ami valóban gyönyörű, de az elmondása alapján nem lenne hosszú életű az édesanyjánál - a bennem élő földmágus pedig sajnálná, ha nem kapná meg a kellő gondoskodást, még a legnagyobb jóindulat mellett sem.
-Ha cserepes növényben gondolkodsz, tudom ajánlani például rákvirágot vagy vitorlavirágot - ezek könnyen kezelhető, hálás növények. - rámutatok az említett növényekre, majd folytatom. -De vágott virágból is tudok csokrot készíteni, ha gondolod. 1-2 hétig az is csodálatosan tudja díszíteni a lakást. - hangomon valamennyire érzékelhető, hogy inkább utóbbi opció mellett teszem le a voksomat - és magamnak hazudnék, ha azt mondanám, csak amiatt, mert a vágott virág élettartama már így is korlátozott, nagy kárt nem tud benne tenni a lány édesanyja. Inkább az munkálkodik bennem, hogy így tovább itt marad.
-Én pedig Enide vagyok. - felé nyújtom a kezem, ami a sok növénnyel való munka után egy picit talán érdesebb, mint az övé, de azért nem smirgli. Épp csak érezhető a kétkezi munka a hidratáló kézkrémek ellenére is. - Aki a természetet és a virágokat szereti, az rossz ember már nem lehet. Szoktál járni kirándulni is? - kérdezek vissza, igyekezve fenntartani a beszélgetés fonalát, miközben ha választott virágot vagy csokor kötéshez koncepciót, akkor annak állok neki. A szokásosnál talán egy kicsit lassabban.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Precíz, pontos, na jó ez nem én vagyok, de mindig törekszem ezekre, hogy egyszer majd nem kell mindenhova rohannom és nem kell mindig mindig kapkodnom. Lehetne máshogy is, de a munkám és az életmódom egyszerűen ilyen, vagyis én is ilyen vagyok, egy kicsit talán túlságosan is a föld felett járok és nem rajta, pedig ha végre sikerülne visszaesnem, akkor mindig ott lennék mindenhol, talán lenne egy olyan munkám, ahol nem kell mindig munkaidőn túl maradni és ami miatt nem kések el sehonnan. De tudom, hogy a sors valamiért ezt az utat jelölte ki nekem, így ezzel barátkozok meg és a környezetemnek is ezzel kell, így legalább azt mondhatom, hogy boldog vagyok, többek között… A boltba érve már tudom, hogy fixen késni fogok, a választás a legnehezebb, hogy mi az, aminek anyu örülne, mi az amit hamar kinyírhat, mert elfelejt rajta vizet cserélni, vagy elfelejti meglocsolni, ha ki lehet ültetni. Egy biztos, mindenképpen kinyírja majd, sosem volt egy jó kertész, pedig próbálkozik, de nem erre született és ezt nehezen fogadja el, de azért tenne a természetért, de nem megy neki, mondjuk ezért becsülöm. ne Amint belépek máris a lányra zúdítok egy kisebb aggodalmam csak a hangnemmel, de azért érezheti rajtam, hogy bajban vagyok egy kicsit. Amikor meglátom érzek rajta egy furcsa pillantást, amit én is viszonzok, de alig egy másodperc alatt zökkenünk vissza és érzem, hogy egy kis pír szökik az arcomra, amit azonnal el is akarok zavarni onnan, inkább megszólalok ez szokott segíteni. - Anyunak, de egy olyan nőt képzelj el, aki nem tudja, hogy nem ért a növényekhez, de szeretne. Van egy kis kertje de nem tudja normálisan elültetni a dolgokat. Leginkább valami vázás virág kellene neki, szülinapja van. - darálom le neki zavaromban, ami rám ritka de azzal a pillantással azonnal kihozta belőlem a zavaró kis énemet, ami úgy nyüzsög, hogy szinte neki lesz zavaró. Le akarom lőni magam, de inkább hátat fordítok neki és nézelődni kezdek, hogy kapjak egy kis időt, hogy ez a valami bennem megnyugodjon. - Ez egész szép. - fordulok felé mosolyogva, figyelem az arcát, hogy vajon ez e az, ami megfelelő lenne anyunak, vagy csak beszélgetni akarok vele, mindkettő. - Amúgy Zoey vagyok, és még sosem jártam erre, de én még anyunál is rosszabb kertész vagyok, de cserébe meg szeretem a természetet. - nyújtom felé a kezem, én meg a nagyon közvetlen énem. Remélem nem ijesztem el magamtól, szinte mindig ilyen vagyok, de ez most egy kicsit még nekem is zavarba ejtőbb, ami részben tetszik, részben értetlenül állok előtte.
Augusztus vége. Érezhető, hogy az iskola elkezdődött, nap közben alig lézeng valaki az utcákon. Reggel persze nagy a nyüzsgés, meg délután is, de a napjaim manapság egész nyugodtak. Ez meg fog változni hamarosan, mert három folyamatban lévő tárgyalásban vagyok potenciális vevőkkel. Két esküvő és egy 80. születésnap - a maga módján mindkettő különleges esemény, viszont egyedül húzós lesz. Kay mostanában kevesebbet tud jönni segíteni, Tamsin még kicsi hozzá, tartós jelentkező pedig még nem jött a hirdetésenre. Alice jó munkaerő volt, de sajnos egyéb kötelesség őt is elszólította.
Akárhogy is, egyedül is össze tudom majd hozni, legfeljebb kicsit rá kell húznom a műszakokra. Majd korábban kelek, hogy az otthoni feladataimmal se maradjak el, és Bacon-t se hanyagoljam el. Hiányzik nap közben a familiárisom, az a bolond kis spániel, de tudom, hogy megőrülne az üzletben egész nap. Jobb neki otthon, ahol kedvére szaladgálhat, kergetheti a csirkéket vagy épp terrorizálhatják egymást kisebb testvéreim macskáival. Valaki ráadásul mindig van otthon, így sosincs egyedül. Még egy plusz pont, ami a hatalmas család mellett szól.
A hó végi leltárt csinálom, amikor nyílik az ajtó, és kisebb tornádóként libben be valaki. -Szia! Egy pillanat! - gyorsan bevésem a 12-es számot a gerberák mellé, majd a felírótáblát a pultra teszem, és a kedves vevőhöz fordulok. -Miben…- egy pillanatra megnémulok, ahogyan ránézek, és valami megmagyarázhatatlan suhan át rajtam. Tényleg csak egy másodperc az egész, és bár a furcsa érzés ott marad a belsőmben, kívülre normálisnak mutatom magam. -Miben segíthetek? Várj had tippeljek…- elgondolkozva alsó ajkamra harapok, picit hunyorítok, ahogyan végignézek rajta. Milyen csinos! Meglepnek saját gondolataim. Ezek meg honnan a fenéből jönnek?
-Last minute virágvásárlás…hmm… nagyinak? - térek vissza végül egy tényleg rövid mélázás után a jelenbe, és bököm ki a tippemet a betérésének apropójával kapcsolatban, agyam pedig el is kezd egyből kombinálni, vajon melyik csodaszép növényemet ajánljam majd neki.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Azt mondják, akkor nem dolgozni jársz be, ha szereted amit csinálsz vagy valami ilyesmit. Én szeretem, amit csinálok, a sok túlóra és ezek ellenére is tudom, hogy most jó helyen vagyok, legalább a karrieremben, bár a felszolgáláshoz nem is kell annyira nagy előzmény. Mégis elégedett vagyok, szeretek emberekkel foglalkozni, még akkor is ha az éppen olyan, mint aki előttem minden tételbe beleköt a számlán. Én csak mosolygok, a zsebemben izgatottan rezeg újra és újra a telefon én meg egyik lábamról a másikra állva várom, hogy nemi lesz ebből. De fizet, és végülis elégedetten távozik, de kellett egy gyors könyvelés gondolom, hogy jól csináltam e mindent. Nem bosszantom fel magam, csak megindulok gyorsan elpakolni és átöltözni. Jelenésem van a szülői házban, anyu szülinapja van. És még egy virágot sem vettem neki, mert nem volt időm a héten elmenni bárhova. Egyedül élek, vagyis hellyel közzel, van, amikor az utánfutóm, vagyis a pasim ott van nálam, de nem lakunk együtt, segíteni meg főleg nem szokott. Szép kapcsolat ez… - Athena, kicsim, ugye nem felejtetted el a virágot? – veszem fel a sokadik csörgésre a telefont és apu aggódó hangja szól bele. Éppen a nadrágomat rángatom magamra, miközben a vállammal tartaom a telefont a fülem mellé. - Már indulok hozzátok, pár perc és odafele bemegyek egy üzletbe. – válaszolom neki, már szinte lihegve, mert az órámra nézve, már ott kellene lennem. Még jó, hogy van kocsim, amivel ugyanannyira nem fogok időben odaérni, mert nagyon elhúztam a munka végét, pedig már napokkal ezelőtt leegyeztettem, hogy ma el kell mennem hamarabb. - Mond, hogy nem most indulsz el? – megint az aggódó hang, igen tudom, hogy késében vagyok, de ha így kérdezi sem leszek gyorsabb, mégis kedvesen és kicsit nyugtatóan próbálok válaszolni neki. - Majd én leszek a meglepetés, sietek apu. Szeretlek! – leteszem a telefont és elindulok a kocsihoz, hogy mondhatni padlógázzal, már amit ez a kis tragacs tud menni, nyomjam neki egy virágüzletig, amit csak remélek, hogy meglátok majd az útról, mert nem néztem utána. Valami csoda, vagy isteni sugallat, hogy nem messze anyuék házától találok egy kis boltot, gyorsan leparkolok, olyan igazi női parkolás ez, amiért tuti kapnák Craigtól, de csak megforgatom a szemeimet és belépek az ajtón. - Szia! Nagyon gyors és hatékony segítség kellene. – mosolygok rá lelkesen a lányra, akire rátörtem majdnem az ajtót.
Kezdőlap
