Táncsak káprázik

Ártatlanul elmosolyodtam. Én telefonbetyárkodni? Dehogy zargatnám fel abból a néhány órácskából, amit pihenni tud egyáltalán. Máskülönben könnyen meglehet nyúzott lesz utána napokig. Megszoktam már, hogy mi az az időintervallum amikor válaszol, leginkább a reggelek és az alvás előtti pillanatok szoktak írogatással eltelni egészen addig, amíg már nem válaszol. Olyankor egy halk "neked is jóéjzakát" megjegyzéssel szoktam letenni a telefont, miután meggyőződtem róla, hogy tényleg nem fog visszaírni. Persze aztán máskor meg még épp idejében köszönt el. Különös milyen hamar kialakultak bizonyos szokásaink, közös szokásaink.
- Mert nem vagy önző és soha nem vagy senki terhére. De ami a legfontosabb, könnyen megszerethető személyiséged van. - talán kicsit túltoltam ezt a megjegyzést, de ő kérdezte, én csak őszinte voltam. A felvont szemöldöke elgondolkoztatott, hogy vajon ezt a kérdést komolyan gondolta-e, mert kár lett volna ha indokolatlanul is alábecsüli magát. De talán csak a véleményem érdekelte, amit pedig cenzúra nélkül meg is kapott. Reméltem, hogy a kendőzetlen őszinteségem nem elriasztani fogja, de tőlem amúgy is már megszokhatta a pimasz megjegyzéseket.
- Igen, valahogy úgy. Megvannak a szükséges papírjaim, szóval... egy sétarepülőre legálisan is elvihetnélek. Csak egy szavadba kerül. - játékosan rá kacsintottam az utolsó mondatom kiejtése közben. Egyébként sem kellett nők közelében félteni, de Mara mellett igazán természetesen érezhettem jól magam. Semmi manír, semmi kamu, semmi megjátszás. És emiatt roppant mód hálás voltam neki. Szelíd mosolyt csaltak a szavai az arcomra. A tériszony rossz, ha valaki az, akkor nem kicsit nehezítette meg az életét. Volt olyan katonatársam, aki szabályosan rettegett odafent, pedig tudta mire vállalkozott. Vajon Mara is tudja mire vállalkozna velem?
- Akkor kezdheted elhinni. - csuklóból fordította vissza a szavaimat velem szemben, noha nem bántam mert legalább megtudtam, hogy mi az amit leginkább díjaz bennem. És mindez roppant vonzó volt a számára. Csoda hát, ha nyugodt szívvel nyitottam felé? Egyben pedig meg is lepett a merész kijelentése olyannyira, hogy egy ütemet a szívverésem is kihagyott, a szemeim pedig elégedett örömtől csillantak fel. Mégsem akartam látványosan belekapaszkodni ebbe, mert a következő pillanatban elnézett másfelé. Arcihe csak nyugalom, mindent a maga idejében.
Jobbnak tartottam feldobni egy ötletet, már ami a közös programokat illető. Sosem elég korai elkezdeni, mert annyi látnivalót lehet találni, mint égen a csillagot. Mind biztosan izgalmas a maga nemében, vele pedig igazából már az a bónusz. Rég éreztem ennyire jól magam bárki társaságában és ma még csak egy reggelit tudtunk le egy átlagos helyen. Bizakodva tekintettem előre.
- Ezt egy igennek veszem. Szóval kezdetnek mondjuk mesélhetsz majd a beosztásodról. - most már egyikünk sem bújhatott ki a tervezés tudata alól, nem mintha egy percig is szerettem volna. Fejben kezdhettem tervezgetni a következő napokat és előttem volt, ahogy teletolom linkekkel is a messenger beszélgetést.
- Ó, szóval a bor erejében jobban hiszel, mint a táncéban. - megengedtem magamnak egy kis incselkedést, ahogy a pohár felé fordult, hogy töltsön belőle. Sebaj, én még pár percig dülöngéltem a ritmusra amíg a kezembe nem adta a poharat. Nem lehet mindent egyszerre, nem? Nem baj, cseppet sem tört le, később még talán megpuhítom és addigra talán a gipsz sem lesz annyira zavaró tényező.
- Nekem is meg kellett tanulni, nem jön ez csak úgy. Még mankóval nem táncoltam, nézd el nekem. - nyújtottam közben a kezem a pohárért, ahogy azt felém kínálta és egyben meg is álltam. Ennyire még nem mankóztam profin. De tetszett, hogy a zenére visszakérdezett. Igaz ezek az első ötleteim voltak a mostani hangulatomat figyelembe véve.
- Akkor a leendő utazásainkra koccintunk? Én innék az ismertségünkre is. - a poharához érintettem épp csak halkan koccanba a poharam, majd a számhoz emeltem az üveget és beleszippantottam. Nem voltam nagy szakértő, más kérdés úgy teni, mintha... pár pillanatig mélyen Mara szemébe néztem, mielőtt az italba kortyoltam volna.
- Nem is rossz. De persze, üljünk. - nekem kicsit macerásabb volt a kanapéhoz jutni, de abban abszolút igaza volt, hogy most kifejezetten jól esett leülni mellé. Mély szusszanás tört fel belőlem, ahogy a támlának dőltem.
- Van valami, amiről régóta álmodozol, de még nem tetted meg?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Kifejezetten tetszett benne, hogy nem vette magára egyetlen egy megjegyzésem sem, sőt mintha kifejezetten szórakoztattam volna. A kórházban nagy mankó volt a jókedv, kicsit talán tartottam is attól, hogy idekint minden egy kicsit komorrá válik. Mégis olyan könnyedén lendültünk át ezekbe a szituációkba. Nem szerettem volna, ha mindez ami alakult közöttünk rossz kanyart vett volna. Noha máskor lazán flörtölősre vettem volna a figurát a pultos csajszival, most olyannyira nem tudott érdekelni. Nem azért, mert Mara elszenvedője lett volna, hanem mert azt szerettem volna, ha ő maga lenne az alanya.
- Akár a karomra is. - a rögtönzés és a mosoly mögött megörültem, hogy ez egy határozott nem elzárkózás volt tőlem. Lehettem bármennyire laza és akármilyen szépen is adhattam elő magam, csak abban az esetben élvezhettem valaki viszont vevő volt az érkezésemre. Tudom, az egyenruha meg az, hogy jól éreztük magunkat egy dolog, de azt már sejtettem, hogy Mara nem az a nő aki csak úgy megkapható. Nem, ő az a fajta volt, akinek ha egy mosolyáért nem is kellett sokat dolgozni, de a megnyeréséért annál inkább.
Nem kell szerénykednie amiatt, hogy nem tudta volna elengedni magát, mert eddig olyan gond nélkül vett minden akadályt, hogy egy rossz szavam nem lett volna rá. Kifejezetten örültem neki, hogy velem tartott a lakás felfedezésében. De ami azt illeti még jobban alakult mindez, mint számíthattam volna rá.
- Szavadon foglak. - csaptam le az ajánlat felvetésére. Igazán? Tényleg vevő lenne erre vagy csak mondta? Hagytam, hogy tegye amit szeretne, erre a lakásra egyébként is ráfért már egy szellőztetés, de minimum egy átrendezés.
- Egyszer szívesen vinnélek fel a felhők fölé, láthatóan nem vagy tériszonyos. - na nem villogni akartam ezzel a tudománnyal, a rengeteg fejlesztést sosem mások lenyűgözése miatt iktattam be, leginkább magammal nem voltam sosem elégedett. De ezt könnyű volt némi humorral elodzáni.
- Én sem kirándulni járok külföldre. De az, hogy nem jártál sok helyen még nem tesz unalmassá. Vagy csak másban leled örömöd, de ez is a része a személyednek. Tisztelem, amit teszel másokért és minden áldott nap vártam eddig, hogy egy kicsit többet ismerhessek meg belőled. Ha szerinted ez unalmas, akkor én is meglehetősen az vagyok. - engedtem meg magamnak újfent egy mosolyt. Még nem mutatta azt az oldalát, amelyik alábecsüli saját magát, igyekeztem a segítségére sietni, hogy kiküszöböljem a meglátását.
- Meg amúgy sem késő elkezdeni még, fiatal vagy. Ha leveszik a gipszet, kerítek egy kocsit és ha olyan kimenőid lesznek mint a mai, Atlantát nem is fogjuk látni. - ajánlottam helyette egy új opciót. Sosem késő a megújulásra.
- Az botlábú, aki elhiszi magáról. - én most egyébként kifejezetten az voltam balommal, mégsem zavartattam magam. Persze ha látom rajta a visszakozás jeleit, akkor abbahagyom. De nyújtottam neki a kezem. Kedvem támadt kipróbálni milyen vele táncolni, még mindig tartottam magam ahhiz, hogy a bornál is jobban megoldja az embert.
- Akár a tiéd is lehet, vagyis szabad egy táncra, hölgyem? - elővettem az udvarias figurát. Itt csak ketten voltunk, én pedig esküszöm nem fogom kinevetni.
- Hmm, talán a párját, az Uptown Funk is jó. De talán a Burnin' Love vagy a Sugar sugar. Általános feltételezés hogy mindenki az Eye of the Tigerre nyomja mindenki felénk.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

- Ne becsülj alá. - csak ennyit mondtam mintegy válaszul a felvetésére, hogy kihívás lesz az ő programjait megszervezni. Már ha csak néhány pillanatra sikerül is elrabolnom, megéri. Ide érzem. Fogalmam sem volt, mivel keltette tulajdonképpen fel az érdeklődésem. Több dolog is versenyzett, figyelmes volt, vicces, türelmes. Sosem voltam ahhoz egyszerű eset, hogy ilyen hosszú időn keresztül ennyire intenzíven fenntartsam valaki érdeklődését. Lássuk be nem volt alkalmam sehová sem elhívni, maradt a kórházi közeg meg a kíváncsi tekintetek.
- Oké, ezt nyerted. - visszavágott a saját lenyűgözően megcáfolhatatlan érvemmel és veszítettem ellene. Ezt el kell ismernem, hogy résen van. De engem újfent megnevettetett a cseles visszavágó.
Nem jöttem zavarba különösen a hölgyike próbálkozásától, de akkor ha már ilyen bátor volt kárpótoltam egy másik opcióval. Ez most a részemről egy jókora kapufa lett, de miért is gondolta volna úgy, hogy semmi szándékom nincs a mellettem ücsörgő nővel? Mara felvonta a szemöldökét, én pedig jót mosolyogtam ezen.
- És nekem megadod? - kaptam az alkalmon, jó is hogy felhívta rá a figyelmem. Nem akartam sosem az a tolakodó típus lenni, biztosan sokan próbálkoztak be ugyanúgy bejelölni őt bármilyen felületen ha sikerre vitték a nyomozást. Neki sem volt muszáj ezek közül bárkit visszajelölni. Igazából engem sem lett volna...
Értékeltem, hogy nem kezdett el erősködni. Talán belátta, hogy ez inkább egy ilyen gesztus volt, mint hogy tényleg mindent is állni akarjak. A mai világban egyébként is knnyű volt félreérteni, mindenki egyenlő félként szállt bele bárminemű kapcsolatba, ezt a nézetet én is vallottam. Sosem tetszett, amikor egyes katonatársaim úgy nyilatkoztak a nőkről, mint a tárgyakról, akiket feltesznek a polcra amikor hátuk mögött hagyják az otthont. Ez annál sokkal komplexebb. Egy ilyen életvitel mellett egyébként is nehéz lett volna összeegyeztetni.
Megmosolyogtatott a saját véleménye ütköztetése. Két ellentétes alternatíva, mégis passzolt.
- A kontrollt nem szabad elengedni, de ha valami csábít, annak nem szabad hátat fordítani. Lehet többé nem jön szembe.
Hagytam, hogy felnyalábolja a táskát, végtére is nem volt olyan nagyon nehéz és az imént pont arról volt szó, hogy ki mit fizet. Egyébként is volt két lefoglalt kezem, hogy ne akarjak egyből pattogni. A korábbi taxist viszont szívesebben láttam volna viszont. Lett volna így is pár kérdésem, de ezt inkább nem faggattam. Értékeltem, hogy Mara bízott a találékonyságomban, de most mindketten jól megszívtuk.

Nem voltam rest invitálni már csak azért sem, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Megmosolyogtatott a válasz, noha valahol szomorú is volt, hogy ennyire nem értékelték az ő munkájukat. Pedig ők voltak a frontvonalban, nem az orvosok, ha a betegekről volt szó. Ők hallgatták mindenki kínjait, ők ellenőrizték napjában többször. De a világ sosem volt olyan, ami aszerint értékelt, kinek mennyire lényeges a munkája.
- Ilyenekkel nem kellene foglalkoznod. - azt már nem tettem hozzá, hogy amíg megkaptam, addig nekem is teljesen ingyen volt. Vagyis persze a számlákat majd kell fizetnem, de a szolgálati lakások mindig az ilyen sérülések esetére voltak időzíthetőek. Az én szolgálataimat így honorálta az állam, hogy minél hamarabb hadrafogható legyek. Rögvest nekiláttam körül nézni. Tetszett a hely, tágas, végre egy kis egyedüllét árgus szemek nélkül. Na nem mintha emiatt most rögtön szerettem volna Marát kipaterolni.
- Nem? És hogy tetszik? - megütötte a fülem a megjegyzése. Eszembe jutott, amikor nekem is ez volt a legmagasabb vagy talán egy kicsit alacsonyabb. Aztán jöttek a bevetések és a repülők.
- Sosem repültél? - bár ha nem igazán mozdult ki, valahol sejthető volt a válasza. Az egybe nyitott terek előnye, hogy bármiről lehetett közben beszélgetni.
- Én? Dehogy, ez aljas rágalom.
Már a kezemben volt az üveg, amikor megfordult az ablakból. Tényleg eléggé lenyűgözhette a látvány, kár hogy nem értem volna oda időben, hogy én is kinézzek. De könnyen meglehet hamar be is kell csukni, ha majd oda ver az eső. Eddig a másik oldalt fogta be.
- Akkor had szóljon. - elővettem a telefont és letettem az egyik mankót. A jó lábamra tudtam még nehezkedni, meg egyébként sem olyan kényelmes a kettőt használni. Oda ügyeskedtem magam a hifihez és rákapcsoltam a lejátszóm. Könnyűszerrel kerestem ki a zenét, majd nyomtam is rögvest rá egy kellemes hangerővel. A dallam könnyed, fülbemászó, én pedig dúdolni is kezdtem. Mara addigra előállt két pohárral. Még mindig dúdoltam, igaz elmosolyodtam hozzá. De válasz helyett csak kivettem a poharakat a kezéből és a ritmusra korlátoltan ugyan, de lépegetni kezdtem a zenéhez. Megmozdulni nem volt hozzá nehéz.
- Szoktál táncolni? Állítólag jobban ellazít, mint az alkohol.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Ártatlanul emeltem fel a kezeimet újfent magam elé. Dehogy akartam kötekedni, ellenben viszonoztam a mosolyát. Oké, egyfelől tudta hogy megy ez a dörgés, mert nem kezdte el védeni a gyógytornászt, másfelől pedig ez kellő elégtétel volt nekem, hogy ne ilyen irányba mozdítsam el a beszélgetést. Tehetek róla, hogy hozzászoktunk a csipkelődéshez? Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem és a jelekből olvasva egyébként ő sem volt ezzel máshogy. Remélem.
- Ez mind jó ötlet, de te tényxleg nem sok helyen jártál. Oké, ezen akkor most változtatunk. Ha jól szervezünk, lesz elég időd. Én tudok alkalmazkodni. - meglepett, hogy tényleg nem járt nagyjából sehol. Nem hogy sok helyen, sehol. Nem akartam egyelőre firtatni a miértjét, biztosan megvolt az oka rá. Ha most ilyen könnyedén jött el egy teljesen új helyre, akkor kétlem, hogy az újdonságokkal lenne problémája. Mindkettőnkre ráfért igazából az, hogy kicsit kimozduljunk és felfedezzük a környéket. Nerm feledkeztem el a begipszelt lábamról sem, de azt jelenleg nem láttam akkora akadályoztatásnak.
- A kedvenc beteged nem elég indok? - magabiztos, de pimasz vigyort eresztettem meg. Noha nem voltam már közel sem az, a titulust egyelőre nem adományoztam tovább. Némi kis szerencsével nem is fogom. Tetszett, hogy ezt elértem nála, pedig annyira sokszor hangoztatta, hogy nem tehet különbséget senki között. Mégis sikerült. Hogy ezt a munkálkodásom, a szimpátia vagy valami egészen más váltotta ki, azt pedig szerettem volna még felfedezni.
- De ha számítasz rá, az nem ér. Ígérem fogsz ilyet is látni. - esküdöztem győzködésre. Esküdüzni sok mindenre tudtam volna komolyan vagy komolytalanul is, jelen esetben inkább volt ez így praktikus. Sok mindent szerettem volna még mutatni neki, ennek a listának a vége igencsak távolinak tűnt.
Hümmögve egyeztem bele a felvetésébe, miszerint elég a lakás megnézése után eldönteni, hová menjünk. Valahogy kételkedtem abban, hogy ebédidőre megéhezzünk, így pedig sokkal szabadosabbnak tűnt ez a nap.
A bizalom olyan ajándék, amelyet nem könnyű megszerezni.
Tetszett, hogy valamelyest bizalmat szavazott nekem. Nem vártam azt, hogy négy hónap után vakon is megtegye. Határozottan tetszett, hogy nem kérte ki magának, hanem, inkább elviccelte. Valahol láttam azt a mögöttes tartalmat, amit nekem szánt. Ha nem így lenne, nem itt ücsörögne mellettem.
Figyelmemet elvonta a felfedezés, ami nekem fel sem tűnt. El is sandítottam a felszolgálólány felé, aki épp abban a pillanatban is szuggerált. Egy negédes mosolyt kapott tőlem, semmi többet.
Nem szoktam ennyire vaksi lenni ha valaki próbálta rám tukmálni magát, Egy katona alapvetően kellő nyitottsággal fogadta mások közeledését, ezt megszoktuk a bázison is, hiszen kimenőt rettenetesen ritkán kaptunk. De ha engem épp más érdekelt, akkor a többiek kalimpálhattak volna két kézzel is. Meglepett később a számlára felírt telefonszám. Eltűnődtem, vajon hagyjam-e lógva, rakjam el, de valami jobb jutott eszembe. Elemeltem a pulton hagyott tollat és felvéstem rá egy másik telefonszámot. Biztos voltam benne, hogy az illető értékelni fogja.
- Vagy vakrandira küldöm. De veled veszélyes fogadni. Könnyen meglehet, megnyernéd. - elégedetten raktam le a tollat és csúsztam le egyben a székről is. A mankók újból figyelmeztettek arra, mennyire a testem fogságában vagyok még, így annyira nem izeghettem mint szerettem volna.
- Ez a köszönet a sok csokiért és figyelemért amit bent kaptam. Így kvittek vagyunk? - nem kérdeztem sosem rá, hogy miképpen gondolja az ilyen költséges dolgokat. Igazából eddig mindig önköltségen kedveskedtünk egymásnak valamivel, viszont ha az egészet nézzük, ő jóval többet tett értem mint fgordítva. Szerettem volna meghálálni.
- Az ilyenek akkor érkeznek, amikor nem számítasz rá. Ha hihetünk a Murphy-féle megállapításoknak, akkor sosem befolyásolhatod, Oké, ez már túl filozófiai jellegű. Én is csak elméletben gondolom így. - ez utóbbit már kis mosollyal tettem hozzá. Attól túlságosan messze álltam, hogy még csak feltételezésekbe is bocsátkozzak a múltamban fordult-e ilyen elő.
Amíg összekészültünk, én berendeltem az újabb taxit és felkészítettem magam arra, hogy megint nem úszom meg a komplikált kocsiba hajtogatást. Jó lenne már csak mankó nélkül közlekedni, de annyira nem tehetem még le a lábam.
Elpillantottam az ég felé, kissé olybá tűnt mintha csak a város szmogja sötétítené be az eget, de bizonyára ott lapultak a felhők is valahol. Közel a télhez egyre egyszínűbbé váltak a város színei, ezt a beszürkülést pedig jó lett volna megelőzni.
- Akkor majd úgy tervezünk. - nem féltettem magunkat, hogy pont egy ilyen szituációban ne találtuk volna fel magunkat. Egyik nap pont így jártunk, amikor még javában gyakoroltam a mankóval, a vége a betegeknek fenntartott kis kiülő beszélgetős sarok lett, ahol darts táblára dobálás lett a nap vége.
Szerencsére a taxi hamar jött, mikor pedig a lakáshoz vitt minket már a vihar szele is lassan érkezett. Nem voltak olyan kilátástalanok a körülmények azért, eső még egy csepp sem esett le. De nem akartam megvárni. A taxis úgy ordíttatta a rádiót, hogy két szót nem lehetett volna vele beszélni a címen kívül. Valami indiai vagy arab zene mehetett, mert valami extrém éles hangzást adott és a kocsi is tele volt aggatva mindenféle bizsu cuccal.
Szerencsémre lift az akadt. A lakás pedig kellően tágasnak bizonyult a tizenharmadikon. Ha egyszer itt elromlik a lift, akkor majd megtanulhatok repülni. A cuccom mindenesetre kényelmesen dobtam le a leginkább garzonlakásra emlékeztető hely kanapéjára.
- Hát... üdvözöllek új hajlékomban. Ha besokallsz a szobatársaidtól, itt kényelmesen elférsz. - rögvest górcső alá vettem a konyhát és megnéztem, hogy mi mindenem lesz az alkövetkezendő hetekben. Tányér, kés, villa, kanál... hopp, egy üveg bor. Mire felpillantottam, már csak az ablakot elmaszáló kövér esőcseppeket láttam odakint.
- Mit is mondtam Murphyről? - olyan lazasággal pakoltam az üveget a pultra, mintha eredetileg terveztem volna megbontani. Most már nem a szabadtéri programon járt az eszem, hanem két poháron. Tekintetem elsiklott a kifi-torony felé. Lustán jöttek a gondolatok, hogy talán valami hangulatot is csiholhatnánk a háttérbe.
- Mondj egy számot, bármit amit szeretsz és elsőként eszedbe jut.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

- Gondolod a gyógytornász majd nem dolgoztat meg? - kérdeztem vissza kíváncsian. Mertem előtte csak úgy lazázni, hülyéskedni, ha úgy volt bolondot csinálni magamból. Valahol úgy gondoltam, ha eddig nem sokallt be, akkor ez után sem fog. A válaszára én is elmosolyodtam csak és megcsóváltam a fejem. Lefogadom ha meg lenne kérve rá, hogy ne szóljon ilyenért, akkor is megtenné. Megszokás. Ismerős barát volt ez a megszokás, amit nehezen lehetett levetkőzni.
Meglepett, hogy így visszakérdez az állatkertre. De valahogy annyira nehezen tudtam volna elképzelni azt, hogy ennyire rég volt. Hiszen szerette az állatokat, valamikor csak szakított volna rá időt... Igaz, nem biztos, hogy így bezárva szerette őket látni. De addigra már feltettem a kérdést, hogy végiggondoltam volna. Mindenesetre nem láttam rajta ellenkezés nyomait, így kaptam az alkalmon.
- Azért mondd, hogy voltál kikapcsolódni valahol az elmúlt években. De ha nem, akkor nem csak az állatkertbe megyünk el, hanem még kitalálom hová menjünk. Elképesztő, hogy itt van ez a nagyvárros, mi pedig egy hónap után sem ismerünk itt semmit.  - megfordult a fejemben, hogy tényleg nem sokfelé járt. Végtére is az ő munkája tényleg fárasztó volt a nap végére, embert próbáló és ő tényleg komolyan vette a túlóráit. Új célokat vettem a fejembe. Egy jó darabig mellőznöm kellett a munkám még ahogy a lábam elnéztem és az kifejezetten tetszett, hogy más irányt kell váltanom. Tetszett ez az elgondolás.
- Szeretnéd kéretni magad? - somolyogtam rá az ajsó ajkam egy kissé beharapva. Ugye nem kell kérlelni és jön velem? De most hogy kérdezi, igazából nem lettem előrébb a mai nappal. Pedig esküszöm elkezdtem törni a fejem rajta, csak épp hasztalan. Elvonta a figyelmem a kenegetéssel és a maszatolással. Igaz, én is maszatoltam. Mintha libabőrt vettem volna észre, de lehet csak képzeltem.
- Előbb lepakolhatnánk, egyszerűbb lesz nekem is. Utána javasolhatsz te is valamit. - nem feltétlenül akartam felrángatni a lakásra, de nekem mindenképp egyszerűbbé válna a közlekedés, ha a sporttáskát valahol ott hagyhatnám. Nem fogom elvárni tőle, hogy cipelje egész nap.
- Van valami hely, amit szívesen megnéznél? - érdeklődtem inkább tovább. Azt valóban említette már, hogy nem sok helyen járt itt, de csak most realizáltam, hogy nagyjából csak az élelmiszerboltokat ismerhette meg ahol az alap holmikat be lehetett szerezni. Ez esetben ezen rögvest változtatnunk kell.
Hosszasan eltűnődött. Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert fogós kérdés vagy azért, mert valami személyesbe nyúltam bele. Inkább utóbbi, de addig is volt alkalmam megenni a nutellás palacsintát. Tényleg hiányzott már egy ekkora cukorbomba. A kórházban igyekeztek valami egészségeset adni mindig.
- Miért, bennem megbíznál? - ha már így kérsezett vissza, lecsaptam a lehetőségre. Egy ilyen beszélgetésből végtelen más irányba el tudtunk volna menni. De érdekes volt amit kifejtett. Elfogadtam az okfejtését, bár én olyanokkal voltam sokszor körülvéve, akikre az életem kellett rábíznom. Az más. Azt a helyzet szülte, de mi most másképp voltunk itt. Nyilván nem voltam családtag, de most nekem sokat jelentett a jelenléte. Bólintottam egy aprót a szavaira, de rögvest mosolyt csalt az arcomra a visszakérdezéssel.
- Feltétlenül. Te pedig a nap fénypontja vagy. Még mindig hihetetlen, hogy a társaságom választottad a mai napi bent lehúzott órák helyett. - rögtön meg is indokoltam, hogy miért gondoltam ezt így. Aztán csak elővettem a pénztárcát és a pultosra pillantottam, aki vette a lapot. Úgy terveztem meghívom Marát a reggelire. Aztán hívok egy taxit. Hosszú még a nap.
- Szerintem van az a személy, akivel egy nap rájössz, hogy mennyi mindent megosztanál.  A perceid, a napjaid, az éveid. Mindened. Ez az én válaszom.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Aprót mosolyogva bólintottam az észrevételezésére. Valóban hasonlítottunk ebben, noha azt talán nem tudta, hogy neki mégis mekkora köze volt az én általános viselkedésemhez. A szavak leginkább arra voltak jók, hogy megerősítsék az embert abban, amit lát. Mara nem próbálta meg ihgazán akkor sem leplezni az eredeti reakcióját, amikor annyira igyekezett. Talán ha eleget próbálkozna, talán el tudná kendőzni a valódi ézéseit. De igaza volt, nem szerette ebben kibontakoztatni magát. Jobban tetszett az a természetes viszonyulás, amelyet folyamatosan egyre jobban elém tárt. Tetszett ez a hozzáállás és én sem szerettem volna más képet festeni magamról, mint amilyen voltam. A maga pozitív vagy épp kevésbé pozitív részleteivel, hiszen egy hónap alatt biztosan sok hátrányos dolog is rendre kiütközött.
- Miért, addig szigorúan ágynyugalomra parancsolsz? Úgy ismersz, mint aki megfutamodik néhány nehezítő tényezőtől? - elcsíptem ám, hogy már megint így gondolkozott, de idekint más szabályok voltak érvényben, immáron nekem is szabad döntési jogom volt. A zárójelentés is egyértelműen azt prezentálta, hogy az ésszerűség keretein belül úgy közlekedek, ahogy csak akarok.
- Kezdésképp mit szólnál egy állatkerthez? - én is feldobtam az ötletet, kíváncsi voltam mit szól hozzá., Az állatokra nehezen mondhat nemet, márpedig számos alkalommal emelte ki, hogy mennyire szereti őket. Kivéve a macskákat.
Jó volt látni, hogy a láncok amiket a kórházban hagyott mégis mennyire felszabadította. Ezt csak akkor láttam, amikor kint ücsörögtünk a padon és senki nem látott minket. Akkor nevetett a legtöbbször önfeledten és akkor volt a legaktívabb résztvevője is nem csak a beszélgetésnek, de a cselekvésnek. Most ugyanezt a felszabadultságot véltem felfedezni és kissé el is időzött rajta a tekintetem, ahogy lecsekkolta magát a telefonnal.
- Biztos? Én mintha látnék itt... vagyis most már nincs. - mutattam egy pontra, de inkább csak simítottam meg gyengéden az ujjammal az arcát, mint lett volna ott tényleg bármi más. Persze nem időzhettem el egy örökkévalóságig, így aztán feldobtam egy témát. Tetszett, hogy ennyire lelkes.
- Ami azt jelenti, hogy ha lepakoltunk estig el is rabolhatlak. - kaptam az alkalmon, de meghagytam a választás jogát, ha bármikor meggondolja magát, nem fogok megsértődni. Belegondolva ennyi időt még egy huzamban nem is töltöttünk el egymás társaságában, de ettől volt annyira hívogató az elképzelés. Annyira tetszett a feltett kérdése, hogy nem is győztem minél hamarabb letukmálni a falatot. Egy kortyot még ittam a kávéból, aztán félig újból felé fordultam.
- Ha lenne valakid akiben feltétlenül meg tudnál bízni, mit osztanál meg vele?

Mara & Archie