Táncsak káprázik

Az emberek közel sem egyformák. De ettől volt mindig olyan izgalmas mások szemléletét megismerni, hogy azáltal a sajátunkat is bővíthessük. Meglehet én meg túl sokat filozofálgattam ilyenekről, hogy ne akasszon ki Mara felvetése. A nők egyébként is könnyebben hajlottak az ilyen szentimentális dolgok felé, mint a férfiak. De attól még nem volt megvetendő a feltételezésük. Valami azt súgta, hogy azért akarta mindezt a tudtomra hozni mégis, mert velem szerette volna kipipálni ezt a bakancslistás tettet. Nem kellett ahhoz marhának lennem és leakadnom itt, hogy tovább gondolva még egy olyan mögöttes tartalmat is sejtsek mögötte, nem csak a bakancslista volt fontos az egyenletben, hanem én is. Amennyi mindent csináltunk ketten és éltünk meg az utóbbi időben, ezen nem is csodálkoztam volna. De örömmel vettem, ha ilyen szándéka is volt vele.
- És engem ilyennek ismersz? - kíváncsian emeltem rá a tekintetem, miközben igyekeztem palástolni, mennyire megmosolyogtat már csak a gondolat is. Nem az a berezelős fajta volnam, az pedig semmiképp, aki tahó módon előítéletesen viselkedik, miközben valami olyat fednek fel előttem, ami annak a valakinek nagyonis fontos.
- Szerintem volt az nekünk több is. - céloztam egy apró mosollyal arra, hogy tulajdonképpen mennyire bele tudtunk feledkezni egymásba. Ahogy a szőke tincsek lazán a vállamra estek, úgy vontam magamhoz közelebb a nőt és pár pillanat erejéig szabad kezemet a hátára simítottam.
Különös nyugodtság lett úrrá rajtam, ahogy öleltem itt a fák sűrűjében a természet illataival körbevéve.
Kicsit azt kívántam, tovább is tarthatna ez, de ahogy ellépett, csak hagytam, hogy így tegyen. Nem terveztem szanaszét ezt a három napot, mert nem a programokat tartottam lényegnek ebből a szempontból, hanem egy kicsit több időt szerettem volna valahol vele eltölteni. Kicsit talán önzőn hangzana? Nem hiszem. Ahogy az is feldobott, hogy ennyire jó hatással volt rá a vallomásom, pedig igaz volt az utolsó szóig. Amilyen kudarcnak éltem meg a balesetet, ő olyan hamar rántott ki abból a gödörből. Az átmeneti célok is célok, nem? Mert akkor sikerült adnia azzal, hogy sokszor a kedvében járjak.
Mert csak úgy megérdemelte.
Milyen kis kíváncsi. De igaza volt, én hoztam fel, hogy miféle szokásokat szoktam követni szilveszterkor. Eszerint ez új volt neki és meglehet még tetszik is. Vicces, de engem akit egyébként néha lehetett volna faggatni, akkor sem vallottam volna, Mara könnyűszerrel csábított arra, hogy mégis eláruljam. Fogalmam sem volt hogy csinálja, de veszélyes.
- Az idei... elég furán hangozhat így magában, de az volt, hogy idén itthon tölthessem az ünnepeket a családommal. Ez ugyan csak félig teljesült, de szerintem most sokkal jobban érzem magam veled, mintha a bátyám sikereit hallgathatnám naphosszat. - olyan szempontból már meséltem róluk neki, hogy mennyire rossz a kapcsolatom a bátyámmal és hogy szerintem egy öntelt seggfej. De azt már nem tettem hozzá, hogy miért. Ez az egész sokszor legbelül inkább elszomorított, minthogy csak úgy megrázzam magam és mindez leperegjen rólam. De most nem a szomorúságé volt az úr, nemám. Most úgy éreztem, hogy kerek a világ.
- Te mit kívántál volna idén? - inkább passzoltam vissza a kérdést, aztán eszembe jutott még valami. - Csatlakozol hozzám most ebben?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Tetszett ez a hely. Kevés ehhez hasonló vadregényes tájat láttam még életemben. A fenyő illata masszívan beitta magát a párától elnehezült levegőbe és akkor is az orromba tolult, ha épp beszélni kezdtem. Az avar legalább vastagon takarta a megfagyott sarat és nem kellett attól tartani, hogy valamelyikünk is orra bukna. Nem hiányzott még egy lábtörés. De most olyan jó volt csak belekapaszkodni az ujjaiba. Egy darabig csöndben sétálni, újra és újra felidézni azt a pillanatot. Egyszerűen nem eresztett. Kellett nekem valami, hogy tereljük a témát. De hiába volt a viccelődés a jakuzziról, még akkor sem tudtam teljesen figyelni, amikor Mara is partner lett a viccelődésbe. Esküszöm nem gondoltam komolyan. De olyan aranyos volt, ahogy lelkesedett iránta. Tényleg meg fogjuk kérdezni és innen nézve azt sem tartom kizárva, hogy szilveszterkor ott fogunk mártózni.
- Ha nem lesz meg, akkor veszünk egyet. - bár fogalmam sem volt hol és milyen akad, ebből a szempontból nekem baromi könnyű dolgom volt a fürdőgatyámmal, amit rövidnadrágként is hordhattam. Multifunkcionális. Nem értettem sosem, a nőknek miért nem könnyítik meg sosem a dolgát.
Ahogy Mara vallott, volt valami egyszerű báj abban, ahogy mondta feltehetőleg az egyik gondosan őrzött titkát. Egy darabig csak figyeltem, a szám szegletében a mosoly pedig egyre szélesebbé vált. Én nem voltam sosem az a megrögzött romantikus alkat, de magamat is megleptem, amikor néha én magam is arra vetemedtem. Legalábbis egy vacsi már nekem megütötte ezt a küszöböt, de attól függ ki honnan nézi. Részemről ezek voltak inkább apró kedveskedések, mert szerettem volna látni az örömöt az arcán.
- Ígérem nem nevetlek ki. De ha már felhozakodtál vele, akkor ki vele, mi az? - fogadkoztam. Annyira már ismerhetett hogy legalább ilyenkor tényleg megpróbáltam nem nevetni és néha meglepően jól is sikerült lehozni az akciót. De egyébként sem ellene szólt a kinevetés, inkább a szituációnak.
A válasza meglepett, de a jó értelemben. Előbb a meghökkent arckifejezés ült ki, de inkább tényleg csak az őszinte meglepődöttségtől. Aztán csak szorosabbra fűztem az ujjainkat és közelebb húztam magamhoz, hogy megsimítsam az arcát. Úgy éreztem most neki épp szüksége volt a megerősítésre. Nekem pedig a közelségére.
- Hmm... Akkor mit szólnál, ha összekötnénk a kellemeset a hasznossal és mindezt a jakuzziban tennénk meg egy üveg pezsgővel? - voila, már elő is állt a szilveszteri terv, csak kellett hozzá egy kis motiváció.
Bár ilyen könnyen menne minden más is.
A szilveszteri fogadalmakról általában úgy vélekedtem, hogy a többsége hülyeség. Ezért én szakítottam a hagyományokkal és inkább csak kívánok valamit.
- Én nem fogadok semmit. Minden évben kívánok valamit, hátha bejön. Szerintem a fogadalmakhoz senkinek nincs elég kitartása vagy egy idő után elfeledkezik róla. De ha már arról beszélünk, hogy minden évben jobbak legyünk, azt hiszem ezt már most teljesíted nekem. Most is úgy érzem, hogy jobb ember vagyok. És ezt neked köszönhetem.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Amikor azt mondtam, hogy jobb a véletlenekre bízni magunkat, nem feltétlenül kettőnkre értettem. Mégis olyan könnyeden gyűrűzött be közünk az összhang, a ragaszkodás, hogy ennyire jól éreztük magunkat egymás társaságában, hogy néha azt gondoltam, ez maradhatna így is. Valaki úgy tüntetett ki a figyelmével, mint még soha más, valaki úgy törődött velem, hogy azt talán meg sem érdemeltem volna. Olyan természetes szeretettel tette mindezt, ami lenyűgözött. Ez a nő pedig kétségkívül Tamara volt. Tudtam, hogy nem szabad ennyire elengedni a gyeplőt, de én tipikusan az az ember voltam, aki nem előre törődött a következményekkel.
Kényelmesen fekve figyeltem a diskurálást, közben pedig az járt a fejemben, hogy az elmúlt percekben mi is történt velünk. Egyszóval szédítően jó érzés volt. Mégis láttam Mara részéről egyfajta visszafogottságot, ahogy magunkra maradtunk. Én magam sem tudtam volna megmondani, hogy ez miért zavart.
De nem szerettem magam zavartatni.
Inkább készóülődni kezdtem, visszabillenni a rendes kerékvágásba. Csipkelődtünk egymással, szórakoztató volt, mégis elmém mélyén ott lappangott a gondolat, hogy mennyire visszavágytam abba a pillanatba. Szerettem volna megint megállítani az időt, azt hazudni magamnak, hogy a világ amúgy sem lesz más. A szavai nyomán csak egy gondolat cikázott át a fejemen: akkor telepedjünk vissza az ágyra és éljük át újra.
- Cseppet sem bánom, varázslatos a csókod. - ehelyett szolid mosolyra futotta csupán, szemem sarka pedig épp csak megrezzent a mosoly gerjesztette barázdától, de a tekintetem komoly maradt.
De nem maradtunk.
Már javában a folyosót jártuk kéz a kézben, amikor én is sikeresen tudatosítottam magamban, hogy jót fog tenni a hideg levegő. Kiszellőzteti a fejünket és kevésbé vágyódom majd vissza. Csak Mara kérdése rántott vissza a valóságba. Hagytam, hogy vezessen, ezt szerencsére sikerül remekül megosztani egymás között. Ha ő irányított sem éreztem terhesnek, de én sem akartam leuralni. Annak mi értelme lett volna, ha csak egyikünk elégedett?
- Én szívem szerint megmártóznék egy jakuzziban is akár. - nem mintha olyan nagyon lett volna részem benne, de azt sem tudtam a környéken van-e ilyen egyáltalán. De kecsegtető volt a gondolat is.
- De ez őrültség, ezt csak az északiak bírják. Te mire vágysz? - inkább fordítottam vissza a kérdést, miközben egészen bevettük a fákat. Valóban csodálatos hely volt ez a maga bájával, én pedig örültem, hogy most ezt megoszthatom Marával.
- Volt valaha is bármi kívánságod szilveszterre? Vagy az Újévre vonatkozóan?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

A játékosság mindig is oszlopos része volt kettőnk kapcsolatának. Hogy pontosan miféle kapcsolat is kezdett alakulni, azt voltaképpen én magam sem tudtam, de hűen tartottam magam ahhoz a tényhez, hogy csak hagyom megtörténni a dolgokat. Meglehet egyfelől ez roppant veszélyes volt, hiszen ha túlléptünk egy határt - mégis mi számít határfeszegetésnek és mi vajon tartunk ott? - akkor könnyedén jöhettünk volna ki sérülten is ebből a néhány hónapnyi ártatlan összekapcsolódásból. Egyfelől valóban hihetetlen volt, mi mindent képes volt kiváltani belőlem. Tamara Mason volt az a nő, aki nem csak, hogy egy pillantásával is képes volt elcsábítani, deaki miatt teljesen újszerű gondolataim támadtak és akinek képes voltam sokszor olyan meggondolatlan szavakat kiejteni, melyeket lehet komolyabban gondolkozva visszaszívtam volna.
Mert egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie.
De mi nem azok a felek voltunk, akik gátat szabtak a feltörő pillanatnak. Lehet később mindketten nagyon csúnyán megbánjuk, de most túl jó volt, hogy rálépjek a fékre. Jelentőségteljes és perverz mosoly volt a válasz a kérdésére, de attól még messze voltunk, hogy még annál jobban is engedjünk a kísértésnek. Tudom, várt ránk a környék és a felfedeznivaló. De ahogy csatlakozott hozzám, nehezen tudtam volna azt mondani, hogy akkor menjünk.
Igen Archie, mert túl szépeket mondani jobban fekszik, mint valami olyanról beszélgetni, hogy programok, hová menjünk, mit együnk.
Mi most épp csak megéltük a pillanatot, sokadjára. Hagytam csupán, hogy kiszabadítsa a kezét az enyém fogságából és félig maga alá gyűrjön. Nemúgy helyezkedett, mint aki más tettekre szánja el magát, mégis magával rántott az elemi lénye. A csókja mégsem volt követelőző, sem játékos, de szenvedélyes sem. Csak más volt. Teljesen rá feszült az összes idegszálam és hirtelen már csak azon kaptam magam, hogy ugyanúgy viszonoztam. Különös érzések kertettek hatalmukba. A pillanat, amikor az ajka az én ajkamhoz ért, abban a pillanatban azt akartam, hogy megálljon az idő, és ússzunk a semmiben, míg világ a világ. Már arra sem emlékeztem, hogy hogyan vált teljes szinkronná a légzésünk, simítottam a kezem az arcára és vontam őt még jobban magamra. De a szívem vadul kalapált és a kopogás eltérő ritmusára ocsúdtam fel annyira, hogy rájöjjek ez már nem tőle, de nem is tőlem jön. Mara végül megszakította a csókot, én pedig elégedetlen sóhajjal nyugtáztam ezt. Ebből a csükból nem volt elég, még akartam, végtelent, megszálmálhatatlant. Mégis valami azt súgta, ez a őillanat aljas műve volt. Meg a portáslány bűne, hogy csak úgy tovább illant.
Teljesen meg voltam kavarodva, ilyen intenzitásra sem tőle, sem magamtól nem számítottam és csak azt éreztem, ajkamon még mindig ott ég az övé. Visszavonhatatlanul és tagadhatatlanul elszállt valami a pillanattal amiről fogalmam sem volt valójában mennyi időt ölelt fel. Talán az én arcomra is ugyanaz ült ki, mint az övére, ahogy felém fordult. Volt valami elképesztően bájos a mozdulatban, ahogy a haját tűrte el. Én pedig csak el kellett fogadjam, hogy a közöttünk beálló képlékeny csönd már nem lesz annyira társam, hogy segítsen kiderteni mi volt az imént.
- Sétálni szeretnél? - ültem fel végül nagy elhatározással, miközben voltaképpen arra kérdeztem rá, amit nem is olyan régen még én ecseteltem olyan nagy gonddal. Akkor eszméltem rá, hogy még mindig rajtam volt a cipő, szóval igazából csak őt kellett megvárni ahhoz, hogy cselekvésre fogjuk végre magunkat. Még mindig Niagara Fallsban voltunk és még semmit nem láttunk a környékből. Igaza volt Marának, elragadtattuk magunkat.
- Akkor javaslom csipkedd magad, mert én csak kabátot veszek. - az iménti melankóliának már nyoma sem volt, újfent a viccelődésé volt a szerep. De nem tudtam megállni, hogy oda ne menjek hozzá még egy kósza pusziért, mielőtt felvenném a kabátot és az ajtóba állhassak, hogy véletlenül se legyek útban a cipő felvételéhez. Megint cspán az a két lelkes garázdálkdók voltunk, akik a környék felfedezését hivatottak megvalósítani. Végülis... az is elég szép, főleg ha ő is benne van a képben.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Vicces próbálkozás, de úgy mondja, hogy gondolok egyet és tényleg elviszem Mexikóba. Cinkos vigyorral sandítottam el felé, miközben picit lassítottam. Szerencsére akármennyire is hosszú volt az út, a jókedvemnek semmi sem szabott határt pillanatnyilag, még a fásultság sem.
- Csak egy szavadba kerül és megfordulok. - csipkelődtem vissza ugyanolyan hévvel, de a végét már én is elnevettem. Különös eszsenciája volt ez annak, hogy miképp tudtunk lazán sőt viccesen viszonyulni olyan megjegyzésekhez is, amik máskor már az élcelődés határát súrolta. Ezt csak így megszoktuk, beivódott közénk és akkor sem tudott feszültséget okozni, ha hosszabban piszkáltuk egymást. Igazából fogalmam sincs mikor kapcsolódtunk ennyire egy hullámhosszra. Már a legelején is így lehetett csak nem volt ilyen szembetűnő? Persze akkor még kétlem, hogy komolyan vette volna ezeket a megjegyzéseimet. Igazából az könnyen megtörténhetett volna, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy, én inkább úgy mondanám kicsit megváltozott. Különös, hogy nem voltam Mara mellett annyira türelmetlen mint azt ilyenkor szokás. A katonaságnál megszoktam, hogy száztíz százalékot beleteszek a mindennapjaimba, itt pedig ahhoz képest mondhatni unalmas mindennapok vártak. De most valahogy más volt. Ahogy megtanultam hozzá igazodni is, jobban figyeltem rá és tényleg érdekelt a véleménye. Az meg főleg, hogy ahová jöttünk, jól érezze magát. Meg persze én is.
- Ez nem igaz, ha szükséges, én bírom akár napokon keresztül is pihenés nélkül. - talán már hallott millió sztorit az ilyesmi helyzetekről, de most nem akartam szükséghelyzetekkel untatni. Így is sok sztorimat hallotta már odaátról, kezdve azzal, hogyan is kerültem Atlantába. De ez most mind nem volt fontos.
Nagy inggel voltam, nagyobbal mint amit rám szabtak.
Én csak azért nem vettem fel a kabátot, mert átmenetileg fölöslegesnek tartottam azzal bíbelődni, ha mindjárt belépünk a felmelegített épületbe. Ellenben Mara kabátját így könnyebb volt magam felé húzni, mintha kicsit azzal én is be akarnék takarózni. A mosolyom elég hamar pimaszul görbült, ahogy lecsapott a szúrkálódásomra. Néha megérte így a beszélgetésbe csempészni, már csak az ilyen pillanatokért is. Nem maradtam adósa a viszonzásban, én legyek a jó dolgok elrontója? Végül ártatlanul pislogtam le rá.
- Nem tudom miről beszélsz. De ebből még adhatsz. - persze, hogy nem tudtam megállni, hogy most én ne kezdeményezzek újból. Csak úgy a miheztartás végett, hogy megmutassam, valójában mennyire éber voltam a fáradt vonások mögött. De nem szerettem volna megvárni, hogy fázni kezdjen, inkább hagytam, had induljon el. Kezem automatikusan az övét kereste, ahogy megigazítottam a vállamon a jókora sporttáskát és a rá felhajtogatott kabátot.
Mindjárt jobb idő fogadott minket odabent, bár a szobán még van mit csiszolni. Majd beszuszogjuk. De most csak kényelembe helyeztem magam és onnét szemléltem a látványt. Vagyis igazából a szép kilátásban őt. Mert valóban kíváncsi voltam, mennyire fog tetszeni neki az egész. Amikor a szállást kiválasztottam, szempont volt, hogy ne legyen túl hivalkodó de túl egyszerű sem. Képes voltam órákat is eltölteni azzal, hogy képeket nézegettem a szobákról, amíg erre rá nem bukkantam itt.
- Én csak tesztelem az ágyat. De szerintem elég jó lesz. Megnézed? - játékos takarózással kerestem a kifogást, de igaza volt. Túl kényelmes volt most ahhoz is, hogy egyáltalán levegyem a cipőm. Bocsánatos bűn. De azt hiszem ahhoz már túlságosan ismert, hogy letagadjam a nyilvánvalót. Ahogy hozzám bújt, automatikusan mozdultam úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Félig felé billenve, félig belesüppedve az ágyba. Szerettem az ilyen pillanatokat, amikor csak úgy elidőzhettem a tekintetében. Most megannyi apró csillagot véltem benne felfedezni.
- A kórház leglelkiismeretesebb dolgozójának is kijár a pihenés. Megérdemled, hogy kicsit elengedd magad. - még ha pár napra is csupán. De őszintén úgy éreztem, hogy ez a legkevesebb, amivel kedveskedhettem neki. Nem csak amiatt, hogy annyi mindent tett értem, hanem mert az első olyan személy volt, aki miatt nem az járt az eszemben, hogy mikor mehetek vissza, hanem milyen kifogást keressek a maradásra. Csak szerettem volna még ennyi vagy több ilyen pillanatot megélni vele. Felszabadító volt és varázslatos. Hüvelykujjammal végigsimítottam a kézfején, ahogy a tenyere az enyémbe simult. Ha eddig volt motivációm felkelni, az most végleg elillant.
- Én köszönöm, hogy beléptél az életembe.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Sosem volt szerencsés, ha lesérültem, az pedig kifejezetten bosszantóvá tudott válni, amikor ennyi időre kiestem a gyakorlatból. Nem csak az erőnlétről volt itt szó, hiszen mindent újra kellett hangolnom. A napi menetrendet, a bevetésekre való feszült koncentrációt, az smeretek felfrissítsét. Nem túloztam volna, ha azt mondom szolgálatot teljesíteni olyan volt, mintha egy teljesen másik életet éltem volna. Most először éreztem igazán úgy, hogy nem bántam az egész kihagyást, a lábadozást és a kényszerpihenőt. Életem talán egyik legjobb karácsonyát kaphattam cserébe viszont. Nem túlzás azt mondani, hogy ennyi figyelmet, törődést és szeretetet nem kaptam még senkitől, mint Marától és ezért rettentően hálás voltam. Igyekeztem viszonozni is valamennyit és ami különösen furcsa volt számomra, hogy nem esett nehezemre. Nem éreztem azt a fojtogató érzést amiért ennyi időt töltöttünk együtt, nem volt sok egyáltalán, mi több inkább én is akartam, hogy többet találkozzunk. Nem sűrűn mondhattam el azt, hogy ennyire egyedü módon ünnepeltük meg a karácsonyt, amikor előálltam az origami-díszekkel kidekorált karácsonyfával és amikor igyekeztem nem odaégetni a vacsorát sem. Ugyan nem egy egetrengetően nagy dolognak számító spagettivel próbáltam kedveskedni, de ami azt illeti az önálló főzőtudomány nem szerepelt a repertoáromban. Az ajándékának viszont nagyon megörültem. Nem vártam volna tőle, hogy készüljön, mégis előrukkolt valami elképesztően egyedivel, ami még igazából pofás is volt. Jót nevettem a feldekorált idézeten és nem is akartam leplezni az örömöm. Most műr határozottan állíthattam, hogy mindketten rendelkeztünk egy ilyen kis csodával, ami azt illeti ha nem is láttam, hogy megtartotta-e az első hajtogatásom, valami azt súgta igen. De vajon 999 ilyen egyedi minta el tudna készülni?
- Csupa fül vagyok. - válaszoltam kíváncsian oldalra sandítva Mara felé. Ha az út során milliószor nem kerestem a kapcsolódást vele az út során, akkor egyszer sem nyúltam át az ő térfelére. Néha amikor tényleg teljesen egyenes útszakasz jött, akkor is csak lazán fűztem az ujjaimat az övéivel össze. Annyira ösztönös mozdulat volt ez az utóbbi időben mint a csók vagy a karja megsimítása. Talán nem tűlzó azt mondani, hogy úgy kellett, mint a levegővétel, amely teljes lényünk éltető alapja.
- Várj, ezt tartogasd a látványnak. - szelíd mosoly volt a válaszom rá, miközben kicsatoltam az övet és át is hajoltam hozzá egy apró pusziért. Tetszett már az is, hogy ennyire élvezi az ittlétet, holott még semmit nem látott. Talán a hely varázsa tette, hiszen ilyen gyönyörű fenyveseket sem láttam még én sem. Annyira hívogatóan érintetlennek tűnt, igazi kirándulókedvenc terep.
- Nekem egy laza séta is pihentető. - amint kiszálltam, máris öltözni kezdtem. Mondjuk számíthattam volna rá, hogy ennyire hideg lesz, elvégre a kanadai határ itt tényleg rettenetesen közel van. Ha leérünk a folyóhoz átnézve az ott már nem is az Államok lesz. De  még addig le kell pakolnunk és meg kell tervezni a következő napokat. Készültem mindennel, még térképet is vettem. Na nem mintha a technika nem lett volna épp elég, de egy igazi kiránduláshoz elengedhetetlen volt egy ilyen kiegészítő. Egyébként is majd jó lesz emlékbe. Már épp nyitottam ki a csomagtartót, hogy kipakoljak, amikor meghallottam Mara megjegyzését. Elnevettem magam, de ahelyett, hogy valóban így tettem volna, inkább csak a még nem teljesen összehúzott kabátjánál fogva magamhoz húztam és jó hosszan megcsókoltam. Igen, határozottan jól esett már ez ennyi óra vezetés után.
- Ez megteszi? Szerintem ne vesztegessünk egy percet sem az itt eltöltött időből. Látom, hogy az erdővel szemezel. - szeretetteljes mosoly ült ki az arcomra, miközben gyengéden megcirógattam az arcát. Aztán még hagytam egy kis időt magamnak kiélvezni ezt a percet mielőtt tényleg a csomagokhoz fordultam volna. Még vár ránk egy bejelentkezés és a lepakolás mielőtt bármit is tennénk. A szavaimmal ellentétben mégis olyan jól esett csak úgy elnyúlni az ágyon, miután átvettük a kulcsot a szobához. Nem túl tágas, de nem túl kicsi, cserébe járt hozzá egy óriási ágy és telibe pakolták ablakkal. Már csak arra elpillantani is elég megnyugtató volt.

Mara & Archie