Táncsak káprázik

Teljesen új időszámítás kezdődött azzal, hogy maradtam Atlantában. Most egy kicsit pihentettem az annyira ambiciózus, preciz és maximalista, kötöttségekkel körülhatárolt életemet és megtanultam lazítani. Szerencsére nem esett nehezemre, kicsit hasonlított még a tisztiakadémián eltöltött évekre. Csak itt épp nem a bulikat, az utalozást és a lányokat számoltam, hanem a programokat, amiket megterveztünk karöltve a számtalan gyógytornával. Mert újból erőre kellett kapnom a rengeteg pihenés mellett és nem engedhettem meg magamnak, hogy elpunnyadjak. Így is épp elég ramatyul nézett kia  lábam, ahogy lekerült róla a gipsz.
Még rengeteg láberősítés várat magára, mielőtt visszatérek.
De azelőtt azonban csak úsztam az árral és jól éreztem magam Marával. Sosem gondoltam volna azt, hogy egyetlen nő ennyire kivívja a figyelmem, hogy más eshetőségen még csak ne is gondolkozzak. Persze ott volt a gyógytornász, aki napjában jött és lenyújtotta a sok fekvésből letapadt izmot, de jó hangulatú beszélgetésen túl sosem mozdultunk el. Talán ő szeretett volna, pont mint a pultos lány a telefonszámával. Néhány ártatlan flörtön kívül semmi nem történt. Többre értékeltem egy laza sétát a parkban, egy átbeszélgetett estét és a végtelenbe nyúló közös alvásokat akkor is, ha a film már csak magának ment amíg a laptop be nem mondta az unalmas végső lemerülésében. Ilyenkor nehezebb volt elengedni is, pedig tudtam, hogy délelőtt megint átmozgatós dolgos munka jön. A mankó nagyon hamar nem jelentett akadályt és olykor tényleg én magam mentem be a kórházba, hogy elrabolhassam egy kávészünetre az osztály leglelkiismeretesebb nővérét.
Nem lehetett elég korán tervezni az utazást. Ha akadtak is ugyan pihenőnapok, az időlimit miatt tényleg csak a környéken kirándultunk. De amint lekerült a gipsz, én nem voltam rest kocsit kölcsönözni. Már csak amiatt is, mert jóval könnyebb volt bevásárolni. Többnyire nálam töltöttük az időt, azt pedig meglehetősen aktívan. Ígéretemhez mérten szívesen kuktáskodtam mellette még a tortám összerakásában is. Igaz néha túlságosan is produktívak voltunk, de ezek a mozzanatok annyira a megszokott mindennapjainkká váltak, hogy képtelenség lett volna felsorolni mi mindenben csiszolódtunk össze ilyen könnyedén.
Nem sokkal azután, hogy lekerült a gipsz a lábamról, már fenyővadászaton voltam és nem győztem eleget hajtogatni ahhoz, hogy megalkossam az év legegyedibb karácsonyfáját - igaz többet káromkodtam az egész folyamat alatt mint az elmúlt heteket összevetve. Valódi fenyő pipa, sajátos dekoráció pipa. Nem a legszebb lett, még bőven volt mit fejlesztenem a hajtogatási technikámon, de azt állíthattam, hogy ilyen fát még soha senki nem látott. Ez csak a miénk volt.
Mire az útra sor került, már volt pár kilométer a kocsiban. Máshogy nem is mertem volna bevállalni vele a tizennégy órás utat. Amikor ezt felvetettem, mintha némi bizonytalanságot véltem volna felfedezni de talán csak az időlimit miatt. De mikor vessem be a kérlelő szavakat, ha nem olyankor, amikor meg kell győzni?
Bíztam benne, hogy az eredmény majd magáért beszél.
Szerencsére feltaláltuk magunkat az út során, ha nem beszélgettünk, akkor énekeltünk. Végtelenségig képesek voltunk valamiről sztorizni, én pedig nagyon élveztem ezt a monoton utazás alatt. Persze egy idő után már visszavettem a vezetés jogát, mielőtt még Mara bármit megsejtene. Jól esett az érintése, észrevétlenül is mosolyt csalt az arcomra.
- Ha jól látom már csak negyed óra és lekanyarodhatunk. - válaszotlam még mindig megkerülve a célt. De már roppant kíváncsi voltam rá, hogy vajon rájött-e hová hozom. Azt mondta sosem volt még az országon túl. Igaz most sem tettük át a határon a lábunkat, de terveim szerint átláthattunk a túloldalra.
- Kitaláltad már, hogy hová megyünk? - Ugyan az egyre több tábla, ami a Niagara folyót célzott előrejelezni már sok mindent elárulhatott a helyről. Ha a vízesés nem lett volna önmagában egy óriási látvány, akkor a környék is sok szép látnivalót és rengeteg kirándulási lehetőséget rejtett magában. A domborzat teljes megváltozása, a gyönyörű fenyőerdők amik mellett elhaladtunk mind azt voltak hivatottak jelezni, hogy a vadregényes vidékben rejlő lehetőségek végtelenek. Azt hamar észrevettem, ha kisebb túrákra mentünk Atanta körül, az olyan volt mintha Marát kicsrélték volna. A természet mindkettőnkre nyugtatólag hatott valahol, néha pedig kifejezetten csak a csöndet és a sétát élveztük. Most azonban nem bíztam a véletlenre a szállást sem, így amint megpillantottam a Niagara Falls települést hirdető táblát, már be is nyomtam az indexet a lekanyarodásra. Jóval kisebb volt a város, mint Atlanta, de ha egy valamit elmondhattunk mindketten, akkor az az volt, hogy kicsit jól is esett hátrahagyni a betondzsungelt és a szilveszter előtt annyira túlzsúfolt utcákat. Itt csupán a helyiek meg egy tucat turista lézengett, de így is az egyik kifelé eső apartmanba foglaltam a szállást. Hamarosan meg is pillantottam az üdvözlő táblát és a településhatárt jelző táblát és onnét már csak két utcányit kellett menni, mielőtt a parkolóban megállhattam volna.
- Oké, a szállást már most is át tudjuk venni és ha szeretnél, pihenhetünk egyet mielőtt még körülnézünk. - csúsztattam a kezem a térdére, ahogy Mara felé fordultam miután a motor is elhallgatott. Talán picit gyakorlottabb voltam a hosszas vezetésben, de azért éreztem engem is alaposan igénybe vett az út.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza. Őszintén szólva én jobban félek attól, hogy szegényebb leszek lelkileg, ha valamit nem próbálok ki, mint attól, hogy mi lesz, ha kipróbálom? Engem jobban zavart, hogy korlátot állítok magamnak, mint az, hogy az újdonságban benne van a kudarc lehetősége. Ha nem próbálom ki, soha nem fogom tudni, hogy képes vagyok-e rá, vagy sem. Az élet túl rövid ahhoz, hogy hagyjam elszalasztani a lehetőséget.
- Had sárguljanak az irigységtől, boldognak és elégedettnek tűnsz. Én a helyedbe csak kedvesen mosolyognék rájuk, annál nincs bosszantóbb. Úgyis járok még bent, kár lenne tagadni a nyilvánvalót.  - meghagytam neki a választás lehetőségét, hogyan is érzi magát. De a megérzéseim legtöbb esetben nem csaltak. Aggasztott egyfelől picit, hogy a kollégák már kevésbé voltak jó véleménnyel, a srácokról legalább elmondhattam, hogy szurkoltak. Valami mégis azt súgta, hogy nem kellene féltenem a véleményektől. Végtére is, nem az örökkévalóságig akart itt lenni, nem?
Hát így lettem én valahogy Archibald Coelho. Hiába nem szerettem az úriember légből kapott szövegeit, annyiszor hallottam már a nevét Mara szájából, hogy lassan meg is nyugodhatok. Én talán még értelmesebbeket replikázok az elkövetkezendő időszakban. Már ki sem kértem magamnak ki tudja mióta, egyszerűen hagytam, hogy szórakozzon rajta, én pedig pontosan ettől éreztem jobban magam. A jókedv ragályos, pillanatok alatt. Képes rossz helyzetekben kipucolni a gödör aljáról,  egy gyenge pillanatot megváltoztatni és még a csókot is majdnem meghiúsítja. Ebből már aztán nem engedek.
- Hát akkor ezesetben én vagyok a szerencsés, aki nyert a lottón. - hogy ezen megsértődtem volna? Dehogy. Láttam rajta, hogy ő sem gondolta komolyan. Azok az apró gödröcskék elárulták ott a szája szegletében. A mosolygödröcskéi közelről egészen bájosan hatottak. Valahogy amikor nem jöttek a szavak csak szemeztünk, akkor sem éreztem úgy, hogy tétlenül telne az idő. Minél toöbbször és tovább néztem a szemeibe, annál inkább éreztem úgy, hogy nem is akarom megszakítani a szemkontaktust.
De hát minden jónak vége szakad egyszer.
Maradt a szemlélődés, mert a világért sem hagytam volna ki, ahogy felöltözik. Érzékelhetően lelassult az idő vagy mi lettünk ennyire lusták, esetleg az idő tette, nem tudom. De semmit nem sürgettem, ahogy őt sem marasztaltam. Előttünk volt még az egész nap, hiszen a ruhája szemmel láthatólag megszenvedte. Amit még tehettem, hogy felkínálok neki egy másik ruhát a táskából, de ennyire nem voltam a magam ellensége, az övé pedig főleg nem.
- Jó kis felfordulást okoztunk. - fel kellett ahhoz üljek, hogy alaposan is körülnézzek, de inkább csak megeresztettem magamnak egy büszke mosolyt.
Ezek tényleg mi voltunk.
Amíg Mara az ingemmel bíbelődött, én odébb toltam a megmaradt ép poharat. Nekem felöltözni macerásabb volt, lévén a gipszen fel kellett még hajtogatnom a nadrágot. Megvártam, amíg eltűnik a fürdőben, addig volt rá módom, hogy még a hiányzó felsőt is pótoljam. Lassúságomat remekül prezentálta, hogy Mara közben kijött a fürdőből is. Cseppet sem bántam, hogy az ingembe bújt, rohadt szexi volt benne.
- Mondjuk rendelhetnénk. Farkaséhes vagyok. - dobtam fel mintegy ötlet gyanánt, hogy mit ütemezzünk be. A feltakarítást meghagytam neki, amennyire kapacitálható voltam hogy a anapé közelébe férkőzzek, inkább csak segítettem tartani a lapátot. Nem akartam, hogy teljesen egyedül csinálja. Én legalább annyira sáros voltam ebben a tettben, mint ő. De érzékelhetően változott valami. Nem ellenkezett azonnal, nem szabadkozott és sokkal  természetesebben viszonyult hozzám. Nem voltam rest csókot lopni, amikor nekem töltötte a második pohárral és aztán már koncentrálhattunk is kényelmesen a környékünkön fellelhető éttermekre. Még egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy mit szeret és megállapíthattam azt, hogy ebben is hasonlított az ízlésünk. Mi mindenben lep még meg?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Nem vágyódtam én sehová, legfeljebb gondolatban előre abba a karácsonyba, amit annyira felfestettünk az égre. Azt tudtam, hogy nem voltam közömbös a számára, egy ideje a jeleket is figyeltem. Nehéz lett volna azok után vakon elfordulni, hogy mindenkitől azokat a sejtelmes mosolygásokat és megjegyzéseket kaptam vissza. Pont mint ő a kollégáitól a nővérpultnál vagy a pihenőben. De nem a szóbeli szembesítés nyitotta fel a szemem, hanem az együtt eltöltött idő jelentős növekedése. Nem csak én vágytam a társaságára, ez kölcsönös volt. Néha láttam, ahogy vívódik magával, hogy már tovább kellene indulnia, mégsem tette. Most úgy éreztem minden apró gesztus, indíttatás és elrejtett vágy célt talált. Noha nagy mozgásterem nem volt, azért a kanapé nem szolgált olyan rosszul, főleg mert kényelmesen elfértünk így is. Még mindig eszem ágában nem volt megmozdulni alatta.
- Egy ideje nem. - az én mosolyom is szélesebb lett, ahogy az ő vonásait fürkésztem. Olyan kényelmesen helyezkedett el rajtam, nyomát sem láttam a korábbi zavarának és ez elégedettséggel töltött el.
- Igazából mondhatnám azt, hogy kezdettől fogva, de az nem lenne igaz. Egy darabig jól leplezted, de ilyen kotnyeles kollégák mellett mi marad titok? - céloztam is rögtön arra, hogy mennyi mindenki volt annyira nyilvánvalóan indiszkrét és egyben nehezítették is meg mindazt, ami közöttünk alakult. Ilyen reflektorfényben ki tudja magát teljesen elengedni, nem?
Elnevettem magam a megjegyzésére. El is felejtettem már teljesen a szilánkokat, annyira jelentéktelen tett volt. Ennek így kellett történnie, máskülönben nem sodort volna most azonnal el minket ennyire intenzíven a vágy mint egy morajló vihar. A kinti vihar ellenben csitulni sem akart.
Azért titkon bíztam benne, ha látatlanul fogom a kezét és vezetem, majd magától is akarni fog engem.
- Van valami megmagyarázgatatlan abban, ami alakul közöttünk. De ne akarjuk érteni csak élvezzük. - én is kiélveztem azt az aprópuszit, amit a nyakamra hintett. Jól eső hümmögés szakadt fel belőlem és ha már így helyezkedett, kedvem támadt lustán megcsókolni. A korábbi hévnek már ugyan nyoma sem volt, helyette kiélveztem ajkai puhaságát, csókja édességét.
- Mondd meg te, mit műveltem veled? Ha kell veszünk új poharakat és majd azokat is jól összetörjük. - miközben szórakozott megjegyzést tettem a megjátszott felháborodására, csak játékosan húztam végig mutatójjam a nyaka ívén egészen az állcsúcsáig. Olyan könnyedén el tudtam veszni a vonásai fürkészésében, a szemeiről nem beszélve. Ritkán csillogtak ennyire.
- Na és engem miért tüntettél ki a figyelmeddel? Hiszen pont ugyanazt csinálta még egy tucat másik férfi is. - ha már itt tartottunk, ez engem is érdekelt volna.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

+18

A családom közel sem volt átlagos, apám boldogtalan vagy épp egyenesen toxikus házassága után sosem találta meg az egyensúlyt önmaga kifejezésére, nem lelte örömét különösebben az új családjában sem. Kifejezetten passzív apaszerepben pedig saját magamnak kellett meglelnem az utat ahhoz a felnőtt Archie-hoz, aki ma is voltam. Engem eddig csak és kizárólag a katonaság és az elhivatottság tett boldoggá, itt leltem meg az első igazi bajtársaimat is. Ellenben a bátyám közel állt mindig is apámhoz. Voltak közös programjaik, témájuk, jobban bátorította és mindig ő volt neki az első. De nem ennyi volt az összes minden, hiszen a bátyám volt az élő bizonyíték arra, hogy léteztek természetfeletti lények. Előszeretettel élt vissza az erejével, vágott fel a képességeivel és folyamatosan tesztelt. Ha nem lennének az unokaöcséim, akkor a mai napig azt mondanám, hogy ez egy mocskos dolog. Valahogy annyira nem vágytam most ebbe a közegbe, miután azt is meghiúsították, hogy haza menjek lábadozni. Már csak azért is szerettem volna valami gesztussal kedveskedni Marának.
- Nem. Jól megleszek nélkülük. Itt is tudok karácsonyfát építeni. Majd segíthetsz kitalálni, mit hajtogassak rá. - amennyi tengernyi időm kilátásba került, csoda lett volna ha ki is tudom tölteni. A gyógytorna nem fog annyi időt lekötni, talán két órát? A hármat már sokallom.
- Oda is elmennél? - Mexikó nekem egyáltalán nem volt prioritás, de az pont annyira volt messze mint bármelyik európai ország. De majd kiszedem belőle, hogy még miket preferál. Az biztos, olyan helyre el sem akartam vinni, ahol bármilyen renddfenntartói feladatot látott el a katonaság. Vagy egyik vagy a másik, a kettő nem megy úgy.
Azt hiszem az élete egyik legfontosabb momentumának megosztása jelent valamit. Már csak azért is, mert ezzel betekintést nyerhettem talán egy olyan szegmensébe, amit nem biztos úton-útfélen hangoztatott. Kényelmesen elvoltunk itt, eliszogattunk, pihentünk, messze volt még a nap vége. De ki számlja ezt már amikor egy pillanat alatt kerítenek hatalmukba sokkal intenzívebb érzések minket. Amikor az egyik pillanatban még csak a térdét cirógattam, aztán már fölöttem is támaszkodott. A csókja édes volt, én pedig szörnyen telhetetlen. Az sem érdekelt, hogy épp leszaggatta rólam a ruhát. Fokozatosan fedeztem fel magamnak Mara gyönyörű alakját, ahogy tenyerem siklik bársonyos bőrén, csókjaim pedig néhány lélegzetvétel után a nyaka bőrét is cirógatták. Igazán élvezem, hogy ilyen könnyedén megadja nekem magát, ahogy reagál minden mozdulatomra és érintésemre, hogy egyszerűen összehangolódunk, mintha egy kirakós tökéletesen egymáshoz passzoló két darabja lennénk, miközben vibrál közöttünk a levegő. Aztán belőle előtör a türelmetlen nőci, és igencsak kapkodóvá válunk mindketten a ruhákkal. Őt akarom, mióta csak először realizáltam, mennyire bejön nekem. És hiába próbáltam magam visszafogni, távol tartani magam tőle, igazából legbelül végig abban reménykedtem, hogy így fog végződni valamelyik napunk. Egyikünknek sem kell sok biztatás, nekem egész biztosan nem, de a mozdulataiból ítélve ő sem igényel sok biztatást. Így hát nem is fogom vissza magamat sokáig. A segítségével megszabadulok a nadrágomtól, majd közelebb húzom magamhoz, és elmerülök benne. És ez az érzés minden, amire jelenleg szükségünk volt. Kezeim újra és újra végig járják őt, miközben még közelebb vontam magamhoz. Nem tudok betelni vele.
- Csodálatos vagy – suttogom neki, és egyre inkább elveszek a forró érzések között.

Most az sem zavar, hogy pillanatnyilag begipszelt lábbal csak itt heverésztem. Pillanatnyilag a hónap legszerencsésebb pasasának éreztem magam, tényleg semmit nem csináltam volna másképp. De még kellett idő, hogy szóhoz jussak. Sokszor vált rossz szokásommá, hogy ilyenkor már az öltözködéssel foglaltam el magam. Most a szikrája sem volt a gondolatnak bennem. Tekintetem újra és újra elidőztettem az anyajegyein, az idomain, nőies vonalán és mélyen magamba szívtam az illatát. Újra és újra végigsimítottam a hátán, érezve az időnként előcsalogatott libabőrt és élvezve persze azt, hogy ezt én idéztem elő.
- Nem válaszoltam arra a kérdésedre, hogy miről szoknék le. Szeretek halogatni. Talán erről. De most egy pillanatig sem bánom, hogy kivártam. Megérte rád várni.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

+16
Úgy fest a bakancslista már csak változik. Ahogy a daru a részemről, az övéről a repülés. De ez volt a szép az egéauben, hogy egyáltalán nem éreztem soha egy percig sem soknak vagy megerőltetőnek a beszélgetéseinket. Néha pedig kifejezetten hiányoltam a folytatást, amikor mennie kellett. Ezekről sosem beszéltem neki, pedig ott lappangott minden szavamban, minden gesztusomban és csak remélni mertem, hogy úgy fogadja ezt, ahogy feladom neki. Eddig egy rossz szavam nem lehetett volna rá.
Ritkán tudtam bárkivel elbeszélgetni akár rossz dolgokról anélkül, hogy kellemetlenül éreztem volna magam közben. A családomról is csak leginkább azért feledkeztem el beszélni, mert annyira nem ragaszkodtak hozzám. Ellen a három unokaöcsémről képes voltam bármennyit.
Azt mondják az értékrendek velünk jönnek, mi hozzuk magunkkal őket. Az övé picit családközpontúbb volt, de egyáltalán nem ütött el az enyémtől. Talán csak a célok voltak mások, mégsem éreztem azt sem idegennek. Mara beáldozta azt, hogy találkozzon a rokonauval meglehet talán tényleg nehezebb lett volna visszatérni. Nem szerettem volna, ha emiatt csüggedne és megragadtam az egyetlen lehetőséget arra, hogy a szituáció egyetlen pozitívumára felhívjam a figyelmet.
- Szóval idén én ajándékozlak. Ezt veheted készpénznek. De becsülöm a döntésed, tényleg ez a legkézenfekvőbb megoldás. Én is a seggemen maradok, előbb a gyógyulás, aztán a móka. - hogy milyen móka, még a jövő zenéje.
- Hé, soha ne becsüld le az időt. Hidd el néha ami kevésnek tűnik is hirtelen sok lesz ha a nyakadba szakad. De ha nem is európai út, valahová messzebb is elmehetnénk kölcsön kocsival. - ehhez ragaszkodtam, valahogy tényleg tetszett az ötlet. Az utóbbi években nekem sem nagyon volt időm úgy igazán szusszanni, kidugni a fejem a csigaházból és úgy igazán körülnézni. Mara mellett ez a lehetőség igazán izgató volt.
Ó, szóval te is kötekedsz, ez szép volt.
Széles vigyort csalt az arcomra, ahogy visszavágott. De igaza volt, én fogalmaztam félreérthetően. A mai napi tejszínhabos merénylet után azonban nem az jutott eszembe, hogy majd mint egy jófiú ott adogatom az összetevőket, nem. Szerintem csatatér lesz ez a konyha. Akaratlanul is elsandítottam arra.
- Valamit biztos kell. - sejtelmes vigyort villantottam még hozzá, rá bíztam, hogy ezt miképp értelmezi.
Izgalmas volt a másik féltve őrzött - talán annyira nem is - álmait hallgatni, Maráé egyszerre volt egyszerű és elrugaszkodott, de megérdemelte, hog tényleg többet lásson a világból mint amennyit jelenleg és én kész voltam ebben picit segíteni. De magam sem éreztem rosszabbul, ahogy feltártam mennyire egyszerű dolgok sorakoznak az én bakancslistámon.
De az őrültségek más lapra tartoznak, voltak dolgok, melyekre annyira nem voltam büszke, mint tiszti koromból amikor innom kellett a hordó sörből na de úgy, hogy fellógattak a lábaimnál fogva. Mégis egy beavatást nem tartottam az én őrült tetteimnek, szükséges volt az igaz. De ki csinál ilyet részegen, hogy szándékosan a zuhogó esőbe rohan mert azól valami jó zene és ott rákezdi?
- Másnap vettem egy új telefont, mert az addigi szétázott a zsebemben. - a legrosszabb ami történt csupán ennyi. De arra nagyon kíváncsi voltam, hogy ő mit tartott annak. Biztos voltam benne, hogy nem mindennapi, hiszen Mara sem volt az. Hiába gondolta ennek szöges ellentétét. Ahogy megpróbáltam elképzelni ezt, nagyokat kortyoltam a borból. Egy pillanatra sem vettem le róla a szemem, amikor a sérülés nyomait mutatta, akkor is csak annyira, hogy szemügyre vehessem.
- Szóval már akkor életeket szerettél volna menteni. - összegeztem némi mosollyal, miközben letettem az üres poharat. Még nem éreztem a bor aljasságát, de biztos voltam benne egyszer majd beüt főleg ha mind megisszuk. Továbbra sem hagytam abba a kusza vonalak rajzolását, igaz néhányszor sikerült egy olyan mozdulatot is beiktatnom, hogy mind az öt ujjam vége érintette, majd lassan csúszzattam is szét öt irányba, hogy az egész tenyerem a térdén állapodjon meg. Megrezzent a szemöldököm a megjegyzésére. Épp csak egy nagyobbat dobbant a szívem, miközben visazatartottam egy pillanatra a levegőt. Igazán végig sem futott a fejemen, hogy ez mit takarhat, már veszélyes közelségben volt. Valahol reméltem, hogy van egy ilyen pajkosabb, érzékibb oldala is. Egy pillanatig sem hezitáltam viszonozni a csókot. Mintha az ő mozdulata közben szerettem volna feljebb ülni, de végül az lett belőle, hogy kezem az arcára simítottam, bele a szanaszét kószáló tincseibe. Elöntött a forróság és a vágy, az a vágy amit már hetek óta próbáltam elfojtani, most a csókban igyekeztem minden szikráját belerakni. Magamnak sem tudtam parancsolni, így aztán azt sem tudnám megmondani, hogy mikor ragadtam meg a csípőjét és vontam őt teljesen magam fölé.
- Ha tudnád mióta szeretném, hogy ilyen őrültségre vetemedj. - egyszerre akartam minden porcikáját, hogy a határok megszűnjenek körülöttünk. Kezem mohón kutattott, simította végig az oldalát és a ruhája aljában állapodott meg. De most én kezdeményeztem és csókoltam türelmetlenül ajkaira. A vágyakozás szikrája berobbant a köztünk lévő térbe, és mindketten kontroll nélkül csapongó, türelmetlen, ügyetlenkedő tinédzserekké váltunk. A kezembe fogtam az arcát, és szinte felfaltam a száját, úgy csókoltam ebben a pillanatban, mintha az életem függne tőle. Hiszen éreztem, ahogy minden egyes mozdulattal olyan hullám söpört végig a gerincem mentén, ivódik a zsigereimbe és összpontosul az ágyékom mentén, hogy csak többet és többet akartam. Őt akartam. Mindenhogy.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Lelkes mosollyal bólogattam csak a visszakérdezésére. Ha szeretné, annyiszor mondom ezt el neki, amennyiszer szükséges, hogy így is gondolja. Egyszerre lepett meg és volt izgalmas látni, ahogy időnként zavarba jött. Talán eddig nem volt súlya a szavaknak, hiszen bent voltunk, szórakoztattul magunkat és egymást is. Idekint viszont mehettünk volna kétfelé, most mégis velem tartott a lakásra és még mindig akadtak felfedezésre váró pillanatok.
- Egyszer mindenképp érdemes mindent fentről megnézni. - szolid mosoly ült ki az arcomra a dícsérettől. Nem voltam sosem az a fajta, aki annyira nagyra van magával, persze nem tagadom hízelgő is valahol. De tényleg szerettem volna ha egyszer lehetősége nyílik mindent látni odafentről is. A kilátás mindig magáért beszélt ha gyönyörű tájak húzódtak meg alattunk ha kopár kies hegyek.
Szerettem volna tiszta képet kapni arról, hogy hogyan szervezzünk, elvégre ez egy lényeges eleme volt mindennel. Voltaképp az alapja. Ha valamit, hát azt megtapasztaltam én is a kórházban, hogy néha beköszöntött az őrültekháza. Amikor jött egy rakás sérült, akkor hirtelen az is kevés volt aki bent tartózkodott. Nem is az ilyen esetek érdekeltek, hanem a tényleges, elvégre a mai nap is egész nyugodtan alakult már ahhoz képest, hogy nem pittyegtek még rá. Reméljük így is marad, nem lenne ebben az esőben szerencsés elindulni.
- Akkor megcélozzuk az év végét, a többit pedig rögtönözzük. De akkor ez azt is jelenti, hogy karácsonyra sem mész haza? - amint feltettem a kérdést már meg is bántam. De alighanem ő is tisztában van ezzel anélkül, hogy kimondanánk. Bármelyik ügyelettel rendelkező szervezet úgy működött, hogy vagy a karácsonyt vagy a szilvesztert választhatták a dolgozók, mindkettőt egyszerre nem. Gyanítom a helyi családosok már le is csaptak az előbbi opcióra. Pedig az a hétvégi találkozó sokat javított Mara hangulatán, már abból tudtam hogy eljöttek a roonai, amint megláttam az ajtóban. A család fontos, főleg ha összetartó is.
Vicces volt így egy mankóval táncolgatni, leginkább csak valami hasonlót imitáltam. De Mara mosolya miatt már megérte kicsit bohóckodni. Meg kiderült, hogy egy mankóval is egész jól elbillegek, ha arról van szó. De nem hagyhattam ki, hogy igyunk az ismertségünkre. Anélkül most itt sem lettünk volna. A zene még ugyan elszólt a háttérben, de valahol már talán egyikünk sem arra figyelt. Helyeslően bólintottam a borra tett megjegyzésére. Nem voltam egy nagy szakértő, de ez még ingyen is volt, lehetett volna rosszabb is az íze. Mondjuk ha azért marad itt bontatlanul, mert annyira pocsék, hogy senki nem akarta volna magával vinni.
Kényelmesen elhelyezkedtünk, melyikünk épp hogyan. Kifejezetten jól esett, hogy a térde a lábamhoz ért, de ezt észrevettem már bármelyik másik érintésénél is. Pillanatnyi, kis szikraszerű érzéseket kiváltó, nem olyan szembetűnő. De összekapcsolt minket.
Figyelmesen hallgattam az elmélkedést, egyszerre tűnt kíváncsinak és álmodozónak. Ezek bizony tényleg bakancslistás elemek voltak. De a tortára tett célozgatása megnevettetett.
- Szép országok, igaz én nagyjából csak a repterüket ismertem meg ha nagy ritkán kaptunk kimenőt valamelyik átmeneti állomásozóhelyen. A szabadidő nálunk még annál is ritkább, mint amit te kapsz. Még ha a beosztás nem is nagyon variálódik. De Európa tényleg nagyon szép. Mit is mondtál, hány nap egybefüggő pihenőd van? - persze tisztában voltam vele, hiszen az imént mondta, de erősen elgondolkodtatott az is, hogy esetleg oda ugorjunk ki. Elvégre egy jókora városban tartózkodtunk, innét a helyi reptér sincs messze.
- A tortát elsüthetjük decemberben, ha szeretnél rá indokot találni. De bármikor szívesen leszek a kuktád, hámozni nagyon jól tudok. - céloztam mintegy a szülinapomra is, de nem akartam, hogy csak arról szóljon a beszélgetés. Jó volt most ez így. Mi ketten két pohár bor társaságában.
- Bakancslista? Lássuk csak, egyszer még le kell hatogatnom 999 darumadarat. - kezdtem persze a szórakoztató felével. De ez nem volt olyan igazi bakancslista, végtére is nemrég vettem fel a többi mellé. De ami igazán érdekelt, azt mindig csak görgettem magam előtt.
- Nem is tudom, megélni az élet apró pillanatait, túrázni menni, nyársalni a tábortűz mellett, hullócsillagot nézni egész este, koncertre menni. Ja és még valami, egyszer fel kell hagynom egy rossz szokásommal. De még nem tudom melyikkel. - ezek nem tűntek olyan nagy dolgoknak, számomra mégis azok voltak. Messze a normális társadalomtól ilyenekre vágyott az ember.
Elgondolkoztam a kérdésén, közben pedig észre sem vettem, hogy a kényelembe helyezett kezem egészen közel pihen a térdéhez. Ahogy a válaszon tűnődtem, figyelmen kívül kezdtem mindenféle vonalakat rajzolgatni rá.
- Azt hiszem esőben táncolni egy hosszú kocsmatúra után. Felszabadító volt. Na és neked mi volt az? - míg eltűnődtem, gyakrabban nézelődtem távolra, olykor rá. De a kérdésem nyomán tekintetemet újból bevonzotta az övé.

Mara & Archie