Táncsak káprázik

Nehezen tudtam elrejteni a mosolyt a válasza nyomán, ebből pedig tökéletesen látszott, mennyire is gondoltam én komolyan azt a dorgálást. Igazából örültem, hogy ha picit megkésve is de csatlakozott. Néha tekintetem egészen elidőzött rajta, ha épp nem egy sávot húztam le. Meg tudnám szokni ezt az állapotot, ahogy ott ücsörgött a vizet ellenőrizve. De épp most készülök vissza a korábbi csapásirányba, önzőség lett volna ilyet kívánni. Az időhúzás helyett inkább igyekeztem befejezni a manővert és letörölgetni a maradék habot. Én is a vízbe kívánkoztam már.
Rá bíztam, hogy helyezkedik el, de kifejezetten értékeltem, hogy most inkább ilyen kedve volt. Valahogy nekem is, szinte vágytam az összes kontaktusra. Más sem volt hátra, mint élvezni a közelségét, a melegvizet és azt az ellaztulást, ami sokáig nem lesz a prioritás. Addig kell élni vele, amíg itt van.
Amíg itt voltunk.
Igazából pár napja fogalmazódott először meg a kérdés a fejemben, de sosem volt úgy aktuális az indulásról beszélni. Mindketten szándékosan halogattuk, tereltük el a témát olyan maró félelemmel, mintha azzal valóban nem létezővé tudnánk tenni. Ez volt a legnagyobb hülyeség, amit feltételeztem, de mégis így volt megnyugtató. Még egy picit nem tudomást venni arról, ami elkerülhetetlen.
Nem akartam a válasszal sürgetni, láttam rajta mennyire kényelmetlen az egész. Én is szívesebben beszéltem volna bármi másról, de örültem volna annak, ha teljesen ki tudjuk használni az időt. Na meg kétlem, hogy látott még egy katonai gyülekezőt, az egésznek volt egyfajta sajátos hangulata. Nekem is új lesz, még senki nem kísért olyan, aki nem a rokonom  lett volna. Az utóbbi években már teljesen egyedül indultam útnak.
- De, lehet. Apám egy ideig kikísért. Aztán úgy gondolta elég nagyfiú vagyok már, hogy egyedül menjek. - rövid és tömör történet, de mást nem nagyon tudtam volna sztorizni, sem a bátyám sem más nem kísért el.
- De mások komplett családostul vannak ott a végéig. - tereltem mindjárt el magamról a szót és próbáltam valami érdekeset is mondani. Kezem közben hamar megtalálta az övét, hüvelykujjammal kezdtem cirógatni a kézfejét. Egy darabig csak csöndben figyeltem, ahogy a habot fújkálja. Én is kedvet kaptam csatlakozni hozzá, az is oldotta a beállt csöndet. A végén már attól is kuncogtam, mennyire nyújtogatnom kellett a nyakam.
Úgy fest ő sem szerencsésebb, már ami a munkát illeti. Őt ismerve be is fogja vállalni, ráadásul én sem leszek itt, hogy rászóljak, ne terhelje ennyire le magát. Néha persze úgysem működött, de nagyon sokszor sikerült valami közös programra rávenni.
Kinek akarok hazudni, majdnem mindig.
- Egy baba mindig jó hír. De jó későn szól. Vagy ez hogy van nálatok?  - somolyogtam a megjegyzés mellé.
- Attól tartok te ezt komolyan veszed és beköltözöl a kórházba. Szerencse, hogy két hét múlva már hazafelé tartasz és talán ott nem lesz ekkora őrültekháza. Ígérd meg, hogy nem vállalsz el mindenféle műszakot.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

- Taxival. De még ráérünk akkor hívni egyet, amikor összepakolunk. - úgy nagyjából az egész lakást. Mert semmi olyat nem hagyhatunk itt, ami romlandó. Beszéltünk arról is, hogy két opció játszik, vagy Mara elviszi vagy landol a kukában. Szerencsére már a hűtőben lévő kaják nagy részét elpusztítottuk, tényleg jelentétkelen mennyiség maradt hátra.
Sosem törött le a kezem, mert el kellett végeznem némi házimunkát. Bár az tény, hogy sokat segített ezen az is, hogy a seregben rákényszerültünk a szigorú rend betartására, a közösségi munkánkban való részvételre és még sorolhatnám. Akkor azok ott a közösségépítés jelentős alappillérei voltak, most pedig egyszerűen csak annyira hanyagnak éreztem volna magam, ha csak hagyom, hogy mindent Mara csináljon. Nem feltétlenül hittem a szerepkörök hagyományos felosztásában, elvégre közöttünk sem volt megítélés férfi és női katonák szereposztásánál.
Végül már csak a mosogatnivaló marad, amihez ketten már egyébként is nehézkesen férnénk hozzá. Éreztem, hogy kissé befeszült, így szerettem volna oldani rajta. A puszi és a felvetés talán megteszi a hatását, de nem húzódtam el akkor sem, amikor csak elzárta a vizet és kiélvezte a közelségem. Hagytam neki pár percet, hogy újból kicsit elengedje magát.
- De számolom. - még egy puszi után viszont sarkon fordultam és a fürdőbe vettem az irányt. Nem is olyan rég még gipszben tébláboltam odabent. Emlékszem, ha nem lenne ez a spéci kialakítású kád, akkor fogalmam sem lett volna arról, hogy oldjam meg néhanapján a fürdést. Mara általában jött és segített, de amikor éjszakára volt beosztva, akkor én oldottam meg. A lábam valahol mindig kint kalmipált és úgy kapaszkodtam bele mindenbe mint egy elcseszett polip, nehogy elessek és még valamit összeszedjek magamnak. Ezek azonban inkább tűntek most már vicces emléknek, mint nettó szerencsétlenkedésnek. Csak megengedtem a szokásos kellemes meleg vizet és amíg megtelt a kád, én csak leültem a szélére. Egy darabig eltűnődve figyeltem a vizet, de lassan elérte azt a mennyiséget, ami még nem ment ki. Ezzel is mennyit kísérleteztünk.
Vajon eltelt már az öt perc?
Hogy türelmetlenségem egy kicsit csillapítsam, felkeltem a kádtól és a mosdótálhoz léptem. Egy pár perces borotválkozás épp belefért akkor még, úgyis rendbe kell minden szempontból szednem magam. A hajam így is már kellően rövid volt napok óta, a borostám pedig még a szabadságom utolsó jeleként virított a képemen. Kinyitottam a felszerelt tükrös szekrényt, hogy kipakoljam a szükséges kellékeket. Lassan nekiláttam a rituálénak. Előbb gondosan felkentem a habot, egy ideig elszemeztem a látvánnyal, aztán gondos mozdulatokkal nekiláttam a manővernek. Nem voltam azonban elég gyors, mert Mara épp ekkor toppant be.
- Én is mindjárt kész vagyok. - vettem fel vele a szemkontaktust a tükrön keresztül. Félkész voltam ugyan, de az a néhány mozdulat már nem tartott sokáig.
- Te viszont késtél. - hívtam fel a figyelmét arra, hogy tovább maradt odakint. Na nem mintha amúgy zavart volna, biztosan elbíbelődött valamivel még. Vissza viszont már nem pakoltam semmit a szekrénybe, úgyis lassan elrakásra kerülnek a holmik. Utam a kádba vezetett, hogy aztán majdnem nyakig merülve a támlának dőlhessek. Csak utána nyújtottam a kezem ki felé, hogy segíthessek neki belépni. Szeretném kiélvezni az ilyen pillanatokat vele a végsőkig.
- Tudod min gondolkoztam? - mert persze nem tudtam volna letagadni, folyamatosan eszembe jutott nekem is millió dolog, ahogy millió emlék is. Most mindent utoljára csináltunk itt is és együtt is.
- Kikísérhetnél a reptérre. Persze ha szeretnél.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Mindegy milyen programba kezdtünk mi ketten neki, az általában hamar szórakoztatóvá vált. Nem mindig kellett nekem a forrásnak lennem, Marát sem féltettem. Nagy szerényen persze letagadta, de igazából egy vicces tevékenységhez mindig kellettek partnerek. Nála pedig nem is kívánhattam jobbat az őrültségekhez. Mert igen, olyankor kicsit mindketten megkattantunk és biztosan ha valaki látott volna ilyenkor azt mondaná, nincs ki mind a négy kerekünk. De én pont ezért élveztem az ilyen bohóckodásokat annyira. Pedig dolgozni kellett rajta sokat, Mara nem egyik pillanatról a másikra oldódott fel és nagyon sok alkalom kellett hozzá, hogy ennyire elengedje magát. Kifejezetten tetszett ez benne és tisztában voltam azzal is, hogy nem mindenki tartana ilyen lelkesen velem.
A palacsintasütés nem egy ördögtől való tevékenység volt, mégis akkora felfordulást okoztunk az elkészítése közepette, hogy már-már büszkén néztem körbe a megjegyzése nyomán. Míg pár falatot sikerült betolni, hagytam magam az asztalhoz terelni.
Mert ugyebár itt ebben a káoszban is rend a lelke mindennek.
Mara megjegyzésén jót mosolyogtam. Meglehet az is hozzátett,hogy az én kezem nyomát is viselte. De volt az egészben valami különleges még. Mégsem tudtan tovább kifejteni a véleményem, mert rögtön amint csatlakozott hozzám, járt is a plusz tejszínhab az orromra. Szóra nyitottam ugyan a szám, de a vége mégis nevetés lett. Cserébe viszont én is felkentem a jelet rá a nutellával. Majd az üveget neki is adom, ha már elindulunk. Nagyjából a hűtő maradékát rámoljuk épp ki, de teljesen úgysem tudnánk praktikusan leüríteni. Ahhoz nem volt logisztikus agyam.
- Csak azt akartam mondani, hogy ekkora adag szeretetet aztán senki más nem süt bele. És senki nem kontárkodik a tészta körül sem. - egy laza mozdulattal letöröltem a habot az orromról, hogy aztán csak lenyaljam az ujjamról. Már rég nem foglalkoztunk azzal, hogy a másik előtt ilyeneket illik-e, amikor sokszor megtettük ugyanezt egymással is. A palacsinta gyorsan fogyott a tányérról főleg az övéről. Még én a nagyjánál jártam, amikor mégis csak rátért a tervezésre. Előbb vagy utóbb úgyis meg kellett beszélni a pontos időt. Figyeltem, ahogy mosogatni indul, közben pedig igyekeztem minden egyes négyzetcentijét elraktározni a memóriámban. Tényleg szerecsésnek éreztem magam mellette.
- Délután indul a gép öt órakor, négyre kell kiérni a reptérre, hogy mindennel meglegyünk indulásra. - hiába volt háttal nekem, megint eszembe jutott a reggeli könnyes pillantása. Voltak sejtéseim, hogy miért mosogat. Miután az utolsó falatot is eltüntettem, csak oda sétáltam hozzá és a víz alá csúsztattam a tányért. Nem vártam el, hogy mindent megoldjon, így a pultról az ott maradt dolgokat én kezdtem el feltörölni. Miután nagyjából ezzel meglettem, újból oda léptem csak mögé. Ragaszkodó ölelésbe fűztem előtte össze az ujjaim, miközben az állam megtámasztottam a vállán.
- De addig még van időnk mindent leellenőrizni is és marad egy kis énidő. Mit szólsz egy fürdőhöz? Alighanem a palacsinta után mi még kellően ragadunk. - dobtam fel az ajánlatot, miközben nyomtam egy puszit az arcára.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Ez az egy hét felért majdnem az egész márciusi találkozásaink mennyiségével, de én cseppet sem bántam. Könnyebb volt úgy tudomásul venni az idő múlását, higy közben tudtam minden együtt töltött pillanatunk kincset ért. Csak reméltem, hogy nem okozok mindezzel akkora törést benne, mint aminek apró jeleit elsején megláttam rajta. Nem kívánnék semmi rosszat sem, hiszen boldog időszakot tudattam én is vele.
Aprót bólintottam, ahigy megismételte a palacsintát. Kész voltam mindent megtenni, hogy jó messzire kergessem azokat a viharfelhőket tőle. Ha ehhez az kellett, hogy komplett bohócot csináljak magamból újra és újra. Tettetett sértettséggel ráncoltam össze a szemöldökömet a feltételezésére, hogy pontosan mit fogok megkísérelni. Pedig nagyon jól átlátott rajtam ám.
- De mivel ilyenekkel rágalmazol, lehet a keverőt is elorozom tőled. - a vigyorom annál széleaebb, hogy végre úgy igazán hallottam önkéntelenül nevetni is. Ezt vártam, hogy egy picit feloldódjon és még egyszer a pillanatnak éljen, ne a görcsösségnek. Hiszen mindig ebben rejlett a mi kapcsolatunk varázsa. Caak annyit azerveztünk, amennyit okvetlenül muszáj volt. A többi pedig mindig adta magát.
De fog ez hiányozni.
Már tudta a választ a kérdésére, nem is arra figyeltem, inkább szenteltem neki az összes figyelmem és adóztam a vágyakozás oltárán. Mohón csókoltam az ajkait, ahogy rám tekeredett. Hagytam, hogy a szenvedély csak eleméssze valóságot körülöttünk és egy olyan dimenzióba sodorjon magával minket, ahol más nem is létezett csak mi ketten. Minden figyelmem, kényeztetésem és szeretetem az övé volt.
Sokáig nem is akartam aztán arra gondolni, hogy lassan fel is kellene kelnünk és valahogy elindítani a napot. Szívesen ellustálkodtam volna az egész délelőttöt vele, miközben épp megalkuszom magammal, hogy még egy kicsit bujtogatom. De megmozdulni annál rosszabb volt. A kérdésére sandítottam csak rá, mert egyébként elléteztem volna még egy kicsit gondolatok nélkül is az ölelésében.
- De csak desszertnek. - én is elmosolyodtam, adtam még elsandítottam a konyha felé. Vajon azzal tisztában van, hogy behajtom a fenyegetésem?
- Hol is van az a keverőlapát... - valami azt súgta, ha egy perccel tovább maradunk itt, nem a jótékony melankólia telepszik le ránk. Így motiválnom kellett valamivel, hát már rántottam is le a takarót. Ha megszámlálnám mennyi őrültséget csináltunk eddig együtt meg, akkor ez a mostani nem is tűnne nevetségesnek mellette. Mert valóban feltett szándékom volt akadékoskodni neki, meg zenét kapcsolni és annyiszor megölelni vagy megcsókolni, amennyiszer csak lehetőségem van rá. Az sem zavart különösen, hogy a gyomrom már néha hangosakat kordult.
Nem ia jutottunk el az asztalig, mert én már a pultnál belevágtam villával a palacsintába. Főbenjáró bűn!
Vagy bocsánatos?
- Nálad finomabb palacsintát senki nem tud csinálni.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Szerettem volna úgy alakítani ezt a napot, hogy mindketten inkább a pozitív pillanataira emlékezzünk és ne a negatívakra. Nem szomorkodhattunk az utolsó együtt eltöltött percekig. Erről pedig már akkor döntöttem, mikor megláttam, mennyire nehéz neki ez. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem visel meg, de nem engedhetek teret nem ide illő érzéseknek. Nem kellett sokat fürkésznema vonásait, hogy rájöjjek ő nem most ébredt. De nem akartam faggatni, kényelmesebb volt a jótékony tudatlanságba borukolózni és élvezni a csókját. Nem ellenkezek, amikor közelebb bújik. Az utóbbi napokban különösen tudtam értékelni a közelségét, az érintését, az egész lényét. Megértettem a ragaszkodását, én is ugyanezt éreztem.
- Ne kérdezzem mennyi ideje, igaz? - a szavaim szelídek voltak, ha nem akart, válaszolnia sem volt muszáj. Voltak pillanataink, amikor egyszerűbb volt hallgatni, mert a hallgatás mindennél többet osztott meg velünk. Nem tudtam megállni, hogy megsimítsam az arcát, ahogy újból rám pillantott, feloldozva a pillanatnyi harmóniát. De nem bántam, mert a mosolya mindent megért, engem is arra késztetett viszonozzam, ahtán a csókot is. Olyan természetes gesztusokká váltak ezek közöttünk, mint a levegővétel. Tudtuk egymás mozdulataiból, hogy mire készülünk. Nem igazán tudtam volna megmondani a miértjét, egyszerűen csak így szoktunk össze. Most pedig majd meg kell tanulnunk újra külön létezni. Nem lesz egyszerű.
- Pont így szerettem volna felébredni. Nem akarom tovább vesztegetni az időt alvással, később is ráérek. - majd alszok a gépen. De ezt már nem mondtam ki, mert nem akartam ennél is jobban emlékeztetni a mai program időhöz kötött részére.
- Palacsintát. Ahhoz még talán van minden. De csak ha te is eszel velem. - megértettem, hogy miért szeretne ennyire kedveskedni nekem. Egyrészt mert a gondoskodás eredendően a lényéhez tartozott, de abból, hogy nem akart megmoccanni, inkább arra tippeltem volna, hogy a készülődés által ellopott percekhez is jobban ragaszkodott most. Nem tudtam érte hibáztatni.
- Leszek a kuktád, mit szólsz? - sokszor ajánlottam már fel a félév alatt, ha már mással nem tudtam úgysem segíteni neki. Persze most nem krumplit hámozni terveztem, csak lábatlankodni a konyhában. Én sem akartam messzire engedni magamtól. Még egy apró csókot megengedtem magunknak, aztán komisz vigyor ült ki az arcomra és fordítottam a pozitúrán. Nem hagyom, hogy visszatelepedjen ránk a rosszkedv.
- Vagy beérem veled is. - szándékosan hátráltattam az akcióban, azt szerettem volna ha belemegy egy kis játékba. Most még megtehettük, hogy kicsit eltereljük egymás figyelmét csak és kizárólag magunkra. Én pedig most úgy csókoltam, mintha közben nem lenne holnap, miközben a tenyerem az övére csúsztattam és összekulcsoltam az ujjainkat.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Az utóbbi napok meglepően eseménydúsak voltak. Sejtettem, hogy az igazság valahol ott lapul, Mara több időt szeretett volna velem tölteni mint odabent. Ez egyáltalán nem rá vallott, de egy szóval sem hánytorgattam fel neki, hiszen hálás voltam minden eltöltött közös percünkért. Tudom, hogy miattam csinálta, ahogy a műszakcserét is. Olyan soha egyetlen alkalommal nem fordult elő, hogy két majdnem teljes napot kapjon. Leszámítva a szilvesztert, de azt akkor is megkapta volna, ha nem megyünk sehová.
Igyekeztem emlékezetessé tenni magunknak az utolsó napokat. Ha a tizedikére gondoltam, részben elégedetlenséget éreztem, szomorúságot, de belenyugvást is. Tudtam, hogy így lesz jó mindkettőnknek, pedig néha tényleg csak egy hajszálon múlott, hogy meggondoljam magam és olyat mondjak neki, amit aztán soha többé nem lesz alkalmam visszaszívni. Inkább aktív szervezésekkel töltöttem el az időt és amikor ő dolgozott, olyankor kerestem filmeket, összekészültem az esti programokhoz vagy csak egyszerűen elsétáltam elé. Három alkalommal is elvittem reggelizni abba a palacsintázóba, ahol először jártunk. Minden emléket fel akartam frissíteni, újra akartam élni, hogy minél jobban az emlékeimbe vésődjön.
Ilyen lehetőségem még egy úgysem lesz.
Amikor pedig teljesen magamra maradtam azon kaptam magam, hogy gyakran nézegettem újra a képeket, nyitottam ki és néztem át újra és újra azt a dobozkát, amibe a karácsonyfa dekorációkat és egyéb közös emlékeket pakoltam el. Nem volt olyan nagy, de nem terveztem megválni tőle. Hogy a későbbiekben hová teszem, fogalmam sincs. De nem akartam azzal még egy napot elvesztegetni, hogy hazaviszem a holmijaimat és utána visszajövök a gép indulására. Minden egyes percet Tamara Masonnel szerettem volna eltölteni.
Későn dőltünk ki, mert folyamatosan felmerült valami téma. Mintha mindketten tartottunk volna attól, hogy aztán kifogyunk az időből és elfogy a közös út a lábunk alól. A gép noha csak délután indult, addig még rengeteg mindent el kellett intézni és szerettem volna, ha nem csak a tennivalókra marad időm. Nem kértem arra, hogy ébresszen korán, de örültem volna ha nem tizenegyet üt az óra mire megébredek.
A fények elég tompák voltak még, amikor lassan résnyire nyitottam a szemem. Már előtte is szabálytanaul horkantam fel az egyenletes légzésemből, hogy eláruljam már nem sokáig ragadok az álmok birodalmában. Aztán csak lassan felpillantottam, tekintetemmel nem is igazán kellett Mara után kutatni. Egy apró félmosoly és egy eldünnyögött "jó reggelt" után pedig emeltem is felé a kezem, hogy óvatosan megsimítsam a könnyáztatta arcát. Már azelőtt lebukott, hogy kinyitottam a szemem, mert a szabálytalan lélegzetvétele elárulta mit csinál.
Persze nem ez ébresztett fel.
- Ne itasd az egereket, nem szomjasak. - dorgálónak szántam a szavakat, de egyáltalán nem volt semmi erő sem a hanglejtésemben. Nekem is nehezemre esett ezen a reggelen felébredni és realizálni, hogy az utolsó alkalom amikor egyáltalán látom őt. De most még itt volt mellettem, én pedig nem szerettem volna, ha rossz élményekkel gazdagodnánk. Lágy jó reggelt csókot kezdeményeztem, hogy eltereljem a figyelmét arról, amivel nem kellene foglalkoznia arra, amivel pedig igen. Hiszen ő ígértette meg velem, ne is emlékeztessem rá, hogy el fogok menni. Hát én megteszek minden tőlem telhetőt.
- Mióta vagy ébren? - nem tudtam amúgy sem a pontos időt, de az nekem elég volt, hogy még bőven időben voltunk. Időben ahhoz, hogy elűzzük azokat a borús felhőket.

Mara & Archie