Táncsak káprázik

Április elsején

A harmadik behívóm gyűrögettem. Olyan rég voltam már fronton, pontosan fél éve nem helyeztek vissza aktív állományba. Akármennyiszer olvastam el a levelet, minduntalan csak sóhajtottam egyet. A kötelességtudat és egyfajta vágyódás visszahúzott a sajátjaim közé. De nem volt maradéktalan a várakozásom, ahogy a korábbi két alkalommal sem. Amikor megkaptam a januári levelet, nem tudtam pontosan mi késztetett arra, hogy a jelentésbe azt írjam, még a lábadozási időt töltöm éa bizonytalannak érzem a lábam. Nem éreztem annak egy percig sem, főleg most nem. Majdnem teljesen egyformán edzettem mindegyiket, az állóképességem közem a régi volt. Tettrekészségben sem nagyon szenvedhettem hiányt, hiszen néhanapján eljátszottam a gondolattal, hogy visszamegyek.
Most mégis azon tűnődtem, tudok-e még halogatni. Halogatni a jelentkezést, halogatni a beszélgetést erről az egészről Marával. Olyan jól éreztük magunkat az elmúlt hónapokban. Persze biztos voltam benne, hogy megérti, ha mennék, hiszen sosem beszéltünk ténylegesen arról, mi lesz, amikor mindkettőnknek letelik az ideje itt.
Atlanta megismételhetetlen volt.
Egy részem pedig pont hozzá húzott. A halogatás felé hajlottam, kit akartam én becsapni? Több időt tölteni vele, többet mint ami megadatott. De vajon értékelné? Soha nem avatott be mindenbe, éreztem, hogy még rengeteg olyan titka van, aminek a megőrzéséhez nem engem szemelt volna ki. Ráadásul mostanában egyre többször maradt a szállásán, mondta le random időkben a találkát.
Most is vártam, hogy megérkezzen.
A telefonomra pillantotam, hogy meggyőződjek róla még nem hivatkozott tanulásra vagy plusz műszakra. Ezekért igazán nem is neheztelhettem volna rá. Teljesen megértettem, ha többet akart készülni. Fél lábbal mindketten kilógtunk innét.
Hanyagul hajtottam össze a papírt és hajítottam a pultra kitöltetlenül. Még volt időm azzal is bíbelődni. Persze vágytam a feljebbmenetelre, de most valami olyanra leltem, amit nem szívesen eresztettem volna el.
Nagyjából soha.
Beszélnem kell vele, muszáj lesz. Talán még tudunk a helyzeten változtatni, talán lettem annyira fontos - és önző -, hogy azt mondjam neki, visszajövök, csak várjon meg. Na de hol? Itt? Otthon náluk, ahol még a bátyja is otthon tartózkodott? Keserűen kortyoltam a kólából is, ami nem esett most olyan jól, mint máskor. Ilyenkor olyan lassan araszoltak a percek, legszívesebben felgyújtottam volna az órát ahányszor ugyanazt a számot mutatta. Ugyan magával vont volna egy fegyelmi eljárást, hogy megrongálódott a lakás, de most pillanatnyilag ez sem érdekelt.
Biztos éhes vagyok és ez a bajom.
Tele a hűtő, de meg sem mozdulnék, hogy kivegyek valamit. Tekintetem csak az ajtón pihentettem, egyszer csak meg kell jönnie. Addig pedig fel kell készülnöm arra, hogy mit is mondok. Végtelen mondanivalóm lenne a számára.
De majd az üveg bor mellett. Újból leellenőriztem az asztalt, minden a helyén volt. Ez már inkább volt egy pótcselekvés, mint alaposság. Tudtam magamról, hogy az ilyet álmomból keltve is tudtam. A seregben volt a kiképzés és a mindennapok része, hogy mire jön a reggeli ellenőrzés, az utolsó ágysarok is élére legyen hajtva. Legalább a szépérzékem megalapozott volt és senki nem szólhatott rá egy rossz szót sem. Pont a pontosság miatt tudtam is, hogy fölösleges újra és újra leellenőrizni a terítést.
Végül kattant a zár és az összes fókusz az ajtóra szegeződött. Próbáltam nem annyira ideges lenni, mint amilyen valójában voltam. De Mara már egy csókomból is tudta, ha valami nem volt rendben. Épp csak azt nem tudta, hogy mi. De most próbáltam a lehető legtermészetesebben fogadni. Bő nyájassággal és nagy lelkesedéssel.
- Azt add csak ide. - nyúltam a pizzásdobozért. Valamit muszáj volt csinálnom.
- Inkább mesélj a napodról. Kipihented magad?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Tapasztaltabb rókának nem neveztem volna magam, de tény és való, hogy ennél többször volt szerencsém jakuzzihoz. Igazából jól szórakoztatott a megállapítása, mert eszembe juttatta azt a sok őrültséget, amit csináltunk a bázison.
- Ha a nem hivatalos is számít, akkor rengeteget. A bázison sokszor rögtönöztünk, a bugyogást meg oxigénpalackkal toldottuk meg. Kaptunk is a fejünkre. - még ehhez hasonlót milliót fel tudnék sorolni, de most ennyi vicces is elég volt. Még a végén azt gondolná, én voltam az ügyeletes dezertőr. De mit tagadom, a legtöbb ötlet tőlem jött, ha rendbontásról volt szó. Annál jobban tettem oda magam a harctéren, hogy ne érje szó a ház elejét.
A félelmekről való teljes megnyílás egy teljesen új lépcsőfok volt. Én legalábbis mindig úgy éreztem, kitárulkozni valami olyanról, ami gyengének láttat minket erős elhatározás és bizonyos szintű bizalom mellett működött csak. Így éreztem hitelesnek és kellően személyesnek. Bárkinek bármiről beszélni nem az én kenyerem volt. Ha mégis, azokat sohasem gondoltam olyankor kellően nagy komolysággal. Mert mindenkinek van egy olyan oldala, amelyet mélyen elrejtene és soha nem engedné, hogy óvatlan tekintetek lássák.
Mégis olyan terméazetesnek hatott erről beszélni, mintha csak egy átlagos délutánomat osztottam volna meg vele. Ez mégis sokkal több volt annál és a szempontaktust is legalább annyira kerestem, mint az ujjait. Hálás voltam azért, hogy könnyedebbé tette a témát.
- Egy jugoszláv farkaskutyát kaptam, néha makacs jószág volt, igazi bajkeverő. Az őrületbe tudta kergetni a szomszédokat a dalolászásával. Ha teljesen felágaskodott rám, még nálam is nagyobb volt. De roppant intelligens és mindig hallgatott a parancsszavakra. - szeretettel beszéltem erről a blökiről, nem volt megszokott a környéken, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy egy munkakutyát kaphassak öleb helyett. A seregben is biztos meglelte volna a helyét.
Örültem, hogy Mara kellemesebb emlékekkel rukkolt elő, mint én és a bátyja sem tahó, csak olyan igazi normális idősebb testvér volt. Én is szanaszét szekáltam volna a fiatalabb testvérem, ha lett volna. De esetemben én voltam a kicsi. Nem vettem egy ideje már zokon a bátyám tahóságát.
- Ezt megjegyzem, jobb vigyázni veled. - na nem mintha mi nem tréfálkoztunk volna egymással, de annak más éle volt és általában más vége is. Most is könnyedén merültünk bele a csókba, hogy aztán egy mosollyal nyugtázzam a szavait.
- Én veled? Biztos jól gondolod? - tetszett, ahogy közelebb húzódott hozzám és szembe helyezkedett velem. Most kivételesen próbáltam inkább a beszélgetésre és az apró gesztusokra koncentrálni. Repült az idő vele kéretlenül is. Észre sem vettem, mennyire belefeledkeztünk egymásba, ha pedig nem jön az öregasszony, akkor lehet átlépjük az éjfélt is. Szórakozottan nevetve döntöttem hátra a fejem a támlára, annyira megütközött a banya, de Mara arckifejezése is megért volna egy misét. Hagytam, hogy elhátráljon, de csak egy picit.
- Így hogy csókoljalak meg? Így? - csücsörítettem játékosan felé, hogy oldjam a zavarát. Az öregasszony már amúgy is ránk csukta az ajtót, de kit érdekel amúgy is? Nem csináltunk semmi olyat. Finoman vontam közelebb magamhoz újból a nőt figyelve arra, hogy hagyja-e nekem, szám szegletében pedig izgatott mosoly bújkált.
- Akkor felkészültél arra, hogy kívánj valamit? - érdeklődő, huncut pillantással fürkésztem kékjeit. Ha pedig ő felkészült, akkor még lecsekkoltam az időt. Pont jókor voltunk. Én még nem kívántam abban a pillanatban, amikor megcsókoltam. De pont olyan lágy és mély csókra sikeredett a kezdeményezésem, mint amilyenbe éppen hogy belefeledkeztünk az érkezésünkkor. Szerettem volna, ha emlékezetes marad a bakancslistás kívánsága, olyan, amire szívesen emlékszik vissza ő is. Elkapott a vágy, örvényként szippantott magával az a kellemes érzés, miközben azt kívántam, ez bár ne szakadna meg soha kettőnk között.
Nem tudom mennyi perc telt is el, de a kijelzőn immár a negyedet ütötte el az óra. Az ajkaim bizseregtek, féloldalas mosoly ült ki az arcomra, de nem tudtam megszólalni.
Ilyen van?
Csak figyeltem hosszú perceken keresztül, miközben realizáltam, amit kívántam nem is mutatott túl a pillanat eseményein. Pedig még csak nem is kifejezetten velem kapcsolatos volt. Vajon tetszene ez neki? Mégis annyira jöl esett most csak a csillogó szemeiben elmélyedni. Aztán lassan kapcsoltam is, ahogy eljutott a fülemig a tűzijáték ropogása.
Újév volt most már.
Elnyúltam a pezsgő felé és tőlünk messze tartva bontottam meg. A dugó messzire lőtt el, én pedig azzal se foglalkoztam, hogy az ital épp kiömlik a kezemre és a vízbe. Töltöttem két pohárral és az egyiket felé tartottam.
- Akkor az Újévre és ne feledd, amíg nem teljesül a kívánságod, senkinek egy szót se. - az övéhez koccintottam a poharat és a pezsgővel pecsételtem meg mindazt, ami az előbb megtörtént. De még így sem tudtam megállni, hogy ne adjak még egy csókot neki. Azt hiszem nem is a pezsgő részegít meg, hanem Ő.
És még mi minden van előttünk...

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Tetszett, hogy Mara ilyen könnyedén lazított mellettem, holott az egész jakuzzis szituáció merő viccelődésnek indult. Alighanem a mai napra tényleg elmondhattam magunkról azt, hogy egy sor újdonságot próbáltunk ki.
A csók után még mindig sóvárogtam.
Most azonban elmondhattam magunkról, hogy mindketten kicsit a tartózkodás hívei lettünk.Valami azt súgta, Marának még kell egy kis feloldódás, én pedig csak szimplán tiszteletben tartottam ezt. Egyébként is sok minden egyszerűen csak nem tartozott sneki másra mint kettőnkre.
- Ez a mostani hányadik? - őszintén érdkekelt, de kaján vigyoromat akkor sem tudtam volna elnyomni, ha nagyon akarom. Mindegy is, hogy első, második vagy többedik alkalom, nem kellett sokat győzködöm, hogy velem tartson a következő őrült akciómhoz. Pedig egy újabb lehetőség kínálkozott ezzel arra, hogy akár gyerekesnek is tartson ilyen lehetetlen ötletekkel. Izgatottságot éreztem egyszerre és kényelmesedtem egyben bele a beszélgetésbe. Az érintései megnyugtattak, kicsit olyanok voltunk most, mintha nem is csak néhány hónap ismertség lenne a hátunk mögött. Mara valami eszméletlen módon tudott rám hatni, ami meglehet másoknál évek alatt alakul ki az összecsiszolódás közben. Mert a másikat nem megváltoztatni kell sohasem, hanem elfogadni az összes rigolyájával együtt. Nem volt akkora nagy sztori amit meséltem, mégis mintha tényleg megérintette őt. A kérdésére egy picit el is mosolyodtam. Igaza van, nem tudnék neheztelni rá egy olyan vélemény miatt, amit én magam is osztottam. Ha a bátyám a családom legszorosabb értelembe vett tagja is volt, egy világi pöcsnek tartottam. Ezt pedig nem rejtettem eddig sem véka alá.
- Nem. Megértem, hogy ezt gondolod róla. Őt csak az szereti, akit szándékosan a bűvkörébe ejt. Ezek többnyire a kollégái, meg úgy az egész családom. - elégedetlenül elhúztam ez utóbbinál a szám, hiszen ez is volt az oka annak, hogy én amolyan feketebáránynak számítottam mindig. A többségi vélemény általában mellette szólt. Inkább csak gyengéden végigsimítottam az alkarján, hogy magamat is emlékeztessem, most nincs helye rosszkedvűségnek. Mara egyébként is könnyűszerrel értett annak eloszlatásához.
- Azóta volt is kutyám, Barney-nak neveztem el és elég sokáig elviselt. Igazából általa lettem sokkal felelősségteljesebb. De a seregbe már nem vittem magammal négylábút.  - hálás voltam a témaváltásért, sokkal szívesebben meséltem erről is neki, ha érdekelte. A blöki ugyan az utolsó éveit már inkább apámmal töltötte, de próbáltam vele sok időt eltölteni.
De most rajta volt a sor, hogy meséljen. Még messze volt az éjfél, amiatt pedig egy cseppet sem aggódtam, hogy ne adódna közös témánk. A beszélgetés pont egy olyan elfoglaltságunk volt, ami akadozás nélkül képes volt beszippantani minket.
Őszinte meglepettség ült ki az arcomra, ahogy a tűkkel példálózott. Valahol alighanem elég abszurdnak tűnt, hogy attól fél vagy félt korábban, amivel voltaképpen dolgozik. Persze azt nem állítom, elég biztosan tartja az injekciót, de könnyen meglehet amikor elkötelezte magát a hivatása mellett, még közel sem így állt a szénája. Ettől csak még jobban tudtam becsülni.
- Úgy fest a bátyáink már csak ilyen kellemetlen alakok. De a tiéd legalább idővel kinőtte, hogy keresztbe tegyen neked. - levonva a konzekvenciát azt hiszem megértett ebben engem. Mármint a rossz élményekben. De nem akartam elhallgatni én sem a véleményem előle.
- Meg a hatalmas szíved, az is sokat segít. - lágy mosoly ült ki az arcomra, ahogy kimondtam a szavakat. Kedvem támadt hosszan és lassan megcsókolni, ami még a jóízlés határain belül mozgott.
- Köszönöm, hogy megosztod velem egy ilyen élményedet. A félelmekről beszélgetni nem egyszerű. De én sem érzem úgy, hogy ettől bármelyikünk is gyengébb lenne.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Őszinte mosolyt váltottak ki belőlem Mara szavai. Valaki, aki soha nem azt látta meg bennem ebben a röpke néhány hónapban, hogy mit kellene megváltoztatnom magamban, hanem csak úgy elfogadott. Úgy ahogy voltam. Nem feltétlenül számított előnyösnek, hogy ennyi ötletem volt, hogy ennyire belemásztam az aurájába, hogy magamnak akartam az összes figyelmét. De annyira élveztem, nem akartam, hogy ez itt véget érjen. Minden egyes porcikám tiltakozott az ellen, hogy arra gondoljak, mi lesz aztán az út végén. Kényelmesebb volt nem ezen töprengeni és csak úszni az árral. Kényelmesebb volt a vadakról viccelődni, arról, hogy milyen jó sztorikat találhatnánk mégis ki. Később biztosan lenne mit mesélni arról, mi történt itt és Atlantában.
Nem akartam mindent Marára hagyni, így felajánlottam, hogy beszerzek mindent. Azt persze én sem terveztem, hogy ennyi minden lesz a végeredmény, de legalább próbára tehettem magam, hogy én vajon eltöröm a poharakat, ha egy kézzel két ujjam közé passzírozve fogom, miközben ugyanabban a kezemben tartom az üveget is, hiszen az összes minden más igényeltemindkét karom, de legalább egy üres kézzel kellett átközlekednem mindenhol.
Nincs olyan, hogy lehetetlen, legfeljebb tehetetlen ember.
A poharak épségét konstatálva pakoltam le mindent elégedetten. Kellett némi drukk, hogy kibújjak a köntösből, de annál jobban vonzott a gőzölgő víz, hogy csak úgy itt szobrozzak egy perccel tovább is.
- Ha megosztod velem, én is fogok. - a humor vajon melegít? Nem egyszer dörzsöltem meg a karom vagy a vállam, amíg a vízbe értem, de nem haboztam nyakig merülni a vízben. Egy röpke gondolatra elidőztettem a tekintetem a szabadon hagyott nyakán alkudozva magammal azon, hogy meglepetésszerűen belecsókoljak, de gyorsabb volt ő annál, hogy cselekedjek és máris elhelyezkedett.
Igazából az egész fürdőruhában észvesztően vonzó volt, nem csak feltűzött hajjal. A gondolataim pedig máris szabadosabban tekeregtek, mint azt talán illő lett volna. Ha a jakuzzi a miénk is volt, a szaunába még bárki bemehetett és akkor ennyit a privát szféráról. Késő bánat arra gondolni, hogy lehet azt is ki kellett volna fizetni.
- Még szilveszterkor én sem ültem jakuzziba. - részigazság, amiben ücsörögtem, az nem jakuzzi volt csak valami hitvány utánzata, ami nem idézett elő ilyen kellemes vízörvényeket, mint ez itt. Kezeimet ösztönösen kulcsoltam össze a derekán, ahogy közelebb ült. Meglepett a kérdése, azt épp csak megemlítettem, ennyire megjegyezte? Mara mindig is alaposan figyelt arra, mikor mit mondtam neki. Látszott, hogy tényleg érdekli minden velem kapcsolatos. Ez fordítva sem volt másképp.
- Oké, elmondom, de ne nevess ki. - szerintem inkább volt ez ciki félelem, mi több inkább saját magam korlátozása, mint a körülmények áldozata. Hiszen tudtam, hogy ami helyzet kialakult, az egy szándékosan generált hergelés volt. Most már lényegesen egyszerűbb visszagondolnom az incidensre.
- Egy darabig féltem a kutyáktól. Vagyis ez nem igaz, egy bizonyos kutyától. - miközben beszélni kezdtem, kicsit lejjebb is csúsztam a vízben, amíg a tarkómat nem kezdte benedvesíteni a víz.
- Szóval én olyan tizenkét éves voltam, a bátyám pedig már nagykorú. Szeretett tesztelni engem, hogy mennyire vagyok bátor gyerek. Volt a szomszéd utcában egy jókora bernáthegyi-kaukázusi keverék. Sokszor nagyon jámbor volt az az eb, de néha csak őrjöngve tépte a kerítést. A bátyámat még annyira sem csípte, ki akart jönni rá. Végül sikerült feltápnie a kerítést és a nyomáb a eredt. Velem nem is törődött, csak utána rohant. Én dobálni kezdtem mindennel, amit a földről fel tudtam szedni, amíg magamra nem vontam a figyelmét. Nem voltam elég gyors, de ahelyett, hogy agresszívan támadott volna, satuba fogta a lábam és csak rángatott. Utána évekig féltem annak a kutyának a környékére menni, amíg el nem határoztam, hogy összebarátkozok vele. Az volt az első kívánságom. - utólag érdekes, izgalmnas sztorinak hangzik, de rengeteg éjjelt töltöttem el akkor ébren vagy alig aludtam valamennyit. Egy tizenéves kissrácnak aztán nem lehetett megmondani olyan könnyen, hogy nem ismétlődik ez meg többet.
- Neked volt már olyan félelmed, amivel szembe kellett nézned?

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Valahol velem jövő óvatosság volt, hogy azt feltételeztem, olykor indokolatlanulm sok lennék. Talán sokat balanszolt a tény ezen, hogy a kórházhoz képest egy jelentősebben más közegbe érkezett meg. De most három napra voltunk összezárva és egyszerre voltam ettől rettentően izgatott illetve tartottam is kissé, hogy sok leszek. Eddig ennek semmi nyomát nem vettem észre, pedig a kocsiban sem nagyon bírtam magammal.
- Én bizony. Az örökké pörgős és fáradhatatlan. - kár lenne taqgadni, hogy így van, biztosan rájött már. De a vigyorából úgy ítéltem meg, hogy ezek cseppet sem zavarják. Vajon tényleg elhiggyem neki is dőljek kényelmesen hanyatt csak? Végtére is soha még csak célzást sem tett, nem kezdett el mással foglalkozni vagy nem szabadkozott, hogy visszamenne inkább a szobatársaihoz.
Soha. Egyetlen. Alkalommal. Sem.
Azt mindjárt sejtettem, hogy felkelti a kíváncsiságát a tervem. De nem, nincs olyan, hogy megpuhít és elárulom. Ahhoz túl babonás voltam, hogy ilyen bujtogatásnak egy percig is engedjek, de nagyon jól szórakoztam a helyzeten. Az már egy jó pontnak számított, ha nem mutatott közömbösséget az ötlet ellen, ha még lelkesedett is, annál többet nem is kívánhattam volna.
- Nem-nem. Majd elárulom, ha teljesül. - ismételtem meg mintegy megerősítésként az alkut, hogy ő is tartsa szépen magát. Belement, innéttől kezdve pedig egyetlen egy dolgunk volt, keresni egy jakuzzit, egy jófajta pezsgőt, két poharat amit lehetőleg nem törünk el és kívánni valamit. Már az, hogy ezt ketten csináltuk is eléggé buzdított arra, hogy csináljuk.
De nem szaladtam sehová.
Ő sem szaladt el, hogy ennyire sokat beszéltem a szabályokról, korábbi sztorikról. Mondjuk tekintetem abba az irányba fordítottam én is, amerre ő pillantott: a farkasüvöltés felé. Talán tartana tőle, hogy túlságosan sokat jöttünk befelé? Elvégre rég letértünk a sétaösvényről, hogy egy olysan háborítatlan részen kössünk ki, ami már nem is a hotel fennhatósága. Tetszett, hogy az állatvilág itt kicsit mintha visszafoglalta volna azt, ami az övé, de legalábbis nem engedett belőle. Az épületek melyek mellett elhaladtunk szintúgy azt a természetes beolvadást tükrözték. De érthető, ennek a helynek az éltetőeleme a turizmus, annak pedig mindent alárendeltek.
- Úgy hallottam, errefelé medvék is vannak. - replikáztam szórakozottan a megjegyzésére, de egyáltalán nem gúnyosan. Nem ellenkeztem volna, ha el is indul, de annak még kevésbé, ahogy megcsókolt. Dehogy akart ő olyan gyorsan vissza indulni, nekem meg kapóra jött, hogy kicsit még vissza is tzartsam.
- Tetszik az ötlet. Bár nem tudom, hogy van-e jakuzzi, azt nem olvastam el milyen extra szolgáltatások vannak itt, de a hotelek többségéhez láttam medencéket. Talán itt is akad. - a telefonom a zsebemben lapult, így óhatatlan késztetést éreztem, hogy ránézzek, de ezt már csak akkor tettem meg, miután kéz a kézben visszaértünk.
Mire a szobáig jutottunk, már azt is kiderítettem, nem csak jakuzzi de szauna is van itt. Pedig nem is volt szempont, hogy egy luxus szállást nézzek, elvégre csak a reggeli meg a vacsora tartozott extra szolgáltatásként az árhoz. Nem zavartattam magam fizetni a jakuzziért is, ha a miénk lehetett egész este. Holnap már mit bánom én, ha nem lesz. A vacsira viszont egy rossz szavunk sem volt, a svédasztalról bőségesen válogathattunk, a legtöbb mindent pedig végig is kótolhattam. Változatosan akadtak itt laktatósabb ételek, ahogy a könnyű falatok is ott sorakoztak. Talán ha nem az utolsó napi visszaszámlálás lenne, ennyi mindent ki sem pakoltak volna. Szerencsére az Államokban nem az volt szokás, hogy szolidan ünnepeljünk.
Szerencsémre én hamar megleltem a fürdőnadrágot, hogy aztán köntösben lecsattogjak a bárpulthoz valami minőségi italt is venni, ha már a minbárban már csak rövidek lapultak. Szilveszterkor vagy pezsgővel koccintunk, vagy semmivel. De végül annyi édességgel meg rágcsával értem vissza a jakuzzihoz, hogy alig győztem lepakolni mindent a kád mellé kialakított asztalkára. Feltételezem inkább csak poharaknak szánták. Most képtelen voltam mértéket tartani, nem is akartam volna ki-be mászkálni a helyiségek között ha nem muszáj. A jakuzzi elrendezése pazar volt, kint a szabadban a teraszon, ahonnét a szaunakabin is nyílt. A tetőről megnyújtott megtoldás ugyan takarta kissé a kilátást - gondolom esős időre tervezték -. de az ég is szépen látszott aztán, nem csak az erdő. Olyan érzetet adott, mintha az egész oda tartozna.
- Mindent meghoztam, szóval holnapig ki sem szállunk, ha úszóhártyát növesztünk akkor sem. - viccelődve akasztottam fel a köntöst a fogasra, kényszeredetten dörzsöltem végig a karom a hirtelen csípős hidegben, de már készültem is belemászni a jó meleg vízbe. Mindjárt kellemesebb érzés volt, mint odakint állni a szélsőséges időjárást. Ugyan nem első alkalommal kellett ezzel a jelenséggel találkoznom, de most nem kiképzésen voltam. Most boldogan csatlakoztam Marához és loptam is egy rövid csókot tőle. A bázison sem volt ritka, hogy valamiből kialakítottunk többen egy medencéhez hasonló valamit és akkor abban hesszeltünk, de azt nem is lehetett volna a mostanihoz hasonlítani. Éreztem, hogy kezd megint átjárni az a kellemes érzés, amikor arra gondoltam vele tölthetem az év utolsó napját.

Mara & Archie

Táncsak káprázik

Persze, csak azért nem hagytam volna itt, mert messze volt ide Atlanta. Ez több volt, mint vicces, így cinkos vigyorral értékeltem a viccelődését. De ha már az önigazolásnál járunk, akkor ki kell mondani a nyilvánvalót, hogy mennyi időt töltöttünk el egymással. Nem csak rengeteget beszélgettünk, bolondoztunk és programoztunk, amennyire időnk engedte. De annál több volt a kósza érintés, a másik kontaktjának keresése, egy egyszerű ölelés vagy csók, a szex pedig mint olyan már csak mindennek a végső kivetülése volt. Amikor egy percig sem bírtuk elviselni még csak annak a gondolatát sem, hogy bármi közénk álljon. Részemről legalábbis valami ilyesmi csengett le az utóbbi időben.
És tart azóta is.
Tettetett rosszallással ingattam meg a fejem a felsorolás említésére, de az elmaradhatatlan mosoly jelezte, hogy én aztán nem nehezteltem rá. Sokszor nehéz volt komolynak lenni mellette, pedig aztán voltak szép számmal ilyen pillanataink. Ha az élet tényleg egy móka lett volna, akkor végig nevetnénk. De mindketten igényeltünk mást is, meghallgatást, komolyságot, vigaszt a hosszúra sikerült napok végén.
- Akkor te mindenképp megérdemled, hogy ezt a sok mindent kipihend. Főleg engem. - én is partner voltam a magas labdákban, hiszen miközben előadta magát én roppant jól szórakoztam a próbálkozásánl, ahogy szeretné elhitetni velem, én mennyire másodlagos vagyok.
Elnevettem magam a megjegyzésén. Rettenetesen kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg csatlakozik-e hozzám vagy inkább marad a saját módszerénél és úgy köszönti az Újévet, mint eddig. Izgalmasnak tűnt már ebben a pillanatban is, hogy mégis csatlakozni szeretett volna, sosem osztottam meg ezt a szokásomat még másokkal. Előbbi kérdésére bólogattam csupán lelkesen, aztán már az én szám elé emeltem a mutatóujjam, mintegy jelezve én is pontosan így gondoltam.
- Akkor egyezzünk meg, hogy egyikünk sem mondja el mit kívánt. Csakis abban az esetben, ha teljesül is. - ajánlottam alkut is mindjárt hozzá. Én sem voltam az a fajta, aki az ilyen kis titkait kikotyogja bárkinek. Az ideivel kivételt tehettem, hiszen nem éreztem úgy, hogy nem teljesült volna. De ezek a kívánságok az én vágyaim voltak, néha komolyabbak, néha szinte lehetetlenek.
De hé, most is itt vagyunk.
Mara kérdései abszolút jogosak voltak. Az egész kívánság szintén játékszabályokra épült. Az én játékszabályaimra. Persze ha nagyon csalni szeretne, akkor úgyis fog. De feldobta a kedvem az, hogy érdekelte, talán velem együtt tartaná is be.
- Általában amikor kívánok, akkor csak alaposan magamba nézek és végiggondolom, hogy mi az, ami még nem teljesült, de nagyon szeretném, hogy megtörténjen velem. Valami olyan, amit abban a pillanatban nagyon hiányolok és amitől úgy érzem, hogy én is jobbá tudnék válni. Volt már, hogy arra gondoltam, tiszta lappal kezdhessek egy régi megromlott barátságot és ne haraggal. Aztán pedig igyekeztem szem előtt tartani és teljesíteni. De már kívántam olyat is, hogy leküzdjem egy félelmem. Úgy gondolom, hogy a pillanatnyi vágyaink amikor erre gondolunk nem csak átmenetiek, hanem egyfajta tudat alatti én által küldött jelek, hogy nekünk erre van szükségünk. Na, az első ilyen vágyad lesz az igazi, mert azt időd sincs realizálni, csak érzed, hogy kell. Nagyon kell. Megjegyzem, ha beszállsz ebbe, akkor nem ér csalni. - utóbbi megjegyzésemhez még egy szórakozott kacsintást is mellékeltem, hogy elvegyem az élét a mondandóm valódi komolyságának.

Mara & Archie