Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 80 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 80 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (130 fő) Szomb. 20 Ápr. 2024 - 20:27-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


it will not be easy

A múlt néha megkísért EmptyElodie Rhodes
Tegnap 10:37-kor


Put me up & put me down.

A múlt néha megkísért EmptyLuna Wheatfield
Vas. 15 Szept. 2024 - 18:36


Legacies FRPG

A múlt néha megkísért EmptyAdmin
Vas. 15 Szept. 2024 - 16:41


nothing is what it seems

A múlt néha megkísért EmptyLevana Moon
Szomb. 7 Szept. 2024 - 15:57


Rookie mistake

A múlt néha megkísért EmptyHeath Snyder
Szer. 4 Szept. 2024 - 9:13


when we first meet

A múlt néha megkísért EmptyZoey Woods
Szer. 4 Szept. 2024 - 8:25


Uborkaszezon uborka nélkül

A múlt néha megkísért EmptyClara McLeod
Vas. 1 Szept. 2024 - 19:09


Oh, the view!

A múlt néha megkísért EmptyBethany Montgomary
Vas. 1 Szept. 2024 - 9:24

Megosztás
 
A múlt néha megkísért
Minden mágia megköveteli a maga árát.
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyPént. 24 Nov. 2023 - 15:03

Véget ért a játék
Archíválásra került
Moderator
A staff
Moderator
Elõtörténet :
A múlt néha megkísért B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
az élet írja
Titulus :
Elfogadó szép üzenet
Kapcsolatban :
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
User :
staff

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyPént. 24 Nov. 2023 - 13:40



Végső soron jól esett ez a beszélgetés, bármelyik mozzanatára is gondoltam vissza. Olyan szinten oldotta a feszültség gátjait, hogy amire elártük a határt, már csupán azt a megkönnyebbülést éreztem, amely a napokban volt oly szíves elkerülni. Ugyan némelyik kérdésemnél, megjegyzésemnél hezitált volna, de betudtam annak, hogy biztosan átrágja, amit mondana. Az ő szemében csupán egy céltalan kölyöknek tűnhettem, de igazából nem szerettem volna jelen pillanatban több gyanút magamra vonni. Épp elég volt néhányakkal osztozni egy olyan titkon, amit rajtunk kívül nem sokan tudtak - és ez így volt jól.
Bólintottam csupán a kérdésre.
Máskülönben nem kérdeztem volna, nem igaz? Mindig érdekelt mások meglátása, én pedig olyasfajta személy voltam, aki szívesen szippantotta magába mások szemléletét mint holmi szivacs. Elvégre a kamaszokról amúgy is azt feltételezik, hogy képlékenyek. Gondolják is csak azt a továbbiakban. Elgondolkodtató volt a mondandója, talán túlságosan mélyen is. Hosszú percekig csak hallgattam, miközben magam elé néztem. Igyekeztem felidézni az eseményt, milyen volt és mennyire nyomasztó érzések kerülgettek a napokban. Már eltelt egy év, el kellene tudnom engedni. Most én is azok között éreztem magam, aki inkább magam miatt törődtem vele, mint miatta. Ezt nagyon jól látta.
Végül egy apró mosolyt csúsztattam a szám szegletébe, hálásran pillantva rá. Örülötem, hogy a hezitálása ellenére megosztotta ezt velem. Hisz még mindig idegenek voltunk egymás számára semmi több.
- Ava Morris egy nagyon kíváncsi lány volt, azon kívül, hogy mennyire adott a látszatra.  Remélem soha senki nem tévelyedik arra az útra. - senki nem gondolta volna, hogy utánunk jön, hiszen ő aznap este a középpontban akart lenni, reflektorfényben a csodálói körében. Mindannyian jobban jártunk volna, ha akkor nem botlik mégis a körünkbe. Abba a szedett-vedett kovenbe, aminek létjogosultsága már akkor megkérdőjelezhető volt.
Ahogy megállt, még szemeztem a házunk sziluettjével, de a megjegyzésére újfent csak biccentettem. Sejthettem, hogy tudja itt már csak kik laknak, elvégre elkopott a többi szomszéd az út nyomán. Mi estünk ennyire ki a határon és ezt nem is akartam nagyon titkolni.
- Tökéletes lesz, adtál némi töprengenivalót. - újabb apró mosoly suhant át kissé réveteg ábrázatomon, de nem akartam tovább pazarolni a szót. Már megköszöntem, hogy elhozott, elfogytak az én szavaim is. Némi várakozás után végül kiszálltam a kocsiból. Ahogy a lámpák elé értem, még visszaintettem a férfinak, csak utána vettem a nyakamba az infoványos földutat. A hideg levegő csak úgy letódult a tüdőmön, kellemes, fájóan hideg frissességet hozva magával. Szükségem volt rá, hogy ismét egy kevésbé komor arcom mutassam, mire hazaérek. Nem akartam sem kérdezősködést, se kétkedő pillantásokat.
Jól vagyok, azt hiszem.


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzer. 27 Szept. 2023 - 7:55

Enyhe mosollyal fogadom a megjegyzését, mert nem tartom magamat különösebben erős léleknek, de értem, mire céloz. Engedem, hogy eméssze az elhangzottakat, a saját szavait legalább annyira, mint az enyémeket. Nem kell mindig minden csendet kitölteni. Van munka, amelyet csak a hallgatás végezhet el.

A kérdés azonban már más lapra tartozik. A szemem sarkából sandítok feléje, hogy lássam az arcán tükröződő érzelmeket vagy akár csak azok árnyékait. Már ha vannak. Ha elég büszke a fiú, aligha pillanthatok meg rajta bármit is. Nem hibáztatnám. Elgondolkodva szippantok a nedvességtől és tudattalan élettől hemzsegő levegőből. A bőrig ázott éjszaka súlyos leheletét még az autó méregdrága légszűrői sem tudják teljesen sterillé változtatni.
- Tényleg érdekel? - kérdezek vissza, de nem hagyom, hogy a csend hosszan elhúzódjon. A limuzin frissen mosott fekete abroncsai most mély, nagy kiterjedésű tócsába gázolnak. Az úttest megsüllyedhetett valamikor, mert a szélső záróvonal koszszürke hunyorgás csupán a habzó vízfelszín alatt. Nem megyünk túl gyorsan, a fiatalember ablakának túloldalán mégis zavaros mocsokfüggöny emelkedik, átcsapva a mellettünk húzódó fasorokon. Hallom a hullámzó dübörgést az alvázon is, mintha maga Ava ütné az öklével az autómat odalentről: 'Hogy merészeltek szóba hozni?'
Magamban elmosolyodom.
Örülhetnél. A fiú épp megérkezett a temetésedre. Egy kis késést már csak megbocsátasz, kisasszony?
- Egyike volt a legrosszabbaknak. Sokan voltak, de nem elköszönni jöttek. Nem az ő vendégei voltak, hanem egymáséi. Ehhez hasonló temetéseknél gyakran előfordul. Mindenki valami mást gyászolt. Magányos események. Már ha egy halottat ugyan megillet a társaság egyáltalán a kötelező nyakkendőkötésen túl. De azért ne érezd rosszul magad. Ava Morris előreszaladt. Úgy könnyű. Nem az a hibás, aki nem érte utol aznapra.

Lassan húzódom félre, ahogy feltűnik előttünk a bekötőút torkolata, amelyet az utasom említett. Úgy állok meg, hogy kilépve ne merüljön vízbe a cipője. Nagy cseppekben esik, de talán most már nem fázik át a csontjáig, amíg elér haza. Nem sürgetem őt. Most, hogy állunk, a figyelmemet feléje fordíthatom teljesen, elszakítva tekintetemet az úttól. Ránézve éppen csak a szemem sarkában jelenik meg pár apró ránc. Mosolyféle.
- Szívesen és jó éjszakát. Ha még most is itt akarsz kiszállni.
Nem fogom kitenni, ha meggondolta magát, de nem várom el azt sem, hogy őszinte legyen egy vadidegennel, még ha legszívesebben ülne is itt egy kicsit. Ha nyitja az ajtót, nyissa csak. Későre jár. Otthon talán nagyobb biztonságban van, akármi is jut eszébe erről az egészről, mint egyedül.



There is always the return.
And the wound will take you there.
Charles Talent Manx
A rose harbori falka tagja
Charles Talent Manx
Elõtörténet :
Titulus :
rose harbor temetkezési vállalat sofőrje
Zenedoboz :
Karakter idézet :
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért UjObPmH
User :
hellebore

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyKedd 19 Szept. 2023 - 13:53



Így, hogy csatlakoztam a társaságához mérlegelni kezdtem azt, hogy vajon mit ér meg egy hallgatás, miközben úgy süppedek a gondolataim mélyére, mint egy puha és kényelmes matracra, de aztán ahogy érzem, hogy ez a matrac egyre jobban csak dagad és fojtogatni kezd ahogy túlnő rajtam, minden porcikámat beborítja és hirtelen a levegő is elfogy.
A felismerés riasztó, ahogy a következő pillanatbana  fojtogató érzés miatt végül kicsit nagyobb levegőt vettem. Nem feltűnően, nem is kapkodtam utána, de le kellett nyugtatnom magam mielőtt még visszarántódnék. Nem tudtam mégis miféle témát dobhatnék fel a fickónak, akiről csak annyit tudtam, hogy itt dolgozott a temetőben. Biztosan volt neki is kedvenc témája, elfoglaltságai, gyanítottam, hogy nem minden áldott alkalommal szívesebben töltötte a munkahelyén az idejét, mint amennyire szükségszerű volt. Bár ahogy vetettem rá egy pillantást, nem úgy tűnt, mint aki bánná mindezt. A csönd mégis sokkal rémisztőbbnek hatott, mint az, hogy egy idegen mellett ücsörögtem a kocsiban. Tekintetemmel inkább a lámpák szökkenő fényét kezdtem el követni.
Mint megannyi szanaszét száguldozó apró lélek.
Azonban az tetszett, hogy nem ellenkezett, ajánlott másik lehetőséget, csak elfogadta, amit kértem. Talán egy kicsi bizalmat mégis szavazhatnék neki és még csak zokon sem vette a megjegyzésem. Nem mintha én lennék a legalkalmasabb társaság egy ilyen pillanatban, de most be kellett érnie velem.
Igazából ő választotta a társaságom.
Az is magára vonta a figyelmemet, hogy ez a kocsi mennyire nagy volt belülről. Még sosem láttam igazán bele, hiszen kívülről sötétített ablakokkal minden kíváncsi tekintet elől elkendőzte a benti atmoszférát.
- Különös hangulata van már annak is, ha idebent vagyunk. - lehet nekem volt csak szokatlan az érzés és neki már annyira nyilvánvaló velem ellentétben, de hát nem voltunk egyformák. Mégis a fejemben visszhangoztak a szavai: ott vagyok, ahová tartozom. Valahol én is szerettem volna végre ezt érezni, de az most egy teljesen más lapra tartozott, neki mégsem hozakodhattam volna elő egy ilyennel.
-  Erős lélekre vall, aki egy ilyen helyre mondja ezt. Persze minden nap, minden temetés más és más. - talán erről volt inkább szó. Aztán persze ott bujkált bennem az érzés is, hogy bizonyára hülyeségeket is beszéltem, de inkább egy kérdés kezdett megfogalmazódni bennem.
- Az ő temetését milyennek láttad? - ahogy észrevettem, sok dolog feltűnt neki velem kapcsolatban anélkül, hogy szóltam volna róla. Most pedig, hogy lassan a fényeket is magunk m,ögött hagytuk, tekintetem felfüggesztettem a sötét esőfüggönybe burkolt égboltra. Innen már tisztán látszott. Ahogy a környezetet is úgy ismertem, mint a tulajdon tenyerem. Tényleg érdekelt, ha már én akkor nyakig merültem az önsajnálatba.
Az idő, ami egyeseknek elketyegett, nekünk még mindig érték volt.
Itt álltunk lassan a semmi szélén. Egy jókora családi házon kívül más itt nem volt, csak a mi önfenntartó gazdálkodásunk. Nem is akartam igazán feltartani, sem hosszú percekig ülni a kocsiban, mégis nehezemre esett kiszállni mellőle. Nem lehettem ennyire gyenge ebben a pillanatban, így némi hezitálás után, de az ajtót nyitó apró kallantyúárt nyúltam.
- Nem akarlak feltartani, köszönöm a fuvart.


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzomb. 16 Szept. 2023 - 11:01

Nehéz dolog nem-észrevenni valamit, ha az ember egy vérfarkas tűéles érzékeivel éli az életét. Én egyébként is figyelmesnek termettem, az apró részletek elfogására való hajlamaimat pedig a fertőző farkasharapás csak még inkább fölerősítette. Hatodik érzékem, mely afféle titokzatos módon működő hangulati radarként puhatolózik körbe mindenhol, legalább ennyire megbízható: sokban magyarázza, miért is vagyok igazán alkalmas a személyes diszkréciót megkövetelő helyzetek kezelésére. Ebben a pillanatban, ahogy méltóságteljes lassúsággal végiggázolunk a városka fénylő nedvességbe burkolózó főutcáján, azt is csalhatatlanul megérzem, hogy az utasomat sötét gondolatok nyomasztják és környékezik egyszerre. Mintha elég ilyenje lenne, hogy a két vállán meg a kócos feje tetején sorban megüljenek és úgy is akadna, amelynek nem jutott hely. Komoran engedem mélyre az autó sötét levegőjét a tüdőmbe, alattomban próbálva belekóstolni, miféle keserűséget hagy hátra a nyálkahártyámon. De gondolatolvasó persze nem vagyok. A fiú érzései az övéi. A természetfeletti léttel járó hiperérzékenység nem jár tisztánlátással.
- Jól van. Mindjárt odaérünk.

Nem találom különösnek, hogy nem akarja az ajtóig vitetni magát. Ismerem a halottaskocsi felbukkanásához fűződő hiedelmeket. Nem szoktam senki otthonának a kapuja elé állni, ha nem szükséges. Nagyon ritkán volt az.
- Változatosabb, mint elsőre gondolnád - villantom felé a tekintetem egy pillanatra, bár a hangom szelíd és a vonásaimon sem tükröződik neheztelés vagy sértettség. Igaza van, persze, ha a lényeget tekintjük, mégis... több dolog történik egy ilyen autó körül, mint amire akár csak én számítottam. Arról nem is beszélve, hogy az emberek holtukban is megőrzik a sokféleségüket. Még akkor is, ha ők maguk nem is látszódnak a koporsófedélen át. Mindig megtalálni őket azokban, akik eljönnek a szertartásra... már akkor, amikor eljönnek egyáltalán. Aváéra rengetegen eljöttek. - Persze nézőpont kérdése. De amikor a volán mögött ülök, ott vagyok, ahová tartozom. Erre nehéz ráunni.
Válaszomban készülődő mosoly felhangjai bujkálnak, de nem teszek más megjegyzést. Különösen arra nem, hogy talán éppen ennek az érzésnek a hiánya nyomasztja itt mellettem: elvégre aligha tudok bármit mondani, ami használna és úgysem kérdezne soha ő maga sem ilyesmit tőlem. Fennhangon túlontúl furcsán hangzana.
Azt hiszem.
Az utolsó kanyarban járunk. A szellőzőrendszeren át beáramló nedves léghuzatban ott terjeng a mocsár semmivel össze nem téveszthető vad-szaga. Arrafelé nem nagyon járok farkasként sem. Alattomos vidék. Még az eső frissessége sem tudja elfedni a tiszteletet parancsoló atmoszférát, amelyhez immár egészen közel értünk, farkasorrom szerint legalábbis.
Egy-két perc, és lehúzódunk majd az útszélen. Innét már hamar haza fog érni.



There is always the return.
And the wound will take you there.
Charles Talent Manx
A rose harbori falka tagja
Charles Talent Manx
Elõtörténet :
Titulus :
rose harbor temetkezési vállalat sofőrje
Zenedoboz :
Karakter idézet :
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért UjObPmH
User :
hellebore

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzer. 13 Szept. 2023 - 8:12



Az idegen noha elsőre furcsának tűnt, voltaképp csak a dolgát végezte. Na nem azért, örülnék neki, ha enge még nagyon sokáig nem kellene úgy szállítania, ahogy dolgozott ő munkaidejében, de azért néha éreztem, hogy ennek a szele megkísért. Kezdetben, amikor elkezdődött az erőmmel való hadakozás, volt halálfélelmem, de halál közeli élménynek is éltem meg talán. Most ebbe belegondolva egy pillanatra kirázott a hideg. Nem volt jó ómen egy temetőben azon gondokozni, hogy milyen érzés a halállal kacérkodni.
Kay, te teljesen bolond vagy!
Kellett némi hezitálás, hogy csatlakozzak a fickó mellé, akinek először a vonásaiból próbáltam kiolvasni, hogy mégis mennyire lenne tanácsos élni a felajánlásával, hogy ha nem is haza, de legalább egy darabig elvisz. Egyrészt mert mi már egészen kint a mocsárnál laktunk, másrészt pedig anyáméknak sem akartam volna magyarázkodni, hogy miért hoztak haza egy halottaskocsival. Úgy jöttem ide, hogy arról senki más nem tudott és örültem volna, ha ez így is marad. Semmi kedvem nem lett volna a továbbiakban is azt hallgatni, hogy miért nem tudok továbblépni és miért kell nekem mindig ugyanazokat a köröket futni - megjegyzem már nem így van, ez csak pillanatnyi megingás volt. Majd idővel úgyis jobb lesz, nem? Ugye jobb lesz?
- Különös, hogy pont egy idegen lány, akit csak látásból ismertem a suliból. - biztosan sok olyat látott már, hogy random emberek megálltak valaki sírjánál ezek szerint, vagy ne akarjak erre következtetni? Voltaképp mit tudhatott ő az ittlévők és a még élők hajdani kapcsolatáról? Bár lehet a hely teszi, ilyenkor önidegenként lép be az az ember is, aki már elszámolt saját magával. Mintha nem is magáért jönne ide, hanem valami megfoghatatlan hívására figyelne csak a lélek. Én mindig kényelmetlenül éreztem magam, ha a temetőbe kellet jönni, elvégre a látogatást többnyire olyanok ejtették meg, akik örömüket és békéjüket lelték abban, ha egy hozzátarrtozójuk sírját gondozhatták. Különös dolgok voltak ezek.
Egy darabig figyeltem én is az utat, a fények időnként megcsillantak a kocsi motorháztetőjén, ahogy az előre boruló lámpák alatt elhaladtunk. Tényleg jó sok idő eltekt már azóta, hogy ide jöttem, hiszen még javában fent volt a nap a horizonon. Ilyenkor csak az járt a fejemben, hogy az idő mégis mennyire múlandó, fölöttem pedig erősen ketyegett az óra. Hallottam történeteket felmenőkről, akik túl makacsak voltak, hogy elengedjék a valójukat. Újból rossz érzés kerülgetett, de igyekeztem nem kimutatni.
- Köszönöm. Akkor az utolsó bekötőútig elég lesz, ha ebbe az irányba megyünk. - nem akartam túlspilázni, de így talán azt is megválaszoltam neki, hogy igen csak hazafelé venném én is za irányt. A csönd most valahol szerfelett nyugtató volt, azt pedig elengedtem, hogy bármi is töténne velem. Az már megtörtént volna, nem? Ami Avával történt, hogy csak úgy eltűnt, nem aggasztott, hisz én tudtam az igazságot, már rég halott volt, amikor jelentették az eltűnését.
- Biztos egyhangú lehet ugyanazt a munkát csinálni nap mint nap. - törtem végül meg a csöndet. Elvégre én csak annyit láttam az egészből, hogy frukázot fel és alá különféle koporsókkal. Elvégre nem ő volt a sírásó, csak a sofőri teendők tartozhattak rá. De mit tudhattam én minderről, aki még a temető közelébe is csak a legszükségesebb esetben jártam ki. Ava sírját is némi keresgélés után találtam meg.


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzomb. 2 Szept. 2023 - 21:29

A fiatalember búskomorság atmoszféráját hozza magával. Nem vagyok meglepve: mi is vidította volna fel itt? Emellett egy olyan tinédzser józan, figyelmes távolságtartását is árasztja, aki nagyon is tisztában van vele, miféle lehetőségeket hordoz egy idegen férfi autójába beszállni elhagyatott helyen. Ezt a halvány, de egészséges feszültséget meg sem próbálom feloldani, természetes viselkedésem pedig úgysem ad rá semmi okot, hogy erősödjön benne. Érzem, ahogy méreget egy kicsit. A belső világítás időközben ugyan elaludt, a műszerfal fényei azonban halvány derengésbe vonják mindkettőnk kontúrjait. Jól láthat.
Röviden megrezdülni érzem a vállamat. Nem tiszteletlen vállvonás, ami Avát illeti, de azért vállvonás. A halál különös dolgokat csalogat elő az élőkből. Éppen ahogy ő is mondja.
- Néha nem is kell őket ismerni.
Késztetést érzek, hogy felé pillantsak a szemem sarkából, de nem teszem. Valami azt súgja, szüksége van egy kis tapintatra, ami az arcvonásait illeti. Lassan közelítünk a főbejárat elé, és a kapusházban várakozó temetőőr hunyorogva és görnyedten, mint aki alig bírja vonszolni magát a viharkabátjában, lomhán kitárja a kapu szárnyait. Intek neki. Az oldalsó ablakot borító vízen át torzan érzékelem, hogy visszaint.
Kint vagyunk az utcán.

A főutat, amelyre ráfordulunk, régies stílusú, görbe nyakú utcalámpák szegélyezik mindkétfelől. Rose Harbor van elég kicsiny - és elég tehetős - város hozzá, hogy jusson forrás az arculatára vigyázni. Fényük a sírkert komor sötétje után életteli világosságban fürdeti a nagy limuzint, és én éppen csak egy kicsit gyorsítok. Könnyed huszonöt mérföldes tempó. A fiú megszólal, s ha végigmondta, beleegyezőn hümmögök. Igaz, a szemöldökömet azért engedem feljebb moccanni.
- Te vagy az utas. Te mondod meg, hogy legyen. Ha nem akarsz hazamenni.. - válaszolom nyugodt zöngéjű hangon, félszemmel a lámpák és lámpaközök alatt váltakozva fehérlő-feketéllő profilját figyelve. Mindkét, rövid bőrkesztyűbe bújtatott kezem a kormányon tartom, nem csak megszokásból vagy professzionalizmusból, de ezúttal azért is, hogy távol legyenek tőle. Befelé vezető irányba haladunk, a lakóházak és üzlet-homlokzatok közt lelassítva illedelmesen. Akkor sem vinném elhagyatott mellékutakon, ha az rövidebb lenne. - ...ott szállsz ki, ahol jónak látod. Nem kell megindokolni.
Szívesen mennék biztosra, hogy minden rendben van vele, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy személyeskedni kezdjek. Kénytelen vagyok beérni azzal, amit saját magától oszt meg velem. Elhallgatok, engedve, hogy megfontolja a dolgot. Az autó csendes dorombolása meg a halkuló eső kövér cseppjeinek loccsanása túlvilágian nyugodt szavú, kékesszürke ragyogást kölcsönöz a lassan elúszó utcáknak.
Lassan a városka szívébe érünk.



There is always the return.
And the wound will take you there.
Charles Talent Manx
A rose harbori falka tagja
Charles Talent Manx
Elõtörténet :
Titulus :
rose harbor temetkezési vállalat sofőrje
Zenedoboz :
Karakter idézet :
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért UjObPmH
User :
hellebore

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyKedd 29 Aug. 2023 - 11:30



Mint ahogy sok szülő tanítja az aprótalpújának, bizony ne állj szóba idegenekkel, én pont ilyen ívben tettem erre a mélyen az elmémbe vésett szabályra. Voltakáppen mikor hallgattam én úgy igazán bárkire az utóbbi időbben? Nem kellett nekem arról papolni, hogy a tinédzser attitűd minden egyes attitűdjét magamra kentem, amivel aztán nem is jutott ki kevés a bajba keveredésből. Erről kellett nagyon gyorsan leszoknom és olyan viselkedést tanusítanom, ami példamutató volt nem csak anyámnak, de az egész kovennek és nagyjából jelenleg az egész városnak. De hát nem is voltam már az a kisfiú, akinek a kezét kellett volna fogni, amiért valami olyat tesz, amit önszántából mérlegel és dönt el. A felnőttlét hajnalán sosem volt egyszerű lavírozni, amikor még sokan gyereknek néztek, mi több sokszor én magam is gyerek fejjel szemléltem dolgokat és csak a hőn vágyott elismerés kellett, hoogy ténylegesen is komolyan vegyenek. Ehhez persze nem a legjobb módszerekkel éltem.
Tudom mit tettem akkor. Tudom, hogy én is hibás voltam.
Az idegen kocsiját figyelve annyira nem is tűnt idegennek, ide tartozott, ennek a helynek a fojtogató, kesernyés nyomott világához. Ettől függetlenül nem úgy festett, mint aki rosszul érezte itt magát, mi több, mosolygott és úgy figyelt engem. Furcsa egyvelege ez a temető összképének, ahová nem örömükben mentek az emberek. Persze az öltöny is a teljes kollekció részét képezte, mégis olyan elegánsan hatott az én szakadt és ázott farmerom mellett. Még csak ennyire sem tisztelem meg a halottakat, bár nem állt szándékomban még ide jönni, amikor elindultam.
Valóban így lett volna? Ennyire elhomályosított a bűntudat, hogy semmire nem emlékeztem, csupán arra a tömegre, amely megjelent? Népszerű lány volt, noha soha nem ismertem igazából közelről. De tisztában voltam vele, hogy a halálához nem kis közöm volt, emiatt is éreztem leróni a tiszteletem a temetésén. Könnyebb utat választottam volna, ha meg sem jelenek.
Annak, hogy így döntöttem, részben morális jelentősége volt, részben pedig szerettem volna, ha nem csak azt látják, hogy rossz döntések halmazát tudom meghozni.
- Nem ismertem igazán. - válaszoltam végül a megjegyzéseire. Nem akartam, hogy azt gondolja, szorosabb kötődésem lenne hozzá. Bár lehet csak nekem tűnt most ennyire egyértelműnek, azt semmiképp nem szerettem volna ha a bűntudat ismét kirajzolódik az arcomon.
- Inkább egy figyelmeztetés az ő halála, hogy az életünk mennyire múlandó. - jól esett, hogy már nem fáztam annyira az átázott ruhától, idebent kellemes idő volt és őszintén szólva még nem is ültem halottasszállító kocsiban. Azért meg nem bíztam benne.
- Egy kicsit kijjebb esik a városból a házunk, de nem várom el, hogy addig vigyél. - pillantottam végül én is fel rá. Innen közelebbről sokkal marconábbnak tűntek a vonásai, mint odakintről a félhomályban, amit a belső világítás igyekezett kompenzálni.


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyPént. 26 Május 2023 - 7:19

Én is tudom, hogy akivel itt találkozik az ember, azt nem lehet akárhogyan megszólítani. Általában nem is szoktam; ugyan én magam viszonylag sok időt töltök itt - különösen olyasvalakihez képest, akinek senkije nem nyugszik itt -, ám a belső kényszer, hogy mások temetői magányát tiszteletben tartsam, ma is ugyanolyan erős bennem, mint az első napokban. Különösen, hogy velem összeakadni idebenn nem egyszerű találkozás. A városka lakói számára sokkal inkább tartozom a sírkerthez ilyenkor, mintsem őközéjük - érthető hát, ha még annyira sem vágynak a társaságomra, mint a többi látogatóéra. A holtak és az elveszettek között azonban testvériség van, és a sír előtt elveszetten ácsorgó fiatalember felé ha szolgálattal nem is tartozom, azt mégis megérzem, hogy van helye a fekete Heritage teljes jogú utasai közt.
Ma este mindenképpen.

- Tudod te, hogy mit kell mondani - mosolygok rá. Nem túl szélesen. És futólag, mert errefelé mindig vigyázok, hogy ne villogtassam a szemfogaimat hosszasan. Sötétedés után, ebben a túlvilági levegőben valahogy hajlamosabbak megpillantani a különös dolgokat még az átlagemberek is. Egy pillanatig elnézzük egymást. Közben az eső finom szitálása nagyobb cseppekre váltó, lágy áztatássá dúsul körülöttünk. Kivárom, hogy a fiú mérlegeljen. Feszültséget vagy türelmetlen merevséget nem érez rajtam, tartson akármeddig. Aztán mozdul; beszáll mellém és én várok egy keveset, mielőtt hagynám elaludni a belső világítást.
Hadd vegye szemügyre a kocsit, amelyre éppen most bízza rá magát.

Mialatt becsatolja a biztonsági övet, újból felkapcsolom az előbb leállított ablaktörlőt. Az esőérzékelő vezérlője ráérős lomhaságra inti a limuzin roppant szélvédőjén végigseprő lapátokat.
- Csak nem emlékszel - válaszolom finoman, egyetlen villanással feléje sandítva. Halk nesz csupán, ahogy osonva elindulunk; elforgatom a kormányt. A nagy dízelmotor óriás nyomatéka játszi könnyedséggel indítja el a közel háromtonnás karosszériát. - Én voltam a kocsisa.
Nem nevezem meg, egyrészt illetlenség volna Avát megzavarni vele, másrészt felesleges. Nem ő a téma, nem igazán; nem áll szándékomban ideültetni őt közénk. Csak azért mondom, hogy újdonsült utasom is tudja, nem kell magyarázkodnia. Nem kell, mert épp annyira jelen voltam, mint ő. Éppen ezért, ha akar, beszélhet róla. Ha nem, akkor pedig hallgathat. Ahogy megígértem. Szinte oda sem figyelve bekapcsolom az ülésfűtést, még mielőtt vékony kabátján át megérezhetné a bőr kárpitozás átható hűvösét.
- Nem mintha emlékezned kellene. Jobb is, ha nem. Nem ezért voltam ott. És te sem. Állíthatsz az ülésen, ha kényelmetlen.
Ráfordulunk egy szélesebb betonútra. A főbejárat hatalmas, csavart vasdárdákból kovácsolt kapuzata még a sötét távolba vész; a mellettem ülő érezheti, hogy bár itt már megtehetnénk, mégsem gyorsítottunk fel semennyire. A rose harbori temető kisvároshoz képest nagy, öreg városhoz képest azonban egyáltalán nem az.
Azzal, hová akar menni, mind a ketten ráérünk odakint foglalkozni.



There is always the return.
And the wound will take you there.
Charles Talent Manx
A rose harbori falka tagja
Charles Talent Manx
Elõtörténet :
Titulus :
rose harbor temetkezési vállalat sofőrje
Zenedoboz :
Karakter idézet :
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért UjObPmH
User :
hellebore

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptyHétf. 22 Május 2023 - 13:23



Nem akartam itt tobzódni a végtelenségig, de az valóban igaz volt, hogy teljesen elfeledkeztem az idő múlásáról. Eltelt egy év és mégis olyan élénken élt bennem minden mozzanata ennek az eseménysorozatnak. Okkal kaptunk szogirítást, bár igazából akár az elzárást is megérdemeltük volna. Utólag mindenki okosabb, a tetteket pedig nem lehet visszacsinálni. Ennek a súlya akkor is a vállam nyomasztja, ha mélységesen bánom, amit megcselekedtünk. Nem volt egyszerű megtenni az első lépést, de innét visszatekintve a sokadikat sem.
A férfi szavai könnyedén rántottak vissza a gondolataimból, amit még az autó motorjának monoton dörmögése sem tudott elhessegetni. Kénytelen voltam már reagálni a környezetemre, bunkó nem akartam semmiképp sem lenni, végtére mégis csak egy temetőben voltam, ennek jelentőségteljesnek kellett lennie. Nem voltam hívő, de a helyet egyébként is körüllengte a egy különös aura.
- Pedig úgy festesz abban az öltözetben. - hamar rájöttem, hogy ő a halottasszállító sofőrje, elvégre akárkinek nem adták volna csak úgy ezt a kocsit. Sok különleges dolog zajlott itt a városban, sokról én magam is tudtam, hogy miképp és miért úgy történnek, de ez nem tartozott közéjük. Nem ismertem a férfit régről, arcról sem, mintha nem olyan régen érkezett volna meg Rose Harborba. Mostanában sok az új arc, fogalmam sincs miért választják épp a mi környékünket arra, hogy letelepedjenek.
Néha legszívesebben én menekültem volna, hogy ne fojtogasson az itteni légkör, a megannyi elvárás és a figyelő tekintetek.
Még azonban nem szántam el magam, hogy végleg hátat fordítsak ittlétem miértjének. Lehet egyszerűen hangzott volna, de nem volt az. A férfi felkínálása viszont lehetőségként csillant fel, hogy ösztökéljem is magam a hazamenetelre. Na nem kezdtem el azonnal mosolyogni, egy idegent még mindig fenntartásokkal kezeltem, legyen az akár egy rendes temetőszolga.
- Csak ha nem gond. - a nadrágom zsebeibe mélyesztettem a kezem a telefonom biztonságot nyújtó markolatát keresve, ahogy közelebb léptem. Csak akkor húztam ki ismét az egyiket, amikor előre hajoltam és a kilincsért nyúltam. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy normális vagyok, amiért nem jöttek az indokok, miért ne szálljak be egy idegen mellé. De végül beültem mellé.
- Nem láttalak még erre sem. - jegyeztem meg félig elharapottan a mondatot, miközben bekötöttem magam. Egy kis bolyongás a temetőben, amirőlk senki nem tudott, hogy erre jöttem és egy fura fazon, aki hazavinne. Nem vagyok teljesen normális, de mikor voltam az?
- Mondjuk nem túl sűrűn járok ide...


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzer. 10 Május 2023 - 17:00

A tekintetében gyanakvás ül.
Nem furcsa: sötétedés után vagyunk, a temetőben. Lefogadom, hogy nem vagyok ismerős neki, ahogyan ő sem ismerős nekem: ha az lenne, már beugrott volna, hiszen a reá eső szórt fényben könnyű végigtekinteni rajta. Magas, karcsú fiatalember, igazán fiatal: álltában is meglátszik rajta, hogy nem régóta ilyen nyakigláb. Markáns vonásai minden nyúzottsága ellenére nem vedlették még le teljesen a kölyökévek lágyságát. Tíz év múlva nagyon jóképű férfi lesz. Addig viszont még az, ami. Megázott kamasz srác, aki ittfelejtődött, a szürkület összehúzott sötétítőfüggönye mögött. Szomorúsága még úgy is tapintható körülötte, hogy immár háttal fordul a faragott márvány sírkőnek.
Az államat kissé megemelve engedem, hogy szemügyre vegyen. Tüzetesebben is, ha akar. Így igazságos. Az autó úgyis elárulja neki, amire kíváncsi; amire a legelsősorban kíváncsi. Ahogy közelebb lép, felkönyökölök az ablakba. Nemigen láthat belőlem így sem sokat, ám a mennyezetbe foglalt világítótestek mindenestül megmutatják neki a jármű fekete bőrrel bevont, ásító utasterét. Elnézem őt egy pillanatra. Minden tolakodás nélkül.

- Nem vagyok én úr, hogy megtisztelj - részesítem végül fanyar félmosolyban. Érzékelheti, hogy nem akarom ugratni vagy kioktatni. Hallgatom egy pillanatig az éjszakából áradó vizet, ahogy a hűlő levegő ráncaiban szétfutva bekebelez mindent. Belélegzem a föld meg a bomlásnak indult növények párás keverékszagát. Édes dízelfüst keveredik belé, és az én orromnak - ezen a bestia sem tudott változtatni semmit - mind közül ez a legkedvesebb. Megemelem a szemöldökömet, a fáradt kölyök felé közelebb esőt. Szándékom szerint tele megértéssel. Én sem nézek ki soha igazán kisimultnak.
- Ha épp hazaindulsz, szállj csak be. Elviszlek. - A korábbi mosoly egy pillanatra újból megfordul az ábrázatomon, épp csak addig, amíg hangsúlyos kattanással feloldom az ajtózárat belülről.
- Nem kell beszélgetned velem.
És persze jönnie sem kötelező. Ha egyedül maradna inkább, egy szavába kerül. De ezt magától is biztosan tudja. Nehezen róhatnám fel neki, ha nem szívesen száll be egy idegen autóba éjnek évadján.



There is always the return.
And the wound will take you there.
Charles Talent Manx
A rose harbori falka tagja
Charles Talent Manx
Elõtörténet :
Titulus :
rose harbor temetkezési vállalat sofőrje
Zenedoboz :
Karakter idézet :
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért UjObPmH
User :
hellebore

A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért EmptySzer. 10 Május 2023 - 11:50



Szoktam figyelni a természet küldte apró jelekre, a lenyugvó nap csalfa fényjátékára, a levegő gondterhes elnehezülésére, az erdő által suttogott megannyi üzenetre, de most mindez nem számított. Ahogy az utam sem volt tervezett, amely ide vezetett. Hiszen már otthon kéne lennem, segíteni a húgomnak leckét írni, beadandót, tanulni valami pluszt a versenyre még.
Leróni jöttem a sajnálatom, enyhíteni a bűntudatomon.
Mintha az bármit is megoldott volna, hogy a sírkövet figyeltem, egy olyan személy sírkövét, aki számomra nem jelentett semmit egy semleges iskolatársnál egészen addig, amíg megpecsételtük a sorsát. Ezzel együtt pedig a sajátunkat. A történtekre még mindig úgy éreztem, hogy nincs bocsánat és hiába takaróztunk kényelmes kifogásokkal, istenként  tetszelegtünk egy ember élete fölött.
Szinte észre sem vettem, ahogy besötétedett, olyannyira belemerültem a gondolataimba. Nem lett volna szabad hagynom, hogy ismét győzzön az önmarcangolás, de az utóbbi időben egyébként is egyre több problémám adódott. A végzős év, amikor valami nagyot, maradandót kellene elvárások szerint alkotni, amikor bizonyítanom kellene mind a koven, mind magam és a város felé, hogy méltó vagyok a nevemre és mindarra, amit a létem képvisel. Amikor különösebben meg kellene erőltetnem magam, hogy megmutassam, mekkorát fejlődtem és nem gyötörne folyamatosan gyenggeség, orrvérzés és bizonytalanság.
A hitem néha erősen meginog saját magamban.
A tejfehér ködön pengeként hasított át az autó fényszórója, amit ugyan meghallottam, nem törődtem vele. Csak akkor fordultam meg, amikor már a sírkőről verődött vissza, végignyaldosta mindkét lábam és csak nem akart elhalkulni még pillanatokkal később sem. Érzékeltem, hogy megállt mögöttem, azt pedig igazából megvárnom sem kellett, hogy tudjam, mindjárt hozzám szólnak.
Előbb csak végigmértem a férfit, majd a kocsit. Miért is gondoltam volna azt, hogy más érkezett volna meg, mint a halottasszállító, az élet pedig néha groteszk humorral időzít. Igaza volt abban, amit mondott, még ha egyébként a szikrája sem merült fel bennem, hogy tovább maradjak.
Ennyire elrohant volna az idő?
Végül mégis csak hátat fordítottam a sír magányának, beleértve ezzel a legsötétebb gondolataimat is, elengedve a bűntudat kezét és belekapaszkodva a lehetőségbe, hogy ne csak azért lépjek egyet odébb, mert elzsibbadt a lábam a hosszas ácsorgásba.
- Jó estét önnek is. - nem egészen láttam mennyi idős, így tartottam magam az udvarias megszólaláshoz. Hiába a kivilágítás, annyiszor mégsem jártam itt, hogy ismerjem személyesen az itt dolgozókat. De közelebb léptem.
- Egy esernyőt? Nem, köszönöm. - noha nem öltöztem fel a legmelegebben, mi több, a köd csak pillanatról pillanatra jobban rontott az esélyeimen, hogy átázás nélkül hazajussak, azért még nem igényeltem segédeszközt. Én jöttem így ide, ha megfázok, legyen az is az én problémám.
- Egy árva lélek sem szeretne itt maradni. Én sem. Köszönöm, hogy szólt.


Emme


As long as there is darkness, there will be dawn
..
Kay Llewellyn
A Llewellyn koven tagja
Kay Llewellyn
Elõtörténet :
Titulus :
végzett gimnáziumi diák
Kapcsolatban :
Családi kötelékben

Zenedoboz :
Karakter idézet :
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
A múlt néha megkísért De0add0aa27b0371b6303e80b2d77836bad711d6
User :
kaynemar


A múlt néha megkísért Empty
TémanyitásA múlt néha megkísért Empty

Ajánlott tartalom

A múlt néha megkísért Empty
 

A múlt néha megkísért

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next