Külsejében leginkább édesanyjára ütött. Száznyolcvanöt centijével ugyan viszonylag magasnak számít, ám nyúlánk, könnyű felépítése miatt kisebb termetűnek tűnik. Sötét haját szívesen hordja változatosan, napról-napra kénye-kedve szerint, igazán megnőni mégsem hagyja, ahogy az időnként - hóbortból vagy lustaságból - megtűrt borostáját sem. Mozgása kényelemről, magabiztosságról és összeszedettségről árulkodik, ugyanakkor kecsesség, erő vagy elegancia így sem jellemzi.

Munkaidőben fehér inget és fekete öltönyt visel (mi mást?), többnyire fekete kiegészítőkkel, amit a munkahelye éppen előír a számára. Szabadidejében szívesen vesz magára színeket, s mivel egyszerre hiú és lusta, előnyben részesíti a puha anyagból készült, jól szabott ingeket és lábhoz simuló nadrágokat. Nem szíveli a magas páratartalmú, hűvös new englandi időjárást - sokszor látni átmeneti kabátban és magas szárú cipőben még késő tavasszal is. Ha a körülmények megengedik, nem ritkán fekete napszemüveggel takarja nemcsak a barna szemét meg az alatta húzódó sötét árnyékokat, de a szemkörnyék mimikai izmainak beszédes rezdüléseit is.


Jó tulajdonságok:

- tanulékony: Viszonylag könnyen és gyorsan tanul, igaz, lelkiismeretes gyakorlás nélkül könnyen is felejt. Műszaki érzéke kiváló, ugyanakkor a programozáshoz cseppet nem fűlik a foga: szíve inkább az analóg, mintsem az elektronikus működésű gépek és járművek felé húzza. Könnyen megtapadnak a fejében új kifejezések, szokások, arcok, nevek és akár jelentéktelen információk egyaránt: amikor azt mondja, valami azonnal kiment a fejéből, kivétel nélkül szinte mindig hazudik.

- simulékony: Magától értetődő természetességgel, ösztönösen idomul a mások diktálta tempóhoz. Nagyszerű érzékkel képes rátapintani egy szoba hangulatára már akkor, amikor a küszöböt először átlépi. Távol áll tőle a harsányság, a tolakodás, a kérkedés; folytonos alkalmazkodásra ösztönző hajlamainak, bár képes lenne, általában nem is igen próbál ellenállni.

- figyelmes: Önzősége ellenére jut hely másnak is a fejében és a szívében. Még ha nem is sok. Ritkán kerülik el a figyelmét a személyes apróságok, meglátja az individualizmus leghalványabb szikráit, akárhol mutatkozzanak meg. Figyelmét felkeltik az új ruhadarabok, a frissen mosott autók alvázáról csöpörésző víz vagy az, ha valaki a jobb kezéből a balba veszi át a villáját.

- tapintatos: Amit észrevesz, kivétel nélkül megtartja magának, hacsak nem biztos benne, hogy kellemetlenség nélkül szóvá teheti. Diszkrét és előzékeny viselkedése őszinte finomsággal párosul ott, ahol a leggyakrabban lehetne büntetlenül belerúgni másokba. Jellegzetesen csendes, észrevétlen segítőkészség jellemzi... már-már annyira, mintha egyszerűen kedves lenne.


Rossz tulajdonságok:

- megfélemlíthető: Akármilyen mélyre is igyekszik eltemetni, azért még erősen, kiolthatatlanul lobog benne a félelem lángja. Mélyen belevésődött a bántalmazottakra olyannyira jellemző megadáskészség: ha lehetőség van rá, inkább megfut, semmint megküzd. Sokszor még a javára egyenlőtlen erőviszonyok közepette is megfutamítható. Az a tulajdonsága, amelyet mind közül a legjobban gyűlöl és amely egyben a legvisszataszítóbb arcát is viseli: ha nyíltan szembesítik vele, könnyen haragossá, hamissá és ellenségessé válik.

- gyenge: A fenti jellemhiba édestestvére. Ahogyan azt, úgy ezt is körömszakadtáig tagadná, belül azonban igazán szenved tőle; nem annyira a tulajdon gyengesége fáj, mint az, mennyire könnyű vele visszaélni. Talán kitaposták belőle az erőt annak idején, talán nem is volt semmi, amit kitaposhattak volna - akárhogyan is történt, az erő, különösen a kíméletlen, rátarti erő előtt végül szinte mindig meghátrál.

- alattomos: Akárcsak minden erőtlen, ám önmagához féltékenyen ragaszkodó személyiség. A megbocsátás nem az erőssége, ellenszenvét pedig nem nehéz kivívni - elsősorban a védtelenek sérelmére elkövetett túlkapások haragítják meg, szemrebbenés nélkül közéjük számítva saját magát is... akár helyénvaló a besorolás, akár nem. Önmagáért szinte képtelen kiállni, határait nem képes éretten kijelölni, megszegésük viszont sérti. A visszavágás, ha egyáltalán érkezik, csakis gyanútlanokat ér, s ha kényszerítő körülmény nincs, csakis hátulról.

- haragtartó: A vonása, amelyben egyébkénti türelme a leginkább megmutatkozik. Haragjával nem mindig tud igazán mihez kezdeni, sokszor dühös saját magára, sokszor pedig nehezére esik eldönteni, valójában ki vagy mi haragította meg valójában. Többségében zavarodottan, egymagában küzd az érzés ellen, amíg bele nem fárad eléggé, hogy erőszakkal a háttérbe szorítsa azt.


Bizalmatlan és óvatos, ugyanakkor igen kellemes természetű ember. Könnyedén alakít ki felületes kapcsolatot, ismeretséget másokkal, előzékeny udvariassága és jellegzetesen visszafogott, távolságtartó humora egyszerre teszik megközelíthetővé és megnyugtatóvá. Jó barát, ám teljesen idegenek között is kitűnően boldogul.

Bensőséges kapcsolati mintái mindezek mellett is rendkívül egészségtelenek. Jóformán vak az értékes és a mérgező figyelmet, odaadást és ragaszkodást megkülönböztető finomságokra. Sokszor elhamarkodottan ítél és elhamarkodottan reagál. Önértékelése ingatag lábakon áll, könnyen összezavarják mások és a saját érzései. Tapasztalatai túlnyomórészt rosszak (igaz, ennek felismeréséig még csak töredékeiben jutott el). Viszonyaiban szokva van a bántalmazáshoz: érzelmileg megtéveszteni, rossz beidegződéseivel, bizonytalanságával visszaélni már-már sportszerűtlenül könnyű.


Embernek született; csak egy négy évvel ezelőtti teliholdas éjszakán elszabadult kölyökfarkas harapása miatt maradt a rose harbori falka nyakán. Viszonylagos higgadtsága mellett is hosszú időbe telt megtanulnia, hogyan uralkodhat új természetén megbízhatóan, mostanra azonban, ha nem is a legjobbak közt, de azért biztonsággal megállja a helyét. A falkán belül nem tölt be semmiféle rangot vagy felelős pozíciót, erre nem is lenne alkalmas a farkasok közti kemény versengésre épülő hierarchiában.

Nem kedveli a fennhéjázást, a gyengébbekkel, a lenézett származásúakkal vagy a kölykökkel szembeni túlkapásokat, ugyanakkor ahhoz, hogy személyesen ki is álljon értük, különlegesen feszült helyzetre volna szükség. A falka bármely más tagjával készségesen ápol jó viszonyt. Az egykori vérfarkaskölyökhöz, akinek a tulajdon bestiáját köszönheti, valamivel bonyolultabb érzések fűzik: kezdeti ellenséges haragja immár javarészt elcsitult, ugyanakkor felejteni akkor sem volna hajlandó, ha megtehetné.

Külsőre vékonydongájú, hosszú lábú állat nagy mancsokon. Bundája és szeme egyaránt sötét keverékszínű, itt-ott sakálszerű, világos fedőszőrökkel. Orra rövid, hátsó fertálya enyhén csapott, állcsontja vastag; minden más tekintetben ugyanolyan, mint bármely közönséges farkas. Vokális lény, morgásra, kaffogásra, szűkölésre hajlamos. Futtában legszívesebben az ügetést, vadászatokon a lesben állást választja.


New Englandben, ahogy az számomra igen hamar kiderült, ólmosan szürkék és ólmosan hidegek nemcsak a telek, de a tavaszok is. A sötétlő áprilisi égbolt alacsonyan, nyomasztó súllyal lóg a fejünk felett e pillanatban is, holott még délelőtt tizenegy óra sincs: ha a belső órámra kellene hagyatkoznom, talán valahová sötétedés előttre gondolnám az elém táruló jelenetet. Öt, félhat felé. Persze, szépnek szép. Biztos vagyok benne, hogy Emma Lenora Morden - aki néhány tízyardnyira tőlem az eget nézné, ha nem takarná előle feketére lakkozott mahagónifedél - maga is mindenestül el lenne bűvölve.
Elvégre ma még a feltámadó szél is őutána jajong.

Nekem éles a fülem; élesebb, mint egy átlagos embernek. Még a roppant Cadillac tisztelettudón zárva tartott ablakain meg a körülöttünk ébredező vihar víztől nehéz fújtatásán át is hallom a gyászbeszédet, vagy inkább beszédeket. Mordennek népes család jutott és ahhoz mérten, milyen szörnyű ember volt, sokan veszik a fáradságot, hogy úgy tegyenek, mintha sajnálnák az elvesztését.
Elsősorban az anyámra emlékeztet. Bár nem ismertem különösebben jól, ezzel csak a kettejük közti hasonlóságok vannak eggyel többen: az az asszony, akivel az első tizenhárom évemet éltem együtt, szintén örök rejtély volt a számomra. Le merném fogadni, hogy a rose harbori hullamosó Emma Lenorán ugyanannyi alkoholt spórolt meg, mint a boulderi néhány évvel ezelőtt Francine Victorián. Már ha utóbbi esetén egyáltalán volt, aki ilyen szolgálatot fizessen meg. Valószínűleg volt: anyám nem csak, hogy világéletében imádta a férfiakat, de sikere is töretlen volt náluk. El tudom képzelni, ahogy néhányan még a temetésén is összeverekednek miatta.
Ha így volt, elismerésem. Holtában is a kedvére tettetek.

De azért a néhai Emma Lenora Morden, aki immár lefelé ereszkedik örök nyughelyére, nem egy egyszerű kikapós alkoholista volt csupán. A szemem sarkából, anélkül, hogy feléjük fordulnék az autóban, végighordozom a pillantásomat a süvöltő szélviharban kalapjaikba - esernyőikbe kapaszkodó és napszemüvegeik mögött hunyorgó egybegyűlteken: a kabát alatt beljebb fordítják a vállukat valamennyien, felhajtott gallér mögé rejtett nyakukból hirtelen feltűnően hiányzik a sál. Tényleg sokan vannak. Meglehet, nem is hiányzik senki. Egy kisvárosban bátorság kell elmaradni ilyesmiről, hanem a távolság, amelyre az özvegyét megpillantom álldogálni, magáért beszél.
Megértem. Azaz, megértemféle. Mordenné, bár szépségben messze elmaradt tőle, természetében azért a feleségemre is emlékeztetett. Nem tudom, hogy fiatalon - egészen fiatalon, mint ahogyan én Cassie-t megismertem - kedves és szelíd volt-e; hogy vajon idővel vált-e valami miatt félelmetes, kiszámíthatatlan hatalmassággá. Nyilván nem: akkor egyformák lennének. És persze ő nem csak fiatalon volt gazdag lány, hanem még ma is az - egészen addig, amíg az öröklés rendezéséért felelős hivatalok papírosain meg nem szárad a bélyegző tintája. És én sem hasonlítok egészen Samuel Anthony Mordenre. Nem tudom, az utóbbi években mi minden történt közöttük zárt ajtók mögött - ha el akarná mondani, akkor sem biztos, hogy lenne, aki meghallgassa -, abban azonban biztos vagyok, hogy ők soha nem üvöltöztek egymással olyan elkeseredetten, mint mi annak idején Kansasben. Ahogy abban is, hogy sem a törött orra, sem a tenyerén megjelenő tizenkét öltés miatt nem magyarázkodott soha.
Vagy csak túlságosan el vagyok foglalva magammal.

Időközben elered az eső, a sírásók pedig munkához látnak. Még innen az autóból is könnyedén meglátom rajtuk a visszafogott sietséget; a frissen kiforgatott föld, amelyet Emma Lenorára kell visszahányniuk, hamarosan teljesen elázik és kezelhetetlenné válik, az ünnepélyesség pedig abban a pillanatban odalesz, hogy az első vendég kilép a cipőjéből a ragacsossá váló agyagba. Nyugton várakozom a leállított járműben - az én dolgom az, hogy az elevenek között, középen érkezzek, távoznom azonban csak utánuk szabad. Nem mintha zavarna: az ülésfűtés a fedélzeti komputer néma, készenléti állapotában is hosszú órákig üzemel, ha úgy akarom.
Márpedig csak azért, mert a világ ma is jobb hely lett, biztosan nem fogom lekapcsolni.