- Abban biztos vagyok - válaszoltam békés mosollyal - A nővéred nagyszerű és komplex nő. Nem csak róla, de tőle is tudnánk tanulni. Te is...
Annyiban hagytam a dolgot. Tudtam, hogy a testvéri köteléken át az ember olyasmit is meglát nővéréből mit egy dobogószívű udvarló sem. Anette végtelen számú lovagja váltig állította, hogy úgy olvas a nővérem lelkében amilyen folyékonysággal én faltam az ógörög kódexeket, csak hogy aztán szemforgatva nevessünk ezeken a könnyelmű kijelentéseken. A nővérem hiánya tűszúrásnyi fájdalmat idézett elő lelkemben. Megöleltem volna ha ő áll mellettem az ifjú titán Marcus helyett. Remélem Marcus tisztában van vele, hogy mekkora kincs ha az embernek testvére van. A szülőket elragadja az öregség. Utána már csak a saját vérünk marad mellettünk... ha marad egyáltalán.
- Nem tudom, hogy meg tudnék-e tanulni bármi újat ebben az életben - nevettem el magam szabadkozva, a hangot megsokszorozta az üres folyosó fala - Egy dolog középszerűnek lenni egyetlenegy választott tudományban, na, de több dologban egyszerre... - megcsóváltam a fejemet és nem fejeztem be a mondatot. Én mint mediátor, gondoltam ifjúkorom rossz döntéseire - Inkább nekem lenne szükségem egy-két jó tanácsra életvezetés terén.
Marcus-t nem lehetett satuba fogni. Caprice-t sem és oh, Gabrielt még annyira sem volt ajánlatos megpróbálni, hacsak nem ésszel csalta csapdába az ember. Marcus miatt a jövőben még fájhat a fejünk, állapítottam meg, hiszen nem nyugodtam bele, hogy a fiút nem lehetett rávenni a biztos megélhetést jelentő útra. Nem osztottam meg vele aggodalmamat. Majd beérik, állapítottam meg nagyot sóhajtva.
A magas fiúra feltekintve bizalmasan rámosolyogtam és megveregettem a vállát.
- Mindig is tudtam, hogy a nővéremet kértem volna meg. De ő nem lehet majd jelen a nagy napon - szabadkozással vegyes fájdalmas mosoly - Egy család leszünk, Marcus. És merem remélni, hogy a Decker fiúk közül te azért jobban fogsz kedvelni, mint Gabriel - cinkosan rákacsintottam, majd intettem neki a kijárat felé. A campust újra ellepték a színes ruhás nyüzsgő diákok. Egészen a fiú mellett ballagtam míg el nem váltak útjaink. Sokáig kísértem a tekintetemmel.
- Van még mit tanulnod róla - foglalom össze a véleményem a hallottakról. Cap nem tudatosan, de akkor is szeret hatással lenni másokra és affelé terelgetni, ha csak finoman is, amit ő jónak lát. Mint például az az álláspontja, amiért most itt sétálgatok a leendő sógorommal, aki nagyon szeretn arany középutat találni kettőnk közt, pedig annyira már ismerhetne, engem nem tud meggyőzni és nincs szüksége efféle erőfeszítésekre. Jók vagyunk, nincs harag, nincs különösebben senki. Nem is velem fog összebútorozni évekre, szóval nyugodtan állhat a nővérem oldalán, nem olvasom a fejére. - Azt akarom ezzel mondani, hogy sokszor igyekszik olyan dolgokban meggyőzni, ami távol áll tőlem, de szerinte passzol, mert lehetnék olyan is. Hülyén hangzik, de ennél könnyebben nem tudom összefoglalni. Viszont elfogadtam, ő ilyen, nekem mások az elképzeléseim. Aztán majd lesz valahogy. - Ismét, az elmúlt x időben, mióta együtt sétálunk, megvonom a vállam, nincs több hozzáfűzni valóm a dologhoz. Túl van tárgyalva. - Tapasztalatból és, mert nyomós okként a nővérem megkért rá - felelem egyszerűen, mert ez az igazság. - Lehet egyszerre több lábon állni, ezzel is egyetértek, ha esetleg tovább képeznéd magad. - Csak ne mondja meg neki, még a végén kapva kapna az alkalom, s ezzel érvvel próbálna behálózni. Azt eddig nem is bökte ki, ő mit szánna nekem, mint út, sosem konkretizálta, mit lát bennem, és most ez így leesett, ezzel egyszerre kíváncsivá is tett. Annyira azét nem, hogy rákérdezzek, addig jó, míg a téma feledésben van, remélhetőleg, nem azonnal fog hívni, ha innen kijutok valaha. A következő termekben hol síri csendben néznek maguk elé a diákok, hol kikahhalni egy erős férfi hangot, amint darálva magyarázza az érthetetlen anyagot. Ide felesleges is lenne benézni, nem is állunk meg, Nick is sejtheti, nem az én asztalom ez a rész. A kérdése váratlanul ért, akárcsak Cap múltkori felvetése, "valamit valamiért". Nick legalább hátsó szándék nélkül dob be lazán ilyeneket, és a reakcióm a bamba, döbbent nézés, egyenesen az arcába, a szemébe, ha sikerül. Talán némi tátogás is befigyel, nagyon lassan akarja feldolgozni az agyhelyem az információt. - Én? De... miért? - Ugyanolyan pofával, zavartan találok hangomra. - Oké, benne vagyok, csak azt nem vágom, miért pont engem választottál, de benne vagyok. - Sokkal magabiztosabb a hangom, a felfolgozottság kilencen százalék környékén jár, ezzel már kezdeni is tudok ezt-azt. Viszont a "valamit valamiért" másodszorra is érvényesült, tényleg tudják, hogyan és milyen időzítéssel vegyék elő az embert, aki aztán pislogva azt se tudja, hogyan került hal formában egy szatyorba.
Bölcsen hallgattam a fiút és amikor a helyzet engedte figyeltem arcvonásait, ám nem akartam zavarba hozni a felesleges vizslatással. Cap és Marcus a mágnes két ellentétes pólusa... Csoda, hogy egyáltalán testvérek. A cipőm orrára tévedt tekintettel felsejlett előttem Anette képe és nosztalgikus mosollyal emlékeztettem magamat, hogy tulajdonképpen nem is olyan lehetetlen édestestvérek számára, hogy ennyire különbözőnek szülessenek. Anette szíve vad volt, szenvedélyes, nem félt döntéseket hozni. Egy másik életben Marcus tökéletes sógornőjévé avanzsálhatott volna, s ketten biztos sikerrel dobták volna fel a családi eseményeket. Anette hiánya fájón és édesen járta át a szívemet. Mit mondana ő Marcusnak? tettem fel a butácska kérdést és hagytam, hogy megválaszolatlansága hosszan rezonáljon bennem.
- Sok igazság van abban ahogyan és amit mondasz - fogalmaztam bizalmas mosollyal diszkréten és legszívesebben biztatóan megragadtam volna a fiú vállát, hogy megveregessem és elvegyem a fájóan pontos élt szavaiból, de végül nem tettem és a teremben folyó óra folyamataival elcsalva pillantásomat egy szívdobbanásnyi szünetet engedtem kettőnk között - De azt hiba lenne gondolni, hogy Caprice szeretne téged megváltoztatni. Azt hiszem... nem lehet könnyű mindent olyannak szeretni amilyen természetes formájában az, főleg ha olyan nagy akaraterővel születik az ember, hogy mindent képes felülírni és megváltoztatni. De Cap számára a család a legfontosabb, a család pedig egy élő és organikus összetételű egység, aminek szálait nem bontaná fel azzal, hogy átírja akár Gabriel, akár a te jellemedet.
Ahogy Marcus barátságosan vállon veregetett először zavartan, majd hálásan viszonoztam mosolyát és én is megpaskoltam a vállamra helyezett kezet.
- Tavasszal sor kerül rá, ne aggódj - biztattam, majd kezemet a hátam mögött összefonva intettem szememmel, hogy induljunk tovább a folyosón és továbbra is fojtott hangon válaszoltam - Mindenhol mindig a mediátor szerepét töltöm be - fejtettem ki - Az Elsők között, a saját családomban és most köztetek is... Lehet, hogy teljesen pályát tévesztettem, akkor meg jogos a kérdés, hogy milyen alapon osztogatom a keresetlen pályaválasztási tanácsokat, nem igaz?
Nem akartam komolysággal és észérvekkel letörni Marcus szarvait. Nem tartottam volna fair küzdelemnek pláne, hogy idejét sem tudtam annak, hogy mikor gondoltam utoljára a magam álmaira. Valószínűleg soha... ez nem jár az Elsők osztályrészérül.
- Te Marcus... - kérdeztem hangosabban amikor a lépcsőn leérve magunk mögött hagytuk a tanórákat és újra belevetettük magunkat a campus zsibongásába - Mit gondolsz... mellettem lennél a nagy napon amikor a nővéred hozzám köti az életét és lennél a tanúm?
Megálltam és komolyan a szemébe néztem. Nem volt testvérem. Apám rég meghalt és nem akadt más akit szívesebben felkértem volna erre a tisztségre. Elmosolyodtam.
Vannak pillanatok, amikor hajlamos vagyok elfeledkezni róla, tényleg vannak közös pontok a nővérem és Nick közt, az alap kapcsolatot leszámítva. Kettejük közül Nick az, aki képes jobban elengedni magát, de témánként képes változni, és mint kiderült, nem túl meglepő, ha a jelen szituációról van szó, megint összefogtak, akaratlanul. Vagy akarva, a lényeget tekintve nem számít. - Cap mindenkit megpróbál terelni. Benne már megvan ez a berögzülés, és mivel saját magánál bevált, ráér másokat is bevonni ebbe. Még téged is. - Saját verziómban foglalom össze azt, amit ő próbált szebben, páratatlanul átadni. Van benne igazság, aláírom, szignó, autogramm, bármi, ami kell, de azért reálisan nézve a dolgokat, ha Nick azt hiszi, velem nehéz, alighanem a nővérem valami extrát dob az italába, amikor nem figyel. - Nincs közöm ahhoz, ahhoz, ahogy a bátyám korábban élt, vagy amit csinált, és ezt jó, ha Cap is a fejébe vésné, mert nem fog tudni megváltoztatni. Próbálkozhat, de esélytelennek látom, egyrészt, hogy hülyeséget csináljak, másrészt, hogy valaha is bele tudna úgy szólni az életembe, ami miatt feladnám az álmaimat. Neki itt megfelel minden, nekem messzebb látó terveim vannak, és ezzel a terelgető tyúkanyó szereppel pont azt éri el, amit nem akar. Csak képtelen másként viselkedni, tisztában vagyok vele. Megvonom a vállam. Most, hogy kiáradt belőlem egy halom szó, érzés és gondolat, egy részem megkönyebbült, hogy elmondtam, míg a másik totál fejbeverné az első, amiért pont neki adtam ezt elő. - De rajtad a sor, hogy jó útra térítsd, bevállaltad, edd meg a főztöd sógi - Vállon veregetem egy pimasz vigyort villantva rá, aztán figyelmem újfent az egyetemnek szentelem, annak a részének, aki amúgy egészen érdekesnek tűnik. Egy újabb terem, újabb részletet tárt fel elöttem, kíváncsian figyeltem, mi zajlik odabent, a korábbihoz képest ez valamivel egyhangúbb volt, de azért érdekes a maga módján. Lelkesedni nem fogok érte, ahhoz ennél sokkal több kell. - Az út elején vagyok, nem robbanhatok be egyik napról a másikra, azok égnek ki leghamarabb. Érdekel a zene, vinni is fogom valamire, mert jó vagyok benne, de senki ne gondolja, hogy elkapkodom a dolgokat. Nem így... - bökök fejemmel a terem irányába - akarom csinálni. Szerinte meg ez az alapja az egésznek. Meg fogom győzni, hogy másképp is lehet, addig meg... itt vagy te, akinek az a dolga, hogy kettőnk között közvetítsen, bocs. - Megint egy vállvonás, de ez jóval őszintébb a másiknál. - Szóval, mi van még? Könyvtárral ne is próbálkozz, mert most fordulok sarkon. - Figyelmeztetem a határaimra, ha már itt kell egyen a penész, legalább az izgalmas oldalát lássam az egyetemi életnek, a magolás nem nekem való.
Habár menyasszonyom oldaláról is fontosnak tartottam szoros családi kötelékek létrehozását és ápolását, Marcust a maga módján is kedveltem. Nagy valószínűséggel nem hasonlított volna az első sorban oly' szorgosan jegyzetelő diáklányhoz, sem az ötösre vizsgázók 1%-át nem vitte volna fel 2%-ra... de volt benne egyfajta eredetiség és szabadság, mely sem Caprice-nek, sem Gabrielnek nem adatott meg. Szerettem volna Marcus szívében táptalajt adni ennek a szabadságnak. Nem is tudhatta, hogy élhet vele. Nem is tudhatta milyen az, mikor a sors úgy hozza már előre kitaposott ösvény vár valakire. Rám, Gabrielre, Capre... Mindkét útnak megvoltak a maga kiváltságai: a mi előrehaladásunk biztosított és könnyed utazás volt, neki a felfedezés terhére kellett rábírnia.
A teremben a tanár leállította a dobokat ütemre verő fiatalokat, majd új fogást mutatva új instrukciót adott. Szelíd némaságban figyeltem a fáradhatatlan gyakorlást, s hagytam, hogy a fiú megossza velem gondolatait.
- Nem mondom, hogy könnyű helyzetbe hozol - mosolyodtam el vonásait fürkészve és fogást váltottam mappáim szorításán - A nővéred talán azért túl szigorú veled, mert... - kerestem a megfelelően diplomatikus szavakat - ...Gabriel már bebizonyította, hogy szüksége van észszerűségére és a anyai szemmel kell őt terelnie a prezentálhatóság útján.
Sikerült olyan körmönfontan moderálnom meglátásaimat, hogy Marcus talán nem is érthette mit szerettem volna üzenni felé. Mély levegőt vettem és újrakezdtem.
- Azt hiszem nem szeretne még egy fiútestvért, aki Gabriel útját járja - nyeltem egyet, hiszen Marcus meglehet keveset tudott az idősebbik Decker fiú és a köztem lévő múltbéli feszültségek intenzitásáról, azonban mégis a bátyjáról volt szó - Ami neked azért jó hír, ha a jó oldalát nézed, hiszen lehetőséged adódik megtalálni a magadét.
Intettem neki, hogy sétáljunk tovább az elnéptelenedett folyosókon, ahol az egyik nagyobb próbateremben éppen hangképzési gyakorlatokat végzett egy öt fős csoport.
- Nem tudom, hogy érted-e amit mondani szeretnék - fűztem hozzá őszintén és megvakartam borostás államat. Nem voltam meggyőződve arról, hogy a fiú úgy interpretálja magában üzeneteimet ahogy én azt elképzeltem - Azt hiszem könnyebben elfogadná, hogy a zenéléssel szeretnél foglalkozni ha annak lenne egy kifutása az életben. Ami lehet célszerű is... hiszen a kifutás jövőt jelent. Gondolom nem az ebédszünetet élvezők számára szeretnél zenélni életed végéig.
Nick nagyon tepert, hogy tényleg jó legyen ez az egész körbevezetős, túrás akármi, én értekeltem az igyekezetét, tenni akartam hozzá a magam részéről is. Hogy mennyit? Dunsztom sincs, de megpróbáltam, mert bármennyit akadékoskodok, ez a dolog már elkerülhetetlen. Na, meg, miért a leendő sógoromon vezessem le ezt, amikor ő is ugyanolyan áldozat, mint én? Szóval felzárkóztam mellé és tényleg igyekeztem nyíltan hozzáállni a bemutatósdihoz. Kicsit zavarban voltam, félszeg mosollyal biccentettem azoknak, akik Nickhez szóltak néhány szót. az ilyen helyzetek annyira kellemetlenek! Minden esetre, ahogy haladtunk, úgy járt át valami kellemesebb érzés, ismerős terepnek hatott, ahová jutottunk, pedig életemben nem jártam itt. - Most erre tényleg válaszoljak? - passzolok vissza egy költői kérdést vállam megvonva. Nem, nem gondoltam, hogy nincs ilyenjük, de nem érdekelt annyira, hogy jobban utána járjak, szóval azt is benyeltem volna, fogalmuk sincs, mit akarok én itt a zenével. A statisztikai, meg évzsámi részeknél az agyam lenyomta a szünet gombot, úgy tettem, mint aki figyel, de egy szót sem tudnék elismételni belőle. Kit érdekel? Bunkóság lett volna ezt így a szemébe mondani, meg... valószínűleg ezzel tisztában van, elvégre tanár. - Vannak ilyen "lúzerek"? - kérdezek vissza vigyorogva, de más választ nem kap tőlem, helyette már nyitom az ajtót. Mire várunk? Ha van itt valami érdekes, és ebben az épületben dugták el, tudni akarom, mi az. Hiába tudtam, akkor is hangosabban szólaltam meg, ami az üres folyosón még erőteljesebbnek tűnt. Egy "bocs" féle nyakbehúzásos szájelhúzást követően lehalkítottam a hangom. - Mert nem akarok a padban ülni még évekig ahelyett, hogy az életemet élném. Nem erre akarom pazarolni a fiatal éveimet, valami izgalmasabbra vágyom. - Őszintén vallom be neki mindazt, amit jobban kifejtve szerettem volna a családom elé tárni, de itt nem volt rá szükség. - Már bocs, neked ez fontos, ez is rendben van, tök okés. - Sikeresen lefikáztam a tanulni akarókat és az egy helyben ülőket, akaratlanul. Na, de ha ez az igazság? Nick élete is sokkal színesebb lehetett volna, de ebben pontosan olyan, mint a nővérem, csak az egyenes út az út, szabályok, meg a többi marhaság. Belestem az ajtón, az ütemek azonnal mozgatni kezdtem az agyamba épített fogaskerekeket és elfogott a késztetés, hogy közelebb menjek. A zene a minden, az a szabadság, a gondolatok, az érzések kifejező eszköze. Erőteljesen, de tökéletesen átad mindent. Minél jobban lehetőségem nyílik belemerülni, annál kevésbé érdekel bármi más. - Azért valld be, egy ilyen óra izgalmasabb, mint egy átbeszélt kiselőadás - Fordítom el a fejem a teremről Nick felé, mert azért még mindig nem vagyok egyedül, hiába esem be lassan orral előre, nem hozhatom kínos helyzetbe azzal, ha lebukom.
Láttam Marcus-on, hogy nem teljesen dalolva és önszántából jött el a campusra és én sem felejtettem el, hogy legutóbbi közös beszélgetésünk alkalmával felajánlottam neki segítségemet a tovább tanuláshoz, de igazán Caprice volt az aki megragadta a gyeplőt ez ügyben. Persze nem is ő lenne, erre a gondolatra elmosolyodtam. Marcus-t születése óta ismertem ahogy minden olyan alapító családtagot kik utánam születtek. Marcus pedig fiatal volt. Annyira fiatal. S elkerülték azok a terhek amik Gabriel ősz hajszálait sokasították. Talán e szabadság miatt kedveltem jobban, mint bátyját. Habár, az igazat megvallva legutóbbi bizalmas eszmecserénket követően változás állt be a Deckerrel való viszonyomban. Volt köztünk egyfajta kimondatlan szövetség. Én láthattam őt a legmélyebb pontos és viszont láthatta ő is megtörésemet. Ez olyasmi volt, mit férfiak féltve őriztek egymás között.
- Ezt az igazságot sose feledd, kölyök! - engedtem el vállát egy barátságos szorítás után és rákacsintottam. Nők... Különös érzés áradt szét a mellkasomban. Talán most először életem során a gyengébbik nem gondolatára nem láthatatlan béklyók fonták rideg ujjaikat minden tagomra. Caprice levett a vállamról valamit ami alatt túl régóta roskadoztam.
A kérdésemet azonnal megbántam amint feltettem. Ajkamat elhúzva biccentettem és elkapott tekintetem megtelt szomorúsággal. Ostobaság volt rákérdezni, korholtam magam bánkódva, majd mély sóhajjal igyekeztem menteni a menthetőt. Nem kellett tetéznem Marcus kelletlenségét gyászhuszári akciókkal.
- Van itt minden, egyet se félj - mosolyogtam rá biztatóan, majd intettem, hogy induljunk meg a bal oldali épület felé, hol az árkádok alatt át is léptük a bejárati ajtót és elvegyültünk az óráról jövő és oda siető diákok forgatagában. Olykor-olykor elhangzott egy-egy barátságosabb, vagy barátságtalan köszönés, mire igyekeztem a legszívderítőbben és ha lehet személyesen válaszolni. Fontos volt számomra a diákok szeretete.
- Ez szeretett hazánk legrégebb óta működő felsőoktatási intézménye. Több mint harminc leányszervezete van és igen, köztük van zene tanszék is - lestem rá cinkosan és a folyosókon átvágva Marcus tudta nélkül egyenesen ezen vöröstéglás épület felé vezettem - Azt gondoltad egy ekkora egyetemen nem lesznek zenéhez köthető szakok...? - tettem fel a költői kérdést. A campus másik belső udvarára érve kis szünetet tartottam - Azok a lúzerek akik éppen nem klasszika filológiát hallgatnak - tudtam, hogy a fiú érti majd a magam kárán elsülő viccet - például ide járnak - böktem az épületre - Szeretnél bemenni?
Igenleges válasza esetén kinyitottam előtte a duplaszárnyú ajtót, majd követtem az elcsendesedett folyosóra.
- Mi az ami miatt a legjobban elzárkózol a továbbtanulástól? - kérdeztem fojtott hangon, hogy ne zavarjam a termekben zajló órákat. Megálltunk az egyik nyitva hagyott ajtóban, ahol odabent éppen dobóra zajlott.
- Hé! - a mosoly erőltetett is, meg őszinteség is van benne. Tényleg minden rendben a fickóval, nincs okom panaszkodni, ha csak nem azért, mert Caprice erőlteti a tovább tanulást és olykor szóba hozza, mint érvet. Teszek az érveire, de... túlságosan erősen próbálkozik. A meggyőző képességénél a kompromisszumra való hajlandóság is játsszik, ami a gyengém. Valamit valamiért. Megnézem ezt a helyet, cserébe az elkövetkezendő hónapokban nem rágja tovább a fülem a zenészi pályaválasztásom miatt. Megéri, meg fogja érni, ezzel bíztatom magam. - Meg az uber, és egy kis Caprice, de nem kell bemutatnom, mire képes. A nők lesznek a vesztünk, én mondom. - Ez afféle berögzült mondás tőlem, amire sokan legyintenek mondván, "fiatal vagyok", pedig... elég megnézni azokat, akik körbe vesznek. - Ne mondd, hogy nincs igazam. Szögezem le egy vigyorral a képemen és megint végignézek a hatalmas épületen. - Minden jön valami más, ami miatt képtelenség elcsitítani, de az, amire te gondolsz... Azt hiszem, túl léptek rajta. Aki tudott. - Lazán megvonom a vállam jelezve, nincs különösebb beszámolni valóm, belül mindeközben érzem azt az ürességet és fájdalmat összekötő érzelmi labilitást, amit azóta, hogy az egész kiderült. Akik nem ismerték, elkönyvelték brutális sztorinak, nekünk ez sokkal... összetettebb. A gyász fázisait éljük, a családom szerint, bennem a düh lépcsőfoka forrong még jelenleg, de ezt igyekszem leplezni. - Hol kezdjük? - váltok témát hirtelen, nincs kedvem tovább a témát elemezni, vágjunk bele az "utazásba", aztán hadd menjek a dolgomra. Valószínűleg Nick is érzékeli, távolságtartóbb lettem a kérdése után, néhány levegővétel, plusz a zsebemben való fülhallgatók céltalan babrálása szeretne mindezen javítani. - Van itt valami zenei szak, vagy ilyesmi, vagy szigorúan irodalom, történelem és a többi magolós, humán dologra építetek? - Keresem az érdekességet a túránkban. Csak találunk valamit. Közben követtem Nicket, bármerre vezessen is, nélküle úgysem mennék az ajtó közelébe sem, nemhogy beljebb.
- ...és többek között ugyanezt a fordítási hibát figyelhetjük meg az Ószövetségben Szent Jeromos fordításában, minek eredményeképp Michelangelo szarvakkal ábrázolta Mózest.
A teremben a légy sem zümmögött. A bent tartózkodó nyolc diák közül hárman csukott, négyen nyitott szemmel aludtak és az első sorban ülő buzgó elsőéves lányt leszámítva valószínűleg fel sem tűnt nekik, hogy ezzel a mondattal le is kerekítettem kilencven perces előadásomat. Zavartan megköszörültem a torkom és elmosolyodtam, majd kikapcsoltam a projektort, minek hangjára hirtelen mindenki felrezzent és korábbi önmagukat meghazudtoló gyorsasággal hagyták el a helyiséget - kivéve a minden héten egyre rövidebb szoknyákban megjelenő Diana Kleptont, ki még tíz további kérdéssel és egy extra beadandóval rövidítette meg ebédszünetemet. Marcus már vár, pillantottam órámra feszengve, majd udvariasan elkísértem a diáklányt a liftig és a lépcsőket a nyakamba véve futottam le a campusra, hol nem volt nehéz dolgom kiszúrni leendő sógoromat.
- Mindjárt más, ha egyből két rose harbor-i rohamozza meg a campust - kiáltottam neki már jó előre, majd furcsállva összeráncoltam szemöldökömet és elnevettem magamat ahogy felfedeztem, hogy a füléből lógó fülhallgató valószínűleg semmissé tette köszönésemet. Elé lépve intettem neki, hogy vegye ki a bömbölő zenét, majd férfias kézfogásra nyújtottam jobbomat.
- Isten hozott minálunk - küldtem felé harminc fogas, meleg mosolyt, majd megragadtam vállát és szeretettel végigfuttattam szememet az egyetem épületegyüttesén. A Caprice-szel eltöltött titokzatos és megismételhetetlen est után különös új energiák töltöttek fel és adtak löketet nem csak egyetemi, de elsői működésemhez. Előbbihez mindig fogyhatatlan lelkesedéssel fordultam, de a sokasodó gondok között ez utóbbinak nagy hasznát vettem. Sam már hónapok óta nem tevékenykedett az egyetemen... a botrányosan sikerült jótékonysági bál óta pedig nem is találkoztam vele.
- Megpróbálok híd lenni közted és a nővéred között. Hátha sikerül - néztem rá biztatóan - Gyere, körbevezetlek. Mennyire csitultak el a dolgok a suliban?
Nem mertem nyíltan rákérdezni Ava halálára, de az élmény még friss volt és minden iskolai diákok, embert és természetfelettit ugyanannyira érintett mint bennünket.
Elképesztő, mikre rá nem tud venni egy nő, nem mellékesen, ha egyben a nővéred is. Kategórikusan kijelentettem (leginkább magamnak), nincs továbbtanulás, feleslegesen nem fogok beülni egy méretes terembe, hogy kivetített szövegeket és ábrákat figyeljek meg. Az nem én vagyok. Arra nem voltam felkészülve, hogy míg Gabe kapizsgálja és nem hozza fel állandóan, addig Caprice köti az ebet a karóhoz. "De nézz szét." meg "Itt minőségi a színvonal." és a többi fárasztó szöveg, amiket, ha fizikai formájuk lenne, habozás nélkül vágnék ki az ablakon. Vele ellentétben az én jövőképem sokkal kevesebb elméletet tartogat, mint gyakorlati tapasztalatot. A zenét át kell élni, élvezni és megélni, nem papírra vetni mindenfélét, ha csak nem dalszöveg vagy hasonlóról van szó. Azokkal még kiegyezek. A lényeg, hogy ha nem is konkrétan, de elkezdtem adagolni neki, az utolsó évemben nem az extra jó pontokra fogok hajtani, mint annyi diák a végzősök közül, nagyratörőbb terveket szövögetek. Hogy neki ebből mi jött le? Valami olyasmi, hogy "célt kell találnom az életemhez, ez a kulcs a sikerhez", és a többi. Az agyam a monológ második mondatánál készenléti állapotba kapcsolt át, onnantól a szája mozgása az egyetlen, ami rémlik. Annyira mondta, annyira nem akart engedni belőle, muszáj volt kompromisszumot kötnöm. Így kerülök én ez elé a bazinagy épület elé és várok egy ismerős arcra, aki majd jól felvilágosít, valóban, milyen értékes részét képezhetném az egyetemüknek. Csak és kizárólag Caprice nyugalma miatt és azért teszem meg ezt, mert Nick normális fazon, tudom, hogfy ő is szívna, ha ellógnám ezt a mait. Szóval állok a jövő-menő diákok közt, mint valami szerencsétlen, aki a telefonját nyomkodja unalmában, fülemben bömböl a zene a lemerülni akaró, néha pittyegő hangot kiadó fülesből és csak várok, meg várok és várok is... " Átmegyek, ha végeztem. Már most sok ez a hely." - rábökök a küldés nyilat ábrázoló ikonjára és már meg is jelenik a Luke-nak küldött üzenet. Miért is nem rángattam el magammal? Mert nem olyan hülye és befolyásolható, mint én? Ja, olyasmi.
Kezdőlap
