Magas, nyúlánk alkat vagyok. Ugyan nagyjából nem többet érek egy vézna madárijesztőnél, mostanság egyre többször igénylem az alapos testmozgást. Szeretem a vizet, evezni a csöndben. Vállaim szélesek, egyre jobban meglátszik a váltás.
Hajam hosszabban meghagytam korábban, ami fésületlenül inkább hasonlít egy madárfészekre. Ma már némi figyelmet fordítok a megjelenésemre. Szemeim anyámat idézik, zöldek.
Szeretek egyszerű, néha kifinomult ruhákat hordani, sokszor azonban már mindegy nekem, hogy a farmer mellé épp egy szürke póló vagy csíkos ing társul. Mindenesetre nem kirívóan öltözöm, nem érdekel igazán a divat és nem szeretem a  nagyon színes holmikat. Általában ha uniformisban feszítek, nem zavar sem az öltöny, sem a nyakkendő.


Jó tulajdonságok:
- A: mint alkalmazkodó. Szerintem az összes családtagom hordozza magában ezt a jellemvonást, legyen szó akár a felmenőim történeteiben a régmúltban, a más lényekkel folytatott különleges kapoccsról, a botrányokról...
- B: mint botrányos. Mint mondottam, másik jellemző tulajdonság is fellelhető bennem, botrányosan és kíméletlenül őszinte vagyok a legtöbb esetben. Minek kertelni?
- F: mint fegyelmezett. A családom sokszor várja tőlem azt, hogy mindennek megfeleljek és méltó vezető váljon belőlem. Bár őszintén néha a hócipőm is tele van ezzel.
- G: mint gondoskodó. Emberi lény vagyok, akinek néha lehetnek gyengébb titkai is. Nekem is van egy olyan oldalam, amit ritkán mutogatok. Egy maine coon cica szokott otthon várni, főleg az esős napokon. Egy igazi lustaság, aki akkor van láb alatt, amikor nem kellene.
- I: mint intellektuális. A csevegés velem. Szeretek mindenhez  hozzászólni, hozzátenni egy keveset az ismereteimből és a tudásomból. Sok minden érdekel, én pedig csak úgy szívom be minden csínját a műveltségnek. Hogy mennyire vagyok intelligens, azt mindenki döntse el maga. Nem vagyok hivalkodó olyan dolgokban, ami relatív.
- K: mint kíváncsi. Hovatovább ezt ragozzam még? Olyanokba is beleütöm az orrom, amibe nem kellene. Egyre többször...
- M:mint maximalista. Nem csak az éltet, hogy megmaradjak valahogy, hanem ha valamit szeretek, abban jó legyek. Nincs olyan opció, hogy nem tudom és olyan sem, hogy nem megy. Szeretném azt hinni, hogy emellett ki tudok tartani.
- Z: mint zenekedvelő. Származzon bárkitől az adott dal, ha bejön, én nagyon adom. Megalkotva a játék a zongora billentyűin pedig maga a varázslat, aminek a részese leszek arra a röpke időre. A zene motivál, éltet és erőt ad sötétebb napjaimon.

Rossz tulajdonságok:
- B: mint bizalmatlan. Nehezen bízom meg emberekben, mert a mai világban sohasem lehet tudni, hogy ki kinek a pártján áll igazából. Majd ha a bizalmamba fogadtalak, tárgyalhatunk arról, hogy jobban megismerj.
- H: mint haragtartó. Sajnálom, akinek sikerül úgy megbántania, az még csak a lábam nyomába se lépjen, köszönöm.
- I: mint ironikus. Néha pofátlanul bunkó, már-már ironikus és csípős beszólásaim vannak.
- M: mint mániákus. Nem tudom, hogy ez igazából jó vagy rossz dolog, azt hiszem ez is relatív. Ha túltolom, márpedig sokszor túltolom, akkor negatív. Kérdezted már a mentoromat, hogy mennyire nem kedveli a megrögzött ragaszkodásomat?
- R:mint rettegő. Tisztában vagyok a sorsommal és félek attól, hogy kifutok az időből a megoldás megtalálása előtt. Nem szeretném elveszíteni a képességeimet, nem szeretném, ha kizárnának a közösségből és leginkább nem szeretnék meghalni idő előtt.


Családfámra mindig büszkén tekintettem mindannak ellenére, hogy felmenőim között az összes férfi balgasorsra jutott. Semmivel sem tartom őket kevesebbnek, mint a családom női tagjait, akik hűen megőrizték a családunkra annyira jellemző függetlenséget és még jobban összekovácsolták a közösségünket. Természetesen a felmenőimről vagy a képességeinkről nem igazán beszélek, nem hovatartozás végett, mindinkább,  hogy inkognitóban lehessek amikor szükséges, ezt néha rettentően nehéz megállni. Családom tagjai mindig is azok mellett álltak ki, akik megkötötték velük a paktumot. Egyetlen fiú révén pedig mindent megkaptam a szüleimtől, amit csak óhajtottam. Talán túlságosan is elkényeztetett gyerek lettem volna, ha nem ébredek igen hamar öntudatra. Az pedig sokat számít, hogy néha végtelenül gyengének és gyarlónak érzem magam.

Én mások szemében...
Sohasem voltam az a tudásával kérkedő személy, hogy úgy mondjam, inkább a háttérben húzódom meg csendesen mosolyogva. Sohasem tartottam magam olyan alaknak, aki becsmérel, sárba tipor, vagy gúnyt űzne másokból, sohasem voltam kiemelkedő, semmint kérkedő a tudásommal. Talán szótlanságom is inkább megkérdőjelezi azt, ki mellett állok. Vajon ki lehet ismerni engem? Aligha. De megbízni? Azt teljességgel. Kinek milyen lapot osztottak, ha nem velem egy közös célt szolgál, akkor távozzon a Pokol legsötétebb bugyraiba. Elég, ha én bízok meg csupán pár emberben, cserébe meghálálom végtelen alázattal és hűséggel mindazt, amit ezektől a személyektől kapok. Csupán néhány apróságot tartok szem előtt, a családomat, az elveimet és a folyamatosan kamatozó tudást. A többi mellékes, a közhely porondján mozgó negédes massza.
Az udvariasságot mint olyant belém nevelték, ahogy alapvető természetemnél fogva türelmes és kedves ember hírében állok. Nem teszek nagy cselekedeteket, inkább egészen aprókat, de a jeleket könnyű észrevenni. Ami talán olykor a legárulkodóbb, a tekintetem.
Sosem voltam egy társaságközpontú személyiség, mégis azok mindig megtaláltak, akiket szerettem volna, hogy megtaláljanak. Voltaképpen csendes megfigyelő vagyok, aki mérlegel, teszi a dolgát, miközben kissé furán viselkedik. A sok tudás nem csak hatalom, de sok esetben zsigeri undort, megrökönyödést és elpártolást is válthat ki.


Velem született képességem áldás és átok is egyszerre. Noha egy erősen összetartó koven oltalmában nőttem fel és szinte az anyatejjel szívtam magamba a mágiát, nem tartom magam erős boszorkánynak. Sőt... Néha úgy érzem, hogy csak hátráltatom őket és magamat is. Gyakran érzem azt, hogy nem fejlődök, nem haladok előre, mégis hajt a kívácsiság és a tudásvágy. De megkockáztatom azt is, hogy megtaláljam saját magamra a gyógyírt. Mert sokat várnak tőlem, nekem pedig sok mindenkinek kell bizonyítanom. Mégis olyan nehéz ezt a terhet cipelni, ha egy nagyobb energiát igénylő mágiahasználat során olyan szinten elgyengülök, hogy még az orrom is olykor vérezni kezd. Nem tudnám titkolni, hogy komoly problémáim vannak a fejlődéssel, de eszem ágában sincs elismerni, hogy ennyi lenne.
Az erő, ami bennem lakozik, többnyire úgy érzem, hogy csak kavarog és emészt, máskor pedig annyira jól tudom irányítani, hogy elhiszem, van még a tarsolyomban. Kezdetben, még a legelején a telekinézis apró csírái kerültek a felszínre bennem. Minden egyes próbálkozással egyre jobbnak éreztem magamat, nagy figyelmet szenteltek nekem. Aztán ahogy jött a tinédzserkor, mintha felborult volna minden. Össze-vissza hol erősebben, hol gyengébben éreztem magamban az erőt és a képességet.
Aztán azután az ominózus báléjszaka után mintha valami más is felszínre tört volna bennem, bár lehet csak hiú ábránd, hogy én többre volnék hivatott. Rosszul voltam, émelyegtem, a fejem pedig hasogatott. Elszédültem, és ugyan megkapaszkodtam egy polc velem egymagas részében, de könnyedén kicsúszott a szorításomból az eszköz. A puffanás mégis olyan tompa volt az asztallal való találkozás során, mintha valami megvédett volna. Utána hosszú percekig csak foltokat láttam, az orrom vérzett és kavargott a világ velem. Soha nem éreztem még olyan rosszul magam, pedig tudom, hogy még talán ennél is rosszabb pillanatok következnek, ha nem találok megoldást. Rettegek attól, hogy elzárják az erőt bennem és örökre búcsút inthetek a képességeimnek, a tekintélyemnek és a jövőmnek is egyben.


"Az alkimia spirituális hagyomány, abban az értelmében, hogy célja a belső én keresése, és azon rétegek felfedése, melyek a legbelsőbb lélek értékes lényegét rejtik. Misztikus ösvény, útkeresés, a lélek kémiai folyamatainak spirituális megértése és megélése."

Az élet maga olyan, mint egy kirakós, részletkérdéseken múlik. Azon sokszor, hogy miképp döntünk. Van aki azt gondolja, előre meg van írva a sorsunk. Ezzel nem vitatkozom, nem egy ékes bizonyítékát láttam már ennek. Már pusztán a cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk az életünket és sodorhatjuk azt a számunkra megfelelő irányba. Időnként közbecsúsznak hibák, végzetes döntések, de rajtunk áll mit kezdünk egy szem életünkkel.
Kezdetektől tudatosan nevelnek, tanítanak minket, kezdve a tanulságos gyermekmesének tűnő régi történeteink meséivel. Folytatva a szülői szemléltetéssel, az erkölcsi neveléssel és mindazzal, amivel csak élni lehet. Így terelődik egy még ártatlan gyermeki élet a neki szánt útra. Én már akkor tudtam, hogy a szüleim példáját követem, amikor megmutatták a világ két oldalát. Egy kissé gonosz, de őszinte és tiszta világot és egy korrupt, hazug, dogmák mögé bújó álszent világot.  Igyekeztek arra tanítani, hogy békében, együttélésben is lehetne élni. Nem, egyértelműen szerették volna, ha magamtól győződök meg arról, micsoda romlott világ ez a miénk.
Szabad szellemű nevelést kaptam már gyerekként. Noha nem erőltették azokat az elveket, amiket ők képviseltek, erősen sugallták, mi volna a helyes. Na nem rémisztgetésre kell itt gondolni, egyszerű mesékkel, vagy a környezetünkből vett példákkal álltak elő és rám bízták, mit vonok le tanulságként. Épp ezért nem gyűlöltem meg ezt a létformát. Nem éreztem a különleges képességűek olykor nyomasztó életvitelének súlyát, ellenben voltak nagy elvárások. A kisgyerek még úgysem a felnőttek tévelygő világának részese volt, csupán egy óvandó, a helyes úton terelendő lélek. Azt azonban sikerült elérniük, hogy ne az ő szemüvegükön keresztül, hanem saját magam által tapasztaljam meg az életet. Később egyre gyakrabban lázadtam csöndesen vagy feltűnően.
Három éves koromban mutatkozott meg a varázsképességem. Épp játszottam, a kedvenc plüssmackómmal birkóztam. Amikor is csak úgy magától megmozdult. Meglepetten eresztettem el, másztam hátrébb pár lépést és figyeltem, hátha produkál még hasonlót. De mozdulatlan maradt. Mint ahogy a mondás tartja, a jó dolgok nehezen döcögnek be. Kis idő múlva megint megmozdult, felém fordította a fejét és végül felállt. Abban a minutumban összeesett. Oda szaladtam hozzá, felkaptam a földről, majd eldobtam. Egyben volt csodálatom és rettegésem tárgya is. Édesanyámhoz szaladtam vele, mesélni kezdtem, mi történt. Először csak hitetlenkedve hallgatta, amit mondok, végül megörült. Ettől a perctől kezdve odafigyeltek mágikus megnyilvánulásaimra. Legyen az a közösségem számára jó, vagy akár bosszússággal teljes. Ők türelemmel és büszkeséggel figyelték, hogy forrja bennem ki magát az erőm. De ugyanakkor aggódó tekintettel követték minden lépésemet.

"Nagy tettek várnak még rád." - mondták.



"A Természet élő energiáit és lényeit is metaforikusan belevonták művükbe, miközben az alkimiai folyamatokat a Természet szimbólumaival próbálták meg leírni. Például, a fekete varangy megfelelő szimbólumnak bizonyult a forrongó, kavargó, fekete masszára, mely a lombikban kivonatolódott, míg a fehér sas gyönyörű kép volt a fehér füstök, gőzök jelképezésére, melyek a lombik szájából kavarogtak elő, miközben hevítették az anyagot."


Hogy lehettem ekkora idióta? Erősen benne volt a pakliban, hogy bekövetkezik valami rossz és tessék, ami késett nem múlott. Hogy mi volt a végeredmény? Azt otthon nem akartam tudomásul venni, mintha a helyszínen hagytam volna azt az énem, aki ezt látta.
Az a rossz az egészben, hogy fogalmam sincs mire számítsak. Gyűlölöm az egész rendszert, ahogy bánnak velem, csak mert nem mutathatom meg igazán ki vagyok, csak azt az oldalam, amit elvárnak. Cöhh... Hova jutunk...
Harmadik napja nem tudtam egész éjszaka megtalálni a nyugalmam, állandóan a lehetséges variációkon rágódtam. Ha egyet végigvezettem, jött a másik. Holnap fogadjunk büntetéssel kezdem a napot. Fantasztikus lesz. Ezek miatt az agyalások miatt még átöltözni is elfelejtettem, úgy aludtam el ahogy megérkeztem.
Hogy mi is történt? Egyszerű válasz. Szabályt szegtem, még pedig kettőt is. Hogy mit vétettem? Engedély nélkül léptem le a bálról, de nem is ez volt az igazán nagy bökkenő, de nem ám.
Meghalt egy lány.
Az istenit, nagykorú sem vagyok! Nem szabad így gondolkodnom, határozottnak kell lennem, de az a tekintet, az a mosoly... nem hagy nyugodni. Nem szeretnék másokat magamra haragítani, pedig attól tartok, most elvetettem a sulykot. Mind elvetettük a sulykot...
Nagy sokára sikerült csak elaludnom, hosszú, végtelenségig tűnő óráknak. Csak bámultam ágyon fekve a plafont és azon a pillantáson gondolkoztam. Vajon mit sugallhatott? Felnyom? És ki lehet az egyedüli hibás? Hát természetesen én, ki más. Ha kicsit elővigyázatosabb lettem volna... de nem, itt nincs ilyen, itt vagy ellenkezem és nem történik baj vagy elodázzák a problémákat. Ha nem jött volna oda, akkor még mindig élne.
De hisz él.
Bármikor gondoltam rá, tisztán láttam magam előtt az eseményeket, és az arca... az arcát nem tudom elfelejteni. Riadalmat láttam mindenkin akkor, kitört a pánik, persze nem gondolkozott egyikünk sem tisztán, nem lett volna szabad visszahoznunk. Még valamit akkor kiszúrtam, de már meg nem mondanám, hogy mit.  És az egyedüli akit okolhatok, hogy ebbe a szituációba keveredtem, az saját magam, és az, hogy nem nyitottam ki időben a szám.


"Ne legyél már vészmadár, jó lesz."

Reggel álmoskásan ébredtem a húgom zajongására. Először fogalmam sem volt, mit keres rajtam a kabátom. Aztán ahogy ébredeztem, kezdett derengeni, hogy mi történt tegnap. A lány! Vajon felnyomott már valaki minket? Vagy zsarolni fog? Manapság az ilyenek már túlságosan sokat képzelnek magukról. Azt hiszik istenek. Ettől félek én is. Lehet szemétkedni fog. Lassan lekászálódok az ágyról. Kapkodva veszem át a ruhám tisztábbra, és már vágok is le a lépcsőkön, hogy a reggelizők tömegéhez csatlakozhassak. A gyomrom szüntelenül korog, de lehet nem is amiatt bukfencezik, az elmúlt három naptól teljesen kikészült, muszáj valamivel legalább az éhségem csillapítani. A lány ráér, még bőven van időm gondolkozni. És különben is, amíg nem vonnak kérdőre, nincs baj.
Ugye nincs baj?
Kissé gondterhelt mosollyal az arcomon lépek ki a házból, biztatva azzal magam, hogy nem lesz semmi probléma. Ugyan már, biztos elfelejtette. Nem is tudhatta igazából, hogy mi történt. De a vonásai nyugtalanítottak.

"Az alkímiában a feketedés és fehéredés két fázisa oly alapvetően összefügg, hogy gyakran a varangy és a sas képével, együtt is ábrázolják. A szellem sasmadarát még a földhöz köti a varangy súlya, de ugyanakkor mégis kezdi azt magához emelni."


Dawn Llewellyn: NJK - született boszorkány (Mocsári Boszorka) - édesanya
Tom Llewellyn: NJK - született boszorkány -  édesapa
Lenora Llewellyn: NJK - született boszorkány -  idősebb nővér
Enide Llewellyn: NJK - született boszorkány -  fiatalabb nővér
Tamsin Llewellyn: NJK - született boszorkány -  kishúg