Ravaszkás mosollyal hallgattam a keresetlen alkura adott választ, tekintetem egyszerre volt kétkedő, mint aki épp hazugságon kapja az előtte állót és izgatott, hiszen tisztában voltam vele, hogy amit kérek több mint arcátlanság. Sőt, talán ha nem Vicky állna előttem, hanem egy másik falkatag még a fokhagymafenekemet is elporolná a hallottakra. Vicky-től azonban nem tartottam. Csak egy megértő mosolyt küldtem felé mikor heves tiltakozással kérte ki magának a játékos gesztust. A falka nem matriarchális intézmény volt. Pedig talán jobban működne valamennyi, ha egy bestiális nő ugráltatná a csaholó ordasokat. Még lenne is kedvem elnézni.

- Az összevert férfiakkal teli szín egész shakespeare-i - merengtem el az elém festett képtől és magam elé képzeltem a Fewer és a Ward fiú ábrázatát, majd a magam koponyáját kellően bezúzva, s mindezt a Globe színpadára helyeztem ahogy animátorok varázsolnak tetszőleges hátteret CGI segítségével - Marco sajnos nagyon megharagudna ha megtudná, hogy magunkra haragítottam egy csapat elemi ösztöntől duzzadó férfiállatot - biggyesztettem le ajkamat és végigsimítottam egynapos borostától érdes államat. Nem gyakran kalandoztak el gondolataim Victor Fewer és az Alfa bajos testvérének irányába. Míg az előbbitől szívesen vásároltam volna bármit ha a családban a kétkezi munkához szükséges örökölhető gének nem Marco-ban csoportosulnak, az utóbbi pont úgy festett mint aki egy mukkot se értett volna abból ha emelkedett költőiséggel megpróbálom melegebb tájakra küldeni. Duncan az agy, Alec a szív, Cameron meg az ököl és én az előbbi kettőt sokkal inkább kedvelem, pláne ha próbára kell tenni. Gondolataimat végül megtartottam magamnak és ahogy a szalagkorlátnak hátat fordítva a lány elé kerültem tiszta fejjel és levakarhatatlan vigyorral vártam állhatatosan, hogy kinyújtott kezem elfogadtattassék, avagy árván maradjon. Figyelmesen hallgattam végig minden egyes szót és gőzmozdonyi aktivitással működő agyam minden lehetséges opciót elbírálva végül kiválasztott egyetlen, a legjobbnak tűnő választ.

- Nem hiszek neked - emeltem fel mutatóujjamat és orra felé közelítettem, mint aki bosszantásból újra hozzá akar érni, azonban még időben elhúztam a kezem, így érezhette, hogy csupán a hecc kedvéért húztam - A vásárra viszem a bőrömet valamilyen félbolond bégető barom - hah, micsoda alliteráció! - miatt. Ha az adásvételi szerződés megkötésére az Eladó érdekkörében felmerült okból nem kerül sor, az Eladó köteles az átvett foglaló kétszeresét haladéktalanul, de legkésőbb a szerződéskötésre nyitva álló napig a Vevőnek visszafizetni - nyelvemmel elismerően csettintettem - Fél év jog csodákat művel az emberrel. Röviden: elfogadom az ajánlatot és a veszélyeztetés mértékétől függően élek a szerződésmódosítás jogával a későbbiekre nézve, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy nyomozásunkat siker koronázza majd és akkor mindkettőnk felszabaduló idejében lesz alkalmam azon gondolkodni, hogy milyen egyéb alpontokkal egészíthetném ki az egyezséget.

Kezem még mindig beleegyezésre várva maradt kettőnk mellkasa között, s ujjaimra meredve benyálaztam alsó ajkamat, majd pár sor hümmögés után egészen elkomolyodva felvállaltam Vicky szemkontaktusát.

- Nem keresem gyenge nők szövetségét - fuvoláztam, de hangom inkább volt őszintén komoly - Gyakran előfordul, hogy egy nő veszedelmesebb ellenfél, mint egy másik férfi. A nő erejét érzelmek vezénylik, azok kívül állnak a törvényen, s ezért hatásuk előre kiszámíthatatlan. Az erős férfi csak erre-arra képes. Az erős asszony mindenre képes. Szóval, Vicky... az első pillanattól fogva ott a sikátorban tudtam, hogy nem szorulsz sem rám, sem senki másra ezen a világon.

Ujjaimat rázártam kezére és gyorsan biccentettem, mint aki csókot akar nyomni bőrére, de épp ahogy az előbb orra érintésénél ajkamat elhúztam, mint aki nem is szándékozott semmi ilyesmit tenni, majd az autó ajtaját kinyitva engedtem, hogy helyet foglaljon az anyósülésen.

- Nevess rám és most játsszuk, hogy mi vagyunk Bonnie és Clyde! - biggyesztettem vissza a napszemüveget az orromra. Nevetésemet ezer darabra marta a szél.

A szín oly' hétköznapinak tetszett, hogy pont ezen közönségesség késztetett arra, hogy mellkasom egészen lelassult fel-le emelkedésével körbetekintsek a szürke, már-már csúf tájon. Még a napsütés sem lehetett az igazi. Az ég a nyári harsánysággal szemben most fakó-kék színben ragyogott, akárcsak vének szemráncai között a kopott írisz. Belevájtam tekintetemet a tenger felett lebegő pára tejfehérségébe és elképzeltem a nagy vízen túli Európát, honnan apám, s annak ősei származtak, kik az akcentusomon és nehéz családi örökségemen kívül nem sokat hagytak hátra számomra örökül. Így füleltem a mellettem a kocsinak támaszkodó vérfarkast, s hiúzom is oldalra biccentette fejét, ha tehette volna hát körbeszaglássza a bent rejtőzködő farkast. Morgására felé fordítottam fejemet és szórakozottan ajkamhoz érintettem napszemövegem műanyag szárát. Minden bennem összpontosuló emberismeretet és - szerénység nélkül beismerve - roppant intelligenciát felhasználva igyekeztem olvasni benne.

- Irigylem, hogy ennyire együtt élsz a benned lévő ordassal. Micsoda szabadság! - nem kerülte el figyelmemet, hogy a téma említésére úgy lobbant ki belőle a düh mint friss öngyújtóból a kövér láng - Wu? Milyen Wu gyerek? Szerintem jobban álla, ha a helyes kis orrodat inkább a falka ügyeibe ütnéd a mieink helyett, kedves - csippentettem össze az említett orrot mutató és középső ujjammal, ha voltam olyan gyors, hogy bestiális reflexeit kicselezve elérjek az arcáig, majd nyugodt derűvel rávigyorogtam - Az igazság az, hogy marhára szeretek szervezkedni és széleskörű tapasztalataimnak hála már egyedül is egész jól elboldogulok vele. Egy ideje a képemet sem verték be - mutattam a korábbi monokli helyére pajkosan - Vigyázz, mert ha nem sietsz akkor Clara Kincaide az összes rossz életűt lecsukja előtted, pedig ő sem hekus, csak traumatizálták a szülei. Úgy tűnik az alvilágban kujtorgás tüneti jelenség nálunk - fecsegtem elterelvén a szót Mingről, s reméltem, hogy sikerül Vicky-t annyira felbosszantanom a megjegyzéssel, hogy nem támad kedve azzal a valóban helyes orral a téma körül szaglálódni.

Teátrális nyögés közepette ellöktem magam a tragacs Marco által összefoltozott oldalától és a szalagkorláthoz lépve feltettem rá egyik lábamat. Néhány perc elteltével a hűvös most már beférkőzött öltönyöm alá, de nem zavartattam magam. Hiúzom melegen tartott, érzékei szinte megbabonázódtak a sós fuvallattól. Könyökömmel megtámaszkodtam magasban lévő combomon és Rodin Gondolkodójának gyenge replikájaként a robajló vizet mustráltam, majd háttal fordítottam annak, hogy szembe kerüljek a lánnyal.

- Ti meg a különbözőségeitek - csóváltam meg a fejem lemondóan, de nem neheztelően - Még egy démon is előbb fordul segítségért mint egy falka, megáll az ember esze. Mindkettőnkben valamilyen bestia lakik - mutattam rá, majd magamra - Az enyém nyávog, a tiétek a holdra vonyít... na és akkor mi van? És azt is látom, hogy nem sok gavallér tolakodott gardedámul az éjszakai holdfényes sétáidon.

Nem túl biztató képet festve elhallgattam, majd a mondandóm élét elvéve megvontam vállamat és elhúztam számat, melyből végül mosoly fakadt.

- Fredericában van egy étterem, ahol egy falat étel után rögtön a mennybe mész. Azért, mert az étel olyan finom, meg mert a purgatóriumot át lehet ugrani azzal, hogy az ember tolerálja a jó ízlés ellen elkövetett designt - idéztem fel a gyorsforgalmi út mellett található pizza és tészta éttermet, hol megálltunk egyszer Marcóval mikor a városban akadt dolgunk - Na, ha én meghúznám magam, akkor biztosan olyan helyen tenném ahol ilyen jól főznek - szűkítettem össze szemem, mint aki tudományos tényt prezentál, s napszemüvegem szárát újra ajkamhoz érintettem - Ott szívesen megvárlak amíg kutakodsz - kontráztam rá, s szinte alig tudtam elhessegetni a szemem előtt lebegő Fettucine Alfredot.

Tettem egy lépést közelebb és kihasználtam ezt a pillanatot arra, hogy újra komolyságot erőltessek magamra, már amennyire genetikai kódolásom engedte ezt a különös parancsot és Vicky-t vizslatva visszatérjek az érett felnőttkor azon dimenziójába, hol például nekem is aggodalmaskodnom kellett volna eltűnések és egy a közelemben történt brutális kivégzés miatt.

- Segítek neked, ha úgy gondolod két bestiális orr többet szimatol ki, amennyiben persze alkuképes vagy - nyújtottam felé a tenyeremet, melybe kézfogás helyett akár bele is vághatott temperamentumát ismerve - Roppant elegantos módon kipótolom az oldaladról hiányzó férfiembereket és párosítok a tiéd mellé egy hasonlóan helyes kis orrocskát, ha a következő falkagyűléseken az alakváltók témájában nekünk kedvező módon képviselsz bennünket. Ezzel akár törlesztheted is Duncan helyett a tartozást... ha... addig nem jut eszembe valamilyen teátrálisabb és az unalmas csinovnyikokat megbotránkoztató mutatvány e brilliáns elmének köszönhetően - napszemüveges kezemmel megkocogtattam a halántékomat.

- Nem éppen - húztam be a nyakamat és zavartan megvakartam arcélemet, s a felém dobott csók után rögvest a kihalt az autóútra szegeztem tekintetemet a sofőrülés ablakán keresztül - Ne sérts meg azzal, hogy azt gondolod már belőlem is eltávozott minden romantika. A női testet szeretni hitvallás és óda. S merem remélni, hogy én magam is jobban festenék egy baldachinos ágy lengedező függönyei között, mint kipeckelt végtagokkal kiszolgáltatva múzsához sehogy sem hasonlatos nőstényeknek.

Örültem, hogy kiszállhatok az autóból és ezzel a számomra váratlanul izzasztóvá váló szituációt is feloszlatta a tenger felől érkező csípős őszi szél. A fakókék égbolt már kopottas fénybe vonta a fodrozódó hullámokat. Elmúlt a nyári ragyogás és vele együtt a megérkezésem gondtalannak ható, meg nem ismételhető időszaka is. Vicky követte példámat és csakhamar ketten ácsorogtunk a természet erejében gyönyörködve - illetve jómagam átadtam magam a csodálatnak, az ő nevében nem nyilatkozhattam -, s felidéztem magamban Kaliforniát. Merőben eltért a keleti és nyugati part egymástól. Az itteni levegő felfrissített a szabadság ízével.

Hangosan felhümmögtem a pitiáner szó elhangzására, majd a vérfarkas lány felé biccentettem fejemet és gondtalan mosolyt öltöttem arcomra.

- Ha eleget császkálsz azokban a sikátorokban lehet a füledbe jut, hogy a hasonlóság ellenére magamra inkább fából faragott királyfiként tekintek, nem pedig Pinokkióként - fontam szavaimat bonyolult szövetté - Az egyik kedvenc történetem nem mellesleg. A reggeli napsütésben a Királykisasszony lépdel ki várából, és gondtalanul játszadozik az erdő szélén. A szomszéd várból a Királyfi jön elő, világlátás céljából. A Tündér visszaparancsolja a Királykisasszonyt, és így megakadályozza a két szereplő találkozását. Ám a Királyfi az ablakon át megpillantja a leányt és szerelmes lesz belé. Ez adja a mű alapkonfliktusát - beletartottam arcomat a gyenge napsütés melegébe és a szél erővel simító érintésébe - A Tündér parancsára a fellázadó természet nem engedi, hogy a Királyfi a Királykisasszonyhoz jusson. Ám a Királyfi szerencsésen jut át az öntudatra ébredő erdő és a medréből kilépő patak képezte akadályon és újból találkozhat a leánnyal. Bábot készít, amellyel kicsalogatja a Királykisasszonyt várából.  Ám a Királykisasszony az igazi Királyfit figyelemre se méltatja, inkább a Tündér által megelevenített bábbal táncol. A bánatos Királyfi a természetben nyer vigasztalást. A Tündér virágpalástot, virágkoronát ad rá. Az erdő királyaként visszatérő ifjút a Királykisasszony most szívesen fogadná, annál is inkább, minthogy a fából faragott királyfi egyre nehézkesebben mozog, végül újból élettelen fadarabbá válik. Ám az igazi Királyfi elfordul a Királykisasszonytól, akinek ezután az erdő is útját állja. A Királykisasszony pedig nem képes áthatolni a fák sűrűjén. Kétségbeesés és szégyen vegyül érzéseiben; eldobja királyi ékességeit és levágja haját. A Királyfi ekkor magához vonja, és együtt elindulnak, miközben körülöttük elcsendesedik a természet.

Vállat vontam, mint aki nem éppen az imént szavalta el a világ legszebb táncjátékának cselekményét, majd magyarázatul hozzátettem nem várva, hogy Vicky megértse, hogy nagy merészen feltártam lényem egy darabját, s nem csak egy darabját, de a történetemet és apám ridegségét pontosan lefestő metaforát.

- Nem félek - ráztam meg a fejemet - Sem a lelepleződéstől, sem attól, hogy valaminek valahogy egyszer vége lesz.

Kezem megindult vállam irányába, hogy megsimítsam a három ezüstgolyó által hagyott halálos csókot, de aztán megállj parancsoltam az ösztönös mozdulatnak és inkább zsebre vágtam öklömet, melynek bőrét így is csípte a novemberi időjárás.

Fejemet az elkomolyodó lány felé fordítottam és néma csendben hagytam, hogy befejezze mondandóját. Csak akkor szóltam, mikor már megbizonyosodtam róla, hogy kérdésével lekerekítette gondolatait. Újfent hümmögtem egy sort, tekintetemet az Atlanti-óceánra szegeztem, majd mikor szavakká rágtam saját gondolataimat újra rámeredtem anélkül, hogy elvárnám, hogy felvegye velem a szemkontaktust.

- Érthetetlen világ ez... - feleltem olyan könnyedén és természetesen, mely a téma fölött gyülekező komor felhőket bolyhos bárányfelhőkké, vagy tán tavaszi záporrá szelídítette - A nyugati parton a halandók úgy üldözik a fajtánkat, és a fajtánk alatt mindenkit értek, nem csupán az alakváltókat, mint a pestist. Itt olyan páratlan békességben élhettek amiről... fogalmatok sincs.

Nem fűztem vérmes reményeket Vicky egyetértéséhez, így inkább megfogalmaztam reakciómat legutóbbi mondataival kapcsolatban.

- Keveset hallottam a bárányokról. De amit tudok az csak az előbbi véleményemet igazolja. Ha úgy gondolod, hogy ők tették... nos, nagy valószínűséggel igazad van - közöltem magától értetődő hangsúllyal - Ha ez így van, akkor egység nélkül úgysem jut senki egyről a kettőre ebben a városban. A falkátokban lévő ellentét pedig kiváló vezetője lesz a feszültségnek amit az ismeretlenen nem vezethet le az ember, de egy ismert bűnbak kijelölésével mindenki enyhíthet a tehetetlenség frusztrációján.

Rövid homlokráncolás után újra kinyitottam számat.

- Remélem legalább valakinek eszébe jutott megnézni a legutóbbi panzióbejelentkezéseket és megkötött albérletszerződéseket.

Végül is a kapcsolatainkon keresztül kiszimatolhatnám, akkor is érdemes opció, ha nem maradt nyom. Mingnek is a szavamat adtam, hogy mozgósítom magam.

- Ez pedig nem inspiráció akart lenni - emeltem mutatóujjamat a magasba elhatározva magam ennek az inspirációnak gyakorlatba ültetésére.

Barátságos és lapos pillantással díjaztam Vicky dicséretét és torkomból előbújt a bennem lapuló hiúz dorombolása. Ő is sokkal jobb szeretett itt mint a nyugati parton. Míg ott csupán néhanapján volt lehetősége szaladni és kiélni vadmacskai vágyait, itt bármikor nyakunkba vehettük a végtelen lombos rengeteget és a sziklás ormokat. A bestia vadászhatott, érezhette talpa alatt a friss füvet, meghempereghetett a mohás tisztásokon és együtt szaladhatott Marco hiúzával. Még mindig nem jártam olyan sűrűn a természetet mint a legtöbb vérfarkas vagy alakváltó. Nem szokta a rab ember a szabadságot. Még mindig ráeszmélhettem minden egyes nap, hogy akkor szólhatok Marco-hoz spanyolul, akkor beszélhetünk az alakváltókról, mikor kedvünk szottyan... ha anyám itt nőtt volna fel... valószínűleg ő sem mérgezi magát irídiummal.

A lehúzott ablakokon úgy tolult be a hűs őszi levegő mint ahogy az ember nyakát megcsípi szerelmének mentolos lehelete, ha közel hajol hozzá. Ruhámat finoman rezgette a menetszél és a fejemen nyugvó szénakazal szerteágazó tincseit minduntalan átrendezte.

A rossz szögben vett kanyar után jobbra indexeltem, majd lehúzódtam az autóval az egyik pihenőhöz hol a sziklákra épített kies gyorsforgalmi útról messze elláthatott a szem a háborgó Atlanti-óceánt nézve. Leállítottam a motort és a kíváncsiságtól tág szemekkel néztem a vérfarkasra, egyik kezemmel rákönyököltem a kopott kormánykerékre. A motor elhalkulásával csak a hullámok robajlása és néhány sirály vijjogása szolgált aláfestésül. Óvatosan végigtekintettem a lányon és erőt kellett vennem magamul, hogy dacos arcától és nőies idomaitól - melyeket csak a másodperc törtrészéig mertem feltérképezni - el ne mosolyodjak.

- Kezdem érteni, hogy tényleg sosem tudhatod - válaszoltam minden humort nélkülöző szelíd komolysággal a véletlenül történő összefutásokra utalva és egy szívdobbanásnyi ideig emésztettem magamban a nyugodt és egyenes színvallást. Imponált számomra, hogy minden kétségbeesés és hamis tagadást nélkülözve ismerte el, hogy lelepleztem. Ez némileg enyhítette a büszkeségemen tátongó óriási és édes seb sajgását.

Kihívóan utánoztam hanyag vállvonását mintha csak kifigurázni szerettem volna, majd hanghordozását utánozva újraformáltam mondatát.

- Vagy jókor jó helyen - mondtam és levettem napszemüvegemet orromról, hogy a lencse ne gátolja a szemkontaktust - Egy időre leköteleztem az Alfát, amit azt hiszem egy semmirekellő alakváltó sem mondhat el az alvilág és felvilág területein.

Nem csak Vicky nyert azon az estén valami értékeset. Hamar elterjedt a híre, hogy Clara Kincaide - pardon, McLeod - elkapta a rendőrségi körözés alá helyezett fickót, ki történetesen rögvest a helyembe lépett a sisakvirágpiac fenntartásában. Ebből kifolyólag csak szerencseként könyveltem el, hogy engem még nem próbált meg lehalászni az a vadmacska. Láttam a motorján. Egyszerre volt halálra rémisztő és furcsamód izgató. Mindenesetre az alvilág nagy szomorúságára lesz ha még sokáig a városban tartózkodik.

- És ha jogodban állna - kérdeztem rögtön vissza - megtennéd? - kulcsoltam össze kezeimet ahogy bűnözők markát fogják össze amikor felkerül a bilincs - Még rejtélyesebb kérdés, hogy vajon hagynám-e... mert én viszont sokkal nagyobb bolond vagyok annál mint aminek tartanak.

Pimaszul rávigyorogtam, majd kinyitottam a sofőrülés ajtaját és kiszálltam a járgányból. Frank sürgős kapálózások közepette azonnal átvergődött a már átmelegedett és így megüresedett ülésre és összegömbölyödve egyetlen fekete brióssá változott. A szél belekapott öltönyömbe és megráncigálta, egy pillanatra kivillant az alatta nyugvó ezüsttöltetes pisztoly, én pedig a szalagkorláthoz lépve elsüllyesztettem ökleimet a zsebemben és nekitámaszkodtam az autónak. Egy lélek sem járt a városba vezető úton.

- Amúgy - engedtem el fülem mellett korábbi kérdését - azt hiszem az a legjobb megfogalmazás, hogy nem tudtam meg rólad eleget - hangsúlyoztam ki az utolsó szót vidáman - De mondjuk melyik költő ismeri a múzsáját, nem igaz?

Kezemben megpörgettem a levetett napszemüveget.

- Egy rendőrségi adminisztrátor aki a sikátorokat járja sötétedés után - ízlelgettem a kialakuló portrét - Azért ismerek olyan alakot, aki fejvesztve menekülne ha szembe találná magát veled - fuvoláztam átszellemülten - Oh, Vicky, hidd el én nem ítélem el a tilosban járást. Születésem óta nem csinálok mást... Felhagytál azóta a szórakozás ezen formájával? Bátorítanom kell rá téged, hiszen arrafelé rögtön a leggavallérabb gavallérral sikerült találkoznod, a többiek csúfabbak, ostobábbak és ha hátulról előrefelé olvasnának egy könyvet épp annyit értenének belőle, mint előről hátra. És nem lehetek mindig ott, hogy élőpajzsot képezzek - elevenítettem fel első találkozásunk éjszakáját hol Vicky a nyakamba csimpaszkodva rejtette el vérfarkasszagát.

Viseletes alkalmi cipőm talpával addig nyomtam a dudát, míg Frank úr orrát a kéklő égnek szegezve nem kezdett el vonyítani. Lehetséges, hogy a Holdra, hiszen az égitest mindig az égbolton volt - jobban mondva az űr légüres terében sodródva. Fejem nyaktól felfelé pipiskedett kifelé a napfénytetőn és igyekeztem az ebet is elég magasra tartani, hogy a vágott nyíláson keresztül ő is részese lehessen a főutcai mutatványnak. Mögöttem néhányan viszont-tűköltek járműveikkel és egy-egy ízes komment is felharsant a hátam mögül. Kezemmel türelemre intettem őket, majd fültől fülig érő vigyort húzva arcomra visszaereszkedtem a sofőrülésbe és napszemüvegemet továbbra és orrnyergem közepén billegtetve kikönyököltem a lehúzott ablakon annyira, hogy egyenesen az odalépő lány szemébe nézhessek.

Mondj néhány indokot, hogy miért ne büntesselek meg...

- Sajnos csak az ellenkezőjére tudnék számtalan visszautasíthatatlan érvvel előállni a szalonképestől a trágárig, de a költő ma dudalantra cserélte szónoklatát, kérlek tiszteld meg hintómat azzal, hogy emeled kopottas fényét, te retroévek után született veszedelem - fuvoláztam, mint akivel madarat lehetett volna fogatni (valahol így is volt talán...), majd áthajolva kinyitottam az anyósülés nyikorgó-csikorgó ajtaját és laza csuklómozdulattal bemutattam saját ablakomon keresztül a mögöttem füttyögő és dudáló kocsisornak. Ujjbegyeim kissé bizseregtek és erősen beletöröltem tenyeremet Frank csillogó szőrébe mielőtt légies mozdulattal áthelyeztem a kutyát Vicky ölébe.

- Pardon - mosolyogtam rá, majd egyesbe tettem a váltót, hiszen a lámpa már oly' régen váltott zöldre, hogy felgyulladt utána a középső sárga fény is, és egyetlen autóként áthajtottam a kereszteződésen még mielőtt vörös fény késztette volna megállásra a felpaprikázott sofőröket. Hagytam, hogy az autó magától vágtasson - immár negyvenre gyorsulva - Rose Harbor kora délutáni idejéhez méltóan közepesen forgalmas útjain, majd felvéve az utazási tempót a vérfarkas felé fordultam. Frank rózsaszín nyelvét lógatva szegezte bogárfekete szemét Vicky-re, farka vége meg-megrezdült ahogy az ismerős szaga felderengett rövid agyának emlékeiben, s immár elfogadhatóbb nyitottsággal üdvözölte a különös szagú embert. Vicky illata az én kifinomult hiúzorromat is megmotozta és megtelepedve először némaságra késztetett, majd csak akkor hagyta el bármi a számat mikor a tengerpart melletti gyorsforgalmi úton süvítettünk. Vagy ötvennel.

- Bűnözőéletem unalmas szürkeségben telnek múzsám és a telített sisakvirágpiac nélkül - sóhajtottam teátrálisan, majd a visszapillantó tükörben ellenőriztem, hogy nem követ bennünket a feldühödött gépjárműtulajdonosok egyike - Aztán a költő, ha már saját életét narrálja, legalább múzsáját ne hagyja futni hagyni.

Örültem neki, hogy múltkori találkozásunkkal ellentétben ezúttal hétköznapi megjelenésemnek jobban megfelelő külsővel sikerült prezentálnom magamat. Múlt héten még a tisztítóba is elvittem egyetlen homokszínű öltönyömet melyet magamon viselve el tudtam hozni a napsütéses Kaliforniából.

- Vicky? - szakítottam el ráérős jókedvvel tekintetem az autó alá beszaladó fehér csíkokkal felfestett aszfaltról - Tulajdonképpen azért állítottalak meg minden poétikus romantikát leszámítva, mely lelkem egyetlen éltetője ebben a művészileg sivár kikötővárosban, mert tulajdonképpen még sosem volt alkalmam megkérdezni, hogy pontosan mivel is foglalkozol. Mert ugye ha nem lennék olyan kitűnő szövegértésből, akkor az én hülye fejemmel azt is hihettem volna, hogy úgy beszélsz a zebráról, meg minden, mint egy fakabát és nem egy látványomtól lángba borult Vénusz, ki másodjára születik meg a szenvedélyek habjaiban. Érted - böktem meg minden fogamat kivillantva a halántékomat, majd szóhoz sem hagytam jutni, azonnal folytattam - Azért lenne vicces, haha, mert tulajdonképpen én meg fehérgalléros bűnöző vagyok és hát milyen fintora lenne annak a fránya sorsnak, ha engem pont a fehér gallér, téged meg a fakabát szorítana... És összetörne a szívem, hogy nem a genetikai lottón megnyert ábrázatom miatt szólítottál le azon az estén ott a sikátorban...

A következő pillanatban az autó kerekei fülsértően csikorogni kezdtek, hiszen a tengerparton végigfutó út egyik élesebb kanyarját túl gyorsan vettem be. Kezemmel ösztönösen kinyúltam az anyósülésen ülő két utas felé, majd kissé lassítva felnevettem.

Rose Harbor minden érdekességével együtt kezdett otthonommá válni. Nem olyan értelemben, mint az az öreg-szagú ház ahol jó sok évet lehúztunk anyámmal, s vezetéknevem ott díszelgett réztáblára vésve a bejárati ajtón. Az az otthon, ahol az íróasztal fölött jogot tunkoltam a fejembe és el kellett zárnom költészetemet nehogy apám alágyújtósnak használja a kandallóban. Itt szabad volt. Alakváltóként szabad. Otthon csupán félember. És itt nem lőttek az emberre. Csuda jól mulattam.

Marcóval igencsak felvirágoztattuk az alvilági bizniszt, az én arcom olyan vevőket is ideédesgetett akik máskülönben jobban kedvelték a bőrhuzatos bútorokkal telehajigált tárgyalók világát. A falka megbékélt. Látszólag. Én még egy simogatós bunyóból is kijárt a dolgozó embernek. Hát, nem jobb, mint a nap végén feltenni a lábunkat a TV előtt?

Épp a főutcán süvítettem át (nagyjából negyvennel) az RX-7-tel, mikor napszemüvegemet kissé lejjebb toltam az orrnyergemet és felemeltem sebváltót fogó kezemmel az anyósülésen kuporgó Frank urat.

- Ebből neked is részesedned kell, cimbora - emeltem a napfényben úszó szélvédő magasságába az ebet, amely szimatoló fekete orrával természetesen éppen a másik irányba érdeklődött mint amerre a látnivaló akadt - Ne bomolj, Frank! - fordítottam irányba tenyeremben is elférő buksiját, majd arcomat pofájához érintve átlestem a napszemüveg fölött - Nézd ezt az istennőt.

Jobb oldalunkon a járdán egy szexis mozgású barna hajkorona tulajdonosa haladt. A piros lámpánál megállva figyeltük - Frankkel, legalábbis jobban tette ha figyelj golyói nyalása helyett -, ahogy benyomja a zebrán a jelzőgombot és megállt várva, hogy a lámpa utat engedjen neki.

- Hé! - könyököltem rá a dudára a közízlésnek elfogadhatónál talán kissé hosszabban, majd a kormányba kapaszkodva kidugtam fejemet a nyitott napfénytetőn és hevesen meglengettem karomat. Cipőm sarkával még néhányszor belerúgtam a dudába a biztonság kedvéért. Ki tudja mennyire kellett feltűnő jelenséggé avanzsálnom. Már az alap szintet meghaladóan.

- Vicky! - kiáltottam és félreérthetetlen mozdulattal intettem, hogy szálljon be az anyósülésre - Ülj be! - kiáltottam, majd egy fél métert előregurulva félig elálltam az útját a zebrán.