A démonok eddig sem voltak a kedvenc teremtményeink, Mephisto-val is csak amiatt kell jópofiznom, mert sakkban tart egy olyan múltbéli titokkal, amit azt hittem, kellően elástam, ám a démonherceg mégis megszerezte. Bőven elég lenne vele az a kapcsolat ami van. A hideg kiráz a nagydarab férfi testébe bújt pokolfajzattól, de vele relatíve minimális kontaktom van, csak ha érdekei úgy kívánják.
Légiótól egészen más értelemben borsódzik a hátam, és nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de inkább üzletelnék a Pokol egyik démonhercegével, mint vele. A néhai Georgine Moors szemei mögött megbúvó őrület és sötétség máshogy borzaszt el, de nem hagyom, hogy mindez arcomra is kiüljön. Nem akarom megadni neki még ezt az örömöt, ha már az ellen nem tudok küzdeni, hogy kis híján a szuszt is kiszorítsa belőlem, de szerencsére egyszer csak elenged, a tüdőm pedig fájdalmasan nyeli ismét max kapacitással az oxigént.
Felháborodik rövid válaszomon, de hát egyrészt nem is fűlik a fogam ahhoz, amit felajánlott, másrészt meg épp az előbb fojtogatott, mit várt, hogy majd szerenádozva közlöm vele, hogy "igen, minden vágyam, hogy amikor csak füttyentesz, kiskutya módjára ugorjak is, hogy megdughassalak." Nem, szimplán féltem a szaros kis életemet, no meg a családomét. Igen, Veronicával eltávolodtunk egymástól kissé, és igen, sokszor részesítek előnyben más nőket vele szemben, de attól még a feleségem, a gyerekeim anyja, és nem fogom tűrni hogy őt vagy a lányaimat bárki is fenyegesse vagy bántsa.
Feltápászkodom a földről, mozdulat közben premier plánban belátva a nő szoknyája alá. Ha nem ebben a szituációban lennénk, valószínűleg máshogy reagálnék, ám most nem fordítok rá túl nagy figyelmet, inkább felegyenesedem, egy hátra körzéssel kiropogtatom a vállaimat, majd az asztalomhoz lépek. Kikapom a kezéből a fotót, nem fogok én vele fogócskázni, hosszabb a karom, mint neki, így nem tud elég gyorsan elfutni, de nem teszem vissza az asztalra.
A szitok hegyek közben amiket rám zúdít lepillantok a képre, ami év elején készült négyünkről, és egész idillinek tűnik, ha az ember nem tudja, mi zajlik amúgy a háttérben. Piszkos mód felmegy bennem a pumpa szavai hallatán, de veszek néhány mély levegőt, nem törődve a még mindig tompán fájó tüdőmmel, és szabad kezemet ökölbe szorítva várom, hogy befejezze végre a szóáradatot. Igencsak szereti hallatni a hangját ez a pokolfajzat, de engem már rohadtul idegesít. Nagyon szeretnék neki visszavágni, megmondani neki, hogy marhára nincs köze ahhoz, hogyan élem az életemet, de ennél már okosabb vagyok, tanultam a hibámból. Ez a démon teljesen kattant, én pedig nem akarok még egyszer kutyaszorítóba kerülni. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok jó ember. Nem áltatom magam ezzel, megfelelő önismerettel rendelkezem ahhoz, hogy tudjam, azzal, hogy rendőr vagyok, éppen csak kicsit tudok tisztítani a karmámon, de ha meghalok, egyenes út vezet majd a pokolra.
-Igazán nagylelkű vagy, Légió. Ha úgy alakul, majd hívlak. - közlöm nyájas hangon, míg magamban azért hozzáteszem, hogy addig állj fél lábon te k*rva. Nem ettem azonban meszet, hogy mindezt hangosan is kimondjam. Továbbra is a fényképpel a jobb kezemben sétálok el az ajtóig, ahol kimasírozik a női testbe bújt démon, én pedig becsukom mögötte az ajtót, még a kulcsot is ráfordítom. Visszamegyek az asztalomhoz, és lerogyok a székbe, szépen visszahelyezve a fotót a korábbi helyére, még további néhány pillanatig rajta felejtve a tekintetemet. Sok mindent át kell gondolnom. Bár Légió azt mondta, nem bántja őket, én nem bízom benne. Amilyen kattant, egyik nap úgy indul el otthonról, hogy na most megkínozza Verát vagy a gyerekeimet. Nem védhetem őket 0-24, de muszáj jobban rajtuk tartanom a szemem. Nem vagyok jó ember, de azért annyira rossz sem, hogy egy ilyet figyelmem kívül hagyjak.
Most azonban a munkára kell fókuszálnom, ezen ráérek este agyalni. Mindenesetre a mai esti programomat lemondom, Liza ma egyedül kell, hogy mulasson. A nap hátralévő részében az üggyel foglalkozom, és a nevek hasznosnak bizonyultak, előrelendítették az ügyet, rá is állítottam két emberemet. A nap végén elővigyázatosan körbenézek mielőtt beülök az autómba, valahol számítok gyerekes bosszú miatt kilyukasztott gumikra, vagy a filmekből ismert ketyegő bombára, ám minden tiszta, így hosszú hetek óta először, de időben, még vacsorára hazaérek a Duke házba, meglepve ezzel Veronicát, Debbie-t és Vivit is.

Amennyire hasznos volt a találkozónk elején Georgine Moors, amióta kiderült, hogy egy démon bújkál a rendőrségi tanácsadó bőre alatt, azóta 180 fokos fordulatot vett.  Percről percre leszek egyre idegesebb, és mivel vette a bátorságot, hogy a feleségemet és a lányaimat is a szájára vette, így némileg eldurran az agyam, és egy kicsit erőteljesebben közlöm vele, hogy odakint rohadtul tágasabb lenne. Egy kis időre még az is kimegy a fejemből, hogy amúgy nem egy szimpla nő, hanem egy pokolfajzat áll velem szemben, és a ez a fagyi pillanatokon belül vissza is nyal.
Látok valamit megvillanni a nő arcán, valami egyáltalán nem emberit, majd mire kettőt pisloghatnék, a magassarkút és a szoknyát meghazudtoló tempóval veti rám magát és kerülök a földre hanyatt. Hiába a nem kevés izom, ami egyébként rajtam van, sajnos sok esélyem nincs kivédeni az orvtámadást, bár ettől függetlenül belerúgok a hasába, kezemmel pedig a vállánál fogva próbálom ellökni magamtól - sikertelenül.
A mellkasomra telepszik, ami még nem is lenne baj, annyira azért nem nehéz a nő teste, de lábaival ügyesen blokkolja kezeim mozgásterét. Mit is vártam egy démontól, aki valószínűleg évszázadokat, ha nem évezredeket ver rám, ami a tapasztalatait illeti? Ezt remekül megcsináltad Duke…te címeres ökör. Ilyenkor bezzeg egy kolléga se akar valami elképesztő fontosat kérdezni, hogy esetleg az kizökkentsen ebből a (szó szerint) szorult helyzetből.
Megpróbálom térdeimet felhúzni és a veséjébe állítani azokat, de csak súrolni tudom a hátát, nem vagyok elég hajlékony. A fene gondolta, hogy a súlyzós edzés meg a kardió mellé még tornászmutatványokat is csinálnom kell? Ezek után jobban ráfekszem erre, már amennyire ennyi idősen még tudom fejleszteni ezeket az izmokat. Meg amennyiben túlélem ezt a kis találkozómat ezzel a pokolfattyúval.
Fogaimmal próbálok kezébe harapni mikor torkom felé nyúl, de olyan korlátozott mozgásra képes a felsőtestem, hogy nem érem el, szóval hamarosan fulladozni kezdek erős szorítása alatt. Nem most először fonódnak ujjak a torkom köré, így rutinosan, reflexből tudom, hogy nem szabad kapálózni, több oxigént emészt fel akkor a szervezet, hamarabb megfulladnék. Valamennyi levegőt azért enged Légió a tüdőmbe, ebből sejtem, talán nem feltétlenül akar megölni. Legalábbis egyelőre.
Belenézek a végtelen sötétségbe ami szemeiből árad, és nem mondom, hogy néhány rövid pillanatra nem áll meg bennem az ütő. Kerültem már igazán necces helyzetbe az életem során, de ez most valami más. Georgine alapvetően szép arcán most valami olyan őrület fut át, amitől libabőrös leszek. Amíg a “kiselőadás” hangzik, megpróbálom a karjaimat valahogy úgy mozgatni, hogy szabadulni tudjak, és lábammal is keresek valamit, amit akár lábfejemmel megfogva a fejéhez vághatok, de a rohad életbe is, a szék túl messze van. Patthelyzet, be kell látnom, jelenleg teljesen ki vagyok szolgáltatva egy kattant démon szeszélyeinek.
Hagyhattam volna a fenébe a dolgot, mondjon a démon amit akar. De nem, nekem bele kellett kötnöm. Gyenge pontra tapintott, én pedig bedőltem neki. Úgy utálom ezeket a rohadékokat!
Amikor ajkát az enyémre tapasztja, szemeim kipattannak, és mivel érzem a szorításának kis mértékű lazítását, megkísérlem a fejemet úgy mozgatni, hogy egyrészt kitörjek vad csókja alól amit természetesen nem viszonzok, esetleg le tudjam fejelni ami bár nekem sem lenne kellemes, de neki se és talán nyerhetnék vele pár másodpercet amit kihasználhatnék.
Azonban a földről nem szabadulok, szám felszabadulása után már-már kétségbeesettül kapnék levegő után, de keze nem enged, a fejem pedig kezd tompulni és lüktetni az oxigénhiánytól. Megunja valaha? Vagy tényleg itt fogok megdögleni a saját kib*szott irodám padlóján? Kezem combjára kerülésekor igyekszem kizárni, hogy ez egy formás női test része, amit jobb napokon sosem vetek meg, és ebben némileg segítségemre van a fiatal tini hang, ami felcsendül Légió szájából. Ujjaim a bőrébe marnak amennyire csak erőm engedi, de közel sem tudok már akkora erőt kifejteni, mint azt szeretném. Az izmaimnak oxigénre lenne szüksége, ami igencsak híján van ezekben a percekben.
Amikor az alku elhangzik a démon részéről, agyam heves tiltakozásba kezd. Micsoda abszurd ötlet…ezek után dolgozzunk együtt, mintha mi sem történt volna, szabadidőnkben meg jöhet a szex? Oké, nem vagyok a hűség mintaképe, számos szeretőm van a városban és azon kívül is, de pololfajzat nincs köztük, és nem véletlenül.
Tüdőm kétségbeesetten kap a lehetőség után mikor egy kis levegőhöz jut. Nem fogom tagadni, most már szédülök, de igyekszem továbbra is megőrizni a pókerarcomat, hogy a másik ne vehesse észre rajtam a gyengeség jeleit. Gyűlölöm ezt a kiszolgáltatott helyzetet, de úgy tűnik ez az átkozott démon még nem végzett, tovább folytatja a kis monológját, pedig ó, mennyi mindent kívánnék neki mondani, ha dialógussá válhatna ez a kis jelenet.
Tudom, hogy a Pokolra jutok. Ezzel már évekkel azelőtt tudtam, hogy a démon betipegett volna Georgine Moors testében a rendőrörsre. A bűneim listája hosszú, és egyre csak bővül, ezzel tisztában vagyok. És ha választhatok, akkor még szeretném ezt így folytatni, mert még nem értem el mindent amit akartam. Igen, gondolnom kell a lányaimra és Veronicára is, aki nélkülem nem igazán boldogulna az életben. Nem halhatok még meg. Nem most, nem itt, nem így. Alkut kell kötnöm egy kib*szott démonnal. Megint.
Utálom magam már a gondolatra is, de tudom, én hoztam a bajt a saját fejemre. Nem tudok válaszolni ha a mocskos mancsoddal épp az életet próbálod kiszorítani belőlem te k*rva! Szemeimmel üzenem ezt a másiknak, és tekintetemmel lefelé nézek, majd vissza a feketeségbe, miközben egyre jobban szédülök, és a szemeim is pillanatokra elsötétednek. Hamarosan az agyam az oxigénhiányt ájulással próbálja majd kompenzálni, amit Légió is valószínűleg tud és/vagy érzékel.
Egészen addig nem tudok érdemben reagálni szavaira, míg el nem engedi a torkomat, amikor pedig ez megtörténik, tüdőm hirtelen, fájdalmasan jóleső érzéssel telik meg ismét oxigénnel, és köhögni kezdek, amit nem könnyít meg az, ha még mindig a mellkasomon ül. Nyakam sajog a szorítás helyén, és ha felszabadulna a kezem, akkor oda is kapok.
A démon most valószínűleg választ vár tőlem. Dögölj meg! kiáltanám nem szívem szerint, de egyrészt jelenleg úgy érzem, képtelen vagyok rá, másrészt pedig nem is lenne túl bölcs, tanulva a korábbi hibámtól. -Oké. -végül ennyit tudok csak kinyögni, ezt is halkan, rekedt hangon. Valamit majd kitalálok. Mindig megúszom a szorult helyzeteket, most is ki fogok találni valamit. Vannak kapcsolataim. De ezen nem most kell agyalnom, ha tényleg jövőbe lát.
Fészkelődni kezdek alatta és ha végre felemeli a hátsóját rólam, feltápászkodom én is, de egyelőre az ülésig jutok, hátamat a közeli falnak támasztva igyekszem visszaszerezni az erőmet, ami szép lassan vissza is tér belém.

Egyébként sem a birka türelmemről vagyok híres, de míg eddig elviseltem Georgine Moors...pardon Légió szeszélyeit, mert ő tett egyfajta szívességet, hogy segített a nyomozásban, ám most azért már kezd elborulni az agyam, mikor számomra teljesen hihetetlen, és hiteltelen mesét próbál beadni, démonként miért is szállta meg a korábbi rendőrségi tanácsadó testét, meg mit keres Rose Harbor-ban.
Szemeimmel premier plánban nézhetem végig, ahogyan arcáról és kisugárzásából eltűnik az a fajta nyájasság, ami eddig jellemezte őt, és vált át valami sötétebbe, szeszélyesebbe. Eljátszottam az önzetlen segítőjobb lehetőségét. Haha, mintha szerepelne a pokolfajzatok szótárában ez a szó. Ne röhögtessük egymást. Nem ijeszt meg jeges tekintetével, néztem én már szembe Mephisto-val is egy rosszabb napján. Na attól mondjuk utólag belegondolva majdnem magam alá csináltam, de mégiscsak egy elképesztő hatalommal rendelkező démonhercegről beszélünk. Légió bár valószínűleg erős, Mephistopheles-hez képes valószínűleg sokadrendű.
-Akárhányan vagytok is ott bent - nyitott tenyeremmel körözök arca vonalában, célozva a többféle hangra, amik elhagyták ajkait - nem rémültem meg. Nem ma kezdtem, nem ti vagytok az első démon, akit az utamba sodor az élet, szóval nem igazán hat meg ez a kis színjáték. - jelentem ki határozott hangon, de nem kiabálok, nem akarom, hogy a kollégák túlzottan szem- vagy fültanúi legyenek a szituációnak.
Nem is bánom, hogy kifelé készülődik, én aztán lezártam részemről ezt az egészet. Vagyis azt hiszem. Búcsúzóül visszaböffentett szavain úgy felhúzom magam, hogy felpattanok a székről, ami olyan hangerővel csapódik neki a falnak, hogy nyekken, a falon pedig ott marad a fekete folt, de ez most a legkevésbé se érdekel. Néhány nagy, határozott lépéssel odalépek mellé, tenyeremmel pedig visszavágom a helyére az ajtót a keretbe, nem hagyom elhagyni az irodát. Tisztában vagyok vele, hogy hiába van női testben amit simán le tudnék gyűrni alapjáraton, ám így, hogy démon bujkál benne, talán lehetnék egy kicsit bölcsebb, de az, amit bedobott olyan, mint a vörös posztó.
-Na ide figyeljen Moors vagy Légió vagy hívja magát ahogy akarja. bal kezemmel a vállánál fogva az ajtónak lököm, jobb kezem mutatóujját pedig fenyegetően emelem fel, beletolva szinte teljesen az arcába.
-Engem úgy fenyeget, ahogy akar. De ha még egyszer a szájára veszi a feleségem vagy a lányai nevét, akkor elintézem, hogy visszakerüljön a pokolra. Ne higgye, hogy nincsenek ismerőseim, akiknek szólni tudnék, hogy hajtsanak végre magán egy jó kis démonűzést. - szemeim szinte villámot szórnak az idegtől, de továbbra sem kiabálok, inkább a fogam között szűröm meg a szavakat. Elég határozottan állítottam ezt az egész exorcizmus dolgot a pokolfajzatnak, de azért annyira könnyű nem lenne ezt elintézni, de ha még új a városban (meg egyébként is), nem tudhatja, hogy rendőrfőnökként valamint az Alapítók Körének a tagjaként meddig ér el a kezem, és mire vagyok képes. 
-És most tűnés! - teszek egy lépést hátra, és hacsak nem mond vagy tesz egyebet, akkor kinyitom az ajtót, és másik kezemmel megmutatom neki, hogy kívül tágasabb. A fülem épp csak nem füstöl a méregtől, de amennyire lehet, tartom a pókerarcot, mert nincs szükségem a kollégák pletykáira, vagy épp arra, hogy a démonnak elégtételt okozzak azzal, hogy sikeresen felbosszantott.

-Ez az a kérdés, amit remélhetőleg igen hamar fel tudok tenni az elkövetőnek is személyesen, miután elkapjuk azt a rohadékot.- nem állok le brainstormingot tartani, teljesen felesleges teóriákat gyártani most. Ezt nem fogjuk megtudni egészen addig, amíg nem kattan a bilincs a bűnöző csuklóján és nem dolgozom meg kicsit a kihallgatóban.
Korábbi ismeretségünkre való tekintettel úgy döntök, hogy bár van bennem egy furcsa, egyelőre megmagyarázhatatlan érzés Georgine Moors-al kapcsolatban, mégis megszavazom neki a bizalmat, készüljön bármiféle “vizsgálódásra”, amit a következő perc eseményei után részben bánok, mert nem volt a legjobb élmény, viszont felírtam egy csomó nevet, aminek utána tudok nézni. Most viszont inkább félreteszem egy ügyet, és kérdőre vonom a nőt, és nem mondom, hogy az arcára kiülő kifejezéstől nem fut végig egy pillanatra a hátamon a hideg, de vagyok annyira rutinos róka, hogy mindebből arcomra semmi nem ül ki.
-Hogy mit osztok meg a kollégáimmal és mit nem, azt majd én eldöntöm. -válaszolok vissza némileg talán barátságtalanul, de nem szeretem, mikor átvernek, ebben az esetben pedig pontosan ez történt, és nem vagyok tőle boldog, sőt. Démon. Jól sejtettem.
-Szóval sokaság. Nem tudtam, hogy a démonok között is vannak akik tudathasadásban szenvednek.- mosolyodom el halvány gunyorossággal, és hátradőlök a székemben. Nem félek tőle, ezt érzékelheti ő is. Ha nagyon bántani akart volna, már megtette volna.
-Ühüm…érdekes nyaralási program a rendőrség elektronikai rendszerének tönkretétele és bizonyítékkal való játszadozás, mégha utóbbi úgy néz ki, hasznomra is vált.- teszem még hozzá előzőhöz hasonló hangnemben, majd következő mozdulata láttán szemöldökeim megint felszaladnak homlokom közepére. Ha nem tudnám, mi is lapul Georgine Moors bőrében, még ezt akár keringőre történő felhívásnak is tekinthetném, ám így az agyam egy másik része kezeli le a történteket.
Légió igencsak szereti hallatni a hangját, egy egész esti mesét zúdít rám.
-Ha most arra vár, hogy megdicsérjem vagy ódákat zengjek amiatt, amiért állítása szerint megmentette Moors-t az öngyilkosságtól, hát ki kell ábrándítsam, velem rossz lóra tett. Jól ismerem a démonokat és nem ma jöttem le a falvédőről.- kisugárzásom magabiztos, és a pokolfajzat érezheti, hogy nem színészkedem. -Kétségtelen, hogy Georgine Moors egy dekoratív jelenség. Na de hogy csak emiatt válassza pont őt gazdatestnek? Na nem, ezt nem veszem be. Megunta az ölést és lelkek kínzását? Na ne nevettessen. A démonokat szinte ez élteti. No meg sokukra jellemző a hatalomvágy. Tehát ki vele. Kap még egy lehetőséget, hogy elmondja az igazat.- hangom határozottan és ellentmondást nem tűrően cseng, ebből Légió kihallhatja, hogy nem éri meg engem átverni, ha esetleg ez lenne a célja.  

Profik módjára, rutinosan beszéljük meg Moors-al a dolgokat, pingpongozunk a különböző információkkal, és állítjuk össze a következő lépésekre vonatkozó listát., közben a kávé is megérkezik, szóval minden a tervezett sínen halad.- Az égvilágon semmi. Ha hagyott is bármit, eltüntette még a helyszínelés előtt. - rázom meg a fejem, és bosszúsan sóhajtok egyet. Gyűlölöm, mikor valaki játszadozik a rendőrséggel. Sokkal egyszerűbb dolgom van, mikor egy zöldfülű betörőt, esetleg drogdílert kell elcsípni, mint az ilyen ügyeknél, amikor egyszerűen meg vagyok lőve, merre induljak el. 
-Nem szeretem az ilyen jellegű játékokat. El akarom kapni a rohadékot.- jelentem ki határozottan, nem kérve elnézést a kicsit durvább nyelvhasználatért, nem az a típus vagyok, meg most tényleg piszkálja is a csőrömet ez az egész ügy. Amikor a toll megérkezik és Moors megszagolja, hát nem mondom, hogy nem szaladt fel a szemöldököm egy pillanatra a homlokom közepéig, de aztán ismét felvettem a pókerarcot, és érdeklődéssel figyeltem ügyködését, már csak azért is, mert lestem, nehogy akarva-akaratlanul kárt tegyen egy bizonyítékban.
-Mégis mire készül, Moors?- kérdezem nem kevés gyanakvással a hangomban, majd jobb kezemmel megérintem bal karomon lévő bőr szíjon lévő amulettemet, ami az ellenem felhasznált varázslatok blokkolására illetve tompítására szolgál. Egy alapító sosem lehet elég óvatos, de mivel közben a kíváncsiság is hajt, illetve bízom az amulett hatásában, így végül elveszem a pávatollat, de bal kezembe fogom, nem a jobba, mivel ha írni kell, balkezes vagyok, így esély is lesz arra, hogy a macskakaparás jellegű írásomat később is el tudom olvasni.
Nem vagyok egy könnyen ijedős fajta, sőt, de azért mikor erőteljesen vibrálni kezdenek az elektromos eszközök, és bár a világ nem sötétül el, blokkol annyit az amulett, a halk, suttogó hangokat igenis hallom, de beletelik néhány másodpercbe, míg kiértem belőle a neveket. Gyorsan körmölni kezdem. Vannak ismerős nevek, ismeretlenek. A végén jövök rá, hogy a tollat érintő embereket sorolta fel az ismeretlen hang, ám az enyém előtt nem Georgine Moors hangzott el. Hanem Légió. 
A varázslat elmúltával kell egy kis idő, míg összeszedem magam, a fejem kicsit tompa, de mindezt annak álcázom, hogy a tollat visszahelyezem a zacskóba, lezárom, majd a kesztyűt a kukába dobom. Megköszörülöm a torkomat, mielőtt újra megszólalok.-Ahhoz nem fér kétség, hogy hasznos volt, ami a nyomozást illeti. - összekulcsolom magam előtt a kezeimet, alkarommal megtámaszkodva az asztallapon. Viszont most szépen azt is árulja el, hogy MI maga. Boszorkány? Démon? Esetleg valami más? - nincs értelme tovább titkolni, hogy tudok a természetfelettiről. Az amulettemet egy erős boszorkány készítette, és eddig igen kevesen tudtak megbűvölni, mikor ez rajtam volt. Mephisto volt az egyik, ő pedig egy igen nagy hatalmú démon. Arra tippelek, Georgine bőrében is egy pokolfajzat bujkál. Hogy utálom én a démonokat!

 

Nem szeretem a teketóriázást és az időhúzást, szóval gyorsan a tárgyra térek, amint mindketten elhelyezkedünk az irodámban. A nő okfejtését székemben hátradőlve, mellkasom előtt összefűzött karokkal hallgatom, időnként aprókat hümmögve.- Mi is kizártuk, hogy városon kívüli lenne az elkövető. - reflektálok az első felvetésére, majd megköszörülöm a torkom, mielőtt folytatnám.
  - Két esetben otthon voltak, a harmadiknál pedig nem, de az is csak a véletlen műve. Utolsó pillanatban döntött úgy a házaspár, hogy elmennek egy alapítványi vacsorára. A betörő plusz izgalmi faktort kereshetett, esetleg bizonyítani akart azzal, hogy úgy hatolt be a házakba, hogy a tulajdonosok ott tartózkodtak. -  ezek is le vannak írva, de gyorsabb és hatékonyabb a lényeges információkat szóban is elmondani. 
- A riasztókat ellenőriztük. Két különböző cég szerelte be az elmúlt öt évben, nincs olyan dolgozó, aki mindkét vállalatnál dolgozott, így ezt a lehetőséget kizártuk.- teljesen amatőrök azért nem vagyunk, és ez némileg a hangomból is kiérződik. Nem sértettség, vagy hasonló, ez azért távol álljon tőlem, de némi rosszallás azért felfedezhető szavaim mögött, de nem fűzök hozzá továbbiakat, inkább hallgatom a konklúziót, amit Moors elsőre levont.
- Ez egy kisváros Moors, nincs elég emberem figyeltetni az utakat. A helyi és környékbeli ékszerészek összegyűjtését azonban kiadom feladatnak, jó ötlet. - nyugtázom egy bólintással a felvetést. Na legalább most már volt haszna, hogy bejött. Mielőtt a pávatollról elkezdhetne beszélni, megérkezik a kávé, nyüzüge kis beosztottam először a nő elé, majd elém teszi le a csészét (az enyém szigorúan feketén egy dupla presszó), utána pedig kimegy, épp csak a térde nem remeg. Nem mondom, hogy nem élvezem, hogy így viszonyulnak hozzám, legalább komolyan veszik a munkájukat. Ez nálam elvárás. Na de térjünk vissza a témához.
-Az első helyszínről elhozott tollal már végeztek a kollégák. Felhozatom a bizonyítéktárból, egy pillanat. - felállok az asztalomtól, majd kilépek, és az épp arra járó kollégának kiadom az utasítást, mire ő már futólépésben iparkodik is az alagsor felé, öt percen belül pedig meg is érkezik, de addig folytatjuk a megbeszélést Moors-al.
-Családi örökség volt mindegyik. Tehát megvolt a személyes kötődés. - nem ma jöttem le a falvédőről, én is gyanakodtam boszorkányokra, és ez alapján azt gyanítom, a másik előtt sem titok a természetfeletti jelentése, de alapító család sarjaként a fejembe verték, hogy ne beszéljek róla csak azokkal, akikről ténylegesen tudom, hogy beavatottak. 
Már megint ez a többesszám. Ez már nem lehet véletlen! -Sajnos nem vihetek oda külsős személyt, viszont elég részletes jegyzőkönyvet készítettünk. Még nem vetettük össze a sértettek profilját, de ha volna szíves ránézni most, az segítség lenne. - válaszolom, miközben egy húzásra megiszom a kávémat, közben pedig a toll is megérkezik. Átnyújtom a felcímkézett zacskóban lévő pávatollat a nőnek, és odatolom az asztalom sarkán lévő gumikesztyűs dobozt, ne szennyeződjön be vagy épp kerüljön rá plusz ujjlenyomat. Megszavazom neki a bizalmat, hogy nagy gonddal fogja kezelni.