Úgy tűnt, hogy sikerült valamivel elszórakoztatnom Peppert, mert ha már nekem nem is olyan gáz emlék az a bizonyos szülinap, attól nem tartottam valahogy, hogy a falkán belül körbekürtöli, mennyire is béna voltam tizenöt évvel ezelőtt. Igazság szerint nem gondoltam volna azt, hogy ennyire fontos része lettem volna az életének, hogy a mai hirtelen jött találkozás után a mi útjaink kereszteznék egymást sokszor. Leginkább azért, mert kétteljesen különböző személyiséggel és érdeklődési körrel voltunk megáldva. Őt nem izgatta a flóra és fauna, engem meg a felesleges csetepaté.
- Sikerült lebeszélnem a nagyszüleimet, hogy nekem a habos-babos ruhára szükségem lenne valaha is, viszont így meg mindkét nagyitól évekig azt hallgattam, hogy bezzeg María a szomszéd településen milyen nyalnivaló habcsók ruhában parádézott. Benitoban nem bíztam igazából, az egyik unokatestvérem biztos felgyújtott volna, hogy lángoló fáklyaként visítva rohangáljak körbe-körbe - széles mosollyal és nevetéssel meséltem, mert az említett unokatestvérem igen csak extra volt bizonyos esetekben és már tizenévesen is ocsmány, olcsó kölni és nikotinszag lengte körbe, amit sosem tudtam, hogyan reagáljak le: hányjam le, vagy egy egész kontinens válasszon el tőle. Mára már túl volt öt leszokási kísérleten, de valami oknál fogva mindig visszaesett a láncdohányosok táborába. És akkor sem lennék meglepve, ha azt néha droggal keverte volna. Rossz társaság. Ezt szokták mindig hazudni, de attól függetlenül a nem szónak még mindig ugyanolyan hatása kellett volna lennie. A Darrenről alkotott véleményére csak bólintok, mert habár felnőttünk, ettől függetlenül még mindig olyan eszement ötleteink támadtak és nem feltétlenül szoktunk várni karácsonyig, hogy egymást ugrassuk. a Mostani helyzet viszont nagyon más volt. Mióta Cait eltűnt.. egyetlen nevetés sem hagyta el a bátyám száját. Komorabb és ingerültebb volt.
- Nem fogunk ezen összeveszni, látod. Lassan már örök barátságot is fogadhatnánk - féloldalas mosollyal húztam az agyát, mert egyáltalán nem gondoltam komolyan. Tudtam, hogy vele szemben meg kellett tartanom a két, de inkább három lépés távolságot a békesség jegyében és érdekében. A kérdésemre adott válaszára aprót biccentettem, mert mégis mi okunk lett volna nem hinni nekik? Persze, ha már territoriálisak voltunk, és pontosan tisztában voltak azzal, hogy itt voltunk, akkor nem hugyoznak ide, a mi területünkre. Lehettek volna akár tudatlanok is. De mint alakváltók, tudniuk kellett volna, hogy hol húzódnak a határok. Mindenesetre megjegyzem, és ha Pepper úgy gondolja majd, hogy ideje távoznia, biztosan le fogom jegyezni - mert fontosak voltak az adatok, statisztika szempontjából is. - Reméljük nem fordul elő többször - fűztem ennyit hozzá, mert abban nem kételkedtem, hogy Pepper csontot törne inkább. Újra - akár az én orromat is. Egy nem, köszi, megvagyok a mostanival válasz azért kicsúszott az orromat illetően egy kósza mosoly kíséretében és elengedtem a témát inkább. Pedig nagyon király szolgálunk és védünk mottóval folytathattam volna.
- Senkinek sem kellene egyedül mennie. Legközelebb szólj - kezdtem bele, de aztán eszembe jutott, hogy nem kellene felajánlanom magam feltétlenül. - ... valakinek. Biztonságosabb - ez tény volt, amivel nem vitatkozhatott nagyon. Szótlanul néztem végig az utolsó kortyokat, hogy a pillantásom a mozdulatait is kövessék. Csak akkor néztem a mélybarna szemekbe, amikor egyértelművé tette, hogy ideje távoznia.
- Ne aggódj, én sem köszönöm meg, hogy helyre tehettem a törött orrod. Kapsz levegőt, nekem ennyi elég - rántottam meg a vállaimat, nem feltartva, ha már mehetnékje volt. Nem fogok elmorzsolni könnyeket, ha távozik, mert amúgy sem voltam az az ismerkedjünk, mert aaannyira szeretem az embereket típus. Az intést sem viszonoztam, csak megvártam a helyemen azt, hogy a kocsi motorja felmorranjon és amikor a tolatás után az erdő zaja elnyelte a kocsi távolodó hangját, csak akkor pakoltam el a gint és mostam el a poharat, de ahelyett, hogy visszaültem volna a monitor elé, a kabátomat felvéve hagytam magára az épületet.

◉ vol 4 ● thread tune ♪ ● until we bleed◉

Határozottan jó gondolat volt megtartani tőle a távolságot eddig is, amúgy sem funkcionáltam jól a sok nő közt és ha esetleg belekeveredtem valami Barbie-girl team meatingbe, minden esetben igyekeztem láthatatlanná válni, mert nem terveztem sosem részt venni a lányos-hisztis marhaságokban. Apám és a bátyám pedig tett arról - na meg anyám korai halála, hogy ne akarjak babázni, inkább apa körül lebzseltem már padlócirkáló koromban is, ezzel is idegesítve az öregebbik Hernandezt. Szóval idejekorán megtanultam, hogy kivel érdemes ujjat húzni valakivel és ki volt az, aki elől inkább a város másik végébe száműztem magam, mert a bennem élő vibráló lámpás a Jóbarátok-féle Ross Dangeeeeeer visítással reagált volna. Na, Pepper ilyen volt néha. S emellett ráadásul a nők alattomosabbak is voltak, még akkor is, ha a társaságomban lévő nő sem fogta vissza magát sosem, ha a vélemény kinyilvánításról volt szó, ahogy most is tette. Ez viszont mindenképpen a kedvelhető és egyenes vonásai közé tartozott.
A bordarepedésre érdemben nem reagáltam egy bólintáson túl, mert ha azt mondja, kap levegőt, ki vagyok én, hogy tüzetesebben megnézzem? Egyébként is hallottam volna a lélegzetvételein, ha komolyabb probléma lett volna a tüdejével. Ameddig odabent foglalta le magát azzal, hogy a rászáradó vértől megszabaduljon, eljátszottam a gondolattal, hogy idejekorán riasztást fújok, de nem kellett még nekem is feleslegesen kelteni a feszültséget. Ha nem is volt köztudott és mindenki orrára kötött az, hogy a háttérben valószínűleg nézeteltérések voltak, azzal tisztában voltam apám elmondásai alapján, hogy volt, akivel nem szimpatizáltak egyesek. Apám, közel a hetvenhez még a mai napig nem tervezte, hogy nyugdíjba vonulna és élné a nyugodt, mindenkitől mentes öreges életét. Ugyanúgy pakolta a ládákat, ugyanúgy részt vett a munkafolyamatokban és ugyanúgy hallott dolgokat, amikről nem kellett volna tudnia és azt is tudtam, hogy engem sokkal kevesebb dologba avatott be, mint a bátyámat, mert hát.. nő voltam. A falka életében semmiféle fontos szerepet nem töltöttem be és ez így is volt jó.
Pepper nem csak kívülről, hanem belülről is fertőtleníteni akart, s ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki? Elvigyorodtam azon, hogy volt, amiben egyetértettünk, mert hát.. ritka volt.
- Az üvegbe ne nyalj bele. A pohárba nyugodtan - javítottam ki egy kósza mosoly kíséretében, hagyva, hogy ő maga döntse el, mennyit is kért az alkoholból. Nem maradva a közelében léptem vissza az asztalhoz, csak úgy mellékesen nézve végig, ahogy előbb töltött, majd ivott az átlátszó folyadékból. - A quinceañera tehet mindenről. Amikor apám nem figyelt, akkor a bátyám sorra hozta nekem a különböző töményeket és sikerült apám irodáját a boltban végighánynom. Akkor még kézzel vezették a bérszámfejtést. Egy idő után már elhittem, hogy Darren vizet hoz nekem, mert olyan mindegy volt már, mit engedek le a torkomon és tizenöt évesen azért annyira még nem bölcs senki, hogy shotok közben megéri vizezni, no meg enni, aztán meg lefekvés előtt enni is illik valamit - vontam meg a vállaimat, mert borítékolható volt az azutáni szobafogság és az is, hogy utána fél évig minden hétvégémet a boltban töltöttem apámnak segítve. Az elején gyűlöltem, viszont Henry, George elődje megengedte, hogy amikor apámnak dolga volt máshol és nem volt vevőnk, kipróbáljak egy-egy fegyvert. Sose találtam el az addigra szanaszét lőtt konzerveket. - De a borral nem lőttél félre. Kevésbé szívat meg másnapra, ha okosan isszuk - tettem még hozzá, és ha ettől Pepper szemében úrinővé váltam, hát lelke rajta. Az egyetem alatt egy-egy sörivó versenyben is benne voltam, de most már túl a harmincon, öreg voltam ahhoz, hogy a másnapot végigszenvedjem. Inkább át is nyargaltam egy olyan témára, amiért ha már lekapott a tíz körmömről előzőleg, legalább tudjak is róla, s ameddig beszélt, a szemeim a nő alakját figyelték, a hanglejtését, hogy mennyi indulat volt még esetleg benne.
- Végignézem a kamerákat majd, hátha belefutottak azok látszószögébe is - átvitt értelemben vagy miattad konkrétan is. Elejtettek bármiféle információt arról, hogy kik lehetnek és honnan jöhettek? Azon túl, hogy esetleg elküldtek téged melegebb éghajlatra, csak mert nem engedted őket kárt tenni a növényzetben? - Cait eltűnése előtt sem volt biztonságos egyedül lézengeni, de mióta személyesen is érintett lettem az ügyben, azóta ostobaságnak tartottam egyedül menni őrjáratra, mert hiába, hogy falkában az erő, attól még egyedül semmire sem megy. Főleg nem akkor, ha a másik fél fizikailag lekörözte az akkora nőket, mint Pepper vagy én. Lehet bármilyen erős a nő, attól még egy háromszor akkora férfi kettétörné. Az étel elutasítását nem vettem magamra, és akkor sem szóltam meg, amikor megindult a maga útján, csak végignéztem a mozgását.
- Ha szeretnéd, eltörhetjük megint, bár nem vagyok plasztikai sebész, hogy precíz legyek - széles mosollyal ajánlottam fel a segítségem, ha már úgyis ez volt az ő terve is még odakint korábban. - Miért mentél ki egyedül? Régóta nem történt gond, de nem feltétlenül leszel mindig ennyire szerencsés - ha már kérdezhettem, megtehettem. Ha nem tetszik neki, hogy kíváncsi vagyok, majd kioszt és beszól, efelől nem volt kétségem.

◉ vol 4 ● thread tune ♪ ● until we bleed◉

- Kedves gondolat, de nem szükséges. Jobb, ha nem jelent fel senki minket. Téged azért, mert nyolc napon túli sérülést okozol, engem pedig azért, mert "a nőnek furcsa, aberrált taperolós fétise van" - emeltem fel a karjaimat, jelezve az idézőjelet, miközben a hangom is váltott a tipikus valley girl akcentusra egy széles mosoly kíséretében. Eszem ágában sem volt a munkámmal játszani, mert Rick után apám is megnyúzott volna, ha nem viselkedek logikusan és reálisan. Igazuk is lett volna, már nem azért. Különben is a falkában mindenki tisztában volt azzal, hogy ki az, aki seperc alatt szétrúgja bárki seggét és az egyikük épp itt volt előttem vérszagba bugyolálva és megmártózva. Sőt, ha már itt tartottunk, akkor nem csak az ő saját vére kezdett rászáradni a bőrére, hanem az alakváltóké is, akikről említést tett. Csak egy könnyed biccentéssel jeleztem felé a nincs mit és nagyon szívesen gondolatokat, amint megköszönte a segítségem, mert sokszor annyi érzékenység szorult belém, mint egy felfújható guminőbe és volt már, hogy egy exem ezt az érvet vágta a fejemhez, hogy nem hiszi el, miért nem érzem azt, amit ő. Ha tudta volna Roy, hogy egyedül a családom az, aki megmozgat érzelmi szinten és képes vagyok a fél karomat is odaadni értük, akkor nem rontott volna ajtóstul a házba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy utána még sokáig jártam vele, már ha annak lehet nevezni azt a két hónapos próbaidőt, amit vele töltöttem.
Nem igazán szerettem volna, ha a parkolóban hagy nyomokat a nő, ezért is ajánlottam fel, hogy egyébként pár méterrel arrébb akár a padlóra is vérezhetne, a szavaimra adott válaszát hallva halkan, hosszan felsóhajtottam. - Szerintem egy farkas se kedveli, ha utasítgatják. Te sem, én sem. De ettől függetlenül még nem kell, hogy egyedül megoldj mindent, Pepper - a hangomban egy cseppnyi rendreutasítás, de még fenyegetés sem rejlett, egyszerű tanácsként szándékoztam csak őt segíteni, felajánlva egy olyan lehetőséget, ami elméletileg mindkettőnknek jobb volt, mint az, hogy az autójában kuporogjon eltüntetve minden nyomot, amit a korábbi verekedés hagyott rajta. Úgy tűnt, hogy a felajánlás egy kissé túllőtt a célon nála, ezért is hagytam, szótlanul nézve végig azt, ahogy összepakolt és azt sem reagáltam le, hogy nagyobb erővel vágta be az autó ajtaját. Látványossá téve azt, hogy nem értettünk egyet valamiben, végig Pepper arcát és rezdüléseit figyelve, ameddig beszélt. Még mindig ingerültnek tűnt és jobbnak láttam, ha inkább nem táncolok az idegein. - Ha az kell, hogy vigyelek, hidd el, megoldanám - megvontam a vállaimat, mert vehette úgy, hogy csak viccelek, holott ha ezt kellett volna tennem, akkor megtettem volna egy szó nélkül. Anyám halála rávilágított arra, hogy nem hullik a boldogság és a béke az ölembe, hanem igenis mindenért meg kell dolgoznom, amit el akarok érni az életben. Világbéke - ez lett volna a mottóm nekem is, ha valaha is lettem volna annyira ittas, hogy jelentkezzek a farkas-szépségversenyre. Szerencsére ekkora ökörséget senki sem talált még ki.
Ha az ajtót nyitva hagyta Pepper, úgy én sem törtem magam, hogy magunkra zárjam azt, s ha jól hallottam, remekül szórakozott a kérésemen, amire azért kelletlenül elmosolyodtam. Mert abban sem lett volna semmi, ha valóban mindkét nemhez vonzódom. Félreértés ne essék, a szép nőket én magam is megnéztem, de ennyiben ki is merült a vonzódásom az irányukban. A felröhögésre inkább én magam tettem le az asztalom tetejére, bokáimat keresztezve, kihúzott háttal figyeltem a másik farkas mozgását és a lényét. Hagytam, hogy azt nézzen meg és úgy mozogjon, ahogy neki kedvezett, nem beférkőzve abba a térbe, amelyre szüksége volt. Nem tűnt ő sem olyannak, aki igényelte volna a fizikai érintést - főleg most, így eszembe se jutott a közelében lézengeni, mert elég nyilvánvaló, hogy térre volt szüksége.
- Ha bordád tört és az véletlenül átszúrja a tüdőd, akkor senki nem fogja azt megköszönni - jegyeztem meg halkan, s ha iránymutatást is kért, úgy csak lazán a mögötte, kissé jobbra lévő ajtóra mutattam. - Ha szükséged van valamire még, szólj - néztem a szemeibe, de meg sem állítottam és nem is tartottam fel, amikor egymaga lépett be a mosdóba. A telefonomért nyúlva hezitáltam Rick neve felett, hogy már most jelezzem-e, hogy már megint ólálkodtak a közelben alakváltók, vagy várjak-e addig, ameddig meg nem tudok több részletet. Mert a nők sem csak kicsit terhesek. Ha már azok, akkor nagyon is azok. Így úgy döntöttem, hogy nem ülök fel a pletyka-vonatra, inkább kivárok, kérdezek és megtudok dolgokat, mintsem fél információkat adjak át. A telefontól csak akkor váltam meg és pakoltam az asztal lapjára, amikor a nő kimasírozott a kérdésével.
- Nekem is van. Vagyis hát nem az enyém, csak kaptam - a magam részéről nem voltam odáig a töményekért. Filmszakadásokért sosem voltam odáig. Lekászálódtam az asztallapról, hogy az asztalom mögé lépve kihúzzam a fiókot, ahol valójában és tényleg is az elfekvőben lévő gint húzzam elő. - Olyan a bunyó utáni alkoholizálás, mint egy jó szex utáni cigiszünet? - érdeklődtem szélesedő mosollyal. - Kérsz esetleg poharat is, hogy ne nyálazd össze az üveget és a tartalmát? - döntöttem oldalra a fejem, jól szórakozva a szavaimon, mert csak húztam a nőt, nem volt bennem egyáltalán ártó szándék. A biztonság kedvéért leemeltem a tálcáról is egy poharat, lepakolva mindent a hozzá közelebb eső asztalra, hogy magát kiszolgálja. Sejtettem, ha egy ujjnyit töltenék neki, kiakadna, hogy miért csak annyit, és ha csordultig tölteném a poharat, akkor meg lekapna a tíz körmömről, hogy miért akarnám pazarolni a folyadékot. Szóval úgyis jobban ismeri a maga igényeit. - Most először találkoztál ezekkel az alakváltókkal?  - tématerelés. Az jó. - Kérsz esetleg enni is valamit?

◉ vol 3 ● thread tune ♪ ● until we bleed◉

Annak ellenére, hogy született vérfarkas voltam, olyan szerencsés, hogy mindkét szülőm is osztozott ebben a kegyben, még nem állt meg az élet. Többnek kellett lennem, mint csak annak lenni. Emlékszem, apámat kikergettem a világból azzal, hogy minden egyes nap valami újdonságot mondtam neki - szerintem - amikor az aznapi iskolában tanult dolgokkal fárasztottam. Egy ideig még csendesen tűrte azt, hogy órákat zengtem arról, mi az az üvegházhatás, hogy csak úgy, mert ahhoz volt kedvem, egy rakat gombának a jellemzőiből csináltam egy beadandót. Annak már kevésbé örült, amikor a kisseggű énem kivándorolt az erdőbe, csak hogy előkerítse a pöffeteget vagy a gyilkos galócát, akkor pedig nagyjából idegösszeomlást kapott, amikor az utóbbit meg akartam simogatni, mondván, hogy milyen aranyos. Azt hiszem, nem volt meglepő az a fordulat, hogy a biológiánál fogok lecövekelni és egészen New York-ig menetelek csak azért, hogy azt tanuljam, ami egész életemben érdekelt. És talán pont ezért féltett apám is, hogy egy olyan közegbe kerültem, ahol szerinte nem lett volna helyem. Minden egyes nap fel kellett őt hívnom. Minden második héten pedig haza kellett jönnöm, hogy azt érezze, még ide tartozom, nem felejtettem el a gyökereimet. Hogy is tehetném? És apámnak pontosan ezek miatt soha nem mondtam el azt, hogy milyen gondokkal kellett megküzdenem a nagyvárosban. Hogy rohadtul csak azért voltam ott, hogy tanuljak és nem azért, mert épp az ottani falkának a territóriumát akartam veszélybe sodorni. Tartottam és a mai napig tartom magam ahhoz, hogy én csak egy középszerű nő voltam, aki nem akart kitűnni sosem igazán. Még akkor sem, ha sejteni véltem, hogy ki keveredett az állomás közelébe.
Megértettem én, hogy mások vagyunk, de a bicskanyitogatás sosem tartozott a kedvelt szórakozásaim közé. Ennek ellenére őszintének tartottam magam és a nemtetszésem azonnal kiütközött az arcomon. Pepper láthatta, hogy a szemöldököm megemelkedett a szavaira, mert egyébként idősebb voltam nála, szóval ha valaki palánta kettőnk közül és még locsolgatásra szorul, az ő volt, de inkább nem tettem olajat a tűzre. Amúgy sem hiszem, hogy jól járna bármelyikünk is, ha esetleg tyúkoskodnánk falkán belül. Mert hát kakaskodni nem feltétlenül tudnánk szukaként.
- Sose késő elkezdeni ezt a hobbit - már ami az orrának helyzetére utalt. Nem féltem attól, hogy véletlenül letépném a helyéről, mert nem az volt egyikünk célja sem. Ha engedte, akkor minden fenyegetéstől mentesen léptem oda hozzá, és ha már azt igényelte, hogy a deformálódott orrán segítsek, akkor megtettem teketóriázás nélkül, arra azért ügyelve, hogy ne okozzak neki nagyobb fájdalmat, mint amit maga a törés okozott nála korábban. Nem időztem a közelében többet, mint amennyit maga a művelet megkövetelt tőlem, a tenyeremen viszont elmorzsoltam a nő vérét lassan, de a szemrehányó szavaira csak megforgattam a szemeimet. Rezignáltan figyeltem azt, ahogy tényleg kemény nő vagyok mentalitást folytatva próbálta ellátni saját magát, mire felsóhajtottam.
- Tiszta vér és trutymó lesz a kocsid. Gyere be, ott le is tudod mosni magadról és a kocsid sem lesz vérszagú, mintha disznót beleztél volna ki benne. És tudok segíteni rajtad, bármilyen meglepő is - biccentettem el az épület felé, aminek az ajtaját nyitva hagytam. - Nem mindig kell mindent erőszakkal megoldani egyébként, néha segít az is, ha szavakkal kommunikálsz valaki mással. És mielőtt ellenkezni kezdesz velem, kettőnk közül te vérzel és a te orrod tört el, nem az enyém - rántottam meg a vállam egy ragadozómosollyal az arcomon. - Na, gyere Pepper, ne kelljen a hátamra kapnom téged - nevettem el magam hirtelen, és ha nagyon ellenkezni volt kedve velem, akkor egyszerűen benyúltam az utastérbe, hogy a fertőtlenítőszert és a kendőket kiszedjem a keze ügyéből, ahogy az autó kulcsát is, hogy még csak választása se lehessen - hacsak nem akart  volna az én seggemet is szétrúgni, annak viszont nem láttam volna értelmét.
- Igazából nem kértelek.  Ha jól látom, a két lábad még a helyén van - hagytam félbe a felvetést és mielőtt még ellenkezhetett volna, már ott sem voltam előtte, felsétáltam ráérősen a lépcsőfokokon, hogy aztán a véressé váló kendőket kidobjam a kukába, lábbal pedig a széket kicsit kijjebb húztam az asztalomnál, ha megjelent a nő az ajtóban. Gondolom nem bolyhos kisnyuszi arccal, mert senki se szerette, ha megmondták, mit tegyen. - Pakold le magad nyugodtan - biccentettem a székem felé, de igazából bárhova ülhetett. Mondjuk Rick nem tudom, örült volna-e annak, ha összevérzi az asztalát és a székét, mert hát Lily ne lásson már ilyet úgy még vagy hatvan évig. Előszedtem az elsősegélynyújtó dobozt is. - Leveszed a felsőd? Látni szeretném, hogy nincs-e nagyobb gond - tettem le a dobozt is a közelbe, ha engedett nekem és végre leült. Nem gondolnám, hogy itt és most kezdene neki hirtelen visszafogottá válni és úgy izgulni, amiért láthatom a testét.

◉ vol 2 ● thread tune ♪ ● until we bleed◉

Az orrnyergemet két ujjam közé csippentve dörzsöltem meg lassan, mintha az agyamat is ki akarnám masszírozni a koponyámból, pedig csak fáradt voltam. Nem is fizikailag, úgy a legritkábban szoktam kimerülni, egyszerűen csak az utóbbi időben olykor megesett, hogy hazaesve az egész napos rohangálásból azon kapom magam, hogy órák óta a már kihűlt teám mellett ülök, vagy hogy azon agyalok, el kellene mennem fürdeni, de mint egy zsák krumplit, lerakva ott is maradtam, ahol voltam. Zavart az, hogy tétlen voltam. Zavart az, hogy nem tudtam információkat, hogy kimaradtak részletek és zavart az is, hogy bizonytalan voltam egyetlen esetnél, amit nem tudtam kezelni, azon felülkerekedni vagy megoldani azt. Tudtam, hogy Darren nem véletlenül kötötte le magát azóta is ennyi munkával, hogy nem véletlenül volt sötétebb, mint egyébként és ha nem is vallottam volna be neki nyíltan soha, de aggódtam érte is. Ahogy megmozdultam a széken, kiroppantottam a gerincemet csigolyáról csigolyára, hogy az aktuális jelentésemet folytatni tudjam, miközben az egyik kamera képén megakadt a pillantásom, ahogy egy vemhes vaddisznó masírozott el feltúrva az orrával az avart itt-ott.  
Azt gondolná az ember, hogy a kicsinyek milyen aranyos, kis pelyhes Malackák, akik épp olyan szerencsétlenek, mint az a rózsaszín hurkatestű szerencsecsomag, de ha a kicsik a közelben jártak, akkor jobb volt olyan messze kerülni tőlük, ahol már nem is láttuk őket, mert egy felbőszült állattal jobb volt nem összetűzni a bajszunkat. Az elrebegett bocsi-bocsi és a már itt sem vagyok egyszer sem volt hatásos és jobb volt megelőzni baleseteket, mintsem azzal takarózni, hogy véletlen volt. A pillantásom a monitoron jelzett időpontra siklott, s annak ellenére, hogy minden látott pillanatot ki kellett volna használnom, inkább lapoztam a jegyzetfüzetemben, csak hogy felskicceljem a legfontosabb adatokat. Nem egyszer néztem dokumentumfilmeket az afrikai vadonban, ahol névről illették a kiemelkedő egyedeket, de inkább megtartottam magamnak, hogy az egyiket Stannak, a másikat meg Pannak nevezném szívem szerint, Rickék gondolom nem értékelnék. És azt az ötletemet is elvetettem, hogy Beavis vagy Butthead néven emlegessek bármilyen állatot is. Mert mi van, ha csak nekem ilyen silány a kulturához való érzékem, hogy debil gondolataim támadnak?
Előbb a Toyotám mellé leparkoló autó motorzúgására pillantottam ki az ablakon, aztán pedig azért, mert nem mozdultak meg benne, nem siettek azért, hogy az erdővel eggyé váljanak, s az autó nem is volt igazán ismerős. Ettől függetlenül nyitottam ki az ajtót és léptem ki az épületből, azonnal megindulva a jármű felé. Nem kellett volna mélyet lélegeznem. Az a bizonyos szag olyan erősen terjengett a levegőben, hogy muszáj voltam nyelni egyet, de nem tartottam attól, hogy baj lenne, hogy én okoznék további baleseteket, mert teljes kontroll alatt tudtam tartani magam és egy fél marhát is meglengethettek volna előttem, akkor sem kezdtem volna vonyítani az éhségtől. Ha Pepper kitessékeltem magát az autóból, akkor könnyebb dolgom volt, de ha nekem kellett kinyitnom az autó ajtaját is megtettem azt. Bárhogy is volt, homlokomat ráncolva pillantottam végig rajta, már amennyit láthattam belőle.
- Szarul nézel ki. Nem divatbemutatóról jössz - a köszönés nem gyakran volt az erősségeim egyike, így most is inkább dicsértem, mint hogy nagyon örüljek annak, hogy láthatom. Mert egyébként örültem, csak hát nem volt mindegy, milyen állapotban látom viszont a másik felet, most Pepper.. mondjuk úgy, hogy nem nem feltétlenül úgy nézett ki, mint akire akár rábíztam volna egy ovinyi gyereksereget anélkül, hogy sikítófrászt kaptak volna. - Mit tudok segíteni? - tettem fel a millió dolláros kérdést, mert ha hozzányúlok, kinéztem belőle, hogy tőből tépi ki a karom ilyen állapotban is. Volt nyelve, szája, ha szükségesnek látta, hogy segítsek, akkor biztos, hogy meg fogja tenni. És talán könnyebben kér(ne) segítséget tőlem, mint egy férfitől. Mert rohadt erős csajok vagyunk, nekünk nincs szükségünk férfiakra. Tudom. Tudom.
- Ha te így nézel ki, akkor rákérdezzek, hogy a másik fél életben van-e? - vontam meg a vállaimat könnyedén, leginkább azért, hogy beszéltessem. A lélegzetvételei milyensége és a beszéde sok mindent elárulhatott az állapotáról. Mondjuk azt, hogy hívjam-e a 911-et, vagy elég leszek én is, mint gyorstalpaló elsősegélynyújtó tanfolyamot is végzett bige.

◉ vol 1. ● thread tune ♪ ● until we bleed◉