Egy pár másodpercig elgondolkodva meredek rá. Vajon tényleg megtenné, hogy utánam szaglászik? Vajon mi az a határ, ameddig ebben elmerészkedne? Szavakat nem, csak kétkedő tekintetet kap. Egy farkas házába meglehetősen nehéz betörni, a szagod mindenhol ott van. Tehát nem így tenné, ha tenné. Ajh, Cameron, miért állítasz ilyesmi elé?
A hosszanti jelenléte viszont ránk vonja a figyelmet, jobban mondva rám, mert még a testem is egészen másképp viselkedik a közelében. Minden mozdulat egy figyelemfelhívás, egy jelzés, kihívás, felkérés...és mások is érzékelik. Hallom a morgást valahonnan a háta mögül. Csak a bajt hozza magával Cameron Ward, olyan bajt, amire nincs szükségem.
- Nem, ez egy tényközlés. - még, ha kecsegtetően és meseien is hangozna ajánlatként. Hiszen tudom, milyen a szája, milyen izgató és fo.. félre kell néznem egy semleges pontra, hogy még véletlenül se lássak rá. Szerintem direkt csinálja. Direkt húz, pedig emlékeznie kell rá, hogy milyen volt az utolsó éjjelünk, hogy mit műveltünk egymással és a helyiséggel is.
- Netán aggódnom kellene? - kap figyelmet újra, mert igazából én csak jöttem, amikor kaptuk a hírt. Mert kötelességem volt és tényleg jönni akartam. Nem vallottam be magamnak sem, de szükségem volt a levegőváltozásra. Bár az itteni levegő elég tesztoszterontól dúsított és bűnösen ösztönös lépéseket hordoz magában. Pont emiatt, békésnek sem igazán tudnám nevezni jelenleg.
- Ez rá vall. - elnevetem magam, mert szinte magam előtt is látom. - Egyszer, mikor itt voltam nyáron, kerítéseket kellett festenem. Azt mondta, azzal gyakorlok némi nyugalmat. Pedig valami kis idióta kölyök idegesített itt örökké.- akinek már nem is emlékszem a nevére, sem a külsejére, de minden alkalommal talált valamit, amivel felhúzzon. Úgyhogy mehettem kerítést festeni. Megoldás Rose-módra. - A tiéd gondolom egy történet a százból. - mosolygok, kétlem, hogy csak a lekváros történetük volt együtt. De valahogy örülök neki, hogy ismerte őt, hogy a része lehetett Rose lényének.
A csendes nosztalgia után viszont hiába kapkodnék, az energiáját gátlástalanul engedi rám és a farkasom belefürdik, sőt, rohanna hozzá én meg lefagyok, mint egy idióta, hirtelen csak kis gyertyaláng vagyok ebben a forró szélben. Komolyan, hogy lehet ilyen aljas? Mi szükség van erre most? Zabolázza meg azt a dögöt, az a dolga!
Az is hiábavaló szöveg, hogy ostoba a kérdésem. Egyáltalán nem az. Nem ismerem ki magam nála, benne, az ösztönök nyelvét beszéljük közösen. Nagyon is közösen. Megtornáztatom az ujjaimat, amik inkább ösztönösen az övéiért nyúlnának. Szerencsémre az ügy, amiért tulajdonképpen látni se akarom, itt van előttem és csak érte kell nyúljak, ha szükség van rá. - Meg se próbáltad elmondani! - lehet, hogy nem hittem volna el, de nem vagyok ostoba. Vannak tények, amiket én sem tudtam volna megkerülni. - Nem. - erre élből válaszolok, így is kifordított magamból, hát mi lett volna, ha ott marad?! - Csak elvártam volna, hogy ne kezelj libának. - bár ennél gondoltam magamra másabb jelzőket is. Aztán eldöntöttem, hogy bassza meg. Nekem azzal kell tovább élnem, ami megmaradt.
- Nos, már láttál. - és akár ki is vonulhat az illatával, a ki nem mondott szavaival együtt a fenébe innen, mert nélküle is van mivel megbirkóznom itt. Ő csak megnehezíti az egészet. Sőt, újabb nehézséget generál, mert belém vágta az ittlétének tudatát. A tényt, hogy bármikor és bárhol felbukkanhat. Félmosollyal nézek rá, végigsimítom a csípőm vonalát. A részeim. Úgy bizony.
De könnyebben fordítok hátat és sétálok el a mosogatóig, hogy elöblítsem a poharát és vele együtt az enyémet is. Nyújtóztatom a nyakam, hogy belássam a helyet, minden rendben van-e és összeakad a tekintetem egy másik farkaséval. Francba is, hát tudtam, hogy meglesz!
- Csak egy rugalmatlan bürokrata seggfej. - rakom félre mindkettőt a csepegtetőre - A megoldjuk azt jelenti, hogy tudsz valakit? - mert akkor ne túrázzunk, csak mondja meg ki az, és én felhívom. És kénytelen vagyok végül elnevetni magam. Ez a szöveg meg hogy a fenébe jutott eszébe? Jesszusom. Megtörlöm a kezem és visszasétálok hozzá.
- Költői. - hajolok meg felé még mindig egy fejcsóválós mosollyal - De sosem izgattak fel a költők, a virágok, a szerenád... - húzom végig az ujjaimat a pulton és megtámaszkodom előtte - Ezzel nem jutsz.. - nézek végig rajta - belém. - nem mintha nem érezném magamban most is éppen eléggé az illatát. Eltolom magam a pulttól és a bejáratra pillantok derűsen. - Nagyapa, éppen ideje volt! Cameron téged keres. - ahogy bejön a pultba megölelem egy mosollyal.
- Szóval megismerkedtél az unokámmal? - hangzik a kérdés és ajánlom, hogy okos dolgokat válaszoljon vissza - Remélem, velünk marad! - felsandítok rá, erről még azért nem volt szó. - Nem úgy van, hogy csak átmenetileg kellek? - de mosolygok rá, trükkös öreg és ezt is szeretem benne. - Én már öreg vagyok és gyenge... - kezdi, de a mosolygásából tudhatjuk, hogy ez nem igaz. - Mit tehetek érted, Cameron? - nyújt neki kezet üdvözlésképp. Nekem pedig ez lehet a menekvésem, hogy ne fulladjak bele a jelenlétébe. Még időben is jött meg az öreg. Nagyon időben.
- Na jó. - felemelkedek és puszit adok nagyapának - Én kiveszek némi eltávot estére. Beszélgessetek csak! - csak had mehessek már el a közeléből, hogy némi csendben kifújjam magam és szétnézhessek, mi van még itt. - Örültem, Cameron. - és fesztelen jószándékom jeleként még kezet is nyújtok neki.

Nem tudom mi értelme van annak, hogy beszélgetünk. Egyáltalán nem kellene vele szóba sem állnom a múltkori után. Mert az maga volt az árulás a részéről, az enyémről meg a teljes agyvesztés. Soha nem merészkedtem a farkasok terepére, soha. Erre megjelent ő, az idegen és elöntött ez, ami az imént is, amikor bejött. Úgy éreztem magam, mint egy világítótorony, ami csak azért fénylik a sok fölösleges ember fergetegében, hogy ő rátaláljon. Elsodort és élveztem is, hogy megteszi, olyan helyénvalóan ösztönös volt az egész. Mint egy jól megkomponált darab, ahol mindenki tudja a maga dolgát és semmi disszonáns hang nem rontja el. Kivéve, hogy ő maga tette meg. Amikor kiderült, elmentem hozzá azzal a szentséges célzattal, hogy kitaposom a belét minimum. Nos, a berendezésből nem maradt túl sok. Az emberi oldalam dühe belefolyt ebbe a vágytól lüktető energiába közöttünk, és nem hagyta magát. Ahogy én sem. Törmelék, némi vér, dominancia és a húzás. Hozzá vagyok szokva, hogy hiába a férfi egók, valójában egyik sem tudott volna ledominálni, sem fizikailag, sem máshogy. Ő előbbire képes volt, bár sehogy nem lehetne azt erőszaknak nevezni. Erőszakosak voltunk, az igaz. Egymással, de az más. Most pedig ennek a tudatában nézünk farkasszemet. Hisz megéltük ezt is és ez a beteg vonzódás most is ugyanolyan.
- A ruháimat, Rex. És pár gyerekkori vackot. - felnevetek, nem tudom mit hisz, mit rejtegethetek éppenséggel a nagyapámnál. Jó álca lenne, az való igaz, na de így? Hogy mindenkinek nyilvános, hogy ott élek? Ne legyünk nevetségesek.
- Magadat csak nem dugod meg, hogy meséljen rólam. - hajolok közelebb, ebben a bárban mindenkinek túl jó a hallása, bár a mozdulatot a farkas produkálja, ő akarja jobban érezni. Hozzáérhetnék, hogy jobb legyen, könnyebb, de nem fogok. Cameron ingoványos talaj, mert az agyam elmocsarasodik tőle teljesen. A dög persze imádná, ha összeengednénk a másikkal ismét.
Melegem van, miatta van, emelem a hajam a tarkómnál, hogy bármi hűvös odajusson, mielőtt megfővök tőle. Haza kellene mennie, vagy csak keresnie egy másik bárt. - Már többeknek bemutatkoztam. - legyen jó nyomozó, menjen utána, bár én nem vagyok tolvaj, profi tolvaj pedig pláne nem. A nevetésétől megrándulok, a hangja a gerincemet simogatja. Nem akarom, hogy kimondja a nyilvánvalót. Nem kell hallanom, nem szabad. Nem azért jöttem a városba, hogy összekavarjam az életem még jobban. Meglepve felnevetek, valaki milyen pofátlan tud lenni..
- Lesheted, mikor fogok én alázatosan az ajtód előtt ácsorogni egy vagon kajával. - bilibe lóg az a bizonyos kéz, amin szeretnék végigsimítani egy kicsit, hogy megnyugodjanak az idegeim, meg ez a rohadt dög itt bennem. - Kapd be! - mi az, hogy idegen? Igenis tudok viselkedni, főleg, mert a nagyszüleim házában lakom. Fenébe is, nem akarok problémákat és ő maga a probléma. Nem gondoltam, hogy pont itt fogunk találkozni. Pont itt! Erre mégis mekkora esélyek voltak?
- Nem. - mondjuk sosem gondoltam abba bele, hogy annak a pöcsnek a híres üzlettársai rajtam nem-e fognak valamit keresni. És nem lesz nehéz eljutniuk idáig igazából, ha erre sor kerül. Viszont minek rágódjak ilyeneken, amikor csekély rá az esély? Nem tudtam az ügyekről, tehát...csak az ékszereket hoztam el. Az enyémek.
- Nem nemesség kérdése, szeretem a nagyszüleimet. - még ha nem is töltöttem itt sok időt az elmúlt években, de valamikor felnőtté is kellett válni, elmenni dolgozni és megélni a saját életem pillanatait. Bár erre, amit ő kivált belőlem, valaki felkészíthetett volna igazán. Akkor nem markolnám így a bárszéket, hogy ne reagáljak minden légvételére élénken. Hisz éreztem őket a nyakamban, a bőrömön, mindenhol.
- Tényleg? - ezzel meglep és a nagyanyám emlegetése legalább kiemel a szexuális ködből, ami hirtelen betakart mindkettőnket. - És hány tockost kaptál tőle kölyökként? - elmosolyodom, Rose mamát nem kellett félteni. Mindent és mindenkit szeretett megregulázni maga körül. Nem véletlen, hogy a házukban is mindig patika rend volt és jó illat. Nagyon fog hiányozni és ehhez elég a tudat, hogy már nincs és soha többé nem is lesz.
De újfent eltörli az egészet azzal, hogy nekem lódul a farkas szaga, energiája és hívja az enyémet, hát majdnem könyörgőre fogom, hogy ne csinálja ezt, nem szabad. Ezen pedig fel is cseszem az agyamat. Mit gondol? Idejön és a lábai elé omlok megint? Na, persze..
- Tekintve a történteket, egyáltalán nem ostoba. - mert amikor összevakartam magam az utolsó éjszakánk után, már nem volt sehol. Valahogy pedig ő és az exem hazugságai nagyon-nagyon soknak minősültek így egyszerre. De annyira élénken érzem minden porcikámban, hogy már-már saját magam előtt is ostobának hangzik a kérdés. Ide kellett jönnie, mert nem kerülhet ki. Nem szabad neki. De itt lennie sem. Patt.
- Nem, de megérdemeltem volna, hogy ne baszd át a fejem. - egyszerűen meg kellett volna mondania, hogy mi a szar zajlik. - Azt is, hogy tudjam, mi van. De eltűntél, mint a kámfor. - tehát jogosan haragszom rá, épp csak pénzt nem dobott le a romok közé, hogy kösz a szórakoztatást. Ennek kellene kijózanítania és kivonnia a hatása alól, de képtelen vagyok rá. Még mindig előttem lebeg az az egy másodperc, amikor megnyalta a száját. Borzasztó, hogy ennyire kikészülök tőle. Borzasztó!
- Nyilván nem azért jöttél be ide, hogy megnézd, megvan-e még minden részem. - ne nézzen már hülyének, biztos van egy oka. Mármint a nyilvánvalón kívül, amit ugye nem akarom, hogy kimondjon. A fenébe is, még azt is mondhatná, hogy a nagyapám szerszámkészletét kéri. Mindjárt megfoghatóbb lenne. Csak most adom oda a sörét, ez a harmadik itala, nagyon ráér, míg én megsemmisülök itt testben és agyban egyaránt. Rajtam kívül, istenem, most jöhetett volna valami más szöveggel. Most kellett volna a lagymatag hazugság. De akkor meg az lenne a bajom. A dög felbuzdul, hogy nosza, gyerünk! Már majdnem megindul a kezem az övé felé, de basszus, vannak bent mások is. Meg amúgy sem! Úgyhogy elengedem elegánsan a fülem mellett, csak belül fortyogok, akár egy vulkán. Elnyúlok az üres poharáért, gondolom nincs már rá szüksége és arrébb megyek, hogy berakjam a pohármosóba. - Amúgy nem ismersz egy normális temetkezési vállalkozót? Az itteni egy pöcs. - akkor legyen a hasznomra egy kicsit, kalauzoljon el itt elméletben.

Rossz kifejezés lenne az, hogy ideges vagyok a jelenlétében. Rá vagyok ideges, közben meg már az ölében ülnék legszívesebben, hogy ezt a dühöt kivezessem magamból. Leírhatatlanul jó volt vele az összes alkalommal, mert hiába ösztönből jött és kapcsoltam ki vele teljesen, tökéletesen emlékszem mindenre. Talán a legelsőnél annyira elsodort a farkas, hogy ez meg az nem teljesen tiszta, de az élvezetet senki nem szokta elfelejteni. Az, hogy most itt ül előttem, egyszerűen kettéhasít, akár egy kard. Megérdemelné tényleg, hogy a fején verjem szét az üveget, és azt is, hogy utána lenyaljam róla. Már meg sem lepődöm a lenyalni gondolaton, néha összefolyok a döggel és ilyen furcsaságok jelennek meg.
A tekintete égető, izgató súllyal nyomódik a testemre. Seggfej! Mindjárt kap tőlem olyan kilátást, hogy mindketten megbánjuk! - Nem vagy te egy kicsit pofátlan? - előlem sajnos nagyon sokat takar belőle a pult és ez valahol zavar, mert az illata viszont körülöttem kering és ebben ott a hímé is, ami tudom, mennyivel erősebben érezhető a teste bizonyos pontjain. De ennek nem ülünk fel megint, akármennyire is törvényszerű a farkasnak, hogy hát meg kell történnie, párosodnunk kell és benépesíteni a hitvány bolygót utódokkal. Nem! Basszák meg az ösztönök, meg ő is!
- Mi lesz? - támaszkodom meg a pultban, épp csak megdőlök felé - Beleütöd az orrod a dolgaimba? Ellopod a telefonom? Belógsz a szobámba kutakodni? - zárt mosollyal, játékosan felcsillanó tekintettel nézek rá. Mondjuk nem örülnék, ha utánam kívánna szaglászni. A végén még tényleg lecsukat valami baromságért. Megtenné vajon, ha tényleg találna valami olyat? Olyan keveset tudok róla igazából. Tényleg meg kell interjúvolnom nagyapát.
- Milyen sajnálatos, hogy csak a nagyapám ismer itt engem egyedül. - gonoszul elmosolyodom, pedig az a pillantása a bugyimba is becsusszant a szavaival együtt. Nem tudom, tényleg hallani akarom-e ezt tőle, hogy igen, engem akar megkefélni. Igen, kitalálhatunk rá mindenféle kamu indokokat, hogy miért, pedig mindketten tudjuk. Tényleg hallani akarom? Jézusom..
- Áh, és most alázatosan kéne engedélyt kérnem, hogy itt lehessek? Vagy vigyek neked vacsorát és mutatkozzak be esetleg? - alfa lenne? Nem, nagyapa nem az ő nevét ejtette felemás hangsúllyal. Nem nagyon figyeltem rá igazság szerint, lefoglalt az agyvizem és a bánatom Rose mama miatt. Na meg úgy voltam vele, hogy nem az én falkám, hát miért kellene tudjam az itteni dolgokat?
- Próbáld ki! - válaszul én is elnevetem magam - Egyébként igyekeztem észrevétlen maradni és csendes. - látom, mennyire jól sikerült. Hisz tudott róla, hogy valaki új itt van. Vagy talán rólam tudott? Mondjuk nagyapa mindig mindenkinek bemondta a nevemet. Bár ettől még lehetne itt 100 másik Carla, nem?
- Igen. És neki nem tudok nemet mondani, ha megkér valamire. - bár a pultozást erősen tanulom, de egyébként is, hogy hagyhatnám most őt egyedül? Meghalt a társa, a felesége, a gyerekei pedig távol vannak. Egyszerűen muszáj volt eljönnöm.
- Ezt nem tudom megmondani. Egy ideig biztosan maradok. - helyesbítek, mert hallom, hogy komoly a kérdés. Bár azt nem értem, hogy miért. Nem zavarok sok vizet igazság szerint és többnyire itt vagyok, meg nagyapa házában. Az erdőtúra még várat magára, hogy megtaláljam Rose tökéletes nyughelyét és kicsit megkenjem vagy móresre tanítsam azt a pökhendi vállalkozót. Végül szomorúan bólintok, Rose mindenkiben nyomot hagyott. - Kedvelted őt? - muszáj megkérdeznem, hallanom egy kicsit róla valamit mástól, aki nem családtag. Bizonyos értelemben pedig közelebb állt hozzá, mint én valaha is.
- Cameron... - sóhajtok és megérzem a farkasát, kifeszül közöttünk ez az energia, ami ellen már New Yorkban sem voltam képes tenni. Rámarkolok a székre, mert az enyémet is húzza, húzza kifelé és tudom, hogy segítene, ha most megérinthetném. Akkor létrejönne valami fizikai kapcsolat közöttünk, ami maga a felüdülés a fullasztó tengerben. Sírnak az izmaim a megfeszüléstől, a szám elnyílik és muszáj mélyebb levegőket vennem, hogy megnyugodjak. De, ha sokáig vívjuk a hidegháborúnkat a pult két oldalán, lehet, hogy menekülőre fogom a dolgot egy kicsit. - És miért akartál látni? - mert ugye dolga végeztével egyetlen büdös szó nélkül lelépett New Yorkból, én meg ott maradtam egy vonyító döggel a bensőmben. Kurva jó volt, tényleg. Mellé a tény, hogy a pasimat lecsukatta, egy csomó cuccunkat egyszerűen lefoglalták és ő nem volt sehol persze.
- Örülsz.. - ciccentek, hangot adva a kétkedésnek, majd elnevetem magam - Meglehetősen naiv gondolat a részedről. - mégis mi a faszért ne haragudnék rá? Vagy mire gondol a költő? - Végtére is csak felforgattad az életem és megléptél egy szó nélkül. - és még mindig vágyom rád, de ezt gyanítom pontosan tudod is.. - ezt mondjuk nem teszem hozzá hangosan, mert szükségtelen talán. - De mi lenne, ha inkább azt mondanád, hogy mit akarsz tőlem? - mert nyilván nem ok nélkül van itt és mondja ezeket. Legyünk akkor egyenesben.

Cameronnak nem kellene itt lennie. Sem a városban, sem az ajtón belül, sem a közelemben. Mégis napok óta először, most vagyok igazán élénk, egyszerűen érzem megrezdülni körülötte a levegőt, ahogy megmozdul, látom, ahogy levegőt vesz és annyira megmondanám neki, hogy lépjen be ide mögém, szinte fizikailag fáj visszafognom a farkast, hogy mondjuk ne legyen teljesen nyilvánvaló az egész kocsmának a helyzet. Az ital legalább majd lefoglal, meg az is, hogy ne mossak be neki egy akkorát, hogy jeget kelljen rakni az öklömre. Megérdemelné, mert csúnyán átbaszta a fejemet, hazudott is. Egyszerűen kihasznált, én meg megbolondultam nyilvánvalóan. Ráadásul ugyanaz a bizsergés van bennem, mint New Yorkban és még tenni sem tudok ellene. - Hozzád is vághatom az üveget, ha ez a vágyad. - kap egy vicsort, egyszerűen frusztrál ez a kontrollálhatatlanul erős vágyódás iránta. Más esetben azért az emberi felem szokott ilyesmit érezni és nem fordítva. Ez most ösztönös, éreztem azt a hímet. Pompás és erős..
A hümmögéssel felráz egy kicsit és a jelenetre jóval élénkebben reagálok, mint egyébként tenném. Szinte befeszülök a pult mögött, hogy történjen valami, ráadásul nem lenne olyan nehéz átmászni a pulton, hogy mindennek a közepébe kerüljek. Akaratlanul is felmérem a másik kettőt, a nő egyértelműen könnyű áldozat, a férfi lehet, hogy próbálna védekezni, de attól még izgalmasabb lenne. Az a gondolat zavar be, hogy a hím nem viseli a szagomat. Mindez a belső vívás lezajlik a röpke másodpercek alatt és mikor kisétálnak, a farkas is visszahúzódik. Így nem kell tovább az ő logikáját a sajátomba erőltetni és megmagyarázni semmit. Cameron viszont nem úgy fest, mint aki távozni készül. Sőt, leül, mintha baromira ráérne, vagy lenne egyáltalán oka engem kísérteni és idegesíteni egyszerre. - A pult meglehetősen széles. - tehát van hely tőlem két méterre is, nem csak az orrom előtt, a figyelmem középpontjává válva.
Felnevetek és előre dőlök. Lenne-e miért. Micsoda érdekes kérdéskör, egyébként nem űzök illegális dolgokat, tehát nem lenne, de manapság elég az is, ha csak beállítanak a rosszabbik bábunak a táblán. - Mit súg róla az orrod? Bár lehet kéne ide egy csaj még, hogy mondjuk megdughasd, hátha tud valamit, amit te nem. - ez a gondolatmenet mondjuk egyes szőrösöknek nem annyira tetszik, de mindjárt ráreteszelem az ajtaját és akkor nyugodtan lehetek dühös az előttem ülőre, mindenféle felhangok nélkül. Kár, hogy ez nem teljesen így működik. A farkast nem lehet soha teljesen lekapcsolni. Nem valami áramkör. - Valóban? Nem láttam a neved a táblán. - megtámogatom némi gúnyos felhanggal is, de akkor rakjuk gyorsan össze fejben is. Tehát Cameron itt van, a bemondásából ítélve pedig itt él és talán mindig is itt élt. Lehet, hogy találkoztunk is valamikor ezer évvel ezelőtt. Uh, nagyapát lehet meg kellene interjúvolnom ebben a kérdésben. Az üveg száján mosolyodom el. Ha tudná, hogy terveim szerint egyszerűen kilopom a nagyanyám holttestét és a megfelelő helyre szándékozom eltemetni, akkor törvénytelennek titulálna? - Jókislány voltam eddig is. - még balhét sem csináltam annak a parasztnak az irodájában. Mi ez, ha nem a törvényes kereteim mivoltja? - Segítek a nagyapámnak. - akkor válaszolok neki normálisan és közben kap egy második italt is, ahogy kéri - Egyelőre nem meghatározott ideig. - és persze erről előre nem volt szó, de a család az család és imádom az öreget. - És még el kell temetnem a nagymamámat is. - ülök fel a benti bárszékre, mintha valóban kedélyesen csevegnénk. - Azért jöttél ma be, hogy lásd az új arcot? - mert gondolom lényegében seregnyien tudják, hogy van itt valaki a pult mögött, aki eddig még nem volt. - Ha nem, és nagyapát keresed, jelenleg nem elérhető. - tehát újabb ok, hogy miért nem kellene itt lennie. Még jó, hogy vannak itt mások is, mert a pult nem lenne igazi akadály nekünk. Az akadályt fejben kell megépíteni és okosan mögé rejteni azt a dögöt, amelyik kaparna kifelé rögtön és nagyon egyszerű szándékkal.

Kicsit elborzaszt, hogy a farkasba mennyire nem ömlenek át az emberi érzelmek. Nem tudja a komplikáltságukat kezelni, az összetettségük pedig nem érdekli. Tesz rá, hogy mit gondolok, mennyire tiltakozom, szaladna, hogy megmártózzon a hím energiájában, magára vegye a szagát és párosodjon velem. Szerencsére nem úgy megy, hogy itt ő hozza a döntéseket. Én hozom a döntéseket és ez az érzés, az ösztönös vágy New Yorkban baromira meglepett, tetszett és nem kellett túlbeszélni sem. Elégedetten dédelgettem magamban a farkast, aki eltelve szuszogott. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, egy állat ezen egy pillanatig sem merengett. Ha engem nem sokkolt volna annyira ki, talán én sem tettem volna. Jackson ténye, Cameron idegen ismeretlensége ugyanis erősen megkérdőjelezte a morális iránytűimet. Minden alkalommal. Mert még egyet mondjuk meglepett botlásnak is nevezhettünk volna.
Hiába van a tény azonban egy világító táblára írva a fejemben, hogy átvert és hazug is, ha elengedném a gyeplőt, valószínűleg már térdig rángattam volna a nadrágját. Pöcsfej. Mindezeken túl pedig itt van maga a tény, hogy besétált ebbe a bárba. Pontosan ebbe és ez, ha lehetséges, még inkább idegesítő komponense a megjelenésének.
Azonban még nagyapának sem lehetne egyetlen szava sem, mert a "kedves vendég" megkapja, amit kért. Válasznak egy inkább vicsorgásra hajazó mosolyt kap. Mennyire humoránál van valaki.. - Fölöslegesen nem pazarlom sem a nyálam, sem az italkészletet. A méreg pedig nem az én stílusom. - ő persze megtehetné, hogy gyorsan ledönti a torkán és lelép innen, ahogyan kellene, de nem ezt mondják el a mozdulatai.
A helyiségben egyetlen halandó pár tartózkodik, fogalmam sincs kicsodák ők és azt sem, hogy Cameron miért szentel ekkora figyelmet nekik. Elönt a farkas higgadt nyugalma, mert neki az is mindegy, ha történik valami és az is, ha nem. Annyira leural az érzés, hogy már csak a karomon sistergő áramütésekből eszmélek rá, hogy tesztoszteron illat van. - Francokat akad. - a vendége voltam, kétségtelen.
Meg egyben nem néző vagyok, úgyhogy ne csináljon balhét nagyapám kocsmájában. A farkasa szaga betölti a termet. Hirtelen avar, erdő és föld illat torlódik az orromba. Ez szíven veri az enyémet, de a hímet ugyebár nem kell segíteni. Figyelni igen. Megmarkolom a pult szélét, a felém eső részét és remélem nem vágok éppen olyan arcot, mint aki kívánja azt a bizonyos balhét ilyen közelről. A csaj pasija mindenesetre megérezheti a baj vörös ködét és inkább a távozás mellett döntenek. Meredten nézek utánuk pár pillanatig, mintha éppen a vacsorám sétálna ki azon az ajtón. A farkas zöld szemei eltűnnek. Beletolakszik a cigaretta szag és ez kitisztítja a fejemet egy kicsit. Valójában lehet, hogy dohányzó. Franc se tudja. - Mi volt ez? - válaszolok megelőző kérdéssel a kérdésre. - Miért? Engem is le akarsz netán csukatni? -remélem nem gondolja, hogy utána nyomozgatva jutottam el idáig. Egyáltalán itt él? Nagyapa vajon ismeri? - És te? - oldalra biccentem a fejem, kíváncsi farkaslány vagyok. Kutyás módon. Attól mert összezavarja a testem, a fejemet még nem fogja. Bár nem róhatom fel neki igazán a dolgot, bármennyire is szeretném. Nem erőszakolt meg. Bontok egy sört magamnak. El is mondhatnám neki. Ha itteni farkas, biztosan hallotta, hogy meghalt valaki a falkából. - Gyanítom tudod, miért vagyok itt. - próbáljuk innen.