Ashát sok különféle vád érte már élete során: bélyegezték agresszívnek, seggfejnek, érzéketlen, frigid picsának, megvádolták már indulatkezelési-problémákkal és igen, ha jól emlékezett, szociopatának is elkönyvelték egyszer-kétszer. Szerencsére ő egyikkel sem foglalkozott különösebben, mert úgy vélte, mindnek egyszerre van kicsit igaza és téved nagyot. A boszorkány temperamentumával nem volt semmi baj – egyszerűen csak olyan volt, amilyennek a legtöbben akartak, de nem mertek lenni.
Nem lobbanékony volt, egyszerűen csak amint megunta a baszakodást, csírájában fojtotta el a dolgokat. Mielőtt még különösebben felbaszták volna az agyát, hogy aztán tényleg indulatkezelési problémái legyenek. Amennyi balfasszal körül volt véve, különösen mostanában, senki nem hibáztathatta volna érte.
Ez a kocsijában pöffeszkedő arrogáns seggfej pedig igazi díszpéldánya volt azoknak, akik még a szokásosnál is gyorsabban fogyasztották a türelmét.
– Egyelőre egyiket sem, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva igyekszem türelmet gyakorolni és egyelőre nem intézkedtem hivatalosan – válaszolta meg a fickó kukacoskodó kérdését a paragrafusokra vonatkozóan. Ha Asha jogi diplomát szeretett volna, most a hivatalban ült volna a pojácák között, akik feldugták a karót a seggükbe. A rakpart – meglepetés! – a partiőrség ellenőrzése alatt állt, ezért Ashának minden joga megvolt ahhoz, hogy ezen bármelyik pillanatban változtasson, már csak ezért is szúrta oda az egyelőre szócskát.
Mondjuk így is megvolt az esélye annak, hogy a seggfej kihúzza annyira a gyufát, hogy kevésbé hivatalos módszerekhez folyamodjon.
– Hogy milyen jogon? – kérdezett vissza, és ezúttal nem is próbálta elrejteni a hangjából a megütközés árnyékát. Asha általában jól kalkulálta ki a helyzeteket, az esélyeket és a következményeket, de néha azért ő is tévedhetett. Mint például most is. Mert a fickó épelméjűsége alapból is kérdőjelesen szerepelt az egyenletben, de most a kérdőjellel együtt radírozta ki onnan.
Vajon hány agysejtjének kellett megdögölnie ahhoz, hogy az előző méregetés után ne fogja fel az egyenruháját?
– Oké... – szeretett volna belekezdeni az epilógusba, de ebben a pillanatban a seggfej kényelmesen megkínálta cigivel, mintha tényleg nem fogta volna fel a csökevényesedett agyával, hogy bizony nem az övé a világ összes ideje.
Asha agyában nem elpattant valami, egyszerűen csak megunta a gyerekes huzavonát, amit a faszfej úgy élvezett, mint varacskos disznó a sárban hempergést, neki viszont már a szabadidejét rabolta. Felemelte a kezét, mintha csak a cigiért akart volna nyúlni, de ujjai a doboz helyett a saját nyakához vándoroltak, ahol mutatóujja gyors, kivehetetlen mozdulatot írt le. A következő pillanatban az íriszei ametiszt színben izzottak fel, és mielőtt még a seggarc pisloghatott volna egyet, Asha mágiája csápokként nyúlt ki, egyenesen az ő fejébe, megbénítva őt, elvéve tőle a mozgás és a beszéd szabadságát. Lélegezni azért hagyta. Talán mégis jó napja volt.
– Nem tudom, ki vagy te és őszintén szólva nem is különösebben érdekel – szólalt meg, továbbra sem szabadítva fel a fickót a béklyóból. – Felőlem térden csúszva is visszamehetsz a falkádhoz sírni azért, mert összefutottál egy csúnya, gonosz boszorkánnyal, de tudod kifejezetten rosszul viselem, ha hülyének néznek, és azt is, ha pazarolják az időmet, te pedig a kettőt egyszerre csinálod.
Csak amolyan szórakozás gyanánt rávette a seggfejet a puszta akaratával, hogy húzzon ki egy szál cigit a dobozból, gyújtsa meg a végét a sajátjával, aztán adja át neki. Elvette a szálat, mélyen letüdőzte a füstöt, aztán ráérősen az ég felé fújta. Akash halkan füttyentett a felettük lévő fa tetején.
– Most fel fogom oldani a blokkot az elméden. Ha okos vagy, elmondod, mi a faszt csinálsz itt, én pedig eldöntöm, hogy sanszosan kell-e majd jelentést írnunk belőle vagy nem – nézett a fickó szemébe áthatóan. – Ha nem vagy okos, akkor magam fogom kitúrni a fejedből az infót, de az hidd el, nem lesz kellemes.
Ezután, csak hogy bizonyítsa, mennyire jófej, Asha valóban visszahúzta mágiája csápjait, elengedve a seggfej elméjét, írisze azonban még mindig lila színben ragyogott, és Akash által is felerősített ereje a fickó minden rezdülésére ki volt hegyezve, hogy bármelyik pillanatban újra átvehesse az irányítást. Nem zárta ki ugyanis a lehetőségét, hogy a faszfej nem csak nem okos, de talán egyenesen hülye is.

Asha Kendare az utóbbi években nem sokat mosolygott, és aki eléggé ismerte már, tudta: amikor megteszi, az inkább rossz jel, mint jó. Márpedig Asha most elmosolyodott. A fickó arcátlan volt, a mágiája gyorsan letapogatta róla azt is, hogy még csak nem is egyszerű ember, ráadásul alábecsülte őt. Itt követte el az első hibát, de Asha egyelőre elengedte a füle mellett a kérdést, ami egyébként felhívás volt keringőre.
Nyilvánvalóan érzékelte a testét végigmérő pillantást, azonban szeme sem rebbent.
– Hmmm –hümmögött értőn, amikor a pasas csakugyan egy találkára fogta az ittlétét. Segítőkészen felvilágosította arról, hogy alighanem hiába várakozik, a fickó azonban nem értette a finom célzást.
– Amennyiben a találka olyan jellegű, mint ahogy az előbb engem méregetett, sajnos ki kell ábrándítanom – biggyesztette némileg lejjebb az alsóajkát. Egy pillanatig sem gondolta, hogy a fickó kurvázni érkezett, de ha ő játszadozni akart, abban Asha partner tudott lenni.
Ezért is állt ellen a kísértésnek, hogy elnevesse magát, amikor azt találta rá mondani, hogy finom hölgy. Elbaszott egy világot éltek volna, ha Asha Kendare-nál kezdődik a finom hölgyek fogalma, de a pasas tenyérbemászó stílusa irritálta egy kissé.
– Nézze – kezdte most még nyugodtan –, hadd ne kelljen elsütnöm azt a klisét, hogy ezt csinálhatjuk a nehéz vagy a könnyű módon. A térfigyelő kamerákon látszik, hogy jó ideje itt bassza már a rezet, szóval mi lenne, ha átugranánk azt a részt, amikor hülyeségekkel fáraszt és rögtön megérkeznénk oda, amikor elmondja, valójában mit csinál itt? – szegezte pillantását élesen a férfi vonásaira.
– Ha esetleg rosszak lennének a megérzéseim és mégis kurvázni jött, elég, ha elnyomja a csikket és elhúz innen, érteni fogom – intett a fejével az út felé, jelezve, hogy ha bölcs döntést akar hozni, elhúzhat balfenéken. – Ugyanakkor figyelmeztetnem kell, hogy ha tovább játssza a nagyszájú seggfejet, jogomban áll kényszeríteni is a távozásra – tette hozzá. Mosolyogva.

Kezdte baszottul unni ezeket az éjszakákat.
Ha nem tudta volna hogy az emberei nagy része túl sügér hozzá – és nem lett volna képes a gondolataikban olvasni, hogy ezt kizárhassa –, megesküdött volna rá, hogy ők próbáltak minduntalan kibaszni vele. Úgy érezte, egy olyan átok ül a fején, amit úgy hívnak: minden befejezett műszak után vár rád valami szarság, amit nem fogsz tudni elengedni. Még mindig egyenruhában volt – ezt a részét mondjuk nem bánta, amikor simlis alakokat kerített be a rakparton –, ami az Államokban lehetett előny is meg hátrány is, mert nagyjából 50-50% volt az esélye, hogy törvénytisztelő polgárt fog ki, vagy valaki olyat, aki csakazértis alapon nekiáll baszakodni az egyenruha láttán. De legalább nála volt a szolgálati fegyvere és hivatalosan nem is tette le a műszakot, amíg vissza nem ért a körletébe.
Az autót, amit most is szemmel tartott az árnyékokba olvadva, még a térfigyelő kamerákon szúrta ki – másfél órával ezelőtt. Semmi keresnivalója nem volt itt, a rendszámot sem ismerte fel, és akárki is ült benne, nem a rakparton akadt munkája. Nem olyan munkája. Ashának nem kellett kérdéseket feltennie, hogy tudja.
Akash halkan füttyentett egyet a feje felett, majd kecsesen felszállt a fa ágáról és átrepült egy szemközti, dús lombkoronába, ahonnan egyszerre tarthatta szemmel Ashát és azt a dokkot, amit az autóban ülő fickó is figyelt. Asha akkor lökte el magát a fa törzsétől, amikor az autó ablaka lehúzódott; látta a csikk felizzását a sötétben, orrát pedig megütötte a bagószag. Odasétált az ablakhoz, majd megállva megpaskolta az autó tetejét.
– Szép jó estét! – villantott az odabent ülő fickóra egy hűvösen udvarias mosolyt. – Segíthetek valamiben? Meglehetősen hosszú ideje áll már itt. Valami problémája akadt, esetleg vár valakire? – kérdezte érdeklődve és készenlétben állt, hogy kiolvassa a fejéből a valódi válaszokat, ha esetleg hazudni támadt kedve.
– Attól tartok, a dokkok és a raktárak már órák óta le vannak zárva és hajnali négyig nem is érkezik hajó, amiért megnyitnák őket – tette hozzá segítőkészen, látszólagos együttérzéssel, mert a pasas így biztosan lecsúszott egy találkáról.