Are you death or paradise

Samuel kérdésétől most először nyugtalanító és hűvös érzés költözött Clara gyomrába. Önkéntelenül megsimította rongyos ruháján keresztül a vészriadót fújó pontot a testén, ajkán azonban ott maradt az őszinte és... boldog mosoly. A keleti égbolton halvány derengés jelezte, hogy nemsokára megjelenik az izzó vasként perzselő égitest a fejük felett és nem hagyja kihűlni talpuk alatt az összerúgott homokot, az őket támasztó házfalat. Clara nem szokta meg, hogy ilyen nyílt pimaszsággal szólítják meg és nem kérlelik, hogy maradjon. Egészen meglepte, hogy Samuel férfias büszkeségébe láthatóan távolról sem gázolt bele a szándék, hogy kereket oldjon, még ha ez nem is az okból fogalmazódott meg benne mert az alak nem okozott volna örömöt számára. Oh, nagyon is a magasságokba repítette, ezt porcikái minden rezdülésével megvallotta neki az imént, de szó sem lehetett arról, hogy valamelyikük hálószobájában a csillárra szerelt ventilátor hűvöse alatt bújjanak egymáshoz, ahogy azt épeszű emberek amúgy szokás szerint tették ilyenkor.

A különös érzés nem távozott és Clara nem találta a megfelelő riposztot a nagyszerű kérdésre. Helyette csak állt Samuellel szemben, ki most közelebb lépett hozzá, olyan közel, hogy a nő könnyedén megcsókolhatta volna, s még egyszer utoljára megsimította szorításoktól lüktető nyakát. A fejvadászt átjárta a hideg.

A következő pillanatban Samuel már ott sem volt. Clara értetlenül pislogott maga elé és csak akkor fordította utána a fejét, mikor már abban sem lehetett biztos, hogy a sikátor végében kirajzolódó emberi körvonalak valóban az amerikaihoz tartoztak. A jóképű amerikaihoz.

- Huh... - fújta ki a levegőt sajgó tüdejéből. Megérintette ajkát, nyakát, mellét, aztán hasán állt meg a keze, hiszen úgy tűnt, Samuel tőre átmetszette izmait és gyomrába állt. Mégsem szerzett ott sérülést.

Mereven bámulta az immár üres, sötét és magányos sikátort és rájött, az utcakép pontosan úgy fest ahogy Samuel hátrahagyta őt. Véresen. Felkavarva. Üresen. A falra kent piros ujjlenyomatokra sandított, fogott egy kevés homokot és bedörzsölte vele az érintett kőrészt. A Szahara ledörzsölte a billogot, aztán hagyta, hogy szárazzá vált ujjai közül szépen lassan kicsorogjon a homok. Újra a sikátor vége felé lesett. Ki vagy te, Samuel? Clara pedig ebben a pillanatban tudta, hogy beleszeretett a halál uzsorásába.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Are you death or paradise

Mintha a szeretkezés is harc és verseny lett volna kettejük között, Clara minden hevességgel igyekezett egy fokkal magasabb hőmérséklettel reagálni és bebizonyítani: igen, Samuel talán szó szerint sarokba szorította őt harcukkor, de a test egyéb művészeteiben Clara épp olyan helyzetelőnyből indult mint amilyenből a férfi a verekedésben. Hisz' nő volt, bőre puha, izmai szálkásak és feszesek, haja tömött, csillogó és igen nagy gondot fordított rá, hogy szakmájának fáradtsága még csak távolról se látsszon meg külsején. A férfiakkal szemben a nőknek néha elég csupán... nőnek lenniük. Clara pedig azt az igazi, autentikus és valódi női énjét tárta fel az idegen előtt amit senki előtt nem szabadott neki. A gyomrát böködő pillangók egyfajta diadalittas szúrással döfködték reszkető zsigereit. Igen, győztesnek érezte magát amiért Samuel, legyen akárki fia, most kontrollt vesztve falta csókjaival.

Azok a bizonyos széles és alaposan dolgozó ajkak most lejjebb siklottak és bebarangolták kiduzzadó ütőerének vidékét. Ösztönösen fordította fejét a hunyorgó szaharai égbolt felé, de lehunyt pillái mögül már nem láthatta azt, hiszen percekkel ezelőtt magával ragadta a gyönyör. Érezte, hogy példáját követve Samuel őt is megszabadította nadrágjától, így egy erős rántással kihúzta egyik lábát a ruhadarab szárából, majd az erős kezek a megfelelő pontokon ragadták meg. Hátát megtámasztotta a kedvesen meleg kő, ujjai szabadon téptek bele minden gyengédség nélkül Samuel selymes hajába. Visszatartotta a kikívánkozó sikkantást amint a férfi másodpercnyi fájdalmat okozva leginkább feszítő és bizsergő testrészéhez talált, végül sóhaját az amerikai száján ütköztette. Kíváncsi és bénult keze szórakozottan tapintotta meg a kőkemény állkapcsot, az izmos nyakat, a ferdén lecsúszott ing alól kikandikáló kulcscsontot. Samuel könyörület nélkül nyomta testét az övének és Clarának úgy tűnt, hogy a valóság megszűnt létezni, a megrendezett jelenet pedig az ezeregyéjszaka meséinek ezerkettedik buja kiegészítése. Gyorsuló légzéssel kulcsolta szorosabbra lábait Samuel csípője köré és nyakába szuszogva jelent meg csukott szeme sötétjében Arábia valamennyi fényesen ragyogó csillagja. A férfi nyögésével Clara úgy érezte, hogy ez a győzteseknek járó harsonaszó, hisz' megőrjítette a különös alakot, ráadásul ő maga is vele tartott a teljes elmebaj szárnyakat adó élményébe. A vágások, a foltok, a ruha elszakadása... csak az nem piszkolja be a kezét aki helyett más futja le a diadalkört.

Egy végtelennek tűnő másodpercig még lábaival az imént még hevesen mozgó csípő, karjaival a dobogó ütőerű nyak köré kulcsolódott, majd épp abban a pillanatban engedte el alkalmi szeretőjét amikor az elhúzódott tőle. Mintha csak megérezték volna, hogy ideje újra felvenni a pajzsot, felkapni a földre ejtett pengéket, ökölbe szorítani a kezet, lenyalni az ujjakról a másik vérét.

Clara kocsonyássá vált térdekkel ért tompán a homokra és olyan gyorsan húzta vissza alsóneműjét és nadrágját, hogy mire Samuel öve újra csilingelt, már a blúzából megmaradt cafatra kötött csomót, majd szédülve felemelte a férfiról letépett kendőt és úgy terítette magára, hogy a hazafelé vezető úton sajgó nyakát és kibukkanó dekoltázsát is elrejthesse a kotnyeles helyiek elől. Az éjszaka a távoli dudálás, kiáltozás és a müezzin megint csak feljajduló éneke ellenére síri csendben rezgett körülötte. Clara önkéntelenül elnevette magát, halkan, most először a legkevésbé sem mesterkélten és csak akkor kereste meg Samuel hűvösségével égető szempárát - csak, hogy megdöbbenésére lássa, a férfi már azelőtt őt fürkészte, hogy ő is újra a jelenben találta magát. Nyelt egyet, s csillapodó légzéssel kisimított egy zilált fürtöt arcából, tenyerével a véres ujjlenyomatoktól tarka falnak támaszkodott, melyek mint barbár idők harcosainak barlangrajzai, a vágyott és űzött vadat ábrázolták.

- Szóval... - állt meg az ellehelt szó után, hogy még több oxigénhez jusson - Most jön az a rész a forgatókönyvben, hogy faképnél hagylak?

Szünetet tartott és újra felnevetett amely alig volt több az éjszakai hűvöst meghozó lágy szellőnél.

- John, Mike vagy Samuel, légy bárki... Nem tudom ki vagy és eredetileg mit akartál tőlem, de most nem lennék a helyedben... - küldött felé egy mosolyt és ha Samuel figyelmes volt, hát kiolvashatott belőle mindent mit a nő még csak közvetetten sem említett. Közelebb lépett a férfihoz és tekintetét zavar nélkül az övébe fúrta. Kedvtelve szemlélte azt a fény nélküli sötétséget ami onnan meredt rá, majd alvadt vértől ragacsos kezét felemelte mintha meg akarná érinteni Samuel arcát, de végül csak árnyékszerűen körbetáncolta azt.

- Nem lennék a helyedben, mert holnap elvégzem amiért jöttem, aztán veszek egy repjegyet és tovább állok innen - duruzsolta a füléhez hajolva. Leeresztett keze végigsimította Samuel inggombjainak vonalát. Szíve fájdalmasan lüktetett a mellkasában, csípője még most is könnyű és forró volt a vágyak táncától.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Are you death or paradise

Clara ezért jött Marokkóba. Nem tudta, hogy mit keres pontosan ezen a kietlen, civilizált ember számára élhetetlen vidéken, de nem azt az orosz boszorkányt. Volt elég bűnöző Európa humánusabb vidékein, kiket jó pénzért becibálhatott a rendőrségre és az Interpol már így is többszörösen a lekötelezettje volt, nevét felépítette, az együttműködés szilárd és jól jövedelmező maradt. A testvérei jelenlétét nélkülöző lány magányos volt, magányos és unott. Nem volt már mi felébresztette, megszólította, nem volt ki érdeklődését felkeltse. Húszas évei felét taposva úgy élt akár egy válásban megtört nő, csupán ő a szabadságtól szakadt el és nem élete szerelmétől. Igen, talán maga a szabadság volt az aminek euforikus érzésébe belehabarodott és Marokkó most a tenyerére vette őt. Nem felejtette el szobája sötétjében elmormolt fohászait, a néma várakozást, családjának és vezetéknevének rabláncát. Clara ezért jött Marokkóba, ezért a szájért, mely hevesen csókolta le róla a hétköznapiság porát, ezért a heves kézért mely hozzá hasonló mozdulattal ragadta el azt ami kellett neki, ezért a jéghideg pillantásért amiben nem volt élet csak halál és ő mégis életre kelt tőle.

Vértől ragacsos keze végül utat talált magának a vadász ruhái alatt és érezte amint ősi jeleket rajzol saját vérével a kőkemény has- és mellkasizmokra. Samuelt mintha kín járta volna át az érintésre és Clara egyszeriben nem tudta, hogy saját sebéből vagy a férfin okozott vágásból származik-e a sötétlő, ragacsos folyadék. Vérük összekeveredett, összefonódott és csakhamar a nő megérezte torkán is a nedvességet az ott szoruló maroktól.

Samuel egy ziháló lélegzetvételig eltávolodott tőle és olyan erővel szaggatta meg véres, összegyűrődött blúzát, hogy a hasadás hangja szinte élesnek hatott a sikátor vibráló csendjében. Clara torkából halk, helyeslő nyögés távozott, mely szinte tompán koppant az amerikai kemény csókján, mikor az visszatalált hozzá. Igen, gondolta mohón és meggondolatlanul amint a férfi sajgó mellére fogott és azt kívánta bárcsak lepattanna róla az így is túlságosan feszülő csipke fehérnemű. Ujjai immár engedélyre nem várva ragadták meg Samuel övét - ha viselt - és gyakorlott mozdulattal oldották meg, majd egy rövid cipzárhang kíséretében meglazította a nadrágot is. Clarának volt dolga férfiakkal, nem is kevéssel és habár a művészetekhez nem fűlt a foga, de a szeretkezés művészetét annál nagyobbra értékelte. Semmi nem repítette olyan magasságokba mint mikor egy-egy halálos pillanat után megsemmisülhetett egy méltónak talált férfi karjai között. Ehhez hasonló élményt azonban még sosem élt meg. Néhány perccel ezelőtt még az életéért küzdött egy ismeretlen támadóval szemben, nem sokkal rá pedig rájött, hogy becsapták, elárulták. Most Samuel szemében ugyanaz a vágy csillant meg ami őt kerülgette egész nap és amelyet még nem látott viszonzásul a férfiban. Mostanáig.

Bal kezével a nadrágnál maradt, a jobb azonban kutatva indult meg a férfi széttúrt ruháin és ért el annak tarkójához, majd véres kezével Samuel hajába túrt. Orrát megtöltötte a vér fémes illata és a rejtélyes alakból áradó pikáns fűszeresség, a férfi torkából előtörő morranásra pedig belemosolygott a csókba, majd beletépett a fekete és ősz szálakkal vegyes hajkoronába és nyelvét erőszakosan belepréselte a másik szájába. Szerette volna tudni, hogy meddig mer elmenni az aki azt állítja nem fél. Hogy sietős, bűnös légyottig viszi-e a falánk markolások és ajaksimítások művészetét. Sejtelme sem volt, hogy mi célja lehetett Samuelnek azzal, hogy rátámad. Clara viszont váltságdíjat követelt a végzetes táncért.

Meg akarta kapni a férfit. Porral behintve, véresen, szakadt ruhában egy olyan országban ahol ezért a vétekért egy életen át ülhettek volna egy kíméletlen börtön cellájában. Körömmel kaparta ki magának a szabadságot és tudta, a hozzá hasonló nőket régen elevenen égették meg a máglyán. Most viszont önként hagyta, hogy Samuel lángot gyújtson testén és hamuvá porlassza.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Are you death or paradise

Clara a civil életben roppant konszolidált volt professzionális tevékenységéhez képest. Azon a napon korábban a bárban szelídített tigrisként sütkérezett Samuel figyelmében, a benne rejlő vadságot rendre szabályozta és megtanulta a megfelelő rekeszekbe csörgedeztetni. Igen, az édesapja talán megtörte ezt benne és valahányszor a lány az íjászpályán való gyakorlást, a lovaglást vagy a verekedést választotta tanulmányai helyett, az öreg Kincaide izzó vassal nyomta fedő alá lánya forrongásait. A hosszas és következetes munka célba ért. Clara bájos - a maga módján elviselhető - alakot mutatott szofisztikált társaságban és habár szemeit villogtatta az idegen amerikaira a whiskyje felett, tulajdonképpen nem volt más mint az ostorcsattogtatásra már érzéketlenül elheverő elejtett vad.

Mostanáig.

Samuel úgy ébresztette fel lelkében az ösztönlényt, hogy az egy ugrással ketrecén kívül termett és kiforgatta a Clara belsőjébe zárt állatot. Azt amelyik sorra lőtte ezüst végű nyílvesszőit a céltáblába, amelyik úgy esett ököllel bátyjainak mintha csak az élet kihívásaira edzette volna magát, aki most ott hagyta az egyetemet és egyedül jött a muszlimok földjére. Aki kést rántott a rátörő veszélyre és sértésnek vette a félelmet.

A nő ujjai dühtől remegve markolták Samuel ruháját, míg felfelé tartott és a férfi arcára célzó ökle csakhamar Samuel ujjai között végezte - újra. Gyakorlatilag lábujjhegyétől feje hosszú loboncos búbjáig reszketett. Úgy mint akit az arabnak öltözött amerikai szeméből előkúszó hideg hipotermiával fenyeget és észszerű lett volna talán ha ajka elkékül, ujjbegyei kihűlnek. Clara ajka azonban lüktetett a belétóduló vértől és teste elevenebb volt mint valaha miközben karcos büszkeséggel mentette a menthetőt, mint földre húzott állat mely minduntalan kiugrik a torkát fojtó ragadozó karmai közül.

Ha! emelte fel állát amint Samuel rezzenéstelensége egyszeriben megtört, ahogy keményre fagyott tükrű tó robban szét talán attól a hőtől ami Clarából kifelé áradt. A férfi szemgolyója lassan mozdult és most először nézett igazán a nő szemébe. Clara legalábbis így érezte. Samuel világos tekintete olyannak tetszett, mint feneketlen kút, csillagtalan éjszaka, emberség nélküli halál. Ha akarta volna sem tudja már elfordítani a fejét, mert a feketelyuk vonzásával bíró gravitációs erő beszippantotta és úgy húzta Samuel kimérten merev és számító teste felé, hogy biztos volt benne: ma éjjel talán meghal, de nem Samuel keze, sokkal inkább pillantása által.

Az idegen talán olvasott gondolataiban - Clara azt sem bánta volna kifejezetten. Ugyanis e percben ujjai újra a nő szabadon hagyott bőrű nyakára kulcsolódtak és elnyelte őt a tekintetéből áradó zsugorodó csillag erejével. Az oxigén kiszorult a tüdejéből - vagy századjára az elmúlt percekben - és mielőtt észbe kaphatott volna, az őt elejtő vadász bekebelezte őt lényéve.

Hogy ő maga is abban a percben indult-e meg Samuel felé ahogy azt ő tette, lehetetlenség lett volna megmondani. A férfi ajka egy szemvillanás alatt takarta be az övét, hogy aztán követelőzve és erőszakosan vegye birtokba. Clara pillái ólomsúllyal hunytak le, ujjaival pedig olyan közelségbe húzta magához a kegyetlen testet, hogy alakjuk elválaszthatatlanul fonódott össze. Samuel keményen csókolt, épp úgy ahogy harcolt. Finomság nélkül nyomta ajka puha bőrét Clara millió és éppen az elektromosságtól végleg kisülő érzékeny receptorára, szája egyszeriben megtelt a cigaretták és whiskyk ízével. Oh, de még mennyire, hogy nem az a férfi csókolta aki a bárban beszélgetett vele. A dohány és szesz emléke borzongással járta át, Clara háta pedig a meleg homokfal ellenére ívbe feszült. Szinte fulladozott az ajkak viharában, vérző keze sürgető mozdulattal nyúlt a torkát tartó ujjak irányába és csak még mohóbban nyomta azokat magához. A férfi eszébe akarta juttatni, hogy korábban így szólt: "Én is jobban szeretem az őszinteséget. Lerövidíti az ember útját. Itt Marokkóban minden nyers és durva, különösebben nem is érzem annyira idegennek. Otthonosabb mint Európa. Az ember gyorsabb lehet ebben a természetes kegyetlenségben."

Félelem nélkül nyúlt most a ruharétegek alá, hogy megkereshesse az ott rejtőző izmokat. Lesöpörte a gondolatot, hogy Samuel talán lefogja kutakodó ujjait és újra kicsavarja azokat. Az izmait, a bőrét akarta érinteni és nem nyugodott amíg meg nem találta azokat az idegen mellkasán, avagy ellenállásba nem ütközött.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Are you death or paradise

Nem volt már mit tenni az izmok és erőszak csatájában és Clarát sok év bunyós tapasztalata segítette erre a belátásra. Épp ezért engedte meg magának, hogy mint a ragadozó súlya alatt összenyomódott prédaállat, most szabadjára engedje eddig szelep alatt tartott forrongó gondolatait. Fájdalom áramlott végig savasodni kezdő tagjain, hiszen megfeledkezett a "mindig van egy nagyobb hal" elvéről. A nő delfinként űzte az útjába kerülő halakat, medúzákat, rájákat, évek óta a nemzetközi vizek koronázatlan királyaként lubickolt a sikeres vadászatok és pénz medencéjében. Aztán... kiderült, hogy ő maga is prédaállattá vált és saját módszerével hajtották fel és vadászták le.

De hát mit akarhatnak tőle? Haraggal kulcsolta magát Samuel tekintetébe. Semmi másra nem tudott gondolni mint hogy egy kézre kerített bűnöző szeretne elégtételt venni rajta. Samuel talán egy bérgyilkos volt és valamelyik rács mögé juttatott körözött keze mégis elég hosszúra nyúlt ahhoz, hogy elérje őt itt Marokkóban. Fel sem merült benne az opció, hogy esetleg most a sikátorban kivégezhetik. Nem, ez a kutyaszorító, ez a kelepce roppant kellemetlen volt, ám a félelem és rettegés helyét kiszorította a fékezhetetlenül tomboló kíváncsiság.

Az őt tartó kezek engedtek, Clara pedig villámgyorsasággal húzta testéhez karjait. Ellenállt annak a gyengeségnek, hogy megnézze a kézfején éktelenkedő vágást, ehelyett a melegség forrását nadrágja anyagához szorította, hogy csillapítsa a vérzést, melynek mértékéről nem is tudhatott. Samuel épp csak annyi mozgásteret engedélyezett számára, hogy ívbe feszült háta, végtelenül kiszolgáltatott pozíciója most elernyedhetett, de esze ágában sem volt kilépnie szétfeszített lábai közül. Clara ezen a ponton majdnem biztos volt abban, hogy az amerikai nem próbálja majd meg kivégezni, még ha a végkimenetel abszurditása aggodalmak nélkül is hagyta őt.

Egy szót sem szólt. Tartalékolta erejét és puskaporát. Sorravett mindent amit elárulhatott magáról a whiskyk kortyolgatása közben, de magabiztosan és egyenes háttal szegte fel az állát. Samuel megtámaszkodott a feje mellett a langyos homokkő falon, jobbja pedig lassú mozdulattal indult meg arca irányába. Az előbb még durva és pusztító kezek megérintették arcbőrét, majd lejjebb vándoroltak ajkára, Clara pedig nyárfalevélként rezzent össze, fogai között pedig halk súrlódással távozott minden pattanásig töltött levegő. Igen, erre gondoltam. P*csfej, tette hozzá gondolatban és vére forrásban lévő folyadékhoz hasonlóan vált buborékossá ereiben. Az őt támasztó csípő és a férfitest domborulatai egyszeriben feszítést idéztek elő a csontjai közötti légüres térben. Hasa köldöktájt megbizsergett Samuel kegyetlenül hűvös hangjától.

Mikor a legjobban kívánta Samuel melegét és tömegének lélegzetelfojtó súlyát, az idegen még egy lépéssel engedett karokból és lábakból alkotott börtönén. Clara most elégedetlenül morrant fel - annyira halkan, hogy emberi fül gyakorlatilag nem is hallhatta - indulatoktól szikrázó pillantását pedig horgonyként vetette az eltávolodó férfi után. Aztán keze ökölbe szorult.

Ha most elengedlek...faképnél hagysz, vagy belém szeretsz?

Vörös posztó a büszke nőnek. Clara elméje elborult és a sértettség, megalázottság, dac és kéjes vágy méregszerű egyvelege egy akaratos és durva mozdulatot csikart ki belőle. Fürgén Samuel kendője felé kapott, ujjai belemélyedtek a fekete anyagba és erős rántással letépte azt a férfi fejéről, hacsak nem hiúsította meg próbálkozását valamelyik ponton. Haraggal szegte előre állát és úgy vágta a porba a turbánt, hogy az a színről való távozásával magával vigyen valamit elszabadult érzéseiből... hiszen kitört a vulkán, ömlött a láva és Clara nem volt többé precíz és átgondolt. Rávicsorított Samuelre és még mindig ökölbe szorított kezét vállból hátra vitte, hogy az így feltárulkozó arcra célozzon vele. Másik kezével öntudatlanul nyúlt a férfit takaró ruha anyaga felé és mellkasánál megragadott belőle egy darabot.

- Én félek? Mikor te nem nézel a szemembe?! - szűrte vicsorítva, de... képtelen volt bevinni - vagy legalább megpróbálni - az ütést. Úgy igyekezett csavarni Samuel öltözékét, hogy a férfi felsőtestére vitt erővel saját tekintetére kényszerítse az övét. Szuszogása felgyorsult, szája kiszáradt és elnyílt, köldökénél bosszantó melegség és bizsergés áramlott szét érzékeny pontjai irányába. Szerette volna még egyszer a torkán érezni Samuel ujjait és szerette volna ütni-vágni érte. Nem csak magát, de Samuelt is. Vasakarattal parancsolta meg magának, hogy ne hagyja pillantását az amerikai formás szájára sodródni és hüvelykujját úgy szorította öklére, hogy ízületei roppantak egyet.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Are you death or paradise

Clara izmai kissé tömörebbé feszültek amint a férfi hajszálpontosan hajolt el az orrát célzó ütés elől. A reszketés végigáramlott a nő gerincét, majd elfogyott a földet keményen támasztó talpában, de csak akkor engedte manifesztálódni magában az új kihívásokat tartogató felismerést mikor kitépte magát támadója karjaiból és egy lélegzetvételnyi időre végre szembe került vele. A férfi képzett harcos volt. Hogy mennyire, azt Clara ezen a ponton még nem sejthette, de kevesen úszták meg egyenes orrsövénnyel hirtelen hátrafejelését azok közül, akik ez idáig hátulról akartak erőszakot tenni rajta. Szinte alig maradt idő arra, hogy elmormolja a kihívó szavakat az egyszeriben zsibbasztóan némává váló sikátori jelenetben, az arab máris utána indult. Clara nem foglalkozott azzal, hogy mégis ki lehet a támadó és mi célja lehet azzal, hogy éles tőrét most bőrétől csupán néhány centire suhintotta. Nem. Végzetes hiba lett volna elkalandozni, sopánkodni, talán kétségbe esni. Clara tudta jól, hogy először a túlélésre kellett koncentrálnia és csupán akkor, de csakis akkor vehette sorra a lehetőségeket a turbános kilétét illetően, mikor zárt ajtók mögött tudhatta magát. Lehetőleg egy új szállodában. Hamis személyazonossággal.

A fejvadász kiürítette fejét, légzése lelassult robogó szívdobogásával birkózva, s a férfi cikkcakkos mozgására puhán, energiáit kímélve reagált. Arra számított amire minden hasonló helyzetben számíthatott volna: hogy az éles kések végzik el a munkát a hold fényében és nem az öklök vagy a fegyverek. Szúrt és elhajolt, ám ólmos merevség béklyózta meg tagjait amint az arab szabad kezével a csuklójáért kapott. Mi a... gondolta és egy végső, harcias mozdulattal hosszában végigmetszette az idegen alkarját, épp annyira, hogy az omló ruhaanyag és a bőr hangtalanul nyíljon szét, de csontot és artériát már nem érhetett. Az idegen meg sem érezte, teste egyre inkább közeledett az övéhez és kiszorult húsuk közül a levegő, az éles és feszítő csavarástól pedig a nő hangtalanul elengedte fegyverének markolatát amint az idegek sikítva parancsolták elernyedésre ízületeit. A penge a porban végezte, szinte tompán koppant a Szahara homokszemei között. Clara másik, fájdalomtól nem tiltakozó kezének hüvelykujját öklére hajtotta és az ellenség bordáira célzott - ám épp ebben a pillanatban lábai szétfeszültek, háta koppant az elhagyatottnak tűnő ház falán és már nem maradt elég helye ahhoz, hogy vállból indíthassa az ütést és valódi kárt tehessen ellene csontjaiban.

- Ah! - szakadt ki Clarából az üvöltés, ám ez nem a csuklócsavarás fájdalma, vagy a nyakára fonódó kéz szorítása volt. A csapdába esett és dühétől felajzott vad kiált bele így az éjszakába. Megértette, hogy legyőzték és a gyűlöletes érzés ólomként spriccelt szét kitágult ereiben. Újra felüvöltött, vérfarkasokat és alakváltókat megszégyenítő állati haraggal és még néhányat rántott az őt fogva tartó testen, mielőtt végleg elernyedt volna. Nem, nem volt több értelme energiáit pazarolni. A küzdelem haszontalanná vált. Elharapom a nyakát, a szemébe köpök!, hergelte magát azt várva, hogy mikor nyílik annyi szabadsága, hogy fogaival - utolsó megmaradt fegyverével - kitéphessen egy húsdarabot az arabból, de... az idegen edzett, felkészült, tökéletes harcos volt. Clara kitágult pupillákkal meredt rá és eszébe sem jutott a félelemtől elfordítania a tekintetét. Képtelen lett volna felidézni, hogy mikor győzték le utoljára, mindenekfelett ráadásul ennyire méltatlan, szabálytalan módon. A férfi nem átallott a köztük lévő öt centiméter magasságot és nem kevés izomtömeg különbséget úgy kihasználni mintha Dávid került volna szembe Góliáttal. A bibliai történettel ellentétben azonban Clara nem rendelkezett Dávid bölcsességével és rosszul mérte fel ellenfelét. Nem csak alábecsülte, de rossz fegyvernemet választott. Igen, talán jobban tette volna ha hosszú lábaival futásnak ered és állóképességét kihasználva beleveti magát a forgalmas utcák tömegébe, de... Egy Kincaide nem fut el. Egy Kincaide nem gyáva. Egy Kincaide nem adja fel! Clara izzó gyűlölettel meredt legyőzőjére, kinek idomait magán érezte a megannyi ruhadarabon át is.

Jól harcolsz. De még van hova fejlődnöd.

Tőlük pár méterre egy szebb korokat látott lámpa sárgás fénye nyúlt feléjük és amint a falhoz csapódtak, bársonyos sugaraikkal, melyek sehogy sem illettek a kegyetlen és erőszakos jelenethez, végigsimították az idegen vonásait. Clara arca megnyúlt. Hogy mi...? Egy másodpercre kevésbé tartott ellen az őt leszorító karoknak és medencéjét toló csípőnek és úgy lakatolta bele pillantását az elővillanó jégkék szempárba, hogy szinte elpusztult a fagyhalálban.

Jöjjön, meghívhat egy berber whiskyre és addig eldöntöm, hogy faképnél hagyom vagy magába szeretek.

De Samuel távozott és Clara csak akkor eszmélt rá, hogy "elfelejtette" faképnél hagyni a férfit amikor egyenesen annak halálosan hűvös, kék tekintetébe meredt a falhoz préselődve. Szívdobogása tulajdonképpen csupán ekkor gyorsult fel igazán. Az adrenalin most bontotta ki ejtőernyőjét, a nő pedig menthetetlenül zuhant a lyukacsos hernyóselyemmel, melybe saját figyelmetlensége, elbizakodottsága és az útjába akadt "vadász" túlereje szaggatott végzetes tépéseket. Ajka most végre elnyílt, hisz' eddig oly' dacosan préselte egymáshoz és csak bámult, bámult, mint aki életében nem látott ehhez foghatót és bámult, mintha nem éppen a férfitól függött volna, hogy megéli-e a következő másodpercet avagy sem.

Emlékezett rá, hogy az amerikai kezét fürkészte a bárban. A whiskyt, a cigarettát, az öngyújtót tartó kezeket melyekre akkor lett figyelmes amikor a söntésnél elővette a dirhamokat. Emlékezett a most a feje felett a csuklóit összeszorító kézre, melyen púposra dagadtak a vértől feszülő erek a hőségtől, s elképzelte azokat az ujjakat amint ruhája anyagába fonódnak vagy épp torka felé kapnak. Akkor még nem döntötte el, hogy ellentámadni vagy inkább önmagát megadni szerette volna. És tulajdonképpen most, ebben a percben sem tudta.

Samuel acélosan szegezte a falhoz Clara csukóit, ebben a kiszolgáltatott helyzetben pedig a nő mellkasa szaporán kezdett felemelkedni és lesüllyedni. Az ajkán távozó hő megrezgette a Samuel fejére tekert turbánt, a sötét anyagon keresztül a nő kivenni vélte a markáns állkapcsot és széles szájat is. Jobb kézfeje forrón lüktetett - biztosra vette, hogy kézfejét végigvágta az idegen tőre amikor ütést mért annak markolatára. Dühében még egyszer felnyögött, fejét kissé hátra vágta és tarkója koppant a kövön. Legyőzték. Legyőzték már sokkal, de sokkal korábban. Délután. A bárban ülve. Miközben ő úgy hitte, kezében a gyeplővel szívességet tesz, hogy hagyja magát elcsábítani, hisz' emberemlékezet óta nem engedett senkit sem az ágyába, de még szájára sem. Nem érdekelte, hogy ki a titokzatos, jóképű és hűvösen magabiztos amerikai, de nem kellett az orrára kötnie, hogy tudja - végig kijátszotta őt. Nagyot nyelt. Nem akaródzott beleköpnie Samuel arcába, még ha ez volt az utolsó trükk is a tárházában. Csak meredt ott, mint keresztre feszített lator és nem eresztette az antarktiszi szempár, ő pedig daccal nézett bele a tekintetbe. Nem, nem fogja elfordítani az arcát és úgy várni, hogy mit tesz vele az idegen. Hiszen Clara érdeklődését csak most keltette fel igazán Samuel.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉