A vadászat, legyen az bármilyen jellegű, egy macska-egér játék. Tervezni kell. Türelmesnek lenni. Jól ki- és megfigyelni az áldozatot. Bármilyen lépést is tesz a préda, gyorsan reagálni. Ez a szituáció is, melynek Clara és Samuel a közepén van is egy ilyen vadászat. Játék. Játék, melynek íratlan szabályait mintha mindkét fél ismerné, ez pedig izgalmas.
A már-már játékosnak is beillő adok-kapok, amivel pingpongoznak az önmagukról elejtett félmondatoktól a Clarát bámuló marokkói férfira rávilágító kis párbeszéd mind-mind megfűszerezik a Kaszás aktuális küldetését, ő pedig a kihívás szellemében ugrik fejest ebbe az egészbe. Ebből is tapasztalatot szerez, fejlődik, és még jobb vadász lesz. A legjobb.
-Egyszer pedig talán el is árulom. - villantja rá a szemét, reflexből válaszolva a nő megjegyzésére. Nem bombázza millió kérdéssel, nem kíváncsiskodik. Egyértelmű, hogy ő is élvezi a játékot. Talán még azt is elhiszi, hogy ő irányít, az ő kezében van a gyeplő, amit viszont Samuel nem enged, és amihez ragaszkodik. Magabiztosan irányítja a beszélgetést, kontrollálja minden egyes szavát és mozdulatát, ahogyan az tőle elvárható. A fejvadász nyíltan kijelentette, hogy látni akarja még - pontosan ez volt a cél. Az egész színjáték már nem volt hiábavaló.
-Nyers és durva... ritkán hangzik el női szájból ez úgy, hogy mindezeket pozitív dolognak szánják. - jegyzi meg a férfi egy apró hümmögés után, és ezt Clara akár burkolt bóknak is veheti - elvégre valahol tényleg az. Samuel ki nem állhatja a nyápic nyavalygós embereket - legyenek azok akár nők, akár férfiak. Egyértelmű, hogy a fejvadász nem ijed meg a saját árnyékától, és ettől lesz igazán izgalmas ez az egész.
Szinte földöntúli nyugalommal szív bele a cigarettájába. Semmi hirtelen mozdulat, tényleg mintha egy szigorúan megírt és megkoreografált jelenetben lennének. Bólint, és nem lepődik meg, hogy nem tud meg semmi konkrétat arról, hogy meddig tervez itt maradni Clara. Szája szélén ismét megjelenik a félmosoly elmés és titokzatos visszavágása hallatán. -Szerintem is jobb így. Majd ha eldöntötted, hogy faképnél hagysz, vagy belém szeretsz, talán többet elárulok. - kicsit szélesebb, már-már pimasznak is betudható mosoly kúszik arcára rövid időre, míg visszautal a beszélgetésük elején, pont a nő szájából elhangzó megjegyzésre.
Végül a férfi maga az, aki - képletesen szólva - faképnél hagyja a nőt, hiszen a műsornak folytatódnia kell, ahogyan azt mondani szokás. Nem húzza sokáig a búcsút, és Clara sem érzi szükségét annak, hogy marasztalja - bizonyára érzi, hogy hasztalan, és egyébként is, valószínűleg méltatlannak érezné. Samuel-ben csak tovább erősödött, hogy a keménység álcája alatt a fejvadász igenis azt várja, őt hódítsák meg, de nem fogja könnyen adni magát. Ahogyan azt a Kaszás nem is várta tőle.
Valamivel később terve a következő fázisba lép, és a nő békés esti sétája támadásba fordul át. Bár lényegében színjáték, hiszen sem kirabolni sem pedig megerőszakolni nem tervezi, mint ami az ilyen esetek velejárója, azért nem finomkodik a szorítással. A gyengédség egyébként is távol áll tőle. Ahogy a falnak préselt Clara megszólal, és nem az ilyenkor "elvárható" sikkantás vagy rimánkodás hagyja el a száját, Samuel egy pillanatra elmosolyodik, bár ez többszörösen is láthatatlan marad a másik számára, elvégre háta mögött áll, és száját is a fejkendő takarja el.
Nem kommentálja, nem szól, feszült és felkészült idegekkel várja, vajon a fejvadász mit fog reagálni. Mert küzdeni fog, ezt ő már előre érezte a zsigereiben. Nem olyannak tűnt, mint aki megfutamodna. Nem lenne az, aki. A hasfalát simító mozgásra nem reagál, ám Clara ügyesen kihasználja a pozícióját és a lába közé tud lépni. Samuel számított arra, hogy megpróbálják majd lefejelni, így gyors mozdulattal húzza oldalra a fejét, elkerülve ezzel, hogy orra eltörjön - bár nem ez lett volna az első alkalom, és nem is tántorította volna el a harc folytatásától sem.
A csuklójára mért ütéstől egy pillanatra elengedi a markolatot, ám még röptében elkapja, így az nem esik a földre, ám az, hogy két pillanatra nem a másikra figyelt, elég időt biztosított a nőnek, hogy előhúzza saját fegyverét. Samuel azonban nem esett kétségbe, sőt. Akarta, hogy Clara is bekeményítsen. Mindkettejük kezében éles pengéjű tőrök, úgy néztek egymásra. A Kaszás nem várta meg, míg Clara táncba hívja, már azelőtt mozdult volna, hogy a nő befejezhette volna a mindössze két szótagból álló szót. Gyors volt. Veszélyesen gyors, kitűnő reflexekkel.
Jobbra indul, balra támad, ösztönös, rutinos mozdulattal kapva szabad kezével Clara kést tartó csuklója felé, hogy egy kifordító - de nem törő szándékú - mozdulattal a fegyvere elengedésére késztesse a nőt. Akkor sem hátrál ha bőrét felsérti a penge, és vérezni kezd. Őt ilyesmi nem akadályozza, nem hátráltatja és nem is zavarja. Ilyenkor nem érzi a fájdalmat. Lábait is úgy helyezi, hogy Clara ne tudjon előnyhöz jutni. Teljes mértékben kihasználja magasságából, alkatából és izomzatából fakadó előnyét vele szemben, ahogyan a nő kezéből kieső tőr után ballal a torkára szorít, így préselve őt ismét háttal a falnak.
Ezzel a mozdulattal elég közel kerülnek az utcai világításhoz, melynek gyér fényénél, ha Clara figyel és az arcába néz, kiszúrhatja a jeges kék tekinteteket, amik alig pár órája még a whisky fölött méregették. Elengedi a nyakát, és ballal is a nő keze után kap, karjain kívül combját és csípőjét is a másikéhoz szorítva teszi lényegében mozgásképtelenné. -Jól harcolsz. De még van hova fejlődnöd. -szólítja meg őt immár anyanyelvükön, saját hangján, hiszen már nem célja a továbbiakban titkolnia a személyazonosságát. Addig azonban nem engedi el, amíg nem látja, hogyan reagál a nő minderre, hogy titokzatos támadója a "jóképű amerikai" az ivóból. Továbbra is árad belőle a hűvös magabiztosság, ám a fenyegető aura többé-kevésbé felszívódott.
Ahogyan ott áll vele szemben, két kezével határozottan a fejvadász feje fölött falnak szorított csuklóival, és belenéz a sötét szemeibe, a szervezetében tomboló adrenalinon kívül még egy érzés megjelenik benne. Nem számított rá, és olyan dolog történt Samuellel, ami ritkán szokott - meglepődött. Kívánta a nőt.. Talán csak a harc okozta felfokozott állapot miatt van ez, vagy esetleg a Clarából áradó magabiztosság és keménység, ami találkozásuk első másodpercében megjelent - ki tudja.
Ebben a pillanatban olyan közel álltak egymáshoz, hogy arcát fedő vékony, fekete anyagú kendőn érzékelte Clara ziháló légzését. Nem mozdult, de egyelőre nem is lazított a szorításon. Kivárt. Ebben mindig jó volt.
Clara utálta ha a beleegyezése nélkül próbálták meghódítani (ilyenkor mindig sikertelenül), de úgy kerülte, hogy egyedül kelljen tolnia a flört amúgy gyorsan szaladó szekerét mint az emberek a pestist. A másik kerülgetése számára maga volt a tánc, a kést pedig lehetetlenül vékony pengéjűvé fente. Táncpartnerei rendszerint megvágták lábukat és menekülésre adták az irhájukat, Clara pedig minden kudarcba fulladt próbálkozás után csak még egyet húzott a fenőkővel azon a bizonyos képzeletbeli késen. Samuelt puszta szórakozásból állította a kényes táncparkettre: kíváncsi volt, hogy a jókor jó helyen lévő idegent vajon elkíséri-e a szerencse a vonzalom kusza birodalmába. Samuel pedig erőfeszítés nélkül járta el vele ezt a bonyolult és inkább egymás kicselezéséből álló adok-kapok táncmozdulatsort. Igyekezett Clara háta mögé kerülni, de a nő mindig kicsúszott a fogásból, csak azért, hogy aztán igyekezzen kibillenteni egyensúlyából az amerikait. De annak mentális falai magasak és erősek voltak, talpán a bőr edzett, bokája stabil. Clara nem tudott meg róla semmit sem ami kizökkenthette volna és amitől inkább odébb állt volna a szaporán, de szellemesen pattogó beszélgetésből.
Clara követte Samuel férfias formájú kezének iránymutatását a mentateájába temetkező említett felé, ki kapkodva kapta el pillantását amint találkozott Claráéval. A nő csak egy játékos félmosollyal díjazta Samuel megfigyelését. A féltékenységet olyan gyengeségként tartotta számon mely undorral töltötte el és valamiért máris a nyakán érezte a birtoklási vágy láncát. Samuel hanghordozása ezzel szemben nyugodt és épp tárgyilagosságában humoros maradt, Clara így egy lapos és csillogó pislantással jelezte, hogy értékeli a válasz formáját és tartalmát, majd tovább játszadozott a borostyánszínű itallal a kezében.
- Egyszer majd megkérdezem, hogy mivel foglalkozol - jegyezte meg úgy mint aki épp felhívja a figyelmet arra, hogy a kint apokalipszisként tomboló naplemente percről percre növeli az utcácska zsúfoltságát és hangzavarát. Csak utólag eszmélt rá, hogy ezzel akaratlanul is projektálta ki nem mondott vágyát, be nem ismert kíváncsiságát. Ott motoszkált benne az érzés, hogy szeretné még látni a férfit - hogy mikor és milyen módon, abban ő maga sem volt biztos, de végül megbánás nélkül rántotta meg vállát, elfogadva, hogy ennyit igazán leleplezhetett a titokzatos idegen előtt. Elvégre bármikor nekiszegezhette fegyverét a torkának és ha idő közben kiderült volna, hogy Samuel valamilyen természetfeletti lény, hát indoka is lett volna megizzasztania vele a férfit.
Csak akkor fordította a velük szemben felaggatott ezüst keretes tükörre tekintetét mikor Samuel megválaszolta költőinek - és inkább próbatételnek - szánt kérdését.
- Én is jobban szeretem az őszinteséget. Lerövidíti az ember útját. Itt Marokkóban minden nyers és durva, különösebben nem is érzem annyira idegennek. Otthonosabb mint Európa. Az ember gyorsabb lehet ebben a természetes kegyetlenségben.
A szavak megültek a reszkető hővel felpumpált levegőben, de Clara nem töprengett el azon, hogy a szokatlanul komoly, vallomásszerű szavak miért hagyták el a száját. Valamiért úgy érezte, hogy Samuel nem rezzen majd össze a "nyers", "durva" és "kegyetlen" jelzők hallatára - vagy ha igen, hát épp ideje volt, hogy távozzon, mielőtt Clara hiú reményeket táplálva félreismerte volna.
Az ujjai közé csippentett és alsó ajkán pihentetett cigarettával végül az elfogadott ezüst öngyújtó lángja felé hajolt és hagyta, hogy az első szippantás után ajkai közül vontatott lassúsággal kússzon fel a tömött füst. Jól van hát, mustrálta a szürke felhő mögül a hűvös tekintetű amerikait. Úgy vette vissza magához a kicsiny csillogó tárgyat, hogy rá sem nézett, csupán elsüllyesztette világosbarna nadrágjának zsebében.
- Még nem döntöttem el - billentette oldalra a fejét és a nyitott duplaszárnyú, kézzel festett üvegű ajtón túlra tekintve elmerengett egy, az ablakon kiaggatott zsinórra teregető hijabos asszony sziluettjén - Lehet, hogy megnézem magamnak a Szahara belsejét. Nem akaródzik elmennem innen. Kezdem megérteni, hogy miért éreztem magam mindenhol idegennek. Hiányzott az őszinteség - utalt vissza korábbi mondandójára és fejének félrebillentésétől sötét hajzuhataga úgy omlott oldalra mint csokoládészínű dominók sorozata. Újabbat szippantott az égő csikkből és a szeme sarkából Samuelre sandított. - Úgysem mondod meg, hogy meddig maradsz itt és valójában milyen céllal érkeztél ide, szóval nem buzdítalak újabb hazugságra, mert én épp úgy nem fogom elárulni a célomat ahogy te sem. Tetszik így. Legalább nem leszünk egymás adósai, mert a táskám megmentését nem tudom a lekötelezésemnek venni, édes.
Könnyedén felnevetett és tehetetlenséget színlelve megvonta vállát, majd egy rövid de határozott kézmozdulattal visszautasította a férfi asztalhoz való invitálását. Maradjunk csak itt. Szemben az ajtónak, háttal a biztonságnak. Nem bízom benned és jobb ha te sem bízol bennem, lövellte felé, de persze tudta, hogy Samuel úgysem olvashatná ki gondolatait.
A nap fénye elfogyott, az est kövérre hízott és a csupán éjszaka igazán eleven város úgy ragyogott a megannyi fényforrás aurájában mint a muszlimok holdsarlója mellé rajzolt csillag. A napközbeni dudálást megsokszorozták, míg egyszerre megszámlálhatatlan számú müezzin kiabálta bele énekét a minaret tornyából a sűrű éjszakába. A bár megtelt vízipipázó helyi férfiakkal és csendben italozó külföldiekkel, felharsant egy-egy erőteljesebb kiáltás, valaki egy dudukon játszott a narancsáruson túl. Sorra gyúltak a cigaretták és égtek el az idő közben közéjük helyezett, szaharai homokkal teli edénykében. Samuel a semmiből közölte távozási szándékát, de Clara nyugalma szétszabdalhatatlan maradt.
- Talán - visszhangozta a szót mosollyal az ajkán, ez a "talán" pedig sokkal inkább csengett "biztosan"-nak mint bármi egyébnek. A férfi félmosolya akár csillagos éjszaka félholdja villant fel, majd a magas alak eltűnt az ajtón túli város világában. Clara még mindig a pultot támasztotta, tekintete akkor is arra a pontra tapadt ahol Samuelt utoljára látta mikor az már rég szállására érkezhetett. Feltéve ha oda igyekezett, piszkálta meg ujjával a metszett kristálypoharat.
Nem bírta rávenni magát arra, hogy egyenesen szállodai szobájába menjen. A hőmérséklet végre kellemessé vált, de a házfalak még mindig csak úgy öntötték magukból a meleget, Marrakech pedig vonzóbb és veszélyesebb volt mint valaha. Clara céltalanul, de sietős léptekkel járta a szűkebbnél szűkebb sikátorokat, orrában egzotikus fűszerek illata ült. Kilépésekor csuklyaszerűen hajtotta fel a nyakára tekert kendőt. Retiküljét szándékosan a bárban felejtette, előtte a pipadohányt és a szentelt vizet ruhái redői közé gyömöszölte.
Nem fér a fejembe, zakatoltak gondolatai ahogy egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra késztette a vérében keringő alkohol, orcájára pír ült ki agyának erőltetésétől és a sietős sétától. Mégis ki ez a Samuel? Nem tudott rájönni. Részének egy ősi és magabiztos szegmense azt suttogta, az amerikai ember, közönséges halandó akár csak ő maga, de hideg pillantása, nyugodt viselkedése, magabiztos mozdulatai olyasmit közvetítettek amihez foghatót Clara még sosem tapasztalt. Talán egy másik fejvadász. Talán ő is a boszorkányt hajtja, sejlett fel az opció, de ajkába harapva inkább elvetette azt. Nem várt volna ilyen hosszú időt az orosz kézrekerítésével. Clara hiába érkezett volna Marokkóba.
Gondolataiba merült és olyannyira átszellemült a részletek újrajátszásába, hogy ébersége lassan szunnyadni kezdte. A sikátor szokatlanul sötét és csendes volt - persze Clara akkor is keresztülsétált volna rajta, de bizonyára nem felejti el kihúzni csizmájából a tőrt. Amikor szeme sarkában megmozdult a sötétség, egyszeribe eszébe ötlött a figyelmetlenség és halk torokhangon felnyögött ahogy a kéz kinyúlt érte és gyakorlott fogással mozgásképtelenné tette. Az arcának szegezett tőr kegyetlenül villant meg a holdfényben. - Másik nyelven, haver, ezt még Philip se értené - szűrte magának Clara, hiszen a támadó nem érthette a bosszús humorizálást és határozottan beszívta reszketeg és sajgó tüdejébe a nehéz levegőt. Megparancsolta magának, hogy bordaketrecének feszülő szíve mellett kitágult tüdejének is szorítson helyet, nem ellenkezett. Szinte önként simult az arctalan támadónak, izmait elernyesztette és várt, míg az arab mozgása visszalassul a kivetődést követően. Nem esett kétségbe. Oh, hányszor találta már magát ennél kilátástalanabb kutyaszorítóban. Elmosolyodott.
Kezével megkereste a háta mögé kerülő férfitest hasfalát és lefelé haladva végigsimított rajta a kényesebb tesztrészek irányába, hogy elvonja az illető figyelmét. Aztán egy örökkévalóságnak tűnő másodperc után cselekedett. Mozgása hajszálpontos és atletikus volt. Kihasználva a támadó előnytelen helyzetét gyors mozdulattal először annak két lába közé lépett, egyik kezével természetellenes irányban fejtett ki erőt az arab csuklójára, míg igyekezett fejének hátradöntésével betörni annak orrát. Jobbja kézfejével a kés markolatára célzott, hogy elüthesse magától, így ha a próbálkozások valamelyike sikert ért el, hát volt annyi ideje, hogy cipője szárából előhúzza a kést és a szívességet viszonozva az idegen arcába dugja. Arctalan arc fogadta azonban és zihálva kisimította arcából az ajkára tapadó tincsek egyikét. A turbán mögött titok és sötétség rejlett, a férfi maga volt a kivehetetlen anyagok omlása, csupán fegyverének pengéje világított groteszkül a holdfényben. Clara kendője a porba hullt. Térdét kissé rogyasztva, kezeit mozgásra készen tartotta maga elé és... eszében sem volt elfutni.
- Gyere! - súgta halkan és bal keze ökölbe szorult.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Nem mondhatjuk, hogy Samuel akár egy kicsit is unná azt, amikor egy-egy természetfeletti lény nyomában van, hogy aztán megölje, vagy elhurcolja, hogy a bárányok azt tegyenek vele, amit akarnak - a folyamat ezen részéből ő többnyire kimarad, neki más a feladata. Azonban van valami üdítően változatos abban, hogy most nem gyilkos szándékkal vadászik áldozatára. Bár a hátsó szándék ugyanúgy megvan, most egészen máshogy kell agytekervényeit megmozgatni, képességeit bevetni, és bár karakteridegen tőle, valahol mégis élvezi ezt. Ennek pedig semmi köze Clara bájaihoz - legalábbis momentán ezzel nyugtatja az agya hátsó szegletében megjelenő apró kisördögöt.
Sok nőt - sőt, valljuk be, a legtöbbet - megijesztette volna az a rideg nyugodtság és magabiztosság, ami aura Samuel-t körüllengi, ám Clara nem ilyen. Neki felkeltette az érdeklődését, és a férfi rendelkezik olyan szintű emberismerettel, hogy mindezt anélkül is játszi könnyedséggel megállapította, hogy a nő ezt szóban is megerősítette volna, de egy apró bólintással és félmosollyal nyugtázza az erre vonatkozó kijelentését.
Nem menekül sikítva akkor sem, amikor odabent lekerül a férfiról a napszemüveg, pedig számtalanszor tapasztalta már, hogy jeges tekintete a nyugalom megzavarására hajlamos. Ennek kifejezetten örül, hiszen nem lenne hozzá hangulata, hogy kislányos nyavalygást hallgasson - sőt, nagy esély van rá, hogy rövid időn belül megölné a másikat, legalábbis erőteljesen elgondolkozna rajta. Megtenni valószínűleg végül nem tenné, hiszen nem ezt kapta feladatnak, de tetszik neki Clara vagánysága.
-Ha hízelégsre vágyik, akkor azt az úriembert ajánlom odakint annál az asztalnál. - mutat whiskyt tartó kezének mutatóujjával közvetlen a bejárat melletti asztalnál ülő helyi férfira, aki nem is oly' titkoltan lesi Clarát és annak idomait, mintha csak Samuel ott sem lenne. Ő azonban emiatt nem aggódik, a féltékenységet még csak hírből sem ismeri. Ha a fejvadász ott akarná hagyni valami marokkói bájgúnár miatt, már megtette volna, de a férfi úgy látja, a nőt sokkal jobban vonzza a veszélyes kisugárzású Kaszás, mint az, akinek céljai vele egyértelműen kéjtől csöpögő arcára vannak írva. -Ami pedig a női lábakat illeti...az én szakmámban elengedhetetlen a jó megfigyelőképesség. - teszi hozzá még egy mellékes információként, bár ennél jobban nem tervezi boncolgatni, inkább belekortyol italába.
Bemutatkoznak, bár szigorúan csak a keresztnevükön - a diszkréció mindkettejük számára fontos, bár a nő vezetékneve Samuel előtt nem titok, de nem tervezi leleplezni magát. -A szőke haj túl mű. A sötét hajat jobban szeretem. - válaszol az incselkedő kérdésre a hajszínét illetően. Azt már nem teszi hozzá, csak gondolatai között fut át, hogy élete első gyilkossága - egy fiatal vérfarkas - szintén sötétbarna hajú volt. Éles kontraszt volt mikor a fehér hóba fektette őt miután egy mozdulattal elvágta a torkát. Régi szép idők. Azt nem lehet mondani, hogy gyengéje lenne a sötét haj, hiszen Samuel-nek nincsenek efféle ideáljai. Számára csak préda létezik.
Megkínálja Clarát cigarettával, majd miután saját ajkai közé is biggyesztett egyet, visszateszi zsebébe a dobozt, és már nyúlna a gyújtójáért, mikor a fejvadász közéjük teszi a pultra a sajátját. Samuel a másodperc törtrésze alatt összerakja, mire is megy ki a játék - a nő teszteli őt. Nem akarja felkelteni ilyesmivel a gyanúját, ha a másik meg akar győződni, hogy ő nem valamilyen természetfeletti undormány, ám legyen - annál könnyebb lesz elnyerni a bizalmát. Épp ezért gondolkodás nélkül nyúl az ezüst öngyújtóért, majd előzékenységet színlelve először Clara cigijét, majd sajátját gyújtja meg, egy kattintással pedig lecsukja az ezüst zippo tetejét, és visszateszi a pultra.
Mélyet szív a cigarettából, hagyja, hogy a füst kellemesen megtöltse a tüdejét, majd fejét oldalra fordítva lassan kifújja azt. -Meddig tervezel Marokkóban maradni?- teszi fel az ártatlannak tűnő kérdést, miközben fejével egy szabad asztal felé int, ahová kényelmesebben le tudják helyezni a bázisukat - nem mintha Samuel-nek annyira szüksége lenne erre. Ő akár a legcudarabb körülmények között is képes mozdulatlanul állni - a kiképzésen megtanították erre. Mégis, talán Clarának úgy jobb, ám ha maradna a pultnak dőlve, nem fog ellenkezni.
Úgy egy órával, néhány cigarettával, és még egy itallal később Samuel a falon lévő órára néz. -Nekem ideje indulnom. Talán még összefutunk. -egy halvány, titokzatos félmosolyt küld Clara felé, ahogyan távozáshoz készülődik. Semmi különös dolga nincs, ám nem akart elsőre túl sok időt tölteni a nő társaságában. Muszáj megőriznie a rejtélyes idegen imázst, még legalább egy ideig, épp ezért beszélgetésük alatt felszínes témákat érintettek csak főleg - utazás, Marokkó, whisky. A fejvadász bárhogyan is próbálkozna, Samuel hajthatatlan, és alig két perccel az imént elhangzott kijelentés után el is hagyja a helyiséget, ismét szemébe húzva a napszemüvegét, majd árnyékszerű mozgással el is tűnik az utcát elborító tömegben.
Még aznap este, sötétedés után.
A férfi figyel. Türelmes. Kivár. Két lakóépület húzódó, alig másfél ember széles kis zsákutca sötétjében áll. Korábbi öltözetét teljes feketére cserélte, és a fejére is kendőt kötött, melyből csak a szemei látszódnak ki - a sötétben szinte világítóan kékek. Samuel Clarát várja, aki egy percen belül várható, hogy elhalad a szállodájába tartva. Neki pedig tervei vannak vele.
Nem véletlenül volt a sejtelmes megjegyzése az ivóban. Pontosan tudta, hogy még össze fognak futni. Kockázatot vállal a tervével, ezzel tisztában van, ám ha megérzései helyesek - márpedig általában azok -, akkor Clara szimpátiáját ezzel végleg elnyeri. Szemeit lecsukja, és fülére hagyatkozik. A környék relatíve kihalt most, a napközbeni nyüzsgés után ez szinte zavaró - lehetne, ha Samuel-nek nem könnyítené meg a dolgát. Csendben várja, amíg a fejvadász léptei - melyet korábban délután már kifigyelt - közelítsenek felé, majd épp akkor, mikor a sikátorszerű hely előtt meg el, mozgásba lendül.
Az utcai világítás gyér fényében megcsillan borotvaéles ezüst tőrje, ahogyan ballal mellkasánál és vállánál átkarolja a nőt, és egy forgással behúzza a falak közé, jobbal pedig a nyakára szorítja a pengét. -Nem mondták még, hogy veszélyes nőként egyedül mászkálni éjjel? - jól begyakorolt mondat, amiből Clara valószínűleg egy szót sem fog érteni, hiszen arabul hangzik el. Az akcentust csak avatott fül hallhatná ki. A hangját is elváltoztatja, ne ismerje fel azt esetlegesen a nő. Nem akar benne kárt tenni - legalábbis nagyon. Nem, ez inkább az adrenalin, az izgalom miatt történik. Amióta megtudta, mivel foglalkozik aktuális prédája, azóta ki akarja próbálni a gyakorlatban. Itt állnak tehát, Clara mellkasa szinte a kőfalnak préselve, nyakának finom bőréhez préselődő tőrrel, erős férfikarokban. Vajon mit fog reagálni? Samuel már-már perverz izgalommal várja.
Clara nem félt az idegenektől. Sem az Atlanti-óceán innenső sem túlsó partján, sem Európában, de még itt az afrikai kontinensen sem. Ívesen a pultnak döntötte magát, csípője a tükrös bárt támasztotta, két könyöke a sokat látott fa söntésen pihent és teljességgel hátat fordított a másik oldalon tevékenykedő fiatal férfinak. Sötét fürtjeinek néhány vékonyabb szála nyirkos tarkójára tapadt amint a légmozgás nélküli félhomályos helyiség pikáns levegője körbetömörült húsa minden szegletében, lapos pillantásaival pedig egyre csak az idegent vizslatta. Clara nem félt. Magabiztosan bánt szinte valamennyi automata és félautomata fegyverrel, közelharcban ököllel vagy akár késsel is képzetten támadt, de leghalálosabb szenvedélye talán az íjászat volt. Nem, még nem bizonyosodott meg róla, hogy a férfi nem valamilyen természetfeletti erő teremtménye volt, de figyelmes szemei minden erre utaló jelre éhesen vadásztak. Mégis zsigereire hallgatott legszívesebben: a furcsa hidegvér és kapkodás nélküli erő amely a férfit mint cetámbrából kinyert buké körbelengte felébresztette a monotonitástól és unalomtól eltompult kíváncsiságát. Olthatatlan szomjúság gyulladt torkában és megkívánta a veszélyt annak minden végzetes természetével és azt sem bánta volna, ha kiderül, az ismeretlen amerikai talán valójában egy államok-beli porhüvelyében terpeszkedő pokolfajzat vagy a helyi alvilági piacoktól idecsábult fekete boszorkány. A nő pillantása lesiklott a férfi dirhamokat tartó markáns kézfejére, melyen púposra dagadtak a vértől feszülő erek a hőségtől, s elképzelte azokat az ujjakat amint ruhája anyagába fonódnak vagy épp torka felé kapnak. Még nem döntötte el, hogy ellentámadni vagy inkább önmagát megadni szerette volna.
Az imént csak sokat sejtetően elmosolyodott a "végzet" említésére és szemfülesen észrevette ahogy az ismeretlen arcán is egy félmosoly árnyéka suhant át. Valami azt suttogta fülébe, hogy a férfi hazudik, mosolya pedig megüzente: jól van, édes, játsszunk hát.
- Épp ellenkezőleg - vetette hátra a válla fölött miután megindult a belső helyiségfelé - Például túlságosan felkeltette az érdeklődésemet ahhoz, hogy lemondjak a társaságáról.
Így hát nem is tette. Akaratlanul is moccant amint felfedezte a napszemüvegért nyúló mozdulatot amivel a férfi végre szabaddá tette arcának egészét. A lencsék és a keret távoztával megjelentek a szögletes és férfias vonások eddig homályba vesző részei, ám Clara hiába kereste a felé forduló tekintetet. Az amerikai a pultosra nézett miután átadta neki a dirhamokat, ám Clara még így profilból is ellenállhatatlanul hozzátapadt a tekintethez. Milyen... rideg... veszett el a hűvösen csillogó íriszben és megesküdött volna rá, hogy hűvös fuvallat csókolta végig nyakát, mely kézfején kívül bőre egyetlen szabadon hagyott területe volt. A kíváncsiság újra mocorogni kezdett gyomrában. Sosem láttam még ilyen színű kontaktlencsét, túl hivalkodó lenne, csak egy ostoba démon menne ilyesmire. De ez a pasi nem ostoba. Nem... nem démon... De persze a lehetőségek arzenálja szinte végtelenül terült el még így is előtte.
A whiskyk megjelenése kellőképp elvonta, de nem elaltatta figyelmét a férfi szemét illetően. Magához ragadta hát a közelebbik poharat, s incselkedő félmosollyal válaszolt a férfi ajkán megjelenőre. Clarának tetszett ez a mosoly, a szabályos, már-már túlontúl szabályos fogak egyforma hosszúsággal sorakoztak az amerikai szájában és épp elég rövid időre villantak csak meg ahhoz, hogy a nő újra arra vágyjon, hogy a férfi elmosolyodjon.
- Valamiért sejtettem... - mérte végig válaszára lustán a férfit annak inge alatt rejlő övcsatjáig majd vissza.
Clara csak akkor szeretett dohányozni ha ivott és ha ezzel egy időben vonzó férfiak társaságában tartózkodott. A napszemüveg lekerültével immár megbizonyosodhatott róla, hogy az idegen vonzó, ápolt és titokzatos. Megérzése pedig helyesnek bizonyult: hát, persze, hogy dohányzik. Az ilyen feltűnően nyugodt alakok mindig füstölögnek, hogy elégessék az idegességüket.
De nem csak Clara volt jó megfigyelő. Az említett fegyvert rejtő végtagot kecsesen kissé a magasba emelte és olyan arckifejezés ült ki arcára ami éhes és doromboló macskákékon egyaránt felfedezhető olykor.
- Egy pillanatig megijedtem, hogy hízelegni kezd és akkor faképnél kellett volna hagynom - minden szót őszintén így gondolt - Milyen szerencse, hogy a gonosz alak ártalmatlanítása körben volt ideje női lábakat nézegetni.
Csupán finoman jelezte, de jelezte: láttad, de én is látlak ám. Kihívóan méregette és le sem véve szemét a férfiéról lehajtotta az alkoholos löttyöt. Hozzászokott az italhoz és nem aggódott, hogy két ujjnyi jó megért ha esetleg azt a bizonyos kést annak a markáns ádámcsutkának kell majd szegeznie. Elvégre lehetett bármiféle faj férge újdonsült ivócimborája: bukott vagy aljas, boszorkány vagy vérfarkas...
Szemöldöke finoman megrándult a váratlan név hallatára, de visszafojtotta az elismerő ajakbiggyesztést. Nem szeretett hízelegni.
- Clara - válaszolta rezzenéstelenül és biccentett. Ezzel egy fokkal közelebb engedte magához Samuelt, de még pont olyan mentális távolságra melybe nagyon is belefért az a bizonyos késrántás.
- Csitt! Ne árulj el többet! - legyintett kezével könnyedén és a sűrű levegő szinte vibrált egyet a mozdulatra - Utálnám ha unalmassá válnál, annyira elrontana mindent.
Ezzel pedig távolabb lökte magától. Hagyta, hogy Samuel visszadobja a labdát és ezalatt fejét az üresen álló ivó helyisége felé fordította. Agya ezernyi lehetséges tervet szőtt arra vonatkozóan, hogy hogy deríthetnék ki a férfi egyszerű halandó-e avagy sem. A túlsó falon épp egy ezüsttükör függött. Clara nem tudta elfojtani mosolyát mikor Samuel óvatosan hergelő kérdése után a tükröződésben láthatta, hogy a férfi újra elmosolyodott. Játssz csak! Én is tudok.
- Munka... majd szórakozás... és igen... - visszafordult és fejét kissé oldalra döntötte - Vadászat. Jobb szeretnéd ha szőke lennék? Az Államokban sok a szőkített nő.
Megpillantotta a felé kínált cigarettát és elvett egy szálat, alsó ajkára helyezte mutató és középső ujjával tartva, majd szabad kezével nadrágja zsebébe nyúlt. - Ha nem lenne tüzed.
Egy ezüst öngyújtót helyezett kettejük közé a pultra. Kifényesítette, így a kintről beszűrődő lemenő nap sugarai hideg játékot jártak rajta - épp olyan hűvösen villantak mint Samuel tekintete. És Clara várt. Várt, hogy Samuel megérinti-e az ezüstöt és akkor tudhatta, hogy nem vérfarkasról vagy alakváltóról volt szó - így már csak bukott angyallal vagy boszorkánnyal lehetett dolga -, s közben le sem vette tekintetét a férfiéról.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Ha Clara korábban hallott volna Samuel-ről, becenevén a Kaszásról, elképzelhető, hogy átlátott volna a színjátékon, amit ő és a felbérelt arab adtak elő, elvégre a nő okos és intelligens, nem ejtették a fejére. Az ő munkáját nem lehetne megfelelő értelmi képesség nélkül végezni, márpedig a nő remekel a szakmájában, ez Samuel számára az elmúlt egy héten kiderült.
A boszorkány, akinek a nő a nyomában volt még csak észre sem vette őt, olyan ügyesen rejtőzött és olvadt be a nő a helyiek és a turisták közé. Célpontját sosem tévesztette szem elől, őt pedig Samuel követte. Clara valószínűleg nincsen hozzászokva ahhoz, hogy őt követik, ezért is nem tűnt fel, hogy a Kaszás -vagy egyáltalán bárki - kíséri árnyékként minden lépését.
Alig észrevehetően rándul meg felfelé az ajka, amikor napszemüvege rejtekéből végignézi, ahogyan Clara felveszi azt a pózt, minek hatására gyaníthatóan számtalan férfi omlott már a lábai elé, ám Samuel-re nincs ilyen hatással. Nem arról van szó, hogy ne lenne vonzó a nő, ám a férfi számára nagyon sokadlagos bármiféle ilyen érzelem vagy épp a gyengédség. Ha Clara a beszélgetésük során mégis ilyet tapasztal, az kizárólag Samuel páratlan színészi képességeinek lesz betudható.
-Csak jókor voltam jó helyen. - rántja meg széles vállát egy szerénynek szánt félmosollyal. -Hívhatja akár a végzetnek. -a végzet pedig az én szolgálatomban áll. Ez utóbbit már csak magában teszi hozzá, kívülre megőrzi a jóképű amerikai imázst, és ezzel a megjegyzéssel tervének azt a pontját, hogy "tegyen jó benyomást Clarára", gondolatban egy határozott és egyenes vonallal húzza át.
-Önt rabolják ki kis híján, mégis az én férfiúi önérzetem miatt aggódik. Önzetlen jellemre vall. - aprót biccent, közben pedig kezeit laza szabású, vajszínű nadrágjának zsebébe süllyeszti, ami bár vékony anyagból készült, ám ügyes szabói munka eredményeképp pillanatok alatt egy rejtett zsebből elő tudja rántani pengeéles tőrét, amennyiben arra van szükség, bár a délután tervei között nem szerepel, hogy ilyesfajta párbajba keveredjen.
-Erre hogyan is mondhatnék nemet? - szélesedik ki rövid időre a korábban arcára kiülő mosoly, amint Clara magához ragadja a gyeplőt, és álszerény módon meghivatja magát egy italra. Samuel örül a nő határozottságának, és hogy nem fordult felé bizalmatlanul, bár megérzései egyébként sem azt súgták, hogy a fejvadász ilyen személyiség lenne. Minden bizonnyal egy kicsit nagyobb kihívás lett volna hogy végrehajtsa tervét, és bár így spórol magának időt és energiát, azt sem bánta volna, ha jobban meg kell dolgoznia a nőt már az elején is. Amikor valamely általa oly' megvetett természetfeletti lény nyomában jár, akkor sem a gyilkolást élvezi, sokkal inkább a hajszát. A vadászatot.
Előzékenyen hagyja, hogy odabent Clara kérje ki az italt, ám a zsebéből elővadászik néhány bankjegyet, ami az italt fedezi, és odacsúsztatja jobb kézzel a pultosnak, miközben ballal a fejére tolja a napszemüvegét - idebent nincs rá szüksége. A fiatal marokkói tekintete mindössze egy pillanatra akad össze Samuel rideg kék tekintetével, kis híján magára önti a whisky-t. Nem ő az első, aki megijed a szemeiből áradó hidegségtől melyet ha sokáig néz az ember, akár a gonoszság csillogását is felfedezheti. A tükörben ezt is próbálta leplezni, ám tőle már gyerekkorában, az árvaházban is taltottak a diáktársai és a nevelőnők. Bármennyire is tökéletes az önkontrollja, a genetikával nehéz versenyre kelni, így már előre eltervezte, hogy a tartós szemkontaktust kerülni fogja.
Ajka ismét egy félmosolyra görbül, amikor Clara a nevét kezdi el találgatni, felvetéseire pedig ide-oda ingatja a fejét. Sokat gondolkodott rajta, ám végül úgy döntött, nem fog hazudni neki a nevéről. Ha a nő utána is nézne, nem sok információt fog találni - a bárányok gondoskodtak arról, hogy kvázi lenyomozhatatlan legyen. Nem kockáztathatták, hogy az egyik legjobb vadászuk olyan amatőr dolgok miatt szenvedjen esetleg hátrányt valamiben vagy épp kerüljön kutyaszorítóban, mert ilyen-olyan nyilvántartásban fellelhető.
Egyelőre azonban még nem rántja le a leplet. Van egy olyan megérzése, hogy Clarának sokkal jobban fel fogja kelteni az érdeklődését, ha megőrzi a titokzatosságát, és nem játszik egyből nyílt lapokkal. Olyan típusnak tűnik, aki szereti meghódítani a másikat, ugyanakkor azt is szeretné, ha őt hódítják meg. Ha pedig erre van szüksége, Samuel eleget fog tenni ennek, nem is kérdés.
-Igen, dohányzom. Rossz szokás, de ha Önt zavarja, természetesen nem fogok rágyújtani, amíg beszélgetünk. - sok dohányossal ellentétben ő nem azért cigarettázik, mert függő, vagy hogy esetleg az idegeit nyugtassa vele. Sokkal inkább lett ez nála megszokás, egy pótcselekvés, amivel sokszor még egyszerűbb elvegyülni a tömegben, de nem válik kezelhetetlenné még akkor sem, ha órákon keresztül nem jut hozzá egy szál cigihez még úgy sem, hogy 20 éve a mindennapjai része. Önkontroll, ez a kulcs.
-Minden bizonnyal Ön másban tehetséges, amiben a kedves bátyja nem jeleskedik. Esetleg... a késdobálás? - tekintete rövid időre a nő formás lábát rejtő csizmákra siklik, ezzel leleplezve, hogy észrevette a mozdulatot, amivel az említett fegyvert rejtette vissza a lábbelibe, miután nem volt rá szükség a tolvaj ártalmatlanná tételéhez. Hogy ez megkondítja-e a vészharangot Clara fejében? Nehéz lenne megmondani, ám Samuel kockáztatott, hogy megfigyelőképessége inkább imponál majd neki, mintsem megijesztené.
Hozzákoccintja poharát a nőéhez, majd belekortyol az italba, mely kellemesen égetve csorog végig a torkán. Ritkán iszik alkoholt, hiszen nem célja eltompítani az érzékeit, ám ennyi nem fog megártani. Szervezete edzett, és termete is inkább előny ezen a téren. -Samuel. - rántja le végül a leplet a nevéről, amikor már a sokadik kapufát rúgja a másik, így nem fogja következőnek Sebastiannak vagy Daniel-nek szólítani. - Önt hogy szólíthatom? Illetve talán udvariatlan hogy én ajánlom fel, de így, hogy megittuk a pertut, esetleg tegeződhetnénk? - veti fel, és belül forog a gyomra ettől a kedélyes párbeszédtől. Nem ehhez van szokva, ő nem szokott ilyeneket mondani. Ő többnyire nyers, durva, és keveset beszél. Nem véletlenül készült hosszú napokon, heteken keresztül erre a küldetésére, hiszen szinte teljesen ki kellett vetkőznie magából. A feladat azonban feladat, és ő nem bukik el, nem hátrál meg.
- Mondhatnám, hogy lebuktattál, de nem. Munkaügyben érkeztem. - felel a kérdésre, szándékosan nem fejtve ki bővebben. Az igazságot természetesen egyébként sem mondaná el, maradna a kitalált fedősztorinál, ám egyelőre megtartja a titokzatos férfi szerepét, és inkább visszadobja a labdát, mindezt természetesen csak udvariasságból és a látszat kedvéért, hiszen teljes mértékben tisztában van azzal, mit csinál itt Clara, de nem olyan amatőr, hogy ezt a tudtára hozza. -És te? Munka, szórakozás, esetleg férj vadászat? Utóbbinál a hajszíned miatt lehet, hogy hátrányból indulsz a helyieknél. - ismét megrándul a szája széle, ahogyan egy kis humort csempész a szavaiba. A viccelődés és bármiféle poén - hacsak nem valami alpári akasztófahumor - olyan távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől, ám álcájához szükség van erre is. Könyökével a pultnak támaszkodik, és hacsak Clarának nincs ellenére, elővesz egy doboz cigarettát, rágyújt, és a nő felé is kínálja, hátha élne ezzel a lehetőséggel.
A férfi napszemüveget viselt és egy olyan inget melyet Clara egyaránt láthatott a helyi szuvenírboltok előtti próbababákon és az arab férfiakon. Mégis egyből kiszúrta, hogy nem ennek a földnek a szülötte. Lépéseit minden sietség nélkül rendezte míg a nőhöz ért, nyoma sem volt rajta az iménti lefegyverzési manővernek, mellkasa nem emelkedett szaporán és kétségbe sem esett. Clara kivárta, kezét addig az egyik fából készült szék támláján pihentette, s mikor végre kése újra csizmája szárában nyugodott, s enyhén fél lábra állt. Mennyire öntudatlan és mégis parancsszerű volt ez a macskaszerű testtartás mellyel Clara minden valamirevaló férfi irányába viseltetett. Teste felülről alá zubogó S betűt kanyarított magából, fejét épp csak annyira döntötte oldalra, hogy a laposan vetülő napsugarak fényében minél alaposabban tanulmányozhassa az idegen arcát.
Clara fel és alá pásztázta az idegent, az ing redőin keresztül igyekezett megbecsülni annak izomzatát, életkorát, nemzetiségét. Szinte sajnálta, hogy az épp feltápászkodó tolvajt nem maga vehette kezei közé - egészen addig ameddig táskája visszaszerzője szólásra nem nyitotta hangját. Clara szemöldöke kissé felszaladt sötét hajzuhatagának irányába, melyet még a meleg ellenére is a vállára omolva hagyott. A férfi lezserül magabiztos, de saját sikerétől nem eltelő hangszíne lágyan búgott bele a méhkasként nyüzsgő város levegőjébe. Lassú mozdulattal elvette tőle a táskát. Ha tudnád, hogy ez a táska csak az álcám része és nincs benne más mint shisha dohány és egy kevés szentelt víz, mosolyodott el sejtelmesen, de azért magához húzta a könnyed csomagot és hanyagul visszabiggyesztette pontosan ugyanoda ahonnan az alak az imént meglovasította.
- ...és a hölgyek segítségére siető jóképű amerikaiak is, mint az látható - mérte végig jelentőségteljes pillantással az idegent. Arra számított, hogy az majd rögtön franciául szólítja meg és amikor rádöbben, hogy Clara nyelvtudása kimerül a merci, mon amour és Va te faire foutre (kopj le) kifejezésekben, melyeket akár egymás után is felhasználhatott, majd elpártol tőle és könnyebben elcsábítható nők után néz valamelyik másik asztalnál. De nem így történt. Ezek után persze Clara már megszólalhatott volna a közösen beszélt nyelven, hogy elmagyarázza, az ügyetlen helyre akasztott táska csupán turistai álcájának gondos része volt, de persze ezt az információt megtartotta magának. Kenyerének forrása csakis Loganre, Philipre és rá tartozott.
- Kérdőjelezzem meg egy férfi diadalát azzal, hogy azt feltételezem, olyan lassú volt, hogy a tolvaj idő közben minden dirhamomat kilopta és el is költötte? - legyintett és még csak nem is fáradt azzal, hogy ennél jobban eljátssza a magányosan utazó és kiszolgáltatott fiatal nő szerepét, ki megrendül retiküljének eltűnésére és épp ugyanannyira siratja a benne lapuló pénzt mint magát a dizájner darabot... mely természetesen hamisítvány volt. Persze tudta, hogy honfitársa csupán udvariasságból és figyelmességből ajánlkozik, de magasról tett a formaságokra. Nem... Clara növeknő kíváncsisággal pásztázta a markáns állkapcsú, sötét hajú és napbarnított amerikait, majd egy feszültségtől vibráló pillanat után megint magához vette az "ál-retikült", azzal intett a félhomályba és illatokba temetkező belső helyiség felé vezető út irányába és habozás nélkül el is indult rajta.
- Jöjjön, meghívhat egy berber whiskyre és addig eldöntöm, hogy faképnél hagyom vagy magába szeretek - közölte olyan egyszerűséggel mintha csak azt mondta volna: Jöjjön, meghívom Önt egy italra hálám jeléül, de nem. A férfi rezzenéstelen viselkedésében akadt valami ami egy olyan húrt pendített meg Clarában melyhez még ő maga sem akarta, hogy elérjenek. Régóta egyedül volt már, s első sorban nem itt Marokkóban értve.
Hosszú léptekkel gyalogolt végig a rojtos párnákkal teledobált heverők között és leereszkedett a tükrös bárpulttal szemben. Ha a férfi nem előzte meg, úgy felmutatta két ujját és ennyit mondott:
- Whisky.
A pult mögött ácsorgó fiatal gyerek pedig kapkodva biccentett és tette a dolgát.
- Mi a neve? Várjon, kitalálom. James, Robert, John... Michael vagy David. Dohányzik? - a whiskyk idő közben megjelentek a magas pulton, Clara pedig magához húzta a közelebbit és koccintásra emelte - Megmondtam volna neki, hogy berber whisky legyen, de nálunk a bátyámnak jutott minden nyelvérzék és valamiért szeret ezen a furcsa nyelven krákogni, szóval reméljük a gyerek legilimens - intett fejével a pultos felé anélkül, hogy pillantásával méltatta volna - Csirió... John...
Legilimens... a whisky érdes volt és vad, épp olyan mint a berberek szabad lovas népe. Clara puszta heccből használta a boszorkányok körében oly' közérthető szót.
- Mondja csak... Mike... - csettintette össze nyelvét ahogy száját összecsapta a maró alkohol és tekintetét macskaszerűen a lehető leghosszabb útvonalon terelte vissza az amerikaira - Mi a fenét csinál itt? Csak azt ne mondja, hogy lesben áll a kávézók sarkán és próbál feleséget fogni magának.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
A férfi türelmes. Figyel. Kivár. Nem törődik a rekkenő hőséggel, ami sokak szerint nem fehér embernek való hőmérséklet. Nem érez késztetést, hogy letörölje gyöngyöző homlokáról a szemtelenül legördülő izzadtságcseppet, egyrészt felesleges, úgyis pillanatokon belül követi a következő, másrészt pedig küldetésen van. Azt pedig már nagyon korán megtanulta, hogy nem hagyhatja, hogy a küldetéséről, a céljáról bármi is elvonhassa a figyelmét, és ő ezt mindig is komolyan vette.
Fekete alapon fehér, kacskaringós mintájú ingjét ideérkezésének napján vette egy helyi árusnál, itt többen hordanak hasonlót, így bár arcvonásaiban kitűnik kicsit a közel-keleti emberek közül, öltözködésével és bőrszínével - melyet az itt töltött egy hét alatt barnított meg a nap - kis híján be tud olvadni. Samuel-nek pedig pontosan ez a célja. Nem szeretne feltűnést kelteni - legalábbis amíg nem muszáj. Márpedig még nem jött el ennek az ideje.
Egy utcai bazáros kínálatát szemléli, legalábbis látszólag. Napszemüvegének rejtekében azonban a fiatal nőt nézi, amint egy marokkói kávéspecialitást kortyolgat a közeli hely teraszán. A neve Clara Kincaide, és a férfi már egy hete követi őt, bármerre is jár. A nő egy boszorkányra vadászik, míg a férfi a nőre. Őt kivételesen nem megölni akarja, mint általában azokat, akiknek a nyomába ered. Clara Kincaide-nek egyelőre nem kell megtapasztalnia, miért ragadt rá a Kaszás becenév.
Nem, vele más tervei vannak vele. A közelébe kell férkőznie. Ki kell használnia a nő foglalkozását. Mindent tud a hátteréről. Hogy honnan származik, hol végzett, ki a családja és mivel keresi a kenyerét. A férfi alaposan megtervezett mindent. Meg fogja hódítani a nőt, és fel kell használnia őt a céljaira. A bárányok céljaira.
A férfi ránéz a Clara mögött álló arabra, és aprót bólint, mire amaz akcióba lendül. Felkapja a nő szék háttámlájára akasztott táskáját, és elrohan. Minő véletlen, éppen Samuel irányába, aki egy ütéssel kifekteti a tolvajt. Pont úgy, ahogyan ezt előre eltervezték. A bárányoknak mindenhol megvannak a kapcsolatai, így a férfi - amint magához tér az enyhe kábulatból, mit Samuel határozott ökle okozott - tudni fogja, hova menjen, hol kapja meg a kis színjátszásért járó jussát.
Samuel magabiztos léptekkel indul el Clara irányába, diszkréten, de határozottan félretolva azt a néhány nézelődőt, akik tátott szájjal bámulták az elmúlt egy percben lejátszódó jelenetet. -Ez az öné, jól sejtem? Óvatosabbnak kellene lennie, sok errefelé a tolvaj. - szólítja meg a sötétbarna hajú szépséget Samuel, a maga kellemes baritonján, miközben átnyújtja neki a táskát. Nem szokott hozzá az ilyen jellegű kommunikációhoz, így a hangnemet előre gyakorolta. Ő már csak ilyen, alapos, mindent megtervez előre, felkészülten érkezik mindenhova, így nem érheti nagy meglepetés.
-Nem gondolnám, hogy volt ideje a tolvajnak bármit kivennie, de azért nézze meg, nem-e esett ki bármi. - toldja meg egy udvarias felvetéssel, és arcára egy sármosnak szánt mosoly kúszik - igen, ezt is gyakorolta, méghozzá tükör előtt. Tökéletes alakítást kell nyújtania, hiszen el kell nyernie Clara Kincaide szimpátiáját. Elengedhetetlen mozzanata ez a céljainak elérése érdekében.
Egy müezzin éneke harsant fel élesen és követelőzően a zajoktól túlzsúfolt, vibráló levegőben és a pincér ebben a pillanatban helyezte a mozaikokkal díszített színes asztalra Clara gőzölgő kávéját.
- Merci - biccentett a földig érő fehér dishdashát viselő férfinak és körmével megkocogtatta az egyik türkiz színben játszó csempedarabot az asztallapon. A fűszeres zsákokkal, szamarakkal és harsány férfiakkal teli utcácskában szinte alig mozdult a nehéz és ismeretlen illatoktól dunsztos levegő, egy pillanatra mégis eluralkodott orrában az erős, de mégis híg kávé gőze. A nap egyre csak csúszott a horizont felé Marrákes homokszínű épületei mögött és halálát előre megírták a homokdűnéken túli Atlanti-óceánban. Clara a tekintetét a teraszon túli zsivajra fordította, hiszen ugyan az első csillagok már fényesítették fényruhájukat a portól fakó késő délutáni égbolt rejtekében, de a hőség miatt a helyiek még csak most másztak elő hűvös zugaikból, hogy szaúdi datolyára és aludt kecsketejre alkudjanak. A müezzin kérlelhetetlenül énekelt a szurony szerű minaretből, de dallamát szinte elnyomta a folyamatos dudálás zaja. Clara nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy belefeledkezzen a felismerésbe, a Szahara világa mennyire különbözik mindentől amit valaha is ismert. Míg az Oroszországból ide repült boszorkány szállodájának légkondicionált szobájában bujdosott és mentette át vagyonának utolsó elhordható részét egy álnéven nyitott bankszámlára, a nőnek egyszerűen nem akaródzott itt hagynia a nyersességével és elemi erejével lehengerlő utcaképet. Világosbarna, bő len anyagból készült nadrágját egy vastag bőröv fogta a derekára, míg hosszú ujjú inge elrejtette bőrét a kíváncsi tekintetek elől. A hőmérséklet ellenére vállán egy itt vásárolt kendő pihent, mely színével el hivatott takarni és a házak hátterébe olvasztotta, ha célpontja követése közben netán szüksége lett volna rá. A férfi azonban már rég itt hagyta mentateáját és távozott egy tuktukban, Clara pedig futni hagyta, mint macska a már úgyis becserkészett egeret, csak, hogy aztán egy másodperccel később mancsával újra lesújthasson rá.
Marokkóba megyek, jelent meg lelki szemei előtt a kép amint Logan orra előtt gyömöszölte be csak a legszükségesebbeket khaki színű hátizsákjába. Torkig vagyok Európával, nem bírom a rendezettséget, Lo kedves. Csókot lehelt az arcára és úgy rácsapta az ajtót, hogy a zsanérok megreszkettek. Újra érezni akarta a vér zubogását szögletesre szabályozott ereiben és elérni, hogy a vér kitörjön és a magasba repítse. Hogy emlékeztesse, hogy szabad szeretne lenni. Bármi áron.
Fogta a kis fémedényt és miután leülepedett benne a zacc a kávéból, egy adagot a marokkói kézimunkával díszített üvegcsészébe töltött. A hő ellepte és bepárásította azt. Amit megtanult már az első napon egy berber öregembertől az az volt, hogy minél perzselőbbé válik a szaharai nap, az embernek annál inkább fel kellett tornásznia testhőmérsékletét, s a különbség lecsökkenésével könnyíthetett magán. Megfogadta. Szinte elégette száját, de a kávé energetizálva csorgott végig torkán. Holnap megkeresem Bartholomeust, határozta el magát, aztán bemegyek a kontinens közepe felé. Azt mondják él a bukottaknak egy csoportja az egyik háromszáz kilométerre lévő oázisban.
Merengéséből egy éles hang zökkentette ki.
- Mademoiselle, attention!
Minden izma egyszerre vált ugrásra készre és még épp érezte amint a támlára akasztott táska pántja ránt egyet majd eltűnik. Ökölbe szorult kézzel pattant talpra és kirántotta a csizmaszárába csúsztatott kést, hogy egy jól irányzott dobással a tolvaj lábikrájába hajítsa, de... A futó alak egyszeriben kiterült, s a táska már egy európai kinézetű férfi kezében volt. Clara megtorpant, épp olyan fürgeséggel mint ahogy felpattant ültéből és diszkréten visszarejtette oda fegyverét ahonnan elővarázsolta, majd egy tapodtat sem mozdulva várt.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Kezdőlap
