Szívesen visszamennék már az őrsre és itt hagynám ezt a bagázst. Az egész felhajtás csak azért van, mert egy gazdag nő unatkozott, vagy megsértődött, vagy mi a franc. Az biztos, hogy amint a felvételek is bizonyítják az igazamat írni fogok nekik egy csekket, amiért így szórakoznak. Igazából a felvételeket csak azért nézem meg, hogy az a nő ne tudjon belém kötni. Amit rajta látok nem lep meg. Megköszönöm az tulaj együttműködését, majd vissza is sétálok a többiekhez. Először a férjre pillantok, majd a nőt figyelem. Megrázom enyhén a fejem a tekintetét látva. Legszívesebben bevinném ma éjszakára, de sajnos gazdag a csávója, így az kiverné a balhét, amit Duke nem szeret. -Megnéztem a felvételeket, amin egyértelműen látszik, hogy Ön tette bele Mr. Chapman kabátjába az ékszert. Szóval oktalanul vádolta meg őt és feleslegesen riasztották a rendőrséget. Sajnálom uram, de kénytelen vagyok e miatt kiállítani egy csekket.-Most a férje pillantok, akin legalább látom az értelmet és felfogja, hogy amit a neje csinált az őrületes nagy baromság volt. -Mr. Chapman. Elnézést, hogy idáig húzódott a dolog. Természetesen nyugodtan elmehet, ha esetleg nem akarja beperelni, amiért jogtalanul vádolta meg önt lopással.-Mert természetesen ha akarja megteheti és az egy kicsivel több papír munka, sőt akkor mindegyiküknek be kell jönnie velem. Szóval valahol reménykedem benne, hogy ezt kikerülhetjük, bár ha okosan csinálja most kijelenti, hogy igen be akarja őket perelni… A férj biztosan szép összeggel tudná őt lebeszélni a dologról. -Kinek a nevére írhatom a csekket?-Pillantok először a nőre, majd a férfira, aki bólint is egyet, hogy az övét írjam rá. Amint megvan az át is adom neki a papírt. Látom a tekintetén, hogy próbálja visszafogni a dühét. Megértem szegényt. Azon sem lepődnék meg, ha ezek után benyújtaná a váló papírokat. - Mrs. Wright legközelebb téves riasztásnál akár be is zárhatjuk Önt 24 órára. Szóval kérem jobban gondolja meg a jövőben az ilyen kis bosszúkat.-Nem igazán fogom már vissza magam, ami nem is tetszik a nőnek, de nem izgat. Van egy olyan érzésem, hogy a férje nem fogja e miatt felkeresni Dukeot.
Mrs.Wright reakciói kiszámíthatóak, és noha egy szégyenteljes nőszemély – bár én sem panaszkodhatom, ha szégyenteljesség -, de azért esze lehetne, hogy mikor kell feladni. Minden megnyilvánulásával csak erősítő a gyanút, hogy kreálta ezt a kellemetlen szituációt. Ahogy pedig konstatálom, a nyomozó is rágyanakszik és legszívesebben már lezárná ezt a melodrámát. Az ember elveszti a józan ítélőképességét, amint pénz égeti a kezét; idetartozik Mrs.Wright is. Ezt létem végéig viccesnek fogom találni, hogy mennyire el tudják felejteni a helyüket a társadalomban, a mulandóságukat és a tényt, nincs ráhatásuk a világ összes szegletére… Csupán hússzelencébe zárt lelkek ők, ez az igazság pedig örök és állandó; megmásíthatatlan. Amint elvonult a nyomozó, egyből hozzám jött a nő férje és igyekszik alkut kötni velem.
- Ezer dollár, és elfelejtjük az egészet. Megfelel?
Felnevetek, hiszen röhejesnek találom ezt az ajánlatot. Ha tudná, hogy épp az ördöggel szeretne alkut kötni, akkor átgondolná, hogy mit mond és tesz.
- Akkor már a nyomozónak is kellene némi jutalom, hogy elvisel téged, nem igaz?
Elnyomom a nevetésem, ahogy megpillantom Mr.Wright-ot, majd nyomozónő érkezésére teljesen rendezem az arcvonásaim. Mrs.Wright viszont egyre kellemetlenebbül érzi magát, ahogy egyre több minden szól ellene, mint mellette. Kezd voltaképpen szórakoztató lenni ez a helyzet. Talán nem is egy melodrámába csöppentem bele, hanem egy tragikomédiába. Hm…
- Úgy fest a bizonyítékok az ártatlanságomat igazolják – mosolyodok el.
Nem viszem túlzásba a csevegést, csak bólintok, amikor a nyomozónő megint magunkra hagy és megy megnézni a felvételeket.
- Ideje valamit kitalálnod, hogy a férjed megbocsájtson! – pillantok rá Mrs.Wright-ra.
Végül a nő férje a nyakkendőjét igazgatva csatlakozik hozzánk. Úgy cibálja magán azt a textíliát, mintha fojtóhurok lenne. A verejtékes a homloka, az arca vörös a bevedelt bortól és a dühtől. Mr.Wright is egyre inkább érzi az igazság lesújtó kalapácsát, ami ripityára fogja törni a végletekbe idealizált képet, amit a párjáról alkotott. Gyakori – meglepő módon, én is tudom milyen érzés -, hogy a valódinak hit személyiség igazából az általunk teremtett délibáb. Ezt az illúziót szeretjük… kedveljük… kötődünk hozzá addig, amíg a fájdalom belsőnkig nem nyilall. Abban azért reménykedem, hogy Mr.Wright esetében nem a szószoros értelemben lesz ez a belső fájdalom, mert szépíteni felesleges, vén és nem hiszem, hogy a szíve bírja az ilyen stresszes szituációkat. Ettől több drámára nincs szükségem. A házaspár csak némán álldogál egymás mellett, a nő lesütött szemmel bámulja a parkettát, a férfi a feleségét szuggerálja, én pedig az asztalnak dőlve, karba tett kezekkel várom, hogy visszatérjen Ms.Burgess nyomozó.
Sajnos már volt alkalmam találkozni ilyen nőkkel, kik vagy nagy unalmukban, vagy valami gyermekes sértettség miatt úgy gondolták a rendőrséget is be kell vonniuk az életükbe, hogy bosszút állhassanak egy-egy ellenségüknek. Én eddig nem találkoztam olyannal, aki nagy sikerrel járt volna ebben. Sajnos, legalább is a számukra, elég precíz vagyok és farkas ösztönöm se hagy el engem. A kis bundás a munkába is besegít elég rendesen. Lehet ez kicsit csalás, de ő is az én részem. Én csak nem nyomom el, hagyom kibontakozni. A nőnek felteszek pár egyszerű kérdést, de már most kezd kiakadni. Felszökik a szemöldököm, mikor a munkámat is minősíti. -Tudja, amint kaptam a hívást elindultam. Nem különben, ha kiderül, hogy ez az egész eset csak egy megrendezett jelenet és közben esetleg egy komolyabb károsultnak nem tudok segíteni elég nagy büntetést oszthatok ki Önre.-Nézek rá kissé mogorvábban. Lehet, hogy a pénze….vagyis a férje pénze miatt ő nagyon is fontosnak tartja itt magát, de azért mutathatna felém némi tiszteletet, ha már ilyen baromságért ide hívott. -Később a ruhatárossal is beszélni fogok. Érdekelne, hogy ő mit mond.-Ha már őt is bevonták ebbe az egész történetbe, akkor meg kell őt is hallgatnom. Minél több embert kérdezek ki annál jobban összeállítható a kép a darabokból. Mint egy logikus puzzle. -Szóval ma este hordta ezt az ékszert… Ezek szerint elég közel került az úrhoz ahhoz, hogy le tudja Önről venni.-Nem kérdést teszek fel, csak tényként közlöm és közben le is jegyzetelem magamnak. A férje biztos boldog lesz ettől… Egy pillanatra Mr. Chapman-re pillantok, mert róla sem feledkeztem ám meg. Figyelem őt is. -Nah akkor én viszont megkeresen azt a ruhatárost. Mindjárt visszatérek.-Nem fenygetésként mondtam. Csak jelezni akartam, hogy nyilván lesz még pár kérdésem, mondandóm feléjük. A ruhatáros igen kedvesen, de kissé zavartan válaszol a kérdéseimre. Mondjuk meg sem lep. Azt hitte ez egy egyszerű este lesz. Kis plusz bevét az egyetem mellé, erre egy rendőr ostoba kérdésekkel faggatja. De ez a rendőr sok választ kapott, ami egyre jobban azt bizonyítja, hogy ez az egész ügy egy nagy kamu. -Nos a hölgy nagyon készséges volt és válaszolt minden kérdésemre. Felismerte Mr. Chapmant és biztosra állította, hogy az este folyamán csak egyszer ment oda hozzá, mikor leadta a kabátot. Ő maga végig a kis fülkéjében volt, így Mr. Chapman nem lopakodhatott be, hogy betegye az ékszert a kabátja zsebébe… Illetve azt is elárulta, hogy Ön Mrs. Wright megfenyegette a hölgyet, miután az közölte, hogy nem adhatja ki a vendégek kabátját bárkinek, biléta nélkül…-Továbbra sincs kérdésem, csak tényeket közlök. -De pontot akkor is a felvételek fognak tenni az ügy végére.-Bár én legszívesebben már most lezárnám ezt az ügyet, mert semmi sem bizonyítja azt, hogy Mr. Chapman volt az, aki tényleg ellopta azt a fránya ékszert. Nagy örömömre a tulaj is végül jó hír közlésével sétált oda hozzám. Megvannak a felvételek! -Ez remek! Megyek is megnézem őket! Kérem Önök továbbra is itt várakozzanak és ha lehet mire visszaérek senki hasából ne álljon ki egy kés.-Próbálom egy kis humorral enyhíteni a feszültséget, majd már el is indulok a tulajt követve, hogy megnézzük a felvételeket.
Természetesen felvállalom, hogy az a kabát, amit a házaspár hozott ide az az enyém. Önelégült mosoly kezd húzódni, amikor további keresztkérdéseket tesz fel a nyomozó a házaspárnak, Mrs.Wright arca pedig kezd rángatózni az idegtől.
- Én… nem… Nem tudom, hogy hogy működik ez – magyarázkodik a jogász felesége. – Csak megkértem a ruhatárost, hogy nézze át a kabátokat miután észrevettem, hogy nincs meg… - itt kissé erélyesebben folytatja. - …tudja, amíg várakoztam magára, addig a kezembe vettem az ügyet! – húzza ki magát.
- Nem éppen etikus a vendégek személyes dolgaik közt kutakodni – jegyzem meg.
- Az mennyire etikus, hogy elloptad az ékszerem?! – vág vissza a feleség.
Innen is látszik, hogy a nő nem gyakorlott ebben és csak az indulat vezérelte; az, hogy valaki nem mert mondani és ezzel pedig szembesülnie kellett azzal, hogy nem minden körülötte forog. Az ékszer megléte után is ugyanúgy kardoskodom a felvételek mellett, a nyomozónő pedig ugyancsak mellettem áll. Minden nekem kedvez, hiába akarta bemocskolni a nevemet.
- Ma rajtam volt az ékszer – válaszol Mrs.Wright. – Másképp honnan tudtam volna, hogy ellopták? – vonja fel a szemöldökét értetlenkedve.
Nagyon teátrális, ahogy előadja az áldozatot Mrs.Wright. Egy burlesque műsorban ez az előadásmód konkrétan helytálló lenne. Szerintem a nyomozó már csupán ebből sejti, hogy ez az egész csak az én lejáratásomról szól… Semmi másról. Nem is kellett több, hogy a fények kihunyjanak. Miután a tulaj közli velünk, hogy a problémát mindjárt megoldják, ismét Ms.Burgess-nél van a szó. Mr.Wright a többi vendéget útjára engedi és az ajtó előtt vigyázzba áll. Onnan kezd el szúrós tekintettel méregetni engem. A nyomozót az étteremvezető igyekszik szóval tartani, valószínű, hogy nemsokára meglesznek a felvételek is. Én csak az asztalnál ücsörgök tovább, az ujjaimmal dobolok az asztalon nagy unalmamban. Ekkor hozzám merészkedik a nő kihasználva azt, hogy egyedül vagyok.
- Remélem tudod, hogy most fog tönkre menni a házasságod – szólok oda Mrs.Wright-nak. – És eszem ágában nem lesz megvédeni téged – pillantok rá a szemem sarkából.
- Te most megfenyegettél? – fakad ki a nő.
- Tényeket közöltem.
A nő férje egy tapodtat sem mozdul, egészen addig ott áll, amíg az utolsó vendégtől is el nem búcsúzik. Valahol érthető, hogy a felesége idemerészkedett hozzám, hiszen semmi se kedvez neki… Tudom jól, azért jött ide, hogy ajánlatot tegyen és megpróbáljuk elsimítani az ügyet. Csak jöjjön a felvétel és jöjjön az, aminek jönnie kell. Sajnos viszont van egy olyan megérzésem, hogy nemcsak annyi lesz, hogy megnézzük a videót és elengednek, hanem csak akkor fog igazán elszabadulni a Pokol.
Őszintén szóval egy porcikám sem kíván itt lenni, de sajnos ez a rendőrök dolga. Ha lopást jelentenek be, akkor a helyszínre kell menni. Főleg, ha ilye hisztis gazdag nő volt az ékszer tulaja. A gyanúsított férfival félre vonulok, hogy nyugiban kihallgathassam. Jegyzetelek bőszen, felírok magamnak pár fontosabb információt, miközben azért a teremben lévőket is szemmel tartom, amibe bundás barátom is segít. A meghitt kis társalgásunkat végül a házaspár töri meg, akik mi nő meglepő meg is találták már az elveszett ékszert. Remek akkor nekem itt már nincs is dolgom… Bárcsak ilyen egyszerű lenne. -Kérem nyugodjanak meg!-Emelem fel kicsit kezeimet, majd a kabáthoz sétálok és megfogom azt. -Ez az ön kabátja Mr. Chapman?-Mutatom felé a kabátot, majd ha rá bólint a házaspárra pillantok. -Mondják honnan van a kabát? Gondolom erre a jeles alkalomra felbéreltek egy ruhatárost. Küldönben másoknak a kabátja is itt lenne a teremben.-De ahogy elnézem egy vendég kezében, vagy székén sincs kabát. -Honnan tudták, hogy ez Mr. Chapman kabátja? Tudtommal egy ruhatáros csak a biléta alapján tudja kiadni a kabátokat. Vagy itt talán máshogy működik?-Gondolom lefizették a ruhatárost, de az sem képes megjegyezni milliónyi kabát közül, hogy mégis kié melyik. Főleg, hogy a legtöbb ugyanúgy néz ki. De azért látni rajtuk kicsit a zavarodottságot. Egyre jobban úgy érzem, hogy ez a nő részéről tényleg csak valami bosszú, amiért kikosarazták. -Azt hiszem az a felvétel nagyon fog kelleni. Mindenesetre az ékszer meglett. Most már csak az a kérdés, hogy valóban Mr. Chapman lopta el, vagy valaki csak azt akarja beállítani, hogy ő volt.-Nem. Nem mondom azt, hogy a feleség tenné. Isten ments, hogy őt gyanúsítsam meg. Majd a felvételek mindent bizonyítanak. -Amúgy hölgyem ez az ékszer hol volt? A mai estén viselte?-Ha valakiről eltűnik egy ékszer, azt igen hamar észre tudja venni, hisz ahhoz elég intim kapcsolatba kell kerülni az elkövetővel. Vagy igazi varázslóval van dolgom, aki képes az csak az elméjével a hölgyeket megszabadítani ékszereiktől. Éppen elindulnék a ruhatáros felé, mikor minden elsötétedik. Egy mosoly kúszik az arcomra, majd kicsit talán fel is nevetek. Ez milyen szánalmas már. -Biztos a vihar csapta le… Jah, hogy nincs vihar… Nos akárki is volt ez nem akadályoz meg engem, hogy kiderítsem az igazságot. A mai modern világban a felvételek automatikusan mentődnek és úgy vélem egy ilyen nívos étterem egy korszerű rendszerrel dolgozik.-Közben én a zseblámpámmal kezdek el világítani. A tulaj azonnal megnyugtat engem, hogy ez nekik tényleg nem okoz gondot és mindjárt helyre hozzák a „hibát”. -Na jó, amíg nem nézem meg a felvételeket maguk nem mennek sehová. Igazából a többi vendéget elengedhetjük, hisz Önök csak Mr. Chapmant gyanúsítják és úgy vélem arról a felvételről minden ki fog derülni.-Mosolyodom el bíztatóan, de a vendégeket nem én fogom elengedni, hisz nem én vagyok a házigazda. -Addig is foglaljanak helyet.-Mutatok a zseblámpámmal az egyik asztal felé, majd az órámra pillantok. Ennek az őrületnek sose lesz vége.
A halántékomat masszírozom, ahogy sipítozik a nő. Semmi más célja nincs ezzel, minthogy lejárasson az emberek előtt és röhej tárgya legyek, de ezt még megfogja bánni Ms.Wright. Legalább a rendőr normálisan kezeli a kialakult helyzetet, ami a feleségnek nem igazán tetszik. Puffog és morgolódik, hallom, ahogy szid a férjénél.
- Jobb estét! Archer Anthony Chapman – üdvözlöm a nyomozót, gyengéden megrázom a kezét.
Természetesen bólintok a kérdésére, és követem Ms. Burgess-t, hogy további kérdéseire is válaszoljak. Amint leülünk egy csendesebb, eldugott asztalhoz, egyből a rendőrnő rendelkezésére is állok.
- Itt voltam egész végig, és igazából majdnem mindenkivel váltottam pár szót. Tudja, igazságügyi orvosszakértő vagyok és majdhogynem mindenkit ismerek ebben a körben, aki itt van. A hölgy pedig… Inkább fogalmaznék úgy, hogy ő mozgott körülöttem, mint fordítva. Ez a kabaré azért van, mert nem voltam vevő a közeledésére és elutasítottam. Nem fogom elárulni Mr. Wright-ot, mert a felesége nem ismeri a hűség fogalmát.
Erre ideront a feleség és a férje, majd az asztalra csapják a kabátomat. Csak hevesen pislogok, ahogy Mr. Wright kiabál velem és elénk dobják végül az ékszert is. A feleség csak mondja, hogy a kabátom belső zsebében találták és szánalmas, hogy nem elégszem meg azzal a vagyonnal, amim van. Valamit elkezd magyarázni arról is, hogy az apja öröksége több százezer dollárt ér és egy szaros orvos sohasem tudna ennyit keresni. A szomorú, hogy ellenem fordította a jogászt is a nő. Egyáltalán nem akartam belefolyni ezekbe a röhejes játszmákba, főleg nem szerettem volna kinyögni, hogy a felesége az enyhén szólva is, de csábítgatott. Akárhogy nézem, mindenhogy rosszul fogok kijönni.
- Esküszöm nem loptam el – sóhajtok fel. – Amúgy meg, mit szólna Ms. Burgess, ha megnéznénk a felvételt? Tudom, hogy ártatlan vagyok.
- De te loptad el! – kiabál Ms.Wright, a vendég összes szempárja ránk szegeződik.
- Muszáj ezt csinálni? – kérdezem kissé ingerülten.
Már az étteremtulajdonos is csatlakozik, hogy mégis mi történik, illetve szólt arról, hogy a biztonságiak keresik a mostani felvételt. A nő erre még paprikásabb lesz, és elküldi a fenébe a tulajdonost is. Meg sem akarom érteni, hogy hogyan képes Mr. Wright elviselni a feleségét. Én biztos, hogy mindennap lónyugtatót csempésztem volna a kávéjába. Ms. Wright magunkra hagy, de van egy olyan érzésem, hogy ennyivel nem éri be a lejáratásomat, főleg így, hogy érzi a vesztét. Csak csendesen várakozom, hogy feltegye a maradék kérdését a nyomozó, és egyszer csak koromfeketeség… A vendégek közül egy-két ember fel is kiált – főleg a nők –, amikor sötétségbe borul az étterem. A telefonomat előveszem a nadrágom zsebéből, hogy bekapcsoljam rajta a zseblámpát.
Ma rajtam van a sor, hogy bevállaljam az esti műszakot. Annál utálatosabb már csak a papír munka. De sajnos néha áldozatokat kell hozni a csapat érdekében. Nem húzhatom ki magam állandóan e feladat alól. Lábaimat az asztalra feldobva nézek valami idióta műsort a tévében. Nem számítok semmi problémára. Még a Hold is alig akar előbújni a felhők mögül. A kávémba kortyolok, bár rohadtul nem hat az álmosságom ellen. Inkább csak megszokásból iszom már. Ezért is lep meg engem oly nagyon, mikor végül megszólal a telefon. Magamban gyorsan elmormolok egy imát, hogy ne Mrs. Montgomary legyen a vonal túloldalán. Félve veszem fel a telefont, de mikor meghallom a férfi hangot megnyugszom mindaddig, míg meg nem tudom hívásának az okát. -Hogy ezek a gazdagok mennyire tudnak unatkozni.-Teszem le a telefont puffogva, majd fel is pattanok a székemről, hogy a holmijaimat kezembe véve az autó felé vegyem az irányt. Nem nagy ez a város, így igen hamar oda érek. Kissé morcosan szállok ki az autóból. Egy fránya ékszer miatt rángattak ide. Miért nem vesz neki egy újat a férje? Sokkal egyszerűbb lenne. Ahogy a bejárati ajtóhoz érek az étterem tulaja már fogad is engem és azonnal odavezet a férfihoz, aki jelentette az elveszett ékszert. A fiatal nőt végig mérem magamnak. Sose értettem az ilyet. Hogy lehet valakinek fontosabb a vagyon, mint egy normális élet… De nem vagyunk olyanok és áldom az eget, hogy én cseppet sem hasonlítok erre a kislányhoz. -Kérném szépen a terem és a mosdók felé vezető kamerák felvételeit. Kisasszony kérem írja le hogyan is nézett ki az az ékszer és mondja el merre járt az este folyamán, mikor vette észre, hogy nincs meg.-Elő is veszem a jegyzetfüzetem, majd végig hallgatom a lány hisztijét. Sok értelmes információt nem tudok meg azon kívül, hogy egyfolytában azt a fickót hibáztatja. -Köszönöm. Amíg nem kapom meg a felvételeket kikérdezem a vendégeket és természetesen azzal az úrral kezdem.-Próbálok egy barátságos mosolyt csalni az arcomra, majd elindulok az említett férfi felé. -Jó estét. Aida Burgess.-Nyújtom felé a kezem, majd már folytatom is a szokásos monológot. -Amint hallotta a hölgy Önt vádolja az ékszer eltűnéséért. Kérem megengedi, hogy feltegyek Önnek pár kérdést?-Ha bele megy a kihallgatásba egy kicsit félre vonulok vele egy csendesebb helyre. -Kérem mondja el, hogy merre járt az este, kivel beszélgetett? A hölgy azt állítja folyamatosan körülötte mozgott.-Én nem vádolok senkit, de ahhoz, hogy ne hallgassuk tovább a lány hisztijét kénytelen vagyok vele kezdeni a kihallgatást.
A viszonyom a sznob réteggel olyan, mint a molylepke kapcsolata a tűzzel. Vonz, hiszen tudom, hogy így tudok szövetségeseket találni, ha netán rosszra fordulnak a dolgaim, ugyanakkor gyakran túlközel kerülök hozzájuk és egy élet is kevés, hogy kipihenjem őket és az ökörségeiket. Ez most sem volt másképp, amikor egy jogász ismerősöm, Mr. Wright elhívott a felesége születésnapjára. Mivel van mit a tejbe aprítani, így nem csoda, hogy az asszony kedvenc éttermét egy egész estére lefoglalták. Az étteremben mindent átalakítottak, konkrétan az asztalokat a falakhoz közel rakták, hogy legyen hely a táncparkettnek. LED lámpákkal és díszítésekkel tették fiatalossá az éttermet. Kissé habos-babos hatást kelt, ami egyúttal életre hívja a nyolcvanas éveket. Megilletődöm, amikor szembesülök, hogy a vén jogásznak a felesége még tőlem is fiatalabb. Alig lehet vagy huszonöt éves, és lehet ezzel is felé lőttem a korát. Legalább már megértettem miért van ez a nagy felhajtás és bulizás, hiszen ez a nő a jogász gyereke is lehetne. A tömegben elvegyülök, igyekszem mindenkivel beszélgetni valamennyit és megtalálni a helyemet. Ami viszont zavaró, hogy folyamatosan engem bámul a jogász felesége. Nos, simán kihasználnám a helyzetet, de annak függvényében, hogy lebukhatok… Nem ér ennyit egy nő sem. Mr. Wright felesége végül hozzám jön és itallal kínál. Nem ellenkezem, elfogadom, és megpróbálok tárgyilagos maradni. Remélhetőleg észreveszi az utalgatást, hogy nem akarok tőle semmit. De sajnos nem. Flörtöl, kétes megjegyzéseket tesz és poénkodik, amikor kínos válik a beszélgetésünk. Keresem Mr. Wright-ot, de sehol sem találom és hiába akarom lerázni a nőt, de jön utánam és ahhoz a társasághoz csapódik, amihez én is. Persze, ügyel arra, hogy ne egyből jöjjön oda hozzám. Értem, hogy jóképű férfit választottam és azt is megértem, hogy én vagyok ebben a körben mondhatni a legfiatalabb, de azért jó lenne, ha a születésnapját nem egy idegennel való szexszel szeretné megkoronázni. Végül félrehívom Mrs. Wright-ot, hogy kínosnak érzem a közelségét és jó lenne, ha más férfit keresne a perverz játszmáihoz. Igyekeztem szofisztikált és diszkrét maradni. Mrs. Wright felhúzott orr-ral faképnél hagy, én pedig megnyugszom, hogy leszáll rólam. A parti végül a végére kezd érni, amikor a nő ripacskodni kezd és visongani, hogy valami méregdrága ékszert elloptak tőle. Mrs. Wright kijelenti, hogy addig nem mehet senki se haza, amíg meg nem találják az ékszert. Amilyen szerencsém van még a férje is kardoskodik emellett, hogy meg kell találni az ékszert, noha ő egyáltalán nem azt sugallja felénk, hogy bárki is lopott volna. A nő kiharcolja a párjánál, hogy itt és most rendőr kell, mert azt az ékszert megboldogult édesapjától kapta. Megölöm magam! Ó, hogy halhatatlan vagyok? Faszom. Ennyit a szofisztikáltságomról…! Nemsokára kiérkezik a rendőrség, és a Mrs. Wright nyomban rám mutogat, hogy gyanús vagyok neki, mert körülötte legyeskedtem. Nekem egyből kikerekedik a szemem és van egy olyan sejtésem, hogy velem akarja elvitetni a balhét. Csodálatos!
Kezdőlap
