Sose voltam az a tipikus csajos lány. A ruhák, szoknyák, magassarkú cipők mindig is távol álltak tőlem. Persze, ha az alkalom úgy kívánja nagy puffogások közepette hajlandó vagyok belebújni ilyen göncökbe. Talán a szekrényemben van is egy elegánsabb darab, de fogalmam sincs mikor volt rajtam utoljára. Szóval leginkább a nadrágot preferálom és a bakancsot... A kényelem nekem fontosabb. Mind e mellett a sminkelésre sem fordítok túl sok időt. Sose értettem az olyan nőket, akik képesek azért korábban felkelni, hogy bajlódjanak a sminkeléssel. Én inkább az alvással töltöm az időt.
Ezen kívül a munkámból adódóan rendszeresen járok edzeni, így a fánkok, amiket elfogyasztok szolgálat közben nem képeznek raktárakat a testemen.
A hajam évek óta ugyanolyan. Barna, hosszú... Nem festem, bár egyre több ősz hajszálat kezdek felfedezni ami az őrületbe kerget. De azt hiszem még nem vészes a helyzet. Bár mikor a buszon egy fiatal gyerek felállt, hogy átadja a helyét kicsit elgondolkoztam azon, hogy ennyire öregnek látszom?



Jó tulajdonságok:
- Megbízható: Nem csak a falka, de a barátaim és a munkatársaim is 100%-ban megbízhatnak bennem. A titkok titkok maradnak. Nem jár el a szám, nem pletykálkodom. Bármikor számíthatsz rám, amiben csak tudok örömmel segítek. A munkámat teljes mértékben elvégzem, nem kamuzok vagy csalok a siker érdekében. És mind ezt el is várom másoktól is.
- Kitartó: Én sem vagyok tökéletes. Nekem sem sikerül minden elsőre, de a feladást nem ismerem. Beharapott vérfarkasként sokat kellett küzdenem azzal, hogy elfogadjam azt, amivé váltam, hogy a falkának ne legyek teher, hanem egy hasznos és megbecsült tagjává váljak. Ha feladtam volna a közdelmet már az elején már rég nem élnék. És én szeretek élni, ami mondjuk nem mindig pozitív dolog, mivel sokszor olyan dolgokat is bevállalok, amik elég kockázatosak.
- Bartságos: Én mindig is úgy véltem, hogy mindenki megérdemel egy esélyt, így minden új tagot, munkatársat barátságosan köszöntök. Aztán persze idővel kiderül, hogy vajon megérdemlik ezt a barátságot, vagy sem. Rövid az élet ahhoz, hogy mogorvák legyünk egymással. Nah meg abban mi a poén? Ki szereti a mogorva embereket? Én nem... Bár lehet, hogy azok pont ezt élvezik. Nem tudhatom. Még sose faggadtam ki ilyen személyeket. Bár nem is hiszem, hogy túl hosszú interjú lenne az.
- Határozott: Nem igazán lehet engem eltéríteni a céljaim elérésében. A unkám során is sokszor a határozottságom és a kitartásom hozott eredményt.

Rossz tulajdonságok:
- Makacs: Ez azt hiszem a határozottságommal együtt jár. Eléggé ragaszkodni szoktam az elképzeléseimhez, a véleményemhez. Na jó persze van, mikor meg lehet győzni, de általában nekem van igazam... és ne mondd azt, hogy nem mert leharapom a fejed... Na jó cak vicceltem. De az biztos, hogy kapsz tőlem pár gyilkos tekintetet.
- Lobbanékony: Sajnos van, hogy a negatív kritikákat nem viselem jól és elszalad velem a ló, de ha akadályokba ütközöm is könnyen felmegy a pumpa és akkor jobb, ha nem vagy a közelemben. Általában ilyenkor egy fánk, vagy valami finom csoki és kezdek lehiggadni. Igen olyan vagyok, mint Hulk. Csak ő a csinos szerelmétől nyugodott meg én a finom édességtől.
- Lusta: Bár, ha csinálok valamit, abba mindent beleadok. A munkámban is törekszem a 100%-os teljesítményre, meg rendszeresen eljárok edzeni, de ezek mellett viszont otthon a négy fal között egy igazi lusta jellem vagyok. Főzni kell? Inkább rendelek valami kaját. Mosogatni? Az első dolgom volt egy mosogatógépet beszerezni. Takarítani? Hát néha már én szégyellem el magam, mikor haza érve látom mekkora kupi van a lakásban. De idővel egy jó kis zene és egy üveg bor mellett csak sikerül rávennem magam, hogy rendet rakjak.
- Aggodalmaskodó:Bár ez jó tulajdonságnak is számít, de azt hiszem én sokszor esem túlzásba. Nem azt mondom, hogy mindenkit legszívesebben egy ketrecbe zárnék, hogy ne essen semmi baja... De ha egy ismerősöm nem reagál pár órán belül az üzeneteimre már a legrosszabbra gondolok és mindent megmozgatok, hogy megtudjam, hogy mi van vele.


Mindenki egy szinten kezdi nálam. Mindenkit ugyanolyan kezelek az elején. Megadom nekik azt a lehetőséget, hogy jó kapcsolatunk legyen. Én legalább is úgy érzem, hogy mindig barátságosan fordulok az újakhoz. Persze lehet, hogy van aki ezt félre értelmezi és rosszul fordítja le a közeledésem. Természetesen nem minden új ismeretségből lett barátság. De nem is kell, hogy így legyen. Munkában viszont mindenféle érzelmet félre teszek. Ha olyan személlyel kell együtt dolgoznom, akit nem szívlelek elnézek felette, mindaddig, míg az is így viselkedik.
De ez a falkára is igaz. Nem jöhetünk ki mindenkivel ugyanolyan jól. Törekszem a békére, de vannak olyan személyek, akiktől jobb távol maradni, mindaddig amíg az nem a falka biztonságát veszélyezteti.
Szerelmben milyen vagyok? Nos talán ezt az exeimtől kellene megkérdezni. Biztos én is sok mindent elcsesztem, ahogy ők is. De mindegyikből próbál tanulni az ember. Jobb lenni. Aztán vagy sikerül, vagy nem...

Korcs vagyok... Ahogy a hozzám hasonlókat nevezni szokták. Persze nem mindenki hív így, inkább csak azok, akik túlságosan is büszkék a tiszta vérükre. Én viszont nem élem meg hátrányént azt, hogy félvér vagyok. Sőt... talán ennek köszönhető, hogy az lettem, aki ma vagyok. Tudom ez klisésen hangzik, de tényleg így vélem. Sokat küzdöttem, sokat harcoltam az életért, a megbecsülésért. Nem adhattam fel a harcot.
Nehéz volt nagyon elfogadnom gyerekként azt, hogy elvesztettem a családom és, hogy már soha nem leszek egyedül, hogy bennem él egy "bestia", ami bármikor kitőrhet, ha nem fogadom el, ha nem tanulom meg uralni az érzelmeimet.

A türelmemnek köszönhetőe a bundás haverom is jól kijön a kölykökkel. Vele tudnak játszani, nyúzhatják őt. Szívesen beáll harcolni velük, természetesen csak óvatosan és bizonyos határok között. Ha valamelyik átlépi azt először csak egy morgással jelzi felé, hogy vigyázzon.
Szereti a falkáját. Számára ők jelentik a családot. Mindenki felé tiszteletet mutat rangtól függetlenül. Nem néz le senkit csak azért, mert nála lentebb helyezkedik el, de el is várja, hogy őt is megillessék a tisztelettel.

Külsőre mit is mondhatnék róla? Olyan, mint egy átlagos farkas. Nem nagyobb, nem kisebb. Jó izomzattal rendelkezik. A bundája inkább szürkés, a szemei barnák... Jah igen... ugyanúgy szeret lustálkodni, mint az emberi fele.


Nem felejtettem el azt a napot, hiába telt már el húsz év. A mai napig pontosan emlékszem arra, hogy milyen gyönyörű tavaszi nap is volt az...

-Simon! Ez az én csokim! Add vissza!.... Anya! elvette a csokimat... Miért nem tudsz engem végre békén hagyni?-Testvérekhez méltóan viselkedünk az autó hátsó ülésén, miközben apa próbál koncentrálni a vezetésre az ordibálások mellett. De mindenről a bátyám tehet. Ő már a házból kilépve felfalta az utazó csokiját és erre most az enyémet lopta el. Milyen egy tahó...
-Utállak!-Morranok rá utoljára, majd a fülembe helyezem a fülest és inkább az elsuhanó tájat figyelem. Milyen jó is lesz ez a kempigenzés ezzel a barommal. Nem is értem miért ragaszkodik ehhez anya még mindig.
Régen tényleg jó mulatság volt de most... Még mindig vele kell egy sátorban aludnom és nem elég, hogy folyamatosan kitúr a helyemről és nem fürdik, de még iszonyatosan büdöseket is szokott fingani. Nem is értem, hogy a csajok, hogy tudnak úgy epekedni utána.

-Mikor érünk már fel apa?-Fáj a lábam, a táska nehéz és különben is, semmi kedvem nincs ehhez a a kiránduláshoz. Simonra pislogok, aki meg utánoz engem, mire bele öklözöm a vállába. Egy igazi seggfej.
-Tessék most te vidd a táskát. Ha már annyit jársz gyúrni, akkor haszna is legyen...-Át is adom neki a hátizsákomat, amit morcosan el is vesz tőlem. De tudja, hogy igazam van.

-Te jó ég de szép! És itt fogunk aludni?... Apa mégis hol találod ezeket a helyeket? A végén kiderül, hogy nem is dolgozni járt, hanem egész nap csak kirándulgatsz!-Szélesedik ki a mosolyom, ahogy szorosan megölelem apámat, aki csak nevet a szavaimon, majd elmeséli nekem, hogy egyik nap Rose Harbor felé jövet meglátott egy apró utat, ami felkeltette az érdeklődését és ide vezette őt.
-Anya nem lehetne, hogy most veled legyek együtt? Simon leveszi a cipőjét és elájulok tőle. Kééérlek!-Nézek rá nagy boci szemekkel, de még ezzel sem sikerül rávennem őt, hogy most változtassunk a szokásokon.

-Simon ne már! Ez most komoly? Nem tudtad volna kint kiengedni? Basszus ez iszonyatosan büdös. Mégis mióta tartogatod ezt? Te jó ég! Megfulladok!-Ki is mászok a sátorból, hogy levegőhöz jussak. Elsétálok tőle és leülök egy farönkre. A Hold teljes pompájában mutatkozik meg ma este. Ennyi csillagot rég nem láttam az égen. Azért valahol még mindig jók ezek az utazások. Ha nem másért, de ezekért a kilátásokért.

A fejem hirtelen fordítom hátra egy furcsa hangnak köszönhetően. Óvatosan állok fel. A szívem hevesen kezd el kalapálni.
-Simon? Simon te vagy az? Ez nem vicces.... Simon!?-

Az a hang nem Simon volt. Mikor megláttam azt a szempárt ledermedtem. Nem tudtam elhinni, hogy ez a valóság. Hirtelen azt hittem csak egy rossz rémálom, de amint közeledett rádöbbentem, hogy nem. A sikításom is sokszor visszahngzik a fejemben. Anya, apa és Simon is kirohantak a sátorból...
Arra már nem emlékszem, hogy milyen erős fájdalmaim voltak, mikor felébredtem. Azt tudom, hogy hallottam a madarakat, a Nap a szemembe sütött és alig bírtam mozogni.
Karmolások, harapások borították a szemem. Az egyik seb olyan mély volt, hogy a csontomat is láttam. Elsőre nem fogtam fel, hogy mi is az, ami ott van... De, amint feldolgozta az agyam a látványt. Egy újabb ájulás...
Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi lett volna ha... Ha nem mászok ki a sátorból, ha nem ordítom el magam, csak elfutok... Akkor talán még élnének. Természetesen hiányoznak. Még az a lökött bátyám is. De elfogadtam már rég a sorsom és az új családom már a Falka lett. Az ő elvesztésük is ugyaolyan fájdalmas lenne.
Nem tudom mennyi napot feküdhettem ott az erdőben, de miután kisírtam a szemeimet a családom elvesztése miatt összekapartam a maradék erőm és elindultam, hogy találjak segítséget.
Akkor még nem tudtam, hogy mi is történt velem. Hogy az a farkas nem egy szimpla farkas volt. Addig csak a mesékben hallottam róluk... De aztán egy idegennél ébredtem, aki beavatott engem. Aki elmondta, hogy mi is történt valójában és, hogy már nem kell félnem, mert biztonságban vagyok. A Rose Harbor falka befogadott engem. Szóval igazából szerencsésnek mondhatom magam. Ki tudja, ha akkor nem találnak rám mi lett volna velem. Gondolom nem éltem volna túl egyedül a kölyök éveket...


Az egész falka