Ritkán lehetett bármilyen a többiek által "jó buli lesz" címkével fémjelzett eseményre elcsalni, így általában sem a házibulikon se a sulibulikon nem találtak meg. Elvétve ha jött valami rendezvény vagy ünnep a városba, akkor este engedtem az alkohol kísértésének, de igazából jól megvoltam anélkül, hogy mindenféle részeg sztorik résztvevője lettem volna. Kösz, a hányásban tenyerelő és felkelni nem bíró idióták titulust meghagyom azoknak, akik nem tudják hol vannak a határaik.
De Lys már annyit piszkált a napokban amiatt, hogy soha sehova nem megyek el és nem írok listát arról, hogy az évfolyamon melyik csaj mennyire jó bőr - szóval most itt voltam. Lehet tök szokatlan lesz pont tőlem ez mindenkinek, kaptam is néhány meglepett pillantást némelyiküktől.
De éppenséggel nem az a fajta voltam, aki ezen fennakadt.
Megragadtam a lehetőséget, hogy a többiekhez is szólhasak ne csak ehhez a bazári majomhoz, aki majdnem minden nap nálunk lógott. Még amúgy is fújtam rá, hogy úgy emlegette a nővéremet, mintha tökéletes alanya lenne egy kósza numerának. Nem szerettem, amikor Lysander próbált közönségesnek tűnni, annyira hülyén állt neki.
- De csak mert téged már ismernek itt. - nem tetszett, hogy Noah egyből pelusosnak hívott, de nem akadtam annyira fenn rajta, hogy sértőnek is érezzem. Noah Jacobs annak a fajta srácnak tűnt, aki olykor képes volt magára aggatni azt a világfájdalmas pofát, ami nekem is olyan ismerős volt és részemül jutott. Fogalmam sem volt igazából neki milyen démonai voltak, de a megfigyelőképességem általában nem szokott cserben hagyni. Mégsem firtattam soha, hogy a felgyülemlett indulat miért lobogott benne ennyire azon kívül, hogy vérfarkas volt. Azzal nekem ne magyarázza senki, hogy mert olyan és kész. Sokakat ismertem ahhoz, hogy tudjam nem csak ilyenek. Mellékesen az a kaliberű srác volt, akinek az ökle útjába még én sem szívesen kerültem volna.
- Kezdetnek egy korsó sör megteszi. - nem akartam erősebbel indíytani, a múltkori borozás még ahhoz túl frissen égett az elmémbe, hogy töménnyel próbálkozzak. Egyébbként is Noah fellépni készült, nem? Pizza után is ráérek váltani.
Nem tolongtam a szeletekért, ugyanilyen gőzölgő finomságot bármikor kérhettünk még ki, ha elfogyott. Így aztán a türelmetlenebbek után nyúltam egy még árválkodó szeletért. A hangulat jó volt, a zene választására pedig senki nem panaszkodhatott volna. Én sosem éreztem késztetést arra, hogy megtanuljak bármin zenélni, a színpad sosem volt a világom. Ha valamilyen díjátadón netán engem szólítottak, akkor is vonakodtam kimenni és hamar a végére akartam kerülni.
Még a végén megtetszik, hogy a rögtönzött koncert mellett döntöttem.
Így is felülmúltam magam, hogy eljöttem. Teljesen máshogy nézett volna ki az este. De ahhoz képest is máshogy képzeltem el a további menetét, mint történt. Noah már rég fent volt a színpadon, a második szelet pizza és sokadik korty után tűnt fel, hogy annak ellenére meg sem mozdul. Az arcáról azonban nem a lámpaláz sütött, hanem az undor.
Mi van?
Kizártam a fejemből a dumálást, amit a hátam mögött ejtettek meg a többiek a meccs eredményéről. Gondolom elkussoltak volna, ha megszólal a gitárakkord. Nem lepisszegni akartam mégsem őket, engem jobban érdekelt az, hogy Jacobs kit szuggerál ennyire. Tekintetemmel követtem az övét és valósággak belém fagyott a mozdulat a pizzaszelet felé.
- Ezt meg ki hívta? - böktem oldalba Lyst, ahogy leraktam a korsó sört és hanyagul töröltem a kezem a nadrágomba, ahogy elindultam Kazinski felé. Naná, hogy rohadtul zavart a jelenléte, a gondolata szikráját se akartam itt látni. Mint egy kibaszott árnyék, mindenhová beteszi a lábát.
- Szerintem húzz el! - sziszegtem oda neki, ahogy megtorpantam tőle pár centire. Nem tudom, hogy a sörtől vagy a társaságomtól bátorodtam fel, esetleg attól, hogy ketten is rühelltük a képét. De nem akartam, hogy itt legyen a szarkeverő haverjaival.
- Mi az, a füleden ülsz?

A középsuli egy olyan hely, amely képes kiszívni az emberből az utolsó csepp életerőt is, hogy aztán aszott múmiaként kóvályogjunk hazafelé, ahol csak pár vödörnyi alkohol képes minket visszahozni az életbe. Legalábbis így érzem magam Dixon professzor előadása után. Ez a fickó maga a kaszás, csak fekete lepel helyett pink inget és egy beazonosíthatatlan színű, talán madárürülék, nadrágot hord. Bajszán élénken csillog az ápoló olaj, amitől igazán igénytelen hatást kelt. Így csak a mexikói szappanoperákban néznek ki a szívtipró vénemberek. Legalábbis azt feltételezem, hogy az új külsejéhez egy hasonló sorozat adhatott ihletet, mert más magyarázatot elképzelni sem tudok erre az ocsmányságra. A hátsó sorokban már fogadásokat kötöttünk arról, hogy a bajsza hegyén himbálózó olajcsepp vajon még az előadás vége előtt földet ér vagy majd csak a folyosó kövezetét tiszteli meg vele. Összesen 13 percet és 4 másodpercet bírt ki a kis olajgömb mielőtt a porba, azaz a prof ingére hullna. Szóval, sikerült megnyernem a mai italra valót. Lys szerint többször kellene lazítanom, ezt így gondolta, nem? Bár az sem lepne meg, ha füvezni akarna...
A délutánt végtére is a nővérem boltjában töltöttem, újabb zsebpénz reményében pedig még rendre fel is söpörtem. Nem győztem a kuncsoegó pillantásokat vetni felé. Meg a na légyszi ne legyél ennyire kegyetlenül fukar, mindjárt hétvége dumákat lenyomni. Nem akartam én annyira eszeveszettül rohanni, de amikor kaptam egy messenger üzit attól a marhától, felütötte a fejét bennem, hogy tényleg kellene valamit kezdenem magammal már ahelyett, hogy gubbasztanék a négy fal között.
- A terv az, hogy engem sem hagytok ki. - na nem rohantam én annyira, hogy becsatlakozzak, amíg Enide kocsiba dobott, leinformáltam Lyst hol van, majd ígéretet téve, hogy én bizony teljesen vállalhatóan megyek haza, már a srácok sarkában is tobzódtam. Francnak kellett az alkohol, nem az hiányzott. Inkább az, hogy kicsit átlagosnak érezhessem magam.
- Lys remélem felkészültél, hogy a nővéremre testáltalak. - oltottam be mindjárt a lehetőséget mergaradva szőke barátomat, miközben a nyakába akaszkodtam, nyújtva a kezem a többiek felé. Nem volt ez olyan egyszerű mutatvány, az itt megjelentek zömmel még nálam is magasabbra nőttek, pedig én sem voltam egy apróság.
- Kay, akinek még nem mutatkoztam be. - sosem voltam egy nagy haverkodós és nem tudtam kinek mennyire maradtam meg, sosem lógtam ezekkel az arcokkal. Tekintetem aztán megakadt a gitártokon.
- Ki fog a hallgatóságra tüzet nyitni?