-Majd adok én neked Diótörőt de pofátlan pokolfattyú! - présemel a fogaim között a szavakat, majd egyik kézzel továbbra is szorítva, másikkal a lába közé húzom a térdeimet nem kímélve gazdatestének koronaékszerét. Remélem fáj! Üzenik a szemeim a velem szemben görnyedőnek, de ezután nem foglalkozom vele, mert megérkeznek Towers testőrnek gúnyolt emberei. Szimpla emberek! Még csak egy természetfeletti sincs köztük, Towers ennyire amatőr lenne? Vagy nincs beavatva? Akárhogy is, magasról lesz*rom, lényeg hogy így a vártnál is könnyebb dolgom van a tekintetben, hogy elintézzem a három jómadarat. Itt-ott a démon is besegít, de azért imába nem fogom foglalni a nevét miatta. Max ha ettől megdöglik, de gyanítom ekkora szerencsém nincs.
Pontosan tisztában vagyok vele, hogy a fegyver akár ezüst is lehetett, nem ma kezdtem az ipart, de ezt nem fogom vele megvitatni se most, sem pedig később. Sőt, azt remélem a mai nap után én jobbra, ő balra, és legközelebb akkor látom csak, amikor a hátam közepét. A férfias-nőies vonásokat illető eszmefuttatására nem figyelek, szavai egyik fülemen be, a másikon pedig ki, és ezt valószínűleg jól is teszem, különben a jelenleginél is sokkal inkább felhúznám magam, inkább vállamra kapom Towerst ernyedt testét és elindulok kifelé.
Vagyis indulnék, de az utolsó talpon lévő csávó még tesz egy végső, elkeseredett próbálkozást, hogy megmentse a drágalátos főnökét attól, hogy elhurcoljam, de egy lazát rárúgok a mellkasára, ő hanyatt esik, beveri a fejét és csatlakozik eszméletlen társaihoz. A pokolfattyú pedig ezután sem tudja befogni. Mi van, ez bele van szerelmesedve a saját hangjába? Marad ez bármikor is csendben? A r*hadt életbe már!
-Nem rajtad segítettem, hanem kizárólag magamon. Járulékos veszteség, hogy ezzel a te műmájer pofádat is bevédtem. Szóval igenis van mit, pokolfajzat. - válaszolok hálálkodására agresszív éllel a hangomban, nem fogom azt mondani álszerényen, hogy "igazán nincs mit, máskor is nagyon szívesen.". Előbb harapnám le a nyelvem, minthogy ilyet kiejtsek felé a számon, még akkor is, ha komolyan gondolnám, de hát mindannyian tudjuk, hogy ezt jelenleg még csak nincs is így.
-K*rvára nincs szükségem se a tanácsodra, a véleményedre még még annyira se vagyok kíváncsi. Annyit foglalkozom Towers-el, amennyire a megbízom megfizet. Van nekem jobb dolgom is, minthogy egy ilyen undorító alakra pazaroljam az időmet. -morranok vissza igencsak barátságtalanul, majd mozdítok egyet a férfin a vállamon, akinek a holt súlya azért így a többedik percben kezd sok lenni. -És ha már visszataszító alak, rád sincs többet szükségem. Bár az apró infón kívül egyébként sem volt, szóval...Au revoir, pokolfajzat. - hacsak nem állít meg tettekkel vagy szavakkal, akkor én bizony Towers-el együtt kilépek az ajtón, aztán le a hajóról, hogy szépen bevágjam az autóm elsötétített üveggel rendelkező hátsó ülésére, természetesen összekötözve.

Kihasználva azt a néhány másodpercet, mielőtt ránk rontanak a kutyák, és az egész "vérkutyuli" és hozzá hasonló megjegyzés miatt egy szökkenéssel vágom le a köztünk lévő távolságot, és hacsak nem reagál villámgyorsan, akkor rászorítok a nyakára. -Most azonnal befejezed, vagy miután elintéztem mindenkit itt, téged teszlek el láb alól. -sziszegem a fogam között a fenyegetést, és ha nem trappolnának be az ebek, biztosan kitéptem volna a torkát a puszta kezemmel. Hát mit képzel magáról, hogy így beszél velem? Egy ilyen alantas lény, mint a démon szinte atyaúristennek képzeli magát. Undorító és felháborító!
Dühömet levezetem a kutyákon, akiket igen hamar hatástalanítunk, aztán jön a nagyobb falat, vagyis a tényleges pitbullok. Mérgelődve fújtatok egyet és megforgatom a szemeimet. Ez a pokolfajzat roppant elmésnek tartja magát, hogy ilyen beszólásokat tol, de addig éljek, le fogom törölni ezt az önelégült vigyort arról a ficsúr pofázmányáról. Tuti, hogy szándékosan táncol az idegeimen, de nem tudja még, hogy nagyon rossz farkasra tett ebből a szempontból (is).Leköt a kopasz, de a fél szememet a másik kettőn tartom. Az egyik még mindig szedi össze magát az ajtó előtt, míg a másik a démont veszi célba. Épp a velem küzdő orrát töröm el egy imádnivaló kis reccsenéssel, amikor dulakodást érzékelek jobbról, majd a plafonba lő az egyik verőlegény. A társa összerezzen a relatíve zárt helyiségben a visszhangtól (ami nekem se esik jól, főleg fejlett füllel, de most ezzel nem törődöm, megtanultam kiszűrni a kellemetlenségeket), én pedig ezt kihasználva megfogom a tarkójánál és egy nagy lendülettel a fejét a falhoz vágom, amitől szemei keresztbe állnak, majd elájul, én pedig hagyom elterülni a földön, majd már fordulok is a többi jelenlévő felé.
Hamar felmérem a helyzetet. A démon feje vérzik, ahogy a fegyveresé is, mindketten kótyagosnak tűnnek, bár az, amelyik ember, kicsit jobban, így egyelőre fittyet hányva arra, amelyik késsel fenyegetőzik a pokolfattyú felé szépen odaszökkenek az előbbihez, fejét belehúzom a térdembe, szépen megreccsentve az orrát, sőt, még szerintem egy fogát is kipottyanni látom a szájából, majd vállainál fogva még a hasába is beletérdelek, végül mellkasánál megragadva a fekete ingjét szépen az ájult haverjára dobom, és ő sem mozog, szaggatott légzése jelzi csak, hogy még életben van. Csak ekkor fordítom figyelmemet a démonra és a késsel hadonászóra, és bár utóbbi eléggé görnyed, gondolom sérült a harc során, töretlen magabiztossággal készül belemártani a pengéjét a pokolfattyú gazdatestébe.
-Máris nem annyira a mókás a helyzet mi, füstike? - vigyorgok rá gúnyosan, fogaim között vöröslik a vérem, én is kaptam némi ütést a fejemre, de mindez apróság ahhoz képest, mit kaptak a többiek. A fájdalomküszöböm elég magasan van, meg se kottyan szinte ennyi. Ahelyett, hogy tervezném elintézni a harmadikat, ezzel segítve a démonon, én Towers felé megyek, elvégre elsősorban érte, és nem a bunyó miatt jöttem, bár kétségkívül jól esett kicsit ilyen módon is megmozgatni az izmaimat. A még mindig kábult férfihoz lépek, aki már nem rángatózik a sokkoló utóhatásaitól, de azért még láthatóan még nincs a toppon, majd mivel nem egy masszív alakról van szó, én pedig már csak a farkas lét miatt is erősebb vagyok az átlagnál, szimplán a vállamra dobom, majd elindulok kifelé, nem törődve azzal, hogy esetlegesen dulakodni kezdett a helyiségben lévő másik két férfi.
-Nos, gondolom akkor innen boldogulsz. Egy ilyen tapasztalt és bölcs -hangom csak úgy csöpög a szarkazmustól -valaki bizonyára el tud intézni egy szimpla halandót. Ha már én nőként -kihangsúlyozom neki a nememet, mert úgy vettem észre, előszeretettel élcelődik ezen - a másik kettőt elintéztem. - Továbbra sem fordul meg a fejemben, hogy segítek neki, inkább kikerülve egy széket a kijárat felé sétálok, vállamon a nyöszörgő Towers-el, csak akkor rúgok egyet hátra, amikor érzékelem, hogy a késes pali a főnökét védeni kívánva utánam jön, de rövid időre ismét összegörnyed. Ezek sose adják fel? 

Kihagyhattam volna a filmbe illő ajtó berúgást, de abban mi lett volna a buli? Ha ártatlanul lenyomom a kilincset, és mint valami úrikisasszony belépek, akkor oda lenne az imidzsemnek. Ó nem, azt nem hagyhatom, Pepper Brandt egy kőkemény nő, akivel sosem érdemes ujjat húzni, ezt jó, ha mindenki megjegyzi egy életre. Sokkolom Towerst meg a k*rváját a fegyveremmel, és örülök, hogy ügyfelem nem holtan kérte a férfit. Nem vagyok bérgyilkos, az ölés nem az én stílusom, ellenben a kínzás...na az egészen más tészta. Élvezem megtörni a másikat, hogy információkat szedjek ki belőle, és általában jól rá is érzek a másik gyenge pontjára, pont ezért is igazán nekem való ez az egész magánnyomozó szakma. A kért információ nem mindig adja könnyen magát, de én szeretem a kihívásokat. A sokkoló egy elég jó kis ketyere, pillanatnyilag harcképtelenné teszi az áldozatot, ráadásul öröm nézni amíg szenvedve rázkódnak. Szadista vagyok? Meglehet, de akinek mindez nem tetszik, tehet egy szívességet és felfordulhat. 
A démon megjegyzésére egy gúnyos "pfff" hangot hallatok. -Az lehet, de a pokolfajzatok neve nem ér annyit, hogy meg is jegyezzem. Talán megsértelek vele? Brühü... - megtörlöm a szemem, mintha könnyeket csiholt volna az, hogy esetlegesen megbántottam, holott a fattyú érzései (haha jó vicc, mióta van ezeknek olyan?) a legkevésbé sem érdekelnek. Egyébként tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy hívatja magát füstike, de eszemben sincs a nevén szólítani. Azt kizárólag azoknál vagyok hajlandó megtenni, akik a tiszteletnek legalább egy kis szikráját kiérdemelték nálam, márpedig egy démonnak erre vajmi kevés esélye van.
Csak gúnyosan horkantok arra, mikor azt mondja, látványosabb dologra számított. Nem az ő szórakoztatására pihennek, és ezt jól a fejére is olvasnám, ha nem érzékelném, hogy hamarosan újabb "vendégek" érkeznek. Érzékelem, hogy a kettőből az egyik kutya a pokolfajzatra veti magát, még egy félmosolyt meg is eresztek, remélem minimum letépi a golyóit, de egyelőre nem foglalkozom velük, inkább a felém trappoló négylábúra fókuszálok. Megvillantom farkasom szemeit, torkomból állatias morgás tör fel, érzékeltetve a kutyával a dominanciámat, jelezvén, hogy mégis ki az úr a háznál, mire ő rövid időre megtorpan, amit én ki is használok, és jól oldalba rúgom, csak úgy nyekken ahogy földre ér. Nem kenyerem az állatkínzás, de itt most nincs más lehetőségem, ha nem akarok szuvenírként magamból darabot itt hagyni Towers jachtján a kopóknak.
Oldalra pillantok, és pont elkapom a pillanatot, amikor a férfibőrbe bújt füstpofa hasonlóképp belerúg a kutyába. Na most ne jöjjenek az állatvédők, mert balhé lesz. Mindkét négylábú feltápászkodik, nézke ránk, egymásra, de farkasom borostyánszínű szemét rájuk villantom, amitől jobbnak látják eliszkolni. Helyes. Végigsimítok fejemen, de olyannyira nem terhelt meg ez az egész, hogy szoros fonatba kötött hajam még csak szét se jött. Ez túl könnyű, hol van az igazi kihívás? Na, azért. Meghallom közeledni a "felmentő sereget". Hárman vannak, ez egyértelmű. Sebaj, voltam ennél rosszabb felállásban is, elboldogulok velük, főleg, hogy a szagukból is érzem, szimpla emberek. 
-Végignézed a kanapéról mint valami kiskirály, vagy nem félsz bepiszkolni a finom kis ujjacskáidat? - nézek cukkolódva a démon felé. Nem bánom ha egyedül kell elintéznem mindhármat, képzett harcos vagyok, és a természetfeletti erő is velem van. Amikor belépnek, én izomból rárúgok az elsőre, mire hátratántorodnak egymást meglökve, a hátsó el is borul, mint valami tekebábu, ezzel pár másodpercnyi előnyt szerezve magamnak. Az eddig középen álló tör be először, megkerülve még mindig a gyomorszáját szorongató haverját, és felmérve a terepet felém indul el, könnyebb ellenfélnek tartva engem. Ó te kis csacsi.... Meg se várom, hogy támadjon, én indulok neki, kap is egyet a szeme közép, mire visszaüt, de elhajolok előle, közben rápillantva a másik kettőre, hogy nekiindultak-e már.

Mestere vagyok a szakmámnak, így az, hogy az az undorító pokolfajzat szaglászik utánam, előbb jut a tudomásomra, minthogy kimondhatná, "Éljen Lucifer." Egy kis kenőpénz, és máris rávehető a démon kis besúgója, hogy csak alapvető információkat áruljon el rólam, semmi olyat, ami esetleg adut adhatna a kezébe, bár ahogyan az információk kiásásában profi vagyok, úgy a saját előéletemből a nem publikus részeknek elrejtésében is. 
A múltkori találkozásunk után az Egészségügyi Központban muszáj volt egyenesen az edzőterembe menni, és két órán keresztül úgy püföltem a bokszzsákot, mintha az életem múlt volna rajta, de végül sikerült levezetnem a feszültséget, amit az a mindössze 10-15 perces kis csevegésünk okozott bennem. Viszont a tőle kapott információmorzsa tovább lökte az ügyemet, és megbízom megemelte az összeget, de az összegyűjtött bizonyítékokon felül most már Towers-t is el kell vinnem neki, így máris izgalmas a sztori.
A kikötőbe jóval előbb odaérek, mint a papíron szereplő időpont, így fel tudom mérni a terepet. Hányan vannak, kicsodák-micsodák, így egyszerűbb terveket szőnöm a későbbiekre vonatkozóan. Farkasérzékeimnek köszönhetően tisztán hallok minden szót, amit Archer kiejt a száján, és ha nem tombolna az adrenalin a véremben, akkor még valószínűleg hányingerem is lenne attól a kétszínű, tenyérbemászó stílustól, amit Towers-nek előad. Fellopakodok a fedélzetre, a Ms. Hitler megnevezésen pedig megforgatom a szemem. Nem tudja még az a pokolfajzat, én sokkal rosszabb is tudok lenni, mint Hitler, de ezt nem most fogom közölni vele.Egy szimpla rúgással kidöntöm az ajtót a helyéről, majd végignézek a díszes kis társaságon, majd ördögi vigyorral nézek Towers-re, aki a szeretőjével az ölében terpeszkedik.
-Hello Mr. Towers. Leah Hoover üdvözletét küldi. - éppen csak annyi reakcióra futja, hogy elkerekedik a szeme, mert a következő pillanatban elsütöm a kezemben lévő fegyvert, amiben nem éles lőszert tartalmaz, hanem egy sokkoló van benne elrejtve, így a szál szépen kirepül. eltalálja a férfi mellkasát, amitől már kapja is magába a jó kis áramot, és mivel a liba az ölében ül, ő is rázkódni kezd, mígnem mindketten a földre esnek, egymás mellé, én pedig felröhögök, és megállítom az elektromosságot. 
-Tetszett a műsor eddig, pokolfattyú? - fordulok a férfitestbe bújt démon felé, majd elteszem a fegyvert övemen lévő zsebembe, és karjaimat feltartva az ajtó felé fordulok, mert Towers pitbulljai várhatóan pillanatokon belül megérkeznek.