Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 23 Május 2023 - 12:01
Futunk egy időhúzó kört, míg mindketten bedobunk egy-egy aszpirint és őszintén remélem, ez, plusz egy kiadós alvás elég lesz ahhoz, hogy holnapra valamennyire renden legyek, mert rengeteg elintézni valóm lesz az összetört kocsim miatt is, többek közt. Erre fókuszálok, úgy könnyebb szembe nézni az igazsággal, a történtek folytatásával , azzal, mit műveltünk itt teljesen elvesztve józan eszünket. Mi mással lehetne magyarázni, ha nem ezzel? Úgy érzem, jól döntöttem, mikor elküldtem. Ha marad azzal tovább bonyolítjuk a dolgokat, és ezt higgadt fejjel, nem ebben az állapotban kellene megbeszélnünk. Én... fogalmam sincs, mihez kezdek most. Ezidáig szikla szilárdan kitartottam amellett, hogy kettőnknek nincs jövője. Ha minden kötél szakad, még azt is fontolóra vettem volna, elköltözöm, viszont most másképp kezdem látni az egészet és egyszerre érzek egyfajta megkönnyebbülést, s valami rosszat, talán, mert túlságosan is könnyen lépnénk át mindenen. Fejemben felgyorsított filmként pörgött végig a zuhany alatt az elmúlt időszak, amit szakításunktól idáig megéltem és ez kicsit kijózanított. Ha létezik "boldog egymásra találás" annak nem ez a módja, legyünk realistábbak. Míg Logan a taxit intézi én tehetetlenségemben párnákat igazgatok, apró kütyüket mozgatok a polcon, aztán, megint felé fordulok, mikor hozzám szól. - Ó, rendben - bólogatok, bár hangomból lehet kiérzi, ha őszinte akarnék lenni, egészen másképp fogalmaznék. A gondolat, hogy itt maradjon velem, csak még egy kicsit... Nem, így lesz a legjobb. Megacélozom magam fejben, nem hagyom, hogy a gondolataim kizökkentsenek a határozott álláspontomból. - Megmondom neki - Archie-nak fel sem fog tűnni, hogy valami hiányzik, állandóan széthagyja a cuccait, de nem is ez volt az egész lényege, hanem pár normális szó, ne úgy váljunk el egymástól, ahogy, és ezt értékeltem. Bennem az öröm és a zavar táncolt összefonódva, alig találtam szavakat, amiket kimondhatnék, talán látta is rajtam a bizonytalan tépelődést. Emiatt sem tudtam azonnal válaszolni a kérdésére, egyszerre tódult számra a "nem" és a "persze" megakasztva egymást, így nem maradt más, mint szemem ide-oda cikázott a lakásban, míg összeszedtem magam valamennyire, hogy emberi nyelven, felnőtt módjára kommunikálhassak vele. - Az jó lenne - nem a legtökéletesebb válasz, a folytatásról meg aztán ne is beszéljünk, amitől arcom lángba borul, annyira magyarázni akarok - A kocsik miatt is, a biztosítás, és a többi, ami... - közbe dudálnak, mire elnémulok. Veszek egy mély levegőt, ahogy fújom ki megérzem a fejem bal oldalában lévő lüktetést, mire sűrűn pislogok párat és kezem oda téve megnyomkodom a sajgó részt. - J... - megint benn akadnak a szavak, ezúttal azért, mert hozzám ér, közelebb húz magához és megcsókol. Ujjaim végigfutnak arccsontján, ahogy megérintem a bőrét és viszonzom a csókot. Újabb dudaszó szakítja félbe a találkozásunk, mintha felébrednék olyan sután húzódom hátrébb. Ujjaimat összefűzöm magam előtt, felnézek Loganre és egy aprócska mosolyt is sikerül arcomra ültetnem. - Jó éjszakát. Árad felém ugyanaz az érzelemhullám, amit azt hiszem, én is közvetítek. Nehéz megállni, hogy csillogó szemeim megszokott egyszerűségükben tükrözzék, nincs rossz kedvem, nem is sikerül, mert egészen biztosan süt rólam, a találkozónk körülményeit leszámítva boldogsággal öntött el az együtt töltött idő. Mikor becsukódik mögötte az ajtó, akkora sóhaj tör fel a mellkasomból, talán még az utcáig is elhallatszott, mire rémülten kapom szám elé a kezem. A következő pillanatban elfog a nevetvehetnék, így dőlök végig a kanapén. Chip a karfára telepszik a lábam mellett és onnan méreget. - Most miért nem akartad megharapni? - kérdezem tőle hirtelen, ám az okos feje közömbös marad, már-már megvonja a vállát. - Rád se lehet számítani. - csalódottságnak állítanám be a fejcsóválásom, ha nem messziről is jól látható mosoly virítana az arcomon. Még beszélgetünk egy ideig, hallgatunk, olykor megtörve a csendet, aztán már csak arra eszmélek, az estét felváltotta a hajnal, az órám szerint lassan hat, s nekem annyi porcikám fáj, amennyi szerintem nem is létezik.
Jóleső borzongás fut rajtam végig, amikor a hajamhoz ér, és bár eddig is mosoly volt az arcomon, ez most szélesebb lesz. Ismét fejembe tolulnak a régi emlékek, amikor az ilyen mozdulatok még természetesek voltak közöttünk, pont emiatt régi ismerősként köszöntöm ezt az apró kis gesztust. -Elfogadom, köszönöm! - válaszolok szinte gondolkodás nélkül, és bármilyen hülyén hangzik, a fejem mintha hirtelen rákapcsolt volna a fájdalomcsillapítónak már csak az említésére is. Mintha önálló gondolkodása lenne, és tudná, hogy hamarosan el lesz szépen fojtva, Követem őt a konyha részhez, ahol gyorsan be is kapom a kis bogyót, bízva abban, hogy 15-20 perc múlva az agyam nem akar majd kirobbanni a koponyámból, és a légkalapácsolást is befejezik a két fülem közötti területen. Rákérdezek a szituációból egyértelműen következő dologra. Látom, hogy hezitál, válaszára pedig bólintok, nem mondom, hogy nem vagyok egy kicsit csalódott, de mindez a pillanatnyi gyengeségnek köszönhető, ha holnap átgondolom, valószínűleg belátom én is, valószínűleg ez a legokosabb döntés, amit meghozhatunk. -Igen, igazad van. Intézem is. - mintegy önmagam megerősítéseként bólintok még egyet, majd az ajtóhoz készített is ruhapakkos zacskóból elővadászoma telefonomat. Van pár nem fogadott hívásom, meg üzenetem is, így első ránézésre a tesóimtól, de ezekkel most nem foglalkozom. Tárcsázom a helyi taxis telefonszámot, és pillanatok alatt meg is rendelem a fuvart. -Az egyik autó épp itt van két utcára szabadon, szóval szerintem én ki is megyek. - elnyomok egy ásítást, ahogyan kissé nehéz szívvel, de kimondom ezeket a szavakat, közben pedig felhúzom a lábamra a cipőt. Valahol bíztam abban, hogy kicsit több időnk lesz, mielőtt megjön a taxi, de közben meg a másik faktor, hogy látom, Darica is fáradt, én is kis híján állva el tudnék aludni, miközben fejemben kavarognak a gondolatok. -Ha te előbb beszélnél Archie-val, üzenem neki, hogy kimosom és pár napon belül visszaszolgáltatom a ruháit. - némi gyakorlatiassággal próbálom elvenni a jelenlegi szituáció esetlegesen kínos élét, bár ha magamba nézek, én már nem érzek ilyet. Megkönnyebbültség és boldogság van bennem, de már nem érzem, hogy feszengnék Darica társaságában, úgy mint a ma este előtt. -Holnap kereshetlek? - kérdezem enyhén félrebillentett fejjel. Valahogy jobbnak láttam ezt megkérdezni, hogy ha holnap írok neki üzenetet, akkor ne érezze úgy, hogy túlságosan nyomulok, vagy ilyesmi. Nagyon bízom benne, hogy reggel ha felébred, akkor kipihenten, tiszta fejjel átgondolva nem fogja megbánni, ami köztünk történt. Odakint egy rövid dudaszó hallatszik az autó máris ideért értem. -Vigyázz magadra, és jó éjszakát. -szabad kezemmel, amiben nem a ruháimat tartalmazó zacskót tartogatom, a derekánál fogva finoman magam felé húzom, és ha nincs ellenére, akkor kap egy búcsúcsókot, amit nagyon nehéz rövidre fogni, nem is sikerül túlzottan, de végül veszek egy nagy levegőt, ma estére még utoljára mélyen magamba szívva Darica illatát, és hátralépek egyet. Nagyon a nyelvem hegyén van a szeretlek szó, de végül visszanyelem. Nem akarom esetlegesen kellemetlen helyzetbe hozni, a csókomban és a tekintetemben úgyis tükröződnek érzelmeim, amiket nem is szeretnék véka alá rejteni. Még egy elsuttogott szia után kilépek az ajtón a hideg tavaszi éjszakába, és megborzongok a levegő csípősségétől. Ha Darica még néz, akkor hátrafordulva intek neki egyet, végül beülök a kocsiba, és saját címünket megmondva elindulunk. Nincs kedvem beszélgetni a sofőrrel, ezt valószínűleg érzékeli is, mert ő sem szól, a rádió csak halkan duruzsol a háttérben. Nem nagy a táv, így hamar odaérünk hozzánk. Kifizetem a fuvart, majd halk léptekkel bemegyek a házba, egyenesen fel a szobámba, ahol eldőlök az ágyon, és bár azt hittem, agyam pörögni fog, szerintem még a párnához se ért a fejem, már el is nyom az álom, és reggel pontosan ugyanabban a pozícióban ébredek, mint amiben este lefeküdtem.
Gyomromban érzem az idegesség minden szikráját, mialatt az ágyon fekszem, majd összeszedem a cuccom, várom a sorom a fürdőben és végül, dacára a szinte hideg víznek ugyanolyan idegtépő várakozással állok meg a nappalimban, mint mielőtt bementem. Kifelé indultamban kiveszem a fájdalomcsillapítós tégelyt a tükör melletti szekrényből és azzal együtt haladok tovább. A baleset emlékei erősebben térnek vissza, a fejfájásom is kiújult és érzem a megrántott tagjaim sajgásában, meg lesz a hátulütője annak, hogy pihentetés helyett valami egészen mást csináltam. És még megbánást se érzek. Csak zavart... de abból elég nmagy adagot. Csak nézek Loganre és remélem, neki jutnak eszébe megfelelő szavak, mert engem teljességgel cserben hagytak. Elém kerül, lenéz rám, s máris érzem a vonzást kettőnk közt. A történtek emléke, az érzéseim, annyira tudatosan terelgetnek, ujjaim megmozdulnak leengedett kezemen, szinte felemelem, hogy megérintsem, ám megállom a mozdulatot. Vagyis mégsem, önkéntelenül nyúlok előre, hogy az egyik arcához kunkorodó tincset arrébb húzzam, holott lehet, neki fel sem tűnt annak jelenléte. - Hoztam ki fájdalomcsillapítót - felmutatom a tégelyt. - Kérsz? Nekem jól jönne egy. - Anélkül is tudom, mit szeretene mondani, hogy konkrétan megtenné, ezért is előzöm meg a kérdésemmel, majd kikerülve őt leveszek egy poharat, vagy kettőt, válaszától függően. Megtöltöm vízzel, kiterelgetek egy (vagy két) szem tablettát a dobozból, amit aztán bő folyadékkal beveszek. - A... - belekezdek a válaszba, de el is némulok. Szeretném, ha magamra hagyna? Hogyan kellene lennie? Menjen? Kérjem meg, hogy maradjon? Összeszorított szájjal nehéz megszólalni, mégis ezt teszem, mert belül küzdök a kérdéseimmel, azt hiszem, borzasztóan túlgondolom, de akkor sem tudom, hogyan feleljek a kérdésére. Egy pillanattal tovább tart a pislantás, mikor az arcomhoz ér, lehunyom a szemem, mély levegőt veszek, s így nyitom ki ismét. - Erre nincs jó válasz, te is tudod - szavaimba sóhaj vegyül. - Az lesz a legjobb, ha most hívunk neked egy taxit a többit... a többi megbeszéljük. Később. - ez lesz a legegyszerűbb. A leglogikusabb. Ugye?
Ha valaki a nap elején, de akár a műszakom végén azt mondja, hogy nem csak hogy autóbalesetem lesz az exbarátnőmmel, akivel utána egy ágyban kötünk ki, hát biztosan kiröhögöm, és intézek neki egy beutalót a bolondok házába. Most mégis ez történik, ezt a gyors zuhanyzásom során igyekszem helyre rakni a fejemben. Úgy érzem, kaptam egy második esélyt az élettől, nem ronthatom el. Ha elszúrom, akkor meg is érdemlem, hogy címeres ökörnek bélyegezzenek. Nem, ezt most jól kell csinálnom, ahogy Daricának is mondtam, be fogom neki bizonyítani, hogy megbízhat bennem. Nem szavakkal, tettekkel, hiszen ígérni tud bárki bármit, én azonban be is tartom ezeket. Ezekből a gondolatokból szakít ki Darica hangja, és még oda se kapom a fejem az ajtóhoz, már ki is nyílik (pedig én most tényleg becsuktam!), és megjelenik Chip. Első pillanatban meglepődöm, macskára számítottam, de egy szurikáta rohan be a fürdőbe. Eleinte kicsit fura volt hozzászokni, hogy egy szurikáta grasszált a szobában szinte minden alkalommal, mikor Daricával voltam, de most már igazából a szemem se rebben. Ő hozzátartozik a boszorkányhoz, amit elfogadtam, és most is a meglepettséget csak a váratlanság okozza. Nem húzom sokáig az időt, gyorsan megtörölközöm, majd indulok kifelé, magam előtt terelgetve Chipet. Egy mosoly kíséretében átveszem Daricától a felém nyújtott pólót, majd belebújok, de csak a feléig jutok a folyamatnak, mikor elkapom a familiárist a mellső lábainál és felemelem, nem engedve Darica után menni a fürdőbe. Morog egy sort, mire én elnevetem magam. A kanapéra teszem, ahol látványosan megsértődik, rám se néz, de én csak a fejemet csóválva megindulok a konyha felé, ahol egy poharat teleengedek csapvízzel, majd egy szuszra megiszom, majd elmosom magam után. Nem akarok kupit hagyni, mégse otthon vagyok, ahol aztán szerintem a ház minden pontján van valami csetres vagy szennyes, bár ott azért az nem csak az én bűnöm. Óvatosan mozgatom meg a tagjaimat, lassú vállkörzést csinálok jobbal majd ballal is, utóbbinál fájdalmas grimaszba torzul a képem, még jó, hogy holnapra nem vagyok beosztva, és utána is csak éjjelre, így lesz legalább kis időm pihentetni, regenerálódni. Ha már pihenés, egy kiadós alvás is rám férne, nem is ülök le míg várom, hogy Darica is végezzen a fürdéssel, inkább a konyhapultra könyökölök, megdörzsölöm az arcomat, majd lehunyt szemmel, két oldalt a halántékomat kezdem el masszírozni, ezzel próbálva tompítani az idő közben megsajdult fejemet is. Így találhat rám a boszorkány, amikor kilép a fürdőből, én pedig ekkor felegyenesedek, és kicsit megmozgatom a nyakam, ahogy a pultot megkerülve elé lépek, orromba bekúszik tusfürdőjének finom illata, szám pedig egy mosolyra húzódik. Érzékelek rajta némi bizonytalanságot, nem is szólal meg, így én töröm meg a csendet végül. - Későre jár, nem tudom te hogy vagy vele, de én úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. -hangomon is hallatszik, meg minden bizonnyal arcomra is kiül, nem vagyok a frissesség mintaképe jelenleg. Sok minden kavarog a fejemben, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül, de ezt nem ma este fogjuk mind feldolgozni. -Szeretnéd, ha elmennék, tudj aludni? - teszem fel a kérdést, és bármennyire is próbálom palástolni, nem tudom teljesen elrejteni hangszínemből azt, hogy reménykedem abban, most nem kell hazamennem. Hulla is vagyok hozzá, meg hát most igazán jól esne Daricát átölelve elaludni, úgy, mint régen, még akkor is, ha tudom, ez nem ilyen egyszerű, mégis jó lenne. A döntés az övé, én csak finoman végigsimítok az arcán, arcomon letörölhetetlen mosoly.
- Jó, nem azért én csak... - muszáj volt megszólalnom, de ezt hangosan nem mondom ki csak fekszem Logan mellett és a plafon felé fordítom arcom, hogy lehunyt szemmel a légzésemre koncentráljak. Amíg itt vagyunk mi ketten, addig ez a varázs nem törhet meg, nincs min gondolkodni, nem számít semmi. Kezem a kezéhez ér, ujjaink összefonódnak, a világ kerek, mint amilyennek mindig is lennie kellett volna. Képes vagyok elhinni, a változás jó lehet, csak hagynunk kell megtörténni mindent. Kár, hogy a valóság annyira kijózanító. Logan megmozdul mellettem, hallom, hogy mond is valamit, érzem a csókját a kezemen és látom, amint eltűnik a nyíló ajtó mögött. Kérek még egy fél percet, amíg egyszerűen a plafont nézhetem, mielőtt felülnék. Leveszem a szék háttámlájára akasztott köntösöm és belebújok. Chip jelenik meg lábam mellett, mormogása rövid vakkantásokba megy át és engem néz. - Mi az? - lehajolok érte és a karomba veszem. - Őrültséget csináltam? Ugye, hogy azt, tudom. De mégis mit kellene... - felsóhajtok. Összeszedegetem eldobált ruháinkat a földről és a nappaliban lévő fotel karfájára teszem. Leteszem a macskát és kicsatolva a nyakörvét hagyom elnyújtózni saját testében, szabadon. Mintha hálásan mormognak válaszul és már el is tűnik, természetesen a fürdő felé, ahol a víz épp elállt a zuhanyban. - Társaságod van! - kiabálok be akaratlanul odakunkorodó mosollyal. Megcsóválom a fejem és saját ruhakupacom kis halomba gyűröm a kezemben. Amint szabad a fürdő, a kifelé igyekvő kezébe adom a pólóját és elslisszanva mellette én is ismét bemegyek. Néhány percnek tűnik az egész, míg rendbe szedem magam, egymagam, szurikáta formájú segítség nélkül. A hajam kötöm épp copfba, miközben lábammal kintebb nyitom az ajtót és visszasétálok a nappaliba. Eddig sokkal magabiztosabb voltam, megvolt a rend, a sor, mit miután, de elfogytak a feladatok és nem tudok mást csinálni, mint megállok és Loganre nézek megfelelő szavakat keresve.
Fáradtan, zúgó fejjel, izzadtságtól gyöngyöző homlokkal, szapora légzéssel, de boldogsággal telve gördülök a hátamra Darica mellé az ágyra. Agyam próbálja feldolgozni mindazt, ami az imént történt, de egyelőre kusza egyveleget alkotnak csak, így egy időre még félreteszem, és inkább Darica ujjai közé fűzöm sajátjaimat, amikor kezemért nyúl. Erőmből egyelőre csak annyi telik, hogy oldalra fordítsam a fejem, ábrázatomon pedig minden bizonnyal egy bárgyú, kielégült mosoly ül, de tekintetem tükrözi minden iránta érzett érzelmemet. - Jelenleg szerintem képtelen vagyok normálisan megmozdulni, pár percre még tuti szükségem van. - hangom kicsit rekedtes, ezért muszáj vagyok megköszörülni a torkomat. Innom is kell majd, de egyelőre csak kiélvezem a helyzetet. Így magamban őszintén bevallom, azért sem akaródzik felállni, mert félek, hogy a köztünk lévő törékeny kapocs, ami ismét formálódni kezdett, összetörik, azt pedig ezek után már nem biztos, hogy el tudnám viselni. Egyelőre itt akarok maradni ebben a pillanatban, azt hazudni magamnak, hogy minden rendben van, és minden rendben lesz. Pedig tudom, hogy meg kell beszélnünk, hogyan tovább. Most elragadott minket a hév és a vágy, egyértelmű, hogy az a szikra ugyanúgy ott van közöttünk, de kérdés, hogy meg tud-e újra bízni bennem. Nekem megéri mindenféle nehézség, amivel az járna, ha újra egy pár lennénk. Hajlandó vagyok szembemenni a szülői és az alapítói elvekkel, mert a saját boldogságom már többet ér, mint hogy nekik megfeleljek, a boldogságomhoz pedig szükségem van Daricára. Nem tudom, mit kellene most mondanom, így csendben, lassan normalizálódó légzéssel nézek bele Darica szemeibe. Hamarosan meg kell törnünk ezt a pillanatnyi idillt, de még nem most. Csak még egy percet had vesszek el a tekintetében, elraktározva mindent emlékeim közé. Ha mond ő bármit, ha nem, érzem, hogy muszáj kicsit kimásznom az ágyból, a gyerekmegelőzés ezen formája azzal a hátránnyal jár, hogy bizony utólag is van vele tennivaló, és most itt van ennek az ideje. -Öt perc és itt vagyok. - szólalok meg végül, óvatosan számhoz emelem összefűzött ujjainkat, majd egy puszit nyomok kézfejére, végül elengedem, és felmarkolva a nadrágomat az ágy lábától kimegyek a szobából, bízva abban, Archie nem most óhajt hazatévedni. A fürdőben ismét egy gyors zuhanyt veszek, hiába nyirkos még a száradó törölközőm az előző fürdésből, majd csak a nadrágot magamra húzva (tekintve hogy a pólóm valahol a konyhapadlón pihen) visszamegyek Darica szobájába, majd ott leülök az ágya szélére.
Néha érzem egyes porcikáim tiltakozását a mozdulataim hevessége ellen, ám ezeket szépen figyelmen kívül igyekszem hagyni, amennyire lehet mégis óvatos vagyok, csakhogy túl sokáig vártunk mindazzal, ami most kettőnk közt térnik. Nem egyszerű használni az eszem, ha az ösztön sokkal erősebben működik nála. Kibújunk a ruháinkból, mindketten, ahogy a legkönnyebb,s néhány másodpercre megfagyok, míg őt bámulom, ahogy ismét ott áll előttem teljes valójában. Megrohan néhány emlék korábbi együttléteinkről, ezeket is szépen elűzöm, nincs rájuk szükségünk, enélkül is tudjuk, mennyire kellünk egymásnak. Miután biztosítottam róla, rendben vagyok, ő ismét közeledik hozzám, pillanatok alatt szabadít meg a melltartómtól, s mire feleszmélek, már az ágyon fekszem, ő felém kerekedik én pedig készségesen tárom szét lábaimat, hogy teste közé férkőzhessen. Csókunk tökéletesen mutatja vágyunk erejét, épp csak annyi finomkodás van benne, amennyit az az átkozott baleset megkövetel. A lábam így is jelezte, nem pont erre a fajta pihenésre gondolt, a fejem szintén, ha hagynám, tudtomra adna ezt-azt, csakhogy mindez jelen pillanatban kicsit sem érdekel. Csípőm megemelve segítek neki levenni az utolsó ruhadarabom, máskor lehet, szemérmesebben reagálnék vizslató tekintetére, ám ezúttal inkább türelmetlen vagyok mintsem szégyenlős, éppen ezért nem kap túl sok időt nézelődni, ha kell felülök, úgy húzom, kezem a tarkójára téve vissza magammal egy csókkal emelve a motivációt. Megintcsak elszakad tőlem és ekkor kapcsol be a józan eszem, mennyivel előrelátóbb volt Logan nálam, talán nekem nincs is itthon efféle, elvégre minek tartanék, amikor semmi szükségem rá, felesleges. Később majd foglalkozom azzal a kis kósza gondolattal, ami ellenben miatta fut át kissé ködös agyamon, a lényeg, hogy minden készen áll és én örömmel fogadom közeledését, amit egyesülésünk pecsétel meg. A kellemetlen érzés hamar elmúlik, onnantól simogatása, háta körmeimmel való karmolása, aminek nyoma nem hiszem, hogy maradna, csókunk mindent elfeledtet. Az extázis tetőfokára hág, érzem elérem a pontom, és a mozgásából arra következtetek, neki sincs már messze a vég, így hát, amennyiben lehetséges még közelebb simulok hozzá, majd csókba fojtom a hangot, ami elhagyja a szám. Még egy ideig így maradunk, mielőtt egymás mellé fekszünk az ágyon és én meglátom a plafont, megérzem a hűsítő levegőt felforrósodott bőrömön. Testemen kisebb rángások futnak át, mellkasom fokozatosan rendezettebben süllyed és emelkedik, még egy sóhaj is kicsúszik ajkaim közül. Oda se nézve kitapogatom Logant a kezét keresve, ha megtalálom, megfogom, s nem túl erősen megszorítom. Túl sok információ zúdult ránk, túl sok történés, ezeket mind fel kell majd dolgozunk, ha odáig elérünk. - Mehetsz te előbb zuhanyozni, ha szeretnél - szólalok meg ezúttal már felé fordítva arcom. Felhők fölött lebeségünkből lassan vissza kell tértünk a valóságba, semmi sem tarthat örökké. El sem hiszem, hogy itt fekszik mellettem, annyi ideje vártam már erre, megszámolni sem tudom.
A fájdalmat az agyam egy hátsó szegletébe száműzöm mikor rólam is lekerül a póló, és kizárólag Daricára fókuszálok. Pontosan tudom, hol és hogyan csókoljam, simogassam ahhoz, hogy neki a legjobb legyen. Bár hónapok óta nem kerültünk ilyen közelségbe, de az együtt töltött időt semmi nem tudja kitörölni a fejemből. Segítek neki leszállni a pultról azzal, hogy ahogy feltettem, most le is emelem. Meg se fordul a fejemben, hogy most visszatáncolna attól, amit elkezdtünk. Nem, a sóhajaiból és nyögéseiből pontosan érzékeltem, hogy ő is ugyanannyira vágyik erre, mint én. Sőt, én tovább megyek, nekem konkrétan szükségem van Darica közelségére, érintésére, csókjaira. Nem csak most, hanem úgy általánosságban. Útban a hálószobája felé én kérek egy fél perc türelmet. A bejárathoz készített koszos-szakadt cuccaim közül a nadrágom zsebéből előkapom a pénztárcámat és vadul kutatni kezdek benne. Mondd, hogy még megvan! Itt kell lennie! Szerencsére megtalálom a kis csomagot amit kerestem (hála az égnek, hogy rendetlen vagyok és még korábbról nem dobáltam ki mindent a tárcámból), és egy orrom alatt motyogott Heuréka után követem is Daricát a szobába. Máris túl sok idő telt el azóta, hogy szám az övét érintette, így mikor hozzám simul, kezeimmel finoman megfogva arca két oldalát szinte mohón követelem a csókot. Hajába túrok, majd végigsimítok a hátán, oldalán a nadrágja dekeráig, ám ő akarja levenni, amit először nem értek, de aztán rájövök a miértjére. Az a hülye baleset... Viszont amíg ő is, addig én is ledobom a mackót, sőt akkor már repül vele az alsó is, hamarosan úgyis teljesen feleslegessé válik az is, így rövid időn belül másodjára állok teljesen meztelenül Darica előtt, csak most épp ténylegesen ez is a cél, nem úgy, mint korábban a fürdőszobás fiaskónál. Viszonzom a lány mosolyát, és csalogatnia sem kell, hogy egy lépéssel ismét lecsökkentsem közöttünk a távolságot, és hozzásimuljak szinte teljesen csupasz bőréhez. Ajkaim ismét hevesen tapadnak az övére, miközben finoman az ágy felé hátrálásra késztetem, közben pillanatok alatt megszabadítva őt melltartójától, ami valahova a földre esik. Az ágy széléhez érve óvatosan felemelem és hanyatt fektetem, majd fölé kerülök én is, úgy pozícionálva magam, hogy a fájós bal vállamra minél kevesebb terhelés nehezedjen. Apró csókokkal övezve szám útját újfent felfedezőútra indulok Darica testén, ám a konyhai barangolással ellentétben most eszemben sincs megállni a kulcscsontjánál, szép lassan haladok lejjebb, nem kihagyva egyetlen érzékeny területet sem, miközben orrom teljesen megtelik a lány bőréből áradó illattal, amitől kezdem azt a maradék eszemet is elveszíteni, főleg, mikor alsóneműjének széléhez érek, amit finoman, ám gyorsan húzok le róla. Néhány másodpercig térdelésben felegyenesedve végignézek az alattam fekvő gyönyörű, meztelen nőn, és ez az a pillanat, ahonnan már tényleg nem tudom visszafogni magam. A vérem forr, és bár ki akartam élvezni Darica kényeztetését, és ismételt egymásra találásunkat, de hajt a türelmetlen vágy, és szinte elveszítem a kontrollt testem felett. A megfelelő védelem olyan gyorsan kerül fel a helyére, hogy fel sem fogom, ahogyan azt sem, hogy ajkaim ismét az övére tapadnak. Egyesülésünk pillanatában belém szorul a levegő, agyamban teljes adásszünet, és átadom magam, had irányítson mindent a köztünk lévő szenvedély és szerelem.
Két lábam köré fonom, amint a pultra ültet, minden mozdulatomból süt az ösztönösség, most tényleg nincs helye gondolkodásnak a miérteken, vagy a hogyan tovább kaliberű dolgokon. Átölelem először a nyakát, majd kezem lejjebb siklik és összegyűröm a ruhája anyagát ujjaim közt. Félelem még ugyan akadt bennem, vissza fog táncolni, ám a csókja hevessége arról árulkodott, az ő józan esze is felmondta a szolgálatot. Istenem, de rég vártam erre! Erre a gondolatra egy sóhaj tör ki belőlem, mikor szám egy pillanatra szabadon marad. Aztán követi még néhány újabb és újabb, majd egy nem túl kellemes hangvételű nyögés, amikor felemelem a karom, hogy lehúzza rólam a pólóm. Az az átkozott baleset! Ennek emléke kicsit kizökkent, de épp csak felsejlik, már tűnik is tovább. Holnapra biztos, jobban fog fájni, most kevésbé érdekel, eltűrök minden fájdalmat, amik kiröppennek a fejemből, ahogy Logan szája felfedezőútra indul, a keze szintúgy, de én sem maradok adósa, az a póló, amit már ezidáig gyűrögettem, ideje, hogy a földön kössön ki az enyém mellett. Aztán kis szünetet hagyva elhúzódom tőle, és ismét mocorogva megpróbálok lejutni a pultról. Ha engedni, úgy két lábbal megérkezem a földre, és már fogom is meg a kezét, nehogy elutasításnak higgye, amit művelek. Magam után húzom a hálószobám felé, eszembe sem jutna abbahagyni az elkezdett táncunkat, mindössze úgy gondolom, kellemesebb lenne mindkettőnknek így. Ha egyetért velem, alig érünk be, belököm az ajtóm, nehogy egy macskaképű vagy bárki más zavarhasson minket és ismét hozzábújok Loganhez felfelé pipiskedve egy csókért. Nem tartom magam kezdeményezőnek, ezt eddig is bizonyítottam, tehát teljes egészében rá bízom magam, ő irányítja az egészet. Én mindössze élvezem, hogy megcsókolhatom, hogy kezem végigsimíthat a csupasz bőrén és az illata elárasztja az orrom. Mindez rettenetesen hiányzott. Amikor további ruhadarabok kerülnének le, kérek egy pillanatnyi szünetet és én magam kezdem levenni a nadrágom például, mert már most megjelentek a foltok lilásan több ponton, amelyek érzékenyek, és nem szeretném, ha emiatt elromlana a hangulatunk. Rendben, volt egy balesetünk, de ezt leszámítva élünk és jól vagyunk. Ha nem is lesz minden teljesen idilli, eszemben sincs azért visszatáncolni, mert egy-két ponton sikerült néhány zúzódásnyomot összeszednem. - Minden oké - szólalok meg, ha szükséges, máskülönben szépen lerúgom magamról a ruhadarabot és kezem felemelve, ujjal intem közelebb Logant magamhoz, arcomon játékos mosollyal.
Nem hisz nekem, és kételkedik, amiért nem tudom hibáztatni, hiszen az eddigi tapasztalat alapján tudja megítélni a helyzetet. Viszont testbeszéde, és az, ahogyan ujjaink összefonódnak azt sugallja, hogy szeretne hinni abban, hogy működni fog. -Azt nem állítom, hogy könnyű és zökkenőmentes lesz. - mosolyodom el, és tisztában vagyok azzal én is, nem lesz sétagalopp, de kész vagyok felvenni a harcot. -Azonban tudom mit akarok, és ezért hajlandó vagyok szembe menni bárkivel. Igen, akár a testvéreimmel is. - egy pillanatra azért összeszorul a szívem. Szeretném hinni, hogy az alapítók elveiben sokkal inkább hívő ikertesóim megértik majd a döntésemet. Sokkal szorosabb velük a kapcsolatom, mint a szüleinkkel, így remélem, ha nem is értik, de Clara és Philip legalább elfogadják majd. -Oké, marad a randi. Majd kreatív leszek. -kacsintok rá játékosan, hiszen természetesen nem kerüli el a figyelmemet, hogy csak a virág és a csoki ellen emelt kifogást. Már van is pár ötlet a fejemben, és szeretném is sorban majd mindegyiket véghez is vinni. Azonban most egészen más kezdi lekötni a figyelmemet és érzékeimet. Olyan hévvel viszonozza a csókomat és simul teljesen hozzám, hogy igencsak nehéz megőrizni a hidegvéremet és úriembernek maradni, nem elfelejtve, hogy nem is olyan régen autóbalesetünk volt, itt-ott mindkettőnknek sajognak a tagjai, de nem megy. Kezeim végigsimítanak a hátán, egészen le a fenekéig, amit finoman megmarkolok, majd egy negyedet fordulok, és egy könnyed mozdulattal ültetem fel Daricát a konyhapultra, kicsit talán kényelmesebbé téve mindkettőnknek a pozíciót. Ajkaim mohón tapadnak az övére, orromon keresztül szaporán veszem a levegőt, de az se érdekelne, ha most belefulladnék ebbe a csókba. Nem gondolkodom, kezem ösztönösen kapaszkodik bele Darica pólójának aljába a dereka két oldalán, finoman elkezdem felfelé simítani az anyagot, majd ha nem ütközöm a részéről ellenállásba, óvatosan áthúzom a fején a felsőjét, és magam mellé ejtem. Mivel erre az időre kénytelen voltam elszakadni ajkaitól, most van lehetőségem másra is fókuszálni, a látványtól pedig a vér a testemben rohamtempóban indult meg dél felé. Ismét megcsókolom, ám most a nyakát, a füle mögötti érzékeny ponttól indulva lassan lejjebb a nyakán, a vállán át egészen a kulcscsontjáig, különös figyelemmel a koccanás okozta zúzódásokra, majd visszatalálok ajkaihoz. Kezeim sem tétlenek, simogatom hátának csupasz bőrét, a combját, és érzem, hogy kezdem elveszíteni a fejem. Ha meg akar állítani, még jobb, ha most teszi, mert később nincs rá garancia, hogy képes leszek rá. Túl régóta várok erre a pillanatra.
Kész, elmondtam mindent. Azt hiszem, nem is maradt bennem más, csak ismételni tudnám magam, ezért csendben maradok, kissé esetlenül lezárva a hosszasan kifejtett érveimet, amik ellenünk szólnak. Ezekből olyan sok van. Túl sok, hogy figyelmen kívül hagyhassuk őket. Ez az, amiben nem vagyok biztos, Logan is érti-e, néha olyan, mintha igen, aztán mégsem. Kettőnk közül melyikünk nem rohan fejjel a falnak? - És, ha ők azt mondják, márpedig menned kell? Tudom, milyenek az alapítócsaládok, még, ha soha nem foglalkoztatott különösebben a világ ezen oldala, de azzal képben vagyok, hogy akkor tilos tábla lóg a fejem felett, amit még az űrből is látnak. - kezemmel is gesztikulálok a szavak mellé, nehéz egyhelyben maradni, megint lenne még mit elmondanom, csakhogy ezek már mind-mind elhangzottak, ha nem is épp most, korábban biztosan. - Nem vagyok benne biztos, tényleg ilyen könnyen átléphető az egész, mint azt állítod. Te irányítod az életed, egészen addig, míg más majd közbe nem lép, legyen az ismét az édesapád, vagy a testvéreid, bárki. Sosem engedném, hogy miattam bármi történjen veled. - megfogom a kezét, ujjainkat ösztönösen fűzzük össze, ám tekintetét kerülnöm kell, képtelen lennék higgadtnak tűnni, ha még a szemébe is kellene néznem. - Egyáltalán nem érdekel a virág, meg a csoki - szám egy pillanatra meginogva húzódik félmosolyra, aztán gyorsan ráharapok, mintha valami csínyen kaptak volna. Hosszabb időre hunyom le a szemem puszta pislantásnál, érintése nyomán kellemes bizsergést érzek, ahogy megszólal, ösztönösen simulok hozzá közelebb és hagyom, hogy megcsókoljon. Ugyan hogyan is állíthatnám meg, én is ezt akarom. A közelében lenni. Hiába hajol lejjebb, muszáj, vagyis inkább reflexből emelkedik el a talpam a földtől, miközben karjaimmal átölelem a nyakát és viszonzom a csókot. Abban a pillanatban, ahogy ajkunk összeért tudtam, ez nem egy sima csók, ennél sokkal többet szeretnék tőle. Forrt a vérem, kikapcsolt az agyam és mindent aszerint tettem, ahogyan jött, nem gondolkodtam, csak történt minden magától. Kezem lejjebb siklik, megfogom a kulcscsontjánál a felső anyagát, mialatt szám szüntelenül szájára tapad. Ha lehetséges, még tovább csökkentem a távolságot, szinte már a bőre alá bújok, de ez pont jó, pont így a tökéletes, itt a helyem.
Kezdőlap
