Egy vigyorral a képemen bólintok, hogy több szót nem ejtek az iménti szituációról, majd félrelépek az útból, hogy tudjon menni ő is fürdeni, mire lepotyog minden a kezéből, ő meg elesik. Előbb felpattan, minthogy tudnék rajta segíteni, így csak a tekintetemmel kísérem végig, ahogy a fürdőbe megy, majd biztosítom arról, a familiáris nem fogja ugyanúgy rátörni az ajtót, bár akkor legalább kvittek lennénk, ha én is meglátnám zuhanyzás közben. Ejnye Logan hol jár az eszed? Fogjuk arra, hogy beütöttem a fejem, jobb is, hogy szusszanok egy kicsit, amíg Darica fürdik.Amikor kinyitom a szemem, hirtelen azt sem tudom hol vagyok, és ez valószínűleg az arcomra is kiül, mert a lány zavartan álldogál mellettem.
-Bocsi én csak...csak kicsit fájt a fejem és így nem lüktetett annyira.- állok neki magyarázkodni, de mondatom belefolyik az övébe, amelyikben közli, hogy megy melegíteni a kaját, mire elmosolyodom. Ismét kissé kezdő kamaszok módjára viselkedünk kicsit, lassan ez nálunk alapbeállítás lesz, de azért próbálok rajta túllépni, és természetesnek lenni.-Jöhet ebben a sorrendben.- nevetem el magam, humorral próbálva ismét oldani a levegőben szikrázó feszültséget, és megtörni egy esetlegesen beállni készülő kínos csendet. Feltápászkodom a kanapéról, hagyok magamnak pár másodpercet, mert a hirtelen mozdulattól megszédültem, majd követem Daricát a konyhába.
- Dehogy, ne fáradj, teljesen jó ez a kínálat. Mit segítsek? -kérdezem, mert nem akarok teszetoszán állni, amíg ő előkészít mindent. Ha ad nekem feladatot, akkor elvégzem utasításai alapján, ha nem, akkor pedig ide-oda helyezgetve a testsúlyomat állok, mint valami idióta a konyhapult mellett. Akárhogy is, amikor oda jutunk, hogy szedünk, előveszem az udvarias formámat, mégse akarok visszaélni Darica vendégszeretetével így a marhának aposztrofált húsból szedek, ezen kívül egy kis csirkét, meg salátát, de nem púpozom meg a tányéromat, mint tenném mondjuk otthon. 
-Jó étvágyat.- küldök felé egy mosolyt, majd enni kezdek, és hacsak ő nem dob be témát, akkor az alatt a néhány perc alatt, míg megeszem amit szedtem, csak az evőeszköz csörgés hallatszik, ami ebben az esetben igencsak frusztrál. Ha Darica beindítja a beszélgetést, akkor viszont készségesen csatlakozom, mígnem a végére érünk az étkezésnek, én pedig felajánlom a mosogatást, és nem is engedek ebből, ez a minimum.
-Hát ömm... akkor...azt hiszem ideje mennem, nem akarlak zavarni.- ennyit arról, hogy nem leszek olyan mint egy ideges kamasz. Beleharapok az ajkamba, rövid ideig tétovázok. Elképesztő erős bennem a késztetés, hogy maradni akarok. Sőt, azt akarom, hogy ő is akarja, hogy maradjak, de ezt jobb, ha kiűzöm a fejemből, ez valószínűleg csak szép álom, így kilépve a konyharészről a koszos-szakadt cuccaimat felnyalábolva nézek vissza Daricára.
-Esetleg ezeknek tudsz adni valamit, amibe haza tudom vinni? -ne legyünk szánalmasak, akkor próbáljuk meg praktikus szempontból közelíteni a dolgokat, mint egy felnőtt férfi.

Nem gondolok bele a szituációba amibe most belecsöppentünk mi ketten. Pár hónapja még az arcomba borította a piáját a szilveszteri bulin a főtéren, most pedig itt vagyunk ziláltan Darica lakásán, a familiárisa dörgölőzik a lábamhoz, miközben zuhanyozni készülök. Komolyan, ha nem tudnám, hogy ez tényleg a valóság, azt hinném, kitaláció. Vagy meghaltam, és reinkarnálódtam valami elcseszett young adult regényben? Na mindegy, jobb is, ha nem akadok fent ezen, csak hagyom magam sodródni az árral.
A mai nap váratlan eseményeinek azonban még közel sincs vége, sőt, az igazi káosz még csak most kezdődik, szinte fel se fogom. Kivágódó fürdőajtó, beszökkenő macska, Darica kiáltása, majd ajtócsukódás, miközben a sampont próbálom kimosni a szememből. Te jó ég, aki a mai nap forgatókönyvét írta, tuti kicsit túltolta az Irsait.
Az eddiginél is gyorsabban fejezem be a zuhanyzást, törölközök meg és öltözök fel, amit egyrészt a meghúzódott vállam, másrészt a lábam körül köröző Chip is megnehezít, de abszolválom a feladatot, és miután a törölköző tartóra terítettem a vizes anyagot, felkapom a földről a macskát, aki mint egy rossz ribi szinte elnyúlik a karomban. Kis bajkeverő. Azért kap egy simogatást, majd kilépek a fürdőből Archie sötékék pólójában és fekete mackókában, Egyből megpillantom Daricát a kanapén ülve, akin még innen pár lépés távolságból is látom, hogy elpirul. Milyen aranyos ilyenkor.
Lenézek a karomban lévő Chipre akin nem fedezem fel a bűntudatnak még csak szikráját sem, egy pillanatra visszanézek a fürdőre, majd újra Daricára, aztán elnevetem magam. Ez már annyira abszurd, hogy csak röhögni tudok rajta.
-Hát, végülis semmi olyat nem láttál amit ne láttál volna már korábban.- humorral próbálom oldani a szitu kellemetlenségét, remélve, hogy nem rontok a dolgokon, közben beletúrok a hajmosástól még nedves tincsimen.
Gondolom most ő is elmegy fürdeni, én addig a kanapéra teszem a macskát, és megiszom a maradék vizemet, a flakont pedig kidobom a kukába. Mindez előbb megvan, minthogy Darica végezne, és mivel nem akarok kutatni a cuccaik között, ezért most én ülök le a kanapéra, ahol az előbb ő ült. Fejemet hátradöntöm a háttámlán, ami jólesően szünteti meg a zúgást amit érzek, főleg, miután a szememet is becsukom. Kezem automatikusan áll rá Chip simogatására, és pár percre lehet el is szundítok, mert mikor legközelebb kinyitom a szemem, Darica már mellettem áll.

-Szerintem szép vagy. - csúszik ki a számon szinte önkéntelenül, bár kétségkívül őszintén. Oké, persze, koszosak vagyunk és nem épp rózsaillatú egyikünk sem, de a szemem nem erre fókuszál vele kapcsolatban. Na de inkább haladjunk tovább, mielőtt túlzottan kínos lesz, inkább ártatlanabb téma felé terelem a beszélgetést, miután egy bólintással nyugtáztam, hogy boldogul a táskájával egyedül, így csak lazán magam mellett lógatva a kezeimet sétálok mellette.
Felnevetek azon, amit Archie-ról mond. -Igen, néha nekem is olyan érzésem van, mintha egy kölyök labrador lenne, de egyébként csípem, tök jó arc. -teszem hozzá még a vöröshajú kolléga kapcsán, és ahogy így könnyed témákról beszélünk, időközben meg is érkezünk Daricáék lakásához, ahol egyszer már voltam, mikor Chip megszökött, megtaláltam, hálából pedig szétkarmolta az arcomat meg a karomat. A kis hálátlan, nem kedvelt túlzottan.
Ezért is lep meg, hogy belépés után még épp csak az egyik cipőmet vettem le, már meg is jelenik a familiáris macska alakjában, és ahelyett, hogy nekem ugrana, a lábamhoz dörgölőzik. Az arcomon szemmel látható a meglepődés, szemeim kikerekednek, szám értetlen vigyorra húzódik, ahogy lehajolok, és óvatosan végigsimítom a fejétől a háta végéig, amit enged is. -Hát beléd meg mi ütött te kis szőrmók? Legutóbb még a szememet is kikapartad volna ha hagyom. -hangom nem számonkérő, inkább kedves-játékos, hiszen semmi bajom a kis állattal. Még egyszer végigsimítok rajta, majd leveszem a másik sportcipőmet is, és teszek pár lépést beljebb.
-Elfogadom, köszönöm. Egészen eddig fel se tűnt, de kis híján vattát köpök. -egy hálás mosollyal átveszem az üveget, miközben véletlenül végigsimítok ujjaimmal az övéin. A bőröm mintha szikrázna, egy pillanatra még a kupakot is rossz irányba akarom lecsavarni, de aztán visszazökkentem az agyamat, és iszom néhány nagy kortyot, majd az üveget ismét kupakostól az asztalra teszem.
-Élek a gyors zuhany lehetőségével, Archie csak nem haragszik meg, ha kölcsönzök a cuccaiból.- gondolkodok hangosan, és bár kicsit fura érzés, hogy az exbarátnőm lakásában állok neki fürdeni, de ez egy unortodox nap már így is az autóbalesettel, szóval most is csak sodródok az árral. Elvégre ha már áthívott enni, az a minimum hogy nem bűzölgök és nem koszolom össze a bútorait.
Beslattyogok tehát a cimbora szobájába, majd körbenézek. Nem akarok a szekrényeiben kutatni, ezért abból a kupacból választok, ami szemmel láthatóan tiszta, csak Archie lusta volt elpakolni. Még jó, hogy nagyjából egyezik a méretünk. Ha megvan a zsákmány, a fürdő felé veszem az irányt, majd az ajtót becsukva magam mögött a tükörhöz lépek. Jó szarul nézel ki Logan. Állapítom meg. Az orrom kicsit feldagadt és piros, itt-ott zúzódások és vágások tarkítanak, és akkor a porról még nem beszéltünk.
Amennyire fájós vállam engedi gyorsan kibújok a gönceimből, egy kupacba gyűjtöm őket, majd kérek egy zacskót amiben haza tudom vinni őket, majd beállok a zuhanykabinba, és a megfelelő hőmérséklet beállítása után elkezdem magamra folyatni a vizet. Aprókat szisszenek mikor a sebekhez ér a víz, de összességében jól esik a meleg fájó tagjaimnak. A tartóba behelyezem a zuhanyrózsát, hogy a polcon talált tusfürdőt és sampont kényelmesebben tudjam használni, bár a megrándított vállam tiltakozik a magas mozdulat ellen, így a hajamat fél kézzel bohóckodva mosom.  
A következő pillanatban kicsapódik az ajtó, mire odakapom a fejem, és pont látom beszaladni
Chipet az ajtón, amit valószínűleg nem csuktam rendesen kilincsre hogy be tudta lökni.
-Chip! kiáltok fel meglepetésemben, és félig vakon a szemembe ment sampontól . A helyzet igencsak komikus, már legalábbis elmesélve biztosan röhögnék rajta, így azért…kellemetlen. Habos fejjel, meztelenül állok az exbarátnőm átlátszó zuhanykabinjában, tárva-nyitva levő ajtóval és egy lecövekelt macskával az üveg előtt. Nincs olyan szerencsém, hogy most megnyílik a föld alattam és elsüllyedek, ugye?

Nem lök el magától mikor megölelem, sőt, érzem, ahogyan belesimul a karjaimba, ami őszinte megdöbbenéssel tölt el, de nagyon jól esik, kihasználom a másodperceket amíg tart. Nagyon nehéz elengednem, de nem akarom túlfeszíteni a húrt hiszen mi ketten…szóval hát ugyebár a helyzetünk elég bonyolult. Zavarban is vagyunk mint a szűz kamaszok, én magam hiába vagyok általában nagydumás, most valahogy nem jönnek a számra a szavak, orromban még mindig ott van illatának utolsó néhány foszlánya, és most sajnálom, hogy nincsenek természetfeletti érzékeim, hogy hosszabban meg tudjam magamnak őrizni.
-Ismersz. Én mindig éhes vagyok. Ezért kell annyit edzenem, hogy ne úgy kelljen gurítani. -nevetek fel, ezzel némileg feloldva az imént beállt kommunikációs zavart. Régen is általában mindig volt nálam valami kaja vagy nasi, biztos ami biztos alapon, és ez nem változott azóta sem. Az arcomra azért némi meglepettség kiül, amikor áthív magához, ráadásul úgy, hogy tudom, Archie nincs otthon, váltottuk egymást a tűzoltóságon.
-Jól hangzik. Már ha nem zavar, hogy nem vagyok épp a legszalonképesebb állapotban. röviden felnevetek, némileg talán szerencsétlenül, és beletúrok a hajamba. Meglep a felém mutatott előzékenysége és maga a meghívás is, de közben melengeti a szívemet az egész, így nem törődve azzal, hogy itt-ott sajgok, ha Darica nem vonja vissza a felajánlást, akkor mellé lépve elindulok a lakásuk felé.
-Segítsek a táskával?- kérdezem felé nyújtva a kezemet, mert nem kerüli el a figyelmemet az apró grimasz, ami az arcára kiül mikor vállára veszi a pakkját. Én tipikus férfiként kábé mindent a zsebemben hordok, szóval nincs extra cucc, amit cipelnem kéne.
-Nem vagyok benne biztos, hogy mit fedez az életbiztosításom, Archie konyhaművészetét egytől tízes skálán hova helyeznéd? - töröm meg egy lazább témával az ismét beállni készülő csendet. Nem akarok kínos feszengést közöttünk, így agyamat is arra programozom út közben, hogy viselkedjek természetesen, ne gondoljam túl a dolgokat és akkor abból nem lehet baj. Azt hiszem.  

Az agyam egy része tisztában van azzal, hogy most utólag aggódni azon, mi történhetett volna ha Daricának nincs ekkora szerencséje, ám részben a baleset okozta apróbb sokktól, adrenalin lökettől valamint pusztán a gondolattól is csak úgy repülnek ki ajkaimon a szavak, amiket csak a lány kezeinek számra tapasztása állít meg. Mindez nem kicsit lep meg, szemeim kissé ki is kerekednek, de mindez kizökkent annyira, hogy hosszan fújom ki a levegőt.
- Bocsi, azt hiszem az én agyam még csak most fogta fel hogy tényleg karamboloztunk. Még ha ahogy mondod, szerencsések is voltunk.- ép kezemmel megvakarom a tarkómat némi zavart érezve, de a mozdulat nem esik jól, fáj a fejem hátsó része is. Valószínűleg a fejtámlába is odacsaptam miután az orrom találkozott a légzsákkal. Ezek után nem csoda, hogy szédülök.
-Remélem semmi olyan nem történt, amit ne lehetne megjavítani. -nézek én is az autója elejére, és bár nem én vagyok a legnagyobb műszaki zseni, azért látom, hogy egy-két komolyabb munkára azért szükség lesz. Az enyémet is helyre kell rántani, hallottam is egy jó szerelőről a külvárosban.
Nagyot sóhajtok, mikor nem hagyja, hogy elvigyem a balhét, pedig nagyon szívesen tenném, és a mentők kiérkezéséig bármennyire próbálom meggyőzni, veszett fejsze nyele az ügy, de remélhetőleg abba belemegy, hogy legyen közös vétség. Elvégre én is hibás vagyok, nem figyeltem, kár tagadni. A mentők megérkezésekor Darica az egyikhez megy, én pedig a másikhoz, és megkezdődik a rutinvizsgálat. Az orrom tényleg nem tört el, némi agyrázkódás gyanúm van, és a vállamat is ténylegesen sikerült megrándítanom, de ezen kívül úgy tűnik, semmi komoly, de megkapom ukáznak én is, ha rosszabbul érezném magam, vagy hányingerem lenne, menjek egyből be a sürgősségire.
Előbb végzek a vizsgálattal, mint Darica, így az idő közben kiérkező autómentőkkel kezdek el beszélni, megadva a címet, ahova az én autómat vigyék, a boszorkány helyett nem akarok intézkedni, hiába tudom a címüket, nem szeretném ha úgy érezné, őt átlépve szervezek le valamit. Fél szemmel folyamatosan felé tekintgetek, és amikor látom, hogy végzett a mentőtiszttel, odalépek hozzá.
-Minden rendben? Nem kell neked se kórházba menned, ugye?-kérdezem nem kevés aggódással a tekintetemben és a hangomban, és a pozitív válasz után egyszerűen nem tudom kontrollálni a következő cselekedetemet, karjaimat a háta mögé fűzöm, és magamhoz húzva megölelem megkönnyebbülésemben, természetesen odafigyelve, hogy ne okozzak neki ezzel fájdalmat. Hacsak nem tér ki előle (bár elég hirtelen mozdulat volt részemről) vagy nem lök el magától előbb, akkor pár másodpercig így tartom, közben szívem olyan hevesen ver, hogy szinte kiugrik mellkasomból, akárhogy is, észbe kapok mit is csinálok, és egy torokköszörülés kíséretében hátralépek tőle, kezeimet zavartan farmerom zsebébe dugva.
-Öhm...bocsánat, nem tudom mi ütött belém, én csak...csak megkönnyebbültem, hogy nem esett komoly bajod...- remek, most még dadogjak is. Majd ráfogom arra, hogy bevertem a fejem. Talán most átléptem egy határt ezzel az öleléssel, lehet most le is szúr miatta, de...közben meg önző módon szükségem volt arra, hogy hacsak icipici időre is, de érezzem, hogy tényleg életben van, és nincs nagy vész.

Órákig vitatkozhatnánk azon, kinek a hibája, ki volt figyelmetlen mikor és miért, de akkor sem jutnánk előrébb, ezt még én is belátom, pedig rossz szokásom kötni az ebet a karóhoz. Most is össze kell szinte szorítanom a szám, ne kezdjek bele az ellenérvelésbe, mert az tényleg sehova sem vezetne.
- Hé, állj le, várj! - figyelmem eltereli a kiakadása, ami egyébként nekem is aggodalomra adott okot, csakhogy nincs mit tenni, már túlvagyunk a baleset sérüléssel kapcsolatos részén és itt vagyok, fogjuk rá, épen, egészségesen. Logan azonban mondja, és mondja végeláthatatlanul, szóval nem marad más választásom, mint megint kiss lábujjhegyre állni az orra előtt és befognia a száját. - Csitt! Jól vagyok, nincs semmi komolyabb bajom, ne aggódj! - még egy mosoly is végigszalad az arcomon megerősítésül, tényleg minden oké. - Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy megúsztuk ennyivel, a légzsákot meg... majd megnézetem, miért nem nyílt ki. Most úgyis mindent átnéznek, gondolom. - elengedem, hogy hátrébb lépjek, legyen köztünk egy kis távolság. Kényelmesebb felnézni rá, a fejem egyébként is fájón reagál minden drasztikusabb mozdulatra.
- Apa intézte eddig a javításokat, végülis - eszembe jut egy kézenfekvő ötlet - elkérhetném az övét, amíg helyrepofozzák ezt. - megütögetem finoman az autóm, rémes látványt nyújt szegény. Az, hogy rámegy a fizetésem a minimum, de... Jól vagyunk és ez a lényeg, nem?
Mikor felismertem Logant és megláttam, ő ült a másik autóban az volt az első dolgom, szinte ösztönösen jött, hogy szabadjára engedtem a mágiám és az erőm előhívva ellenőriztem őt. Ha nem így lett volna, valószínűleg megőrülök a félelemtől, egy belső sérülés, egy rejtett ok, annyi minden juthatott volna eszembe, de szerencsére Loganben úgy pulzált az erő, ami aggodalomra nem adott okot. Visszaemeltem a falam, elkezdtem feldolgozni a történteket, ez következett.
- Nem engedem, hogy elvidd az egészet! Az én táblám egyértelműen megálljt jelzett és figyelmen kívül hagytam, a vak is látja, melyikünk hibázott. - Kezemmel is gesztikulálva magyarázok tovább, többször elismételve, mennyire sajnálom, és milyen figyelmetlen voltam. Percekig mondhattam a magamét, a mentő befordulása a végzetes saroknál tudott csak elnémítani, legalábbis az biztosan.
Köszöntem az érkező két tisztnek és az egyikük felé léptem, aki elsőként kérdezte meg, mi történt, valamint hívtuk-e már a rendőrséget. Ezek után a mentőautó nyitott ajtajához vezetett és elkezdte a szokásos vizsgálatokat. A szemem követte az ujját, mire a fájdalom felerősödött a fejemben, s a kép is meg-megbillent. A ragtapaszt nem hagytam, hogy levegye, biztosítottam, remekül elláttam, elvégre értek az ilyesmihez, az egyetemen élő páciensekkel is dolgoztunk, tudom, milyen egy komolyabb sérülés. Azt hiszem, nem teljesen győztem meg, mindenesetre elengedett. Pihenés, erősödő panaszok esetén kórház, egyébként csak megerősíteni tudta, amit én is mondtam, megmaradok.
Tekintetemmel Logant kerestem, fogalmam sincs, vele mit beszélt a másik tiszt, őt is idehozta-e mellénk, de most határozottan érdekelt, hol van, mi történik vele.

Beleegyezően sóhajtok. Hihetetlen milyen makacs tud lenni, nem engedi, hogy segítsek, pedig mennyivel egyszerűbb lenne nekem külső szemlélőként, mint neki a telefon előlapi kameráján bohóckodni, de ismerem annyira, hogy tudjam, nem érdemes vitába szállni. Ha egyszer valamit a fejébe vesz akkor az úgy lesz és kész.

Lenyelek minden keserűséget ami pár pillanatra az agyamba tolul, majd hagyom, hogy megvizsgálja az orromat. Picit grimaszolok és felszisszenek mikor megmozgatja, de aztán megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mikor mondja, hogy szerinte nincs eltörve.

-Ez jó hír, köszönöm. - megeresztek felé egy mosolyt, majd mivel némileg szédülni kezdek, inkább nekidőlök az autónak. Bólintok a telefont illető felosztásra, átnyújtom neki a mobilját, amiről el is feledkeztem, hogy a sebkezelés óta szorongatom mint valami kabalát, majd tárcsázom az autómentőket.

-15 percen belül jönnek. - közlöm a tényállást Daricával, amikor ő is visszatér a telefonálásból. Szabadkozására legyintek. -Én sem figyeltem. Ugyanúgy körül kellett volna néznem, szóval az én hibám is.- nem okolhatom és nem is okolom kizárólag őt, mondjon bármit, ez az egész ugyanúgy az én saram, de ő folytatja.

-Darica, nyugi, semmi gond, lényeg hogy egyikünknek se esett komolyabb ba…jesszus, nincs légzsákod?!-a mondatom közepén veszem észre, hogy míg az én kormányomból kicsapódó légzsák immár félig leeresztve lengedezik a nyitott ajtón befújó gyenge tavaszi szellőben, addig Darica kocsijánál semmi ilyet nem látok. Hangom nem számonkérő, sokkal inkább ijedt.

-Ki is repülhettél volna! Te jó ég, sokkal komolyabban is megsérülhettél volna! El sem tudom képzelni mit csináltam volna ha…-Azt hiszem, most kissé én ültem fel a pánikvonatra. A fájdalommal mit sem törődve kezdek fel-alá járkálni, fejemben rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek pörögnek másodpercek törtrésze alatt. Be se tudtam hangosan fejezni a mondatot, mi lett volna, ha nem tud kiszállni a kocsiból, eszméletlen vagy még rosszabb állapotban találok rá? Inkább bele se gondolok, próbálom magam kirángatni ebből a gondolatmenetből, egy igen hülye témával, mint az autók biztosítása.

-A javítás idejére szoktak adni kölcsön autót általában. Viszont ha jól tudom, a biztosító többet fizet a nem vétkes félnek. Figyelj, elviszem én a balhét, elvégre igenis ludas vagyok.- nem azért mondom mindezt, hogy lenyűgözzem vagy én legyek itt a nap hőse. De engem rohadtul nem érdekel a pénz része, vagy az, hogy az én  biztosítóm mit fizet, mit nem. A szívem az előbbi miatt miatt még mindig hevesen ver, és ahogy lenézek a kezeimre, azok is remegnek az idegtől. Összefűzném mellkasom előtt, de az olyan szintű feszítő érzést okoz a vállamban, hogy inkább ökölbe szorítom kinyújtott állapotban, úgy próbálva visszafogni.

 

- Meg tudom csinálni! - ismétlem határozottan és felé nyújtom a telefonom. Kell néhány instrukció, hogyan tartsa, mert össze-vissza billegteti, de a végén csak lesz egy kötés a fejemen, ami eltakarja a kis karcolást. Be fog gyógyulni, volt már rosszabb is, ennek nyoma sem marad.
- Ne kezd ezt! - szólok rá, mert megint ugyanazt csinálja. "Kezd hozzászokni.", meg "Nem változott..." és a többi, amiket gyakran mondogat, legalábbis azóta, hogy mi... megint ebben a városban vagyunk mindketten.
Figyelmem fontosabb dologra irányítom, megnézem az orrát, mekkora sérülést okoztam neki, s ha már ott vagyok, az arca többi részére is vetek egy pillantást. Ugyanaz, minden vonása ugyanaz, kicsit sem változott. Szívesen néztem volna akár még órákig is őt, ha a fejem a helyén akarna maradni felrobbanás helyett és egy nyilallás észhez nem térít annyira, hogy elengedjem és hátrébb lépjek.
- Tiéd az autómentő, enyém a mentő - elosztom a munkát, és kezem nyújtom a telefonomért, ami, ha csak nem adta vissza eddig, még mindig nála van. Amint megkapom, már tárcsázom is a központi számot, ezalatt arrébb sétálok, el egy kicsit az autóktól és lefelé nézve a betonra gyorsan összefoglalom a vonal túlvégén lévő diszpécsernek, mi történt. Vannak sérültek, de egyikünk állapota sem életveszélyes, ez jó, nagyon jó. Sokkal rosszabbul is járhattunk volna. Az én légzsák nélküli manőverem például könnyen okozhatott volna koponyatöréssel járó maradandó károsodást is. Rossz belegondolni, mi minden történt egy-két másodperc alatt.
Megszakítva a hívást visszasétálok Loganhez. Farzsebembe csúsztatom a telefonom.
- Nem adtam meg az elsőbbséget, én néztem el a táblát, ez az én hibám és annyira sajnálom. Két műszakot húztam le, csak haza akartam érni végre. - Lenézek a kávé áztatta ruházatomra és összecsippentve felsőm anyagát eltartom kicsit magamtól, aztán elengedem. - És még a kávém is pocsékba ment. Ezért kár volt kivárni azt a sort. - Eddig eszembe sem jutott jobban felmérni a kárt, hát most megteszem. - Konkrétan átlöktelek a másik sávba, istenem, hogy lehet ennyire figyelmetlen! - A lámpám eltört, a kocsi eleje megnyomódott, a rendszámtáblát csak a Jóisten tartotta egyetlen cérnaszálon a helyén. Ez egy fél vagyon lesz. A másik kocsinak az oldala ment gallyra, az ajtaja megnyomódott,, meg még számtalan hibát vettem észre, amiért korholhattam magam. - Van rajta biztosítás, de ez rajtam most nem segít. Mihez kezdek kocsi nélkül? - Hogy fogok bejárni dolgozni? Miből fizetem ki? Megőrülök!