Pontosan tudom, hogy hogyan kell megőriznem hidegvéremet, akkor is, ha ez a szánalmas kis pondró – legyen bármekkora úr is a pokolban -, mindent megtett annak érdekében, hogy kihozzon a sodromból. Olyan volt, akár a bolha, amely a macska bajszán ugrál, mintha csak arra várna, hogy a ragadozó megpróbálja leseperni, és aztán jól megcsípje. Morgerath tökéletes bolha volt, még ha én nem is voltam tipikus macska…
A törzsem mellett hüvelykujjammal megkocogtattam a családi pecsétgyűrűmet, amely nemcsak az univerzumban elfoglalt helyemnek volt tökéletes szimbóluma, de néhány ügyes bűbájnak hála démoni befolyásoltság ellen is védett. Csak ez az apró mozzanat volt árulója frusztráltságomnak, arcom tökéletesen megőrizte az érzéketlen maszkot.
- Azt hiszem, ez nem olyasmi, amiben Ethan dönthet – közöltem szárazon, miután lezajlott a gyermeteg jelenet a megszálló és a megszállott között. Nem szokatlan, ha egy démon megtartja a gazdatest lelkét, hogy növelje a szórakozását, de úgy véltem Morgerath már-már túlzásba esik ezzel.
- Újabban érdekel az etológia? – kérdeztem, hűvösen pillantva a pokolfajzat szemébe. Egyértelmű volt, hogy az unokatestvérem alatt Norát érti, de a lány mindig is meg tudta védeni magát, így nem aggódtam különösebben azon, hogy a szobrászálcát viselő förtelem ismeri a szokásait. Valószínűleg fenyegetésnek szánta, de most, hogy Nora visszatért a tanulmányaihoz, nem jelenthetett rá veszélyt. Ha pedig olyan ostoba, hogy Nora helyett Ariát fenyegeti, megérdemli a sorsát. A húgom bizonyára nem fog kesztyűskézzel bánni vele.
Ellenben, amikor szóba került…
- Miss Dubois-t hagyd ki a kisded játékaidból, különben akár Mephistophelés első tisztje vagy, akár nem, de teszek róla, hogy a Pokol olyan mély bugyraiba kerülj, ahonnan nem lesz egyszerű visszatérned – hangom olyan jeges volt, akár a legádázabb téli fuvallatt. Amióta volt az a kellemetlen incidens a bukott házába belógó démonnal – amit egy másik boszorkánynak kellett orvosolnia -, igyekeztem a lehető legnagyobb távolságot tartani a szőkeségtől. Sokkal inkább a magam, mintsem az ő érdekében; kétlem, hogy halhatatlan életében túl nagy pálfordulást jelentett volna, hogy hirtelen nem volt kivel elköltenie a vacsoráját valamelyik exkluzív étteremben.
Mégis. Barátsága nem is olyan rég még sokat jelentett nekem, nem tűrhettem el, hogy mások fenyegessék.
- Miss Dubois érinthetetlen, keress másik játékszert – egy lendülettel kicsaptam az ajtót, és egy hosszú lépéssel már kint is voltam. – Tedd amit mondtam, különben nem csak az én haragom lesz az egyetlen, amivel meg kell birkóznod – Köszönés nélkül hagytam faképnél, meghagyva számára a lehetőséget arra, hogy mérlegelje az elhangzottakat.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
- Úgy tűnik örömét leli benne, hogy ilyen alakokkal üzleteljen - kacsintott a démon a fortyogó boszorkányra és mellette ugrálva követte a férfi által kiszemelt székhez. Vele ellentétben neki aligha akadt problémája a férfivel: dörzsöltnek hitte magát és volt is az illúzió megtartásához elég hatalma. Morgenath kedvelte a hozzá hasonló feltörekvő figurákat, kikből annyi hatalomra jutó és hullócsillag módjára elporzó példányt láthatott földi tartózkodása során. Tudta, hogy Alexander Lackwood egy haja szálát sem görbítheti meg csendestársa árnyékában, így viszont szabad utat kapott bosszantására. Az igazat megvallva talán még azt is valótlan lenne állítani, hogy Morgenath bosszantani kívánta Alexandert. Messzemenően érdekelte az intelligens és sütnivalóval rendelkező férfi gondolatai és szándékai, ám az eddigiek során nem jutott közelebb az elméjébe való betekintéshez.
- Még ma este?! - szörnyülködött egyik kezét szája elé kapva és megérintette a kőportól fehér ajkait, majd lelombozva megingatta fejét - Na, ne beszélj!
Számára tengernyi idő állt rendelkezésre a rendbontásra. Akár itt, akár a Pokolban. Ezt a felesleges sietséget sosem díjazta a halandók részéről.
- A ma estét sajnos Ethannek ígértem - csettintett párat nyelvével - Van kedved meglátogatni Mephistophelést, Ethan?
Ethan elméje jól hallhatóan zúgolódott, mire Morgenath megértően elmosolyodott.
- Hogy mondtad, drága barátom?
Nem szeretném, suttogta Ethan megsemmisülten.
- Azt mondta nem szeretné - hangosította ki az óhajt és ahogy megpróbálta felnyitni a sárga disszié fedelét felszisszenve húzta vissza varázslattól megégett ujjait - Hihetetlen ez a bizalmatlanság ami a posztmodern embert jellemzi - panaszolta szomorúan Alexanderre nézve. Mivel társa máris kifelé igyekezett Morgenath-nak meg kellett szaporáznia mezitlábas lépteit, hogy beérje őt.
- Ősszel elvándorolnak Rose Harbor-ból a madarak, Alexander - sóhajtotta - Lehet, hogy a természetjárás annyira nem az erősséget, mint drága unokatestvérednek. Sirályból meg van elég a Pokolban is.
Épp az ajtóban érte utol és a szemébe nézve végre komoly szavakat intézett hozzá.
- Megteszem azt a szívességet, hogy elviszem neki. Különben mostanában egész elégedett veled - bólogatott szaporán, hogy nyomatékosítsa a dicséretnek szánt szavakat - De szegény Ethan nem lesz oda a kirándulásért. Szerintem felderíthetnéd azzal, hogy új dekorációs elemmel dobod fel a házatokat - mutatott a kész és félkész állapotban lévő stukkók és szobrok sokaságára - Múltkor kedves barátosnéd is vásárolt Ethan-től egy felújított darabot. Persze akkor Ethan még nem volt olyan megszállott, mint most. Mephistopheles is különösnek találta, hogy a démonokkal ilyen közeli viszonyt ápoló pártfogoltja éppen egy szentvíztől kenetteljes angyalka műremekei iránt lelkesedik. De... nem tartalak fel - kitárta előtte az ajtót és hagyta, hogy Alexander kisétáljon - A számom tudod - csicseregte.
Fennhéjázó seggfej, ritkán vannak ilyen pikírt gondolataim, de most abban a pillanatban megszületett az elmémben a szidalom, ahogy megpillantottam az ajtóban állót. Nem szándékoztam sokáig maradni, hiszen nemcsak hogy nem kedveltem a démont, de egyenesen sértett, hogy egy alávetettel kell kommunikálnom ahelyett, hogy egyenesen a herceg fogadna.
- Felettébb pofátlan vagy ahhoz képest, hogy Mephisto nem tart többre, mint egy engedelmes pincsikutyát – vetettem oda, miközben felmértem a terepet, egy tenyérni helyett keresve, amihez úgy érhetek hozzá, hogy nem kell közben összepiszkítanom magam. Volt egy szék, éppen a bazári majomként viselkedő démon mögött, így azt céloztam meg.
- Ezeket az iratokat el kell vinned a gazdádnak, még ma este – mondtam, letéve a drága aktatáskámat és felkattintottam a tetejét, és kivettem belőle egy sárga dossziét, amit Sydney gondosan összekészített. Az iratok másolatát már e-mailben elküldtük Anders Mortonnak, de a démoni lakója régivágású fickó volt, jobban szerette a kézzelfogható dolgokat. Kinyújtottam a dossziét a ördögfajzat felé, és kissé meglengetve megvártam míg elveszi. Mágia védte, szóval személyesen csak Mephsito tudott beletekinteni.
- A csicsergés nem az én műfajom, Morgerath – vontam fel a szemöldököm, összekattintva a táskámat. – Ha madarak társaságára vágysz, menj inkább a parkba – alantas játszma zajlott köztünk, pedig akár szövetségesek is lehettünk volna, ha az élet úgy hozza. Bár Mephisto egyik magasrangú tisztje volt, mégsem viselkedett úgy, hogy tiszteletet vívjon ki magának. Megbújt egy szobrász álarca mögött, és naphosszat pucér szobrok domborulatait bámulja.
- Nem kell fáradnod, egyedül is kitalálok – vettem magamhoz újfent a táskámat, és már indultam is az ajtó felé. Mint mondtam, nem terveztem, hogy sokáig időzöm a démonfészekben.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Letöröltem az izzadt homlokomra tapadt port, mellyel csupán rontottam a helyzeten és mélyet sóhajtottam. Olyan szép tőled, hogy felajánlottad a kápolna angyalainak restaurálását. Igazán jobbat nem is választhattak volna. Még úgy sem, hogy te vagy az egyetlen szobrász az egész városban a homokozó kisembereket leszámítva. A templom meg alig él meg a vasárnapi felajánlásokból.
- Nem úgy volt, hogy ma békén hagysz? - kérdeztem hangosan, de végtelen türelemmel ahogy felegyenesedtem és tekintetem a világos műteremre révedt, mintha megláthatnám Morgenath-ot előlépni valamelyik kiállított műalkotás mögül.
Azt nem tudhattam, hogy látogatót kapunk.
- Mi? - motyogtam grimaszolva, majd meghallottam a vastag ajtón koppanó kezet és a két koppanás között elöntött az érzés, mintha egy hosszú porszívócsővel kiszipolyoztak volna saját testemből. Megadóan távoztam az üvegfal mögé, mint mindig, mióta tudtam, hogy nincs választásom, a világ pedig tejfehér masszává olvadt szemeim előtt...
Morgenath
Kinyújtóztatta végtagjait, ledörzsölte tenyeréről a farigcsálástól megült port, majd mosolyt öltve atletikus léptekkel indult meg a bejárati ajtó felé.
- No, csak ne olyan türelmetlenül - jegyezte meg vidáman ahogy a kilincshez szökkent. Ahogy közelebb ért már sejtette is, hogy ki topog türelmetlenül a fal túloldalán, így vigyorrá szélesedő ajkakkal feltépte az őket elválasztó gátat.
- Alexander! - rikkantotta és szélesre tárta az ajtót, lezserül nekitámaszkodott és széles mozdulattal csípőre tette kezét és ahogy a boszorkány hezitálás nélkül benyomult mellette a műterembe jókedvű arckifejezéssel kísérte alakját, majd bevágta mögötte az ajtót úgy, hogy az csak porzott - No, nem kell szégyenlősködni - utalt az azonnali behatolásra, majd néhány légies lépéssel oldalán termett és végül elé kerülve, hátrafelé sétálva tárta szét újra karjait és köszöntötte Ethan birodalmában.
- Üdv újra nálunk! Tudom, tudom... - legyintett, mintha csak a más okozta kellemetlenségért szabadkozna és tenyereit bocsánatkérő mozdulattal összeillesztette, ajkát lebiggyesztette, aztán újra megjelent a letörölhetetlen és pimasz harminc fogas mosoly az ábrázatán - De pont ezért tudtam, hogy jössz.
Mohamed meg az a fránya hegy, gondolt szemtelenül az elhíresült mondásra és roppant elégedettség töltötte el, hogy kisujját sem kellett mozdítania a boszorkánnyal való társalgáshoz.
- Tudod, Ethan épp a kápolna szobrait restaurálja - ahogy hátrált épp már egy elkészült puttó mellé ért és mondandója nyomatékosítására jókorát húzott az angyal fenekére, hogy az csak csattant - Tehát igen. Édeshármasban, ahogy azt már Rómában is úgy szerettük.
Nekitámaszkodott egy jókora alaknak, mely inkább volt márványtömb, mintsem antropomorf figura, karjait összefonta maga előtt, bő inge, melyet Ethan mindig munka közben viselt, ujjánál lecsúszott alkarja közepéig. Lábát megtámasztotta a tömbön. Nem sokat filozofált azon, hogy kedveli-e Alexander Lackwoodot, kit Mephistopheles választott ki céljai eszközéül. Amit a főnök mond, vont vállat képzeletben teljes közönnyel, hiszen megvoltak a maga saját kis motivációi, melyek fényében hajlandó volt a herceg kénye-kedve szerint ugrálni. Bár az "ugrálni" erős kifejezés volt.
Tulajdonképpen semmi kivetnivalót nem talált Lackwoodban, ennek ellenére végtelen örömét lelte, mikor kiszámíthatatlanságával és eltaposhatatlan boldog energiáival növelhette a férfi ősz hajszálainak számát.
- Csicseregj - biztatta bizalmasan és a szóválasztás inkább a maga szórakoztatására, mintsem gunyorosság céljából vált le ajkairól - Mi újság a világban?
Két határozott koppanás az ajtón. A pecsétgyűrűm kíméletlenül, már-már dühödten ütődött a sima felületnek, miközben láthatatlan csápjaim becsúszantak a résen a lakásba. Az emberi lelket talán nem, de a démoni entitást pontosan éreztem, így tudtam, akit keresek nem jár messze. Bármelyikük is uralja éppen a testet, nem esik majd nehezemre előcsalni azt, akivel beszélni óhajtok.
Régen nem volt szükségem a házalásra, mert volt olyan nevem és becsületem – utóbbi talán mégsem -, hogy az emberek eljöjjenek hozzám, ha hívtam őket. Nem szokásom démonok után rohangálni, de Mephistopheles csicskája többszöri hívásomra sem reagált, így hát kénytelen voltam a magam kezembe venni az ügyet, amely nem tűrt halasztást. Az ura távollétében Morgenath volt a hatalmának korbácsa, s bár nem volt ínyemre, hogy egy szolgával kell üzletet kötnöm, a herceg határozott óhaja szerint vele kellett tárgyalnom.
Az álca, amit a démon választott, kényelmes volt nekem. Sokan tudták rólam, hogy pártolom a művészetet, így talán senkinek sem szúrt szemet, hogy időnként meglátogatom a szobrászt. Annyira szántam szerencsétlent, amiért a sötét lélekkel kell osztoznia a testén, hogy még egy szobrot is vásároltam tőle, kifejezetten a magánlakásomra, ahol a különleges ügyfeleimet fogadtam. Talán nem volt valódi antik darab, de éke lehetett a gyűjteményemnek, amit szégyen nélkül mutathattam meg az arra érdemeseknek.
- Ugye nem zavartam meg semmit? – kérdeztem negédes mosollyal, ha az ajtó végül feltárult. Nem volt bennem félsz, hiszen megvolt a módszerem arra, hogy távoltartsam a pokolfajzatokat a gondolataimtól, és egyébként is Mephisto védelme alatt álltam. Morgenath nem érinthetett. – Hívtalak – jelentettem ki, és meg sem várva az invitálást, benyomakodtam a helyiségbe. – Magunk vagyunk? – tudakoltam, bár képességeimnek hála hamar felmértem a terepet, kiszűrve minden lehetséges veszélyforrást. Elegáns öltönyt viseltem, fényesre nyalt cipővel, egyértelmű jeleként, hogy munkából jövök. Az egyik kezemben drága, bőrből készült aktatáskát fogtam, amit nem voltam hajlandó addig kinyitni, amíg megerősítést nem kaptam.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Kezdőlap
