Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Pént. 6 Okt. 2023 - 15:58
A kikötőmester
Belemélyesztettem szemem a sötétségbe mi elnyelte a fickó alakját és morogva vettem tudomásul, hogy messze jár már. A levegő az alakváltók jellegzetes szagától volt terhes, mit még a csikorgó téli szél sem tudott eltüntetni. Gondterhelt ábrázattal vizslattam Jetet sérülések és egyéb aggasztó jelek után kutatva. Védekezően felemeltem a kezemet jelezve, hogy nem szándékoztam betörni a személyes szférájába azzal az óvó érintéssel mellyel vállát ragadtam meg, majd hagytam, hogy elhátráljon, ezzel is elfogadva, hogy nincs ínyére felbukkanásom. Hangjából kiéreztem a nem nekem tartogatott indulatot, s habár kérdése ostobán hangzott a körülményeket tekintve, mégis a legnagyobb türelemmel igyekeztem válaszolni.
- Nem csak a régi életem után ácsingózom itt a kikötőben - válaszoltam tiszteletet parancsoló hűvösséggel, mely inkább az éles megjegyzések és keresetlen ellenszenv csillapítására szolgált jelezve, hogy ha már közös ellenségre leltünk, nincs helye a marakodásnak ezen az oldalon.
Igyekeztem nem keresni a bajt az ideérkezésemet követően, de az eltelt hónapok fényében beláttam, hogy jobb szembenézni vele ha már magától rám talált. A kikötő területén kötött csempészalkuk és simlis ügyek nem kerülték el a figyelmemet, de a vezetőség felől kemény ellenállásba ütköztek, mikor panaszt tettem a biztonsági intézkedésekre: például, hogy a térmegfigyelő kamerák rejtélyes módon kikapcsolásra kerültek bizonyos időpontokban és hogy rajtam és néhány megbízható emberemen kívül soha senki nem látott semmit. Sóhajtottam és bakancsom alatt megcsikordult a nedves aszfalt.
- Annyit tudok, hogy nem rose harbori bandáról van szó, de itt túl tudnak adni a húson, amit aztán Kanadába szállítanak néhány ősi eszkimó közösség számára. A bálna és belugahús fogyasztása még mindig szent hagyománynak számít a köreikben - magyaráztam türelmesen és kezemet dzsekim zsebében melengettem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Zielinski fázik, de feleslegesnek találtam felajánlani kabátomat a számára. Csak megsértődött volna rajta.
- Épp ezért olyan nehéz a nyomukra akadni - toldottam meg a vallomást - Ha akarod... megkérdezhetek valakit aki kéz alatt vesz halárut a Szirénben - tétova felajánlás volt, mert pontosan tudtam, hogy a fickó bizalmas kapcsolatunkra alapozva talán még meg is osztana valamilyen titkot a bálnavadászok működéséről. Én pedig igyekeztem... jó lenni. Láthatatlan maradni. Így elhessegettem az igazságtalanság nyomasztó felhőit fejem fölül. Volt elég probléma, mely okot adott a portámon való sepregetéshez.
- Jelentkezem, ha van valami - tettem én is egy lépést hajóm irányába, hiszen Jet nem igényelte a kísérgetést azok után, hogy elűztem a betolakodót a helyszínről. Az arcára volt írva, hogy legszívesebben lerázna.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
A hiúz atletikus és robbanékony tulajdonságai hamar magam mögött hagyatták a konténerek bűzös és mocskos labirintusát, s végül a kikötő fényei is csak pislákoló fényekké zsugorodtak a hajnali város feketeségében. Szaporán vettem a levegőt, de amint lassítottam, s végül sétává finomítottam lábam ütemét már mellkasom is lassabban emelkedett fel és alá. Végül elkaptam kezemmel egy narancsfénnyel fröcskölő utcai lámpa oszlopát, s megtámaszkodtam rajta. Lábam remegett a fáradtságtól. Valamikor 24 órával ezelőtt kezdtem neki ennek az átokülte munkának, s horizont pedig már derengett kelet irányában.
Felegyenesedtem és a kabátom mélyébe vágtam a stukkert, majd begomboltam kabátomat és karjaimat magam előtt összefonva sétáltam otthonom irányába. Pilláim a kimerültségtől félig betakarták szememet.
Sosem hívtam fel Marcót, nem kértem erősítést és minden szavam üres fenyegetés volt. Az alakváltó alakja úgy perzselte rövidtávú memóriám szövetfalait, mint tűzből alkotott főnixmadár. Ebben a nőben van kurázsi, gondoltam magamban és nem fáradtam azzal, hogy a hátam mögé tekintve ellenőrizzem, nem követ-e. Biztosan nem utoljára találkoztunk, állapítottam meg tényszerűen a következő sarkon befordulva és lelki szemeim előtt megjelent az ágyam és a közepén elterülő Frank képe. Remélem elkapja azokat a bálnavadászokat, fordultam az óceán felé mely felett világosszürkévé változott az éjszaka. Rose Harborban nincs se nyugodt nappal, se nyugodt éj.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
- Talán félsz? - Hülye lenne hozzá, vagy inkább ezért, elvégre egyetlen mozdulattal le tudna teríteni, míg én a saját célpontommal lassabb haláltusát adhatnék neki, talán túl is élné. Esküszöm, az őszinte meglepettség, ami átsuhant az arcán, nekem is új volt. Konkrétan szerintem nincs ember a Földön, aki ne lepődne meg termetem láttán, ha hozzáfűzöm, kik közé tartozom. Az elején idegesítő volt, most már simáncsak le**arom. - Számít? De ha nem teszed el a fegyvert, tök mindegy, ki vagyok, a végén ugyanoda lyukadsz ki. - Szeretem magam abba a hitbe ringatni, enyém a világ és bármit megtehetek, amit csak akarok. Fejben már felpörgetve le is játszottam, ahogy felülkerekedek rajta és tarkójára mérek egy tisztességes ütést a markolattal, majd miután kifeküdt simán csempészre hívom a rendőröket, mindez azonban annyira elérhetetlenül könnyű lett volna. Úgysem lehetne igaz. Hagytam, hadd szövegeljen, szerettem volna elengedni a fülem mellett, közben mégis figyelemmel kísérni mindent és a kettősség felett útóbbi győzött. Összerezzentem a váratlan hangra és akaratlanul léptem egy moggondolatlan lépést hátrébb. Az alak kihasználta a helyzetet és nemes egyszerűséggel beleolvadt a sötétbe. Morogva villant a tekintetem egyikükről a másikra, mégis melyiküket vegyem semmibe, és mekkora esélyem lehet arra, a férfi pont ezt használja ki. Ennyire ő sem lehet hülye. Nem akartam, de el kellett engednem a dolgot, és épp időben csúsztattam vissza a fegyverem az övre akasztott tokjába, mikor Finch Colby teljes valójában megállt előttem. Hogy került ide? - Semmi bajom, és legnagyobb bánatomra neki se - még egy pillantást vetek a fickó utolsó helyére, ahol még láttam, aztán figyelmem az érkezőre fordítom. - Te hogy kerülsz ide? - finoman lerázom magamról a kezét és hátrébb lépek, ne törjön ki a nyakam teljesen attól, hogy az arcát szeretném látni. Továbbra is vannak fenntartásaim vele szemben. Sokszor kell összedolgoznunk, ettől még ugyanolyan nem jó értelemben vett furcsának találom. Nem adott különösebb okot, egyszerű... megérzés, nevezzük így. Most is akaratlanul méregetem, kérdésére megrántom a vállam. - Valamelyikünk rosszkor volt rossz helyen - felelem végül tömören összefoglalva a történteket. Az eddig teljesen aktív fókuszom kezdi átjárni a fáradtság, na, meg a hideget is megérzem már, hiába a bakancs talpam alatt kőkeményen ott a jéghideg beton, a kabátom se épp arra lett kitalálva, itt ácsorogjak ki tudja, meddig a szabadég alatt. - A csempészet virágzik errefelé, de gondolom, továbbra sem tudsz semmit az illegális vadászatokról. Nekem meg infó kell, szóval... - ismét megvonom a vállam kissé széttárt karokkal. Nem terveztem belé állni, adtam a szokásos stílusom, ha rosszul érintette, az az ő problémája. Én is nehezményezem, hogy ez az egész tovább húzódik, mint kellene és egyáltalán nem tartom ebben segítőkésznek. Ezt a szemébe is mondanám, ha rákérdezne, de valószínűleg nem fog, tudja a fene. - Ha nincs valamelyik zsebedben egy bögre forró tea, akkor én most mennék, ha nem bánod. - Arrafelé bökök, amerről jöttem és a kocsit sejtem, de a szaglásom úgyis visszavezetne, ha a tájékozódási képességem csődöt mondana a kimerültségtől. Talán nem is tea kellene, hanem valami erősebb...
- Mi a jó büdös franc volt ez, ha? - kérdeztem mennydörögve ahogy futva Patricia Zielinski mellé értem. Tekintetem azt a sarkot pásztázta ahol a nyurga, fürge fickó vált kámforrá, majd a lány vállát megérintve végigmértem, hogy nem látom-e sérülés nyomait rajta.
Úgy forgott a szél, hogy a két alakváltó illatát egyenesen a Whānau szellőzőjébe csavarta, s álmomból felébredve követtem a diktáló ösztön parancsát, hogy ellenőrizzem a rakpartot.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódó komorsággal a partiőrtől - Mégis mi folyik itt?
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
Nem fog lelőni, ez volt az első gondolatom amikor túltettem magam a megrökönyödésen, hogy az alakváltónál fegyver van, s farkasszemet néztem annak csövével.
- Ezüsttöltény? - kérdeztem olyan nyugodt és őszinte hangon mely jelezte, hogy fel sem merül bennem, hogy ebben a kiélezett helyzetben mást várhatnék el mint a teljes őszinteséget. Hivatalos személy, ütötte meg a fülemet a két szó, mire értetlen képet vágva mértem végig a törékenynek tűnő lányt és igyekeztem vonásait hozzáegyeztetni a Rose Harborban számon tartott hatóságiak ábrázatával... sikertelenül. Marco ezért megöl... csak meg ne tudja... préseltem össze ajkaimat. Amerikában voltunk. Már az, hogy fegyvert rántottam elég indok volt arra, hogy lepuffantson. Még csak számot sem kellett volna adnia róla.
- Nem a rendőrségnél vagy - közöltem tényszerűen és még mindig a magamra erőltetett vasszigorral és hidegvérrel - Partiőrség? - kérdésem inkább felismerés, mintsem valódi megerősítést kereső szó volt. Ez megmagyarázná, hogy miért nem találkoztunk még.
Megfeszített karizmokkal tartottam magam elé a fegyvert, hasam szaporán emelkedett fel és le ahogy a másik pisztoly fenyegetően fordult felé. Van-e a partiőrségnek ezüsttölténye? morfondíroztam kihasználva minden pillanatot a taktikázásra.
- Igazi kis túlélő vagy, nem igaz? - mosolyodtam el - Sokkal szívesebben beszélgetnék vele egy teljesen más szituációban, hiszen még érdekes is vagy, legalább annyira amennyi harciasság szorult beléd.
Lepergett vádaskodása, sértegetése, fenyegetése, ahogy a szitáló és undok köd csurgott le ruhánkról. A szél beletépett a hajamba. Nem tehetek mást...
- Mégis mi a jó kénköves pokol folyik a kikötőmben?! - a sötétből, szél alól érkező mennydörgésre összerezzentem, majd leeresztettem a fegyveremet és arcomat takarva visszafordultam az alakváltóhoz.
- A Győztes Cápa. Csak ennyit mondhatok - súgtam olyan halkan, hogy a kikötőmester vérfarkas-fülei ne hallhassák a szavakat, majd dinamikusan beszökkentem a legközelebbi konténer mögé és minden izomrostomat megfeszítve futásnak eredtem
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
A pasas olyan gyorsan váltott negédes modorból agresszívbe, hiába figyeltem rá, meglepetésként ért. Mi a **sz? Hátrébb léptem egyet, növelni akartam kettőnk közt a távolságot, mert fogalmam sem volt, mit akar csinálni. Igyekszem észrevétlenül a derekam felé húzni a kezem, el akarom érni a fegyverem, mert azzal sokkal többre megyek, mint a puszta ökölharccal. Nem vagyok bolond, tisztában vagyok vele, minden edzettség ellene le tudna gyűrni, az egyetlen esélyem a gyorsaságom. - Fogd be - sziszegem összezárt fogaim közt. Sok mindent lenyelek, de a családomért ölök és nem hagyom, hogy a szájára vegye. Ez gyengeség, tudom, de akkor is bekapcsol a védelmi ösztönöm. Meglátom a fegyvert az orrom előtt, épp, mikor nekem is sikerül valahogy a sajátomat kezembe venni és a magasságkülönbség miatt is talán, de a hasára célzom vele. - Hivatalos személyre fogod a fegyvert, tudom, ez kicsit sem érdekel - Mit számít, ki vagyok, ha le akar lőni, megteszi, habár... szerintem nem tenné meg. Átkozottul jól játssza egyszer a bolondot, aztán a keménykedőt és most meg szinte könyörög a szemeivel, hogy húzzam el a csíkot. Megfontolandó, a makacsságom is kezdett jobb belátásra térni, igaz, tarotta magát, ezért is álltam továbbra is ott a helyemen. - Ha akartok, bárhol megtaláltok, nem? Az a baj, hogy saját magadnak mondasz ellent, össze-vissza magyarázol, és a végén még te keménykedsz, hogy mindenki jobban jár, ha kimarad belőle. - Megint cseverészünk, csakhogy már mindkettőnknek a töke ki van vele. - Vedd el a képemből, vagy nem lesz idejük utánam szaglászni, mert téged kell helyrepofozni. - Egyenesen a szemébe nézek, értse, komolyan gondolom, nem csinálom össze magam egy fegyver látványától, és igenis szívesen verném orrba, ha lehetőségem nyílna rá. És nem is habozom megtenni, ha kell, reflexből veszem fel a védekező állást, és rúgok vissza, ha szükséges, nem hagyom, hogy rám ijesszen. Közben azért van az a részem, aki azon agyal, milyen messze van a kocsi, mennyi idő kell hozzá, hogy elérjem és merjek-e akár távolságot alkotva közöttünk bármikor is hátat fordítani neki.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
Csak ennyit mondtam a készülékbe, majd leeresztettem és zsebre vágtam. Arcomon sötét felhők gyülekeztek és a korábbi barátságos közvetlenségtől megválva figyelmeztetésül csak ennyit mondtam az alakváltónak:
- Kábé tíz perced van kereket oldani - közöltem a fejemet csóválva - A szagod így is itt marad és ha újra megérzik már tudni fogják, hogy valaki errefelé kutat.
Csak menj haza, üzentem átható tekintettel és magamat kihúzva rendíthetetlenül álltam a konténerek között. Ne kényszeríts rá, sugározta minden porcikám és reméltem, hogy a lány a könnyebb és biztonságosabb utat választja.
- Ne kérj rá, hogy olyanná váljak amilyen nem vagyok - meghallhatta a hangomból a könyörgés feszültségét, s egyszeriben alig ismertem magamra. A hideg fenyegetés úgy illett hozzám mint villa a sűrű, finom leveshez. Egy lépést tettem felé, így már közvetlenül szemtől szemben álltunk.
- Látom rajtad, hogy nem fogsz leállni - közöltem rideg tárgyilagossággal, mely ugyanúgy a színészi játék része volt mint az a bohózat mely jelenségemhez hozzátartozott, ennek megvalósítása és elviselése azonban olyan belső fájdalmat okozott mintha a lábamra túl kicsi cipőt igyekeztem volna felszuszakolni.
- Ha elmondom akkor addig mész ameddig a hulládat a nyílt vízbe nem hajítják. Én leszek a felelős érte, mert kettőnk közül én vagyok tisztában az ügy súlyával. Igen, szerintem is igazságtalan amit a banda művel és magam vetnék véget neki, ha nem sodornám vele bajba a családomat. Neked senki sincs otthon aki hazavár és szomorú lenne ha helyetted egy halálhírt hozó rendőr állna a küszöbön? - mintha a dörgő monológ hatására éveket öregedtem volna, majd hirtelen mozdulattal kitéptem a kabátom alatt nyugvó ezüsttöltényes fegyvert és egy lépést téve hátra egyenesen az alakváltó törékeny és gyönyörű arcába toltam annak csövét - Menj és felejts el. Felejtsd el, hogy itt jártál, amit itt láttál. Légy boldog. Annyi öröm van az életben. Legyen fontosabb az aki téged szeret. Legyen fontosabb annál mint amit az áldozatod jelentene.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Ez az alak semmire sem jó. Azon kívül, hogy feleslegesen jár a szája, egy fél lépésnyit sem jutottam előrébb, és ebbe egyszerűen nem tudtam belenyugodni. Annyira akartam valamit, bármit, ami előre mozdít. Ez hajtott és éltetett egész este, éjjel, idáig, erre most állok és beszélgetek valamiről, ami már azt se tudom, micsoda. Fáradtságot éreztem a tagjaimban, hiába tartottam magam, a csalódottság kezdett eluralkodni mindenemen. El**esztem egy egész éjszakát a semmiért. - Mire készülsz? - éberségem visszatért, a hangja, az arca megváltozott, aztán előkerült a telefonja és ez tehette fel arra a bizonyos i-re a pontot nálam, mert már egészen közel merészkedtem hozzá, távolabb, de mégis közel. Hallani akartam, mit beszél, tehát ki kellett nyitnom a fülem, azt, ami képessé tett hallásom erejét megtöbbszörözni. Kissé oldalra is biccentettem a fejem, hátha ez is segít valamennyit. Bármiről is legyen szó, tudnom kell. Talán a dumájával elterelte a figyelmem, az egész játék erre ment ki és most erősítést hív? A fickókat vissza a furgonnal? Basszus, ha kattog az agyam és büdös szót nem fogok hallani! Izzadó tenyerem alig mozdulva beletöröltem a nadrágomba, le sem vettem a férfiról a szemem, nehogy lemaradjak valamiről. A felhúzott íj hozzám képest kinyúlt gumi volt egy bottal. Gondolom, mivel tudta, hogy hallgatózom, nem nagy hangerővel fogja világgá kürtölni, bármiről is legyen szó. Nehezített körülmények között kellett csillapítanom kíváncsiságom, amit meg sem próbáltam leplezni, ha rám nézett, láthatta, hogy figyelem minden egyes rezdülését, ismét. - Elmondod, vagy ezt is úgy kell kihúznom belőled? - kérdeztem rá hangosan, amint megszakította a hívást. - Rohadt fáradt vagyok, unom az egészet, ne játszunk tovább. Nincs se időm, se kedvem. - **ssza meg, pár óra és mennem kell dolgozni, ez egy **eszettül **ar nap lesz. Ez is azért juthatott eszembe, mert már gondolkodni és fókuszáli sem ment olyan könnyen, az a rohadt köd le akart csapni az agyamra. Egyensúlyom egyik lábamról a másikra helyzetem át. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, az eddig szabadon lógó kezeim zsebembe süllyesszem némi melegségért, eddig fel sem tűnt, mennyire átfagytak. Ebből is elegem volt, mindenből, ha őszinte akarok lenni.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
- De - vágtam rá a választ pikírt kérdésére még mindig végtelen türelemmel és kedvességgel - De vannak itt a rakparton olyan alakok akikhez egyedül én is kevés lennék.
A nyár folyamán alaposan átrendezték az ábrázatomat mikor késve szállítottam le a kért árut. Vicky Fewer pontosan láthatta maradványait mikor megkötöttük egyességünket aváros határain túl. Üzletfeleink távolról sem hasonlítottak finom úriemberekre és velem ellentétben nem tartották volna tiszteletben, hogy a betolakodó nő.
Éreztem ahogy a fáradtság lassan eluralkodott ereimben. Már majdnem egy teljes éjszakát hagytam ki egy szemhunyásni alvás nélkül és a szállítmány távolodásával egyenes arányban csökkent ereimben az az adrenalin mi éltetett és működésben tartotta agytekervényeimet. Ezzel szemben csodáltam az előttem álló alakváltó erejét és fogyhatatlan energiáit. Persze, a nőknek ezekből amúgy is több adatott meg, hogy el tudjanak viselni bennünket, férfiakat, tettem hozzá, majd igyekeztem feltűnés nélkül elnyomni egy ásítást, mely végül nevetésbe torkollt.
- Igen - hagytam rá a kikötőmesterről írt jellemrajzot - És amúgy nem. Egészen használható fickó, de koránt sincsenek olyan nagy ambíciói mint neked, vagy nekem.
Oldalra biccentettem a fejemet amint megindult felém és az álmosságtól lapos pillantásokon keresztül igyekeztem feltérképezni, hogy kivel állok szemben. Immár teljes egészében végigmérhettem a szájkaratéban tatamira lépő ellenfelemet. A hozzám képest jelentősen alacsonyabb, sötét hajú és szemű nő nem lehetett több harmincnál. Talán annyi sem volt. Arca még magán hordozta a gyermekkor halhatatlan kisugárzását.
Viszonylag kevés embernek sikerült elérnie, hogy megakassza a belőlem áradó vidám szófolyamot. Védelmi pajzsom nem bizonyult elég erősnek a harcos amazonnal szemben. Már az első hozzám intézett mondat is teli találat volt, de minden egyes hozzáadott szóval egyre lejjebb horgasztottam fejem, míg végül a fáradtságtól és hidegtől olyan jelentéktelennek nem éreztem magam, mint a jó ég tudja csak utoljára mikor. Nagyon lassan és mélyen sóhajtottam, vállaim fel és lesüllyedtek. A rajtam csattanó ostor fájt kissé.
- Bocsáss meg - válaszoltam csendesen és sehogy sem tudtam visszavarázsolni az arcomra a mosolyt - A legkevésbé sem szerettelek volna a modorommal terhelni. És bocsáss meg ezért is - a fülemhez emeltem a telefonoman - Marco... van egy kis probléma a kikötőben.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
- Úgy gondolod, nem tudom megvédeni magam, amikor kell? - Ez komolyan sértő volt. Persze, nézzen külső alapján gyenge virágszálnak, de ha betörném az orrát megtanulná, nem minden a külső. Mióta cseverészünk, legalább harmadjára érzem, mennyire szeretném megmutatni neki, hogy komolyan gondolom, amit mondok és nem csak úgy lopni jöttem ide az időmet. Vele ellentétben nekem nem megy ilyen könnyen venni a dolgokat, talán, mert gyakorlottabb nálam, mit számít! - Isteni szerencse, hogy egymagadban maradtál, ezzel csak egyetérteni tudok - van némi őszinteség a szavaimban. Elvégre, mekkora erőfölényt jelente, ha többedmagával ácsorogna ott, semmi esélyem nem lett volna. Jobban belegondolva, talán el kellett volna egy társ, de kire is bízhatnék egy ilyen ügyet, aki tudom, sosem dobna fel? A letöbben legyintenek a magánakciókra, mint ez a fickó rám. - A helyi kikötőmester egy félkegyelmű idióta - be kellett volna fognom a szám, de azon úgy buktak ki a szavak, mintha üldöznék őket. A végén túl sok mindent árulok el, többet mint szeretnék, és ezek szépen visszaüthetnek, amire semmi szükség. Bárhogy is csinálja, csavarja a szavakat, ért hozzá. Francba. Ismét néhány lépéssel csökkentema köztünk lévő távolságot, látni akarom az arcát rendesen, mindenféle árnyékoktól és egyebektől tisztán. Találni akarok rajta egy fogást, bármit, amivel kibillenthetem ebből a hatalmas egyensúlyból, amiben érzi magát. Összeszűkűlt szemekkel méregetem, gyanús alak, jogosan vagyok bizalmatlan. Elismert egy abszurd, illegális folyamatot, amiben részt vesz, hülye lennék örömömben körbetáncolni, milyen rendes, hogy szóbaállt velem. - Borzasztó a modorod - megcsóválom a fejem, szemem az égre emelve forgatom. Ha nem regenerálódna ilyen gyorsan, el tudnám képzelni, lennének nyomai, mások mennyire értékelik e tulajdonságát. - Hülyére veszel másokat, előadod a szépen körített szöveged, mert azt hiszed, így sokkal fentebb állsz náluk. - Ismerem az ilyet, de elismerem, ő eddig az, aki a legjobban ért hozzá. - Nem mondod ki, találjam ki, játsszunk "Igaz vagy hamist", vagy mi a francot szeretnél? Ne segíts, rendben, nem érdekel, megtudom máshonnan, amit akarok, de akkor ne dobálj le elém mindenféle burkolt utalásokat, meg mutogass. Ez nem egy ostoba játék. Mondd el, ha tudsz valakit, vagy ne, de ne ködösíts, mert **rvára idegesítő. - Türelem, türelem, ne veszítsd el a fejed. Muszáj rászólnom saját magamra, a lobbanékony természetem annyira szeretett volna utat törni magának. Mit értem volna el vele? Fogalmam sincs, talán semmit, ellenben, ha nem fejezi be, kiderül elég gyorsan.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
- Kérlek - érintettem meg a mellkasomat melyet úgy harapott a metsző éjszaka mint valami éles fogú vadállat - Az öltözködés nem pénz kérdése.
De nem ám. Az egyszerű kézipoggyász és kutyahordozó leszámításával más holmival nem igen érkeztem a kedves kuzinhoz azon a napon. A megszerzett összegek összetekert bankók formájában lapultak biztos rejtekhelyükön várva valami égi jelre, hogy felhasználjam őket. Azonban nem láttam egy óránál tovább.
- Valószínűleg nem - vontam vállat könnyedén és igazat adtam meglátásának - Bár nehéz lett volna elbújnod ilyen szaggal - érintettem meg orromat fuldokolva saját vigyoromban, majd visszasüllyesztettem kezem kabátom zsebébe és kissé komolyabbra fordítottam a szót - Nincs olyan, hogy "ha". Egymásba futottunk és most itt vagy. Nem mindenkinek van olyan sima modora a dokkoknál mint nekem, így veheted ezt igazi isteni ajándéknak is, kedves alakváltó cimbora. Aki elment ezzel a furgonnal összekötötte volna kezed-lábad egy-egy műanyag hevederrel és látogatóba küld a halakhoz.
Éppen ennek fényében a fiatal lány vakmerősége és rátermettsége valóban elismerésre méltó volt. Mindig is többre becsültem, hogy a "gyengébbik" nem nevét meghazudtolva olyan szituációkba is bemerészkedik ahol nagy eséllyel megütheti a bokáját. Nem ismertem az alakváltót, de a lelkem mélyén egy magabiztos hang azt súgta, hogy ez a tűz ami benne lobogott csak is egy jó ügy fáklyája lehetett. Legalábbis valami olyasmié melyben ő maga szentül hitt, s ezt a hitet kérdés nélkül tisztelnem kellett.
- Oh! - csak ennyi hagyta el a számat mely a betűt imitálva elkerekedett és fejemet a sötét ég felé fordítottam, míg végiggördültem talpamon, szórakozottan lábujjhegyre álltam, majd vissza. Hümmögve meredtem magam elé.
- Hallottunk róluk - kezdtem óvatosan, hiszen az információ mint olyan hatalmi értékével teljesen tisztában voltam - De inkább a helyi kikötőmester orra alá törnek borsot. Alakváltóként nagyra becsülöm az állatokat - érintettem meg mellkasomat ott ahol a szívem volt. Szünetet tartottam.
- Nem árulhatom el neked, hogy hogyan csalogathatnád őket magadhoz. Az igazság napfényes és magabiztossággal kirakott sárga köves útját pedig nem tudod egyedül végigjárni. Kétlem, hogy egy ilyen nemes ügyhöz ne akadna szövetségesed. Mondjuk valaki aki úgy egy kilencven magas, kilencvenöt kiló izom, mindig ráncolja a szemöldökét valahogy így - felvettem Finch Colby jellegzetes mimikáját miután leeresztettem a kezemet mely a fickó magasságát jelezte - És ó, még hajói is vannak. Bingó! - csaptam össze nevetve a tenyeremet és szünetet tartottam.
- Minden elismerésem a tiéd, gyönyörű hölgy, de legalább még egy katona kéne a táblára. Ezek az emberek nem ismerik a tréfát.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."