Ennek a fickónak tényleg ilyen nyakatekert a stílusa. Ez a megállapítás egyértelműsödni látszott, kétség sem férhet hozzá, az elméje egy érsze meg van borulva, emellé olyannyira jól bánik a szavakkal, nehéz lenne kiszűrni, mi valós, és mi az, amit mondjuk emögé elrejteni próbál. Túlságosan kezdett a lelkesedésem megzuhanni, a hideg is jobban átjárta minden porcikám és legszívesebben káromkodva zúztam volna bele egy jókora krátert a legközelebbi konténer oldalába. A kezem ugyan ripityára törne, de meggyógyul és addig is kiadom a frusztrációm egy részét. - Pontosan úgy nézel ki, mint egy svindlis, utcai csavargó, aki bármit megtesz egyetlen dollárért - Aha, tényleg, tökre. Azért néz ki úgy, mint akit bármelyik elit étterem simán előre köszöntené a jólöltözöttségével és az udvarias modorával. Aztán megszólalna a köszönésen túl és ha rajtam múlna, pároslábbal rúgnám kifelé az étteremből, mert elmeosztályról szabadultaknak kívül tágasabb. - Miért érdekel téged az én biztonságom? Ha nem csíplek nyakon, fel se tűnt volna, hogy valaki simán végignézte, amit csináltál az előbb azokkal. - Sokkal egyszerűbb lenne elmondani neki az okot, egy kis őszinteség nem a világ vége, az általam kajtatott személyek se tartoznak ismeretlen fogalom alá, plusz, ki tudja, mit látott korábban, míg én nem voltam itt. Van rá esély, megosztaná velem, neki úgysem válik hasznára. Aki ilyenekkel kereskedik, mi köze lenne az illegális vadászathoz? Végülis jó pénz van benne, ha ennyire megélhetés-fókuszú alak... - Pech - vetem oda a fagyott állapotára, akár egy dacos gyerek újabb hulláma. Nem vagyok normális. Szócsatázom egy vadidegen alakkal a kora hajnali órákban egy bizarr, sötét helyen a jeges hőmésérkletű őszvégi szélben. Jó, essünk túl rajta. - Orvvadászokat keresek - bököm ki, mintha komoly nehézséget jelente már a szavak megformálása is. - Úgy tudom, itt cserélnek gazdát az információk és az eszközök és ti... - fejemmel arra bökök, ahol nemrég még a kocsi állt.- tökéletesen beleilletek ebbe a képbe. Az általad felhozott alibi egyenesen baromság ehhez képest. Szóval jobban jársz, ha előkapod a csontvázat a szekrényből, mert kezd komolyan elegem lenni a szobrozásból - Hangom a végére egészen megkeményedik, nincs helye bájcsevelynek, a türelmem elfogyott, akarok valamit, bármit, amivel előrébb mozdíthatom a dolgokat. Akár ezt, akár másikat. Az illegális mindenhogy illegális és figyelemmel kísérendő bármilyen nevetségesnek is hangzik az árú, ami gazdát cserél.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
- A női furfang ősi törvénykönyve szerint nem is kérhetném, hogy beismerd - vágtam rá mosolyogva. Minden fáradtságom és szellemi megdolgozottságom ellenére a lényem egy kalandra és váratlan fordulatokra éhes - jelentős! - része tetszését fejezte ki a bolondos szituáció kapcsán. Eltöprengtem rajta, hogy kaliforniai életem mennyire impulzusokban hiányt szenvedő és unalmas volt, nem is beszélve a jogon eltöltött kínzó hónapokkal, s mosolyomat visszafojthatatlanul pillantottam körbe a rakpart koszos, bűzös, de meglepetéseket tartogató helyszínén.
A finom vonású lányhoz sem az akaratosság, sem ez a díszlet nem illett. Ha tehettem volna kesztyűs kézzel veszem ki a fertőből és helyezem valamilyen sokkal éteribb közegbe, de hajthatatlanságával nem kerültem közelebb ahhoz, hogy mindkettőnket távol tudjam a kikötőtől.
- Az értetlenséget még csak eljátszani is fájó lenne - horkantam fel félig tettetett és félig valós sértettséggel - A költő valódi fegyvere az elméje mely olyan éles mint a frissen fent kasza és nem húzható rá álarcként holmi bugyuta, bamba, barbás álarc.
Ezen a ponton és meg megrökönyödtem saját elvont gondolataimon, de tettem egy lépést az alakváltó felé, s átható tekintettel pásztáztam vonásait hátha legalább onnan válaszokat nyerhetek a millió levegőben lógó kérdésre.
- Miért, miért? - tártam szét karjaimat ls vállaimat felhúztam - Mert valaki megveszi. Mert a látszattal ellentétben - a hangomban az él pontosan arra vonatkozott, hogy szívesebben lettem volna bármilyen egyéb fűtött helyen - nem szeretek fázni és nem vetem meg az ételt sem a tányéromon ha elkerülhetem az éhhalált.
Megélhetési bűnözőnek és fehérgallérosnak egyaránt tartottam magam ebben a különös szerepben melybe akkor cseppentem mikor magam mögött hagytam a nyugatot. Megélhetési, mert valóban lesoványodtam volna ha nem fizet a sok fekete ügy amit vezettem, fehérgalléros, mert anyám úriembernek nevelt és senki más nem szerettem úgy a világon mint őt.
- Áruld el, hogy miben segíthetek, mert addig kell itt szobroznom míg meg nem bizonyosodom róla, hogy itthagyod ezt a helyet és biztonságban vagy. De ha őszinte akarok lenni, akkor még tíz perc és legféltettebb testrészem mellett a lábujjaim is hipotermikus állapotba kerülnek.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Ez egy rossz vicc? Ez egészen biztosan egy **rva rossz vicc. Mi abúbánatos köze van ennek az egésznek a férfiak farkának teljesítményéhez? **arom le, mi bajuk. Ez az egész szitu annyira bizarrá kezdett válni, és egyre kevésbé találtam meg benne mindazt, amiért idáig eljöttem. Akkor sem fért a fejembe az egész. Ch - szemem az égre emelve reagálok a férfiasságára tett megjegyzésére. Mit érdekeljen az engem? A férfi nem adja fel, mellébeszél folyamatosan és végre kezdi elérni, amit alighanem akar, belezavarodom mindenbe. zon győzködöm magam, talán ez egy fedősztori, valami olyan, ami kevsébé gázos, mint... de akkor se áll össze. Minden elképzelésem a "rajtaütést" illetően romba akar dőlni, bármennyire tartom magam, ha kicsit is ért az emberekhez, észreveheti, csúszik ki a kezemből az a bizonyos fonal. Még tartom magam, de már esküszöm, nem értek semmit. Azok, akiken keresztül eljutott hozzám a füles, meg fogják szívni, erre mérget vehetnek. És most mégis mit kezdjek ezzel a balfácánnal? - Ha utánad szaglásznék, honnan veszed, hogy beismerném? - Ócska visszavágás, még én is tisztában vagyok vele, mennyire gázul hangzik. Persze, már kimondtam, innentől nincs visszaszívás, tehát kiállok a szavaim mellett és emelt fővel próbálom komolynak elhitetni, ahelyett, amit a fejemben gondolok. - Nem te vagy az, akit keresek - szinte fájt kiejteni a szavakat. Nyert. Beismertem, hogy **rva nagyot hibáztam. - Vagy rohadt jól játszod az értetlent, amit amúgy simán kinézek belőled. - Nyíltan méregetem, szeretnék csak egy, egyetlen egy valamit találni, amibe belekapszkodhatok és azt mondhatom, szép próbálkozás volt, de nem jött be. - Mi a francnak kereskedsz ilyen hülyeséggel? - Húzni akartam az időt. Amíg azt hiszi, cseverészünk, van időm kitalálni a következő lépés, valamilyen módon ki kell jönnöm a szorult helyzeetből a lehet legjobban. Továbbra is éltetettt a remény, habár már nem is annyira magamért, inkább a "valaminek lennie kell", amivel akár a rendőrségnek segíthetek, akár saját magunknak.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
A finom vonású, ámbár roppant harcias alakváltó lány vonásaira a csodálkozás és hitetlenség ült ki. Fejemet hiúzszerűen oldalra biccentve méregettem, fejemben zakatoltak a gondolatok. A fene vinné el, dolgozzon az a szürkeállomány. Egyszerűen nem jövök rá, hogy mi ez... Éjnek évadja, november vége, röpködő mínuszok és egy kocsinyi potenciálnövelő ami kivételesen csak annyiban illegális, hogy nem vámoltuk el bizonyos alapanyagait... Hogy pont ez az az áru ami miatt ez az ismeretlen teremtés rajtam szeretne ütni... egészen abszurd... Itt valami másnak kell lennie...
Mondandója újbóli elismétlésére csak sóhajtottam és kabátzsebembe nyúltam. Szabad kezemet feltartottam, hogy a gyenge reflektorfényben jól látható legyen, majd elővette egy átlátszó kék műanyag fiolát, melyben jó néhány azonos színű pirula csörgött. Megráztam, hogy hangja jól hallható legyen és ezt is a fénybe tartottam.
- Látod...? - kérdeztem még mindig türelmes hangon - Szerettünk volna ragaszkodni a bugyikék ikonikus és megbízhatóságot sugárzó színéhez. Alakváltóként a szemed biztosan elég jó ahhoz, hogy még az ízléses címkét is elolvasd. Amint láthatod azonban... - hüvelykujjammal megsimítottam a forrasztást és a papírt, mely az adag sértetlenségét igazolta - ...bontatlan. Azaz nem én szedem. Láthatóan - mutattam végig magamon deréktól lefelé, mitől kissé magam is zavarba jöttem, s néhány másodperc után visszatettem a fiolát oda ahonnan elővettem, majd megköszörültem a torkomat.
Ha az ismeretlen kíváncsiskodó pár másodpercig csendben maradt úgy kihasználtam a mozdulatlanságot a további gondolkodásra. Hümmögtem egy sort, s fejemet a másik oldalra biccentettem, majd kissé fázósan toporogtam. A furcsa szituáció már olyannyira belecsavarta magát agytekervényeim zugos hálózatába, hogy megfogadtam, addig nem távozom e bűzös helyről míg rá nem jövök, hogy hol csúszott el a történet.
- Én...? - érintettem meg ugyanazzal a mozdulattal szabadon hagyott mellkasomat ahogy pár perccel korábban tettem - Ha utánam szaglászol már hallanod kellett volna híremet. Nem lep meg ha a nevemet nem tudod, de hogy a szeszélyem meglep...
Végül aprókat bólogatva így szóltam:
- Szerintem te nem engem keresel. Nem rám számítottál itt a dokkoknál és nem azt az árut akarod megkaparintani amit épp most küldtem tovább. Ami tulajdonképpen még érdekesebbnek tüntet fel a szememben és most már tényleg szeretném tudni, hogy kit szeretnél ilyen harciasan levadászni. Előre sajnálom a fickót... - én is tettem egy lépést közelebb a feketébe öltözött barna ciklon felé - Szóval kedves Watson, azt hiszem árnyékra vetődtél. Hogyan segítheték rajtad?
Szemmel tartottuk a környéket és nem volt véletlen, hogy éppen senki sem tartózkodott errefelé amikor nyélbe ütöttük az üzletet. Az, hogy az itt sompolygó rossz arcúak közül az alakváltó éppen kihez szeretett volna eljutni... a lehetőségek tárháza majdhogy nem végtelen volt.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Majdnem olyasvalami hagyta el a szám, ami nemcsak meggondolatlan lett volna, de még le is rombolnám azt a lehetőséget, hogy tisztában legyen vele, érdemes rám odafigyelnie. Meglenne az előnye, ha azt hinné, könnyen megússza az ellenem előadott idióta szövegét és ennyivel leszerelhet, kár, hogy nem ilyen fából faragtak. Visszanyeltem az indulataim, értelmetlen lett volna tovább hergelnem magam, látszólag neki sokkal jobban ment félvállról venni a dolgot. Oké, ez is rohadtul idegesített. Reflexből simítottam végig gondosan hátrafogott hajamon, mintegy feszültség levezetés, amit máskor is alkalmaztam, és soha nem vált hasznossá. - Nincs közöd? - szemöldököm feljebb ugrik a homlokomon, hitetlenkedve bámulok rá. Nem vagyok hülye, tudom, hogy másoknak is tökéletes hely lehet ez az illegális üzleteléshez, viszont annyira biztosnak látszott a füles a rakparton ténykedő orvvadászokról, elég kis esélyét láttam, másba futottam volna bele. Elvégre a rakpart más irányba hagyva kalandozni extra érzékeny érzékszerveim, minden csendes. Itt nemrég egy kocsi állt, elvitt valamit és itthagyta ezt a fickót, aki még csak tagadni sem próbálja, hogy sáros a keze valamiért. - Nem arra vagyok kíváncsi miféle férfias problémáitok vannak, nem érdekel, nekem elhiheted, sokkal inkább... Mi volt a kocsiban? - Kérdezem ismét, már-már magamnak is kezd nevetségessé válni, milyen komolytalanná akar válni az egész helyzet. Hagyom, hogy elbizonytalanítson? Komolyan? **ssza meg!- sikerül gondolati síkon tartani a káromkodást, kifelé rezzenéstelen marad az arcom, muszáj annak lennie. - Te mindig ilyen vagy, vagy szívtál hozzá valamit? - Nevetséges ez az alak. Direkt kikerülöm a kérdései egy részét, helyette felteszem a sajátjaimat. Újabb megfogalmazásban célzom meg a "Ki vagy te?", "Hova vitték a csomagot?" és társai sablonos kérdéseket. Egyértelműen kihallgatás szagúan vágom fejéhez visszafogott indulatoktól morgásszerű hanggal megspékelt szavaimat. Elegem van, hadd tudja meg ő is, mennyire billeg a cérnaszál, amin egyensúlyozik. Óvatosan lépek közelebb, jobban fel akarom mérni az ellenfelem. Másra számítottam, kevésbé beszédes fazonra, némi vitára, esetleg tetlegességig fajuló helyzetre, de ehelyett kaptam a vicceskedő bohócot és sehogy sem akart összeállni a kép. Már azon is elkezdtem agyalni, mibe tenyereltem bele, ha nem abba, amiért ide jöttem. Mindegy, maximum besegítek a rendőrségnek kézre keríteni néhány rosszfiút, erre is volt már példa.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
A csípős válasz új érkezett a rejtekhelyről mintha a furcsa nőszemély kivágott volna onnan egy Molotov-koktélt. Elnevettem magam a félreértett tréfától, fejemet egészen hátravetettem.
- Eszemben sincs - alig győztem lenyelni a fáradtságtól hosszan kitartó nevetést és tagadóan ráztam a fejemet - Én kérem a legnagyobb imádója és elismerője vagyok a harcos amazonok fajának. Távol álljon tőlem, hogy szárnyas pegazusaikat madárnak nézzem.
Elgyötörtségem ellenére kifejezetten élénkítő hatással bírt rám a szokatlan helyzet és a még szokatlanabb diskurzus. Sejtettem, hogy a kíváncsiskodó nem szívódik fel anélkül, hogy megmutatná magát és ezt a luxust sajnálatos módon amúgy sem engedhettem volna meg egyikőnknek sem. Mindenek előtt meg kellett bizonyosodnom róla, hogy nem fenyeget a lelepleződés veszélye mellyel nem csak magamat, de az egész Perez és Wu családot is veszélybe sodortam volna.
A sötétségben egyszer csak megjelent egy barna hajjal borított fejtető és egy szem, majd gyorsan vissza is húzódott a feketeségbe. Széttártam karom jelezvén, hogy nyugodtan előbújhat csigaházából, majd magam mellé böktem. Van elég hely itt kettőnknek is.
- Félkegyelmű? - kérdeztem vissza ajkamat szomorkásan lebiggyesztve, s már éppen szívtam is befelé a levegőt, hogy megérdeklődjem, hogy mégis hol marad a "művész úr", "költő" vagy esetleg "maga a zseniális Mercutio" megnevezés ezen otrombaság helyet, de a következő felkiáltás után megakasztottam beszédáradatomat.
- Hát, ki törte össze így a szíved? Mitől vagy ilyen felpaprikázott? - kérdeztem követelésére méltatlankodva - Ezt a játékot amúgy sem úgy játsszák, hogy én válaszolok harminc tolakodó kérdésre míg én magával a sötétséggel társalkodom és azt sem tudom, hogy utólag barna, kék, netén zöld szempárról álmodozhatom hazaúton.
Nem értem, igyekeztem minél gyorsabban összerakni a kirakós darabjait. Nem végeztünk többé olyan tevékenységet ami veszélyeztette a falkát, így Vicky nem tarthatta vissza az alvilági üzérkedést. Viszont legjobb tudásom szerint nem is adott le drótot rólunk a rendőrségnek, így pedig még érthetetlenebbé vált, hogy ki találhatott rám éjnek évadján ezen a labirintusszerű helyen, s miért érdeklődik olyan élénken a tilosban elszállított áru iránt. Talán egy hős! A város titkos bajnoka. A macskanő csak riverzben, csillant fel a szemem a lehetőségekre, de a misztikus nő körvonalainak megjelenése megakasztotta fogaskerekeim zakatolását. Kilépett a konténer takarásából, így a gyér világítás végre megrajzolta sziluettjét. Kissé előre hajoltam és hunyorogtam. Vonásaim kisimultak.
A nálam jó két fejjel alacsonyabb lány sehogy sem tűnt összeegyeztethetőnek a morcos hanggal és még kevésbé a rakpart rozsdás és haltól bűzlő színterével. Illata belecsavarta magát az orromba, s végre megérezhettem, hogy egy másik fajtársam áll velem szemben. Mielőtt még egy bókot lőhettem volna felé mosolyom most már tényleg lefagyott ábrázatomról.
- Hogy én mellébeszélek...?! - hápogtam fuldokolva a hideg levegőtől, majd kinyitott kabátom alatt mellkasomra böktem - Beszélni csak igazat és jól, tartja a mondás. Hogy én beszélek mellé? Mi a búbánatért beszélgetnék e hajnali órán férfi potenciálnövelőről magával a sötétséggel a repkedő mínuszokban ezen a haltól és savanyú izzadtságtól... ja és most már fekáliától is bűzlő helyen?!
Megkocogtattam halántékomat jelezve az ötlet őrültségét.
- Kit tisztelhetek benned? - kérdeztem visszatérve udvarias modoromhoz és igyekeztem a lehető legbarátságosabb és bizalmasabb mosolyt magamra ölteni - Mit tehetek érted, hogy elvegyem ezt a pusztítő dühöt ami a szívedet nyomja? Bántott ezen a helyen valaki? - mutattam körbe a kikötőn - Ha így van akkor szörnyen sajnálom és biztosíthatlak, hogy nincs közöm hozzá - érintettem meg szívem helyét és óvatosan tettem egy lépést közelebb.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Belém fojtotta a szót az undorító megjegyzésével, mindeközben fellobbant bennem a vágy, hogy kiugorjak rejtekemről és nemes egyszerűséggel behúzzak neki egyet. Micsoda humorherold, és öntelt pasas! Azt hiszi, akkora fölénnyel bír, csak azért, mert férfi? Én is ugyanúgy felette állok a szimplán női erőnek, nem okoz nehézséget betörni egy orrot, és ha így folytatja ezt szívesen demonstrálom is. - Ennyire ne nézz madárnak, ennyitől beijedjek tőled - vágok vissza szépen körülírt megjegyzésére. Biztos, hogy nem hallottam még a hangját korábban, pedig kerültem már közelebb az orvvadászokhoz, sőt, intéztem néhányak nyolc napon túl gyógyuló és maradandó sérüléseket. Büszke vagyok rá? Határozottan. Kilestem az árnyékból, felmértem a nyíl tértben ácsorgó vicceskedő majmot, és elgondolkodtatott, mennyi esélyem lenne ellene, ha arra kerülne a sor. Megkönnyebüléssel töltött el a pisztoly gondolata, habár súlyát szinte alig éreztem, tudom mire képes és ez a lényeg. - Fu - szakad ki belőlem hangosan is, a fülemen eközben már kidől a füst. Irritál a hangja, a stílusa, a szavai, erőfeszítésbe kerül tényleg visszafogni meggondoltlan énem. - Válaszolnál normálisan, nem úgy, mint egy félkegyelmű idióta? - nincs kedvem szórakozni. Befagy a seggem, fogalmam sincs, jó nyomon járok-e, erre jön ez, és poénbombákat hajigál. - Ó, hogy fogd inkább be! - **essze meg! Sikerült elszakítani a cérnát, és kilépek a konténer mögül. Orromon fújom ki a levegőt, ezzel megkavarva a gyenge fény miatti hideg levegőt. Ha tekintettel ölni lehetne, egyetlen ujjamat sem kellene megmozdítanom és már a földön heverne, rossz passzban talált meg, és mint látszik, nem adja könnyen az információit, s azt a néhány elejtettet is rohadt ködösítve. Kezeim mellettem lógnak, hiába tenném szívem szerint bő pulóverem zsebébe őket a megfagyás elől, az kockázatos lenne, mivel egyértelműen nem tudom eldönteni, szükségem lesz-e a kettő-huszonkilencesre vagy sem. Nála egészen biztosan van fegyver, anélkül ki sem mozdulnak az efféle alakok, ebben az esetben pedig vétek lenne figyelmen kívül hagyni, hány tized másodperc kell hozzá, hogy az enyém szabaddá váljon. - Válaszolsz végre érthetően? Tudni akarom, mit vittek el és mire készültök! - részemről a köntörfalazás esélytelen. Máskor is jobban kedvelem az egyenes utat, jelenlegi pedig már olyannyira felhúzott, le akartam zárni a dolgot. Előrelátóan azért a farzsebembe csúsztatott kisebb mobiltelefon megfordítva, mikrofonnal felfelé állt, még indulás előtt bekapcsolva a felvevőt. Tanultam belőle korábbról, milyen hasznos, ha van bizonyítékod, miért és kinek húztál be, különben nem szimplán az állásodba kerülhet. Szóval alkalmaztam a levont tanulságból adódó új ötletet, ezúttal már szépen rögzítem, amennyire legalábbis így lehetséges. Kit érdekel, tőlem mit hallanak, míg azzal nem tudnak rámfogni semmit. Jobban megnézve a fazont, túlságosan jólszituáltnak látszott, a megszokott alakok egyike sem fogható hozzá, már ami az öltözékét illeti.Nagyobb lehet az egész, mint gondoltam? - Fejezd be a mellébeszélést, elegem van belőle. - korábbi szavaim után toldom ezeket, hátha érek is el velük valamit. Amilyen mázlim van, esélytelen, hogy hamar kicsikarjam belőle, amit akarok. Miért nem valami retardált majmot hagytak hátra? Már a kocsimban tekerhetném fel az ülésfűtést, erre itt állok az idegen rezdüléseire figyelve, egyszerre elég határozottnak tűnni, hogy komolyan vegyen a látszat ellenére.
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
Hálátlan, ismétlem, hálátlan feladat volt hajnalok hajnalán a november végi kikötőben ácsorogni és üzletet intézni, de az adrenalin és a bennem lakó nyolc éves elégedett hassimogatása olyan jutalom volt minden egyes alkalommal amiért a sötétség megérkeztekor újra és újra magamra csavartam az elegáns kabátot. Frank urat előreláthatóan otthon hagytam a huszon-két fokos szibériai hidegben, s előre sejtettem, hogy abban a pillanatban mászott fel a Marco által tabunak kijelölt bőr kanapéra amint kattant mögöttem a zár. Egyem a fázós száz karátos testedet, Frank, gondoltam a gusztusos kis kölyök állatra.
Ám Frank és a magam pihe-puha ágya még nagyon, de nagyon messzinek tűnt a magányos éjszakában, különösen, hogy titokzatos társaságomat IQ szinttől függetlenül egyszerűen a humorra támasztva nem ijeszthettem el.
Kíváncsian forgolódtam körbe kezemet még mindig a kabátzsebemben melengetve, arcomon olyan kifejezés ült mint aki képtelen meglelni az utolsó és egyben legízletesebb svájci csokoládéból készült húsvéti tojást az éves tojásvadászaton. Hol rejtőzöl, barátocskám? tűnődtem magamban. Abban a pillanatban megmerevedtem és pördültem meg egy elegáns mozdulattal a sarkamon, hogy a rejtőzködő megszólalt, a meglepetéstől teljesen megnyúlt az ábrázatom.
- Nem tudom, hogy mi lep meg jobban - hallatszott hangomból is az őszinte csodálkozás - Ez a bársonyosan szép női mezzo hang vagy az a penetráns fekália szag ami társul hozzá.
Beleszimatoltam a levegőbe.
- Szerencsére nem emberi, de azért történelmi pillanat lett volna ha ilyen ijesztő hatással bírok egy ismeretlenre ebben a fázó és fáradt testtartásban - utaltam a "félelemtől betojik" kifejezésre, s hunyorogva fúrtam tekintetemet a konténer takarását betöltő sötétségbe. Nyugodtan lélegeztem ki a hideg szélben egy pillanat alatt kihűlő forró levegőt, majd megmozgattam egészen elgémberedett lábujjaimat. Sejtelmem sem volt róla, hogy mégis ki érhetett tetten. A hangja nem Vicky-é, állapítottam meg kíváncsisággal vegyes csalódottsággal, majd vidáman az új ismeretség örömére fókuszáltam.
- Én, kérlek - csevegtem egy pillanatra letekintve cipőm orrára, majd játékosan egyik lábamról álltam a másikra - várom a tavaszt. Úgy hallottam kelet felől érkezik az áramlatok miatt, én akartam az első lenni, mert még két perc és minden férfias élményről lemondhatok életem hátralévő - remélem hosszú - részére, mely megfosztana az olyan vakmerő és lehengerlő női személyek szenvedélyes tiszteletadásának, mint te.
Mókázva köröztem egyet a vállammal. Édes Istenem, add, hogy ne kelljen használnom a fegyveremet. Nőkre mégsem lövöldözhetek mint valami értékválságban szenvedő miszoginikus.
Érdeklődve hallgattam a sötétségből érkező határozott kérdések záporát, majd annyi időre elővettem kezemet, hogy megvakarjam a halántékomon szerteszét álló tincsek alatt a fejemet.
- Nos, nem vagyok benne biztos, hogy úriember maradnék, ha elmondanám - haboztam jó kedvemből egy fikarcnyit sem veszítve - Mert akkor el kellene magyaráznom egy hosszú történetet a lemenő napról... Aminek igenis van ereje!
Szemöldököm felszaladt a homlokomon, majd kezemet visszatettem zsebem melegébe.
- A hangod roppant fiatalnak tűnik, így remélem, hogy nem volt szerencséd olyan lovaghoz akinek olyasmi holmihoz kellett folyamodnia mint ami most távozott erről a helyszínről.
Az én ötletem volt az egész és valamiért Ming belement. Számos olyan kapcsolata volt amin keresztül megszerezhettük az ázsiai gyógyászatokban ismert szereket melyek kisegítették a bizonyos nehézségekkel küzdő férfi társainkat. A pláne az volt az üzletben, hogy az általunk összekutyult szer a természetfeletti szervezetre még bitangabbul hatott, így a gyors anyagcsere nem hatástalanította a bevitt anyagokat, s a felek hosszú időn keresztül élvezhették az éjszaka gyönyöreit.
- Az eddigiek alapján lefogadom, hogy nem vagy sötét, ezért kérlek lépj a fényre, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy fizikai formád épp annyira egészséges és normális mint ami a kobakodban van - intettem az egy fokkal jobban megvilágított rakodó placcra magam körül, s a mozdulattal együtt kigomboltam kabátomat felkészülve rá, hogy hozzá kell férnem ezüsttöltényekkel megetetett fegyveremhez.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Pontosan időzítettem, mint mindig. Alig vettem le otthon az egyenruhát, már húztam is fel a fekete nadrágom, a bakancsom, és egy vastag fekete cipzáros pulóverrel toldottam meg. Nem időztem sokat, amúgy sem szokásom a szöszmötölés, most még fonrtosabb volt, hogy időben odaérjek, ahol úgy sejtettem, akad egy-két új információm, amivel az illegális vadászatoknak véget vethetek. Egy időre legalábbis. Látok annyira reálisan, hogy tudjam, örökké nem lehet eltávolítani minden vadbarmot a veszélyeztetett fajoktól, de legalább míg tehetem, megállítom a mocskokat. Leparkoltam a kocsival jóval arrébb a tervezett megfigyelőhelyemtől. Néhány pillanatig átfutott az agyamon, itt biztonságban lennének a cuccaim, a bundám sötét, coboly alakban közelebb mehetnék, de ezt az ötletet elvetem végül, sokkal több rizikóval járna, mint kétlábon merészkedni arra. Lehető leghalkabban csaptam be a kocsiajtót, így is felszisszenek a hangjától, ami a csendes, kihalt területen szinte mindenhonnan visszhangzik. - **va életbe! - dohogok. Összedörzsölöm a tenyerem, már érzem a hajnali hideget, pedig szinte alig szálltam ki a kocsiból. Ez is újabb morgolódásra késztet, ezúttal tényleg magamban tartva, mert elméletem szerint, az embereken túlmutató kapcsolathálózat lehet azok között, akik ezt művelik. Túl sok dolog utal arra, legalább egy extrákkal ellátott alak lehet a bandában, többek közt emiatt is mondtam le állati alakomról. Árnyékokba rejtőzve fülem ráállítom a környezetem összes neszére. Semmi. Esküszöm, itt bolondulok meg! Hol a rohadt életbe lehet? Tudom, hogy itt lesznek! Kezdett elegem lenni , fontolóra vettem, hagyom az egészet a p**sába, mikor lassan két órája várakoztam a sötétben és semmit, de semmit ég egy adta a világon nem találtam. Egyre idegesebb és óvatlanabb lettem, zavart a hideg, a kései vagy inkább korai órák múlása, a csend, szóval az egész helyzet, amiben voltam. Az egyik konténernél nem álltam meg, lendülettel fordultam be, a következő pillanatban ledermedtem. Valami mozgott nem sokkal előttem, két hang csapott össze. Hadartak, idegesek voltak, zavartak, alig tudtam kivenni a szavakat, de már nem is akartam. Meggondolatlanul előre mentem, rajtuk akartam ütni. - Húzzatok a francba! - dörrentem rájuk, mert értékes zsákmány helyett két drogos suhancot találtam egy konténertorony mögött. Legszívesebben hozzájuk vágtam volna egyet a felugrásuk miatt össze-összecsendülő szétgurult üres üvegekből. Köztudottan szeretnek errefelé kószálni, gondolhattam volna rá korábban is, mielőtt sikerül ilyen módon hangzavart keltenem. Hangosabb, motyogára emléleztető káromkodásláncom közben meggyőződöm róla, azok eltűntek a képből, mehetek tovább. Eltelik újabb végtelennek tűnő eseménytelen időszak, de nem adom fel a keresést. A szerencse végre valahára nekem kedvez, ezúttal termetesebb autó hangját hallom, becsapódik egy ajtó. Azonnal meglapulok a fal mentén, kikémlelek rejtekemből, ám innen nem látok rájuk. A két férfi hangjára összpontosítok, egyértelműen valamilyen üzletről lehet szó. Végre! Nem siettétek el **sszátok meg! Lassan fújom ki a levegőt, ne dübörögjön úgy a szívem, mint ami mindjárt szétzúzza a bordakosaram. Kerestem egy kis kapaszkodót, felmértem a körülöttem lévő terepet és azt nézem, hogyan tudnék feljebb jutni, hogy jobban rájuk lássak. Van annak egyáltalán értelme? Előbb lebuknék, mint az ő szintjükön maradva. Osonó lépteim egyikén belelépek valami ragadós, undorító masszába, önkéntelenül prüszkölök bele a korai hajnal levegőjébe. Nem az én napom. A kocsi motorja felmordul, jól kivehetően indulásra kész. - A rohadt életbe! - hangosan felnyögök, lerázom a lábamról azt a **art amennyire lehet és türelmetlenül megyek arra, amerre lehetnek. Közben a derekamon lévő szíjhoz nyúlok, ellenőrzöm a magammal hozott szolgálati fegyverem, amit kicsentem a fegyverszobából, még jól jöhet, hogy nem felejtettem ott. Hallom az autót, lehunyom a szemem egy-két másodperc erejéig, szám egyértelműen vicsorgásra áll, legalább nem árad ki rajta mindaz, ami ezerrel tódul oda. Egyedül maradt a pasas és telefonon beszélt valakivel. Ez jó hír, könnyebben leterítem, ha szükséges. Kivételesen ment a csendben maradás, megvártam, míg leteszi, adni akartam neki egy kis időt, hogy azt higgye, tényleg nincs ott más, és ekkor ért a felismerés. Pont egy olyan alakba futottam bele, aki ugyanolyan alakváltó, mint én. Megéreztem a szagát, tulajdonképpen kezdhettem volna ezzel is, de a nagy pofám, és az állandó hősködésem keresztbe tett. És lebuktatott. - Nagyon viccesnek hiszed magad - szólalok meg neki is érthetően, s közeli rejtekemből mozdulatlanul figyelem tovább. Nem fogom kisétálni a fényre, még nem. - Mit keresel itt? - Hülye kérdés, mindketten tudjuk, nem magányra vágyó csöves, akinek nincs alkalmasabb helye felállítani ázott papír zugát. Sőt, egészen jólszituált alak, szóval veszélyesebb alkat. Egyedül csak elbírok vele! - Pontosítok várj - néhány másodpercben mérhető a szünet, amit a kérdésem után hagyok - Mit adtál át nekik? Gondolom, nem fogsz őszintén válaszolni, pedig erősen ajánlanám. - Határozott, erős hangot igyekszem megütni. Ki akarom használni, míg nem lát, azt hiheti, van oka félni, mert amint elé állok bőven alul fogja értékelni a személyemet. Nagy hiba. - Szóval?
It's no surprise I turned you in, 'cause us traitors never win
Fázósan simítottam nyakamra elegáns szövetkabátom gallérját. A finom anyagon könnyedén repkedtek a mínuszok ki és be, bőröm szinte jegessé vált a gondosan összeválogatott ruhadarabok alatt. A tél kopogtatásával nem halogathattam tovább, hogy pazar, de szerény terjedelmű ruhatáramat felújítsam, így került a repertoárba egy Wellensteyn kabát és egy pár fényesre pucolt csizma is.
- Az utolsó darab is - dörmögte az orra alatt a viseletes baseball sapkáját az arcába húzó ügyfél, ahogy az utolsó doboz is a fehér furgon platójára került. Elégedetten biccentettem, majd rövid és kelletlen kézfogásba vontuk egymás jobbjait, s utána a hátralévő összeget is a partner kezébe nyomta.
- A Perez család örömmel üzletelt önökkel - csicseregtem enyhén meghajolva, ám a fickó válaszra sem méltatott, csupán becsapta maga mögött a kocsi sofőrülésének ajtaját, s indított. A piros helyzetjelzőfény megrajzolta a rakodóparton felhalmozott rozsdaszínű konténereket és darukat, de a csillagtalan és zord éjszakában nem nyújtott semmiféle melegséget. Néhány másodperc múlva ez a piros fény is a múlté lett, s kezemet dideregve süllyesztettem zsebembe, hogy előhalásszam ütött-kopott telefonomat. Baseball-sapka-Úr elhagyta a kikötőt, pötyögtem Mingnek, majd a küldés után elraktam a készüléket. Egyedül ácsorogtam a kikötő mozdulatlanságában, csak az óceán felől érkező otromba szél volt a társam. Én halálra fogok fagyni ebben a fridzsiderben, gondoltam a napos Kaliforniára. Gyomrom éhesen kordult meg.
Egy mély sóhajjal máris indulni készültem amikor hiúzképességeim társaságot jeleztek. Nocsak, kaptam fel érdeklődve fejemet és egy másodperc erejéig még a metsző szélről is megfeledkeztem. A süvítés elnyelt minden halk neszt, csupán egy ismeretlen illatot sodort orromba, melyben kiéreztem azokat a különleges összetevőket mik elárulták a közeledő természetfeletti fajtáját.
Körbetekintettem, ugyanis a természet nem segített abban, hogy megállapítsam az ember tartózkodási helyét. Fegyveremet egyelőre még nem vettem elő.
- Halihó, idegen - kiáltottam bele barátságos jókedvvel a rakpart némaságába. Hiúzszemem már réges-rég alkalmazkodott a sötétséghez, így fáradhatatlanul pásztáztam az árnyékos zugokat.
- Ha hozzám jöttél, hát mutasd magad, de ha csak felesleges bajba kevernél akkor kérlek tegyük melegebb helyen, mert legnemesebb testrészeim már olyan miniatűr méretűre zsugorodtak, hogy féle, hogy csak mikroszkóppal fogom meglelni őket legközelebb - vidámkodtam, de óvatos mozdulataim elárulták, hogy a józan eszemet nem vesztettem el.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Kezdőlap
