Nem veszem magamra, hogy Yara szemmel láthatóan remekül szórakozik rajtam, hogy szegény fejem meg van dobálva időnként ezzel-azzal. Aláírom, néha valóban megérdemlem, meg hát egy-egy ilyen eset után a kárpótlás is igencsak kedvemre való tud lenni. Na de ne kalandozzon el a figyelmem, mert még sok idő, mire újra találkozhatok Daricával. Vagyis...másnak lehet nem sok, de nekem igenis az. Szavaira felnevetek.-Rosszul hazudsz. Vagy csak túl jól ismerlek, és átlátok rajtad. - kacsintok rá egy szemtelen vigyorral. Nem, továbbra sem vagyok elszállva magamtól az egészséges mértéknél jobban, de tudom, hogy jól nézek ki, jófej vagyok, humoros, szóval a néhány rossz tulajdonságom mellett számos jóval is rendelkezem, így érthető, hogy Darica belém szeretett. Amit sajnálok, hogy van, amiben füllentenem kell neki, mégpedig a családommal kapcsolatos dolgok. Nem mondtam el neki, hogy a testvéreim, de főleg a szüleim elvből elleneznék a kapcsolatunkat, vagy ami még rosszabb, szét akarnának minket választani. Jelenleg úgy gondolom, elég erő van bennem szembeszállni velük, de őszintén remélem, erre nem lesz szükség, és ha egyszer eléjük állok, akkor megbékélnek majd a gondolattal. Átterelem inkább Yara szerelmi életére a szót, és vigyorogva hallgatom, hogy mindez nem sokat változott, mióta utoljára beszéltünk. Én is olyan voltam, mint ő, nem kerestem direktben a szerelmet, egyszer csak rám talált, és valószínűleg így lesz ez vele is, addig meg élvezze csak az életét, kissé képmutató lenne ha pont én szólnék be neki emiatt, mikor számos kalandozásom volt nekem is a mostani barátnőm előtt, bár őszintén remélem, azt az életemódot immár örökre szögre akaszthatom. Felháborodásán az öregséget illetően hangosan felnevetek, ha épp ittam volna, akkor tuti, hogy az orromon jött volna ki a sör, de így csak teli szájjal röhögök, magamra is irányítom egy-két ember figyelmét, szóval visszafogom magam, de olyan arcot vágott Yara, hogy képtelen voltam fapofával végignézni. -Bocsi, bocsi, de ezt nem tudtam kihagyni. - igyekszem bűnbánó hangot megütni és kiskutya szemeket mereszteni, de eléggé belebukom a dologba. Na sebaj, ennyitől nem fog megromlani a barátságunk, legalábbis nagyon remélem. -Ha végzek a sulival? Hihetően játszom a szerepet, ha még te is elhitted, amikor mondtam már az elején, csak kamu, hogy visszaültem az iskolapadba. - iszom egy korty sört, mielőtt folytatom. -Csak kitaláltam, hogy jelentkeztem egy két éves képzésre Oxfordban, hogy meglegyen az ürügy, amiért olyan sokat járok Angliába ahelyett, hogy a természetfeletti fejvadász munkát végezném. - Hiába képeztek erre gyerekkorunk óta minket Clarával és Philippel, és tartozunk a legjobbak közé szakmában, de mióta Darica van, egyre kevesebb kedvem van hozzá. Nem csak azért, mert ő boszorkány, hanem azért, mert így sokat vagyok távol tőle, hiszen van, hogy egy-egy megbízás egy távoli országba szólít minket, és hamar rá kellett jönnöm, a távkapcsolat nekem nem megy, ha tényleg komolyan gondolom valakivel. Ezért beadtam hát otthon, meg mindenkinek, hogy fejleszteni akarom magam ugyanott, ahol évekkel ezelőtt lediplomáztam, csak hogy Daricával lehessek, aki hamarosan végez, és utána majd eldöntjük, mi legyen. Meg vagyok róla győződve hogy ezt meséltem Yarának is, de kérdése legalább megerősít abban, jól hozom a szorgalmas kisdiák szerepet. -Apa egyébként már pedzegeti, hogy hazarendel mindhármunkat ide, szóval legkésőbb akkor borítanom kell a bilit, utána meg jöhet az újratervezés. Ki tudja...lehet belőlem akár...mit tudom én akár még tűzoltó is. Az elég menő szakma, nem? - vonom meg a vállam egy vigyor kíséretében, majd magamba döntöm a söröm maradékát, ami kezdett már megmelegedni, így egy apró grimasz kerül az arcomra. -Még egy kör? - kérdezem Yara pohara felé bökve, aminek tartalma szintén a gyomrába vándorolt, és ha kér, akkor kitornászom magam a bokszból, hogy elmenjek még egy-egy italért. Elvégre ezért jöttünk, nem? Nem ám a májunk kikéri magának a végén, hogy elhanyagoltuk.
Elképzelem, ahogy Logan a súlyos tankönyvek sortüze elől menekül, és akaratlanul is széles vigyort villantok. Gonosz dolog jót mulatni ezen? Nyilván nem akarom, hogy agyrázkódást szenvedjen, de egy kocc azért nem árt a férfiaknak. Sokszor túllőnek a határon, és észre se veszik, nekünk, nőknek pedig helyre kell igazítani a határaikat. Megvárom, még kezével, nem a legudvariasabb mozdulattal, letörli a habot a szájáról. Nem erősítem meg még egyszer, amit mondtam – felesleges. Szerintem alapvetés, hogy meghallgatjuk egymást. Nem kell külön elmondanom. Bár elég messze tanul most, a telefon egy létező, jól bevált találmány. Én pedig állom a sarat, valahol szükségem is van egy csipetnyi drámára az életemben, és valljuk be, akkor a legélvezetesebb, mikor minket nem érint, csak az oldalvonalról követjük az eseményeket. Az meg már csak hab a tortán, hogy én értem és érzem is, mennyire fojtogató ez a helyzet. Kissé összehúzódik a szemöldököm, ahogy figyelem őt. – Nem látom, mit eszik rajtad Darica. – mondom mosolyogva. Persze, nem vagyok vak, nyilván látom mit eszik rajta, de ezt nem fogom az orrára kötni. Ahogyan az én egómnak, úgy az övének sem kell a további duzzasztás. A szerelmi életem kalandos. Ez a legjobb szó rá, azt hiszem. Nem gondolnám, hogy problémám lenne az elköteleződéssel, egyszerűen csak nem találok olyasvalakit, akiért megérné. A legtöbb férfiismerősömmel a lepedőakrobatikáig jutunk, azt nagyon élvezem, de utána rá kell jönnöm, néhány óránál többet nem bírnék ki velük összezárva. Leginkább akkor rontják el a kettőnk közötti dolgot, mikor megszólalnak. Ettől függetlenül huncut mosollyal felelek arra, amit Logan mond. Belekortyolok az aperolomba, és még hozzáteszem: - Én szeretettel várom a nagy Ő-t. – Valóban, nem a kapcsolat és a szeretet gondolata ellen küzdök, hanem azellen, hogy egy számomra nem kielégítő kapcsolatban legyek. Nehéz elhinnem, hogy valaki tényleg szeressen és elköteleződjön mellettem, ahogy én is kevés ember mellett érzem úgy, hogy na, érte bármit megtennék. Logan megjegyzése éppencsak eléri a fülemet, a szemeim tágra nyílnak, és hirtelen nem tudom mihez kapjak, hogy hozzávágjam. Én, zsémbes, ráncos macskásnéni? – Hé! Te biztos nem éred meg ezt a kort! – szólok rá, az állam a meglepettségtől és méregtől a padlót súrolja, ide-oda kapkodva keresem, mit tudnék elkapni. Sajnos nem találok semmit, így a szavaimmal igyekszem visszavágni. - Most már értem, miért repülnek feléd könyvek! – kicsit elnevetem maga azért. Ha más mondana ilyet, már az ajtón kifele menetelnék, de a régi barátoknak sok mindent megenged az ember. Kicsit lenyugszom, a hajamat megigazítom, és mély levegőt veszek. – És mi a terved, ha végzel a sulival? – Logan válaszára várva majdnem kiiszom az összes alkoholt a poharamból. Én se vettem soha komolyan a sulit, de a terveim mindig sziklaszilárdak voltak. Nem tudnám elképzelni, milyen lehet, mikor valakinek nincsenek kristálytiszta, jól kidolgozott céljai.
Egészen addig, amíg bele nem szerettem egy boszorkányba, az égvilágon semmi problémám nem volt az alapítói elvekkel, nézettel. Tökéletesen megfelelt nekem az a világkép, amit születésemtől fogva apánk belénk nevelt, hogy a természetfeletti rossz, megvetendő, de nem árt, ha mindent tudunk róluk. Épp ezért részesültünk a lehető legjobb oktatásban és kiképzésben, hogy mára mindhárom Kincaide palánta a fejvadász szakma legjobbjai közé tartozik. Azonban ha őszinte akarok lenni, én már egyre kevésbé élvezem. Persze, megvan az adrenalin löket abban, amikor mondjuk egy vérfarkast próbálsz becserkészni, mert elfelejtett fizetni a megbízódnak és most elé kell citálnod. Viszont maga az elv hogy a természetfeletti elítélendő, már nem kőbe vésett számomra, sőt. Ha mondhatjuk úgy, Darica nyitotta fel igazán a szememet, hogy igenis megfér a világban az ember a boszorkányokkal, váltókkal, bár a démonokkal továbbra sem barátkoztam meg, de belőlük talán kevesebb van, mint minden másból. Ez az, amit a tesóim még nem látnak, de Yara érti. Talán ő az egyetlen, aki nem ítél el a Daricával való kapcsolatom miatt. -Hé, nem gyötröm, kikérem magamnak. - nevetek fel szavaira. -Ő egy kicsit komolyabban veszi a tanulmányait mint én, és néha erről hajlamos vagyok elfeledkezni, de ne aggódj, kapom tőle is az ívet, röpült már felém toll meg tankönyv is. - mesélem egy vigyorral az arcomon, felidézve, amikor egyszer tényleg kicsit túllöttem a célon, de Darica nem az a típus, akit félteni kell, ki tud ő állni magáért, elég talpraesett. Belegondolva, Yara is ilyen, sőt a legtöbb barátnőm ilyen volt, azt hiszem mondhatjuk, hogy van egy esetem ami a nőket illeti. -Vigyázz, mert szavadon foglak. - emelgetem meg a szemöldökömet majd nagyot kortyolok a sörömből, utána cseppet sem elegáns mozdulattal, a kézfejembe törlöm a habot a számról. Azért kihasználni nem fogom Yara barátságát, ennyire számító alak azért mégsem vagyok, bár tény, hogy vele tudom ezeket az egyik legjobban megbeszélni, de tudja, hogy ő is ugyanúgy rám ömleszthet bármi szart ami épp foglalkoztatja, feleslegesnek tartom kiemelni. Tudom, hogy nem húzhatom a végtelenségig hogy beavassam a családot, már tervezem is egy ideje, de eddig mindig többet ért még pár nap, hét nyugalom, mintsem beleállni egy parttalannak ígérkező veszekedésbe. - Örülök, hogy jól mulatsz. - kacsintok rá egy vigyorral, egyértelmű, mit értek mulatás alatt. -Aztán ki tudja, egyszer csak betoppan valaki aki teljesen levesz a lábadról és nem unod meg pár hét alatt. Addig meg...élvezd ki hogy fiatal vagy és dögös. - semmi félreérthető szándék nem áll a szavaim mögött, teljes mértékben elköteleztem magam a barátnőm mellett, de tény, hogy Yara tényleg dekoratív, már gimiben is az volt, nem véletlenül akadt meg rajta a szemem anno. -Hamarosan úgyis jönnek a ráncok, a zsémbesség, meg a macskák. - motyogom az orrom alatt pimasz mosollyal, épp olyan hangerővel, hogy meghallhatja ha figyel. Felkészülök rá, hogy az esernyő az italából, vagy valami felém repül, de én már csak ilyen vagyok, szeretek humorizálni, ugratni a másikat, és ezt itt most magas labdának éreztem. A poharamba most nem is iszok bele, a végén még a nyakamban kötne ki a tartalma, azt pedig nem kockáztatnám.
A nem mindennapi körülmények kovácsoltak össze minket ennyire, azt hiszem. Nem sok fiatal hátát nyomja az a súly, hogy a család miatt, amibe akaratlanul beleszületett, ennyi nehézséggel, és kötelességgel kelljen megküzdenie. Egy olyan szabályrendszerbe, bonyolult szociális hálóba csöppentünk, amiben nem olyan egyszerű ám navigálni. Habár tudom, gyakran ringatózom az önteltség tengerén, én akkor is az angliai királyi családhoz hasonlítom a magam helyzetét. Hiszen mik vagyunk mi, ha nem a rose harbori nemesi sarjak? Tudom, tudom, van akinek ételre se telik, mennyire szerencsés vagyok, hogy jómódba születtem, és a vezetéknevem gyakorlatilag szabad bejárást biztosít itt mindenhova, mégis, néha eltűnődöm, mi lett volna ha. Azt hiszem, Logan pontosan érti ezt. Mostani helyzetében biztosan. Viccelődésére csak egy arcot vágok, de nem tudom elnyomni a mosolyomat. Kevesen képesek ilyen lazán beszélgetni velem, ez sok év alatt alakul ki, ezért nekem ezek a kis szóváltások mindig a szívemhez közel állnak. Az emberek jönnek és mennek, főleg az én életemben, és a maréknyi kitartó szerettemhez foggal-körömmel ragaszkodom. Az aperolom kellemesen simogatja a nyelvemet. A hideg ital most igen jól esik. - Köszönöm, egyelőre most ezt a két műsort kell navigálnom. - Nem tervezek a legfelső fokra felmászni, de tény, hogy sima beosztottként kínlódtam. Most, hogy kezdem kialakítani a helyemet, magabiztosabban mozgok a tucatnyi embert alkalmazó rádióállomáson. Ugyan nem kell több száz alkalmazottal megküzdenem, így sem könnyű fejlődni, hiszen alig van lehetőség valaki helyére bekerülni. Azért nagy nehezen sikerült a reggeli műsor szerkesztőjévé válnom, és már más műsorokba is szerkesztőként bele tudok nyúlni. Igazán büszke vagyok erre, nem tagadom. Darica említésére elmosolyodom. Jó boldognak látni Logant. Már túl vagyunk azon, hogy féltékeny legyek, nem vágyom már rá romantikus értelemben évek óta. Inkább a mosolyt szeretném rajta látni, az örömöt, ami a barátnője nevére elfelhősíti a szemét. - Mondjuk az elég idegesítő lehet, ha unalmadban őt gyötröd. - vetem közbe szellemesen. Nem tudhatom, felnőttként milyen barát, de úgy emlékszem vissza, mi nagyon sokat lógtunk együtt. Akkor még erre vágytam, ma már a szabadságom az egyik legdrágább kincsem. Ismerem felszínesen Logan testvéreit, és nem gondolnám, hogy kiadnák őt a szüleinek. Tudom, hogy ellenzik a kapcsolatot, hiszen egy boszorkány egy Alapító családban... Nos, komplikált ügy. A belénk nevelt gyűlöletet gyökerestül kellett kitépnünk a lelkünkből. - Tudom, hogy nem egyszerű a dolog. Én azt tanácsolnám, hogy vágd a fejükhöz a dolgot, de látod nekem milyen a kapcsolatom apámmal... - vonom meg a vállam. - Ha bármikor is szükséged van arra, hogy kidühönghesd magad, tudod a számom. Ebben elég profi vagyok viszont. - tettem hozzá. Én bármikor számíthatok a nővéremre, nekem ő a szikla az életemben. Nem tudom, Logan mennyire tud erről beszélni a testvéreivel. Így hát ösztönösen felajánlom a fülem számára. - Ó, hát olyan, mint Logan Kincaide még egy nem született! - nevetek jóízűen. - Egyébként nem, senki komoly nincsen. Tudod, milyen vagyok, hirtelen megtetszik valaki, majd egy hónap múlva ráunok. - Nem gondolnám, hogy az elköteleződéssel lenne problémám, hanem az unalommal és az egyhangúsággal inkább. Nem akarok beleragadni egy olyan kapcsolatba, ami nem nyújt semmi újat már nekem. - Azért mindig van valaki a tarsolyomban. - kacsintok egyet. A szórakozáshoz nem kell mélyenszántó kapcsolat, az ilyesfajta szituációkra pedig igen nyitott vagyok. A hirtelen jött szenvedély, mint a tornádó, lerombolja a szívem, majd egy hét múlva egy másik halálos viharként berobbanó pasival élem át ugyanezt. Azonban szinte bármikor képes lennék őket eldobni, ha muszáj volnék. Ráadásul engem nem akadályoz a családi örökségként bőrünkbe billogozott utálat, és fajtól függetlenül élvezem a férfiak társaságát. Olykor egészen veszélyesnek tűnő helyzetekbe is keveredek, de eddig mindig épp bőrrel megúsztam őket.
Azt mondják, férfi és nő között nem létezik igazi barátság, mert előbb-utóbb tuti, hogy az egyik fél többet akar a másiktól, mint szimpla barátkozás. Hát...én ezt részben cáfolnám, mert létezik, Yara meg én vagyunk rá a példa, bár tény, hogy mi a "többön" már rég túl vagyunk. Talán ez a titok. Micsoda okfejtés, én leszek az új Coelho, de tényleg. Na jó, több komolyságot hölgyeim és uraim. -Aha, persze persze, kifogás az mindig van...csak a baj van veletek nőkkel. - nevetem el magam, amikor szabadkozni kezd, a tipikus férfias dumával nyitva, de az egymással való viccelődés a kapcsolatunk szerves részét képezi. Ahogyan a laza italozás is, szóval már navigálok is a pult felé, hogy kikérjem magamnak a sört, illetve Yarának az aperolt. Tök hülyén nézek ki ezzel a rikító itallal a kezemben, gyorsan le is teszem a nő elé, majd lehuppanok vele szemben. -Ne is mondd, ezekkel az Alapító apákkal csak a baj van. - csóválom meg a fejemet, majd egy sóhajt követően belekortyolok a poharamba. -Wow, gratulálok! Nagyon bejött neked ez a rádiózás. Reggel belehallgattam, jól nyomod. A végén még te leszel ott a legnagyobb fejes, aztán reszkess Rose Harbor! - vigyorgok rá, és ez csak félig móka, az ő ambíciójával szerintem tényleg pár éven belül simán felkúszik azon a bizonyos ranglétrán. Aztán talán meg sem áll a helyi kis rádiónál, tovább megy egy szélesebb körben sugárzott frekvenciára. Én pedig mint barát, büszke vagyok a sikereire. -Oxfordban minden oké, Daricával szuperül megvagyunk. Most épp keményen tanul egy vizsgájára, még szerintem örül is, hogy nem idegesítem azzal, hogy ott lihegek a nyakában. - nevetek fel, de azért rám tör az érzés, hogy hiányzik a barátnőm. Két nap múlva repülök, addig muszáj kibírnom. Clara meg Philip folyamatosan rágják a fülemet, hogy ott kéne hagynom. És mindezt miért? Mert más, mint amilyenek mi vagyunk. - direkt nem mondtam ki a boszorkány szót így egy emberekkel teli bárban, de Yara pontosan tudja, mire gondolok. Sóhajtok egyet, és ismét iszom két korty sört.-Tudom, hogy apáék elől sem titkolhatom az örökkévalóságig, másfél éve már így is húzom. Csak attól tartok, az ikertesóim megunják, és egy rosszabb pillanatukban ők maguk köpnek be. - na jó, igazából nem tartom ezt túlzottan valószínűnek, de na, számításba kell vennem ezt az eshetőséget is. Inkább csak legyintek, nem is idegesítem magam most ezen, inkább rajtam a sor, hogy megemelgessem a szemöldökömet, miközben felteszem Yarának a következő kérdést. -Na, és neked van valaki a láthatáron? Tudom, hogy a helyes pofimmal és elbűvölő személyiségemmel anno magasra tettem a lécet, de esetleg valakinek sikerült megközelítenie? - vigyorgok kissé szemtelenül. Nem, egyébként nem vagyok ennyire öntelt, egészséges önbizalommal rendelkezem, inkább csak Yara vérét akarom szívni ezzel. A végén még megbánja, hogy belement a mai találkozóba, úgy érzem, elememben vagyok most.
Kapkodva szállok ki a taxiból, szinte elesek a saját lábamba, ahogyan a kellemes májusi estén az egyik kedvenc bárom felé tartok. Logan itthon van, és ki nem hagynám a vele való találkozást. Persze, szinte várható volt, hogy késésben legyek, de ez most nem teljesen az én hibám kivételesen. Még a gimnázium végén jártunk egy keveset. Szinte nem is jut eszembe másik olyan exem, akivel jóban váltunk volna el. Általában heves érzelmekkel megfűszerezett minden romantikus jellegű kapcsolatom. Vele azonban kicsit érdekesebben alakult a dolog - ezalatt pedig inkább azt értem, hogy eseménytelenül. Kétségkívül egy igazán jóképű férfi, és már tinédzserként is irigylésre méltó pofával áldotta meg a teremtő. A lányok szívét egy pimasz mosollyal képes volt elrabolni, és én sem voltam immunis rá. Nagyon jól kijöttünk, szinte gyanúsan jól elvoltunk, mint a legjobb barátok. Nem veszekedtünk sokat, hasonló volt az érdeklődési körünk, és Alapítóként ő is tudott mindent, amit én. Ez is okozta a vesztünket. Apám, mikor lebuktam előtte, egyszerűen majd' kiugrott a bőréből. Egy Kincaide fiú! Nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy hirtelen visszaszállt belé az élet, és egy csodás apa lett, de a tény, hogy elismerően bólogatott, mikor rájött, hogy egy Alapítóval járok... Elképesztően felbőszített engem. Emlékszem, hogy aznap este ébren feküdtem az ágyamban, és éreztem, hogy ennek véget kell vetnem. Tudtam, hogyha valamit támogat az apám, az csak borzalmas ötlet lehet. Volt bennem egy adag dühös tinédzserekre jellemző meggondolatlanság is, de tény, hogy nem esett nehezemre megbékélni azzal, hogy Yoran, ahogyan magamban hívtam a párosunk, nincs többé. Nem akartam rögtön másnap kidobni, de a testem fizikailag nem bírta átölelni Logant, és szerencsétlent fél napig kerültem az iskolában - ami, hát valljuk be, nehéz, ha eddig a lehető legtöbbet lógtatok együtt. Ráadásul a tinédzserek imádnak pletykálni, így a nagyközönség előbb tudta, mi fog történni, mint Logan. Szerencsére szuper jófej srác. Ő is úgy vélte, nem kell fújnunk egymásra. Kár lett volna a köztünk lévő kialakult barátságért, úgyhogy életemben először nem vágtam el a hidat köztem és egy ex között. A bárba belépve megcsap a meleg, és azonnal megszabadulok a smaragdzöld blézeremtől. Más esetben rég egy csinos ruhában lennék, de nem tudtam hazaugrani a megbeszélt időpont előtt, így ugyanabban feszítek most is, amiben elindultam fél hatkor munkába. Hamar kiszúrom Logant, elmosolyodok, és az asztala felé indulok. - Ahj, tudom, ezer bocsánat! A nyári szezon megkezdése miatt volt egy meetingem. - kezdek bele, és a mosolyából sejtem, hogy nem haragszik annyira. Mióta a rádiónál dolgozom, azóta lett szokásom a késés - sajnos az épület a külvárosban van, a sok rádiótechnikai felszerelés miatt, így mindentől távol esik. Mindig rohanásban vagyok. Logan feláll, megölel, és a pult felé bök. Ó, igen, most szükségem van rá! - Egy aperol spritz jól esne, köszönöm. - felelem, majd elfoglalom a szabad széket. Kicsit megigazítom a hajam, próbálom nem elképzelni, hogy nézhetek ki. Nem sokára felbukkan az italainkkal, és koccintunk egyet. - Csak a szokásos. Most már igyekszem inkább elkerülni, és nem tudni róla. Elég most nekem a meló, nem rég lettem hírszerkesztő a déli híradásnál is. - Belekortyolok a koktélomba, a hűsítő narancsos ital kellemesen lehűtötte a torkomat. - De mesélj inkább te! Milyen Oxfordban? - kérdezem, és magasra húzom a szemöldökömet.
Sosem állítottam, hogy szűzies életet éltem volna a Daricával való kapcsolatom előtt, a gimiben is több barátnőm volt (persze nem egyszerre, mert a monogámia nálam alap), aztán egyetemen is bőszen csajoztam, bár tény, hogy olyan komoly érzéseket, mint amiket a kis boszim vált ki belőlem, ezelőtt még sosem éreztem senkivel. Szerintem úgy igazán szerelmes sem voltam soha senkibe ezelőtt, talán épp ezért kerültek el eddig a nagy drámák, amik a szakításokat jellemzik. Van olyan exem, akivel jóban voltam, van akivel kevésbé, bár ott is inkább rám haragudtak, mint fordítva, ez is inkább a gimiben volt jellemző Rose Harbor egy kis város egy darab középiskolával, így természetesen abban a 4 évben onnan volt a legtöbb barátnőm, többnyire az osztályból vagy alsóbb évfolyamból, így elkerülni nem tudtuk egymást a különválások után sem, de épp csak az elején volt ez ciki, aztán megtanultunk vagy átnézni a másikon, vagy barátokként folytattuk. Utóbbi eset volt Yarával is, akivel harmadévben? Vagy végzőskén? Már fogalmam sincs mikor voltunk együtt, olyan fél évig. Nagyon kedveltem, bár nem voltak mély érzelmek szerintem egyikünk részéről sem. Én speciel sokat tanultam a nőkről az együtt töltött idő alatt, nem mondom, hogy a vele szerzett tapasztalatokat nem tudtam később kamatoztatni, de hamar kiderült, hogy jobban működünk barátként mint párként, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy hány év eltelt már az érettségi óta, de még mindig tartjuk a kapcsolatot. Nem feltétlen napi szinten, de rendszeresen csevegünk ilyen-olyan dolgokról, és bár én az utóbbi időben érthető módon sok időt töltöttem Oxfordban Darica miatt, vagy épp valamilyen fejvadász melót végeztem apám kérésére egyedül vagy a tesóimmal, de amikor tudtunk, találkoztunk személyesen is. Vele néha egyszerűbb megbeszélni dolgokat, mint a tesóimmal, akik nem néznék jó szemmel alapító család sarjaiként, hogy egy boszorkánnyal járok. Yara nem ítél el emiatt. Most is épp őt várom, hazaugrottam Rose Harbor-ba családi összeröffenésre, és hát akkor már Yarát is felkerestem, és elcsaltam egy bárba néhány ital mellett lazítani. Május vége van, a nyári időjárás már próbálgatja a szárnyait, így nem mondom, hogy nincs melegem, miközben az egyik belvárosi pubban várom Yarát az egyik asztalnál. A söröm fele már eltűnt, de muszáj voltam inni valamit mikor megjöttem. Minden ajtónyitásnál felpillantok, és amikor végre ma esti partnerem jelenik meg a bejáratnál, feltartott karral intek neki, hátha nem vett észre, mert közepesen telített a hely, ezen a csütörtök estén többen döntöttek úgy, hogy itt oltják szomjukat. - Késtél. - csóválom meg a fejemet rosszallóan, de arcomon ott a vigyor, így láthatja, nem gondolom komolyan. Igazából az is csodaszámba megy, hogy én ideértem időben, nem szokásom, de ez nem akadályoz meg, hogy másnak a vérét szívjam, ha véletlenül fordul a kocka. Felállok, üdvözlésképp megölelem, aztán fejemmel a pult felé bökök. -Mit iszol? Az első körre a vendégem vagy. - ajánlom fel, majd amíg a válaszát várom, lehúzom az italom maradékát, majd eltűnök pár percre, míg hozom az italokat, majd lehuppanok vele szemben, és koccintásra emelem a poharamat. -Na, és mivel borzolod DeVries papa idegeit mostanában? - kérdezem jókedvűen, és két nagy kortyot iszok a sörömből.
Kezdőlap
