Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Szomb. 16 Szept. 2023 - 10:50
Aggie & Noah
Noah halk dörmögése egyetértést jelzett Aggie szavai nyomán. Na, igen. Valahol ez a vérfarkas-dolog is egy soha véget nem érő átcseszés, állapította meg csendben magában és határozottan egyetértett abban, hogy ez a titok csakis a beavatottakra tartozott. Ennek felelőssége és jelentősége még az ő devianciáját is megszelídítette annyira, hogy megértse, a vérfarkas-titok védelmezése a legfőbb parancs és minden önkifejezés és lázadás csupán második helyen következhet emögött. E tekintetben így megértette a lány kettős ügynöki szerepét, s a megértés lágy szikrája csendesen sugárzott át falkatársa felé mélybarna szemeiből. Hallgatása is együttérzése jeleként állt be a kettejük között pattanásig feszült levegőben.
Talán Noah ezért sem bánta különösebben, hogy maga mögé vette diáktársnőjét egy vad és fékezhetetlen útra. A csípős levegő beférkőzött ruháik alá és jeges nyelvével végighúzta folyton forró vérfarkasbőrüket, de a mellkasukban dobogó tüzet nem késztette hunyorgásra. Noah keze szorosan kulcsolódott a kormányra, hiszen erővel kényszerítette ujjait, hogy hátranyúlva a hűvös fémről ne tapogassa meg Aggie kivillanó combjait. Azzal még ő is tisztában volt, hogy az ettől elszenvedett baleset a legkevesebb kárt jelentette volna, melyet aznap este elszenved.
Mikor a lányból előtört a fiú által türelmetlenül várt sikkantás és az adrenalin-késztette nevetés Noah elégedetten elnevette magát, mint aki megkapta a hőn vágyott megerősítést. Na, erről beszélek, szűkült össze tekintete ahogy az egybefolyó csíkként villódzó felfestést mustrálta, s a járművet kissé megdöntve bevette a következő kanyart. Rose Harbor messze volt. Sam Heavenford, az igazgató, a szülei összezsugorodott jelentőségű pontként tetszettek tudatában. Még a falka is messzinek látszott innen.
Levette lábát a tartóról ahogy a kiindulási ponthoz közeledve lassított, s végül hangos csikorgással - a motor bizonyos részei még mindig nedvesek voltak a korábbi esőtől - teljesen megállt. Talpát az aszfaltra fektette, majd kilökte a kitámasztót és féloldalt a lekászálódó Aggie felé fordult, tekintete kihívástól és kalandvágytól csillogott.
- Mindig - válaszolta és maga is megoldotta sisakja csattját, majd beletúrt fürtjeibe - Már ha valaki elég tökös húzni neki - elvigyorodott, s tekintete azt üzente sejti, hogy az új Aggie akit szűk egy órája megismert legalább ugyanennyire nem fogta volna vissza magát - Pont olyan mint farkasnak lenni - fűzte hozzá teljes őszinteséggel - Mások képesek hozzászokni, de én nem. Az a biztonság és kötetlenség amit egyszerre érzek jobb mint bármelyik drog. Én farkasalakban lehetek leginkább önmagam, de a motor kárpótol amikor az emberek előtt nem megvalósítható a pucérkodás - pimaszul kacsintott, majd elrakta Aggie sisakját a csomagtartóba és ellenőrizte, hogy a gumipókkal felerősített gitártok biztosan megóvja a hangszert a leeséstől... Majd habozva a bár felé pillantott. Életében nem sokszor állt meg töprengeni és mérlegelni választásai következményét. Csupán egyetlenegy személy létezett aki kivételezésre késztette, s most emiatt komoly homlokkal visszafordult a vörös vadmacska felé és félmosolyra húzta a száját.
- Meg - kezdte lassan és végtelenül szemtelen hangszínnel - Legközelebb - felsejlett előtte a nappaliban a fotelben kuporgó Sammy képe kiről tudta, hogy azóta őt várja, hogy kitette lábát a küszöbön, s habár rettenetesen érdekesnek találja az űrtechnológiáról szóló késő esti ismeretterjesztő filmet, titkon addig biztosan nem könnyebbül meg, míg meg nem hallja a hangos motor durrogását a felhajtón.
- Két hét múlva Milfordban játszom egy rock zenekar előtt - magyarázta lezserül - A bandatagok nagyon jó arcok, jó kis bulit szoktak játszani.
A világért sem tette volna hozzá, hogy tulajdonképpen meghívja Aggie-t a neves eseményre, vagy esetleg fuvart biztosítana neki - aminek ellenkezőjét sem állította volna -, csupán biccentett és újra a fejébe nyomta sisakját, majd indított. A motor felbőgött és a kipufogógőz vastag szürke felhőként tört elő a párás éjszakában. Oldalra fordította fejét, majd egy gyors és jól irányzott mozdulattal megcsípte a lány rövid szoknyájának szélét, amivel a helyére igazította a korábbi kör után, majd rögvest el s húzta kezét ezzel próbálva megakadályozni, hogy Aggie tenyere vagy ökle a bőrén csattanjon. Tekintete felszikrázott.
- Jó éjt, A. - üvöltötte túl a zajt, majd a gázkart alaposan meghúzva kigördült a parkolóhelyről.
Nagyon köszönöm a kört, várom a következő kalandozásukat
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Noah Jacobs egy nagy kérdőjel volt a fejemben. Közös falkához tartoztunk ugyan, de soha sem törtem magam azon, hogy közelebbről is megismerjem. Kissé előítéletes voltam vele szemben, azt hiszem, és nem láttam túl a nagy pofáján. Akkor mégis mi a francért osztottam meg vele a legnagyobb titkomat? Vagyis egy részét, mert arról nem tudott, hogy időnként idegen pasikkal kefélek.
- Nem mindenki engedheti meg magának, hogy mindig azt csináljon, amit akar – vágtam vissza kissé epésen, a fülem mögé lökve egy vörös tincset. Eszembe sem jutott, hogy megfontoljam annak lehetőségét, hogy Noah-nak esetleg igaza van, és az ő szemlélete a szabadságról sokkal jobb, mint az enyém. Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet ennyire… Laza, és könnyed.
- Amiről Stacey nem tud, az nem fáj neki – rántottam meg a vállamat. – Szeretem Stacey-t, de arról sem tudhat, hogy vérfarkas vagyok… Miben lenne más ez a hazugság? – pedig én is tudtam, hogy más. Az egyik titok nem az enyém volt, vagyis nemcsak az enyém, de a természetünkből fakadt, míg a második puszta emberi gyarlóság. Szintén a természetem része, de csakis a sajátom, én pedig önzőn kapaszkodtam belé.
Az, hogy megkérdeztem, hogy elvinne e motorozni, egyértelműen kihívás volt. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy Noah hajlandó lesz-e rá, de aztán amikor megkaptam a választ, szélesen már-már csábítóan rámosolyogtam.
- Meglepődnél, ha tudnád, hogy mi mindenre vagyok képes ebben a szoknyában – mondtam, jobb kezem mutatóujjával játékosan megpöckölve az orrát. – De sajnos ezeket sohasem tapasztalhatod meg – húztam szélesebb mosolyra a számat, miközben illatfelhőt húzva magam mögött, hátat fordítva a fiúnak a motor felé indultam. Egy kis flört belefért, de Noah nem az a fickó volt, akivel érdemes lett volna cicáznom. Túl sok kockázatot jelentett, hogy ismerem, és ő is ismer engem, erre pedig egyáltalán nem volt szükségem.
Első látásra megállapítottam, hogy a motor egy csoda, még csak érteni sem kellett hozzá, hogy az ember lássa. Nem tiltakoztam túl sokáig, amikor a fejemre húzta a bukósisakot, de azt már nem hagytam, hogy ő csatolja be a zárat. A hajamnak aznap estére annyi volt.
Az amúgy is rövid szoknyám még feljebb csúszott, amikor elfoglaltam a helyem az évfolyamtársam mögött. Azzal eddig nem számoltam, hogy mennyire közel kell simulnom hozzá, ha nem akarok leesni. Ilyen közelségből az illata még inkább becsavarta magát az orromba, dorombolásra késztetve a belső bestiámat. Talán mégis szórakozhatnánk egy kicsit…
Még sosem éreztem olyan szabadságot, mint akkor, amikor a süvítő menetszél felborzolta a kobakból kilógó tincseimet. Az elején egy kicsit jobban kapaszkodtam, egészen hozzásimulva Noah hátához, de amikor kiértünk a főutra… Jóleső sikoltás tört fel a torkomból, a szívet dübörögtető kacaj váltott fel.
- Fantasztikus! – kiáltottam vissza, hiszen kár lett volna tagadni az extázisomat. Egy egyenes, üres szakaszon, amikor Noah már nem hajtott olyan veszettül elszántam magam: Elengedtem a fiú derekát, és kitárva a karom élveztem a szabadságot, újfent nagyot kacagva.
Azt hiszem, hogy nem kellett volna meglepődnöm a csalódottságon, amit akkor éreztem, amikor visszaérkeztünk a szórakozóhely elé. Kicsatoltam a sisakomat, és levéve a fejemről megborzoltam a fürtjeimet. A véremben még mindig dobolt az adrenalin.
- Még sosem ültem motoron – vallottam be. – De azt hiszem, hogy most már értem, hogy mit eszel rajta annyira – tettem hozzá, majd a lekecmeregve a járgányról igazgatni kezdtem a nyúlfarnyi anyagot, amit szoknyának hívtam. – Mindig ilyen érzés? – néztem Naohra, őszinte választ várva. A bentről érkező dübögő zene emlékeztetett rá, hogy az este élőzenés része már régen véget ért, és odabent már mindenki kellő alkoholt fogyasztott, ahhoz hogy élvezni tudja az az elektronikus rémséget, ami a DJ pultból szólt.
- Megiszol velem valamit? – böktem a fejemmel az ajtó felé. – A vendégem vagy – tettem hozzá megpaskolva a kabátzsebemet, amiben a hamis személyin túl, ott lapult a spórolt pénzem estére szánt része.
Aggie piszkálódása alig kaparta meg Noah érzékeny részeit védő vastag külfelszínt, csupán vállat rántott és beletúrt homlokába omló szélfútta tincseibe.
- Amúgy ha tudni akarod, nem - közölte tárgyilagosan - Apám fizeti a puccos bentlakásos brit iskolákat, meg gondolom a titkárnőjének az extra túlórázást esténként, de semmi olyat amitől felnézhetnék rá. De ez van - Noah megszokhatta, hogy szülei vasszigorral fogták, már amikor persze a közelben tartózkodtak. A motor sok éves zsebpénzspórolásának eredménye volt, s csupán azért volt lehetséges mert a havonta a számlájára kapott kövér összeget rendes ruhák és legalább öt csillagra értékelt étkezdék helyett megtartotta magának, míg végül Rose Harborba érkezésekor első dolga volt, hogy Marco Domínguezzel egyeztetve megvegye a Hondát. Arra gondolni sem akart, hogy a járműbirtoklás csak ideig-óráig fenntartható állapot, s hogy évfolyamtársnője célzása Kazinskire talán nem is olyan ostobaság. Előbb süllyesztem el a mocsárban, fogadkozott magában és akaratlanul is a sikátor kijárata felé pillantott hol leparkolta a motort.
Noah-ból kiszakadt egy rövid, de velős röhögés és rögvest igyekezett is bőrt húzni a fogára. Rohadt fárasztó tökéletesnek lenni, ismételte el magában a képtelennek tűnő mondatot, majd ajkait beszívva úgy döntött hangosan nem kommentálja a felfoghatatlan állítást Aggie részéről és hagyja, hogy az eminens tanuló befejezze mondókáját. Meg kellett hagyni egészen lekötötte figyelmét a váratlan fordulat és egy időre még a vérfarkas által viselt kirívó ruházatról is el tudta fordítani pillantását, hogy a lány szemkontaktusát keresse.
- Látod - pörgette meg ujján a motor kulcsát - Én ezt a felesleges kört kihagytam, Aggie. Nem tudsz csalódást okozni, ha ilyen vagy, így cseszed át a rendszert - bökött magára majd tárta ki a karját, ezzel szó szerint szemléltetve a végtelen szabadságot ami körülölelte - Én mindent azért csinálok, mert szabad akarok lenni és rohadtul az is vagyok - felelte és meglepő szimpátiát érzett az oly' ellentétes jelleműnek tűnő és világból jövő Aggie iránt - Az éneklés, a gitár, a motor, a falka... Én is rohadtul elmenekülnék ha belementem volna abba amibe te. De ez sosem volt opció - rázta meg a fejét és meglátta a lányban önmagának azon verzióját ki a St Andrew's mintadiákjává válik és az olvasztótégelyben idomul az őt érő hatásoknak, átváltozik és a kovács keze között betölt majd kihűlt fém formájában valamilyen neki szabott feladatot, alkatrésszé válik a nagy egészben.
Meglepetten hümmögött és alsó ajkát lebiggyesztette, fél lábra állt és elismerően végigmérte Aggie-t. Vannak tökei a csajnak, állapította meg, mely a maga agyában dicséretként szerepelt. Noah nem verte át a barátait de csak azért, mert senki sem állt kifejezetten közel hozzá a városban.
- Akkor tényleg nagyon szar lehet... - jegyezte meg nem túl szofisztikált szókinccsel, mindezt értve arra, hogy a vele szemben álló még legjobb barátnőjét is képes megvezetni, majd az idillinek nem mondható pillanat elszálltával felemelte tekintetét tornacipője sáros orráról és pimasz vigyorra húzta száját. Felhorkant és kihívó mosollyal a másik vállára lendítette a gitárt, majd állával a megfelelő irányba bökött.
- Hát ha fel tudsz ülni ebben a mosogatórongy méretű szoknyában a mocira akkor kettőre is - szeme lesiklott az említett ruhadarab irányába és szégyentelenül rajtafelejtette pillantását - Utánam most te is megcsinálhatod a műsort Wilmingtonban.
Míg Noah azon spekulált, hogy Aggie-n vajon lehet-e bugyi és ha igen akkor csipkés-e, s természetesen milyen színben pompázhat elértek a járgányig. A kipufogóval szembeni oldalon a két gumicúghoz erősítette a tokot, majd felpattintotta a csomagtartót és kiemelt a sajátja mellett egy kisebb, női sisakot. Szétcsattintotta a zárat és az esetleges tiltakozásokkal mit sem törődve a lány fejébe húzta azt, majd szemöldökével kirívóan intve saját kobakjára is felhelyezte a bukót. Langaléta lábát átlendítette a nyergen és nagy zöttyenéssel leereszkedett a bőrülésre, s indított. A nyirkos falak a hangot sokszorosára nagyítva visszhangozták a brummogást, s fejével intett, hogy évfolyamtársnője most már felkapaszkodhat az utasülésre.
- Hajrá! - bökött maga mögé és mohó szemekkel várta hogy a lány combjai szétnyíljanak egymástól és megfejthesse az előbb magában spekulált kérdést (várhatóan sikertelenül), majd ha Aggie elhelyezkedett ellökte magát a lábával és gázt adott. Az utcai lámpák sárga fénye egyetlen folytonos csíkká olvadt a sebesség erejétől. A sebességhatárt jóval meghaladva Noah a főút felé kormányozta a Hondát és jókora reccsentéssel adott gázfröccsöt. Szeretett volna nem csak felvágni, de ráijeszteni is a lányra, így néhány vakmerően bevett kanyar és egy sárga lámpa figyelmen kívül hagyásával ráfordult a gyorsforgalmi útra mi Wilmingtont Rose Harborral kötötte össze. Jobb ökle egyre jobban szorult a gázkaron és a motor úgy kapaszkodott előre mint versenyautó az előtte álló üres pályán.
- Ugye, hogy jobb így? - üvöltötte túl a menetszelet, hangját így is meghallhatta Aggie kifinomult vérfarkas-füle. Noah magányát mintha egy pillanatra enyhítette volna váratlan társasága. A fegyelmi eljárás és a közmunka kellemetlenségét magával ragadta a dübörgés. A fiú újra arra gondolt, hogy mennyire szereti is az életnek ezen perceit. Tudta, hogy a kései járókelők mind megbámulják a vakmerően kormányzó alakot és a szemrevaló utast, melle pedig dagadt a büszkeségtől.
Nem kevés elégedett benzin után és sokkal alacsonyabb sebességgel gördült vissza az egyik mellékutcába és fordította el újra a kulcsot. Az idő későre járt, a város mélyen aludt, ám a hely ahol az est elején összefutottak még lüktetett a bent tartózkodók energiájától. Noah lecsavarta fejéről a sisakot és hátralesett a válla fölött.
- Na - egy szívdobbanásnyi szünetet hagyott - Erre kell a pénz az éneklésből.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Horkantva reagáltam a fellépésért kapott fizetéség említésére, hiszen kételkedtem benne, hogy a falkatársamnak valóban szüksége van arra a pár dolcsira, amit egy ilyen helyen kaphat. Úgy értem, nekem és az öcséimnek muszáj volt dolgoznunk, de Noah családja valahogy… Más kategóriának tűnt.
- Apuci nem fizeti a benzint a puccos mocidba? – kérdeztem ártatlan hangon, de valójában az volt a célom, hogy egy kicsit odaszúrjak. Nem egészen gonoszságból, hanem csak azért, mert volt olyan mákja, hogy leleplezze a titkomat. – Ezzel büntetnek, mert elverted az a srácot? – billentettem oldalra a fejem, a mozdulattól egy vörös hajfürt a szemem elé került, amit kissé bosszúsan tűrtem oldalra.
Ha valaki aznap reggel azt mondja, hogy este kint fogok állni egy sötét sikátorban Noah Jacobs társaságában, és a legnagyobb titkomról diskurálok majd vele, valószínűleg kinevettem volna. Az egész helyzet olyan abszurd volt… Mégis természetes. Végülis, nem ismertem nagyobb lázadót a fiúnál.
- Rohadt fárasztó, tudod? – sóhajtottam, elfordulva tőle fejem újfent a kőlapnak fektettem. – Állandóan tökéletesnek lenni – tettem hozzá, mintha nem lenne egyértelmű, hogy mire gondolok. – Mindig attól félsz, hogy valakinek csalódást okozol, ha véletlenül rosszul lépsz, szóval azt teszed, amit elvárnak tőled; magolsz a dolgozatokra, eljársz a különórákra, és minden meccsen ott ugrálsz a pomponcsapattal, mert a tökéletes Aggie Eams ezt csinálja. Félre ne érts, szeretem az életemet – rántottam meg a vállamat. – Csak néha többre vágyom. Szabadságra, azt hiszem – a szám sarkában félmosoly ül, amit avatatlan szemek talán gúnyosnak nézhettek volna, pedig nem annak szántam. Pillantásom ismét a fiú felé rebbent, keresve a hasonlóságot kettőnk között, ami nem volt egyszerű. – Te is ezért énekelsz, nem? Olyankor szabadnak érzed magad? – kérdeztem, és magamat is meglepve reménykedtem benne, hogy őszinte választ kaphatok. És talán egy kis megértésre, amit csak egy olyan forrongó lélek adhat meg számomra, mint Noah Jacobs.
Az, hogy Noah leleplezett, még nem jelentette azt, hogy szerettem volna, ha mindenkinek szétkürtöli a felfedezést. Valahogyan meg akartam fogni, hogy legyen valami csábító abban, ha megőrzi a titkomat; azt hittem, hogy az ajánlatom meghatja majd, de nem tűnt túl lelkesnek, amikor végül beleegyezett.
A kérdése meglepett. Kissé meglepetten hőköltem hátra, mintha megütött volna. Miért érdekli, hogy ki tud róla?
- Senki – feleltem. – Stacey néha falaz nekem, de még ő sem tudja, hogy mihez – ráztam meg a fejem, mintha az, hogy az orránál fogva vezetem a legjobb barátnőmet, nem lenne megbocsájthatatlan bűn. Szeretem Stace-t, de vannak dolgok, amiket nehezen emésztene meg, ha rázúdítanám… Ilyen a vérfarkasság, és az időnkénti kicsapongás. A bulizás egy dolog, de az idegen férfiak kivernék nála a biztosítékot.
- Mi lesz? – tudakoltam, az egész helyzetre célozva, de aztán hirtelen ötlettől vezérelve a srácra vigyorodtam. – Vissza kell még menned zenélni, vagy elviszel egy körre a puccos járgányoddal? – ravaszkásan pillantottam Noahra; Aggie sosem flörtölgetett volna egy hozzá hasonló nehézfiúval, de Anginek ez nem esett nehezére.
Noah elnyújtottan füttyentett mikor a mellkasán csattanó következő ütés után Aggie hangos szitkozódásba kezdett.
- Ki vagy te és mit csináltál Aggie Eamsszel? - nyúlt meg ábrázata a csodálkozás és mulatás arckifejezésétől és pislogott kettőt így megbizonyosodva róla, hogy az előtte álló alak valóban az iskola legeminensebb diákja és a falka rátermett és megbízható tagja volt, nem holmi hologram mi csak hasonlított rá. Csak akkor bizonyosodott meg, hogy nem tévedett a lánnyal kapcsolatban mikor újra a levegőbe szimatolt és beazonosította a farkasa agyában nyugvó emlékkel megegyező illatot. Az agyam megáll... gondolta fejcsóválva és kihasználva az elé kínált látványt mint éhes ember az ingyenes svédasztal előtt még egyszer végigpásztázta diáktársnőjének kivillanó és elrejtett idomait.
A benyálazott cigarettapapír megtekerése után szemét forgatva ajkai közé csippentette a szűrővel ellátott véget és nagyot pöfékelve rágyújtott a dohányra.
- Ez már jobban te vagy - jegyezte meg a kioktatást követően és eltekintett a nyirkos sikátorrész sötétségbe vesző vége felé, majd egyik lábát pihentetve visszaemelte pillantását Aggie-re. Megrándította vállát és a zenélés megemlítésére tudattalanul megigazította gitártokja pántját.
- Minden hely elég jó ahol fizetnek - magyarázta nyugodt hangon - Én nem Decker vagyok aki majd egyszer tele akar kiabálni egy emberekkel megtelt stadiont. Nem szeretem ezt a ripacskodást.
Nem sértette az ironikus kérdés. Amíg akadt a pénztárcájában apró benzinre és sörre és néha napján elvitte magával Sammy-t Lou bácsihoz nem nézte, hogy a lebuj ahol a húrokat pengeti sehogy sem hasonlít mondjuk a Ritz hotel lobby-jához. Azt azonban még mindig sehogy sem tudta összeegyeztetni fejében, hogy egy olyan mindenre igényes és minden részletet fontosnak találó személy, mint Aggie mi a csudáért elégedhetne meg egy olyan ivóval mint éppen ez.
Noah hitetlenkedve meredt a falnak támaszkodó lányra és homlokát ráncokba vonta a leplezetlen elképedés. A füsttel együtt egy rövid szisszenés is távozott ajkai közül. Hogy nevetés vagy horkanás volt-e, azt talán még ő maga sem tudta volna megmondani.
- Szóval az egész imidzs amivel mindenkit etetsz Rose Harborban egy nagy kamu? - lebiggyesztette ajkát ahogy szokása volt minden alkalommal mikor valamilyen neki nem tetsző részlet hangzott el, majd elfordította fejét a gőzölgő csatorna irányába, s újra vissza - Ez az igazság? - bökött végig cigarettát tartó kezével Aggie-n - Clark Kent éjszaka Superman?
Beszívta a levegőt, majd ki. Nem sűrűn keltette fel az érdeklődését olyasmi mi szűk biztonsági zónáján kívül esett. Aggie Eams mindenképp a határvonalok kívül helyezkedett el és a lelke mélyén zárkózott fiúnak beletelt néhány percbe, hogy átalkossa a fejében már réges-rég bebetonozott képet valakiről, ki olyan egyszerűen kiismerhetőnek tetszett az elmúlt hónapokban.
Már épp nyitotta volna száját, hogy a Nézd, Aggie, amúgy engem rohadtul nem érdekel, hogy éjszaka merre mászkálsz, meg ilyenek elegáns mondata, mikor szemeit kissé összeszűkítve tükrözte falkatársa ravasz mosolyát és leutánozta fejének biccentését.
- Most, hogy mondod már tudom, hogy van ilyen - rögtön bele is szívott a gyorsan sorvadó cigarettába. Noah sosem árulta volna el egy falkatársát sem, de a jelen helyzetben Aggie, mint iskolatársa könnyű szerrel válhatott volna egy nálánál is nagyobb botrány tárgyává. Ezt a címet azonban sosem engedte volna át senki másnak. Mégis kivárt néhány másodpercet a lány idegein táncolva, majd újra lezserül megrántotta vállát és megigazította a gitártokot.
- Felőlem - egyezett bele a ki nem mondott egyezségbe anélkül, hogy Aggie tudtára adta volna esze ágában sincs igazán visszaélni a helyzettel, de eszébe jutott a pszichológusnő, Samantha Heavenford fejmosása a verekedés hetén és úgy ítélte meg ezzel gyakorlatilag két legyet üthet egy csapással miközben több ideje marad a sportra és motorjára.
- Ki tudja még? - taposta el fekete bakancsával a leejtett csikket és őszinte érdeklődéssel vetett lehajtott fejjel egy lapos pillantást társa felé.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Dühöm jelenként újfent rácsaptam Noah mellkasára a tenyeremmel, majd fújtatva elhátráltam tőle, de nem azért, mert dominánsabb lett volna nálam. Úgy nevetett, mint egy hiéna, ami rálelt az oroszlánok által hátrahagyott dögre.
- Menj a francba! – ez volt az első gondolat, amit képes voltam szavakba önteni, miközben a fiú kaján vigyorral végignézett rajtam. A merész öltözet nyilván nem kerülte el a figyelmét, hiszen a suliban én voltam az egyetlen pomponlány, aki feszengett az egyenruhájában, mondván az túl rövid… Mégis egy arasszal hosszabb volt, mint az aznap esti viseletem.
Nyugi, Aggie, fújtam ki a levegőt, elengedve az első pánikoló hangokat. Végülis a helyzet közel sem volt olyan reménytelen, mint amilyennek elsőre látszott. Megvolt az esélyem rá, hogy leszereljem Noah-t.
- Árt a hangszálaknak – a megjegyzéssel egy időben megráztam a fejem, ezzel elutasítva a cigarettát. Nem ez volt a megfelelő alkalom játszani az erkölcscsőszt, de ösztönösen jött, ezzel pedig nem sokat kezdhettem. A kezeimet bedugtam a kabátom zsebébe, majd a hűvös házfalnak dőltem a fiú mellett, igyekezvén nem törődni a kihívó tekintettel, amellyel méregetett. A bennem lakó farkas azonban még mindig a szőrét borzolta, de végül őt is sikerült csitulásra késztetnem.
- Szóval Noah Jacobsnak elég jó ez a hely? – rándult meg a szám sarka. – Hallottam, hogy zenélgetsz, de azt hittem, hogy valami puccosabb környezetben lépsz fel – mondtam. Biztonságosabbnak tűnt arról beszélni, hogy ő mit keres itt, mintha a saját okaimnál időznénk. Nem mondhattam, hogy túl közeli kapcsolatot ápoltam a fiúval, azon kívül persze, hogy ugyanabba a suliba jártunk, és ugyanannak a falkának a tagjai voltunk – utóbbi néha közös elfoglaltságra kényszerített, de máskor nem igazán kerestük egymás társaságát.
- Mindenkinek vannak titkai – döntöttem a fejem oldalvást a falnak, úgy nézve fel iskolatársamra. Joggal számíthatott arra, hogy mindent tagadni fogok, és könyörögni, hogy ne áruljon el odahaza, de úgy gondoltam könnyebben megfoghatom azzal, ha megőrzöm a hideg véremet, és őszinte leszek. – Én pedig sok mindenre hajlandó vagyok azért, hogy megőrizzem a sajátjaimat – hangom sejtelmesen csengett, miközben ajkaim szegletében ravaszkás mosoly bújt meg. Engedtem, hogy az agya kedve szerint gondolja tovább a kijelentésemet, majd mielőtt bármit is kiejthetett volna a száján ártatlanul odaszúrtam:
- Hogy áll a jövőheti irodalom beadandód? – Nos, a sok minden elég tágan értelmezhető fogalom, nem igaz?
Noah előbb tudta, hogy Aggie Eams felé tart, minthogy ténylegesen megérkezhetett volna közelébe a lány, ennek ellenére tüntetően babrált - a semmivel - gitártokján és magára kanyarította kitűzőkkel díszített bőrdzsekijét. A dal eljátszása alatt őszintén jól mulatott. a falkaéletben őt és Aggie-t, valamint annak testvéreit egy sokkal hatalmasabb parancsolóerő kötötte szoros kötelékbe, mint holmi gimis kapcsolatrendszer, így a közös vadászatokon és gyűléseken rezzenéstelenül dolgoztak a másik keze alá, míg Noah az iskolai órák legtöbbjén azt kívánta bárcsak megsüketült volna valamilyen isteni csoda folytán és ne hallaná a lányt folytonos jelentkezése után elhangzó lelkes helyes válaszokat. Pontos ellentettjét képezte: az eminens és okoskodó diákot Noah érkezésének hetén Hermione Grangernek nevezett el, míg nem jegyezte meg annak valódi nevét. Azóta is sokszor gondolt e képp rá. Már ha egyáltalán rágondolt.
Noah éppen abban a pillanatban érezte meg Aggie szorítását a karján mikor a vállára csapta a gitártokon. Szemöldökét a szórakozottságtól vezérelve magasra tolta ráncolódó homlokán, s hiénára emlékeztető vihogással engedett az amúgy akarata ellenében őt megmoccantani sem tudó erőnek, hogy az irányt a hátsó kijárat felé vegye. Hangosan csapódott háta mögött a vasajtó, odakint pedig a nyirkos őszi betonon csillogó sárga utcalámpák fénye várta őket, s a hűs esti levegő.
Aggie tenyere nagyot csattant Noah márványkeménységű mellkasán, mire nevetve lépett egyet hátra és kezével dzsekije zsebébe nyúlt, hogy elővegye a dohányt, a papírt és a szűrőt, mikkel cigarettát sodorhat magának.
- Mi a franc, Aggie?! - halt el végre nevetése és behelyezte a szűrőt ajkai közé, majd hitetlenkedve végigmutatott a lány, számára sehogy sem értelmezhető, külsején - Megvesztél te?
A fiú nem is szándékozott leplezni, hogy ízesen végigméri diáktársnője minden egyes szemnek látható és láthatatlan porcikáját, majd szűrőt tartó ajkát lebiggyesztette, mint aki végső soron nem panaszkodik, azzal gyakorlott mozdulatokkal teleszórta a papírt dohánnyal.
- Cigivel ne kínáljalak meg? - fűzte hozzá szellemesen, majd a szűrőt a megtöltött papírba helyezve összesodorta a félkész cigarettát, s a végén benyálazta, hogy összetapaszthassa. Közben kihívó pillantást vetett Aggie-re.
- Én? Én mit csinálok itt? Hé! - mellkasára bökött - Noah Jacobs, vágod? Te mi a f*szt művelsz? Valaki kényszerít, vagy dolgoztatnak?
Felvihogott saját ízetlen poénján, majd a szálat felé kínálta.
- Pont úgy nézel ki, mint akire ráfér egy cigi - heccelte és kíváncsian várta, hogy az eddig csupán unalmas holmikban, smink nélkül megjelenő vérfarkas elvegye a felkínált ajándékot, s amennyiben megtette, saját maga számára készített egy újat, ha nem, hát azt helyezte szájába és gyújtott rá.
- Erre megy el a korrep pénz? - jegyezte meg végül, majd előkapta farzsebéből a későbbre félretett maradék sört és felhajtotta az üveg alján maradt habot, aztán elhajította azt a sikátorban kihelyezett kukák közé.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
A fickó bűzlött, de legalább semmi olyasmit nem kért tőlem, ami miatt undorodnom kellett volna. Ha az ember stoppol, viselje a következményeket. Egyébként a tag tényleg rendes volt; idősödő, pocakos, és talán egy sörrel többet ivott, mint ami még biztonságos lett volna a vezetés szempontjából, de egy szóval sem tett utalást arra, hogy szeretne benézni a szoknyám alá. Ráadásul pont ott tett ki, ahol kértem.
Általában kerültem a túl zsúfolt, és népszerű helyeket. A füstös kis kocsmák, a koszlott falú bárok jobban illettek Angie-hez – és Aggie-nek sem kellett attól tartania, hogy ismerősbe botlik. A mocskos kis titkom egyre több fejtörést okozott, és egyre nehezebb volt kilogisztikáznom, hogy hogyan lógjak meg a családom óvó tekintete elől. Nem hazudhattam minden hétvégén azt, hogy sokáig tanulok, vagy Stacynél alszom. Amióta Danny meghalt mindenki paranoiás lett. Különösen a hormonoktól megvadult anyám.
A vének ott is ellenséget láttak, ahol nem volt. Megráztam a fejem.
Ma este falkaügyekkel nem foglalkozom. Bulizni jöttem.
Az ötöst kicsit sokaltam a beugróért, de az ajtóban álló fickó azt mondta, hogy élőzenés este van, ilyenkor pedig ennyi a tarifa. Szerencsére az előző héten volt pár plusz korrepetálásom, de még így is húztam egy kicsit a számat, amikor a kezébe nyomtam a bankót.
A hely furcsán tömve volt, így majdhogynem végig nyomakodnom kellett, hogy a pultig jussak és kikérhessek egy italt. Igyekszem óvatos lenni, de a kis kiruccanásaim alkalmával az olyan érzékeimet, mint például a szaglás, próbálom eltompítani, mert nem akarok rövidúton megbolondulni a sok össze-vissza szagtól. Szokás szerint sört kértem, amibe éppen csak belekortyoltam, amikor a színpad irányából…
Félrenyelve fulladoztam, amivel magamra vontam néhány tekintetet a közelből, de én kikerekedett szemmel a fellépőt figyeltem. Mi fa… Egyértelmű volt, hogy Noah kiszúrt, másképpen nem ajánlotta volna nekem a dalt, és nem vigyorgott volna rám olyan önelégülten. Az adrenalin elöntötte az ereimet, miközben az agyam azon kattogott, hogy miként kerülhetnék ki ebből a szituációból ép bőrrel.
Akaratlanul is kivillantottam a fogaimat, miközben hirtelen ötlettől vezérelve ellöktem magam a pulttól, hogy átmasírozzak a tömegen. Mikor Noah lelépett a színpadról én már ott vártam, hogy egyetlen szó nélkül elkapva a karját vonszolni kezdjem magam után. Ki a hátsó ajtón, egyenesen a sikátorba. Vádlón fordultam felé, két tenyeremmel a mellkasára csapva – már amennyire felértem.
- Mi a fészkes fenét keresel te itt? – kérdeztem vádlón, mintha valaha is érdekelt volna, hogy merre jár. Eddig. Ma viszont nagyon is érdekelt, hogy miért keresztezte éppen az én utamat. Az öltözékem közel sem volt olyan visszafogott, mint a suliban; rövid szoknya, combközépig érő csizma, bőrdzseki, és némi smink hogy néhány évet feljebb kerekíthessek a koromon, hogy megfeleljen a hamis személyimben szereplő adatoknak.
Ez az este Angie-é volt, Noah pedig elrontotta. Én pedig készen álltam rá, hogy megtoroljam. A tekintetem a vérfarkasom haragjával izzott, aki dühödten vergődött a belsőmben.
Noah felpakolta a cuccait a motor csomagtartójára, majd fellendítette hátára gitártokját és elfordította a kulcsot. A járgány mélyen brummogva töltötte be hangjával Rose Harbor gazdagabbik negyedének elnéptelenedett utcáit, majd a fiú ezt a csendet direkt szilánkosra törve jókora gázlökettel gurult el a főutcáig. Onnan egyszer sem fékezett a wilmingtoni lehajtóig.
Ez a rohadt közmunka, morgott magában pattanásig feszülő idegekkel és kemény öklei vasmarokkal szorították a kormány bőrrel bevont fogantyúját. Megalázó módon a falka egyik leglúzerebb és legalacsonyabb posztot elfoglaló tagja mellé osztották. Kulimunkára. Noah émelygett a kikötőt betöltő halszagtól, de mivel a motorokhoz jól értett a szigorú kikötőmester kezei között hamar megszerelte a téli karbantartásra váró hajómotorokat. Targoncázott és együtt daruzták le a partiőrség utolsó gumicsónakját is. Noah a lelke mélyén nem tartotta elviselhetetlennek Finch Colby-t, ám a felszínen heves gyűlölködést és szájalást mutatott, minek után a délelőtt folyamán a férfi akkora pofont kevert le neki visszakézből, hogy Noah-t egy hajszál választotta el attól, hogy farkasalakot öltve Finch torka fölött csattogtassa fogait.
A közmunka azonban vasárnap délelőttre is érvényes volt. Valahol talán kapóra jött számára, de más esetben nem tartotta volna vissza attól, hogy hétvége révén szégyentelen állapotra igya le magát. Fellépése volt. Így szomorú módon az utolsó akkord lejátszása után tervei szerint felpattan majd a motorra és hazagurul, hogy másnap nyolctól már nyakig olajosan pakolgasson valamilyen hasztalan holmit.
A hely apró volt és kevésbé ismert, de a rock és alter zene szerelmesei rendszerint megtöltötték pénteken és szombaton. Noah hallás alapján behangolta hangszerét és a mikrofont megfelelő magasságra állítva végighúzta pengetőjét a hat húron. Egyik dal a másikat követte. Az asztaloknál és pultoknál ülő vendégek kíváncsian lestek felé, míg mások italukba és a beszélgetésbe feledkezve csupán háttérzeneként élvezték a dallamokat. Noah-nak közömbös volt. Marcus Deckerrel ellentétben számára még a zene is komolytalan játéknak bizonyult. Játéknak. Pont úgy, ahogy játéknak nevezték az emberek azt is, ahogy egy ember megszólalásra késztetett egy hangszert.
Már jó egy órája játszott és elfogyasztotta az egyik vendég által felkínált pohár sört is, mikor kissé megigazította az őt megvilágító gyengécske lámpát. Gitárja a pánton lógott alá, míg az állványt megfelelő szögbe fordította, s ezzel egyidőben szeme végigpásztázta a növekvő tömeget is. Orrába ismerős illatokat sodort a bejárati ajtón beszökő huzat, s kissé hunyorogva beárnyékolta tenyerével homlokát, hogy kivehesse az újonnan érkezőt. Nem, nem azért, mert farkasorra nem árulta volna el már réges-rég, hogy ki az ismerős idegen ezen a félreeső helyen. Hanem mert képtelen volt hinni érzékeinek. Nem lehet, mondta magában és néhány percig még szemét beárnyékolva állt a raklapokból eszkábált kicsiny emelvényen, arcára a meglepődöttség, szórakozottság és kajánság együttesének bárgyú vigyora ült ki. Beszarsz! harsogta magában. A jelenlévők értetlenül tekintgettek hátra.
Noah hangos reccsenéssel ledobta magát a bárszékre min ez idáig terpeszkedett, majd fejét ingatva és röhögését csak nagy nehézségek árán lenyelve hozzátapasztotta ajkait a mikrofonhoz:
- A következő dal szóljon A.-nek - majd szívére tette kezét, mintha onnan is szólt volna e valójában kedvesnek nem mondható ajánlás, majd nekikezdett.
I'll keep you my dirty little secret (Dirty little secret) Don't tell anyone or you'll be just another regret (Just another regret, hope that you can keep it) My dirty little secret, who has to know?
Kihasználta az időt és a refrént többször elismételte. Olykor-olykor teliszájjal beleröhögött a mikrofonba, de a világért sem hagyta volna abba egy versszakkal is korábban. Mikor befejezte néhányszor még végighúzta a pengetőt az utolsó akkordon, majd felállt, meghajolt, kiélvezte a tapsot és a füttyöket, aztán intett és lelépett az emelvényről. Még mindig nevetve belecsúsztatta gitárját a tokba, majd lepacsizott az éppen megérkező bármenedzserrel, s a zsebébe gyűrte a friss és ropogós bankókat.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Kezdőlap
