- Mr. Colby - ismételte Noah úgy ezt a négy szótagot, hogy ebbe belesűrített minden gúnyt és megvetést ami csak gigantikus méretű testébe szorult. Finch gyűlölte ha így hívták. Noah pedig gyűlölte, hogy majdnem minden nap a rangban felette álló harapott farkas dirigál neki. Keze akaratlanul is megindult arca irányába és megérintette bőrét ott ahol akkora visszakezes pofont kapott, hogy a pirosodás csak másnap reggelre múlt el teljesen. Finch-et nem érdekelte, hogy van-e kedve ahhoz a feladathoz amit rá osztott. És míg farkasalakban Noah messze ügyesebbnek bizonyult, úgy emberi alakban kénytelen volt fejét lehorgasztva engedelmeskedni. Szemét forgatva üzente meg Aggie-nek, hogy mit gondol az emlegetett jófejségről.
Őszinte nevetés tört fel Noah torkából, az a horkantós és öblös fajta amit csak kamaszfiúk tudnak produkálni ha olyasmi pimaszságot találnak melyen lehet, hogy senki más nem szórakozik olyan jól mint ők.
- Wilmington előtt full logikusnak tűnt pedig - Amíg nem tudtam milyen vagy, A., tette hozzá gondolatban a megjegyzést aminek hangos kimondása valószínűleg fuvar nélkül hagyta volna, de ehelyett csak magában szórakozott a kiegészített gondolaton.
Az éjszaka sötét, de a téli éjszaka narancssárga. Ez olyasmi volt amin Noah sokat morfondírozott mikor New Yorkban élve sosem látta az égen pislákoló csillagokat és sötétítő nélkül nem jöhetett álom a szemére, hiszen a város sem aludt sohasem. Itt Rose Harborban a nap távozásával inkább a szürkeség dagadt. A Loganberry Lane karcsú lámpaoszlopai nem sárgás, hanem hideg fehér fényt árasztottak, tökéletesen megvilágították a motor belsejének kusza és barátságtalan alkatrészeit. A megérkező robogó nem tudta megzavarni a környéken eluralkodó mozdulatlanságot, a falatozó fiatalok pedig az élet első természetes jelévé váltak ebben a művilágban. Noah nem szeretett egyedül étkezni, de gyakorta szorult rá. A falka vadászatai kompenzálták a kínais papírdobozokért és számára olyan egyértelművé vált a vacsorán való osztozkodás mintha nem az autónak támaszkodva lapátolták volna magukba a sült tésztát.
Aggie megbökte Noah-t, az energia szétáradt a fiú testében, feje kissé oldalra hanyatlott. Észre sem vette, hogy mosolyog.
- Sokkal rosszabb vagyok - vágta rá - Csak még nem kaptál rajta - nem úgy ahogy Noah kapta rajta Aggie-t a rosszon.
Tulajdonképpen nem volt abban semmi kockázatos vagy titkolnivaló amit megosztott évfolyamtársnőjével. A szülei nem adnak neki zsebpénzt, na és? Ez bizonyára nem csak vele történt meg a több száz fős iskola történelmében, azonban ennek számos oka és a végkifejlet alakulása talán különbözött bárki másénál. Számított arra, hogy Aggie egyszer valamikor a jövőben talán visszaél ezzel - hiszen minden információval vissza lehet ha az ember a megfelelő pillanatban tesz rá csípős megjegyzést. De ott abban a pillanatban nem számított.
Talán ebben a finoman rezgő légkörben volt egyedül lehetősége arra, hogy szóba hozza Stacey-t. Noah-nak nem voltak olyan barátai akik elől nagy titkot rejtegetett volna. De mikor felidézte magában Brett illatát a lány ruháin... amikor azok olyan erősek voltak... tekintetét elfordította Aggie-ről és a sötéten ásító házat fürkészte és a néhány nappal korábban történt incidenst ízlelgette ahogy a szájában megmaradt kínai szószt. Megesküdött volna rá, hogy Stacey ruhái csak akkor vehették át ennyire erősen falkatársa szagát ha tartósabb ideig érintkeznek egymással. Mély levegőt vett... a levegő bent maradt, aztán sóhaj formájában hagyta el a száját. Nem, ez így nagyon elcseszett lenne, vonta vissza szándékát arra vonatkozóan, hogy elmondja sejtését és ehelyett csak bólintott. Ha beigazolódik az amire gondolt úgy Aggie-nek nem kell majd Stacey bocsánatkéréséért esedeznie. A dupla hazugság úgyis kioltja egymást.
- Nem, például a titkodat még nem mondtam el nekik - forgatta meg a szemét és megrántotta a vállát, kuncogott.
Átengedte a szemetet a lánynak és a Sammy-nek rendelt adagot a bejárati ajtó kilincsére akasztotta. Visszalépve már nyúlt volna a lehajtandó motorháztető felé, de a hessegető mozdulatra védekezően feltette kezét és hagyta, hogy a lány végezze el a mozdulatot.
- Hát, nincs mit. Nem nagy cucc - süllyesztette el ökleit dzsekije zsebébe és újabb vállvonás következett. Tényleg nem volt az. Talán a benne erősödő kötődésérzés egy fokkal furcsábbnak hatott.
- Jól van - tette vállára a katonai zsákot és az anyósüléshez lépett, hogy indításkor még egy utolsó megjegyzést fűzhessen a lánynak - Boldog karácsonyt, A., majd meséld el milyen idén először a Mikulás "rossz" listáján lenni, a virgács ötletes felhasználásában pedig nem féltelek - csapott rá az autó tetejére, majd kihátrált a karba bokszolás hatósugarából - Na, csá, Aggie.
Azzal intett neki és felsétált az ajtóig. Mosolygott és a fejét csóválta ahogy az öreg járgány kigurult a tőle karakteridegen Loganberry Lane-ről.
Lekerekítettem és nagyon köszönöm a kört. Az egyik kedvenc párosom
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Próbáltam magam meggyőzni arról, hogy semmit sem jelent, ha engedem, hogy srác meghívjon kajálni, de valahol a szívem mélyén tudtam, olyan terepre tévedtem, amit mások egész egyszerűen úgy neveznének; veszélyes. Hogy kire, és mire, az egyelőre képlékeny volt még az én fejemben is, bár azt hiszem, hogy kicsit kíváncsi is voltam rá, hogy hová fut ki a dolog.
- Még mindig a kikötőben szívsz? – kérdeztem. Rémlett valami ezzel kapcsolatban, de az iskolában, és a falkában elhangzó pletykák néha köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. Ezek szerint az a része, hogy Noah-t oda száműzték a balhéi miatt, mégiscsak igaznak bizonyult. Úgy rántottam meg a vállam, mintha az egész nem lenne valami nagy dolog. – Járhattál volna rosszabbul is. Mr. Colby legalább jó fej – fejtettem ki a véleményemet a kikötőmesterrel kapcsolatban, bár nyilván, mivel a férfi a ranglétra más fokain mozog, nem sokat látok belőle. Mindenesetre külhoniként gyorsan megvetette nálunk a lábát, és élvezte mind Alec, mind az Alfa bizalmát, ami nekem elég volt ahhoz, hogy ne kételkedjem a férfi hűségében.
- Én két éve megesküdtem volna rá, hogy Riley lesz az, akihez hozzá kell majd mennem – mondtam csendesen, amikor a szüleim kozmikus szerelmére terelődött a szó. – Szóval versenyezhetünk rajta, hogy ki járt rosszabbul; te a csupa fiúból álló sulidban, vagy én, aki majdnem megelégedett egy lagymatag szarral – olyan erővel rántottam be a kéziféket, hogy az akár a szavaim megkoronázása is lehetett volna.
Kicsivel később a kocsi oldalának dőlve figyeltem a ténykedését. Nem is olyan rég még elképzelhetetlennek gondoltam volna, hogy engedem Noah Jacobs-ot annak a kocsinak a motorháztetője alatt nyúlkálni, amit később még vezetni akarok. Volt benne valami durván férfias, amitől belső farkasom elégedetten felmordult. Maradj csöndben, áruló!
Hirtelen vágyni kezdtem arra a szabadságra, amiről beszélt.
Azon kaptam magam, hogy szinte függtem a szavain. Ahogy a szüleiről beszélt, és a motorjáról, amit tényleg a sajátjának érez, mert megdolgozik érte. Olyan oldalát láttam meg, amit eddig még soha, ami valóban túlnyúlt az elkényeztetett, balhés kölyök álarcán.
- Oké, talán mégsem vagy annyira szörnyű alak, mint gondoltam – a megjegyzés talán tüskésnek tűnhetett, de valójában nem annak szántam. Sőt, valami érezhetően megolvadt bennem, miközben a vállammal játékosan megböktem a karját. – De ettől még nem vagyunk haverok – tettem hozzá a miheztartást végett, kikotorva a saját adagomat a rendelésből.
Mellé telepedve fogtam hozzá az evéshez. Azt hiszem, hogy abban a pillanatban valamiféle egyetértés született közöttünk; mindketten mellőzzük a beszédet, amíg jól nem lakunk. A tészta mennyei volt, és nagy erőfeszítésembe került, hogy ne böffentsek egy jóízűt, miután végeztem vele.
Nem kellett megkérdeznem, hogy mire gondol, amikor szóbahozta Stacey-t. Ennél kisebb titok is tett már tönkre barátságot, szóval ha el akarnám mondani a titkomat a barátnőmnek, akkor sem tudnám, hogy hogyan kezdjek hozzá.
- Az egész túl régen húzódik – szólaltam meg rövid hallgatás után, miközben egy doboz falára tapadt tésztaszálat piszkáltam a pálcikámmal. – Ezt nem lehet csak úgy elmondani, és egy életre megharagudna rám, amiért ilyesmit elhallgattam előle. Ő mindig olyan őszinte hozzám – ráztam meg a fejem. Rossz barátnak éreztem magam, amiért hazudok, de úgy éreztem nincs más választásom. Akkor sem, ha Noah-val ellentétben én megbízom Staceyben. Tudom, hogy a legjobb barátnőm sosem árulna el engem, semmilyen értelemben.
- Te sem mondasz el mindent a focis cimboráidnak. Vagy igen? – villantottam kihívó tekintetett a fiúra. Egész biztosra veszem, hogy azt az arcát, amit ma mutatott meg nekem, ő is szívesebben tartja meg magának. Meg sem vártam, hogy válaszoljon, csak makacsul odaböktem. – Na ugye!
Ha Noah nem ellenkezett, tőle is begyűjtöttem a kidobandó szemetet, és a sajátommal együtt eltrappoltam vele a legközelebbi utcai szemetesig. Könnyű lenne az élet, ha az ember ugyanolyan könnyedséggel szabadulhatna meg a titkaitól, mint néhány kínai kajás doboztól. Amennyiben a motorháztető még nyitva volt, hessegető mozdulattal tereltem arrébb a srácot, hogy lecsukhassam.
- Köszi a vacsit, és a műszaki segítséget – mondtam zavartan topogva a lábamon, fázósan húzva össze a kabátomat magamon. Számomra a szituáció ezen a ponton kezdett kicsit kínosba fordulni; a furikázás egy dolog, de ma azt hiszem olyan dolgokat is megosztottunk egymással, amit más körülmények között talán nem tettünk volna meg, emiatt pedig furcsán sebezhetőnek éreztem magam. Amit természetesen nem engedhettem, és ami beindította természetes menekülési ösztönömet.
- Lassan mennem kell – böktem a kocsi felé, hogy jelezzem, jó lenne ha magához venné a cuccát. – Még be kell ugranom valahová – teszem hozzá mindent eldöntő érvként. Ha nem félnék, hogy a férfi fülébe jut, simán hazudnám, hogy Alec kért meg egy szívességre.
Elengedte a füle mellett Aggie megjegyzését a környékre vonatkozóan amely pont annyira kiszámítható volt mint minden egyes ember reakciója mikor szóba került a környék ahol Noah szülei megvették a kecót amikor ideköltöztek. Egy másik házban laktak amíg diplomatákká nem váltak, az a ház pedig egy teljesen más környéken állt és maga a ház is teljesen máshogy állt, amennyire Noah fel tudtam idézni és az emlékei szerint semennyire nem hasonlított a szürke száz árnyalatában játszó modern és minimalista építményhez. Az árnyalatok mintha csak még jobban ráerősítettek volna a sötéten ásító ablakokra és a díszkivilágítás is csak mauzóleumszerűbbé tette az egész komplexumot.
Épp ezért jött kapóra számára a kajarendelés, melyet gyakorlott mozdulatokkal vitt véghez a szebb napokat megélt Samsunggal és valahol elégedetten konstatálta, hogy a lány elfogadta a meghívást. Azért a farkasoknál ez számít, gondoltam a rendelés leadásakor, hiszen a közös vadászatok alkalmával a marakodás hangjaival telt meg a levegő és igen is nagy jelentősége volt annak, hogy ki harapta lábon azt a szarvastehenet, ki fojtotta halálra, az Alfa, Béta és Alfaszuka után ki mélyeszthette fogát a meleg és gőzölgő húsba, kinek jutottak a szárazabb vagy épp puhább részek. Ki falhatta fel a szívet, a májat...
Habár Noah meg Aggie más ranglétrán igyekeztek megkapaszkodni, a pickupban ülve a "kínaiszarvas" egy volt és Noah invitálására mindketten odafértek a prédához. A fiú egyenesen úgy érezte, hogy képes lenne felölteni farkasalakját és a bokor alól előrángatni egy házi macskát, hogy megtöltse vele a gyomrát, hiszen az edzések és dolgozatok kiéheztették.
- Ja, a kínaiak elég undorítóan csinálják, de én amúgy sem szeretem - jegyezte meg amikor a mobil képernyője újra elsötétült - De tudod hol van rohadt sok hal...? - fordult Aggie felé és profilját fürkészte amíg a lányból ez a költői kérdés nem csikart ki valamilyen reakciót - A kikötőben...
A bosszúság horkantása mögött mintha egyfajta törődött derű is meghúzódott volna, Noah pedig felidézte az ott végzett munka minden kínját és gyűlöletkeltő tevékenységét. Megsimított arcát ahol Finch Colby érdes tenyere képelte fel és szeme a merengéstől kissé összeszűkült. De év végén megszabadulok tőle is meg a kikötőtől is. Örökre.
Szeretett volna a kikötőmester torkának ugrani, de az számára felfoghatatlan okokból felette állt a rangsorban. Hogy a p*csába? dohogott magában és még szemöldökét is összehúzta, Eddig csak egyszer volt képes uralni a farkasát. Már ha igaz amit Mia mondott... Persze Noah igazából nem kérdőjelezte meg Mia Chasey szavának igazát, de nehezére esett maga elé képzelni a látványt. Talán azért is, mert Noah-nak pocsék volt a fantáziája és épp ezért szenvedett vele olyan sokat Miss Tucker az összes művészetekhez kapcsolódó órán.
Mikor a kilazult izzó és az autó végül véglegesen kiseperte a vérfarkas agyából ezeket a csapongó gondolatokat meglepettek hümmögött egy sort és dörzsölte meg állát ahogy tekintetét a felemásan megvilágított aszfalt és a kopogó hang irányából évfolyamtársnője felé fordította.
- A szüleid olyan régóta együtt vannak? - meg sem próbálta leplezni döbbenetét. Charleine és Travis Eams arca felderengett lelki szemei előtt - Ez... durva... - mintha rácsodálkozott volna saját kendőzetlen megrökönyödésére, így hátradőlt az ülésben mint aki visszavonulót fúj - Hát, szerintem én nem találkoztam azzal a csajjal két éve akit el kellett volna vennem - hatásszünetet tartott - A Saint Andrew's-ban nem voltak csajok.
Csak a száz éves nyanyák, de nem hiszem, hogy... hangosan felröhögött saját következtetésén.
Odakint az egyre csípősebbé váló tél fogadta. Teste szinte tüzelt, így gyakorlatilag meg sem érezte a fagy metsző harapását. Belső farkasa olyan erősen volt jelen életének minden mozzanatában, hogy szinte melegen tartotta a fiút akkor is mikor bőre alá kényszerülve erejének nagy részét nem csillogtatta meg.
Egy mozdulattal lehúzta az akkumulátor csatlakozóját a kérdéses alkatrészről, majd némi matatás után kiemelte a kopogást okozó izzót.
- Ja, ez beszart - kocogtatta meg az üveget, melynek belsejében megszakadt az izzásért felelős kicsiny kapcsolódás, majd a használhatatlanná vált izzót a szélvédő aljára fektette - Van másik?
A motorháztetőnek támaszkodva vizslatta Aggie-t ki először inkább egy frappáns megjegyzéssel díjazta a diagnózist, ám a feltételezést inkább hízelgőnek tartotta. Clark Kent? Henry Cavill egy állat. Kösz A., ezt zsebre teszem.
- Nem vagyok akkora szar mint amekkorának gondolsz, A. - válaszolta könnyedén, de mégis komolyan - Aki kettőnk közül kettős életet él az amúgy is... te vagy. Tudod, mondtam neked Wilmingtonban, hogy nem tudsz csalódást okozni, ha ilyen vagy, így cseszed át a rendszert és mindent azért csinálok, mert szabad akarok lenni és rohadtul az is vagyok - idézte vissza a beszélgetést szinte szóról szóra - Na, akkor van izzó?
Van egy izzós doboz a kesztyűtartóban, de hogy pont ilyen égő van-e benne, azt nem tudom, érkezett a válasz és Noah a kezébe vette a kis dobozt és kitúrt belőle egy izzót, majd összehasonlította a régivel. Szeme ragadozószerűen villant mikor Aggie a hátát súrolta. Tudta, hogy a lány játszik vele.
- Jó lesz - H7 és ez is H7 olvasta le a típusszámot, majd egyetlenegy mozdulattal tette a helyére az újat, visszacsatlakoztatta az akkumulátorra, rátette a védősapkát és lehajtotta a motorháztetőt, majd megpaskolta azt, azzal ő is nekitámasztotta csípőjét a hűtőrácsnak és rámeredt a sötéten ásító házra, majd előtúrta a három doboz közül azt amelyiken a marhahúsos pirított tészta számlája díszelgett és a hozzáragasztott pálcika segítségével már lapátolta is befelé a szájába. Csak kisvártatva szólalt meg.
- Egészen addig kaptam zsebpénzt ameddig nem vettem meg a motort - nem kellett Aggie-re néznie ahhoz, hogy tudja, hogy a lány pimaszul mosolyog - Ez - bökött a pálcikával a házra - az öregeimé. Ami az enyém abba egy cent nem száll tőlük, szóval igen, ha a motor elromlik akkor megszerelem, ha meg benzin kell bele akkor szórakoztatom az embereket egy kis Aerosmith-szel - mondandója végére visszatért hangjába a könnyedség, még ha az elején komoran és akadozva is kezdte a magyarázatot. Maga sem tudta, hogy miért nem replikázott valamilyen frappáns és semmitmondó válasszal. Ez a színtiszta igazság volt és jó érzés töltötte el amellett, hogy a kínai lassan éhségérzetét is elvette, tehát lassan helyreállt a világ rendje benne. A kínai doboz alján árválkodó búzacsírát a szájába öntötte, majd lerakta az üres dobozt a motorháztetőre és a szalvétával megtörölte száját. Egy szusszanással adta Aggie tudtára, hogy a szó legszorosabb értelmében telezabálta magát.
- Mikor akarod elmondani Stay C-nek? - kérdezte és mellkasa előtt összefonta karját. Egyszeriben eszébe jutott a pár napja lefolytatott beszélgetés és hogy szöget ütött a fejébe, talán vannak olyan részei melyeket jobban ismer Aggie-ben barátnőjénél. Azokat a bizonyos részeket amiket annyira hasonlónak talált.
Aztán elvigyorodott, mert az orrába tolult Brett szaga mely csak úgy terjengett Stacey ruhájából és hirtelen ezer titok őrzőjének érezte magát. Lehetnék én a harmadik barátnő ebben a csajfogatban, konstatálta.
- Nyilván nem várhatod el tőle, hogy megértse - vonta meg a vállát , majd hangosan folytatta a gondolkodást - Bár inkább nem... akkor mindenki megtudná - Stay C elmondaná Brettnek, Brett Clintnek, onnan az egész család tudná, hogy mit is csinál A. a szabadidejében. Nem éri meg. Akkor sem, ha k*baszottul egyedül kell így csinálnia.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Az tutifix, hogy Noah lenne az utolsó, akit kedvem lenne elrabolni. Amellett, hogy idegesített, volt benne valami, ami énem azon oldalát hívta felszínre, amit normális körülmények között nem mutogatok. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan képes erre, ahogyan azt sem tudtam, hogy miért játszadozom vele, miközben pontosan tudom, hogy veszélyt jelent rám. Már beült az autómba, amikor rádöbbentem, hogy okosabb lett volna, ha a buszmegállóban hagyom, mert a pickup utastere hirtelen nagyon szűknek tűnt. Szerencsére a torkomban dobogó szívem hangját hamar elnyomta az öreg motor ordító dorombolása.
- Kösz – mondtam, szeretetteljesen megcsapkodva a kormánykereket. Nem tudtam eldönteni, hogy most gúnyolódik-e, vagy komolyan gondolja a dicséretet, de úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt annak a lehetőségnek, hogy őszintén mondja. A vén csotrogány már azóta van a családunk tulajdonában, amióta az eszemet tudom, sok emlékem fűződött hozzá, de nem engedtem, hogy nosztalgia hullámai elragadjanak. Úgy nem, hogy egy kocsiban ülök Noah Jacosbs-szal.
Felvont szemöldökkel néztem a fiúra, miközben ajkam szegletébe beköltözött egy félmosoly. Meg sem kellett volna lepődnöm, hogy melyik környéken lakik. Tuti, hogy a kőgazdag szomszédai már akkor hívni fogják a rendőrséget, amikor a családi csotrogány egyáltalán begördül az utcába. – Ki hitte volna… – csóváltam meg a fejem, de ennél több megjegyzést nem tettem rá. Úgy ismertem a várost, mint a tenyeremet, így pontosan tudtam, hogy melyik mellékutcán jutok el a legkönnyebben az említett környékre, még úgy is, ha figyelembe veszem, hogy itt-ott csúszóssá fagyott aszfaltot.
Éppen lefékeztem az egyik stop-táblánál, amikor Noah kérdése eljutott hozzám – így kímélve meg magunkat a döbbent lábmunkától, melynek az lett volna a vége, hogy mindketten kifejelünk az ablakon. Most komolyan kajálni hívott?
- Pirított tésztát, mindegy mivel, csak ne legyen benne hal – kivártam néhány pillanatot válasszal, ami akár gyanakvásnak is tűnhetett. Joggal. Hiába a kényszerszülte szövetség, még mindig nem bíztam benne, így minden cselekedete mögött a miérteket kerestem. Lehet, hogy hülyeség volt, de nem akartam ennél is jobban adósa lenni, főleg nem valami hülye kínai kaja miatt.
Mire észbe kaptam, a rendelésről a fiú áttért a kocsi izzójának állapotára. Már napok óta kotyogott, de apának nem volt ideje arra, hogy kicserélje, én pedig magamtól sosem fogtam volna hozzá. Nem mintha ördögtől való dolog lett volna, de az ilyen feladatokat jobb a fiúkra bízni, bár sem Brettet, sem pedig Clintet nem kértem meg rá.
- Ezer! – nevettem el magam a kérdésre. Igazából fogalmam sem volt, hogy pontosan mennyi idős a járgány. Öreg. – Van kép anyáék hálójában, ami a végzős báljuk előtt készült, ahová már ezzel a kocsival mentek. Szerintem a nagyapám is ezt használta – vontam meg a vállam. Eszembe sem jutott, hogy szégyelnem kellene magam a pickup kora és állapota miatt; nyilván egy újgazdag kölyök közel sem tudja úgy értékelni a régi, bevált, és működő dolgokat, ha lehetősége van arra, hogy mindenből a legújabbat szerezze meg. Van-e egyáltalán olyan dolog az életében, amihez ragaszkodik?
Bevallom, voltak előítéleteim vele szemben.
Ezen pedig nem segített sokat, amikor megláttam a palotát, amit a fiú az otthonának nevez. Darabos mozdulatokkal szálltam ki a kocsiból, tekintetemet végig a kivilágított hodályon tartva. Eddig is tudtam, hogy Jacobsék el vannak eresztve, de valójában fogalmam sem volt róla, hogy mennyire.
- Sok ilyen rejtett képességed van még? – kérdeztem megkerülve a kocsit, kissé fázósan húzva össze magamon a kabátot, miközben Noah már benne is volt a kocsi motorterében. – Mindjárt kiderült, hogy te vagy Clark Kent, és a Superman jelmez ott lapul az inged alatt – támaszkodtam meg oldalvást a kocsi elejénél. Fura látvány volt, ahogy a fiú a motorháztető felé hajolva keresi, majd találja meg a problémát. Ha valamit, hát ezt végképp nem néztem volna ki belőle.
- Van egy izzósdoboz a kesztyűtartóban, de hogy pont ilyen égő van-e benne, azt nem tudom – mondtam, és már meg is kerültem a fiút – kissé súrolva a hátát -, hogy az utasoldal felőli ajtót kinyitva rövid matatás után megleljem a készletet, amit nagy kegyesen a rendelkezésére is bocsájtottam. Míg én az izzókat kerestem, megérkezett a rendelés a kínaiból. A zacskóból ínycsiklandó illatok áradtak, és egészen addig nem is gondoltam rá, hogy mennyire éhes vagyok, amíg nem láttam a cég lógójával díszített papírzacskót.
Ráfektettem a motortér szélére a dobozt, amiben az izzók voltak, majd hátam az autónak vetve, újfent a házat kezdtem fürkészni. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet egy ilyen helyen felnőni. Nem a legszebb tulajdonság, de éreztem némi irigységet, pedig mi családunk sem nélkülözött soha, legalábbis nem úgy, ahogyan mások.
- Ezek után nehezen hiszem el, hogy tényleg szükséged van a pénzre, amit a zenéléssel keresel – vontam fel a szemöldököm, pimasz mosollyal nézve a srácra.
- Ugyan már, A. - forgatta meg a szemét Noah, mint akit már régóta fáraszt, hogy a lány nem érti a közte és az ikrek között történő versengés lényegét - Falkatársak vagyunk, Clinttel meg csapattársak is. Amikor valami eldurvul az rohadtul nem így néz ki - utalt vissza arra, mikor nagyon is megmutatta, hogy mit kezd azokkal, kiket sem vérfarkasságuk, sem egyéb pozitív kvalitásaik nem védelmeznek meg haragjától. Odaáig már nem ment el, hogy hozzátegye "amúgy Clint meg Brett jó srác", de ennek ellenére gondolta és kifejezetten derűsen gondolt a két fiúra, kivel mellesleg mennyiségi időt töltöttek el közös kötöttségeik miatt.
- Most mi a legrosszabb ami történhet? - vonta meg vállát értetlenül - Clint és én kellünk a csapatba, amúgy meg semmi bajom vele. Brett meg egyszer jó lesz fogpiszkálónak egy közös vadászat után - kajánul letekintett Aggie-re és kezét védekezően felemelve már számított is a lendülő bokszolás avagy pofonra, s könyökével heccelő lazasággal megbökte a lány oldalát. Szerette, hogy környezete sosem tudta eldönteni, hogy pontosan mi alapján is válogatja ki azon áldozatait, kiket valóban elagyabugyál, s hogy a vicc és a félelmet keltő hírnévtől az emberek elvesztik józan ítélőképességüket. Szerette. Már-már élvezettel mulattatta.
A buszmegállóba érve érdeklődve hallgatta Aggie ajánlatát a fuvarra vonatkozóan, szeme figyelmesen csillogott a nedves és mesterséges fényekkel eláztatott éjszakában.
- Nem kifejezetten - nézett az oszlopra erősített menetrendre, majd abba az irányba ahol Aggie autója feltehetően parkolhatott, majd készséges és nyugodt léptekkel követte vörös hajú falkatársát a szinte teljesen üres placc felé. Könnyű sportdzsekije alá beférkőzött a december különös hidege, mely egyszerre volt fagyos és különös illatokkal teli, háttérként pedig visszafojtott lélegzetként ült a csend.
- Úgysem bírod ki velem olyan hosszú ideig, hogy érdemes legyen - vigyorodott el kihívó hangszínnel az elrablás említésére, majd vizsgálódva szemügyre vette a régi, de masszív pickupot. Nem mai darab volt, saját kétkerekűjével ellentétben, de Noah mindig is jobban szerette a férfias megjelenésű, funkcionális járműveket, s sehogy sem érezte odaillőnek magát szülei limuzin-típusú aszfaltra tapadó autóiban.
- Klassz verda - kocogtatta meg ujjbegyeivel a festéket ledobó külborítást, cinizmus helyett valóban őszintén így gondolta, majd úgy helyezkedett el az anyósülésen, mint aki már teljesen hozzászokott, hogy Aggie Eams péntek délután hazafuvarozza. Gitártokja és táskája a lányéval egyetemben a hátsó ülésen pihent, orrába pedig azon nyomban beférkőzött falkatársainak jellegzetes, ám letaglózó illatorgiája. Az impulzus mellett a kocsiban eluralkodó karakteres illatosító citromossága szinte eltörpült minden más lenyomat mellett.
- Loganberry Lane 14. - mondta be az utca és házszámot, mely a város legelőkelőbb környékén az egyik luxusházakkal teli utcának számított, számos vagyonos alapítócsalád és újgazdag vállalkozó építtetett, avagy vásárolt antik ingatlant ezen közben. Noah Aggie-re sandított várva a csípős kontrát az ex-diplomata Jacobs szülők ízlését és lehetőségeit firtatva, majd kényelmesen elnyúlva - térdei így is a kesztyűtartót súrolták - előhalászta pókhálósra törött telefonját és húzogatni kezdte a képernyőt. A hideg kék fény megvilágította arcának mélyesédeis és domborulatait, majd teljesen száraz hajának tincsével játszva, s tekintetét el sem szakítva a mobilról így szólt Aggie-hez:
- Milyen kínait kérsz? - ütögette hüvelykujjával a megjelenő funkciókat, egyre több és több mindent hozzáadva a virtuális kosárhoz, majd ha a lány válasza megérkezett, úgy rányomott a rendelés elküldésére és visszasüllyesztette a készüléket, mely továbbította az összeg leemelését szülei hivalkodó bankszámlájáról. Gyomra halandó füleknek is érzékelhető hangerővel kordult meg. Egy ideig kibámult az elnéptelenedett utcákra, majd fejét oldalra billentve hegyezte fülét, vérfarkasa természetfeletti hallásával igyekezett kiszűrni a különös kopogást a pickup jobb első részéből.
- Ki van lazulva a tompított fényed izzója a menetből - közölte tárgyilagosan, majd előre hajolva kipillantott a motorháztetőn túlra, hol az aszfalt jobb szélét csupán a helyzetjelző fény tette beláthatóvá. Visszasüllyedt az ülésbe, könyökével az ablakperemen támaszkodott és most az autót vezető Aggie felé sandított - Tulajdonképpen hány éves ez a kocsi?
Bővebb beszélgetésre akkor sem lett volna lehetőségük, ha Aggie jóval lassabban vezet a kijelölt limitnél, hiszen a Jacobs ház és a Loganberry Lane közel esett az iskola épületéhez. A ház széles kocsifelhajtóján megállva Noah kipattant az anyósülésről.
- Állítsd le egy kicsit - intett a motor felé, majd ha megtörtént a művelet felhajtotta annak tetejét és bekémlelt a különféle alkatrészekkel telezsúfolt autógyomorba. Egy mozdulattal lehúzta az akkumulátor csatlakozóját a kérdéses alkatrészről, majd némi matatás után kiemelte a kopogást okozó izzót.
- Ja, ez beszart - kocogtatta meg az üveget, melynek belsejében megszakadt az izzásért felelős kicsiny kapcsolódás, majd a használhatatlanná vált izzót a szélvédő aljára fektette - Van másik?
Háta mögött sötéten ásítottak a ház ablakai, sem barátságosság, sem melegség nem fogadta az érkezőket. A teljes mozdulatlanságot csupán az ételeket szállító robogó törte meg, ki átnyújtotta az Aranypanda cirádás betűivel megfestett papírzacskót Noah-nak, majd megfordulva elhagyta a zsákutcát. A fiú Aggie-t mustrálta várva annak válaszára, közben vetett még egy utolsó pillantást a sok munkaórát ledolgozó motorra.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Érthetetlen számomra az a fajta tehetség, amellyel Noah van megáldva. Úgy táncolt az idegeimen, hogy meg sem kellett erőltetnie magát, és még remekül is szórakozott közben. A lányok között a mai edzésen is beszédtéma volt a múltheti vonulása – a sikoltozás végeztével, és a srác távozásával egyidőben megérkezett a kamaszlányokra jellemző elalélás -, én pedig olyan sokatmondó pillantásokat kaptam a csapattársaimtól az akció után, amelyekből egyértelmű volt, hogy mit gondolnak arról, mit művelek a fiúval, amikor ők nem látják. A felém mutatott pimasz szívecske nem javított sokat a buli óta kialakult pletykákon, és szerintem Stacey sem igazán hitt nekem, amikor azt mondtam; Noah Jacobs? Ugyan! A legszívesebben mefojtanám.
A legrosszabb pillanatom azonban kétségtelenül az volt, amikor RILEY kért számon egyik reggel a parkolóban, mintha nem lenne egyébként is elég bajom. A szakításunk óta nem pazaroltam rá ennyi energiát, de most sarkon kellett fordulnom, és belemorognom az arcába, hogy semmi köze hozzá. A magyarázatok kora már lassan egy éve lejárt azzal, hogy megfektette az egyik görkoris pincérlányt abból az undorító gyorsétteremből – mondván elunta magát mellettem -, és ezzel elindított azon az úton, ami megteremtette Angie-t. Ami aztán elvezetett ideáig, összegeztem továbbra is karba font kezekkel, miközben Noah-t figyeltem, aki ekkorra már megkapta a dossziét.
- Komolytalan vagy – a szememet forgatva helyeztem át a testsúlyomat egyik lábamról a másikra, miközben kihívóan néztem fel a fiúra. Kényelmesebb volt, amikor még én magasodtam fölé, de nem adtam meg neki azt az elégtételt, hogy meghunyászkodjam most, hogy megváltozott a szintkülönbség. – Ha Lackwood tanárnő rájön arra, hogy én írom meg helyetted a beadandóidat a végén mindkettőnket megbuktat, ami nem mutatna túl jól az egyetemi felvételin. A saját jövődet elszúrhatod, de örülnék, ha az enyémet békén hagynád – nem kerülte el a figyelmemet az apró morranás, amivel az általam választott gúnynevet kiejtette, de ezt ezúttal nem tettem szóvá; A dolgok jelenlegi állása szerint a boszorkányok nem igazán tartoztak egyikünk kedvencei közé sem, és ez részemről valószínűleg így is marad, amíg nem derül ki, hogy mi történt pontosan Dannyvel, és az eltűnt váltókkal. Bármennyire nagy volt a csend mostanában, attól a dolgok még nem lettek egyszerűbbek.
Noah fürkésző pillantása, mintha teljesen lemeztelenített volna, felfedve az emberi bőröm alatt megbúvó vörös NŐSTÉNYFARKAS képét. Egyértelmű, hogy kettőnk közül ki a dominánsabb, de tévedett, ha azt gondolta, behúzott nyakkal fogok eloldalogni most, hogy elvégeztem a dolgomat.
- Alig várom – villantottam rá egy mosolyt, ami beillett volna vicsorgásnak is. Akkor is elkísért volna, ha ellenkezek, szóval felesleges körnek tartottam, hogy vitába szálljak vele. Felhúztam a kabátom cipzárját, és megigazítottam a vállamon a táskám pántját, hogy kényelmesebb legyen cipelni. – Lehetne, hogy még hangosabban csinálod? – kérdeztem, miközben az olvasóterem hátsórésze felé intettem. – Onnan még senki sem nézett ide – ismét megforgattam a szemem, és már lélekben felkészültem arra, hogy hétfőn mindenki arról fog beszélni, hogy titkos találkát beszéltem meg Noah-val a könyvtárban. Ami ugyan így is volt, de a pletykák alighanem másféle megközelítésben érnek majd el a fülekhez.
Szerencsére a folyosón nem volt senki, aki megbámulhatott volna minket, így míg a falkatársam megállt a saját szekrényénél, én odaléptem a sajátomhoz, pár fémajtóval arrébb. A földre ejtettem a táskámat, lerúgtam a csizmámat, és a szekrény gyomrába sebtében bedobott sporttáskából előhúztam egy feszes melegítőnadrágot. Tetszett vagy sem, a decemberi hőmérséklet nem igazán felelt meg arra, hogy az ember pomponszoknyában flangáljon. Bocsi, Stacey.
Éppen a nadrágomat tűrtem be a csizmám szárába – az egész művelet nem tartott tovább fél percnél -, amikor elért hozzám Noah élcelődő hangja. Az öcséim, mind az idősebbek, mind pedig a kicsik, mindig is a gyengepontjaimat képezték. Különösen Brett, aki megrekedt ebben a sajátos, áldatlan állapotban.
- Mit mondtál? – kérdeztem megvillanó szemekkel, a fogaim között préselve a szavakat. Csak esélyt akartam adni a srácnak, hogy visszaszívja, amit mondott. A csizmán keményen koppant a padlón. – Ajánlom, hogy hagyd békén Brettet – egy rántással kihúztam az utcai cuccaimat rejtő zsákot a szekrényemből, és utoljára ellenőrizve, hogy nem hagytam-e el valami fontosat, újfent magamhoz vettem az iskolatáskámat. A lakat kattanása jelezte, hogy végeztem. – És igazán befejezhetnétek Clinttel is ezt a kinek a lova nagyobb játékot, mert a végén valamelyikőtök egója visszazuhan az IQ-jára, és olyan sérülést szenved, amit nem fog egykönnyen kiheverni – nem szaporáztam meg a lépteimet, kényelmes tempóban haladtam Noah mellett. – Egyébként nem értem ezt az állandó versengést. Oké, hogy… - itt egy kicsit lehalkítottam a hangomat. -…a vérfarkasoknál ez teljesen rendben van, én is szívesen megtépnék egy-két szukát, de a ti fejeteket pluszban úgy nyomja a tesztoszteron, hogy azon csodálkozom, hogy nem lő ki a fületeken át. Ez valami kamaszfiús hülyeség, igaz? – szám sarkában cinikus mosoly jelent meg, ahogy oldalvást a srácra néztem. Egyértelmű, hogy szívózott velem, amikor olyan témát hozott fel, amire egyébként is hajlamos vagyok ugrani; a tesóimat. Most nem ragadtattam el magam annyira, mint szoktam, de egy-két bajuszcibálással még elérheti.
- Ragaszkodsz a buszhoz? – megcsörgettem a zsebemben apa régi pickupjának kulcsát, amit leginkább a rozsda tartott össze, de ez engem nem zavart annyira, mint a fiúkat, így én örömmel csaptam le rá, amikor volt lehetőségem elhozni. – Arra parkolok – böktem a fejemmel a parkoló irányába, majd kiszélesedett vigyorram hozzátettel: - Ugye nem gondolod, hogy elrabolnálak?
Ha Noah hajlandó volt követni, a parkoló egyik leghátsó zugába kellett mennünk – azt mondtam vezetem az autót, nem pedig azt, hogy mutogatom -, ahol ott állt a nagyapámmal egyidős csotrogány. Kulccsal kellett kinyitnom az ajtót, odabentről pedig egyből meg is csapott az illatósító áporodott, citromos szaga. A cuccaimat behajigáltam az hátsóülésre, és megvártam, amíg a fiú is hasonlóan cselekszik.
- Nem egy moci, de elvisz A-ból B-be – mondtam, azon igyekezve, hogy a hangom ne legyen szabadkozó. – Szóval merre is laktok? – tudakoltam, túlharsogva a felmorranó motort, miután mindketten elhelyezkedtünk a helyünkön.
Noah csak hátradőlt és összefont ujjakkal megtámasztotta fejét tarkójánál, majd összekoccintotta hátsó fogait, mely mozdulat végül letörölhetetlen mosollyá forrt. Sokkal, de sokkal érdekesebbnek találta Aggie-t ebben a pillanatban, ahogy sokkal érdekesebbé vált a lány a leleplezés időszámításától kezdve, s habár Noah-t saját élvezetei hajhászásán kívül nem sok minden tette kíváncsivá, mostanában megjegyzett minden információt melyet falkatársával kapcsolatban csak megyűjthetett. És a bosszantás... Noah vérszívó természet volt, környezetét azonban passzív viselkedésével zsigerelte ki, Aggie-t viszont egész buzgósággal idegesítette színes repertoárjának minden trükkjével. A héten egyszer egy szál törölközőben sétált keresztül a lányöltözőn, bezsebelve néhány panaszos sikolyt és rajongó sóhajtást, majd ujjaival szívet formázva rákacsintott Aggie-re.
Persze az esetek többségében így is a fociedzések és az órák túlélése kötötte le az iskola intézményében tartózkodása során. Mintha a feszültség közte és Greg között párolgásnak indult volna a tesztoszterontól és ösztrogéntól terhes folyosókon, s mály Betty sem húzódott a fal mellé, ha Noah elsétált mellette.
Noah nem volt kifejezetten jó emberismerő, hiszen sem a megfigyelés, sem a türelem, sem az empátia nem tartozott készségei és tulajdonságai közé. Ennek ellenére cukkolásrohamát az a feltételezés táplálta, hogy Aggie fellibbentette a függönyt - és nem csak szoknyáját - a nagyközönség előtt azzal a szenvedélyes csókkal, melyet pofon helyett választott a bulin, s hogy titkos, talán valódibb énjét talán megleshették mások is. Senki sem feltételezte volna, hogy Aggie éjszaka megszabadul az eminens tanuló jelmezétől. De olyan arcát mutatta, melyet eddig csak Noah láthatott és nagyobb részét ő is csak fantáziálása közben.
- Ki mondta, hogy nem szoktam? - kérdezett vissza könnyed humorral és elégedetten konstatálta a dosszié előkerülését, mintha csak egy barátja érkezett volna meg két korsó sörrel, ám a következő pillanatban kezei túl későn indultak meg tarkójáról, a szék első két lába pedig élesen csattant a padlón amint visszabillent, hiszen Aggie az ölébe dobta a mappát, melynek hegyes sarka kifejezetten kényes területet karcolt. Noah felszisszent a tanulótér csendjében és megragadta a bűnös tárgyat, majd kitűzőkkel teli katonai zsákjába dobta, s felállt. Míg ülve ő bizonyult alacsonyabb a vörös hajú vérfarkasnál, úgy most gombaként kinőve a földből fölé magasodhatott és viszonozva a szikrázó tekintetet megüzente: nem kifejezetten díjazta, hogy Aggie nem aranytálcán kínálta elé a dolgozatokat a titoktartásért cserébe.
- Miss Boszi - ismételte halkan morogva, hiszen farkasa határozott ellenszenvét fejezte ki Aria Lackwood emlegetése után - Átírom persze, nyomok egy mancsnyomot is a nevem helyére, hogy hiteles legyen - fogadkozott cinikusan és fürkészően Aggie-re nézett. Orrába belekúszott a megannyi női piperecucc és kence illata melyekkel a pomponlányok csinosították magukat az öltözőben. Aggie hozzá hasonlóan nem is olyan régen zuhanyozhatott. Noah egy másodpercig elmerengett a forró gőzben ácsorgó lány képén, kinek kipirosodott bőrén végigcsurgott az odacsapódó zuhanyvíz, majd rántott egyet táskája vállán és mellé emelte a gitártokot is, hogy kezét szabaddá tegye.
- Van, de ha együtt indulunk el lesz is időm elmondani - szúrt állával a kijárat felé, majd a válla fölött hátralesett a kitartóan magoló brigádnak, s az ajtóhoz érve szándékosan csapta ki azt, maga elé engedve Aggie-t.
Odakint a folyosók még elnéptelenedtek. A péntek délutáni foglalkozások a végéhez közeledtek, néhány fakultatív szakkör és a színjátszókör működött még a harsogó mennyezeti lámpák alatt. Egy percig néma csendben szelték a hosszú, szekrényekkel teli folyosókat, s Noah megállt a sajátjánál, hogy kulacsát magával hozhassa. Öklével megkocogtatta a sajátja melletti szekrény ajtaját, melyen egy határozott ökölnyom volt kivehető.
- Minden elismerésem, hogy Brett fémen gyakorolja a bokszolást - pillantása elsiklott a fém ajtó belsejére felhelyezett kép felett, melyen Sammy virított, majd nagy csattanással bevágta és folytatta slattyogását Aggie mellett és öntött a szájába egy keveset a BCAA folyadékból - Nem tervez mostanában megfarkasodni? Csak azért kérdezem, mert akkor kicsit gyakorolhatnánk a verekedést, hogy tényleg elkaphassa Deckert. Most az egyszer nem én balhéztam a folyosón, de azok ketten csak simogatták egymást. Legalább legyen rendes műsor.
Kilökte a lengő bejárati ajtó szárnyait és megcsapta a kint uralkodó téli hideg.
- Úgyis megígérte, hogy én leszek a következő - súgta Aggie felé összeszűkített szemmel és halkan elnevette magát. Bakancsa alatt megcsikordult a kiszórt só. A buszmegállóba érve beleakasztotta ujját nadrágja zsebébe. Hűvös szellő fújt és a homlokára sodort néhány barna tincset, melytől már rég egy borbélynak kellett volna megszabadítania. Motorja a házhoz tartozó garázsban pihent, s letakarva várta a tavaszt, így két megállóra felkapaszkodott ő is a tömegközlekedésre. Lesétálhatta volna, ahogy szokta, de talán felismerés nélkül jól érezte magát Aggie társaságában.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Megtehettem volna, hogy elkések a találkozóról, ezzel is bebizonyítva Noah-nak, hogy mennyire nem érdekel, de ez teljesen ellentmondott volna az elveknek, amikben hittem. Mert igen, eltekintve az alteregómtól, nekem is voltak elveim. Közvetlenül edzés után indultam a könyvtárba, bakancsra cserélve a tornacipőmet, és felhúzva a bordó kabátomat. Bosszantó, de az orrom úgy hozzászokott a falkatársam illatához, hogy már abban a pillanatban tudtam, hogy merre kell indulnom, amikor beléptem az ajtón.
Karba tett kézzel, kissé terpeszben álltam meg a fiú előtt, morcosan várva, amíg hajlandó észrevenni. Pimasz vigyorától egyszerre lettem dühös, és jöttem zavarba, de megfeszítve a vonásaimat igyekeztem csak az első érzelemre koncentrálni.
- Ez érdekes. Amilyen nagy az arcod, én már messziről is kiszúrlak – közöltem, bár valamiért ösztönösebben rántottam összébb magamon a kabátot, mint terveztem, bár ettől a szoknyám még nem lett hosszabb.
Szégyelltem magam a bulin elcsattant csók miatt, mert minden tekintetben ellentmondott a józan ész szavának, és bármennyire is igyekeztem megfogalmazni miért csináltam, valahogy képtelenségnek tűnt, hogy nyomós okot találjak rá. Még Staceynek sem tudtam megmagyarázni, pedig a barátnőm a buli óta egészen sokszor próbálja erre terelni a témát.
Megfojtalak, villant meg tekintetem a vérfarkas felé, miközben belenyúltam a táskámba, hogy előhalásszam a dossziét, amiben a megírt dolgozatokat tartottam. Már egészen hozzászoktam, hogy én írom Noah leckéinek egy részét, így már azt is tudtam, hogy mennyi hibát kell ejtenem ahhoz, hogy ne bukjon meg, de ne legyen gyanús a hirtelen bekövetkezett fejlődés.
- Csókolgasd a focilabdát, hátha az élvezi is – szúrtam oda, mint minden alkalommal, amikor szóba került. Ebben a pillanatban le kell szögeznem, hogy Noah Jacobs csókja nem olyasmi, amit egy kamaszlány könnyen kiverhetne a fejéből, hiszen valószínűleg elég tapasztalata van hozzá, hogy bárkinek elvegye az eszét, de én nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy belé habarodjak. Túlságosan élveztem azt a szabadságot, amit titokban ugyan, de kiharcoltam magamnak.
Egy lendülettel az ölébe ejtettem a mappát.
- Benne van az összes beadandó, amit ezen a héten le kell adni – mondtam. – A Lackwood tanárnőnek írt dolgozatot javaslom, hogy írd át, Miss Boszi nem olyasvalaki, akit könnyen át lehetne verni, nem véletlenül kézzel írva kéri az ilyesmit – teszem hozzá, bár sejtettem, hogy Noahnak van annyi sütnivalója, hogy ne az én kézírásommal adja le az anyagot; bár igaz, megpróbáltam férfiasan kaparni, ha esetleg mégis bepróbálkozna vele.
- Van még valami? – fontam újfent karba a kezem. – Esetleg egy újabb, elmés beszólás? – rándult meg a szám sarka jelezve, hogy bármit is szánjon nekem, én bizony felkészültem.
Noah egészen megnyugodott az elfogyasztott sörmennyiségtől. Lustán támasztotta csípőjét a komódnak és még lustábban mérte végig a csapatot mely még őt is meglepve szinte majdnem minden jelenlévővel kiegészült. Érezte, hogy lehelete forró és a bőre szinte perzsel az alkohol és vérfarkashormonok egyvelegétől, így kibújt bőrdzsekijéből és azt a legközelebbi székre hajította. A kitűzők játékosan csilingeltek rajta.
Amint Aggie is lekuporodott a földre pillantását az övébe fonta és néhány másodpercig mustrálta a lányt. Az eminens diák képe úgy omlott részecskéire mint hamuvá oszló fahasáb a tomboló tűzben, helyette pedig egy sokkal érdekesebb és talán a szemében elismerésre méltóbb ember képe bontakozott ki. Aggie Eams beáll "csók vagy pofon"-t játszani. Mi a f... . Gondolta magában mulatva és szája sarka alig láthatóan felfelé mozdult ahogy viszonozta annak pimasz mosolyát.
Nem különösebben izgatta az üveg pörgése. Szabadidejében sokkal hajmeresztőbb tevékenységeket űzött annál, hogy kihívást jelentsen számára egy pofon elviselése vagy szájának a másikéra tapasztása. Mégis jól szórakozott egy-egy ügyetlen és zavart mozdulaton míg hüvelykujját belecsúsztatta farmerja zsebébe és várt. Az üveg néhányat pörgött a középpontja körül majd csőre cipőjére mutatva megállt.
- Noah... éés mondjuk...Aggie - vigyorgott Stacey mint aki jól végezte dolgát és Noah teli szájas mosollyal horkantott egyet, tekintetét a plafonra szegezte. Megnyalta alsó ajkát és némi izgalom öntötte el belsőjét. Hát, persze, kislány, lövellt átható pillantást barna hajú évfolyamtársnője felé, majd belépett a kör közepére és ruganyos mozdulatokkal leguggolt Aggie elé. Egészen közel hajolt hozzá, tekintetét belemélyesztette az övébe mint azon az estén mikor maga mögé penderítette a motorra és néhány percig közösen menekültek el minden fojtogató és rabláncot jelentő kötelezettségtől és érzéstől. Szeme csillogott.
- Na, mi lesz, A.? - kérdezte olyan halkan, hogy a kissé távolabb ülők meg sem hallhatták szavait és kissé oldalra biccentette fejét felkínálva arcának azon részét ahol Aggie apró tenyere csattanhatott volna - Nem mindenki engedheti meg magának, hogy mindig azt csináljon, amit akar - idézte vissza szó szerint azt a mondatot amit a vérfarkas mondott neki mikor felfedte előtte titkát. Aztán pillantását nem eresztve várt. Könyökét megtámasztotta combján.
***
Noah kiélvezte a feszült figyelmet amit a választott párosítás váltott ki. Talán egyedüliként a társaságból már beavatottként tudta, hogy nem kell féltenie Aggie-t és koránt sem az a merev diáklány fogja megcsókolni avagy megpofozni akit a többiek ismernek benne. Éppen ezért döntötte el, hogy próbára teszi a lányban szunnyadó szabadságvágyat és választás elé állítja titkos és a külvilág felé mutatott élete között.
Arcával egészen közel hajolt a vörös hajú vérfarkashoz. A Betty-vel történt szakítása óta eltelt pár hétben nem igazán törődött azzal, hogy más lánnyal vígasztalódjon, hiszen gyakorlatilag minden idejét lekötötte a kikötőben végzett büntetőmunka, a falka járőrszolgálata és az órákon való részvétel melyre többek között Samantha Heavenford is kötelezte. A focicsapatból való kizárás belengetésével.
Pontosan arra számított, hogy Aggie minden erejét beleadva felpofozza. Fejét oldalra biccentve önmagát meghazudtolva várta a csapást, mely mulattatta is volna.
- Ne merészelj vigyorogni!
Ennél a mondatnál már tudta, hogy nyert. Halkan elröhögte magát majd készségesen engedte, hogy Aggie magához húzza és ajkaival megtalálja őt. Lehunyta szemét és átadta magát Aggie irányításának, követte minden egyes apró mozdulatát, majd a végén emberi fülek számára szinte alig halható morgással nyugtázta, hogy a lány lelassított és eltávolodott tőle. Lassan nyitotta fel szemét és ránézett. Farkasa úgy nyúlt el mint akinek épp egy olyan pontot vakartak meg testén mit már jó ideje nem ért el.
Ahogy Aggie odarúgta az üveget és elviharzott Noah hüvelykujjával megtörölte szája sarkát mely letörölhetetlen vigyorra húzódott, s mindenki pillantását kerülve ráérősen feltápászkodott, majd a mozdulat közben megpördítette az üveget. A szeme sarkából látta, hogy Lucas felé bökve áll meg, s miközben felvette bőrdzsekijét megkereste az első lányt aki látóterébe került.
- Lucas és Beth, hajrá srácok, jó mulatást! - kacsintott rá a párosra, majd hosszú lábaival kilépett a körből és dzsekijéből előkerítve motorjának kulcsát megpörgette azt mutatóujján. Közben felidézte magában, hogy mielőtt Aggie végighúzta fogát ajkán ő nyelvével viszonozta a perzselő simítást.
***
2021. decembere
Az iskola épülete egy ütemben kezdett elnéptelenedni azzal, hogy a falakon kívüli világra ráomlott a késő délutáni sötétség. A könyvtárral egybekötött patinás tanulótér zöld asztali lámpái fényesebbnek tűntek a feketeségben, s egymás után aludtak el, amint az utolsó diákok is hazaszállingóztak. Az ajtó nyikorogva csukódott. A teremben szinte a légy zümmögését is hallani lehetett volna, ha a december nem marja el a szárnyas rovarokat az első faggyal.
Noah lecsúszva ült a kopott bőrrel bevont széken, bakancsos lábát a fülében szóló zene ütemére rázta. A Metallica kérlelhetetlenül harsogott érzékeny dobhártyáiba a fülhallgatón keresztül, s néhány tanuló bosszús tekintettel fordult az összképbe sehogy sem illő óriás felé. A vérfarkas fiú testét mentolos férfi tusfürdő-illat lengte körül, mely nem csak a természetfeletti érzékekkel rendelkezők számára volt talán a kellemesnél egy leheletnyivel erősebb. Nedves tincsei és felforrósodott bőre az előbbihez társulva egyértelműen harsogták, hogy Noah nem olyan régen végzett a focicsapat téli futóedzésének egyikével, a büszkeség koronáján pedig szaggatott fekete farmerje volt a legpazarabb égkő, melyről szegecsek és egy oldalra csatolt láncöv is csüngött. A karfára fektetett dzseki természetesen a focicsapat ruhatárának egy kötelező eleme volt.
Noah-t szokatlan nyugalom és béke járta át lábujjától a feje tetejéig. A Clinttel való versengés alaposan lefárasztotta, s még a büntető fekvőtámaszokat is mosolyogva teljesítette, hiszen péntek volt: véget értek a kikötőben elszenvedett órák és gitárja frissen húrozva várta, hogy valamilyen őrültségbe rángassa magával a hétvége előtti utolsó, sötét éjszakán.
Még a vinnyogó gitárszólón keresztül is meghallotta, hogy az ajtó újfent nyílik és csukódik, s mélyet lélegezve szívta magába az Aggie Eams felől érkező első illatfoszlányokat. Kitépte füléből a kobaltkék zsinórt és farzsebébe vágta, majd alkarját az asztalra fektette és a zöld banker lámpa zsinórjával játszva követte végig a vörös hajkorona tulajdonosának érkezését. A félév közeledtét megsokasodott beadandók és dolgozatok kísérték, s valami csoda folytán Noah semmiből sem állt bukásra. Ennek egyenes oka pedig vele szemben megállapodva meredt rá, mire Noah vidám pimaszsággal elmosolyodott, majd biccentett.
- A miniszoknya nélkül már olyan nehéz volt felismernem téged, A. - nyögte, mint aki súlyos terheket cipel a vállán - Egyszerűen... - végigmutatott a lány egészén, szerepét alaposan eltúlozta a vicc kedvéért - ...nincs rajtad semmi amiről felismerhetnélek mostanában.
A bulin elcsattant csók óta Noah nem vette a fáradtságot, hogy a leckeátvételen kívül Aggie társaságát keresse. Néhány hét telt el, mely nem sok idő volt egy fiatal kamasz számára, s csupán néhány átható pillantással és pimasz vigyorral igyekezett feljebb vinni a vérfarkas agyvizének hőmérsékletét.
- Egyolyancsók persze segített volna emlékezni a köztes időben - dőlt hátra kajánul tenyereit az asztallapra téve, nem zavartatta magát, hogy még fojtott hangja is zavarhatja a teremben lézengő utolsó tanulót. Ugyan egy beadandó átvétele miatt találkozott Aggie-vel, de vére szinte forrt a lehetőségtől, hogy ha átvitt értelemben is, de meghúzigálhatja azokat a vörös loknikat, melyek épp olyan tüzes színben pompáztak amilyennek ő látta Aggie-t. Mindenkivel ellentétben.
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
"Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik"
Kezdőlap
