Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 9 Júl. 2024 - 21:52
To: Keyaan
Most úgy érzem, hogy tényleg nem szeretnék több tetoválást, hisz mind azt, amit szerettem volna, amit elképzeltem az már megvan. Persze ettől függetlenül a korrekciók miatt mindig vissza kell majd járnom, de azzal már sokkal kevesebb munkája lesz neki is. Talán velem még jól is járt, hisz nem nagy tetoválásokról van szó…. Akár kérhettem volna egy egész hátasat is…. Nah jó abba még belegondolni is borzalmas. -Nos rendben. Megértelek. Majd csörögj, ha lesz kedved. Vendégem vagy egy körre!-Miután kifizetem a munkáját vállamra kapom a táskám és elindulok az ajtó felé. A fájdalmat már szinte nem is érzem. A testem hamar túl tette magát ezen a „nagy” traumán. -Rendben! Bár nem hiszem, hogy gond lenne.-A múltkori alkalommal sem történt semmi baj. Jól végzi a munkáját. Ha nem lenne alapos, ügyes, akkor nem hozzá jönnénk, még akkor sem, ha csak ő az egyetlen a városban. Akkor inkább utaztam volna órákat. Legalább kicsit ki is mozdulok a városból. -Szia!-Intek még egyet neki, majd már indulok is a motorom felé, hogy haza is vezessek. Jön a jól megérdemelt pihenés. Azaz filmek, popcorn, gumicukor és még amit el tudsz képzelni.
Szeretem a pozitív visszajelzéseket. Jól esik, ha elismerik a munkám és látva Aida arcán az őszinteséget arcomra mosoly ül ki. - Szinte biztos vagyok benne, hogy vissza fogsz jönni, de gyere csak, kijavítjuk - Az elején bosszantott, hogy volt, aki háromszor is visszatért, de egy idő után megszoktam, velük másképp működnek a dolgok. Nem csak gyorsabban kell dolgoznom, mellé többször át kell mennünk ugyanazon a mintán, mert a regenerálódásukkor kilökődik a tinta egy része. - Jól hangzik, de eltenném az ajánlatod későbbre, ha nem bánod - nincs az az isten, hogy én ma kitegyem a lábam a lakásból, ha egyszer végre hazaérek. Mikor lesz az, bas**a meg, még marha sokára. Kinyitom Aidanak az ajtót és előre engedem, aztán követem a pulthoz, ahol felcsapok elcse**ett titkárnőnek. - Lássuk a piszkos anyagiakat - félig mormogom, félig hangosan mondom, de a szám kitartóan felfelé görbül. - Ha bármi van, holnap kettő és négy között van egy szabad helyem, csörögj meg. - Úgyis ki kell javítanom, kezelhetném tényként is felvetés helyett, csakhogy van az az elba**ott mondás, "míg élek, remélek", úgyhogy most is megadom a lehetőséget a szervezetének, hogy együttműködjön velünk. Még váltunk pár szót, én nem sietek különösebben, innentől megkerülhetem a pultot és lazán nekidőlhetek míg beszélgetünk, végül útjára engedem és visszatérek a barlangomba rendet rakni.
Nem irigylem őt miattunk. Érzem is rajta, hogy kissé feszült lett. Az arca is sokkal komolyabb. De belül azért mosolygok a dolgon és próbálok nem arra a fájdalomra gondolni, amit a tűk okoznak. -Tudod rengetegszer agyaltam ezen, hogy vajon mi lehet az oka, de feladtam. Én is úgy hiszem, hogy nem véletlenül történnek a dolgok, de hogy miért azt passzolom.-Meg is rántom a vállam, mert tényleg nem izgat már ez a kérdés. Megtörtént és kész. Jól érzem magam a bőrömben és ez a lényeg. -Jogos, nincs sok értelme, hisz változtatni a dolgokon nem lehet… De nem is biztos, hogy megtenném… Na jó maximum csak annyit, hogy a családom is életben marad nem csak én…-Nem, nem kívánom őket visszahozni a halálból. Csak azt mondom ha vissza mehetnék az időbe megpróbálnám őket valahogy megmenteni. Bár lehet ők utálnák ezt az életet… Talán pont ezért sem élték túl… Na már megint elkalandoztam. -Nah mindegy is. Igazából a mának élünk. Az bőven elég, hogy nem felejtem el honnan is jöttem. -Közben figyelem a tetoválásom és örömmel veszem észre, hogy egyre több tinta marad meg. A testem kezdi elfogadni a tényt, hogy egy újabb tetoválással gazdagodott. Elmosolyodom mikor úgy véli, hogy kész van, majd alaposan szemügyre veszem a munkáját. Ez még sokkal szebb lett, mint amilyennek elképzeltem. -Gyönyörű lett! Köszönöm!-Teljesen őszinték a szavaim, nagyon tetszik nekem, nem is tudom levenni róla a tekintetem… De kénytelen leszek, mert még van egy kis dolog vele. A kenőcs, meg fóliázás. Szóval hagyom, hadd fejezze be, amit kell. -Megint remek munkát végeztél és remélem nem vagy túl ideges a regenerációm miatt. Mondanám, hogy ez az utolsó, de nem tudom megígérni neked.-Egy gonosz mosoly kúszik az arcomra, majd fel is állok a székről, hogy a pénztárcámat elővegyem. -Amúgy szívesen megiszom veled egy sört a este, ha esetleg mégsem akarnál egyedül lenni. És nem kell semmit mögé látnod. Csak mint egy haver.-Rántom meg ismét a vállam. Baráti felajánlás, semmi több.
Ahogy arra számítani lehetett, a szervezete elkezdett dolgozni a tinta ellen, kilökte egy részét és szépen begyógyult a helye. Így a felvitt minta pusztán nyomokban maradt a tervezett helyen és hazudnék ha azt mondanám, ez nem idegesített. Újra és újra végig játszom ugyanazt, nem probléma, de látni, ahogy a munkám kárba vész azért nem esik jól. Amit Aida szeretne végeredményben látni nem egy bonyolult kép, nem kell vele annyit szórakozni, ezt bizonyítja, hogy a második nekifutásnál kezem könnyen rááll a vonalak követésére, ahol eltűnt, ott kijavítom, majd letörlöm a karját. Várok pár másodpercet, figyelem a változást, ismét törlök és megint a tintába mártom a tűt mielőtt felberregne és bőréhez érne. Elszórakozunk pár kört, akaratlanul szorítom össze jobban a szám egy idő után, s talán jobb is, mert a végén kiszaladna rajta pár szó, aminek nem lenne hangosan helye a szobában. Elég ha magamban szidom le az égről a csillagokat is mindenféle válogatott kifejezésekkel. Mert a **rva isten **ssza meg az összes kiba**ott regenerációs fa**ságot, amit ez a világ megteremtett, hogy ennyit kell szórakozni egy öt perces mintával, mire nagy nehezen... Uh, nem. Jó, elég. - Oka van annak, hogy így alakult az életed, ahogy - felpillantok rá, miközben a második és a harmadik kör között folytatott beszélgetésünkkor rám kerül a sor. El kellett gondolkodnom rajta, mit mondjak, hogyan fogalmazzak, mert se bölcselkedni nem akartam itt neki, se érzéketlen fadarabnak tűnni. - Te kihozod belőle a legjobbat, ami neked megfelel és ez a lényeg. El lehet rajta gondolkodni, mi lett volna, ha, de van értelme? Én amolyan "fejjel előre a falnak" fickó vagyok, abból dolgozom, ami van, nehezen állok le filozofálgatni, milyen lenne ha, meg a többi. - időközben formáltam és javítgattam a szavaimat, hogy ne úgy jöjjön ki a számon, ahogy reflexből esett volna, mégsem engedhetem ennyire szabadjára magam, nem illik, vendég előtt pláne. - Most jó lesz - szólalok meg hangosan és ekkora esik le, hogy idáig nem csak a számat, a fogaimat is összeszorítottam egy ideje. Komoly képemet leszámítva talán nem ment át a bennem lévő feszültségből semmi a lánynak, nem szeretném, ha félreértené, ez rohadtul nem neki szól, tényleg. A végeredmény viszont egészen pofás lett ezt elismerem. A szervezete feladta a harcot és hajlandó volt elfogadni, hogy egy kis tintával gazdagodott. Megfogtam Aida csuklóját, kicsit megemeltem a kezét és megforgattam, hogy jobban lássam több irányból. - Mit szólsz?
Mivel tudom, hogy nekünk vérfarkasoknak egy tetoválás megszerzése nem kis időbe telik, így a mai napra nagyon mást nem is terveztem be. Felkészültem arra, hogy nem tíz perc alatt lesz meg a remekmű. Persze tudom, hogy ez neki is fárasztó lesz, hisz koncentrálnia kell, hogy ne rontsa el a rajzot. Ahogy befejezi az első kört izgatottan pillantok a karomra. Őszintén már most nagyon tetszik nekem, de tudom, hogy pár percen belül a nagy része elhalványul, vagy teljesen eltűnik. -Már most nagyon jól néz ki.-Nézek fel rá, majd az én mosolyom is kiszélesedik a beszólására. Azért nem fogom őt megsajnálni. Elég jó bizniszt csinálhat belőlünk. -De meg is fizetjük ezeknek a műveknek és a munkádnak az árát. Te vagy az egyetlen a városban, aki vállalja a hozzám hasonlókat. Szóval igazából mi vagyunk a te aranybányád.-Kacsintok felé egyet, majd elnevetem magam. Ez után megint a karomra pislogok. Hát már nem olyan szép, mint amilyen volt korábban. A testem már el is kezdett dolgozni. -Viszont így az izgalmas nem? Gondolj bele, ha minden terv szerint haladna. Tök uncsi lenne. Így legalább izgulhatunk kicsit, hogy vajon mennyi marad meg, mennyi nem. Hányszor kell végig menni még rajta satöbbi. – Elhelyezkedem kényelmesen és már folytathatjuk is a műveletet. -Bevallom őszintén neked, hogy néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy mi lenne velem most, ha maradtam volna sima ember. Lehet nem is rendőr lennék… Lehet nem lenne tetoválásom… Félre ne érts, teljesen elvagyok a mostani életemmel. A bundással jó haverok lettünk. Már hiányozna nekem.-Hogy miért is kezdtem el erről mesélni neki? Magam sem tudom. Egyszerűen csak kijött belőlem. Nem várok erre igazából semmi reagálást. Ez egy kis elmélkedés volt a részemről, amit megosztottam vele.
Hányszor hallottam már ezt, hogy mennyire nem lehet felkészülni egy tetoválás elkészítésére, pedig szerintem semmi nagy kunszt nincs benne. Rendben, aláírom, vannak kellemesebb elfoglaltságok is az életben ennél, viszont Aida pont ez olyan részt választott a testén, ami szerintem az egyike a fájdalommentesebbeknek. Kellemetlen lesz, ennyi. Voltak már vinnyogóim, parázók, remegők, volt itt minden, mint a búcsúban, de nekem ez magas, így csak elviselem és ennyi. A tű zümmögni kezd. Elhelyeztük a helyén a mintát, innentől nincs más dolgom, mint átütni és kicsit szépítgetni, hogy még tökéletesebb legyen a végeredmény. A megszokott mozdulatokkal ellentétben most gyorsabbnak kell lennem, másképp kell dolgoznom a regenerációja ugyanis ellenállóbbá teszi a tintámmal szemben. Felkészülök rá, hogy többször kell átmennem egyes részeken, mire a kívánt módon befogadja a szervezete. Mikor először érek a bőréhez, kezem automatikusan, de finoman fog rá a karjára, mert érzem, amint megrezzen alatta. Ösztönös reakció, nem lep meg, szinte mindenki hasonlóan reagál. Még én is, pedig rajtam azért már dolgoztak jó pár órát, mire meglepett a végeredmény. - Most várunk egy kicsit, megnézzük, mit szól hozzá a szervezeted - leállítom a gépet és felegyenesedem. két kezem combomra támasztva veszek fel egy kényelmesebb pózt. Letöröltem a karját, láttam máris a hibákat, és ez még csak az első pillanatok eredménye volt. - Sokba vagytok ti nekem. - jegyzem meg vigyorral a képemen, mert nem haragszom, rá nem. Van, amelyik ki tudja **szni a biztosítékot, de az sem feltétlenül az elpocsékolt tintával, hanem a hozzáállásával. Mintha ő **arta volna a spanyol viaszt és az én hibám lenne, hogy a **rva regenerációs **szsága miatt ennyivel tovább tart egy egyszerűbb mintha felvitele is.
-Jól van. Nem faggatlak tovább erről.-Nyugtatom meg őt, hogy nem fogom ismét megkérdezni, hogy miért is van egyedül. Az ő dolga. Én sem tudnék ezzel kapcsolatban semmi pozitívat mesélni neki. De így van ez jól. Majd eljön a mi időnk is… Vagy nem. Boldogok így is lehetünk. -Nem, nem… Azt a talánt felejtsd el. Kell néha lazítani a barátokkal.-És most nem éppen magamra gondolok. Biztos vagyok benne, hogy vannak közelebbi barátai is nálam. -Ha kell vigyázok majd Baconre. Hidd el jó kezekben lesz mellettem.-Így még kifogása sem lehet arra, hogy miért nem megy el a barátaival kicsit lazítani. Nem mondom azt, hogy igya le magát addig, míg a saját világáról nem tud. Egyszerűen csak lazítson. Hagyja a háta mögött a problémáit. Mert abban biztos vagyok, hogy vannak neki. Eddig nem igen találkoztam olyan emberrel, aki határozottan állította volna, hogy minden, de tényleg minden a legnagyobb rendben. A mosdóban nem töltök el sok időt, így mikor visszatérek már egyre nagyobb lelkesedéssel ülök a helyemre és teszem a karom oda, ahová Keyaan mondja. Tudom hogy fájni fog, nem is kicsit. Talán jobban is, mint egy sima tetoválás. De ahogy a múltkorit ezt sem fogom megbánni. Jól átgondoltam és erre az egyre még szükségem van. Na jó ez így furán hangzik, de tényleg ez az igazság. Régóta motoszkál már a gondolat bennem és ha nem teszem meg mindig csak azon fogok kattogni, hogy miért nem. -Őszintén? Még nem igazán, de nem is tudom, hogy erre fel lehet e készülni.-Húzom el a szám sarkát, majd csendben figyelem, ahogy elhelyezi a rajzot a karomon. Csak vigyorogni tudok, bár belül szégyen vagy sem, de kicsit tartok tőle. Azt tudom, hogy az előző tetoválásomat is megszenvedtem, de arra már nem emlékszem, hogy mekkora fájdalommal járt. -Jó lesz itt.-Bólintok is egyet határozottan, hogy ezzel is megerősítsem a válaszom, majd mély levegőt veszek. -Kezdjük!-Menni fog, bírni fogom. Ez most nagyobb lesz, mint az előző, de baszki ennél nagyobb fájdalmat is kibírtam már. Az első átváltozásom… Azt a napot sem felejtem el sose.
- Természetesen rád bízom a döntést, mindkét verzióban meg tudjuk csinálni - az, hogy nekem jobban bejön karon, mint lábon, az az én dolgom. Ha kell, a lábfejére is megrajzolom, tartom magam annyira kreatívnak, hogy megoldanám. - Akkor tehetséges vagy valami másban, nem vagyunk egyformák - felelem egyeszerűen a pálcikaemberes kifejtésére. Nekem a rajzolás lételem, kikapcsol és feltölt energiával. El sem tudnám képzelni egyetlen napomat sem anélkül, hogy ne alkotnék valami újat, na, meg a határfeszegetés... mindig tanulok valami újat, az egész annyira színes, néha a szó minden értelmében. - Bacon elég jó társaság - ki akarom kerülni a barátnő kérdését, kellemetlenül érint tekintve, fogalmam sincs, hányadán állunk a nővel, aki felkeltette az érdeklődésem. - Nem nekem való az egész, jelenleg időm sincs rá. Majd idővel változik, nem erőltetem. - mégis ennyit válaszolok, nehogy tovább faggatózzon, mint azt már tették előtte páran. **rvára utálom, ha a magánéletemben vájkálnak, ez olyan dolog, ami rám tartozik, tehát megtartom magamnak. Ellenben bunkó nem vagyok, hogy ezt az orrára kössem. Maradok a tárgyilagos talajon. Nincs rá időm, ennyi. - Hasonló csónakban evezünk - röviden felnevetek, arcomon ott is ragad a szélesebb mosoly - Legközelebb talán én is "igen"-t mondok egy pár sörre, meglátjuk. - megvonom a vállam, s közben dolgozom tovább. Eddig sem álltam meg, remekül meg tudom osztani a figyelmem a kettő közt, rutinból megy a dolog. - Várj, ide még kell valami - visszagurulok az asztalhoz a rajzzal, behúzok pár vonalat, megsatírozom kicsit itt-ott, majd felemelem, hogy jobban szemügyre vehessem. Ismerve magam, már a tűvel a kezemben is variálni fogok pár apróságon, ha rám van bízva a dolog, nehezen állom meg a dolgot. A művészi látásmód hátránya, állítólag. - Tudod, merre találod - karom felemelve intek kifelé, körülbelül oda, ahol a wc-t találja. Míg várok, tovább nézegetem, simítgatom a dolgokat, aztán az egészet felviszem az indigós papírra, átrajzolva egyik vonalat a másik után. A főbbeket mindenképp át kell ütni, a többi ránézésre menni fog, benne van a kezemben a mozdulat. - Ide jöhet a karod - ha mégis más testrészt választ, úgy azt nevezem meg és aszerint állítom be a bőrborítású támaszt. - Felkészültél? - kérdezem játékosba hajló mosollyal, s a válasza után kacsintva helyezem a tintás papírt a bőrére szépen elosztva középre, egyenesen, precízen. - Ez így jó? Még tudom arrébb tenni, ha elkezdem már nincs visszaút.
-Köszönöm!-Szélesedik ki a mosolyom. Nah azért jól esnek a szavai, bár kinek ne esnének jól a kedves szavak? Amúgy is a mai világban eléggé elfelejtették ezt az emberek. A negatív kritika osztása mindenkinek tökéletesen megy, főleg a munkahelyeken, de hogy egy kis pozitívat is kapjon az ember, vagy lény, vagy ki hogy akarja az igen ritka sajnos. Pedig szerintem nagyon is fontos. -Rendben meggyőzél. Jó lesz a karomon.-Bólintok rá, miután megmutatta, hogy mekkorára tudná megcsinálni az alkaromon. Végül is én is nagyjából így képzeltem el, szóval nagyon is örülök annak, hogy ennyire könnyedén meg lehet vele beszélni mindent. Nem hiába jöttem vissza hozzá. Na jó… igaz ő tud rólunk, ez is sokat segít, de nagyon is megbízom a munkájában, így nem is gondolkoztam el azon, hogy felkutatok egy másik tetoválóművészt. Egy kissé felnevetek a szavaira. Még, hogy egyszerű nah persze… -Lehet, hogy egyeseknek az, de hidd el velem ne akarj activityzni, ha csak nem a másik csapatban vagy, mert borzalmasan rajzolok. Mondjuk a pálcika emberek nagyon is jól mennek, de körülbelül ennyi.-Tényleg sokszor próbálkoztam vele, mert irigykedtem azokra, akik csak úgy neki tudtak állni rajzolni. De végül el kellett fogadnom, hogy bizony ez nem az én asztalom. -Hát mondanám, hogy ez lesz az utolsó, de nem merek ilyen merész kijelentést tenni. Ki tudja mi történik még velem, ami ihletet ad.-Bár úgy vélem egy tetoválásnak akkor van értelme, ha jelent is valamit. Persze van nagyon sok szép, de csak úgy nem csináltatnék magamnak. Ahogy a három madárnak, az újnak is van jelentése. A válaszára elmosolyodom, de meg is lepődőm kissé, amit nem is titkolok el előle. -Nos a kutyákat én is szeretem. Nekem egy pitbullom van, de nem éppen ilyenre gondoltam. Őszintén kissé meglepő, hogy „csak” egy kutyával osztod meg az otthonod. Nincs egy kedves lány, aki hasonlóan rajong a tetoválásokért, aki elviseli, hogy más nőket taperolsz munka közben?-Normális fickónak ismertem meg és még nem is rossz képű. Így furcsa nekem, hogy nincs egy hölgy az életében… Hmm vagy lehet az a barát több neki? -De mondjuk pont én mondom? De tény rendőrnőként, jahm meg vérfarkasként nem túl könnyű a dolog. De félre ne érts, nem panaszkodni akarok. Nagyon is jól elvagyok a magam kis életével. Bár én biztos nem mondtam volna vissza egy ilyen remek meghívást egy baráttól, de hát nem vagyunk ugyanolyanok.-Na jó tudom néha igazi kis rohadék tudok lenni. Teljesen érthető, hogy néha jó egyedül lenni és otthon maradni. Magam is van, hogy inkább azt választom, akármennyire is szeretek társaságban lenni. -Cseppet sem félek… Bár ha felbosszantod a kis bundást a te karod fogja bánni.-Terészetesen csak viccnek szánom. Nem volt könnyű út, de megtanultam együtt élni a bennem élő farkassal. Vissza tudom őt fogni, ha akarom. Egészen jól megvagyunk ketten. Ahogy befejezte a munkát a meglévő tetoválásommal felülök kicsit a székben megmozgatni a felsőtestem. Nehezemre esik sokáig mozdulatlan maradni. Én, aki szint mindig csak menne. Várok egy keveset, hogy befejezze a tervrajzot, majd szemügyre veszem azt, amint elém teszi. Felveszem a komoly ábrázatot, néha bólintok egyet, majd elhúzom a szám sarkát. Igen, direkt csinálom, hogy kicsit húzzam az agyát… Végül azért csak előkerül az a mosoly és lelkes tekintettel pislogok vissza rá. -Nagyon tetszik már most is. Szóval csapjunk bele… Csak előtte kimegyek a mosdóba.-Le is pattanok a székről, majd mint aki csak otthon lenne célba is veszem a mosdót. Nem időzöm ott sokat, így amint megvagyok a dolgommal vissza is térek a székhez, ahova szépen fel is csücsülök. -Figyelek! mit hová tegyek!?-Pillantok rá izgatottan.
- Kezdjük az elején, ez a csaj nem "jóval szebb" nálad - szögezem le, mintegy bóknak szánva, mert Aida gyönyörű nő, karakteres arccal, csillogó szemekkel. Már-már látom magam előtt, hogy megelevenedik egy rajzon, akár egy festményen és szinte szöknek számra a szavak, hogy ezt megosszam vele, de csendben maradok, mindennek megvan a maga ideje és talán mégsem ez az ötlet az, aminek teret kell adni. - A lábadon is jól mutatna, de ha a mintát ekkorára tervezzük - mutatok a karján egy körülbelüli méretet kis hezitálás után - akkor szépen fel lehet építeni az egészet. - Kezd körvonalazódni előttem az elképzelés, formát ölt, beindítja a fantáziám, ezért is kell mielőbb papírt és ceruzát ragadnom, hogy nekifogjak a vázlatnak, amiből aztán dolgozhatok. Ez most nem lesz olyan precízen kidolgozva, mert gondolom, nem szeretne órákat ülni a társaságomban, tehát gyorsan, de odafigyelve dolgozom, megy ez nekem így is. - Egyszer kell ráérezni, onnantól ha komolyan veszed, amit csinálsz, hamar fejlődsz, ilyen egyszerű - megvonom a vállam két vonal húzása közt. Remek, az arcforma ugyan feladja a leckét, párszor hátra is pillantok a vállam felett Aidat figyelve, aztán leteszem a tollat és áttérek a könnyebbik részre, átütni a már meglévő vonalakat a testén, átsatírozom a madarakat, mindeközben részemről szótlanság figyelhető meg, de ha ő mondana valamit, természetesen válaszolok. - Egy tetoválás nem tetoválás. Olyan ez, mint az a sörös mondás, itt is többször tértek vissza, és amint látod - tárom szét épp csak a karjaimat - Tudom, miről beszélek. - Elvigyorodom, talán röviden fel is nevetek, mielőtt letenném a tűt és elkezdeném áttörölni óvatosan a frissen tetovált részt. - Kaptam egy meghívást az egyik barátomtól pár korsóra, de azt hiszem, inkább otthon maradok. Van egy buldogom, ha ő számít társaságnak. - Bacon is szereti a sört, vagy legalábbis szeretné, ha kapna belőle, mert általában a dobozt nézheti, amit az asztalra teszek, ha épp nem iszom belőle. Mikor kisebb volt, előszeretettel borította le, de **rva gyorsan leszoktattam róla, azóta békén hagyja. - Nyugi, megmaradsz - nézek fel rá játékos mosollyal, mikor felszisszen a gélt elkenő érintésem nyomán. Már elkezdett neki gyógyulni, hihetetlen, mire képesek. Ennek hátulütője, hogy a tinta is gyakrabban lökődik ki, de már ráéreztem a technikára hogyan bírjam rá a feltuningolt szervezetét, ne tartson ősellenségnek, amiért belepiszkálok a rendszerbe. - A másikról... - átgurulok a mögöttem lévő asztalhoz és újra a papír fölé hajolok. Látok még itt-ott változtatni valót, néhány vonal nem az igazi, de összességében a főbb rész megvan, innentől a finomításra kell majd fókuszálnom. - Ez így visszaadja az elképzelésed? Fogok még változtatni rajta, de nem cse**em el, ha emiatt aggódnál.
Nem akarom én sem őt megszivatni és több órás munkát adni neki. A rajz szinte teljesen jó, de a női arc. Nos jobb lenne, ha picit jobban hasonlítana rám. -Hát jó, de kérlek ne ölj meg. Nyugodtan mondhatod, hogy jöjjek vissza legközelebb. De igyekeztem nem egy bonyolult rajzot keresni.-Vagy legalább is szerintem nem az. Igaz én képtelen lennék ezt megrajzoli, de szerencsére nem is ebből kell megélnem. -Tessék!-Mutatom felé a telefont, sőt ha szeretné el is veheti tőlem, hogy jobban szemügyre vegye. -Szóval az alap ez lenne, hogy ember és farkas… De ha nem lenne nagy gond akkor jó lenne, ha az emberi arc jobban hasonlítana rám. Tudom ez a csaj jóval szebb, de azért talán engem sem lesz olyan borzasztó lerajzolni.-Szélesedik ki a mosolyom. Nincs baj az önbizalmammal. Az egészet csak poénnak szánom, kivéve azt, hogy tényleg jó lenne, ha jobban hasonlítana rám. Nem kell százszázalékig ugyanolyannak lennie. De ez rá bízom. Nem akarok több dolgot a nyakába zúdítani. -Öhm és eredetileg ide szerettem volna az alkaromra, de ha azt mondod ott nem nézne ki túl jól, akkor esetleg a lábamra… Ebben kicsit tanácstalan vagyok.-Vallom be őszintén neki. Figyelem ahogy dolgozik kicsit a képen. Baszki ezt hogy csinálja? Én még egy egyenes vonalat sem tudok megrajzolni. -Mindig is csodáltam az olyan személyeket, akik ilyen könnyedén tudnak rajzolni. Kiskoromban én is imádtam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy bizony én nem kaptam hozzá tehetséget.-De nem is bánom. Szeretem a munkám, nincs okom panaszkodni. Leveszem a felsőm és el is fekszem a székben, hogy neki is lásson a munka könnyebbik részének. Közben képtelen vagyok csendben maradni, így csak elkezdem őt faggatni pár ostoba kérdéssel. -Ránk bármikor számíthatsz. Bár most azt mondom, hogy ez lesz az utolsó, de ki tudja mit hoz még az élet. Eredetileg ez sem volt betervezve, de nah tudod milyen az ilyen…-Vigyorgok továbbra is. Úgy érzem neki aztán végképp nem kell magyarázkodnom. Én hozzá képes még nagyon is kezdő vagyok. -És ez után mi jót fogsz csinálni?... Jaj várj igen. Mondtad, hogy vár a hideg sör. De ugye nem egyedül iszod meg? Csak vár téged valaki otthon.-Nah igen én nem finomkodom. Amire kíváncsi vagyok arra bizony rákérdezek. De nincs ezzel semmi hátsó szándékom. Kissé felszisszenek, mikor érzékenyebb részre ér, de mozdulatlan maradok, ahogy azt kell.
Kezdőlap
