A nagyobbik munkával még nem akarok foglalkozni, annak neki kell ülni, vázlatotkészíteni és megformálni, hogy úgy nézzen ki, ahogyan elképzelte, ezért egyelőre maradok a könnyű résznél és a már meglévőt veszem szemügyre.
Hozzáérek felsője széléhez, hogy teljes képet kapjak a kész mintáról, és felmérem a terepet.
- Nem vészes, de teszek rá neked egy kis erősítést - elhúzom a kezem és ellépek egyet hátrébb. Aztán még egyet, mert a kis tologatós tárolómért nyúlok, amin a cuccaim vannak kikészítve. Gyors pillantással felmérem, minden a helyén van, közben hallgatom a nőt a továbbiakról.
- Mutasd a képet - egyszerre szól hangom határozottan és teljesen normálisan, nem förmedek rá szerencsétlenre, ekkora barom nem vagyok. Oké, belül morgok, de ez tényleg annak tudható be, jobban szeretem, ha rá tudok készülni a munkámra, kisebb a kockázata, hogy elcs**zek valamit, ami nálam egyáltalán nem fér bele. Ritkán hibázom, de emberből vagyok, jobban szeretem elkerülni a lehetőségét is.
Ha átadja a képet alaposan megvizsgálom és az asztalomon előkeresek egy üres papírt. Párvonallal felmérem, mekkorának kellene lennie, minek, hol kellene elhelyezkednie és úgy összességében, hogyan is festene. Sok kis apró vonal van benne, az összehatás azonban tényleg nem egy egetrengető bonyolult kép, ki tudom belőle hozni, amit szerintem Aida szeretne.
Miután a pár perces vázlat elkészült, itt-ott még húzok bele néhány vonalat, aztán leteszem az asztalra és a tintáért, meg az eszközeimért megyek.
- Nézzük a könnyebbik részét - megkérem, hogy vegye le a felsőjét, majd elhelyezkedünk mindketten a magunk részén és munkához látok. A tű mozogni kezd, a gép felberreg, a szépen lefertőtlenített bőrfelület fölé helezve az első nyomokt hagyom fekete tintámmal a bőrén.
A gumikesztyű alatt viszketni kezd a hüvelyik ujjam tövénél, ott rohadjon meg, nem törődöm vele, pontosabban hagyom, hadd idegesítsen, azért sem állok meg miatta.
- Hol ilyen, hol olyan - megvonom a vállam. - Amint látod, lassan mindenki lelép innen - Kezdve Flo-val, aki visszaadta a kis helyiséget, mert máshol akarja megtalálni a számításait, nem a város piercereként, aztán tavaly szilveszterkor Emily... Belegondolva, rohadt csendes hely lett ez a szalon hirtelen. - De nincs okom panaszra, kevés az üres hely a naptárban, hála nektek. - szavaim nyomán az imént elhalványuló mosolyom is visszatér.

Szitkozódva, morogva, erőteljes káromkodásokkal cifrázva fekszem a tetováló szék alatt és egy fa**omnyi ki**zott kis **art akarok visszacsavarni a helyére, de már vagy huszadjára esik ki a kis ló**ar a kezemből, amitől az agyvizem felforrt és legszívesebben a sarokba b**znám az egészet, hogy ott rohadjon meg a ku**a anyjába, ahol gondolom, de körülbelül húsz perc átkozódás után az a **ar végre a helyére kerül és a kartámasz stabil.
- Legközelebb kihajítalak a pi**ába és veszek inkább egy újat - közlöm még a székkel és az intelem mellé még bakancsos lábammal oda is sózok egyet neki.
Beletörlöm szabad kezem a farmerem anyagába, mikor megszólal a telefonom. Mióta volt Emily-nek a "kis afférja" a falkával és lelépett, a telefonom afféle központi számmá lépett elő és mindenki ezen zargat, aminek hadd mondjam el, milyen kiba**ottul örülök. Mindig is erre vágytam! Null'-huszonnégyben csörgő mobiltelefonra.
- Mi? Ja, hogy... ja. - Megy ma a **szomm bárhova, innen maximum haza, de az átkozottul jól esne. - Majd máskor. Nem sokára jönnek hozzám. - egyáltalán nem érdekel a dolog, ezért is zárom le röviden a témát, közben pakolászom a szerszámos ládában a helyére a dolgokat. Egyetlen csavarért ki kellett pakolnom a felét, mert persze pont az a **ar van az alján, ami nekem kell. Kiviszem az egészet, elrakom a tárolóba a tisztítószer, meg a többi közé, majd ismét előkerülök az előtérben és elnyúlok a kanapén. Elnyomom a késztetést, hogy bakancsos lábam felba**zam az asztalra, meg akkor már egy sör is jól esne, de ehelyett maradt a kóla, ami hangosan szisszen a fémdobozban, ahogy felrántom a fülét.
A kóla kis híján a padlón köt ki, úgy meglepődöm a nyíló ajtó feletti csengő megszólalásán. Fa**a dolog, ha a közelében ülsz le, nem is értem, mi a francért ide tettük le a kanapét anno.
- Szervusz - mosoly kúszik az arcomra, s miközben talpra állok az öleléshez, letörlöm a rácsepett italt a szakállamról. Hajam kontyot formáz hátul, ezt később, afféle rossz berögzülésként ellenőrzös majd, egyelőre viszonzom a baráti ölelést, amiben a nő részesít.
- Ha elmondanám, már nem lenne titok - kacsintok rá és előre engedem a dolgozószobám, műhelyem, zugom, akármim felé. - A sör később is ugyanolyan hideg lesz a hordóban. - Jóval később, mert továbbraí is tartom magam ahhoz, nincs ok, még Eriké se, ami kimozdíthatna a mai napon. Aida az utolsó vendégem, aztán szépen hazamegyek, megetetem Bacont és úgy bezárom azt a rohadt ajtót, hogy tankkal se töri be senki.
- Mi a helyzet? - kérdezek csak úgy a levegőbe, egyrészt, mert sablonos témafeldobás, másrészt, mert tényleg érdekel. Aida remek kis nő, van esze, kiáll magáért, de nem az az életcélja, hogy túlpendítse a húrt. Ő az, akiről ha nem tudnám is valahogy el merném képzelni, hogy vérfarkas, pedig ránéz az ember fia és semmi nem utalna rá, hogy nem egy határozott nővel állok szemben.
- Kész tények elé állítottál - közlöm vele, mikor felvázolja, miért is jött tulajdonképpen - Kíváncsi vagyok, mi az, ami ennyire nem várhat és meglátjuk, mit hozok ki belőle. Tudod, hogy szeretek előre képben lenni. - A rögtönzés sem áll tőlem messze, Aida viszont biztos, valami komplexebb dolgot akar, ami próbára teszi a kreativitásom. Tetszik az ötlet. - Csüccs fel. - megpaskolom a frissen feljavított széket és elfordulok egy pillanatra, hogy szemem végigfuttassam a tőle egy nagyobb lépésnyire lévő asztalomon heverő papírokon. Mindenféle tervek, meg még ez, meg az.