Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (212 fő) Hétf. 25 Nov. 2024 - 8:20-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


Interjú a farkassal

Nighttime Alert EmptyArchibald Collins
Ma 6:05-kor


Where We Started

Nighttime Alert EmptyCaleb Donovan
Ma 5:24-kor


The Riddle of the Sands

Nighttime Alert EmptySilas Redwine
Ma 4:45-kor


Homecoming

Nighttime Alert EmptySilas Redwine
Ma 4:28-kor


When in New York

Nighttime Alert EmptyBrian Duke
Tegnap 16:06-kor


Show yourself - Alec & Archie

Nighttime Alert EmptyArchibald Collins
Tegnap 15:37-kor


Magadra vess, ha homályban maradnál

Nighttime Alert EmptyKay Llewellyn
Tegnap 14:04-kor


Malum in Luce, Bonum in Umbra

Nighttime Alert EmptyLendar Swan
Tegnap 13:01-kor

Megosztás
 
Nighttime Alert
Minden mágia megköveteli a maga árát.
ÜzenetSzerző
TémanyitásNighttime Alert EmptyHétf. 3 Jún. 2024 - 11:15

Félbehagyott játék
Archíválásra került


admin.
Admin
A staff
Admin
Elõtörténet :
Nighttime Alert Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
az élet írja
Titulus :
Könyörtelen diktátor
Kapcsolatban :
Zenedoboz :

Karakter idézet :
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
Nighttime Alert B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
User :
staff

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptySzer. 22 Nov. 2023 - 11:07

A ráncok mélységei a homlokomon állandósulni látszódnak, de nem az ellenérzések miatt, amiért itt vagyok, inkább, mert próbálok fókuszált lenni és odafigyelni a körülöttem történő dolgokra, ebben az esetben megpróbálni válaszolni a kérdésekre, melyek felém irányulnak.
- Bal alkar – felelem és ha már így konkretizáltam az agyammal is a sérülés helyét, egyre intenzívebben érzem az onnan irányuló fájdalmat. Szemem sarkából tekintek le kabátomon esett szakadásra és az azt borító vérre. Áldom magam – és a szabályzatot -, hogy a nyár ellenére is viseltem, mert bár nem akadályozta meg a sérülést, de hiszem, hogy az anyag felfogott valamennyit belőle. – Érződik úgy, mintha csak belém mélyesztette volna a karmait, nem mintha végig is mart volna… - de persze nem néztem meg, innentől kezdve pedig bármi is lehet a karommal. A fájdalom ellenére is tudtam vezetni és előtte a kocsihoz vonszolni a sérültet, de az is igaz, hogy az adrenalin erősen zúgott az ereimben azokban a percekben. Beszélek, amíg a vérnyomásom kitapintja, melynek ritmusa a normáláis felett érződik.
A kabátból először a jobb karomat szabadítom ki és csak ezt követően a balt, a sérültet. Inkább húzom végig az egész karomon a kabátot, minthogy a kezem mozdítsam meg és mivel ő is a segítségemre van, könnyebben is megy.
- Igen és… meglepő módon nem – válaszolok sorban a kérdéseire, jobb kezem ezúttal az ágy szélére teszem, azon támaszkodom meg és húzódom beljebb az ágyon, amelyen lassan fekszem végig. A hirtelen mozdulatokat most nem a barátaim. – De adj egy pár percet és még jelentkezhet a tünet – a vízszintesbe kerüléssel együtt kezd el a világ is forogni körülöttem. Szemhéjaim újra lehunyom, ezúttal sem kellemesebb, de a körforgást sem érzékelem annyira élesen. Hang ugyan nem hagyja el a torkomat, de arcom izmai meg-megrándulnak, ahogy az alkaromot tapintja meg, még ha óvatosan is teszi azt. Nem láthatom, de valójában csak annyi történt, hogy belém mélyesztette a karmait, végighúznia nem volt ideje, ahogy az első lövést megkapta.
Tekintetem akkor is lehunyva marad, amikor már a homlokom sebét vizsgálja, erre az időre simulnak ki valamennyire a ráncok, de érzem miként húzza vissza a fájdalom újra.
Szürke íriszeim újra nyitom, amikor a szoba fénye valamennyire homályba kerül és robosztus alakja felém tornyosul.
- Remek… - sóhajtom mindössze. – Az utóbbit sejtettem, csak reméltem nem ennyire súlyos – nem annyira, hogy éjszakára bent kelljen maradnom. Volán mögé ugyan nem ültem volna, de egy lassú tempós séta hazáig nem ártott volna meg. Nesze neked otthoni pihenés. – További komplikáció nem jelentkezik reggel elbocsátotok? – vagy az éjszaka elhúzódhat nappalba is? Szeretek előre tervezni, ezt ő is tudja, vagy legalább is azt, hogy mire számíthatok.
Egyetértően hümmögök a további felsoroltakra, mintegy tudomást véve az utasításokról. A kezembe adott csipogó köré zárom az ujjaimat és hüvelykujjammal forgatom a szélénél simítva újra és újra. Szemem sarkából még az ágytálra nézek és remélem nem kell használni majd, de értékelem, hogy karnyújtásnyi távolságra van.
- Isten ments – nyögöm szinte fájdalmasan. Épp elég vitánk volt abból a jelenlegi férjemmel, hogy az exxemmel költözök egy városba, nincs szükségem annak a következményére, hogy Ő értesítse Coopot. – Majd holnap felhívom, úgysem tudna mit tenni – terelem inkább ezzel el a felajánlást, minthogy a valódi indoknak hangot adjak; nem feltétlen az aggodalom lenne rajta úrrá.
- a kocsi vélhetőleg útban van a bejárat előtt – ha már kérdések, akkor kihasználom mert akad belőle... legalább egy. Nem ültem vissza a volán mögé miután a túrázót bevitték az épületbe. Automatikusan tettem a kulcsot zsebre, de arra már nem volt érkezésem el is álljak vele. – Szerinted valaki el tud vele állni? – sandítok szintén csak a szemem sarkából volt férjemre.
Még egy dolog az eszembe jutott és ha már távozóban lenne, jobb karommal nyúlok ki, hogy az ő karja után kapjak, némán kérve megállításra. – Beenek ne mondd el kérlek – egyelőre nem kell tudnia a lányunknak, hogy milyen állapotban vagyok, még reggel sem kell tudnia, majd ha már képes leszek hazasétálni és találkozunk elmondom neki… egy nagyon cenzúrázott változatát annak, hogy mi is történt az éjszaka.
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptySzer. 22 Nov. 2023 - 10:14





You just can't handle yourself, can you?!
Amíg a történetet kerekíti, mégis miként került a másik és jó maga is abba a szituációba, aminek végeredményeként egy csapat másik embernek kell összevakarnia őket, kesztyűket húzok. Értelemszerűen végigkövetem a hallottakat, rezzenéstelenül tudomásul véve a természetfeletti jelenlétét is. Gyakorlott mozdulattal vizsgálva meg előbb a pupillák reakcióit, aztán hagyok annyi időt, a látása helyre rázódjon a belevilágítás után.
- Hol mart meg? - A tollat elteszem, és hacsak nem nagyon kezd neki ugrálni, hogy demonstrálja a helyet, mint inkább csak beszámoljon róla, a csuklójára fogok rá, kizárólag azzal a szándékkal, hogy a pulzusát kitapintsam.
Csak egy percig tartom az ujjaimat a bőrén, aztán közelebb húzom a kartávolságnyira lévő állványt, amelyen több orvosi műszer is található, az egyik egy vérnyomásmérő, a másik egy pulzoximéter. Feltételezem sejti mi következik és hacsak nem hagyta el az egyenruhájához tartozó dzsekit, akkor lesegítem róla, hogy a karjára húzhassam a vérnyomásmérő mandzsettáját. A másik eszközt meg az ujjára csíptetem fel és utána faggatom arról, mégis mennyi ujjat lát maga előtt.
- Értem. Ebben az esetben, feküdj le légy szíves. Szédülsz? Hányingered is van? - Segítek neki, hogy vízszintebe kerüljön, lábak fel a vizsgálóra, fej pedig le a párnára.
- Ránézek a marásra, maradj nyugton addig. - Attól függően hol lokalizálta, szemügyre veszem annak mélységét és milyenségét is egyszerre. Nem különösebben nyúlok még hozzá néhány óvatos érintést leszámítva, ami csak ahhoz kell, hogy teljesebb képet kapjak arról, valójában mennyire vészes a helyzet. Közben csekkolom a vérnyomásmérő kijelzőjét, az értéket megjegyzem, hamarosan felviszem majd az elektronikus kartonjára is, de most csak kinyomom a készüléket és lehúzom a karjáról a mandzsettát. A pulzoximéter marad az ujján. Ezt követően pedig a fején lévő sérülésre is vetek egy hosszabb, tüzetesebb pillantást, újra csak óvatos és gyakorlott mozdulattal érintve meg a bőrt, hogy a sérülésről jobb képet kapjak, mind vizuális, de leginkább átvitt értelemben is a pontos diagnózis és ellátás meghozásának érdekében.
Az ágy szélére rakva a kezemet támaszkodok meg, hogy lehetőleg ne kelljen a fejét forgatnia, miközben beszélek hozzá, gyakorlatilag fölé hajolva maradok ezáltal.
- Infúziót kapsz, fájdalomcsillapítót és antibiotikumot is, aztán kitisztítom a sebeidet és összevarrlak. Az éjszaka további részére megfigyelés alatt leszel. Valószínűleg agyrázkódásod is van. - Röviden foglalom össze mi fog történni vele a következőekben, tisztában legyen vele. Szüksége van mindezekre, egyik sem alkudozás tárgya, már ha szeretne felépülni és komplikációmentesen távozni később.
- Most kimegyek, szólok a nővérnek mit készítsen össze és kössön be, aztán visszajövök. Addig legyél szíves ágyban maradni és ne nagyon ugrálni, ha nem muszáj. Ha rosszul vagy, ezt nyomd meg itt. - A kezébe adom a nővérhívót, a gombot kell rajta használni és valaki be fog jönni hozzá azonnal. - Az ágytálat meg itt találod. - Rögtön a vizsgáló mellett, karnyújtáson jócskán belül, szem előtt.
- Felhívjam Coop-ot? - Nem mintha olyan nagyon lenne kedvem azzal a csicskajancsival tárgyalni bármilyen formában is, de a munkával járó kötelesség, már amennyiben akarja, hogy tájékoztassam a történtekről a tökkel ütött férjét.
- Van bármi kérdésed?
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 19:28

Nem akadékoskodom, amikor egykor volt férjem hangja dörren mögöttem, abban a pillanatban hátrálok az ajtótól, de megmaradok a kocsi mellett, támaszték gyanánt.
- Farkastámadás történt – röviden szúrom még közbe, erősen megnyomva az állat nevét, mivel nem tudom, hogy az esetleg jelenlévők közül ki az, aki ismeri világunk valódiságát, nem ejtem ki előtagként a vért, de Ő már ismerhet ennyire – most ebben nagyon reménykedem – érti, hogy mire célzok.
Nem láttam, hogy szerezte a sérüléseit, látszatra karommal okozták, nem foggal, de ezt ők jobban megtudják állapítani, Ő jobban meg tudja állapítani. Otthagyni nem állt szándékomban, főleg, ha nem harapás történt… legfeljebb leeszi a fejemet, ennél rosszabb amúgy sem lehet.
Hagyom tevékenykedni az egészségügyi személyzetet és miután elvonulnak a sérülttel csak azután megyek be én is. Egyrészt nem akarom magára hagyni, több szempontból sem, másrészt én sem állok a helyzet magaslatán. A regisztrációs pulthoz megyek, szemréseimet összehúzva emelem jobban a fókuszomba és ekként szólítom meg a mögötte ülő nővért.
Röviden sorolom fel a problémáimat és adom meg a szükséges igazolványok számát is, mert a bürokrácia itt is utolér. Ami viszont ezt követi közel sem segít az állapotom javításán; ugyanis közli a kedves hölgy, hogy mindössze a munkahelyem adta biztosítást vehetem igénybe – még így is magasabb, mint az átlagos -, amely csak azért furcsa, mert tudom, hogy fizetünk mást is. A rossz érzés mégis beeszi magát a gyomromba és ha már itt állok – támaszkodom –, megkérem nézze meg a lányom biztosítását is… de nála mindent rendben találnak. Különös.
Telefonomat előveszem, homályosan látom csak a betűket, de annyit sikerül néhány perc alatt megírnom férjemnek, mégis mi történhetett? Tovább még sincs időm ezzel foglalkozni, mert Arthur visszatér. Zavarodottan nézek fel rá és kell néhány csendben eltöltött másodperc, amíg rájövök: ő fogja ellátni a sérüléseimet.
- Lassabban Cowboy – indulok meg utána, koránt sem olyan magabiztosan, mint szeretném. Az adrenalin csillapodik a véremben és ezzel egy időben kezdem érezni mindazokat a tüneteket, ami a röpke éjszakai esemény okozott. Remek.
- Éjszakás voltam – egyenesen a vizsgálóágyhoz megyek, nem ez az első sérülésem a szakmában, tudom, hogy mit kíván a protokoll és nem is akarok ellenkezni. Minél hamarabb szeretnék újra munkába állni, de úgy nem fogok tudni teljesíteni, ha közben nem vagyok jól. – Járőröztem, amikor meghallottam egy sikolyt. Odahajtottam és nem messze az úttól egy férfi futott ki sérülten, mögötte egy vérfarkassal – ösztönösen halkítom le a hangomat az utolsó szónál, a falnak is lehet füle. – A többit látod. A férfi több sérülést nem szerzett én igen. Két golyót kapott a bestia, cserébe egy helyen mart meg, nem harapott – teszem még hozzá azért gyorsan, amíg a kesztyűt felveszi és közel kerül hozzám. – És eltaszított magától – így keletkezett a fejsérülés. Azt hiszem ennyi információ elég a vizsgálathoz.
A lámpa fényére ösztönösen húzom összébb a szemem és a fejem is elfordítanám. A mozdulat ugyan megszületik, de erőt veszek magamon és visszafordulok felé. – Szeretném azt mondani, hogy hármat, mert a józan eszem tudja, hogy nem hat ujjad van – sóhajtom el magam és lehunyom a szemem. A szédülés így még inkább erőt vesz magát rajtam, emiatt szemhéjaim rögtön fel is pattannak. A levegőt mélyen szívom be és a tüdőmben is tartom, hátha ezzel segítek a szédülés enyhítésében.
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 18:51





You just can't handle yourself, can you?!
Gyakornokként az első, amit megtanítanak; aludj, amikor tudsz. Ez a szabály pedig sosem veszíti el létjogosultságát, ügyeletben ugyanis, különösen, ha éjjeliről van szó, akkor fekszünk le, amikor tudunk, hogy legalább minimálisan kiszolgálva legyenek az alapvető szükségleteink egyike, amelyik egyáltalán nem törődik azzal a beosztás mit diktál. Az éjszaka alvásra való és pont.
Az irodámban, a kanapén fekszem és alszom, amikor a csipogóm erőszakosan rángat ki a felszínes álmomból, jelezve a bejövő esetet. Röviden gyűröm végig a képemet még azelőtt, hogy teljességében felkelnék a kanapéról, aztán talpra helyezve a súlypontomat, elindulok az osztály irányába. A kezemben lévő tableten olvasom végig, milyen esetet regisztráltak és akaratlan is megakad a tekintetem a bejelentő nevén, azonban pillanatnyi elégedetlenséggel átszőtt meglepettségen túl tovább nem mondhatni nagyon lamentálnék az egészen.
Jobban foglalkoztat az, amit a sérültről kell tudnom és ami lássuk be; édeskevés. Innen is látszik, nem szakmabeli hozza be és egyszeriben felmerül annak a kérdése is, mennyivel tesz éppen sokkal rosszabbat szerencsétlennek, mintha a szakértőkre hagyja, ami az ő dolguk.
Fáradtan szusszanok egyet, több időm nem marad, mert az ügyeletes személyzet jelzi, a delikvens megérkezett.
Egy hátsóülésre szíjazva.
Megforgatom a szemeimet, aztán megyek a dolgomra. Perpillanat nem nagyon érdekelnek a körülmények, noha a véleményem megvan róluk, az azonban sokkal inkább, hogy a sérült a megfelelő ellátást megkapja.
- Hátra. - Dörrenek a volt nejemre, nem a személye miatt, mint sokkal inkább annak egyszerű okán, jelenleg a segítőkészsége jobban útban van, mint amennyi haszna lenne. Észrevételezem azt is, ő sem fest a legjobb formájában, de minthogy láthatóan messze jobb állapotban van, mint a sérült, perpillanat hátraszorul minden tekintetben a fontossági listán.
A szerencsétlen kihalászásra és ágyra kerül, onnan pedig a vitális paramétereket útközben lemérve rohanunk be vele az épületbe.
- Kerítse elő Wallacet. - Szólok az egyik nővérnek, ide ugyanis egy traumasebész fog kelleni és nem én. Életben igyekszem tartani, amennyire tőlem telik, azonban a sérüléseinek jellege és természete nem éppen egy mellkassebészért kiáltanak, a felsőtestét kettészelő sérülések ellenére sem. A tüdőhangok tiszták, a szívet pedig nem érte el a marás mélysége. Mindezek mellett azonban igyekszem megtenni érte, amit lehet.
Nagyjából negyedóra múlva érkezik meg a kolléga és veszi át az esetet, leváltva jómagamat, ezzel együtt pedig a véres kesztyűket leváltva lépek ki a folyosóra, ahol a korábban kint hagyott – felteszem – még tartózkodik.
- Gyere velem. - Nem kérem és nem is állok le vele vitatkozni azon, hogy hová és miért. Megsérült, nyilván nem gondolja komolyan, hogy így lesz elengedve. Keresek egy üres vizsgálót, túl sokat nem kell menni hozzá és a fejemmel intek, libbentse be a hátsóját.
Tiszta kesztyűket húzok.
- Mi történt? - Közben a toll méretű lámpámat veszem elő és kapcsolom be, ha felült a vizsgálóágyra, akkor mindkét pupilla reakcióját ellenőrzöm. Aztán elteszem az eszközt és a képe elé három ujjamat mutatom fel. - Hányat mutatok? - A fején látható sérülés miatt az első a neurológiai vizsgálat, majd azután megyünk tovább sorjában.
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 17:20

- Központ, itt Walker vadőr. Súlyos sebesültet szállítok az egészségközponthoz; nem volt idő az illetékeseket szállító egységet értesíteni. Farkas karmolta az oldalát és végig a combját. Az utóbbi támadás nem ért artériát, de elszorítást kezdeményeztem, azonnali ellátásra szorul, értesítsék a kollégákat – a telihold világítja meg az utamat, ahogy az erdei úton száguldozva a rádión keresztül értesítek mindenkit, akit kell, mi is történt valójában.
A kibaszott telihold, nyilván ezen az éjszakán nem tudnak a vérfarkasok őrségben lenni, miért is tudnának így azon kevés emberrel operálnak az éjszaka, akivel csak tudnak. Köztük jó magam is. A terepjáróval a vadont jártam – mert ugye a baj sosem alszik, főleg nem ezen az éjszakán -, amikor a sikoltozást meghallottam.
Az útról azonnal lekanyarodtam és ameddig lehetett – 50 lábot körülbelül – a terepjáróval mentem, de azt abban a pillanatban magára is hagytam. Egy rémült férfi futott velem szembe, a sötétségben, az egyik lábát erőteljesen húzva maga után, miközben ugyanazon az oldalt a kezével az oldalát markolássza. Lába az egyik gyökérben akadt be és nem messze tőlem esett orra. Nem szabadna itt lennie, erre az éjszakára senkinek sem adtunk tartózkodási engedélyt a környező vadonba; évtizedes, ha nem százados protokoll, de vannak olyan alakok, akik szeretik ezt semmibe venni. Mintha merő heppből hoznánk ilyen döntéseket.
Nem és ennek a legnagyobb tanúbizonysága a mögötte, a sötétségből előtornyosuló alak. Ezer közül is fel tudnám ismerni, meg tudnám különböztetni egy mezei fajtától; vérfarkas.
A fegyverem ebben a pillanatban került a kezembe és amilyen gyorsan csak lehetett a két alak között találtam magamat. Beszélni ilyenkor felesleges, az egyedüli, amit tehettem a saját légzésemet a nyugalmi szinten tartottam és igyekeztem erre ösztönözni a sebesült túrázót is… vajmi kevés sikerrel.
Vagyis a bestia vadnak nézi a fickót. A távolságot szempillantások alatt rövidítette le, pofájával felém kapott és szívesen kikerültem volna, de karomat ragadta meg – bőrkabáton keresztül is érzem miként mélyítette bele a karmait a bőrömbe – én pedig ezzel egy időben húztam meg a ravaszt. Combtájékán találtam el és sikerült annyira feldühítenem, ne a védtelenre figyeljen; én kerültem érdeklődésének kereszttüzébe, erejét kihasználta és előbb a legközelebbi fának csapott – homlokomon keletkezett is egy méretes seb és gyanítom, ha a jelenlegi adrenalin szintem lecsökken, érzékelni fogom az agyrázkódás jeleit is, de előbb a központba kell érjek. Vonyítva indult meg felém, a részben ezüstből készült töltény vélhetőleg rossz hatást gyakorolt rá, látszódott, miként bicsaklik meg az egyik lába, ez mégsem tántorította el attól, ne akarjon jól lakni ma éjszaka.
Nem a helyi falkához tartozik, ebben biztos voltam, mert ők pontosan tudják milyen veszélyes ez az éjszaka és nem kockáztatnának semmi hasonló esetet idegenekkel szemben; senkinek nem tesz jót, főleg, ha rejtőzködve akarunk élni.
Mielőtt nagyobb kárt tenne bennem is, újabb lövést adok le, ezúttal olyan tájékra, ahonnan tudom, hogy nem fog tudni felkelni sem most, sem később. Néhány szitokszó hangzott el tőlem, mielőtt felálltam volna, majd felnyaláboltam volna a sérült félnótást.
Innentől kezdve meg már tudja mindenki, hogy mi történt. Rohanok a kórház felé, a hátsó ülésemen fekszik egy vérző alak, akit két biztonsági övvel is igyekeztem megelőzni, ne guruljon le az ülések elé… de cserébe az anyagot átitatja a belőle áradó, éltető nedű.
A vadőrállomásra is beszóltam, részben azért, hogy figyelmeztessem őket, részben azért, hogy szóljanak a falkának is, hogy mi a bánat van, részben hogy valaki menjen oda és még azelőtt takarítsa össze a holtat, még mielőtt valaki emberi holttestre bukkanna – mondjuk egy újabb túrázó, akinek ma nem lenne itt semmi dolga.
Csikorgó fékekkel állok meg az épület előtt, reménykedve, valaki már vár minket.
- Azonnali ellátásra szorul – ismétlem meg magam, szinte hadarva a szavaimat. – Erősen vérzik, még úgy is, hogy artériát nem értek a sérülései, a kezét egyszer sem vette le az oldaláról, nem tudom, milyen állapotban van a sebe. Egyszer elájult, de magához tudott térni és igyekeztem magánál is tartani – összegzem mindazt, amit tudok és tehettem ilyen csekély idő alatt. Az autó ajtóit kinyitom, még a biztonsági öveket is kicsatolom, hogy jobban hozzá tudjanak férni a férfihoz.
Saját állapotommal majd foglalkozom, ha a túrázót már sikerült megfelelő kezekbe átadnom.
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 16:38

Ruth & Arthur
Nighttime Alert

Egészségügyi központ

A játék egy júniusi éjszakán zajlik.
Vendég
Vendég
Anonymous

Nighttime Alert Empty
TémanyitásNighttime Alert Empty

Ajánlott tartalom

Nighttime Alert Empty
 

Nighttime Alert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal