Jamie tipikus az átlagos, laza srác, aki mindig  farmerban és pólóban jár, a kényelmes ruhákat hord, a külsőségekkel nem foglalkozik különösebben. Jelenleg a 175 centit épphogy üti a magassága és erősen reménykedik, hogy a serdülőkora nem ért végett, talán nő még pár centit. (Spoiler: nem fog)
Ha Jamie átlagos, akkor mégis mi az, amivel kitűnhet a tömegből? Nos, nem sok mindennel. Első ránézésre. Csak aztán megpillantod az arcát, a rajta ülő gyermeki pimaszságot, az igézően tiszta, kék szemeket és tuti levesz a lábadról. Az a pillantás minden emberbe beleég egy időre, van, akit talán jobban is elkap, mint illene, de senki ne panaszkodjon, ilyen szép szemeket ritkán látni. Az idősek mondják is, hogy Jamie kiköpött apja. A mosolya, a komolysága, de még a járása is. Könnyed, laza léptek, ami még néha esetlen kamaszos mozdulatokkal társul, de már ott van benne a felnőttek határozottsága, amit az elmúlt évek hirtelen terhe tett a fiú nyakába, és ami még azt a bizonyos pimasz, magabiztos mosolyát sem tudta megtompítani, hiába is vette át a helyét a gyász szomorúsága.
Jamie nem igazán tagja egyik sportcsapatnak sem a gimiben, bár régen focizott, miután Elsővé vállt sajnos le kellett mondania róla az intenzívebb kiképzésnek köszönhetően. Testfelépítése szálkás, a speciális kiképzésnek köszönhetően, amit Mr.Cappeltől kapott, sokkal inkább gyors és ruganyos, Jamienek a lendülete, fürgesége adja az erejét, épp ezért az utca embere simán rámondja, hogy teljesen átlagos. Látszólag ebben a srácban nincs semmi különleges, és ez így is van jól. Jamie sem akarja másként láttatni vagy gondolni magát.


Jó tulajdonságok:
- Kedves: a világ legelcsépeltebb, bárkire mondható tulajdonsága, de Jamiere tényleg igaz. Általában igyekszik meglátni mások jobb oldalát, a saját véleményét megtartani és ha nagyon nem tud szépet mondani, akkor csak mosolyog és talán még bólogat. A szavai mögött viszont mindig van valami rendes, nyugodt hangvétel, esetleg játékos viccelődés, ami sosem sértő, sokkal inkább szórakoztató. Ha kérdez, akkor őszinte, sosem marad el a „És te hogy vagy?” „Menni fog” stb megjegyzése, amitől joggal mondhatjuk, hogy Jamie tényleg egy rendes, kedves srác.

- Kitartó: szerencsére egészséges keretek között, de nem ismeri a feladni szót. Megvannak a határozott céljai, elképzelései, amikért hajlamos igen erősen küzdeni, amíg ténylegesen úgy érzi, hogy nem lehetetlen elérni a kitűzött eredményt. Persze ő is tudja, hogy nem lesz belőle például agysebész és már senkit nem fog visszahozni a halálból. Reálisan látja a világot, Elsőként pedig ez hatványozottan igaz rá így legyen szó magánéletről, tanulmányokról vagy épp a természetfelettiről, addig megy, amíg nem érti meg a miérteket, nem tudja átlátni az adott szituációt. Ritkán riad meg az akadályoktól.

- Védelmező: Első. A szó többet mond minden szónál. Jamie számára legalábbis. Az apja már korán belé nevelte, hogy nem csak a családját kell megvédeni, hanem másokat is. Kisgyerekkora óta kiáll azokért, akiknek úgy ítéli meg, hogy szüksége van rá. Az erőfölény sem riasztja vissza, volt is belőle problémája, de ez sosem számít, ha úgy cselekszik, ahogy a szíve diktálja. A gyermeki naiv hőstudatot persze mára már felváltotta a realistább, felnőttesebb hozzáállás, nem feltétlenül megy fejjel a falnak egy-egy kérdéses helyzetben, de ennek ellenére néha feltör belőle a jószándékú segíteni akarás, leginkább ha a családjáról vagy barátairól van szó.

- Humoros: általában vicces, poénos. Szereti látszólag lazábban venni az életet, főleg a beszélgetéseket. Sokszor dob be vicceket vagy szójátékokat a beszélgetésekbe, vagy egészen érdekes mederbe tereli a témát a random ötleteivel. Szereti, ha az emberek mosolyognak a közelében.

Rossz tulajdonságok:
- Önhibáztató: ha hibázik vagy nem sül el valami jól, esetleg ténylegesen minimális köze van egy megtörtént eseményhez, akkor is elsőként magában keresi a hibát, hogy mégis ő mit rontott el. Nagyon sokszor úgy érzi, hogy ha nem tette meg valamit teljes odaadással, akkor ténylegesen az ő hibája és esetlegesen neki is kell vezekelnie. Apróságokon is fenn tud akadni, nem nyugszik, amíg nem talál választ a hibájára és egy elfogadható megoldást annak feldolgozására.

- Bizalmatlan: hiába kedves, rendes, jókedvű és humoros, ennek ellenére az elmúlt évek, főleg mióta Elsővé is vált, megingott a bizalma mások irányába. Kevés közeli barátja van, nehezen engedi be az embereket a személyes terébe, amíg nem bizonyosodott meg azok jó szándékáról. És akár még az is lehet, hogy tuti haveroknak tűntök, mégis Jamie-ben jó ideig ott lesz az a bizonyos fal, amin senkit sem enged túl. Akár hónapokig, akár évekig... Sosem lehet tudni.

- Sértődékeny: bár szerencsére egyre nehezebb igazán megbántani, attól még nála is elég alacsonyan van a határ, amikor már neki sem esik jól, ha rajta vagy vele viccelődnek. Talán nem látszik rajta olyan mértékben, mint a legtöbb embernél, de igenis megjegyzi, ha valaki komolyabban megbántotta és az illető borítékolhatja, hogy már sosem férkőzhet Jamie bizalmába. Lehet, hogy még csak gyermeki sértődékenység ez, lehet, hogy már a felnőtt kor velejárója, egyik sem biztos. Talán egyszer kinövi.


Mit is lehet írni egy olyan srácról, akinek úgy kell mindenre odafigyelnie, hogy ne vegyék észre?
Jamie komolyan veszi az Elsőként rá szabott felelősséget, ami a mindennapi kapcsolataira is rányomja a bélyegét. A hétköznapi emberek társaságát jobban szereti, mint a természetfelettiét, mégis valahogy van egy ösztönös vonzódása hozzájuk, mert mondhatni „velük meg lehet beszélni” azt is, amit a többiekkel nem. Persze ez kicsit túlzó állítás, mert ahogy ő is nagyjából tudja, hogy ki micsoda, addig a városban nagyjából az összes – legalábbis a régóta itt lakó – misztikus lény tudja, hogy Jamie kicsoda és micsoda. Talán mindkét oldalról meg is van a kölcsönös tartás és érdeklődés a másik irányába...
De ha komolyabban vesszük és eltekintünk a misztikumtól, akkor mint már fentebb is írtam, Jamie kedves mindenkivel. Az emberekkel könnyedén megtalálja a hangot, fenntartja a beszélgetéseket, szeret vicceket és humorosabb megjegyzéseket vagy épp érdekes témákat felhozni, ami újabb mederbe tereli a beszélgetést.
Apja halála óta viszont a baráti kapcsolatai megkoptak. Elsőként a gyász terhe miatt, majd ezt más nehézségek is átvették és a barátai idővel elkoptak mellőle. Nem direkt vagy szánt szándékkal, egyszerűen az idő tehetett róla, Jamienek nem volt ereje a kapcsolatai ápolására, a srácok pedig elfogadták, hogy így jártak. Persze a régi barátok még mindig barátok, csak nem olyan szorosban.
A családja viszont már más téma. A nővérét és öccsét közelebb érzi magához, mint eddig bármikor, és bár Samantha munkájából adódóan kissé bizalmatlan felé a mélyebb érzéseket illetően, de feltétel nélkül megbízik a testvérében – amikor az hajlandó nem pszichológusként beszélgetni vele.
A Haevenfordok összetartóak, a család köteléke szent és sérthetetlen, az anyjuk szava pedig maga a törvény. Ez már apjuk halála előtt is így volt, azóta pedig hatványozottan igaz. Amit mindig tiszteletben tartott, sosem kérdőjelezte meg édesanyját.
A hormontúltengések, az első szerelem, az összezavarodások kora az, amiből Jamie már lassan fél lábbal kinn van, hiszen épp a tinikor és fiatal felnőtt lét határán egyensúlyozik. Ennek édes, romantikus hozadéka az első szerelem izgalmas, a nála pár évvel fiatalabb Evelyn Crepsly. A kapcsolatuk barátságra, együtt átélt kalandokra épül, ami egy nyár alatt romantikus és izgalmas párkapcsolattá nőtte ki magát. Jamie szerelmes, határozottan és visszavonhatatlanul elköteleződött Eve irányába, amit nem is szégyell felvállalni maga és a nagyvilág előtt sem. Néha persze vannak nézeteltéréseik vagy titkaik, de ahogy egyre jobban összeszoknak és kiismerik egymást, úgy fogják megtanulni, hogyan kezeljék a másikat és annak heppjeit.


Az Elsők felkészítése már gyerekkorban megkezdődik, a mesék megváltoznak, bizonyosságot nyernek a feltételezések, természetessé válik a mások számára rejtett világ. Jamie sem volt kivétel ez alól, mind az apja, mind az anyja ugyanabban a szellemiségben nevelte fel (mint egyébként másik két testvérét is, a Haevenford családban sosem titkolták el a misztikus világ létezését, a gyerekeket idejekorán, korukhoz idomulva, meséken keresztül avatták be őket, hogy ne okozzon sokkot az igazság).
Az Első lét mégis hideg zuhanyként érte, hatalmas elvárások és annál nagyobb önbizalomhiány szakadt Jamie nyakába. Miközben meg kellett küzdenie apja halálával, a gyásszal, újfajta feladatokat kellett ellátnia és megismernie. Olyanokat, amikről eddig csak hallhatott apjától.
Akadt segítsége, tudja, hogy az Elsőkre pont úgy számíthat, mint az apjára, és nem is szégyenli, ha tőlük kér segítséget. Mindenkivel megvan a maga baráti vagy épp bizalmasabb kapcsolata, a korkülönbségek ellenére is. Van, aki barát (Gabriel), van, aki tanár (Nicholas) és van, aki a főnöke (Godric), de nem csak ezt látja bennünk, hanem az igazi bajtársat, azokat az embereket, akik hasonlóan mentek keresztül, mint ő is, hiszen egy Első... Egy Első akkor lesz Első, mikor bekövetkezik a tragédia.
Jamie még mindig nem dolgozta fel teljesen azt a felelősséget, ami a nyakába szakadt, így néha félvállról veszi, néha meg túlzásokba esik, épp milyen a hangulata. Viszont az Ava Morris-szal történt események őt is alaposan észhez térítették, a tárgyalás óta komolyabban vesz mindent, jobban odafigyel, többet aggódik. Szeretne olyan Első lenni, mint a felmenői, hogy amíg él, Rose Harborban legalább az emberek biztonságban legyenek.
Ehhez segítségére van Puma (akinek elvileg van neve, de Jamie még mindig nem jött rá, mert a családban az a hagyomány, hogy mindig a gazda nevezi el az állatot és ezért direkt nem mondják el az utódnak a szellem nevét) és Kegyelem, az íj melynek használatát még apjától sajátította el, ami nem csak büszkeséggel, hanem önbizalommal is tölti el a fiút, mert mikor nála van a fegyver, úgy érzi, az apja vigyáz rá.


Néhány héttel apa temetése után, 2020 ősze

Lehunytam a szememet, és a légzésemre összpontosítottam. Igyekeztem kizárni a külvilág zajait, csak az íjat érezni, ahogy megfeszül az anyag, húzódnak az izmaim, kifejtem a szükséges erőt. A lenge szellő néha megsimította arcomat, nyugalmat sugallt felém. A lelkem viszont mégis tombolt.
Én sosem akartam ezt, senki sem kérdezett, hogy mit szeretnék. Megszülettem és most itt vagyok egyedül, egyedül ebben az átkozott világban. Mindig is átlagosként szerettem volna élni, sportolni, csajozni, majd egyszer persze dolgozni egy olyan szakmában, amit tényleg szeretek. Apám sosem mondta, hogy ez ilyen lesz. Persze, tanított és én tanultam, mert a lelkem mélyén, de be kell valljam, hogy érdekelt. Érdekelt az a mágia, ami a Kegyelmet körbevette, vagy épp az őrszellem kellemes jéghidege, mikor megjelent. Vonzott, csábított, amíg nem voltam a része, de apám halála után minden megváltozott.


Túl gyorsan történtek az események, felkészülni sem volt rá alkalmunk, apám a szomszéd városban volt elintézni valamit. Későn indult már vissza, javában besötétedett és még az eső is rákezdett. Állítólag valami kiugrott elé az útra, talán egy nagyobb testű vadállat, a jelentések szerint, de Puma és a megérzéseim teljesen mást sugallnak. Ez a baleset nem volt véletlen.
– Sosem leszek olyan jó, mint az apám? – kérdezem magamtól halkan, miközben ismét leengedem az íjat. Ez a gondolat gyötört hetek óta és ez a gondolat fertőzte meg a pihenésnek szánt időmet is.


Épp vacsorához készültünk, mikor a szemem előtt kirajzolódott a Puma alakja. Méltóságteljes és fenséges megjelenése mellett eltörpült a hideg, amit magával hozott az ebédlőben. Csak én láttam, de mindenki érezte a jelenlétét. Anya, ki apám legfőbb bizalmasának számított, egyből tudta, hogy mégis mi történt. Első-feleségként már rég felkészült rá, csak sosem számítottunk rá, hogy ennyire derült égből villámcsapásként ér minket. Sírását elfojtva a nővérembe kapaszkodott meg, miközben már mindenki engem nézett, ahogy kővé dermedve meredtem magam elé… Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy ez mit jelent. A hitetlenkedő szavak tudat alatt perdültek le az ajkaimról, idegennek éreztem őket.
– Mi történt? – suttogtam. Bár mindenki tudta, hogy mi történt, és már nincs mit tenni. Nem is erre voltam kíváncsi, az érdekelt, hogy apa miért halt meg.


Elengedem az emléket, túl sokszor átéltem és egyre kevesebbet tudtam vele kezdeni. Hiába pörgetem vissza azt az estét, semmi sem fog megváltozni. Apám halála és az őrző szellem jelenléte felborította az életemet. Eddig se voltam egy hagyományos tinédzser, de így minden megváltozott. Kevesebb időt tölthetek a barátaimmal, kevesebb időt tudok szánni a tanulmányaimra és arra, hogy megtaláljam önmagamat. Apám erre nem készített fel, sosem mondta, hogy ilyen nehéz lesz... apámon kívül kicsit magamat is gyászolom.
– Jamie, tudnál segíteni az öcsédnek? Kapott valami fizika feladatot, amit nem ért, de sajnos most nem tudok foglalkozni vele… – anyám hangja töri meg gondolataimat. A hátsó kerti gyakorlópálya ismét kitisztul a ködtől, Puma visszatér a szellemvilágba. Megérzi, ha kételyeim vannak, talán próbál segíteni is, de azt hiszem nem jól csinálja, mert nem érzek semmit, csak még jobban összezavarodok. A nyugtatónak szánt jelenléte nem túl hasznos.
– Tudom, hogy nehéz most neked – lép hozzám anyám, a vállamra teszi a kezét, megszorít. Mindkettőnket megviseltek a történések, de anya erős tudott maradni értem, értünk. Az öcsémnek is támaszra volt szüksége.
– Nem várjuk el, hogy családfővé válj ilyen fiatalon. Csak vigyázz magadra és ha segítségre van szükséged, akkor ne félj kérni. Biztos vagyok benne, hogy kitalálunk valamit. Ha nem én, akkor majd az Elsők. – Fejezi ki már sokadjára is a támogatását nem csak a szavaival, de egy jól megszokott, melengető anyai öleléssel is, amitől megnyugszom. Ő legalább itt van még, őt nem vehetik el. A testvéreim nem bírnák ki, és ami azt illeti én sem...


Ava „hivatalos” halála után, 2021 ősze
Hogy miként tudtam elveszni a gondolataimban, magam sem tudom, de ahogy ott feküdtem az ágyamon és csak néztem a plafont, egyszerűen nem tudtam mire fókuszálni. Napok óta tartott ez az állapot, egészen azóta, hogy Ava... meghalt. A sikolya, az utolsó pillanatai annak, aki volt. Nem tudtam elvonatkoztatni, hiába is próbáltam és hiába is beszéltem át ezerszer anyával. Egyszerűen nem...
Az ítélet és a végrehajtása egyszerűen olyan volt, mintha nem is a boszorkányokat, hanem engem vagy legalábbis az Elsőket büntették volna. Normális ez? Tényleg ezért van mellettem a védőszellem? Meg kell ölnöm másokat? Hogy leszek képes ilyesmire... hogyan...
Ezek a gondolatok kísértettek, kergettek szinte minden egyes percemben és nem tudtam aludni, élni, létezni... Mikor apám elment, nem volt ilyen közel a halál.
Nem éreztem a súlyát az Elsővé válásomnak, hiszen eddig látványosan kikíméltek, most viszont... Az egész augusztusom elment az Ava-üggyel, a tárgyalás előkészítésével, a döntéshozással és valahogy hirtelen mindenki sokkal szigorúbbá vált velem kapcsolatban. Még én is magammal.
Hiányzott a normális élet.
Nem mentem iskolába, nem mentem sehova és úgy éreztem, legszívesebben soha nem is lépnék ki a házból.
Nagyon sok időre volt szükségem, mire túl tudtam lépni a történéseken, és bár azt mondom, hogy túlléptem rajta, ez egyáltalán nincs így. Még kísért és ösztökél, erősebb és jobb Elsővé akarok válni... nem engedhetem meg, hogy bármelyikünk felelőtlensége miatt újabb ártatlan emberek haljanak meg. Ez a feladatom, ez az én sorsom.


James Heavenford: elhunyt (2020. őszén) - Első -  édesapa

Julia K. Heavenford: NJK - ember, az Alapítók körében a vizsgálóbizottság elnöke - édesanya

Samantha Heavenford: játékos karakter (Lyn) - ember - testvér, nővér

Christian Heavenford: NJK - ember - testvér, öcs

Ruth Walker (született Heavenford): NJK - ember - nagynéni

Bethany Montgomary: játékos karakter (Becks) - ember -  Ruth lánya, unokatestvér