Azt szokták mondani, hogy sose állj egy terhes nő és kívánalma közé, különben baj lesz. Az alakváltó nőkre ez hatványozottan igaz, én például Jettel sem mernék szembeszállni, hiába vagyunk barátnők már, egyébként is heves vérmérséklete csak fokozódott, mióta babát vár. Bár...ha belegondolok már a megismerkedésünkkor is várandós volt, csak épp ő nem tudott róla. Na mindegy, sejtem, hogy nem a bébivel lett ilyen harapós, hanem már előtte is az lehetett. Ő lehet nekiesett volna Alec-nek a kárba veszett reggeli miatt, de én erőt veszek magamon, és csak a fejemben morgolódok. Kifelé inkább csak némi csalódottság látszik, mert tényleg annyira akartam már ezt a croissant-t, ez tartotta bennem a reményt, amikor reggel a kedves szőke vérfarkaslány csapolt le a központban. 
-Szóval azt mondod, használjalak ki téged és a kapcsolataidat? Nem lenne szép dolog, ugyanakkor...- a gyomrom hangos kordulással adja a tudtomra - és valószínűleg Alec tudtára is -, hogy neki semmi problémája nincs azzal, hogy éljen a nagylelkű felajánlással. Igaz, hogy alig ismerem a férfit, és ahogy a múltkor, most sem érzek felőle fenyegető vagy rosszindulatú kisugárzást. Tényleg úgy néz ki, sajnálja ami történt. Vacillálok mi legyen, addig is inkább átpasszolom neki a labdát, neki nem esett-e baja, de mint egy úriember tereli vissza rám a témát. 
-Igazából...annyira nem sietek. Így talán megúszom a dugót Wilmington felé. - felelem némi töprengés után, mert nem jut eszembe semmi most, ami okot adna arra, hogy visszautasítsam az ajánlatát. Az agyam hátsó szegletébe száműzöm a nagybetűkkel, pirosan villogó feliratokat, minthogy idegen, vérfarkas és férfi. Az alapítványnál is elmondták, nem minden hímnemű egyed egyforma, és ez amúgy is egy közösségi tér, nem vagyok egyedül. Muszáj kilépnem kicsit a komfortzónámból, feszegetni a határaimat, ez szükséges ahhoz, hogy tovább tudjak haladni a gyógyulás útján.
-De...nem akarok a terhedre lenni vagy ilyesmi. Tényleg tudok a boltban is venni valami reggelit. - mégis csak előtör belőlem a kételkedő. A mondatomban a rövid megakadást az okozza, hogy észreveszem, ahogyan a nyakába akasztott gyűrűvel játszik, és egy pillanatra ott felejtem a tekintetemet, de ahogy a pólója alá kerül az ékszer, én is gyorsan félrenézek. Vajon észrevette, hogy azt fixíroztam? A kíváncsiságom feléled, mi lehet a története, de nem kérdezek. Valószínűleg magánügy, és nem egy idegennel akarja ezt megbeszélni. 
A gyomrom ismételten kordul egyet, már emberi füllel is hallható szerintem, én pedig zavartan nevetek fel. -Na jó, ha tényleg ragaszkodsz hozzá...- sóhajtok egyet lemondóan, a szám szélén továbbra is egy félszeg félmosoly bújkál. Végülis...enni kell, és az a croissant olyan csábító! Önző vagyok, hogy kihasználom a másikat, nem szép dolog, tudom, de...éhes vagyok.

Haladjunk máááááár! türelmetlenül toporgok tornacipőbe bújtatott lábammal a reggeli óriási sorban a Sarok Kávéházban, hogy megkaphassam a koffeinmentes kávémat, és az óriási csokoládékrémes croissant-omat, aminek szerintem a függője lettem mióta rátaláltam a helyre itt Rose Harbor-ban. Kopog a szemem az éhségtől, és Sofia is türelmetlenül veri a tamtamot a hasamban, ilyenkor pedig a szokásosnál is türelmetlenebb tudok lenni.
Fél 9 körül jár az idő, ilyenkorra már rég túl szoktam lenni a reggelin, ám ma korán már mennem kellett az egészségügyi központba vérvételre és vizsgálatra, azt pedig éhgyomorra kellett megtennem. Dolgom végeztével meg sem álltam a kávéházig, de hát számíthattam volna rá, hogy ebben a frekventált időszakban tele lesz. Lehúzom a cipzárt a hűvös tavaszi reggeli szél ellen magamra vett vajszínű kabátról, mely alól kibukkan szimpla szürke-fekete csíkos pólóm, melyben ha akarnám se tudnám már elrejteni terhespocakomat így a 7. hónap elején.
Összességében egyébként szerintem maximum öt percet kellett várnom a sorban, de öt perc egy terhes alakváltó számára akár az örökkévalósággal is fel tud érni. Amint megkapom a papírpoharat és a zacskóba csomagolt péksütit, elindulok kifelé, nagyot harapva még séta közben a croissan-ból. A friss, csokis, ropogós tészta olyan ízbombát okoz a számban, ami eltompítja kábé az összes egyéb érzékemet egy pillanatra, így történhet, hogy kifelé menet beleütközök valakibe. A jobb kezemben lévő kávéspohárra rá tudok szorítani és kicsit feljebb emelni, hogy az ne essen le, de a reggelimet rejtő zacskó kiesik a kezemből, a croissan pedig szépen el is terül a koszos járdán.
Ha nem lenne tele épp a szám a korábbi falattal, most biztos kicsúszna némi káromkodás, de így csak bosszúsan felmorranok, szememmel pedig a cipőtől elindulok felfelé, hogy tekintetem aztán beleakadjon Alec Ward-éba, aki egyből szabadkozni kezd. Gyorsabb tempóban kezdem rágni és lenyelni a falatot, felmutatva egy ujjamat, hogy kis időt kérek, majd kézfejem oldalával letörlöm ajkaimat az esetleges morzsák és krém eltüntetése céljából. 
Az egy évvel ezelőtti Aurora most valószínűleg lekiabálná a haját is érte amiért oda a reggelim, de a temperamentumom némiképp szelidült az utóbbi hónapokban. Veszek egy mély levegőt, mielőtt megszólalok, és arrébb állok az ajtóból, hogy ha már a croissant kuka, legalább a kávém meneküljön meg. -Áh, hagyd. Nincs az az isten, hogy én még egyszer végigálljam a sort. Majd beugrok egy kisboltba vagy valami. - sóhajtom lemondóan, visszapillantva a tömegre, ami nem hogy oszlani látszana, hanem inkább egyre többen vannak.
-Neked nem esett bajod? - kérdezem, végigmérve Alecet, ő vajon leejtett-e bármit, vagy megütötte-e magát a koccanás során, de vele úgy tűnik, minden oké. Nekem bezzeg hangyaeledel lett a reggelim...Aurora! Rá kell szólnom magamra morgolódós gondolataim miatt, igazán nem szép ilyeneken agyalni, látszik rajta, hogy nem szándékos volt, csak na...az a croissant olyan finom!