Izgatott volnék? Az nem kifejezés. De nem azért mert ez lesz az első itteni munkám, hanem azért mert egy falkataggal dolgozhatok együtt aki ráadásul még igazán szimpatikus is a számomra. Meg hát ahogy a mondás tartja, aki a virágokat szereti az rossz ember nem lehet. Tudom sablonos és nem éppen szerencsés ilyen régi dolgok alapján gondolkozni, de azért a régi öregek csak tudtak valamit, még akkor is ha hajlamosak vagyunk ezt nem beismerni. - Igen, azt hiszem ebben is különbözik a szülővárosomtól. Ott szinte mindennapos az új emberek jelenléte, úgyhogy senki nem foglalkozik vele ha egyik napról a másikra teljesen más ember kerül a szomszédjába. - mesélek lelkesen, miközben akarva, akaratlanul is, csodás emlékek kúsznak lelki szemeim elé Monaco városáról. Otthon rengeteg közös projektem volt a testvéremmel, így pontosan tudom, hogy mekkora feladat az amit itt csinál és azt is tudom, hogy sok múlik azon, hogy mennyire jól tudjuk összehangolni a munkáinkat. Az ha neki és nekem is van egy elképzelésünk a terek kialakításáról és kinézetéről, az nagyszerű, de önmagában még nem elég. Akkor lesz egy tér, egy ház igazán tökéletes, ha minden klappol és minden csatlakozik egy kicsit mindenhez. Éppen ezért is akartam annyira, hogy ez a találkozó ma létrejöjjön, hiszen így láthatjuk mit gondolt ki a másik és mi az amin esetleg alakítani kell. - Ismerős. A nővérem mindig cikizett ezért, de én mindig azt mondom, hogy ahhoz, hogy új csodák szülessenek, eleinte mindig kell egy kis káosz. - válaszolom mosolyogva, miután elkezdett szabadkozni. Nekem aztán nem kell bemutatni milyen az amikor elkezdünk valamit és annyira lelkesek vagyunk és annyira meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, hogy akár egy hegyet is arrébb vonszolnánk. Csupán csak azért, hogy mindenki lássa azt amit mi már a legelején láttunk és tudtunk. - Jó, hogy kérdezed. Jövőhéten kezdenek a srácok, viszont a terasznál is lesz némi átalakítás és szerettem volna veled megbeszélni, hogy mik a terveid erre a területre és oda. - mutattam a terasz két oldalára és a mellettünk még érintetlennek tűnő területre.A tulajok eléggé konkrét elképzeléssel álltak elő a teraszt és a kilátást illetően, úgyhogy jó lenne ha nem ütköznénk problémába már a legelején. - Itt és itt is szeretném egy picit kiszélesíteni a teraszt, hogy a pergola felépítése után is kellő terület álljon rendelkezésre a bútoroknak. De várj, mindjárt megmutatom a terveket. - kezdek bele lelkesen a magyarázkodásba, miközben a táskámból előkapom az iPad-em és pár pillanattal később megnyitom a tervrajzot, hogy aztán Alec orra alá dughassam. - Látod? Erre gondoltam ott és ott. Ugye neked nem jelentene gondot? Mert ha igen, akkor még gyorsan átalakíthatom, hogy neked is jó legyen. - pillantok rá reménykedve abban, hogy legalább annyira tetszik majd neki az elképzelésem, mint amennyire az ügyfelek is lelkesek voltak miatta.
Legalább annyira vagyok meglepett, mint amennyire örülök, hogy éppen itt futok össze a falka egy friss tagjával. Nem ismerem túlságosan Lilyt, csak annyit tudok, hogy Pepperék távoli rokona, ami azért ad egy kis alapot a gyanakvásra. Az előttem álló lány egyelőre még nem mutatta ki, hogy vérmérséklete hasonlatos lenne az unokatestvéréével, de sosem árt, ha egy vérfarkas mindig nyitva tartja a szemét. - Egy kisvárosban az új embereknek mindig számítaniuk kell rá, hogy úgy fogják méregetni őket, mint az ufókat – bólogatok megértően, hiszen ha valaki, hát én tisztában vagyok vele, hogy milyenek is tudnak lenni a szomszédok. Miután Becca kiköltözött tőlem, a szemközt lakó özvegyasszony megjelent a küszöbömön egy adag majorannás csirkével, és pletykára éhezve próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt. Egy kívülállónak viszont nyilvánvalóan nehezebb dolga van, főleg akkor, ha az illető vérfarkas, és nemcsak a szomszédokkal kell megismerkednie, hanem a falka hierarchiájában is meg kell találnia a helyét. A szukáknak utóbbi talán nehezebb. Tekintetem követi a lányét, felmérve a kiásott gödröket és az elültetésre váró csemetéket. A kert jelenleg valóban jobban hasonlít egy háborús övezetre, mint a béke szigetére. Tudom, hogy sok munka lesz még vele, de nem bánom, mert én már látom magam előtt a végeredményt. - Az eleje mindig ilyen… – kezdem szabadkozva, bár nem vagyok benne biztos, hogy éppen Lily lenne az, akinek magyarázkodnom kell. A belsőépítészet valószínűleg legalább ennyire macerás, csak ő nem kint, hanem odabent rombolja le az alapokat, hogy valami újat építhessen a helyére. - Mikor kezdődik meg odabent a felújítás? – tudakolom, fejemmel a nyitott teraszajtó felé bökve, amin a lány nem olyan régen kilépett. Bevallom, kicsit izgatott vagyok a végeredmény miatt. Ez a ház olyan régóta üresen állt, és úgy festett, hogy Pentonék valóban azon vannak, hogy új életet leheljenek belé. Ha a kertre ilyen nagyszabású terveik voltak, el se tudom képzelni, hogy mi jár a fejükben a továbbiakkal kapcsolatban.
Álmosan nyújtózom egyet még a takaró alatt amikor megcsörren az ébresztőm. Az utóbbi években már szokásommá vált, hogy pontosan az ébresztőm csörgése előtt öt egész perccel korábban ébredek. Így még van némi időm arra hogy kényelmesen és komótosan nyújtózzam egyet. De csak egyet, mivel a mai nap igazán fontos lesz a számomra. Az első itteni munkám miatt találkozom egy másik kivitelezővel. A ház terveivel már régen elkészültem és a megrendelőnek is nagyon tetszik minden amit kitaláltam a számukra. Viszont a terasz miatt kénytelen leszek váltani pár szót a kerttért felelős szakemberrel. Otthon ezzel nem volt probléma, hiszen a nővérem volt a kertészmérnök a családban így bármikor a rendelkezésemre állt ha egy újabb ötlet vagy probléma merült volna fel a kivitelezés során. Itt viszont teljesen magamra vagyok utalva ami iszonyatosan jó érzés, de azért némileg ijesztő is. De minél hamarabb kötök kapcsolatokat az itteniekkel és a környékbeliekkel annál hamarabb fogom újra komfortosan érezni magam egy-egy munka kapcsán. Tudatában voltam annak, hogy a tulajok nem lesznek otthon, úgyhogy annyira nem kapkodtam el, készülődést. Fix időpontot amúgy sem beszéltünk meg, így kihasználtam, hogy volt időm komótosan elkészülni. Nem szerettem volna túlzásba vinni a dolgot, de azért arra is figyelnem kell, hogy ne keltsem azt a benyomást mintha csak egy kókler lennék. A kedvenc pántos ruhám és egy csinos szandál kombinációja mellett döntöttem. Mire kiértem a házhoz már kellemesen meleg idő volt, így egy pillanatig nem bántam meg, hogy emellett a szett mellett döntöttem. Az autóval a kocsifeljáróra parkoltam, közvetlen a másik autó mögé. Nem kellett sokat találgatnom, hogy vajon itt van e már az illetékes kolléga, de amikor kiszálltam és megéreztem a másik autót körbelengő illatot, egy pillanatra megtorpantam. Új volt és mégis ismerős. Biztos voltam benne, hogy már találkoztam vele és pár másodperccel később már rá is jöttem, hogy hol. Hát persze. Hogyan is lehettem ennyire feledékeny. A falka bétája, Alec kertészmérnök. Így talán könnyebb is lesz a találkozó, mint gondoltam volna. - Hát akkor kezdjünk neki. – bíztattam magam majd elindultam a házon keresztül a teraszajtó felé, amelyen kilépve meg is pillantottam Alec Ward-ot. Meglepettsége arra enged következtetni, hogy neki is legalább annyi fogalma volt arról, hogy én leszek a kolléga akire vár, mint nekem. De ezzel nincs is baj, hiszen még szoknunk kell azt, hogy itt vagyok. - Szia Alec! – mosolygok vissza rá. - Igen, nemsokkal azután kezdtünk el tárgyalni, hogy ideköltöztem. – válaszolom, még mindig mosolyogva, miközben közelebb sétálok hozzá. Még mindig szokatlan, hogy egy teljesen másik falka tagja vagyok. Nálunk odahaza sokkal másabb volt minden. A szokások és az elvárások is mások voltak, mert ott én is más voltam. Ott az alfa sógornője voltam és az előző alfa lánya. Itt viszont csak egy egyszerű falkatag vagyok, amit szerettem volna. - Azt hiszem már egészen jól mennek a dolgok. Már a szomszédjaim sem méregetnek úgy esténként, mintha csak azért költöztem volna ide, hogy ellopjam a veséjüket. – próbálom meg elviccelni a dolgot. Pedig az igazság az, hogy eleinte tényleg úgy néztek rám, mint valami sorozatgyilkosra. - Látom nagyon belemerültél a munkába. – biccentek az „enyhén” szétbombázott kert felé a fejemmel. Jó látni, hogy más is annyira lelkes a munkája miatt, mit én a sajátom iránt. Kíváncsi vagyok, hogy mik a tervei a kerttel, meg arra is, hogy milyen különleges csodákkal akarja megtölteni.
Lehúzom a kesztyűmet, és a kikészített törölközőmmel megtörlöm leizzadt homlokomat. Korábban már kigomboltam a kockás ingemet, és most eljátszom a gondolattal, hogy talán le is kellene vennem. A háziak nincsenek itthon, de megmondták, hogy hol találom a kulcsot, amivel bejöhetek és elkezdhetem a munkát. Elmondták azt is, hogy aznapra még egy belsőépítészt is várnak, de ők csak valamikor délután érnek majd vissza. Csak érezzék otthon magukat, csilingelte a hirtelenszőke feleség a telefonban, majd rögtön utána le is tette a kagylót. Rose Harborban furcsább ügyfeleket is kifog az ember, szóval egyáltalán nem találtam különösnek a viselkedésüket.
Körbe pillantok a felásott kerten, és megállapítom, hogy sok munka lesz vele, mire úgy érzem majd, hogy elégedett lehetek a munkámmal.
A beköltözni készülő házaspár komolyan vette, hogy mindent szeretne a saját ízlésére igazítani, így a kertet sem kímélték. Határozott elképzeléseik voltak arról, hogy mi az, amit szeretnének megvalósítani és komoly meggyőzőképesség kellett ahhoz, hogy elseperhessem néhány abszurd ötletüket. Hiába közel az óceán, a mediterrán növények nem biztos, hogy jól éreznék magukat környéken.
Rövid pihenő után újabb csemetét hozok el a rakásból, és kissé meglazítva a földlabdát – csak annyira, hogy a gyökerek könnyebben utat törjenek rajta – belehelyezem a korábban kiásott gödörbe. Éppen a tövében rendezem el a földet, amikor a ház hátsóteraszának ajtaja kinyílik, és haloványan ismerős illatfoszlány sodródik felém. Megállok a munkában, és pillantásom az érkező felé rebben.
-Lily? – szólítom meg a lányt, kissé meglepetten, de meleg mosollyal, megtámaszkodva a lapátom tetején. - Te is Pentonéknak dolgozol? – tudakolom, sokkal inkább egy kedves szomszéd, mintsem a falka bétája hangján. A lány még új közöttünk, de nyilván ő is érzi, hogy jelenleg nincs szükség szokások szülte, felesleges körökre.
- Hogy boldogulsz Rose Harborban? – kérdem, letámasztva a lapátomat az egyik öreg fa törzsénél, amit sikerült megmentenem a házaspár túlzott újítási hullámától. Közelebb lépek a lányhoz, de megőrzök annyi távolságot, hogy az estleges fölérendeltségem ne hozza kényelmetlen helyzetbe a bordaketrece mögött élő farkast.
Kezdőlap
