- Neked most nem szabad, de én komolyan mondtam, hogy adok neki. Egy szavadba kerül. - Az, hogy mekkora esélyem lenne egy vérfarkas ellen a józan eszemre tartozik, a hév sokkal jobban hajtott, annyira szerettem volna tenni valamit, még erre is képes lettem volna. Szembe rohanni a fallal. Pedig tulajdonképpen semmi közöm hozzá. A **ar azonban annyira elöntötte az agyam, bárkinek nekimentem volna, aki belém köt.
- Nincs különösebb oka, mármint a megszokottnál másabb. Nehezen viselem a tehetetlenséget, amikor nincs semmi a napban, csak úgy létezni. - megvonom a vállam - Nem kedvelem a kötelező szabadnapokat. - Még a hétvége hagyján, olyankor Phoebe lelkesedése leköti a figyelmem, jó érzés kikapcsolni vele, de ilyenkor megesz a fene valamiért, amibe beleölhetem felgyülemlett energiáimat. Most is az az újkeletű gondolat mozgat, szedem a cuccom, megyek a terembe és legalább a gépeken lenyomok néhány sorozatot, ha nincs bent Logan, hogy különórában egymásnak eshessünk. Szegényt sajnálnám most, ha ott lenne, nem érdemli meg, ahogy néha bánok vele. Viszont ő az egyetlen, aki nem akar virágszálként kezelni, legalábbis nem annyira, mint a többi idióta ott.
- Én is azzal jöttem, de kösz - A felajánlás nemes gesztus, mosollyal jutalmazom, s közben talpra állva elteszem a telefonom a zsebembe. Aztán megint előszedem, mert eszembe jut, a nem messze parkoló kocsinál úgyis újra ezt fogom tenni. A kulcsom szintén előkeresem, egy kezembe fogom a kettőt, miközben elindulok a parton felfelé, a parkoló irányába. - Rendben leszel? - Hülye kérdés. Ennyi minden után ki az, aki ne lenne ki? Egy részem mégis reméli, valamennyit tudtam tompítani az elkeseredettségén, és ezentúl, míg más alkalmasabbat nem talál, felhívhat, ha olyanja van. Nem mondom, túl sok tanácsot adhatnék, az ajánlatom viszont továbbra is áll, beverem a képét annak, akire rámutat.
Ha nincs más mondanivalója, úgy intek neki egyet búcsúzóul és tovább sétálok a parkoló másik felében lerakott autóm felé. Ott fehérlik, kitűnve a többi sötétszínű gépjármű közül. Mikor vettem, bármit akartam, csak fehéret nem. Kitartó voltam, maradjunk ennyiben.

- Szeretném beverni a képét - közlöm őszintén és egyszerűen a tényt, mit kezdenék legszívesebben a "testvérével". Egykeként nehéz elképzelni, milyen lehet egy testvéri viszony, de abban biztos vagyok, **rvára nem ilyen. Ez egy elmebeteg, irányításmániás **sz, nincs mit tovább ragozni.
Nézem, ahogy Aurora elfekszik a homokban, látszólag és valószínűleg ténylegesen is magába zuhanva és még jobban elönt a düh. Utálom az embereket, azokat, akik ilyeneket művelnek büntetlenül. Amikor ilyenekkel szembesülök, mindig elkap az ideg, mert tudom, csinálhatok bármit, mindig is lesznek efféle seggfejek és itt nem csak Aspenre gondolok. Megússzák, meg fogják úszni, mert tuti valakiknek a valakijei, különben lett volna értelme rács mögé dugni őket.
- Tudom, hogy a bátyád egy kretén, de az ottani falkát csak ismeri, ők se segíthetnek? Az itteniek elég normálisnak tűnnek, lehetne velük beszélni fordított helyzetben, gondolom. Nem ismerem az összeset, találgatok. - Felemelem a kezem, aztán megrántom a vállam és szerencsétlen szétnyomott burgerem összegyűrt csomagolását piszkálom az ujjammal. Tanácstalan vagyok, mit tehetnénk, mert én is akarok, kezdenem kell magammal valamit, annyira rág az ideg. A cuccom talán a kocsiban van, innen száz, hogy az edzőterembe megyek, az rohadt élet.
- Ez a napom eleve el**eszett, ne foglalkozz vele - megint megrántom a vállam és egy félmosolyszerűség villan fel arcomon. - Hát, azt hiszem, ezek után kimondhatjuk, már nem vagy random ember. - Szeretnék legalább valami jót mondani neki, valami lelkesítőt, vagy tudom is én. Jobb ötlet híján kisebb ügyetlenkedéssel előhalászom zsebemből a mobilom. - Cserélhetnénk számot, és ha bármi van, szólj, megyek elintézem akár a bátyádat is, nem gond. Sosem árt, ha van egy jó ismerős a városban. - Nem fogok a nyakába akaszkodni, ebben biztos lehet. Jótevő keresztanyu sem vagyok, nem is lehetnék olyan viselkedéssel, amit általában produkálok, de ettől még szerintem hasznos lehetek neki, akkor meg miért ne?
Ha benne van, elkérem a számát és megcsörgetem, hogy neki is meglegyen az enyém. Elmentem név szerint, nem egy tucatforma, talán megjegyzem, ki keresne erről a számról.

- De te alakváltó vagy - bukik ki a számon a válasza hallatán. - Vagy nem a bátyádról van szó? Kicsit elvesztettem a fonalat, bocs. - A szaglásommal is baj lehet, habár a két szag eléggé hasonló, elvégre a vérfarkasok is valamilyen szinten kapcsolódnak hozzánk. Még ha ezt egyesek szeretik elfelejteni, vagy épp megtagadni. Ezzel próbálják elérni, hogy többek legyenek nálunk, pedig az egész nem itt kezdődik. Volt már vitám emiatt nem is eggyel közülük.
Szóval ha csak Aurora nem rejti el valahogyan, akkor ő semmiképp sem lehet az.
Újabb meglepett "ó" hagyja el a szám, a lány folyamatosan olyan dolgokat mond, amire nem vagyok felkészülve. Ismeretlen, simán mondhat akármit, ami nekem új infó, az első benyomásra kialakult képet ellenben ő folyamatosan variálja, abban azért továbbra is biztos vagyok, nem jelent veszélyt. Mindenben nem láthatok összeesküvést, meg illegális tevékenységet, mert be fogok golyózni, ami most **rvára nem jönne jól.
- Mi a **sz? - szalad ki a számon döbbenetemben. Azt hittel elsőre, rosszul hallok, de ez a valóság és én elképedve meredek a lányra. Még a burger is majdnem kiesik a kezemből, úgy bámulom, mintha minimum két feje nőtt volna pluszban, de ennél sokkal rosszabb, amit mondott. - De hol, itt? Vagy... Feljelentetted a mocskot? - **arházi féreg. Nehezemre esett nem hangot adni annak, amit a hír keltett bennem, legszívesebben kiadtam volna az összes gondolatom cifra káromkodásokkal fűszerezve. Annyi eszem azért volt, hogy ne csináljak ilyet, rajta nem segít.
Folytatta, amitől újra rámtört az átkozódhatnék, ezúttal már hangosan és elragadtak az érzelmek, mindent elmondtam az utolsó el**szott senkiházitól, a dögöljön meg a mocskos, büdös **rva anyján át, a végletekig. Szép nyelv az angol, többféle módon és erővel ki tudod fejezni magad. Nekem meg csak úgy ömlöttek ki a számon a szavak, és az a szerencsétlen burger a földre került, darabokban, ahogy kezem ökölbe szorult a dühtől.
- Francokat! - vágom rá egyből - Miért tartanának szánalmasnak? Ez **rvára nem a te hibád, és remélem, az a rohadékok megkapják a magukét nem csak hivatalos értelemben. - Fogalmam sincs, honnan jött ez a nagyerejű idegroham, ki szoktam akadni, sokszor, általában mindig van mire, most viszont túlmentem a határomon és **rvára nem bántam.
- És mit akarsz most csinálni? A bátyádnak kötelessége segíteni, gondolom, ezért vagy itt. - Ez egy egészen másféle kép eredmény, mint amire számítottam. Az én verzióm sokkal jobb volt, könnyebb. A burgerem maradványait a szalvétámra gyűjtöm, az étvágyam amúgy is elment, mindenképp kukában landolt volna. A szalvéta ép felébe beletörlöm az ujjam, ahol meg nem lett homokszemcsés azt egyszerűen lenyalom.

 Úgy érzem, nem jól indítottam, előbb meg kellett volna győződnöm róla, hogy Aurora tud-e az egészről bármit is, de most ráébresztett, nagyon nem. Talán el se kellett volna mondanom, vagy az is lehet, jobb így, hiszen vigyáznia kell magára.
Finoman hátbaveregetem, sőt a zsebemből kihúzok egy papírzsepit is, amit átnyújtok neki. Látva, egyben maradt, hallva döbbenetét, szavakba öntöm, amit kell, mást nem tehetek ezek után.
- A bátyád nem mondta? Pedig elég nagy port kavart a dolog, most sokan ráálltak erre. - Meddig mehetek tovább? Beavassam a részletekbe? Mármint nem a konkrét dolgokba, mert azért van, amit én is szóbeszédből tudok, szóval jobb is, ha inkább tartom a szám. - Megöltek egy vérfarkast az erdőben, valami különös módszerrel, amire eddig nem volt példa. - Tömör összefoglalás, tökéletes. - Már bocs, de elég nagy seggfej a bátyád, ha pont ezt nem mondta el neked. - Ha jóban vagyok a testvéremmel, ha nem, egy ilyen jelentősségű dolognál igenis kötelességem lenne figyelmeztetni. Biztos, egy beképzelt **sz, akinek nincs ideje ilyen dolgokra, ő ott fent elvan, a húgát meg simán hagyja kószálni tudatlanul. ****ódjon meg!
  Némi kerülő után áttérünk, már kajával kezünkben egy másik témára, amit én dobok fel. Szívesebben hagynám beszélni, addig is tudok enni, ami az előző adag után sem tűnik soknak, esküszöm, durranásig tudnám ma zabálni magam. Ezt nagyon muszáj lesz ledolgozni.
Jól gondoltam, a bátyja egy **cs, tökéletes képet építek fel róla, amit aztán illedelmet nem ismerve gondolatban felrúgok. Utálom az ilyen majmokat, túl gyorsan kihoznak a sodromból.
- Várj, várj - lemaradtam, míg fejben elintéztem Aspent. - Terhes vagy? - Nagyokat pislogok rá, mintha ez akkor váratlan fordulat lenne, mint abban a dramatikus szennyben, amit sorozatnak neveznek és leadnak a tv-ben.
Már kérdeznék rá, hol az apa, amikor eszembe jut Phoebe és vélek némi hasonlóságot felfedezni a helyzetünkben, szóval kivételesen kussban maradok. Vagy mégsem.
- Kitalálom, az apa egy rohadék, aki nem vállalja a felelősséget, inkább farkát behúzva eliszkol, mint egy féreg a kivályt lyukba? Vagy... Ha valami állat, akinek oda kéne **szni egyet ököllel, jó vagyok benne, szívesen vállalom. Mostanában úgyis kevés feszültséget sikerült ledolgoznom, péppé verhetem, ha szeretnéd. - Nem tudom honnan jön az ideges tenni akarás, és miért akadok fenn ennyire egy rám sem tartozó dolgon, de az fix, az a **szi **rvára megérdemelné, hogy helyben hagyják. Azt viszont nem értem, mitől támadt ekkora kedvem odaverni valakinek, eddig egészen nyugodtan elvoltam. Ahelyett, hogy tovább fűzném a dolgot, a burgeremre nézek, amiből már alig maradt valami és egy jókora harapásnyival kurtítom meg.

    - Vannak állandó, vissza-visszatérő problémák, de amúgy egészen nyugis - Az én mércémmel mérve legalábbis. Nekem az, ha napjában kétszer szól a jelzés, vagy legyen négyszer, de abból egy fals, vagy valami hülyeségről van szó. Az ilyenek bárkit felhúznának, velem meg különösen rossz lóra tettek.
Aurora mondandójára ellenben felcsillan a szemem, már nem azért, mert végre nyakoncsíphetek valakit, továbbra és többedszeri gondolatra sem látom valószínűségét, bármilyen köze lehetne a jelenleg még háttérbe szorított nyomozásomhoz, azért a viselkedése, a szavai, felkeltik érdeklődésem. Kit akar ennyire elkerülni? Természetes kíváncsiság részemről, elvégre ennyire konkrétan és kétértelműen fogalmazni egyszerre, bárkiben megmozgatna valamit.
Visszafogottan válaszol, hiába akartam többet megtudni, szóval elengedem, fájón, mert biztos vagyok benne, valami extra van a háttérben, de elengedem.
- Hülyén fogalmaztam - elnevetem magam a reakcióján és azon, ahogyan kifigurázza a szóválasztásom.
- A többiekhez nem látok be, itt közöttünk a széthúzás a gyakoribb, nem tudok róla, bárki akarna csoportot toborozni, de annyian vagyunk annyi félék, kétlem, hogy hosszabb távon normális vezetés nélkül működne - Cipőm orrával a homokba fúrok és figyelem, amint a nedves, összetapadt szemek darabokra hullanak. - Mióta volt az a gyilkossági dolog az erdőben, sokan óvatosabbak - elhúzom a szám - Mi nem vagyunk se falka, se koven, se semmi őrültségből összeállt csapat, aztán lesz, ami lesz. - Megrántom a vállam és tovább nézem még néhány pillanatig a lábam, aztán egy hosszabb levegőkifújással átadom a szót Aurorának. Megint az az érzésem, az én szám jár többet, és ez a szófukarság a lány részéről gyanús. Első benyomásra másmilyennek tűnik, mint jobban megfigyelve. Vagy az is lehet, szimplán paranoiás vagyok. Ennyire éheznék valami fordulatos cselekményre? Borzasztóan unatkozom. Magamban nyalogatom nyöszörögve a sebeimet, kifelé egészen összeszedettnek tűnhetek, ebben jó vagyok.
Hány bátyj is lehet ebben a városban? Hm, utcánként minimum húsz, de legyen harminc. Tényleg ilyeneket kombinálok össze? Ennyire elvetemülten nem lehetek. Legszívesebben strucc módjára homokba dugnám a fejem, akkora ökörnek érzem magam, pedig semmit, de semmit nem mondtam ki hangosan mindabból, ami a fejemben jár egyébként. A zavarom oka a kialvatlanság, ide nekem a rozsdás bökőt, hogy csak emiatt lehet. Az utóbbi néhány napban pocsékul alszom, ez mindenre tökéletes magyarázat.
Meglátva a hamburgert a gyomrom úgy kordul meg, mintha az elődjét sose látta volna és egy hálás pillantással, meg egy köszönettel jelzem Aurorának, mennyire örülök, amiért elhozta helyettem. Másnak nem hagytam volna, tulajdonképpen neki sem, csak... túl gyors volt. Ellustultam, muszáj lesz elmennem a terembe valamelyik nap. Felhívhatnám Logant, van-e szabad órája számomra. Hm...
- Elég alacsonyra tetted a lécet - meglepett arccal nézek rá, még épp harapás előtt álltam, mikor a kijelentése elért hozzám. Felnevetek, aztán széles vigyorom csak addig szűnik meg, míg harapok, és megrágva a falatot lenyelem. Ha ennyiért legjobb barátnő titulust nyertem, mit szólna, ha a feljebb lévő popcornost megemlíteném? A sajtos vajas popcornjáért elvenne feleségül.
Megszúrt a Nap, nincs más mentség, esküszöm, az őszi erejével csapott nyakon.
- És mihez akarsz itt kezdeni? Van valami terved? - Visszakanyarodok egy korábbi témához és feldobom, hátha sikerül végre őt is beszédre bírnom, azzal lenne lehetőségem lecsillapítani messze szállt agyam, plusz megismernék egy új lakost, mert van egy olyan érzésem, nem kétnapos látogatásra jött.

    Nem szeretek sokáig egy helyeben toporogni. Ennyi a válaszom. Mi értelme mindig várakozni, meg semmit tenni, utálatos dolog. Pont emiatt állandóan pörgök, amit most Aurora is megtapasztalt, aki még alig kapta kézhez a rendelését, már jöhetett utánam, mert én elindultam visszafelé a vízhez.
- Ha rohannék, azt jobban érzékelnéd - Most még viszonylag visszafogottan lépkedtem, ráérősen, ezek után futásnak látná, ha odatenném magam? Mindegy, nem próbáljuk ki, alkalmazkodom. Így tudunk beszélgetni, és ez jó, kivételesen nem az antiszoc' énem akar felülkerekedni, ami általában munkaidőn túl jellemez.
- A partiőrségnél dolgozom - Hangomban egy egészen kis árnyalatinyi büszkeséggel válaszolok. Kinek ne lenne oda**szós ez a hivatás? Én szeretem, más véleménye nem számít. Nem is nagyon tudom elképzelni magam máshol. Talán a rendőrségnél, de max nagyon B tervnek, inkább összedolgozom velük, mint nekik.
- Úgy kérdezed, mintha konkértan keresnél valakit - gyanakvó hangsúlyom árnyalatnyilag figyel be, nem szeretnék átmenni kihallgatós stílusba, vagy azt éreztetni vele. - Vagy épp valakit nagyon nem.
 Ugyan semmi közöm hozzá, azért mégiscsak érdekel, mert ki tudja, mikor bukkanok olyan informátorra, vagy akárcsak egy morzsára, amit saját hasznomra fordíthatnék. Az illegális vadászat nem időhöz kötött, bármikor felbukkanhatnak, és minden számít, a feltételezéseknek is tartok fenn helyet. Legutóbbi találkozásom ugyan tévútra vezetett, fel nem adom a dolgot, annál kitartóbb vagyok, s folyamatosan figyelemmel kell kísérni a veszélyeztetett fajokat. Nekem ez a "heppem", ahogy a többiek fogalmaznak. Nem vesznek elég komolyan, pedig ha tudnák, amit én...
- Így már kezdem kapizsgálni - Ha történt vele valami ott és nem érzi magát biztonságban, máris értelmet nyer, miért reagált úgy arra, amit mondtam. Szívesen kiderítenék további részleteket, azzal viszont belemásznék a privát dolgaiba, az meg nem az én dolgom. Ez színtiszta kíváncsiság lenne, feldobni az eseménytelen napom, és, ha másmilyen lennék, ráharapnék a lehetőségre. Aligha lehet köze a vadászathoz, ezzel a véleménnyel elengedem az egészet. - Bármiről is van szó, a te dolgod, de annyit elmondhatok, a város viszonylag biztonságos, jól kézben tartjuk több fronton is a dolgokat. - Túlzás volt, erőteljesen az, csak kötelességemnek éreztem biztatónak lenni, ráfért, úgy nézett ki, mint, akinek kell az efféle megerősítés.
- Miért pont Rose Harbor? - egyszerre tesszük fel a magunk kérdését, felnevetek és lepillantok a lábam előtt lévő homokra. - Oké, akkor kezdem én. Vagyunk páran, alakváltók kevesebben, mint boszorkányok például, de egészen csendes a viszony egymással, már amennyit én látok és hallok. Mindig vannak, akik szövetkeznek, megszorongatnak, de ez hol nincs így? A Ley miatt sokan választják a várost, és mindenki, aki nagyot akar, bepróbálkozik. Egyértelműen. - Megvonom a vállam és újabb krumplit dobok be a számba. Kellemesen csípi, pont annyira, hogy ne kívánjak rá üdítőt azonnal, azért én mégis küldök le utána néhány kortynyit. - Te jössz.