Egyáltalán nem lep meg, hogy az egész veszekedésünk kezd átcsapni valami egészen másba. Mintha mindkettőnket beindítaná a düh és a harag, hiszen ahogy Marco szemében is látom felcsillanni a vágyat, úgy valószínűleg az enyémben is feltűnik, de most nem hagyom, hogy ő nyerjen, azt akarom, hogy ő adja fel először. Kissé gonosz módon mindent meg is teszek ennek érdekében. Ajkaink épp csak súrlódása, kezeim finom érintése izmos mellkasán, az, hogy egymáshoz dörgölöm orrainkat, és az arrébb lépés is mind-mind amiatt történt, hogy felhúzzam a férfit, bár ezek hatására már én is alig bírok a véremmel. Megérdemli amiatt, hogy elüldözte azt a kuncsaftot, bár nem is az zavar, hogy pont őt fenyegette meg, hanem hogy már megint bele akar szólni a dolgaimba.
Mikor közli, hogy megőrjítem, én incselkedően elmosolyodom, ebből érzékelheti, hogy pontosan ez volt a célom. Hirtelen mozdul felém, és ragadja meg a karomat, ami - mivel már csak egy sima hosszú ujjú póló van rajtam - némileg fáj, de ahelyett, hogy ez megijesztene, csak olaj vágyaim tüzére. Imádom, mikor elkapja a hév, és nem finomkodik. Ahogy magához húz, hasonlóan hevesen viszonzom a csókját, karjaim automatikusan fonódnak a háta mögé, és azzal a lendülettel körmeim végig is szántják bőrét, hosszú csíkot hagyva rajta. Olyan számomra ez a férfi, mint a drog. Egy ideig bírja az ember nélküle, de nem sokáig, és mikor újra hozzájut, akkor érzékei szinte felrobbannak.
Kérdésére kis híján felnevetek, a kis buta, azt hiszi, hogy eljutnánk a hálószobáig, de ezt belém fojtja ajkainak érintése a nyakamon.  Egy lendülettel ismét megtámasztom kezeimet a mellkasán, de most kicsit sem finomkodva, és lelököm a kanapéra. Csizmámat már a csók közben lerúgtam, most pikkpakk ledobom nadrágomat, és a fölsőmet is, ezek mind a szoba különböző pontjain landolnak, utóbbival egy asztali lámpát is leverek, de most marhára nem érdekel. Immár csak egy fekete, csipkés fehérnemű szettben állok előtte, de azt sem sokáig, mert az ölébe mászok egy újabb szenvedélyes csókért, időnként megharapva ajkait is, nem úgy, hogy nagyon fájjon, de azért érezze. Csókjaim elkalandoznak a nyakán, mellkasán, őrjítő lassúsággal egészen le kockás hasáig, ám ott megállok, mintegy további büntetésként tetteiért, férfiasságát egyelőre kihagyom a buliból, és újra ajkait veszem birtokba, gyengédnek szinte egyáltalán nem nevezhető mozdulattal, épp csak pár pillanatokra engedve el, amíg mindketten egy kis levegőhöz jutunk.  

Igyekszem elnyomni azokat az emlékeket, amik elmémbe tolulnak, amikor berobogok a lakásba. Egy ideig én is itt éltem, sok dolog történt eme falak között akkor is, sőt, azóta is, mert a csiki-csuki kapcsolat, ami köztünk van a szakítás óta, az bizony akár egy szappanoperába is beillene. De nem, nem most van itt a nosztalgia ideje, most épp azzal küzdök, hogy ne fojtsam meg Marco-t. Előszeretettel tekint a tulajdonának, amit én nem igazán tudok tolerálni, olyan ez nekem, mint bikának a vörös posztó. Csak fújtatok és a szememet forgatom arra, hogy kinyírná a csávót, ha rám startolna, bár tisztában vagyok vele, hogy ha nem is ölné meg, de hogy nagyon helyben hagyná az illetőt, az tuti. Férfiak és a féltékenység.
- A saját kuncsaftjaiddal törődj, ne az egyémekkel. Tudok vigyázni magamra, nem szorulok a segítségedre. - továbbra is emelkedett hangvétellel beszélek hozzá, mert dühöm egy cseppet sem tűnt el, és érzem, hogy a másikban is azért megy fel a pumpa. Leül, de én nem hagyom menekülni, odahajolok hozzá nyomatékot adni a szavaimnak. Mivel arcunk alig néhány centire van csak egymástól, látom a felcsillanást a szemében, hogy ő ezt az egész helyzetet kezdi élvezni. Csak rázom a fejem arra, amit mond, nem, nem vagyok a tulajdona, de közelsége miatt érzem, hogy gyengül az ellenállásom, ám egyelőre nem hagyom, hogy ezt észrevegye.
Teszek egy lépést hátra, mikor feltolja magát, majd még néhány lépés, mígnem bele nem ütközik a lábam a kanapéba, amitől egy pillanatra elveszítem az egyensúlyomat, de végül nem esek hátra, sőt, magabiztosan kihúzom magam, és fejemet felemelve nézek Marco szemeibe. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám már szimplán csak azzal, hogy itt magasodik előttem. Légzésem és szívverésem is felgyorsul, ahogy orrom teljesen megtelik férfias illatával.
- Komolyan mondtam... erős és független nő vagyok, fogadd el. - hangom sokkal kevésbé határozott, mint amilyennek szántam, de azért még mindig komolyabban cseng.
Mikor megkérdezi, mit akarok valójában, lassú mosolyra húzódik a szám. Picit lábujjhegyre állok, két kezemet finoman megtámasztom a mellkasán, igyekezve nem törődni azzal, hogy ahogyan bőrünk találkozik, épp csak nem szikrázik a levegő, ajkam pedig szinte súrolja az övét, ahogy a következő szavakat kimondom.
- Azt akarom...hogy ne akarj irányítani! - szinte suttogok, kellő hatásszünetet tartva az első két szó után. Bár dühöm szinte teljesen átcsapott egy hasonlóan erőteljes, ám más jellegű érzelembe, a mérget felváltotta a heves vágy, egyelőre nem engedek neki. Mielőtt elhúzódok, incselkedve dörgölöm hozzá orromat az övéhez, de mindez csak két rövid mozdulat, utána visszatérek teli talpra, majd ha csak nem tartóztat fel, akkor teszek egy lépést jobbra, hogy ne legyek "sarokba szorítva".
- Akkor azt hiszem, hogy ezt megbeszéltük. - fogalmam sincs, honnan jött hirtelen ez az erő, hogy képes voltam nem rávetni magam, hanem arrébb lépni, de gondolatban vállon veregetem magam. Nem engedhettem nyerni, a büszkeségem nem engedte. Szívem továbbra is hevesen ver, én pedig szinte felgyulladok, de hangom hasonlóan nyugodtan cseng, mint ahogy nem sokkal ezelőtt Marco mondta ki ugyanezeket a szavakat. Karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt, és úgy nézek rá a férfira, hogy vajon van-e még hozzáfűzni valója.  

Egy pillanatra elakad a lélegzetem, amikor Marco mindössze egy derekára kötött törölközőben nyit ajtót, barna szemeimet önkéntelenül futtatom végig csodálatosan kidolgozott testén, de aztán dühöm felülkerekedik, és berobogok a lakásba, szememet forgatva csak azon amit mond, majd a fejére olvasok mindent, ami az eszemben van.
- Töröld le azt az önelégült mosolyt a képedről, vagy én fogom! - fenyegetem meg mutatóujjammal, és ha lehet, még idegesebb leszek, ahogy az említett arckifejezéssel csak lazán az ajtófélfának dőlve néz rám. Amikor vaknak és hülyének nevez, elé lépek, és egy nagyot lendítve megkísérlem arcon csapni, és ha nem tartóztat fel, akkor olyat csattan a pofon, hogy öröm hallgatni. Ha nem sikerül, akkor csak dühösen fújtatok, ebből érzékelheti, hogy nem tűröm ezeket a jelzőket.
- Ha mást is akart volna, akkor az meg csak rám tartozik, nem rád! - csattanok fel, bár valószínűleg nemet mondtam volna a csávónak minden egyéb felajánlásra, de pontosan tudom, hogy az ilyen a férfinál olaj a tűzre, engem pedig ez a nyugalom amivel a helyzetet kezeli jelenleg, marhára felbosszant. Fel-alá masírozok, próbálva levezetni az ideget, de egyelőre sikertelen, a következő szavai pedig nem segítenek.
- Dolgozom a műhelyben is, de a taxizást is szeretem, és fogom is csinálni, ha tetszik, ha nem. - szemeim szinte szikrát szórnak. Nem viselem jól, ha irányítani akarnak, de ezt a másik pontosan jól tudja, csak szereti elfelejteni. Vagy csak szimplán ignorálni.
- Nem vagyok a csajod. Ha nem emlékeznél, szakítottunk. - mivel idő közben leült a fotelba, így hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, úgy közlöm vele, hogy a két karfán tenyeremmel megtámasztom magam, arcom pedig alig pár centire van az övétől.
- Dime tu lo sientes!* És hogy többet nem fordul elő. - kérem, sőt utasítom határozottan, továbbra is tartva a közeli szemkontaktust. Közelségétől azonban érzem, hogy magabiztosságom gyengülni kezd, mivel orrom megtelik tusfürdőjének illatától, amit imádok, de igyekszem erőt venni magamon.
- No soy de tu propiedad. **- ismétlem el spanyolul is, hátha így jobban megragad az információ, minden egyes szónak nyomtatékot adva azzal, hogy megbököm jobb kezem mutatójjammal mellkasát. Fel kéne állnom, és arrébb kellene sétálnom, de nem megy. Még mindig nagyon dühös vagyok, de nehezen tudom figyelmen kívül hagyni, hogy amióta csak megismertem, egy különös erő folyamatosan vonz Marco-hoz, és ez nem tompult azzal sem, hogy szakítottunk. Így egyelőre maradok ebben a pozícióban, és olyan magabiztosságot és határozottságot igyekszem sugározni, amivel talán komolyan vesz.

*Kérj bocsánatot!
** Nem vagyok a tulajdonod. 

Majd' felrobbanok a dühtől. Csak kerüljön a kezem közé, biztosan megfojtom Marco-t. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok száguldoznak agyamban, miközben suhanok motorommal Rose Harbor utcáin, el egészen a műhelyig. Ott biztonságba helyezem a bébimet, és mivel a műhely lent már zárva - várható volt, hiszen este 9 is elmúlt már -, feltrappolok Marco lakásába, ahol egyből dörömbölni kezdek az ajtón.
- Nyisd ki azonnal! Azt se érdekel ha éppen a wc-n ülsz, most azonnal nyisd ki! - kiabálok be, egy pillanatra sem véve el kopogó kezem az ajtóról. Az arcom a kinti hidegtől, a motorozástól is kipirult, de a düh is rátesz egy lapáttal. Fekete kabátomban kezd melegem lenni, de most nem foglalkozok vele. Amint kinyílik az ajtó, két kezemmel meglököm Marco-t, majd berobogok a lakásba, becsapva magam után a bejárati ajtót, ami csak úgy rezeg a keretben.
- Te mégis mi a f*szt képzelsz magadról? Megfenyegetsz valakit csak azért, mert szóba állt velem? Nem vagyok a kib*szott tulajdonod, mikor fogod fel? - csak úgy fröcsögöm a szavakat, 160 cm magas, vékony, sportos alkatú lány vagyok, de egy Hulk veszett el bennem időnként. Például most is, de nehezen tolerálom az ilyet. Anno azért is szakítottunk, mert ilyen dominánsan viselkedett.
- Bár semmi közöd hozzá, azért elárulom, hogy egész napi furikázásra akart felbérelni, mert valami rendezvényt szervez, ahol jól jött volna egy taxis segítsége. Azért adtam neki a névjegyemet, erre nemrég felhívott, hogy megfenyegetted, és inkább keres mást. - fortyogok, csoda, hogy nem robbanok fel. Nem bírok egy helyben állni, fel-alá sétálok, közben kabátomat is ledobom magamról, valahol a földön landol, de nem érdekel. Alatta egy bordó hosszú ujjú felső van, lejjebb fekete farmernadrág és magassarkú csizma. Ingerülten nézek a férfira, kíváncsian várom, mit tud felhozni mentségére.