Kaland. Nem Vicky nem lehet kaland, hiszen a barátja. Néha az agyára megy, de akkor is a barátja. Együtt nőttek fel, és szinte egyszerre élték meg a vérfarkasság okozta terheket és előnyöket. Ostoba, ostoba, ostoba, szidta magát Alec fejét hátra csapva, ami koppant a fa törzsén. Vicky haragja teljesen érthető volt, hiszen a Béta csúnyán kihasználta a helyzetet és ezzel a lányt is. Tisztességtelen volt nemcsak vele, de a legjobb barátjával szembe is. A francba… Victor! -, a béta feje újra dübbent a fa törzsén.
- Sajnálom, Vicky! – sóhajtott lemondóan, de többet képtelen volt mondani. Hogyan is mondhatott volna, amikor maga is megvolt zavarodva? Ott voltak a Beccával kapcsolatos emlékei, és most egy másik nő illatát érezte a saját bőrén úgy, mint ahogyan néhány héttel ezelőtt a menyasszonyáét érezte. Olyan volt, mintha megcsalt volna mindent, ami eddig fontos volt számára, ami jelentett valamit.
És Victoria…
- Nem lehetsz kaland – mondta ki az első gondolatát, és tudta, hogy igazat mond. A lány sokkal többet érdemelt annál, minthogy a bétája arra használja, hogy pár óra erejéig megfeledkezzen a saját nyomorúságáról. – Sajnálom – ismételte meg, de meg sem próbálta megakadályozni, hogy a lány dühösen távozzon. Néhány percig még ült a fa alatt, majd felállt és ledobta a maradék ruháját.
Az aznap délután nagy részét farkasként töltötte, és kiélvezte az ösztönök nyújtotta szabadságot és az érzelmek eltompulását. Éppen elég ideje lesz még szembenéznie a történtekkel.
Some people are going to leave, but that's not the end of your story.
Lágyan hunytam le a szememet az első csókhoz majd az azt követő összeshez, miközben minden porcikámat a tiszta, ösztönös vágy hajtotta. Már el is felejtettem, hogy milyen az, ha vérfarkas a partnerem... egy olyasvalaki, akiben szintén ott lakozik a bestia, az ősi vágy. Egyszerűen nem bírtam magammal és ezt ki is mutattam. Lazán csókoltam meg, majd engedve annak a vágynak, ami mindkettőnkből feltört vadabban, érzékien. Halk nyögés hagyta el az ajkaimat, ahogy hozzám ért és megéreztem a férfiasságát. Alec nagyon is komolyan gondolta, érezte... Kit érdekel, hiszen mindketten pontosan ugyanazzal a mélyről jövő vággyal fordultunk egymás felé. - Ez az... - morogtam, ahogy Alec átvette az irányítást. Egyre jobban belelendültem és rohadtul nem zavart, hogy pont Alec a partnerem a játékban, sőt... Ha be kellett volna vallani magamnak, még örültem is neki. Komolyan gondoltam a szexi Bétát, és most, hogy a férfi szabad volt... Victoria! Morrantam magamra, de már nem is volt időm gondolkodni tovább, mert Alec megszabadított a felsőmtől, cserébe nemes egyszerűséggel letéptem róla a pólóját. Az anyag reccsenéssel adta meg magát és ártatlanul vigyorodtam el. Hupsz... Immáron szabad volt az út, a vágytól megvadulva cirógattam a körmeimmel és néhol talán erősebb karmolásnyomot is hagytam magam után. Tetszett a látvány, és az érzés is, amit kiváltottunk egymásból...
Aztán hirtelen végeszakadt minden és leforrázva pislogtam fel. - Mi?! - köszörültem meg a torkomat, ahogy próbáltam megtalálni az emberi hangomat. Annyira hirtelen ért az egész, hogy csak nagyokat pislogva néztem, ahogy az előbb még túlfűtött állapotban lévő Alec úgy távolodik el tőlem, mintha valami gonosz boszorkány lennék. - Baszki! - nyögtem fel és hátradőltem az avarban. - Basszus Alec! - emeltem fel a hangomat, de az önuralmam furcsa mód az enyém volt. Pedig az előbb még nagyon is vadállat módjára akartam a férfit. Tesóm legjobb barátja ide vagy oda... - Hülye az vagy, igen. - bólogattam, miközben ellöktem magamat és először felültem, majd felkeltem a helyemről. Az avar halkan ropogott a lábam alatt, a hajam kócos volt az előzőleg átéltektől és alaposan ki lehetettem pirulva, mert szabályosan égett a pofim. - A tesóm legjobb barátja vagy. Nem adnám magam oda egy kalandért neked... - értem elé végszóra, dühösen. Nem igazán zavart, hogy melltartóban feszítek előtte. Látott már pucéran is, hisz vérfarkasok vagyunk. - Nem fogok veled lelkizni, mert sosem értem meg a helyzetedet. - vontam vállat. - De azt tudom, hogy jó pasi vagy, jól csókolsz és baszki... - morrantam fel, ahogy egy pillanatra felidéztem magam a történéseket. - Cseszd meg, Alec Ward! - villantottam rá a szememet, majd hirtelen dóhösen fordultam el, mert ez az egész beszélgetés egyre zavarba ejtőbbnek tűnt és nagyon úgy éreztem, hogy ezt itt és most be kell fejezni. Felkaptam a felsőmet és a táskámat a földről, aztán sebes léptekkel igyekeztem kimenekülni az erdő és Alec vonzáskörzetéből.
Az illatok mindig is erős szerepet játszottak Alec életében, és nemcsak a vérfarkas léte miatt. Létezésének minden fontos eseményét egy-egy aromához kötötte, amelyek agyának és lelkének más-más szegletét szólították meg.
Pontosan úgy, mint most.
Amikor két vérfarkas együtt van, az ösztönök eleve nagyobb szerepet kapnak a kapcsolatukban, mint az emberi érzések; még ha kétlábú alakjukban találkoztak is, a farkas sokkal dominánsabban vanjelen, mint bármelyik más helyzetben. Az edzés alatt felszabadult energiák, az illatok, a és természet puha neszei… Mind-mind olyan tényezők voltak, amelyek erőteljesebben hívták életre a farkast.
- Szerintem tudnék meglepetéseket okozni számodra – ezt valóban ő mondta volna? Csak távolról hallotta a saját hangját, és mintha kívülről látta volna a kialakult szituációt, amelybe keveredett. Valahol a mellkasa tájékán furcsa érzés kezdet alakot ölteni, amely fájdalmas kondulással jelezte, hogy bármire is készül az távol áll attól, amit ő helyesnek nevez. De aztán hagyta, hogy egy a kondulás – a törött szívének fájdalmas visszhangja – elcsendesedjen.
- Lehet, hogy érdekelne a módszered. Beavatsz? – a hangja ismét jobban emlékeztetett mordulásra, mint valódi beszédre, miközben a farkasa minden szőrszála az égnek meredt az egyre növekvő izgalomtól.
Leszámítva a múltkori fiaskót Emilyvel, hosszú ideje nem fordult elő vele, hogy elvesztette az uralmát a bestia fölött, de most hagyta, hogy józan esze utolsó szikrája az elméje hátsószegletébe kerüljön száműzetésbe. Victoria combja az övének feszült, ahogy a lány egy ügyes mozdulattal fülé került, ő gondolkodás nélkül markolta meg a lány csípőjét, hogy megőrizze a pozíciójában. A vágy dühöngő démonként kell életre benne, és ennek egyértelmű jele feszült az ágyékában. Szóval Vicky így szeret játszani?
Ahogy a lány ajkai közeledtek az övéhez, ösztönösen mozdult előre, hogy felsőtestét megemelve ő maga gyűrje le a távolságot kettőjük között. Ajka mohón tapadt a társáéra, semmi szelídség nem volt ebben a csókban, hiszen nem a szerelem, hanem a puszta vágy szülte. Nem érzelem, csak elemi erő. Nyelve erőszakosan nyomakodott előre és hívta táncba a másikét, miközben két tenyere a lány derekára siklott, eljátszva a felsője szélével. Akarta Vickyt, és nem volt semmi furcsa abban, hogy akarja… Vagy mégis?
Újfent ösztönei kerültek előtérbe, akkor is, amikor megragadva a lányt és úgy mozdult, hogy ismét ő kerüljön felülre, pontosabban Victoria lábai közé, s közben egyetlen pillanatra sem szakadtak el a falkatársáétól. Kevés finomság volt abban a mozdulatban, ahogy lerángatta Vickyről a felsőjét, ahogy abban sem, amikor ajkai végül elszakadva a lányétól végül megtalálta a fülét, hogy beleharaphasson a cimpájába. A fogai végig karistolták a lány nyakának puha bőrét, majd a férfi szája megállapodott a nyakhajlatában, mélyet szippantva alkalmi párja illatából.
Párja…
Victoria Fewer nem volt a párja. A falkatársa volt, a legjobb barátja húga… Az edzőtársa, és a barátja, de nem a párja. Időközben róla is lekerült a pólója, és már azon volt, hogy megszabadítsa Vickyt a melltartójától, és ebbe a mozdulatba merevedett bele. Hirtelen állt le, mint amikor egy régi film szalagja elszakad, és a kép megakad, nem hagyva mást maga mögött, mint a fekete képernyőt. - Ne haragudj…. – kezdte karcos hangon. – Ne haragudj rám…. Elvesztettem a fejem… Ezt nem szabad – nyögte, miközben kiszabadult a groteszk ölelésből. Úgy hátrált el a legközelebbi fáig, mintha attól félne, hogy menten villám csap belé a viselkedése miatt. Meztelen hátát a fatörzsének vetette, és nevetni kezdett, de nem boldog kacajjal. Úgy nevetett, mint ahogyan azok szoktak, akik elvesztettek valami fontosat, és akik már nem emlékeznek rá, hogy hogyan kell szívből nevetni.
- Egy szánalmas hülye vagyok – horkantott a hajába túrva, de közben tekintete visszatért Vickyhez. – Kimondhatod te is – rázta meg a fejét fanyar mosollyal. Bár az előbb még nagyon is vágyat érzett társnője iránt, az a pillanat már elmúlt, vérfarkasként pedig nem volt semmi furcsa abban, ha viszonylag meztelenül látják egymást.
Some people are going to leave, but that's not the end of your story.
Vérfarkasom jólesően morgolódott, ahogy a mozdulatoktól és a másik vérfarkastól megemelkedett az adrenalin-szintem. Nem tudtam leplezni a szemem villogását, pláne nem, mikor Alec még közelebb nyomult. Figyelmeztetően felmorrantam, mikor a keze az arcomra vándorolt és maga felé fordított, de düh helyett csak egy kihívó mosolyt pillanthatott meg. Az ösztöneimnek nagyon is megtetszett a helyzet, de volt annyi jelenlétem, hogy amint engedett egy leheletnyit, kicsusszanjak a kezei közül. Lehet, hogy magas voltam, de hajlékony és fürge. Nem okozott gondot. - Nem, nem, drágám... - incselkedtem vele, mikor a bizalomról hadovált. - Bennem ne bízz, a többi szuka fel sem ér hozzám. - villantottam rá egy magabiztos vigyort. Ebben a pillanatban pont így gondoltam. Bennem megvolt az a magabiztosság, amivel bárkinek nekimentem, rangtól függetlenül. Aztán már támadtam is, de megint csak nem úgy sült el, ahogy terveztem, viszont még mielőtt a földre kerültem volna egy határozott mozdulattal elkaptam a karját és magammal rántottam a földre. Alec illata ismét megcsapott, az eddigi fenevad ösztönök csak még jobban felébredtek bennem. A jelenlegi helyzet is csak táplálta, farkasom felmordulva követelte a cselekvést... - Nahát... a szexi Béta tud ilyen is lenni? - incselkedtem vele, ahogy a vállára simítottam a kezemet. A fenébe is, ez csak engem is jobban beindított. - Tudok egy nagyon jó feszültséglevezető módszert. - nyaltam meg az ajkaim, ahogy halkabbra vettem a hangomat, de még mindig megőrizve azt a kíméletlen vágyat, amit a másik vérfarkas közelsége és egyértelmű vonzódása okozott. Ha engedte, ha nem egy határozott mozdulattal fordult a kocka és Alecet az avarba kényszerítettem úgy, hogy pontosan én kerüljek fölénybe. Vigyorogva pillantottam le rá, vágyakozva végigsimítva vagy inkább karmolva a mellkasát, hogy a nyakánál találkozzon mind két kezem. - Szexi Bétám... -sóhajtottam kissé incselkedve, talán viccelődve is, ahogy hozzáhajoltam, hogy megcsókoljam. Nem igazán érdekelt, hogy ez az egész miként és miért alakult így. A bennem élő bestia ősi ösztönnel vágyott a másikra, és nagyon, nagyon mérges lettem volna, ha most visszatáncol Alec... Fenébe is, ez a pasas mindigis ilyen rohadt vonzó volt?!
Az elmúlt időszak történései fényében nem volt meglepő, hogy Alec, akinek mindig a falka és a farkaslét volt az első – igen, sokszor Becca elé helyezve őket, amit a lány joggal vethetett a szemére -, figyelmetlenné vált. Az anyja kitörése, a menyasszonyával való szakítása, és a szétköltözés túl sok érzelmet váltott ki belőle, amelyeket nem tudott jól kezelni. Talán sokkal inkább az anyám fia vagyok, mintsem az apámé. Az sem sokat segített a dolgokon, hogy Cameronról továbbra sem tudtak semmit, a középső fiút, szinte elnyelte a köd, amely egyszerre volt megnyugtató és nyugtalanító. Nehezére esett bevallani, de Alec aggódott a fiatalabb bátyáért. Legalább anyánkat felhívhatná, összegezte.
De ez a figyelmetlenség nem jelentette azt, hogy megtorlatlanul hagyhatja azt, ha egy falkatestvére szenvtelenkedik vele. Különösen, ha az a falkatestvér Victoria Fewer, akit legalább olyan régóta ismer, mint a fivérét, és akivel szinte együtt cseperedtek fel. Nem volt ennek köze ahhoz, hogy Vicky szuka – a béta haladóbb nézeteket képviselt ebben a kérdésben -, sokkal inkább ahhoz, hogy úgy érezte, nem tiszteli a rangját. Barátként elfogadta volna a seggbe rúgást. de bétaként sosem.
Tekintete színtiszta borostyánsárgában izzott, ahogy a fának préselte a női testet. Talán, ha másról lett volna szó, törékenynek érezte volna a súlya alatt, de Vicky minden porcikáját keménység alkotta. Egy vérfarkas keménysége. Ez pedig feltüzelte az Alec lelkében lakó bestiát, aki nagyobb lendülettel rontott neki a bordaketrecének, mintha megérezte volna a szukát a másik oldalon.
- Nem tennéd… - talán zavarba kellett volna jönnie, hogy Victoria ennyire egyértelműen utal legérzékenyebb testrészére. – Nem tennéd! – ismételte meg, de ösztönös mozdulatként összébb zárta a lábát, hogy a lány térde messzebb kerüljön attól a bizonyos ponttól.
Victoria incselkedett vele, és nem először… Mindig volt önuralma, hogy figyelmen kívül hagyja ezeket a megjegyzéseket, mert volt is oka rá, hogy figyelmen kívül hagyja őket. Most azonban ahogy a két test egymásnak feszült, és kettejük illata összekeveredett, még inkább fellobbantva ezzel az állati oldalának ösztöneit, Alec Ward ajka ádáz mosolyra húzódott.
- Esetleg, ha szépen kéred – mondta, és talán egy árnyalattal közelebb húzódott a lányhoz. – Vagy inkább azt is megmutathatnád, hogy mennyire érzed kényelmesen magad… - a hangja kissé morranás szerűvé vált, ami egyértelmű jele volt, hogy sokkal inkább az ösztön, mintsem a józan ész irányította a mozdulatait. Könyökét elhúzta Vicky torkától, de még mindig nem lazított a szorításon, pusztán tenyere vándorolt a lány nyakáról az arcára, hogy kicsit sem szelíd mozdulattal maga felé fordítsa a tekintetét. A lélegzete felgyorsult. Nem volt igazi a meghátrálása, de arra elég, hogy Vicky kicsússzon a kezei közül, és újra támadásba lendüljön.
- Sose bízz egy szukában! – nevetett fel Alec, egy olyan mondást idézve, amit néhány idősebb vérfarkas előszeretettel mondogatott. A fiatal férfi számított a támadásra, így ha a nő nekirontott, farkasreflexeinek köszönhetően még időben hárított, és egy alattomos mozdulattal ezúttal ő volt az, aki kigáncsolta a másikat… Csak aztán valahogy ő is a földre került, éppen a szuka fölé. – Nem mondom, hogy így terveztem, de azért nem rossz! – vigyorodott el borostyánszemeit megvillogtatva. Talán mégiscsak engednie kéne, hogy Victoria és az ösztönei irányítsanak?
Some people are going to leave, but that's not the end of your story.
Alec farkasa aludt, mint a bunda. Látszott, hogy nem éppen a helyzet magaslatán van. Persze, jelen helyzetben jobbnak láttam volna, hogy beszélje ki magából, de ő jött velem és én meg edzeni akartam, szóval más módszerekhez kellett folyamodni, ha Alec Wardot vissza akartuk hozni az életbe. Lehet, hogy csak Victor legjobb barátja, de aki Victor legjobb barátja az nekem nos... hát a barátom, gondolom. Ez olyan ikerdolog is, hiába is szívjuk egymás vérét Victorral. Automatikusa kötődtem Alec-hez, még ha nagyon sokszor nem is értettünk egyet. De a családjaink ismerik, ismerték egymást, egy suliba IS jártunk és egy városban lakunk, ugyanabban a falkában. Aggódhattam érte. - Oh, talán sértem a becsületed? - kérdeztem szenvtelenül, mikor elkezdett morgolódni a stílusomon. Tudtam én, hogy hol kell huzigálni a farkas bajszát. Nem voltam buta. Végül sikerült elérnem azt, amire számítottam. Alec szeme megvillant és már támadott is. Tudtam, hogy képtelen lennék felfogni az ugrását, de megpróbáltam. Sikertelenül, mert a fatörzs nagyon gyorsan megfogott. Hangosan nyögtem fel az ütéstől, ahogy hirtelen nem kaptam levegőt. Farkasom ösztönösen felmordult és mérget tudtam volna venni rá, hogy a szemem is villog. Nem volt olyan jó önuralmam, mint a testvéremnek vagy épp a Bétának. - Még mindig azt hiszed, hogy ennyitől feladom? - kérdeztem vissza a szemébe nézve. Nem, nem... Victoria Fewer sosem adta meg magát, ha a falhoz vagy jelen esetben egy fához szorították. - Mindenesetre jobban kellene védened magadat. Túl nagy a terpesz, simán tökön rúghatlak. - figyelmeztettem, de nem tettem meg. Ennyire nem voltam alattomos, ráadásul míg a csihi-puhit könnyen kiheveri a vérfarkas, addig hát az ilyesmiket sosem. A padlón lévő önérzetének is fájna valószínűleg... Nem vagyok szívtelen. - Szóval igazán kényelmesen érzem magam a szexi Bétám társaságában, de lennél olyan kedves, hogy elengedsz? - nevettem fel viccelődve. Igen, valóban szexinek tartottam Alecet, no és? Semmi mást nem éreztem, amit nem szabadott volna. Nem a testvérem és amúgy is, nyuszi. Mellettem ilyen pasi sosem maradt volna meg, pláne mert ráadásul egy hősszerelmes és sok évet pazarolt egy emberlányra, aki nos... hát hagyjuk. Becca is jó fej, csak ez el lett cseszve. Ennyi. - Igazán aranyos vagy. - válaszoltam, ha sikerült meggyőznöm és azzal a lendülettel rá is támadtam. Talán pár percre meglepve és így aztán némi időt hagyva magamnak. - De adok egy jó tanácsot. Ne higgy a két szép szememnek. - villogtattam meg őket magabiztosan, ésmert épphogy sikerült Alecet feltüzelni, nem itt fogom abbahagyni az edzést.
Amikor Alec Ward azt mondta Victoria Fewernek, hogy Üss meg, még nem gondolta, hogy a földön fogja végezni. Máskor is estek már ököllel egymásnak, nem törődve a nemi különbségekkel, de a béta még sosem dőlt ki ennyire egyszerűen. Tény, Alec nem figyelt, így Vicky könnyedén bevitt neki egy alattomos ütést, és kirúgta alóla a lábát. Ha az avar akkor keményre van fagyva, akkor a fiatal férfi feje nagyot koppant volna.
- Nem tudom… - az esés következtében a levegő kissé megszorult a vérfarkas tüdejében, így a levegővétele akadozó lett. -…nem tudom… - ismételte meg, még mindig a hátán fekve. – Mióta… Mióta beszélhetsz így… Velem… Fewer – nyögte, miközben térdét behajlítva, szinte egyetlen mozdulattal sikerült talpra állnia, hogy rögtön után a térdébe kapaszkodva próbáljon levegőhöz jutni. Bár amióta Beccával szétköltöztek minden idejét a falkának szentelte, az edzést szörnyen elhanyagolta, ami meglátszott mai szánalmas teljesítményén.
Victoria ugyan szuka volt, de az Alecben lakó vérfarkas mindig örömmel vette fel vele a harcot. Volt valami izgalom a kettejük párharcában, ami legtöbbször felcsigázta a bundásabbik énjét, de most még ő is csak lagymatagon csapkodott odabent. Mindketten a párjukat és a saját hülyeségüket siratták.
Azonban a Fewer lány szavai hamar fellobbantották a bundás haragját.
- Utolsó esélyt? – eresztett meg Alec egy farkasvigyort. – Még csak most kezdek belelendülni – villant fel a borostyánsárga szempár, miközben elrugaszkodott, egyenesen Victoria felé. Ezúttal nem ököllel támadott, hanem a teljes testét belevitte a revansba. Két karjával ragadta meg a szukát, és taszította a legközelebbi fához, minden porcikájával nekifeszülve. Ha nem lettek volna falkatestvérek, és nem ismerik egymást annyira, ez a pozíció könnyen félreérthetővé válhatott volna.
- Még mindig azt mondod, hogy kijöttem a gyakorlatból? – kérdezte. Nem tagadhatta, hogy Vicky a farkasát tüzelte fel a viselkedésével, és hogy ez a válaszcsapás végül ennek a dühnek volt köszönhető. Kissé terpeszben állt, de figyelmetlen volt, így nem fogta fel, hogy Victoria térde vészesen közel van legérzékenyebb testrészéhez.
Some people are going to leave, but that's not the end of your story.
- Ha tovább folytatod az önsajnálatot, szétrúgom a hátsódat és készítek róla videofelvételt is, hogy a falka rajtad röhögjön. - hecceltem Alecet, miközben már a sokadik alkalommal csak alig ötven százalékot volt hajlandó tenni a mai edzésbe. Nem én kértem, hogy jöjjön ki velem, ő volt az, aki önként is majdnem dalolva ajánlkozott, mikor Victornál találtam a bakárcsboltban. Aztán elrángattam magammal az erdőbe, hogy egy kicsit levezessük a dühöt... én inkább csak az energiáimat, ő meg nem tudom mit, de láthatóan nem volt jó passzban Becca miatt. Megértettem és basszus, el is fogadtam, de nem engedhetett ennyire az apátiának. Már majdnem depressziósnak mondtam volna a viselkedését. Ha így halad az anyja sorsára jut... de ezt nem mertem kimondani, az... az még tőlem is kemény lenne. - Szedd össze magad! - tettem le az üvegemet a földre, és megigazítottam a hajamat. Szerettem Alec-kel edzeni, mert ő el tudta felejteni, hogy nő vagyok és ugyanazzal a lendülettel próbált megütni, mintha egyenrangúak lennének. Persze ehhez az is kellett, hogy csak még jobban felhergeljem a farkasát és gátlások nélkül tudjon, vagyis inkább jelen esetben próbáljon megütni. Két támadás között védekeztem, majd alattomos módon bokára mentem és Alec Ward percek alatt a földre került. Túl könnyen. Megint. - Tesó, ha így folytatod, leváltanak. - fenyegettem meg teljesen komolyan. - De ha depizni akarsz, akkor menj vissza az öcsémhez. Én így simán lemondok rólad. Semmi élvezet nincs az edzésben, ha ilyen kis nyuszi vagy. - Szavakban mindig jó voltam, örömmel szúrtam oda, ahova kellett ahhoz, hogy előcsalogassam a farkas igazi énjét: Alecet meg szinte sértegetni kellett ahhoz, hogy magára találjon és most bizony az önérzetét kellett ütni. - Adok egy utolsó esélyt. - léptem hátra, engedvén, hogy felkeljen a földről, ha még ott fetrengett a kora őszi avarban. Csodaszép időnk volt: enyhén meleg, de szellős és a fák egyre színesebbek voltak. Nemsokára beköszönt az igazi ősz, a színek és a bekuckózós, forrócsokis hangulat. Ezt is nagyon tudtam élni, mint minden évszakot.
Kezdőlap
