A sisakvirág sem tartja kordában a farkas pajtást?, villant be a felismerés, mely egyből sebes zakatolásra késztette agytekervényeimet és hümmögve megdörzsöltem államat. Akkor itt nem is a farkassal van probléma, summáztam rövid agyalás után és máris elhomályosította tekintetem a megannyi kérdés és ötlet feltolulása, mely a roppant jelenséggel kapcsolatban lelki szemeim elé tolult. Egyszeriben azt kívántam, hogy az éjszakai seft-sift helyett felderítő és kutató őrjáratba kezdjek, melynek végén diadalittasan és egy elégedett "aha!" felkiáltással megfejtsem Mama Roth problémájának mibenlétét és hogy hősi babérokra törve a helyi vérfarkas kompániát is az ujjam köré csavarjam. Amúgy is silány a közönség a csatornaszagú alvilágban.

- Drámai - ráncoltam össze szemöldökömet valódi együttérzéssel és még mindig borostás államat simogattam, hátha nem csak a szakáll-növekedést, de a gondolkodásomat is serkenti kettő az egyben hatás által - Talán a tüneti kezelés helyett jobb volna a mélybe nézni, hogy mi az, ami ennyire piszkálja az ordast. A sisakvirághoz épp ugyanannyira hozzászokik a szervezet, mint bármilyen ingerhez, inputhoz...

Hangosan gondolkodtam, nem törődve azzal, hogy Vicky-t mennyiben érdekli a spekuláció és mennyire szeretne inkább lényegre törően elvágni az idős asszonytól, kivel mellesleg csak közvetítőn keresztül találkoztam, tehát személyesen sosem volt szerencsém hozzám. Meg kéne lesni, villant át a vakmerő ötlet tudva, hogy a tettek néha egész történeteket és életutakat képesek elmesélni egyetlen elhangzott szó nélkül.

Annyira elmerültem a sisakvirág szubsztanciájának és hatásának elemzésében, hogy észre sem vettem, hogy Vicky távozni készül. Már csak akkor kaptam az ingzsebemhez, mikor az ő kicsiny keze elhúzódott onnan és ujjaim csak sejteni vélték az apró papírost az anyag alatt, majd a következő érintés a mellkasomat érte, de azt is elszalasztottam. Helyette csak egy száz fogas mosolyt villantottam, mint aki sikeres üzletet kötött és barátságosan biccentettem.

- Mintha az előbb még azt mondtad volna, hogy nem tudod eldönteni, hogy örülsz-e - vigyorogtam fültől fülig és még akkor is folytattam a mondandómat, mikor a vérfarkas lány már csak a hátát mutatta nekem és határozott léptekkel megindult a város barátságosabb területei felé - Ilyen ez a női szeszély, sosem tudhatjuk mi szegény, egyszerű férfiak, hogy hol vezettek meg bennünket - incselkedtem szórakozottan, majd újra megérintettem az ingembe csúsztatott papírost és amikor Vicky alakja eltűnt a sötétben, újra bevetettem magam a sikátorok és bajkeverés labirintusába.

Nyílt kíváncsisággal, barátságos arccal figyeltem a lányt, mint bélyeggyűjtő, ki a másik gyűjteményére kíváncsi és épp békés eszmecserét folytatnak a sakkszakkör és a varrótanfolyam közötti szünetben. Nem éreztem fenyegetést Vicky személyében sem üzleteim, sem a saját testi épségem számára. Valósággal magával ragadott az éjszakát egyedül járó vadóc vérfarkaslány alakja, ki mögött ott rejlett számtalan kreált ok és történet, melyek misztikusan megfoghatatlanná és kiismerhetetlenné tették, s egyszeriben fűszeressé és sejtelmessé tették az éjszakát.

- Duncan Roth édesanyja - szaladt fel a szemöldököm cserfesen és habár Vicky hangjából sejthettem, hogy számára az ügy komolyságot követel meg, az összeszaladt szálak mégis inkább mulattattak, mintsem elgondolkodtattak - Tudod a sisakvirág olyan, mint az orvosi marijuana - támaszkodtam meg vállammal a nyirkos házfalon és karjaimat kényelmesen összefontam magam előtt, mint aki kedvenc esti tévéműsorához készülődik a kanapén terpeszkedve - Kis dózisban elveszi az ordas-lomposok kedvét az előbújástól. Az idősebbek között nem ritka a használata, hiszen ki bírna ki egy-egy csonttöréssel járó átváltozást pláne, ha a csont helyett a csípőprotézis törik - magyaráztam kedvesen, minden gúny és ellenségeskedés nélkül - A kedves mamáról nem sokat tudok és így a távolból is tiszteltetem. Az, hogy mérgezi-e magát a mennyiségtől függ, melyet egyszerre magához vesz. Biztos, hogy nem más okokból szeretnék megvonni tőle a gyógyit?

A történet kezdett érdekessé válni és oldalra biccentettem a fejemet.

- Nézd, Vicky - magyaráztam türelmesen és bizalmasan - Nem tudom mit gondolhatsz rólam, de azt biztosan tudom, hogy nem az itteni terep a hazai pálya számodra. Túlságosan... - egy pillanatra eltűnődtem a megfelelő jelzőt keresve - Jólelkű vagy. Törődsz másokkal. És lerí rólad, hogy eszed ágában sincs valami őrült dolog után kutatni az avilág bugyraiban, te mondtad, hogy a kalandok találnak rád. Bármit is hiszel, én nem azért vagyok itt, hogy olyan dolgokat közvetítsek az ügyfeleim számára, amelyekkel kárt tehetnek magukban. Eszem ágában sincs kemény drogokkal üzletelni. Az, hogy ki mire használja fel azt, amihez hozzájut, már a hatáskörömön kívül esik.

Próbáltam olvasni vonásaiban és testbeszédében, miközben olykor lopva hallgatóztam és figyeltem környezetünket. Az utca csendes volt, a környék kihalt. Csahos kutyák mondták a magukét a főúthoz közeli telkeken, miből sejthető volt, hogy nem jártunk messze a civilizált világban. Összébb húztam magamon a dzsekimet és folytattam.

- Nem vagyok sem olyan kicsinyes, sem olyan ördögi, hogy feltételhez kössem más testi-lelki épségét, melyhez minden embernek amúgy is joga van - zártam le a magyarázatot egy barátságos mosollyal - A segítségért nem szokás cserébe várni semmit, különben az már alku, vagy megállapodás. Amennyiben tudod bármivel is igazolni, hogy Roth mama rossz fát tesz a tűzre a sisakvirággal, úgy örömmel veszem ki az egyenletből a hibás tényezőt.

Vicky a környezeti idegenség és a jelenlétemben rejlő ismeretlen ellenére vagy kiválóan blöffölt, s színlelte, hogy ura a helyzetnek és magabiztos lábakon áll, vagy egy olyan rettenthetetlen - ha nem is oroszlán, de farkas - szív lakott benne, ami úgy pumpálta szervezetébe az éltető vért, mi még számomra is okozhatott meglepetést. Elismerően viszonoztam vigyorát, mely egyszerre volt arcomba csapott kesztyű és kihívó mérce és egy tapodtat sem hátrálva vártam, hogy milyen ötletvirág is nyílik majd ki a végigvitt gondolatból.

- Sisakvirágot? - ismételtem meg mosolyogva, mint aki meghallja, hogy a barátja csokoládétortát szeretne sütni a születésnapjára és első hitetlenkedésében visszamondja a csak remélni mert finomság nevét - Miért, akinek lenne az hülye?

Természetesen profit- és kapcsolatorientált bizniszeket építgettem az alvilági birodalomban, melynek kis, de vakmerő szegletét tudhattam a magaménak, ugyanakkor nem feledkeztem el róla, hogy nem árt néhány biztonsági szűrőn lefuttatni a rendszerbe érkező értesítéseket. Imponált a lány szépsége, vakmerősége és rámenőssége, így a játékra vevő módon félig már el is engedtem a kilétéhez fűződő aggodalmaimat és számba vettem, hogy mennyi megrendelésen kívüli extra sisakvirág lapult a dzsekim zsebében.

- Úgy nézek ki , mint akinek van egy ismerőse, aki ilyennel kereskedik? - torzult az arcom tettetett elborzadásba, de a szemem elárulta a ripacskodás mögötti játékoskodást - Tényleg többre kell vinnem, ha azt szeretném, hogy ne csak az ismerőseim vonzatában beszéljenek rólam. Rettenetesen középszerű.

A következő pillanatban egyszerre kaptuk az illat irányába a fejünket, mely hírül adta a társadalom mocskának címzetes tagját, s nevezetesen annak fenyegető sebességű közeledését. Gyakran tűntek el és fel az éjszakában hasonló ismertetőjegyű fazonok. Illatával keveredett az általa elfogyasztott, avagy terjesztett szerek és holmik egyvelege, én pedig magabiztosan kihúztam magam, cseppet sem félve az idegen jöttét, mikor a lány egy vad mozdulattal közelebb rántott magához. Olyan hirtelen és kiszámíthatatlan cselekedet volt, hogy elakadt a lélegzetem, majd mikor újra visszaszereztem, halk nevetés formájában távozott szétnyíló ajkaimon a levegő, s két tenyeremmel egyfajta védelmező ketrecen formálva támasztottam meg tenyereimmel a falat és zártam Vicky-t testem pajzsa és a ház közé.

- Egek! - fojtottam le a hangom hangerejét, mely így csak mély, reszkető dörmögéssé csillapult, viszont a sziporkázó jókedv csak úgy csilingelt belőle - Sisakvirág és élőpajzs... Ritka kombináció!

Kissé hátrébb húzódtam, ahogy a sötét alak elhagyott bennünket és szél alá került, alakja pedig egyre inkább eggyé vált a körülötte kígyózó csatornapára szürke masszájával.

- Ennyi rossz feltételezés után úgy tűnik még van esély arra, hogy a szívem túlélje az éjszakát - válaszoltam Vicky újabb váratlan húzására, mely a dicséret volt, majd gyorsan ellenőriztem, hogy a pasas még mindig távolodóban van, majd ellöktem magam a faltól és a lány vállát megérintve próbáltam az ellenkező irányba terelni.

- Erre! - intettem a fejemmel a biztonságos terep irányába - Keressünk egy barátságosabb környéket!

Tempós léptekkel megindultam a szűk utcán, de pont csak annyira, hogy Vicky tarthassa velem a lépést. A sarkokon mindig ellenőriztem a sötétben settenkedő alakokat és gyanús árnyakat, ha kellett irányt változtattunk és kifinomult érzékeinkre hagyatkozva végül egy paraszthajszállal barátságosabb, fényesebb és forgalmasabb szakaszra értünk. Megálltam a fal mellett és kifújtam a levegőt, de nem a félelem szorítása, pont ellenkezőleg, az izgalom adta adrenalin miatt.

- Most már minden figyelmem a tiéd - vigyorodtam el Vicky-re és széttártam karjaimat, mint aki felkínálja magát - Iszom szavaidat a sisakvirágról és arról, hogy milyen kalandot keresel itt az emberiség mocska között ebben az áldatlan órában.

A megrendelő szőrén szálán eltűnt, de még nem láttam az okot a kétségbeesésre. Az alvilág olyan gombatelep volt, mely magától terjeszkedett, felfalta a közelébe kerülő életet és magát gerjesztve növekedett. Én, az apró fogaskerék a nagy szerkezetben, könnyedén elvegyültem vérprofik és zsebpénzkereső tinédzserek között. Marcónak hála volt szoknya, ami mögé bújhattam és egy-egy becsúszott baki után a kiesett kontakt helyébe új lépett. Ezeknek az embereknek nem volt sok veszteni valójuk, mert nem félték a halált és pontosan azért értettük meg egymást az ordító különbségek ellenére - igen, a legtöbbjük gyalázatosan ostoba volt, én meg... na... én -, mert én sem aggodalmaskodtam túl sokat. Az ezüstsörétes támadó incidense óta kifejezetten derűvel vártam azt a reggelt, mely majd az utolsó lesz.

Az előttem álló szépség azonban sehogy sem illett bele a csatornaszagú, köpetekkel teli alvilági utca idilljébe és megérzéseim azt sejtették, hogy a hölgy nem igazán természetes környezetében mozog. Ezt kitűnően hazudtolta meg vehemenciájával, s kíváncsivá tett, vajon személyisége, vagy csak a farkasába vetett hite az, mely ekkora magabiztossággal ruházza fel.

- Jobb, mint a semmi?! - hördültem fel kétségbeesetten és a szívemhez kaptam, mert szinte érezni véltem a szavak okozta fájdalmat - A kliensemet elijesztheted, de a szívemet kérlek ne törd össze. Abból csak egy van!

Láttam, ahogy kinyílik két nagy szeme és a fogaskerekek működésbe lépnek a fejében, miközben érdeklődve oldalra fordítottam a fejem és elfogadott jobbját barátságos, nem túl erős szorítással viszonoztam.

- Amúgy Leo - arcomon pimasz, szórakozott kifejezés ült és a testemben keringő vér egyszer csak felpezsdült, hiúzom kinyitotta a csipáját és ujjongva gondoltam arra, hogy harminc év száműzés után sikerült jegyet nyernem Csodaországba, hol mindenki "sorstárs" és senki nem hétköznapi alak, hol végre az engem megillető kalandok és ismerősök várnak, s hol egy sima hallgatózó lány is több annál, mint aminek mutatja magát.

- Szerencséd van, mert általában tudok segíteni - szűkült össze a szemem és somolyogva fúrtam tekintetem Vicky-ébe. Lehajoltam a zacskóért, ellenőriztem, hogy a forrasztás nem vált-e szét, majd ajkamat lebiggyesztve visszatettem onnan, ahonnét előkerült, a kabátzsebembe.

- A repertoár múlt héten bővült ki szerelmi tanácsadással, ha a legveszélyesebb drog vonzana, ám kétlem, hogy neked arra szükséged lenne - mutattam a lányra és az ajkamba haraptam, ahogy a hecc egyre jobban pumpálta fel véremet.

- Sajnálom, Frank Úr, de ma este a kanapén kell hagynod fenséges testedet - paskoltam meg a füle botját sem mozgató tacskó fejét, kit láthatóan cseppet sem viselt meg, hogy magára hagyom éjszakára - Hajnalban érkezem. Addigra küldd haza a csajokat. Te kis kujon.

Megigazítottam kék ingem feltűrt ujját, magamra öltöttem egy fekete dzsekit (nem mintha a viselését a meleg, de már kissé hűvösödő augusztusi éjszaka megkövetelte volna) és zártam az apró, eldugott lakás ajtaját. Az utcára lépve nem a barátságos fényekkel hívogató, beszélgető emberekkel körülvett éjszakai szórakozóhelyek felé indultam meg, hanem rögtön beléptem egy párhuzamos utcával beljebb, s a kevésbé kivilágított, elnéptelenedett negyed felé vettem az irányt. A dzsekim belső zsebében bent lapult a leszállítandó áru, melyet még ma este terveztem kézhez juttatni.

Rose Harborban töltött napjaim a seftelést leszámítva igencsak unalmasan teltek. Sokkal unalmasabban, mint azt előre terveztem. Míg először úgy tekintettem a költözésre, mint nagy kalandra, majd szökésre apám elől - ki nem mellesleg Delaware kormányzója lett, tehát a fegyver visszafelé sült el -, addig most valóságos monoton menetelés vált belőle. Üzletkötés, akció, pénzhez jutás. Lakásomban halomban nőtt a készpénz, mellyel Marcóval osztoztunk, de nem volt mire, vagy kivel elköltenem. Frank új nyakörvet kapott. Én meg egy pár olasz bőr cipőt. Al Capone röhögésbe fulladt volna a sírjába, ha látja.

Lendületesen, egy csepp félelem nélkül szeltem a kopogós macskakövet, akrobatikus mozdulatokkal kerülgettem a kutyaürülék és emberhúgy foltjait, s egyenesen a leszállítópont lebegett a szemem előtt. A ma esti kliens ügyét egy nagyobb... nagyobb?! A fickó másik alakja házi patkány volt... Sem metaforikus, sem konkrét értelemben nem állta meg a helyét, ha nagy kutyaként gondoltam rá. Inkább nagy, szőrös patkány. Tehát a praxis ezen részét egy undorító kis patkánytól vettem el, mikor egyik este szerrel kínált valamelyik lebujban. A pasas összecuccolt és porzott az út, mikor elhagyta Rose Harbort. Azóta én terítettem az éjszakai piacon - na, nem halálos nyavalyákkal, csupán az emberi megsemmisülés, halandóság és nyomor érzetét tompító anyaggal, mely ártatlan volt - és semelyik másik alakváltó nem próbálkozott puccsal.

A sarokra érve megtámasztottam hátamat a hideg, terrakotta színű ház falánál, így alakom a félhomályba veszett, s biztos rejtekemből lestem a sárga lámpás sikátorból a szomszéd utcára. Tudtam, hogy pár pillanaton belül meg kellett érkeznie a rossz arcú két ajtós szekrénynek, akivel a ma esti randevúm volt. Szívesen replikáznék azzal, hogy volt már kellemesebb randim... de tulajdonképpen sosem voltam még randevún.

Nem töltöttem tétlenül a percek sokaságát, ugyanis a csatornákból felszökő gőzön keresztül egyszer csak kirajzolódott a férfi alakja, én pedig kihúztam magam és hátra nyúlva megérintettem a dzsekim alatt megbújó ezüsttöltényekkel feltöltött pisztolyt. Nem voltam beszari alak. Viszont Marco a lelkemre kötötte, hogy ne járjak el éjjel a fegyver nélkül. Büszkén kihúztam magam, mint óvodás, kinek a jelmezét legjobbnak szavazzák a farsangon, majd mikor tőlem két lépésre megállt a fickó, jó kedvűen, de fojtott hangon megszólítottam.

- Minden egyes alkalommal reménykedem benne, hogy szebb lesz a pofád, de be kell látnom, hogy sosem fog elérni ez a szerencse - hüvelykujjaimat beakasztottam a nadrágom övbujtatójába és úgy vizslattam az alakot, mint akinek kedvét leli benne.

- Ahová én járok, ott nem mennék sokra a kölyökkutya ábrázattal, tacskó - nevetett fel a kopasz és mély baritonja és megtöltötte a sikátor szűk csatornáját, mintha hegyomlás torlaszolta volna el.

- Tacskó! - szegeztem fel államat a magasba és belenyúltam a dzsekim belső zsebébe - Frank Úr nem lesz lenyűgözve, hogy hozzám hasonlítják... a szokásos...

Már épp átnyújtottam volna a kis csomagot, mikor a könnyed éjszakai szellő egy vérfarkas szagát hozta az orromba.

- Vigyázz! - sziszegtem a fickónak, ki abban a másodpercben sarkon fordult és két óriási ugrással már el is tűnt a homályban, én pedig reflexszerűen elengedtem az árut, mi a földön landolt, s jobb kezemmel máris a szag irányába nyúltam és megragadtam a hallgatózót a ruhájánál fogva, ki szemtelen módon a sarok túloldalán hallgatózott.

- Nini! - engedtem el azonnal, mielőtt túl erősen a falhoz szoríthattam volna a szép arcú, barna lányt, s tenyereimet a magasba tartva egyet hátra léptem - Úgy tűnik valóra vált a múlt heti hullócsillagos kívánságom. Egy igazi randi!

Végigmértem a magas lányt és meleg barátságossággal rámosolyogtam, egészen elfelejtkezve a földre dobott kis zacskóról.

- Nagyon örülök! - nyújtottam a vérfarkas felé tenyeremet üdvözlet gyanánt.