Belemélyesztettem szemem a sötétségbe mi elnyelte a fickó alakját és morogva vettem tudomásul, hogy messze jár már. A levegő az alakváltók jellegzetes szagától volt terhes, mit még a csikorgó téli szél sem tudott eltüntetni. Gondterhelt ábrázattal vizslattam Jetet sérülések és egyéb aggasztó jelek után kutatva. Védekezően felemeltem a kezemet jelezve, hogy nem szándékoztam betörni a személyes szférájába azzal az óvó érintéssel mellyel vállát ragadtam meg, majd hagytam, hogy elhátráljon, ezzel is elfogadva, hogy nincs ínyére felbukkanásom. Hangjából kiéreztem a nem nekem tartogatott indulatot, s habár kérdése ostobán hangzott a körülményeket tekintve, mégis a legnagyobb türelemmel igyekeztem válaszolni.

- Nem csak a régi életem után ácsingózom itt a kikötőben - válaszoltam tiszteletet parancsoló hűvösséggel, mely inkább az éles megjegyzések és keresetlen ellenszenv csillapítására szolgált jelezve, hogy ha már közös ellenségre leltünk, nincs helye a marakodásnak ezen az oldalon.

Igyekeztem nem keresni a bajt az ideérkezésemet követően, de az eltelt hónapok fényében beláttam, hogy jobb szembenézni vele ha már magától rám talált. A kikötő területén kötött csempészalkuk és simlis ügyek nem kerülték el a figyelmemet, de a vezetőség felől kemény ellenállásba ütköztek, mikor panaszt tettem a biztonsági intézkedésekre: például, hogy a térmegfigyelő kamerák rejtélyes módon kikapcsolásra kerültek bizonyos időpontokban és hogy rajtam és néhány megbízható emberemen kívül soha senki nem látott semmit. Sóhajtottam és bakancsom alatt megcsikordult a nedves aszfalt.

- Annyit tudok, hogy nem rose harbori bandáról van szó, de itt túl tudnak adni a húson, amit aztán Kanadába szállítanak néhány ősi eszkimó közösség számára. A bálna és belugahús fogyasztása még mindig szent hagyománynak számít a köreikben - magyaráztam türelmesen és kezemet dzsekim zsebében melengettem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Zielinski fázik, de feleslegesnek találtam felajánlani kabátomat a számára. Csak megsértődött volna rajta.

- Épp ezért olyan nehéz a nyomukra akadni - toldottam meg a vallomást - Ha akarod... megkérdezhetek valakit aki kéz alatt vesz halárut a Szirénben - tétova felajánlás volt, mert pontosan tudtam, hogy a fickó bizalmas kapcsolatunkra alapozva talán még meg is osztana valamilyen titkot a bálnavadászok működéséről. Én pedig igyekeztem... jó lenni. Láthatatlan maradni. Így elhessegettem az igazságtalanság nyomasztó felhőit fejem fölül. Volt elég probléma, mely okot adott a portámon való sepregetéshez.

- Jelentkezem, ha van valami - tettem én is egy lépést hajóm irányába, hiszen Jet nem igényelte a kísérgetést azok után, hogy elűztem a betolakodót a helyszínről. Az arcára volt írva, hogy legszívesebben lerázna.

   @

- Talán félsz? - Hülye lenne hozzá, vagy inkább ezért, elvégre egyetlen mozdulattal le tudna teríteni, míg én a saját célpontommal lassabb haláltusát adhatnék neki, talán túl is élné.
Esküszöm, az őszinte meglepettség, ami átsuhant az arcán, nekem is új volt. Konkrétan szerintem nincs ember a Földön, aki ne lepődne meg termetem láttán, ha hozzáfűzöm, kik közé tartozom. Az elején idegesítő volt, most már simáncsak le**arom.
- Számít? De ha nem teszed el a fegyvert, tök mindegy, ki vagyok, a végén ugyanoda lyukadsz ki. - Szeretem magam abba a hitbe ringatni, enyém a világ és bármit megtehetek, amit csak akarok. Fejben már felpörgetve le is játszottam, ahogy felülkerekedek rajta és tarkójára mérek egy tisztességes ütést a markolattal, majd miután kifeküdt simán csempészre hívom a rendőröket, mindez azonban annyira elérhetetlenül könnyű lett volna. Úgysem lehetne igaz.
Hagytam, hadd szövegeljen, szerettem volna elengedni a fülem mellett, közben mégis figyelemmel kísérni mindent és a kettősség felett útóbbi győzött.
Összerezzentem a váratlan hangra és akaratlanul léptem egy moggondolatlan lépést hátrébb. Az alak kihasználta a helyzetet és nemes egyszerűséggel beleolvadt a sötétbe. Morogva villant a tekintetem egyikükről a másikra, mégis melyiküket vegyem semmibe, és mekkora esélyem lehet arra, a férfi pont ezt használja ki. Ennyire ő sem lehet hülye.
Nem akartam, de el kellett engednem a dolgot, és épp időben csúsztattam vissza a fegyverem az övre akasztott tokjába, mikor Finch Colby teljes valójában megállt előttem. Hogy került ide?
- Semmi bajom, és legnagyobb bánatomra neki se - még egy pillantást vetek a fickó utolsó helyére, ahol még láttam, aztán figyelmem az érkezőre fordítom. - Te hogy kerülsz ide? - finoman lerázom magamról a kezét és hátrébb lépek, ne törjön ki a nyakam teljesen attól, hogy az arcát szeretném látni. Továbbra is vannak fenntartásaim vele szemben. Sokszor kell összedolgoznunk, ettől még ugyanolyan nem jó értelemben vett furcsának találom. Nem adott különösebb okot, egyszerű... megérzés, nevezzük így. Most is akaratlanul méregetem, kérdésére megrántom a vállam.
- Valamelyikünk rosszkor volt rossz helyen - felelem végül tömören összefoglalva a történteket. Az eddig teljesen aktív fókuszom kezdi átjárni a fáradtság, na, meg a hideget is megérzem már, hiába a bakancs talpam alatt kőkeményen ott a jéghideg beton, a kabátom se épp arra lett kitalálva, itt ácsorogjak ki tudja, meddig a szabadég alatt. - A csempészet virágzik errefelé, de gondolom, továbbra sem tudsz semmit az illegális vadászatokról. Nekem meg infó kell, szóval... - ismét megvonom a vállam kissé széttárt karokkal. Nem terveztem belé állni, adtam a szokásos stílusom, ha rosszul érintette, az az ő problémája. Én is nehezményezem, hogy ez az egész tovább húzódik, mint kellene és egyáltalán nem tartom ebben segítőkésznek. Ezt a szemébe is mondanám, ha rákérdezne, de valószínűleg nem fog, tudja a fene.
- Ha nincs valamelyik zsebedben egy bögre forró tea, akkor én most mennék, ha nem bánod. - Arrafelé bökök, amerről jöttem és a kocsit sejtem, de a szaglásom úgyis visszavezetne, ha a tájékozódási képességem csődöt mondana a kimerültségtől. Talán nem is tea kellene, hanem valami erősebb...

- Mi a jó büdös franc volt ez, ha? - kérdeztem mennydörögve ahogy futva Patricia Zielinski mellé értem. Tekintetem azt a sarkot pásztázta ahol a nyurga, fürge fickó vált kámforrá, majd a lány vállát megérintve végigmértem, hogy nem látom-e sérülés nyomait rajta.

Úgy forgott a szél, hogy a két alakváltó illatát egyenesen a Whānau szellőzőjébe csavarta, s álmomból felébredve követtem a diktáló ösztön parancsát, hogy ellenőrizzem a rakpartot.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódó komorsággal a partiőrtől - Mégis mi folyik itt?

   @

 A pasas olyan gyorsan váltott negédes modorból agresszívbe, hiába figyeltem rá, meglepetésként ért. Mi a **sz?
Hátrébb léptem egyet, növelni akartam kettőnk közt a távolságot, mert fogalmam sem volt, mit akar csinálni. Igyekszem észrevétlenül a derekam  felé húzni a kezem, el akarom érni a fegyverem, mert azzal sokkal többre megyek, mint a puszta ökölharccal. Nem vagyok bolond, tisztában vagyok vele, minden edzettség ellene le tudna gyűrni, az egyetlen esélyem a gyorsaságom.
- Fogd be - sziszegem összezárt fogaim közt. Sok mindent lenyelek, de a családomért ölök és nem hagyom, hogy a szájára vegye. Ez gyengeség, tudom, de akkor is bekapcsol a védelmi ösztönöm.
Meglátom a fegyvert az orrom előtt, épp, mikor nekem is sikerül valahogy a sajátomat kezembe venni és a magasságkülönbség miatt is talán, de a hasára célzom vele.
- Hivatalos személyre fogod a fegyvert, tudom, ez kicsit sem érdekel - Mit számít, ki vagyok, ha le akar lőni, megteszi, habár... szerintem nem tenné meg. Átkozottul jól játssza egyszer a bolondot, aztán a keménykedőt és most meg szinte könyörög a szemeivel, hogy húzzam el a csíkot. Megfontolandó, a makacsságom is kezdett jobb belátásra térni, igaz, tarotta magát, ezért is álltam továbbra is ott a helyemen. - Ha akartok, bárhol megtaláltok, nem? Az a baj, hogy saját magadnak mondasz ellent, össze-vissza magyarázol, és a végén még te keménykedsz, hogy mindenki jobban jár, ha kimarad belőle. - Megint cseverészünk, csakhogy már mindkettőnknek a töke ki van vele. - Vedd el a képemből, vagy nem lesz idejük utánam szaglászni, mert téged kell helyrepofozni. - Egyenesen a szemébe nézek, értse, komolyan gondolom, nem csinálom össze magam egy fegyver látványától, és igenis szívesen verném orrba, ha lehetőségem nyílna rá. És nem is habozom megtenni, ha kell, reflexből veszem fel a védekező állást, és rúgok vissza, ha szükséges, nem hagyom, hogy rám ijesszen. Közben azért van az a részem, aki azon agyal, milyen messze van a kocsi, mennyi idő kell hozzá, hogy elérjem és merjek-e akár távolságot alkotva közöttünk bármikor is hátat fordítani neki.

Ez az alak semmire sem jó. Azon kívül, hogy feleslegesen jár a szája, egy fél lépésnyit sem jutottam előrébb, és ebbe egyszerűen nem tudtam belenyugodni. Annyira akartam valamit, bármit, ami előre mozdít. Ez hajtott és éltetett egész este, éjjel, idáig, erre most állok és beszélgetek valamiről, ami már azt se tudom, micsoda.
Fáradtságot éreztem a tagjaimban, hiába tartottam magam, a csalódottság kezdett eluralkodni mindenemen. El**esztem egy egész éjszakát a semmiért.
- Mire készülsz? - éberségem visszatért, a hangja, az arca megváltozott, aztán előkerült a telefonja és ez tehette fel arra a bizonyos i-re a pontot nálam, mert már egészen közel merészkedtem hozzá, távolabb, de mégis közel. Hallani akartam, mit beszél, tehát ki kellett nyitnom a fülem, azt, ami képessé tett hallásom erejét megtöbbszörözni. Kissé oldalra is biccentettem a fejem, hátha ez is segít valamennyit.
Bármiről is legyen szó, tudnom kell. Talán a dumájával elterelte a figyelmem, az egész játék erre ment ki és most erősítést hív? A fickókat vissza a furgonnal? Basszus, ha kattog az agyam és büdös szót nem fogok hallani!
Izzadó tenyerem alig mozdulva beletöröltem a nadrágomba, le sem vettem a férfiról a szemem, nehogy lemaradjak valamiről. A felhúzott íj hozzám képest kinyúlt gumi volt egy bottal.
Gondolom, mivel tudta, hogy hallgatózom, nem nagy hangerővel fogja világgá kürtölni, bármiről is legyen szó. Nehezített körülmények között kellett csillapítanom kíváncsiságom, amit meg sem próbáltam leplezni, ha rám nézett, láthatta, hogy figyelem minden egyes rezdülését, ismét.
- Elmondod, vagy ezt is úgy kell kihúznom belőled? - kérdeztem rá hangosan, amint megszakította a hívást. - Rohadt fáradt vagyok, unom az egészet, ne játszunk tovább. Nincs se időm, se kedvem. - **ssza meg, pár óra és mennem kell dolgozni, ez egy **eszettül **ar nap lesz. Ez is azért juthatott eszembe, mert már gondolkodni és fókuszáli sem ment olyan könnyen, az a rohadt köd le akart csapni az agyamra.
Egyensúlyom egyik lábamról a másikra helyzetem át. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, az eddig szabadon lógó kezeim zsebembe süllyesszem némi melegségért, eddig fel sem tűnt, mennyire átfagytak. Ebből is elegem volt, mindenből, ha őszinte akarok lenni.

  - Úgy gondolod, nem tudom megvédeni magam, amikor kell? - Ez komolyan sértő volt. Persze, nézzen külső alapján gyenge virágszálnak, de ha betörném az orrát megtanulná, nem minden a külső.
Mióta cseverészünk, legalább harmadjára érzem, mennyire szeretném megmutatni neki, hogy komolyan gondolom, amit mondok és nem csak úgy lopni jöttem ide az időmet. Vele ellentétben nekem nem megy ilyen könnyen venni a dolgokat, talán, mert gyakorlottabb nálam, mit számít!
- Isteni szerencse, hogy egymagadban maradtál, ezzel csak egyetérteni tudok - van némi őszinteség a szavaimban. Elvégre, mekkora erőfölényt jelente, ha többedmagával ácsorogna ott, semmi esélyem nem lett volna. Jobban belegondolva, talán el kellett volna egy társ, de kire is bízhatnék egy ilyen ügyet, aki tudom, sosem dobna fel? A letöbben legyintenek a magánakciókra, mint ez a fickó rám.
- A helyi kikötőmester egy félkegyelmű idióta - be kellett volna fognom a szám, de azon úgy buktak ki a szavak, mintha üldöznék őket. A végén túl sok mindent árulok el, többet mint szeretnék, és ezek szépen visszaüthetnek, amire semmi szükség. Bárhogy is csinálja, csavarja a szavakat, ért hozzá. Francba.
Ismét néhány lépéssel csökkentema köztünk lévő távolságot, látni akarom az arcát rendesen, mindenféle árnyékoktól és egyebektől tisztán. Találni akarok rajta egy fogást, bármit, amivel kibillenthetem ebből a hatalmas egyensúlyból, amiben érzi magát.
Összeszűkűlt szemekkel méregetem, gyanús alak, jogosan vagyok bizalmatlan. Elismert egy abszurd, illegális folyamatot, amiben részt vesz, hülye lennék örömömben körbetáncolni, milyen rendes, hogy szóbaállt velem.
- Borzasztó a modorod - megcsóválom a fejem, szemem az égre emelve forgatom. Ha nem regenerálódna ilyen gyorsan, el tudnám képzelni, lennének nyomai, mások mennyire értékelik e tulajdonságát. - Hülyére veszel másokat, előadod a szépen körített szöveged, mert azt hiszed, így sokkal fentebb állsz náluk. - Ismerem az ilyet, de elismerem, ő eddig az, aki a legjobban ért hozzá. - Nem mondod ki, találjam ki, játsszunk "Igaz vagy hamist", vagy mi a francot szeretnél? Ne segíts, rendben, nem érdekel, megtudom máshonnan, amit akarok, de akkor ne dobálj le elém mindenféle burkolt utalásokat, meg mutogass. Ez nem egy ostoba játék. Mondd el, ha tudsz valakit, vagy ne, de ne ködösíts, mert **rvára idegesítő. - Türelem, türelem, ne veszítsd el a fejed. Muszáj rászólnom saját magamra, a lobbanékony természetem annyira szeretett volna utat törni magának. Mit értem volna el vele? Fogalmam sincs, talán semmit, ellenben, ha nem fejezi be, kiderül elég gyorsan.