- Az én kézirásomat esélytelen utánozi - szökik számra a szó azonnal, ahogy Logan elmeséli a sztorit. - Pontosan tudtam, mit csinált Chip, és te, csak a beismeréssel lettem volna ünneprontó ezért hallgattam róla. - Két percen túl tarthatott mire egyáltalán a háromoldalas szöveget átmásolta, az ábra további x óra, mert azzal én is elbíbelődtem egy ideig. Ha ezt elmondom neki, hogy mindvégig tudtam, mi történt, talán jobban értékelnem kellett volna, mit tett értem, az azonban régen volt, még azelőtt, hogy... Észrevétlenül ráztam meg kissé a fejem. Ha elködösödik az emlékektől azzal ártok mindkettőnknek. Vékony jégen lépkedtünk, jelenleg ennyire voltam képes, hogy elkerüljem előídézni ugyanazt a magával sodró haragot, amit szilveszter éjjelén éreztem. Kinyitom a hátsóajtót, óvatosan kibugyolálom a pulóverem rejtekéből és beteszem az ülésre. Szerencsére elég izgalmat kapott a nap hátralévő részére, mert egyenesen a takaró puhaságába iszkol, nincsenek további tervei a szökésre. - Ajánlom neki, tényleg így legyen, mert... - az említett mintha megérezte volna, vörös haját messziről kiszúrtam, amint az autóbeállón siet át, egyelőre az autó helyett a kocsi túloldalára igyekezve. - Mit hagyott bent már megint? - hangom ugyan dohogásba fulladt, korántsem vettem ennyire komolyan. Ha ennyi időt töltesz vele, megtanulod elnézni a fura dolgait, szétszórt figura, ezt dobta a gép. - Köszönöm szépen még egyszer a segítséged... ismét - Chip vonzza Logant, állandóan egymásba botlunk, mikor valami csínytevésre készül és ez elég gyakori mostanában nála. Mintha megkergült volna, alighanem ezt tőlem vette át, szétszórt vagyok az útóbbi időben. - Vigyázz a... kezedre. - A legroszabb szöveget adtam elő, még szerencse, hogy Archie most már valóban felénk tartott. Hátára dobta a hátizsákját, pólóban jött felénk, amit megborzongtam. Egy alakváltó jobban viseli a hideget nálunk, csakhogy ő ízig-vérig boszorkány volt, tudtommal semmilyen speciális képességel, ami indokolná, mennyire nincs hatással rá az időjárás. - Hát veletek meg mi történt? - Archie széles vigyorral lökte oldalba Logant, kinek kezét nyújtotta a szokásos üdvözlésre. Én messzebbről, a kocsinál állva figyeltem a jelenetet. - Borzalmas szagod van, úsztál egyet a szennyvíz csatornában? Pontosabban mindketten. Így akarsz beülni mellém? - Helyesbítek, te ülsz be mellém - kifújtam egy kósza tincset az arcomból - Vége a panaszkodásnak, gyere. - ellöktem magam a kocsitól és megkerülve a vezetőoldali ajtóhoz mentem. Mielőtt beszálltam volna, Loganre néztem. Ráharaptam alsó ajkamra és még arra is elfelejtettem reagálni, mikor Archie sopánkodninkezdett, hogy ő kaját akart venni hazafelé, de elvittem az étvágyát ezzel a szaggal. Ha ráérek majd megsajnálom. Beültem mellé és néhány perc múlva kilavíroztam az út széléről a csendes forgalomba.
Logan & DaricaCoincidence means only a connection that's not seen. Roots meet underground
Bár a legelső reakcióm némi megütközés volt azt illetően, hogy Darica boszorkány, ám erős érzelmeim felé teljesen felülírták a korábbi prekoncepciómat velük kapcsolatban. A hatékony keresési módszerén már viccelődünk is egy kicsit, és bár feltörne ennek hatására némi nosztalgia, igyekszem ezeket elnyomni, ám ezen a lány következő megszólalása nem segít, ellenben mosolyt csal az arcomra.
- Persze, hogy emlékszem. - bólintok, szívemet melengeti az emlék. Nem mindig volt mindig egyszerű dolgom, főleg vizsgaidőszakban, de szerettem annyira, hogy szemet tudtam hunyni afelett, ha esetleg ingerültebb volt, vagy rajtam csattant az ostor.
- Amit szerintem nem tudsz, hogy azt hiszem pont arra a vizsgádra készültél, mikor észrevettem, hogy megrágta az egyik jegyzetedet, amire fel volt rajzolva valami szervről vagy ilyesmiről egy ábra. Miután elaludtál a könyv felett, ráment vagy öt órám mire újra rajzoltam és átmásoltam a kézírásodat, remélve, hogy nem tűnik fel, és nem haragszol meg Chipre. - idézem fel a sztorit egy mosollyal az arcomon. Akkor is kihúztam a pácból a kis fenevadat, bár akkor még nem úgy köszönte meg, hogy szétkarmolta az arcomat. Változnak az idők...
Elnehezült szívvel szállok le a nosztalgiavonatról és térek vissza a jelenbe, miközben visszasétálunk Darica autójához, hogy biztonságba helyezze Chipet. Közeledik a búcsú pillanata, ami ahogy eddig sem, most sem tölt el jó érzéssel, de igyekszem leplezni, hogy csak belülről fájjon, kívülre nem mutatni semmit ebből. A lány nem szól a rövid visszavezető úton, és én is csendben maradok, elvagyok a kis gondolataimmal, ám mikor becsukódik a kocsiajtó, tudom, bármi ami búcsún kívül elhagyná a számat, már csak átlátszó időhúzás lenne.
- Ahogy látom közben megjött az autó, Archie gyaníton perceken belül ideér. Meglesztek addig? - kérdezem, zavartan helyezgetve a testsúlyomat egyik lábamról a másikra, majd az órámra nézek. - Nekem lassan mennem kell, ne rúgjanak még jobban seggbe, mint amekkorát már így is kapok. - némileg feszélyezetten nevetek fel, de nem szeretném, hogy esetleg hibáztassa magát vagy Chipet, így hozzáteszek még egy mondatot. - Félre ne érts, szívesen segítettem, és bármikor ha szükséged lenne rám... kereshetsz. - némileg kétértelmű, de most már nem korrigálom magam.
- Nost, akkor...szia. - köszönök el egy suta intéssel, ha nem mondana mást, majd egy mély levegőt véve (ami hiba volt, mert árad belőlem a kukaszag, de legyen ez a vezeklés része) elszakítom tekintetemet róla, és a bejárat felé indulok.
Kicsit olyan érzésem támad, húzzuk az időt, akarva vagy akaratlanul, de megakadályozás helyett hagyom magam belevonni. Talán kivételesen Loganén kívül más keze is benne van a dologban, otromba dolog lenne tőlem mindig mindenért őt hibáztatni. Ölelgetem tovább Chipet, s közben szeretném megtalálni, hol hagyta el a nyaköervét. Látom lehunyt szemeim előtt a sikátor egy apró részletét, ahool egy kupac szemétnél megcsillan valami. Oké, tehát ott van, de... hol az az ott? - Saját tapasztalatból mondom, arra tényleg nagyon jó - kihallom a hangjából, mennyire könnyedén veszi mindazt, amit az imént végrehajtottam és elsodorja gondolataim a néhány pillanatig tartó nosztalgia. Kevésszer használtam a képességeim előtte, igyekeztem a lehető legtermészetesebb jelenség lenni, mert mégiscsak az a normális, egyedül talán az időnként macska bundáját levedlő familiárisom, akit nehezebb volt rejtegetni, viszont őt megszokta, legalábbis szerintem. Néhány lépést teszek előre, akárcsak mögöttem ő is, mégis én szúrom ki elsőre a csirke mintát az elázott kartonon. - Emlékszel, mikor a neoplasia vizsgámra, amikor úgy döntött elbújik a könyveim közt az asztalon? Órákig kerested, csak... hogy én tudjak tanulni közben. - a végét szinte elmotyogom magam elé nézve. Sok mindent megtett értem, megszámlálhatatlan, mennyiszer segített, milyen türelmes volt velem, a helyzettel, mindennel. Aztán... Fogalmam sincs, honnan eredet, valamiért a lelkem legmélyén kis bűntudat fogott, de hamar emlékeztettem magam, ő volt az, aki ennek az egésznek véget vetett. Kettőnknek. Hosszú időbe telt a feldolgozási folyamatot legalább elkezdeni, a levél óta pedig azon is töprenghetek, vajon, ha az apám tőlem is azt kéri, dobjam el magamtól, akit szeretek, mert a családnak nagyobb szüksége van rám, megtenném? Megtenném ennyire könnyen? Látva a viselkedését, az érzelmeket, amik kiülnek az arcára, ha csak tized másodpercekre is nehezebbnek tűnik elhinni, valóban olyan egyszerű volt ez részéről, mint amilyennek én láttam. Kár, hogy akkora fájdalmat okozott, amit csak úgy jóvá tenni képtelenség. Az is nagy szó, hogy szóba állok vele! Logan megelőzött, felvette a nyakörvet, amit a tenyeremben gyűrtem össze, lekerekített szélei nyomot fognak hagyni a bőrömön, ám inkább, mint ismét keresnem kelljen. Lehet, legközelebb olyasvalaki kezébe kerül, aki rosszra is használhatná. Mágiahasználaton kívül, mert az Chipre lett fókuszálva, más állaton szerintem mindennapi reakciót váltana ki, eddig csak az án famimon kísérleteztem vele. - Hm? - felébredek a kis gondolati eltévelygésből - Persze, tegyük vissza. - bólintok és elindulok az uatóm felé. Egyelőre csendben, mert elfogytak a szavak, maximum keresgélni tudom őket.
Logan & DaricaCoincidence means only a connection that's not seen. Roots meet underground
A rögtönzött mentőakció következtében tuti hogy kések a melóból, főleg hogy egy alapos fürdéssel kell kezdenem a műszakot, de ez jelenleg cseppet sem érdekel. Megfogadtam, hogy soha többet nem helyezek semmit és senkit Darica elé fontossági sorrendben, és ehhez most is tartom magam.
Ahogy régen, most is jó csapatot alkotunk, hamarosan a kis szökevény már gazdája pulcsijába burkolva piheni ki az utóbbi percek izgalmait. - Aha, minden oké. - bólintok kérdésére, és a látványon, ahogy Darica dédelgeti Chipet elmosolyodom.
- Igazán nincs mit. Szívesen tettem. - legyintek egyet, és láthatja rajtam hogy őszintén így gondolom. - Hát igen... Én sem vagyok rózsaillatú, a kollégák lehet a tetőre fognak engem is száműzni. - nevetek fel az elképzelt jelenetre, ami tényleg elég valószínű forgatókönyv.
- Csirke mintás dobo...jaa értem. - csapok a homlokomra, mikor leesik, miért is mondja. Boszorkánypraktikákat vet be, mennyivel egyszerűbb megtalálni így a dolgokat. - Milyen jól jönne ez, amikor az egész lakást feltúrom a kocsikulcsért. - vigyorodom el, miközben tekintetemet ide-oda forgatom, keresve az említett tárgyat, de Darica leli meg előbb.
- Hagyd csak, majd én felveszem. - lépek mellé, foglalkozzon csak Chippel, nekem szabad kézzel egyszerűbb kiszabadítani a nyakörvet. Nem épp gusztusos feladat, de a cél érdekében bármit. - Remélem, most már leszokik az elcsavargásról, viszont ha mégsem... Tudod hogy érsz el. Lassan szakértője leszek a témának. - viccelődök esetlenül, lesöpörve egy cukorpapírt a kabátom ujjáról, de ennek ellenére amúgy tényleg komolyan gondolom, hogy segítek neki bármikor. Bár lehet, nem kér belőle.
- Nem tesszük vissza az autóba? Talán kisebb feltűnést kelt mint itt. - vetem fel, miután kiszúrom, hogy két kamasz a kis sikátor bejáratánál mutogat ránk.
Pillanatok alatt történik minden. Chip kiugrik a kocsiból, egyensen az úttest felé szalad, aztán rémülten fagy le és vált irányt tőlünk messzebb. Csak azt tudtam, bármi áron, meg kell találjam és vissza kell hoznom, mert még egy nap... épp csak visszakaptam őt, ha újra elveszíteném... Elveszítem a kontrollom, a világ kissé megbillen a szemem előtt, jól esik támaszra találni, még ha netán a későbbiekben ezért átkozni is fogom magam. Logan stabilan tart, tölt némi lelkierőt belém, mielőtt elhúzódnék tőle, hogy a magam lábára álljak. - Menjünk - egyezek bele, mellette haladva indulok neki, néha azért átpillantok a túloldalra is, mégsem szúrom ki a konténert, amiben aztán ő felfedezi a szökevényt. Kezem szívemre szorítva, néhány lépéssel mellette termek, benézek a konténerbe, ahonnan egy tökéletesen felismerhető szurikáta néz vissza rám. Később ezen is rágódom, a legfontosabb, valahogy kiszedni onnan. Erre való kísérletem sorra kudarcba fulladnak, az émelyítő bűz is csak ront a helyzeten, de akkor is ki akarom onnan szedni, még ha bele is kell fetrengnek a szemét tengerbe érte. Nézem is, hova állhatnék fel, amivel még jobban hozzáférek, de megszólal Logan és ez kizökkent az állapotomból. - Igen - bólintok is a válaszhoz és visszaejtem kezeim magam mellé, aztán előre nyúlok ismét, ha netán megfogná, biztosan jobban kezelni tudnám a feszültséget, ami a kis testben tombol. - Csak óvatosan, nagyon fél. - mondom, mert látom, amint hátrál és tettre készen agresszív üzemmódra váltana bármelyik pillanatban. Mélyeket lélegzem, le kell nyugodnom, ezzel hathatok rá is, ha megérzi, nálam rendeződnek dolgok, őt is könnyebben becserkészhetjük. Mintha tényleg megrezné, két lábra állva néz fel, ám esélyünk elvész, mikor kettőnk közt szeretne átugrani. Logan szinte a levegőben kapja el, már öleli is magához. Egymásnak ütközünk. Bele kell kapaszkodnom a kuka undorító szélébe, de engem is megfog, ami elsőre meglep, azután kikapom a kezéből Chipet, ezúttam magamhoz szorítva, pulóverem feltekerve körülötte. Kilóg a pólóval eltakart hasam, valamivel fentebb is, de mit számít, mikor újra stabilan a kezemben tarthatom. Szívverését az anyagon át is tökéletesen érzem, szíve bármelyik pillanatban képes lenne kitörni bordái alól, akárcsak az enyém. - Te jól vagy? - pillantok fel Loganre, két kézzel továbbra is a pulóverbe csavart Chipet tartom. Úgy simogtom az anyagot, hogy azon át is érezze, törődöm vele, már biztonságban van, lenyugodhat, innentől elült a veszély. Megköszörülöm a torkom. - Nagyon... szépen köszönöm a segítséged, megint - elkapom a szemem az arcáról, remélem a pírt ami az arcomra kiült betudja a történtek hevességének, másról... ez a hálám, nincs miért túlreagálni. - Uh, mire ez a szag kijön a ruhámból, vagy a bundájából. - Lábujjhelyre ereszkedve a nyakörvet keresem tekintetemmel a konténerben. Semmi. Anélkül elég rendesen meg vagyunk lőve, hiszen oda az álcája. Még egy pillantást vetek Loganre, aztán elfordulva lehunyom a szemem, koncentrálok a keresett tárgyra és motyogok néhány szót az orrom alatt. Leguggolok továbbra is csukott szemmel, majd felállok, teszek néhány lépést az utcafront felé és kinyitom a szemem. - Látsz valahol csirke mintás dobozt? Feldolgozott csirkét. - Meresztgetem a szemem, mindkét oldalt nézem, lépek előrébb egyet, aztán még egyet. Kicsivel előrébb szúrom ki egy kupac tetején a dobozt, egyenesen oda sétálok és leguggolva, legyőzve újra fellángoló undorom kihúzom a felakadt nyakörvet egy akármiből, aminek mibenlétét firtatni felér egy instant rosszulléttel. - Szerencsére egyben van. - jegyzem meg. Felemelem az arcommal egy magasságba, mivel egy kézzel csak így tudom átnézni. - Kihúzta belőle a fejét, valószínűleg felakadt valamiben. - Most felesleges próbálkozás lenne visszaadni rá, egyelőre marad a pulóveremben, a nyakörv meg a kezemben.
Logan & DaricaCoincidence means only a connection that's not seen. Roots meet underground
Már csak a foglalkozásomból kifolyólag is ha valaki bajban van, akkor megyek segíteni, így viszont, hogy Daricáról és Chipről van szó, ha nem tűzoltó lennék, akkor is gondolkodás nélkül indulnék.
Részben szerencsés, hogy egy zsákutcába szaladt be a kis szökevény, mert így körbe tudjuk venni, és az útja blokkolva van. Már csak itt a kupacok között kell megtalálnunk, ám előtte mindenképp szükségét érzem, hogy valamennyire megnyugtassam Daricát.
Kissé meglepődök, amikor nekem dől, de nem húzódok el, sőt párszor végigsimítok a hátán nyugtatásul, a mozdulat olyan természetesen jön, mint a levegővétel vagy a pislogás. Amint egy kicsit sikerül összeszednie magát, elindulunk Chip keresésére, nem érdekelve, mit kell megmozdítani annak érdekében, hogy megtaláljuk a familiárist.
Amikor végül visszapislog ránk a konténerből, első gondolatom, hogy átengedem a gazdájának, hogy magához vegye, de úgy tűnik, Chip valamiért ellenáll. - Megpróbáljam? - kérdezek rápillantva Daricára, aki ha nem mondja, hogy nem, akkor óvatosan Chip felé nyúlok, de vigyázok a hirtelen mozdulatokkal, nehogy megijesszem. Magasságomból kiindulva picit egyszerűbb dolgom van, de azért nem annyira könnyű, mert hátrál az én kezem elől is, csattogtatja a fogát, épp csak vissza tudom húzni, elkerülve egy harapást.
- Na, gyere már, makacs kis jószág... - motyogom az orrom alatt, és az oldalánál már épp meg tudnám fogni, amikor is szökken egyet, célba véve a Darica és köztem lévő kb fél méteres szabad területet. Gyors reflexeimnek köszönhetően szökkenek egyet balra, jobb kézzel pont elkapva Chipet a két karja alatt, és a mellkasomhoz szorítom, ám a lendület egy picit továbbvisz, és kis híján elsodrom Daricát, akinek a derekát bal kézzel kapom el megakadályozva, hogy esetlegesen elessen.
- Ne haragudj, jól vagy? - kérdezem némileg aggódó tekintettel, csak remélni tudom, hogy nem löktem meg nagyon és nem okoztam neki fájdalmat. Érdekes látványt nyújthatunk, ha valaki most ránk nézne Két fiatal, aki koszos ruhában, kukától némileg talán bűzölögve áll egy szemeteskonténer mellett, közöttük eg ficánkoló szurikátával.
Észre sem veszem magam, hogy bár a mentőakció sikeres volt, a kezem továbbra is a lány derekán pihen, a köztünk lévő távolság alig fél lépés, én pedig mint valami bamba kamasz pislogok rá, de aztán ha átveszi Chipet, akkor egy zavart torokköszörülés kíséretében teszek egy lépés hátra, minek következtében nekimegyek a kukának, kis híján hanyatt beleborulva. Jesszus de ciki. Hozhatnám magam ennél kellemetlenebb helyzetbe?
Chip egyszercsak kiugrott a kocsiból és én... képtelen voltam meggátolni benne. Hiába csaptam be azonnal az ajtót, ugrottam érte kis híján orra esve, csak szaladt előre, az autók felé, ami az egyik legrosszabb rémálmom volt. Nincs életem nélküle, számba sem vettem azt az opciót, talán bármi olyan történhet vele, amit egyáltalán nem akarok. Csinált egy hátraarcot, ám ahelyett, hogy hozzám szaladt volna, elinalt egy addig ismeretlen irányba. Ő pánikolt, én pánikoltam, ebből aligha sülhetett ki jó. Míg én csillapodni kezdhetnék, addig ő menni fog tovább, ki tudja merre és mit fog ott tenni nélkülem. Szinte tudatomon túlszárnyalva kiáltottam segítségért ahhoz, aki pontosan tudta, mennyit jelent nekem a szökevény, de bevárás nélkül futottam tovább a hamar felfedezett zsákutcába. Elfúló hangon, ktségbeesetten szólkongattam, benéztem a kukák alá, mögé, bárhova, ahová bejuthattam, mégis eltűnt. - Nincs itt - támaszra volt szükségem, hát Logannek dőltem. A világ kibillent az egyensúlyából szemeim előtt, látásom elhomályosult a könnyektől. - Hol lehet? - Tudtam, most, ha feladom, azzal bebizonyítom, alkalmatlan vagyok, mint boszorkány, mint társ, mint minden, és ilyen opció nincs. A végsőkig elmennék Chipért, hát kihúztam magam és a felvetett ötlet nyomán egymás mellett indultunk el a keresésre. Félretéve undoromat emeltem fel kartonokat, löktem arrébb lábbal kétes állapotú dolgokat, és erősen hittem benne, mindenhez foházkodva, sikerrel járhatunk. Mikor Logan megszólalt, már mellette is teremtem, szinte a másodperc törtrésze alatt. - Ó, hála istennek - sóhajtok fel, és lábujjhegyre ereszkedve, testemmel előre dőlve a makacs familisomért nyúlok. Chip azonban lerúgva magáról a zavaró tényezőt, sértettem áll meg egyhelyben. - Gyere közelebb - kezemmel is intek felé, a ravasz róka... szurikáta azonban továbbra is egyhelyben áll, nagy szemekkel néz rám. - Kérlek. - aulóverem csupa dzsuva, fel sem fogom, hol is turkálok, csak Chipet nézem, akinek valamiért derogál a kezembe bújnia. Még jobban nekidőlök a szemetesnek, ami kerekein gördülve arrébb moccan, épp csak néhány miliméternyi extra távolságot adva nekünk. - Túlságosan bemászott és... makacs. - pillantok a melletem álló Loganre. Mindeközben Chip a lehetőségeit méri fel, látom a szemén. Mégis mit akar ezzel elérni? Pulóverem kenguruzsebében visszajuttatnám a kocsihoz, ott bemászhatna a kedvenc pokrácába, de ellenáll és én tehetetlenül nézem.
Logan & DaricaCoincidence means only a connection that's not seen. Roots meet underground
Mint egy foghúzás, olyan érzés hátat fordítani Daricának és elindulni a bejárat felé, ám amikor a sikkantását hallom, villámgyorsan pördülök a tengelyem körül és mérem fel, mi történt.
Először a lány pánikszerű tekintetén akad meg a szemem, de aztán ahogy végignézek rajta, nem látok sérülést, így követem az ő tekintetét, meg ahogy nekiindul az autók felé, ahol kiszúrom Chipet.
Még mielőtt a kérése elhangzik, én már be is dobom a táskámat a tűzoltóság ajtaján belülre, majd az út felé indulnék, ám a familiárisnak hűlt helye már. Darica a sikátor felé szalad, így irányt változtatok, és nem sokkal utána lépek be a két épület közé, ahol néhány kuka, konténer, meg egy ócska bicikli van. Én is benézek minden alá, még oda is, ahova csak csoda folytán mászhatna be.
- Nyugi, megtaláljuk, nézd ez egy zsákutca, nem juthat messzire, valahol itt van. - fordulok nyugtató hangon a sírás határán álló lány felé, és kezemet a vállára teszem, ezzel is biztosítva, nincs egyedül a bajban, segítek neki, számíthat rám. Ebben a pillanatban nem érzem a múltban történt események árnyékát körözni körülöttünk, most csak az lebeg mindkettőnk szeme előtt, hogy Chipet a lehető leghamarabb előkerítsük. Tényleg valahol itt kell lennie, ez a kis köz a két épület között olyan 15 méter hosszú lehet, és sacc három méter széles, a búvóhelyek lehetősége véges.
- Haladjunk egy vonalban, úgy kisebb eséllyel tud mellettünk elszaladni. - vetem fel, elővéve gyakorlatias énemet. Ha beleegyezik, ha mást vet fel, lassan elindulok, nem keltve nagy zajt, nehogy Chip megijedjen és kicselezzen minket. A harmadik nagy szemeteskonténerbe nézek bele, mikor megpillantom a kis állatot, ám nem épp úgy, ahogy számítottam rá.
- Darica, megtaláltam! Viszont van egy kis baj. - igyekszem nem túlságosan megijeszteni, nem akkora a katasztrófa, viszont ha odalép és ő is belenéz a konténerbe, akkor kiszúrhatja, hogy Chip már nem macska, hanem szuritáka formában pislog vissza ránk, mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogyan egy nejlonzacskó füléből igyekszik a lábát kiszabadítani. Nem látok rajta sérülést, viszont a nyakörvet nem látom, valahol leeshetett róla.
Ráharaptam a számra nehogy mondjak valamit. Chip leginkább azokkal olyan heves, akikkel én is az vagyok. Adrian ártatlan ugyan, Archie-nak is csak a cuccait szedi szét, Logannek viszont... Ő a részem, feleslegesen haragudnék rá, amiért azt csinálta, amit. Persze, csinálhatta volna finomabban is, elvégre Logan megmentette, csakhogy valamiért másképp vélekedett róla. maradt volna a kutyával? Bolond szurikátája... Basszus, ez olyan nehéz! Az, hogy el akartam küldeni féligazság, azt is szerettem volna, ha marad, mert... beszélgettünk, egészen emberi módon, s ez tulajdonképpen jó volt, kellemes érzéssel töltött ek. Kár, hogy az a rossz emlék ott lebegett körülöttünk, ami fájdalommal töltötte meg szívem egy részét. Maradjon távol, de mégsem Hogyan érthetné, mikor nekem is kusza az egész? - Igen, most már bármikor visszaérhetnek - bólintottam. Remélem, tényleg mindjárt itt lesz és megkönnyebbülést hozhat mindkettőnk számára a jelenléte. Archie imád beszélni, állandóan vigyorog, lehetetlen alak, de jó ember és ez a lényeg. Feldobja az embert a hülyeségeivel, remekül megvagyunk. - Te is - csúszik ki a számon reflexből, miközben kezem intésre emelem. Ismét ráharapok a számra. Néhány lépssel a kocsi mellé érek, s ahelyett, hogy átgondolnám, mit teszek, kinyitom a hátsó ajtót a kabátomért. A visszaülés ötletlét elvetem, kényelmetlen lenne úgy várakozni. - Chip! - félig kiáltom, félig sikítom. A bolond macskaféle leugrik a lábam elé és nekiiramodik, az épület helyett át a kocsi alatt az út felé. Az autók közé! A szívem azonnal meglódul, a torkomban dobog miközben hangosan becsapom az ajtót és utána eredek. Látom, ahogy megijed a kocsiktól, behúzza a kéziféket és ismét az út innenső oldala felé veszi az irányt, de még véletlenül se felém, mert akkor lekaphatnám. - Logan, segíts! - fordulok felé, mialattt futva eredek a fami után. Már túl vagyunk azon, hogy szabadulni vágyott, már fél, érzem. Mindkettőnk félelmét magába szívja, ahogyan én is az övét. Elinal előlem két épület közé, be valami kukákkal teli sikátor-szerűségbe, ahová gondolkodás nélkül rohanok utána. Szemelől tévesztem, a nevét mondogatom, de nem látom. Könny csípi a szemem, benézek mindenhova, ahova csak tudok. - Kérlek, gyere elő. Chip, hol vagy?
Logan & DaricaCoincidence means only a connection that's not seen. Roots meet underground
Ha nem felejtem el, majd megkérdezem, hogy viseli, hogy egy törpe-terroristával osztja meg az otthonát, már csak poénból is. Némileg azért irigy vagyok, ebben szívesen cserélnék Archie-val. Nem jutottunk el oda Daricával, hogy együtt éljünk, és szépen erről le is csúsztam. Ne is gondolkodj ilyeneken Logan! Csak magaddal cseszel ki!
Önkéntelenül vigyorodom el, ahogyan elképzelem az elmesélt jelenetet. Hát igen, Chipnek megvan az egyedi stílusa, igazi egyéniség, pont mint a gazdája. Bólintok a Redwine-okra irányuló kérdésre, alapító család tagjaként tisztában vagyunk minden nagyobb koven tagjaival.
- Chip jó arc, én kedvelem, még ha ő kikaparná a szememet akkor is. - tekintetem ismét az autóban tomboló familiárisra siklik, ahogyan ezeket a szavakat kiejtem, szinte fel sem fogva, hogy ez nem csak a fejemben hangzott el, hanem tényleg kimondtam.
Ahogyan visszafordítom a fejemet Daricára, még éppen elcsípem azt a mosolyt, ami az arcára kúszott. Ez az utóbbi pár perc már egészen normális beszélgetésnek is mondható. Ott van a távolság köztünk, de talán már nem két lépés, hanem csak...olyan másfél. Én legalábbis így érzem, és már ennek a kicsinek is örülök, legalábbis egészen a következő mondatáig, ami úgy hat rám, mint egy hidegzuhany. Finom utalás, hogy húzzak innen, értem én, némileg talán bánatosan nézek rá zsebemből előhúzott telefonomra, hogy megnézzem az időt.
- Még van pár perc, a készülődés maximum öt perc, de... - kissé megharapom alsó ajkaimat, és egy nagyot sóhajtok, mielőtt befejezném a mondatot. - értettem a célzást. Nem akarlak zavarni, Archie úgyis hamarosan megjön. - a korábbi jókedélyű hangnem most zavart-keserű-szomorú kombinációt alkot, és hogy zavaromat leplezzem, inkább visszacsúsztatom a mobilomat a kabátomba, és tekintetemmel követem a mozdulatot, mintha nem menne ez vakon is.
Bár előrelépés ez a mostani a legutóbbi találkozásunkhoz képest, a szilveszterihez képest meg pláne, mégis...kicsit minden alkalommal mintha meghalna a lelkem egy része, mikor el kell tőle köszönni. Elmúlik ez a rohadt érzés valaha? Kinyír, hogy nem tudom, mit is gondol rólam, lát-e esélyt arra, hogy esetleg rendbe jönnek közöttünk a dolgok, és már levegőt is veszek, hogy mindezt megkérdezzem, de még időben a nyelvemre harapok, és csak orromon kifújom a levegőt.
- Hát...akkor vigyázzatok magatokra...Szia Darica. - végül csak ennyit sikerül kinyögnöm, és elképesztő energiába telik, hogy ne csináljak magamból idiótát előtte. Sporttáskámat megigazítva a vállamon indulok el a tűzoltóság bejárata felé, de néhány lépés után nem bírom ki, megállok, visszafordulok felé, és ha nem ült még vissza a kocsiba, akkor integetek neki egyet, közben pedig ahogy nézem őt, nem tudok mást tenni, mint mosolyogni egyet. Ha nem tartóztat fel, akkor nagy nehezen leveszem róla a tekintetemet, és folytatom az utamat a bejárat felé, de az ajtóból még egyszer visszanézek rá.
- Csak annyira, hogy egy ideig megint figyelt, zárja az ajtót maga után - Aztán elfelejtette és újabb szeretetcsomagot kapott, már el is felejtettem, akkor épp mit. Chip egészen kreatív tud lenni, ha akar. Ebben állítólag hasonlít rám, talán ha jobban odafigyelnék én is látnám a kettőnk közti párhuzamot, de egyelőre többször tör borsot az én vagy a környezetem orra alá, mint szükséges lenne. El van vadulva, anyukám szerint is, akkor ki merne mást állítani? Ő elég jól ismeri, jobban, mint én. - Az első sokkot megkapta nagyjából azonnal, mert épp támadásra készült, mikor valahogy kibújt a nyakörvből és... - az emlék hatása is elég, hogy kicsit kínosabban érezzem magam - konkrétan begurult elé az asztalon. Mindketten meglepődtek, Chip talált először magára, lekapott egy gombot az ingéről, elég olcsón megúszta. Viszont így legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk egymással. Gondolom, te is tisztában vagy vele, kik a Redwine-ok, ő pedig... hát megismert minket. - Jobb belépőt terveztem, sokkal pozitívabban, talán szerényebbet, Chip elintézte, hogy maradandóbb élmény legyen Adrian számára. - Szerencsém van vele, elsülhetett volna rosszabbul, bár úgy terveztem, csak én megyek, aztán mégsem. Bonyolult. - lehajtom a fejem, a kezeimet nézem, a mutatóujjamon lévő gyűrűt piszkálom, szám apró mosolyra húzódik. Olyan más, beszélgetni Logannel mindig könnyű volt, egészen addig, amíg elromlott az egész. Meg lehet ezt még javítani? Egyáltalán jobb lenne, ha helyre tudnánk hozni? Könnyebb lenne elengedni, ha tudnám. Annyira utálom ezt. - Be kellene menned, el fogsz késni - alsó ajkamra harapok, tekintetem ide-oda jár nagyrészt magam előtt, néha a lábszárára tévedve. Összeszedem a bátorságom, felnézek rá. - Még át is kell öltöznöd... gondolom. - Szeretném, ha elmenne? Fellélegeznék, egyszerre bánnám is, amiért elküldöm. Most jobb a hangulat, mint például legutóbb. Akár maradhatnál is még egy kicsit, rád bízom.
Kezdőlap
