- Váltottunk pár üzenetet, kérdeztem mennyire húzós a nap, milyen műszakra számítsak, és ennek keretében írta meg, hogy nemsokára visszaérnek. - mondjuk tény, hogy írhatott volna Daricának is, ha már ő volt olyan kedves, és eljött érte. Na mindegy, ezt meghagyom nekik, hogy lemeccseljék, én inkább próbálok annyira normálisan viselkedni, mint amennyire egy ilyen helyzetben lehet. Inkább Chipre terelem a szót, az nagyjából semleges téma...talán.

Követem a tekintetét, és én is odanézek amerre a lány, így pont elkapom a zuhanás pillanatát, én sem tudom visszafogni a nevetést, ám ez mosollyá halványul, majd arcom ismét komollyá válik, amikor találkozik a pillantásunk Daricával.

Talán öngyilkos merénylet, de kérdésemmel húzom kicsit az elköszönés pillanatát, és miközben válaszol, vonásai némileg ellágyulnak, mintha pár percre elfelejtené, hogy amúgy utál és haragszik rám. Nem sok, de engem akkor is valahol jó érzéssel tölt el.

- Archie mennyire akadt ki miatta? - kérdezem, próbálva felidézni, hogy láttam-e emiatt morcosnak a srácot, de most nem ugrik be, vagy jól titkolta, vagy aznap pont nem egyszerre voltunk beosztva. Őszinte érdeklődéssel hallgatok mindent, amit Chipről megoszt, és kicsit a munkája is szóba kerül. Vajon merjek ezzel kapcsolatban is beszélgetést kezdeményezni? Mi történhet, legfeljebb elküld melegebb éghajlatra, kezdek hozzászokni.

- Örülök, hogy jól kijössz a főnököddel. Adrian mit szól Chiphez? Tudja, hogy valójában nem macska? - örülök minden információnak, amit hajlandó velem megosztani, bár lehet, hogy túlzott érdeklődésem miatt megint bezárkózik. Attól, hogy elátkoz bosszúból már egyre kevésbé félek, ha meg akarta volna tenni, valószínűleg szilveszter után, vagy a legutóbbi találkozás után megtette volna, de még élek, két lábon járok és nem brekegek meg semmi, szóval ezt a részét talán megúsztam.

Amikor kiderült, hogy Darica ugyanúgy Rose Harbor-ban ütött bázist ahogyan én is, sejtettem ugyan, hogy a város méreteiből adódóan időnként elkerülhetetlen, hogy összefussunk, ám arra nem számítottam, hogy két héten belül másodszorra találkozunk. Az univerzum vagy utál, és ezért nehezíti meg a dolgom, vagy tesztelni akar, vagy nem tudom, de ez már kezd különös lenni.

- Már visszafelé tartanak, dobott egy üzenetet a kocsiból, szóval szerintem 10 percen belül megérkeznek, nem kell már sokáig várnod. - osztom meg vele az információt, amit Archie-ról tudok.

Mikor megbotlik, reflexszerűen mozdulok felé egy lépést, hogy elkapjam ha esetleg elveszítené az egyensúlyát, de talpon marad, így visszalépek korábbi pozíciómba. Kérdésére bólintok.

- Igen, negyed óra múlva kezdődik a műszakom. - próbálok természetesen viselkedni, de ez csak úgy-ahogy jön össze, csevegő hangszínembe vegyül némi zavartság is, és ezen túl sokat nem segít, hogy feltűnően kerüli a szemkontaktust.

Amikor Chip ismét az ablaknak ugrik, már kevésbé kapok szívinfarktust, mint az elsőnél, de azért meglep a mozdulat, és az értetlenség valószínűleg kiül az arcomra is, mert Darica megmagyarázza a dolgot.- Á, akkor nem a személyem ellen irányul a némileg agresszív viselkedés. - félig megkönnyebbült, félig kérdő a hangom, bár ha őszinte akarok lenni, örülök, hogy elválaszt minket egy üveg, mert lehet, hogy szereznék pár további szuvenírt tőle, főleg amilyen hangulatban van.

Darica kérdésére önkéntelenül dugom zsebre a kezeimet, mintha ezzel el tudnám tüntetni a sebeket, amik szinte semmit nem gyógyultak utolsó találkozásunk óta. A hanszínén halványan elmosolyodom, ez a dorgálás már-már hasonlít ahhoz, mint ahogyan anno kommunikáltunk, mikor valamit nem épp úgy csináltam, mint ahogyan azt kérte. - Kímélem én...két vendég között... - az utolsó három szót szinte az orrom alatt motyogom, bár valószínűleg még így is kivehető. Bár tudom, hogy igaza van és tényleg pihentetni kéne, de nem akarom...talán ez is valami vezeklés féle, vagy ilyesmi.

- Chip azóta nem kószált el? - kérdezem, fejemmel a familiáris felé bökve, aki továbbra is tombol az autóban, kicsit azért para. Lehet nem a legbölcsebb a múltkori eset után beszélgetésbe elegyedni, még a végén kicsúszik valami a számon, aminek nem kéne, de közben egy részem nem akarja itt hagyni, és nyerni akar még pár percet a társaságában. Míg ő nem néz rám, én egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetemet, még akkor is, ha minden egyes közömbös vagy negatív megnyilvánulása ostorcsapásként hat rám. Oké, valószínűleg tényleg van bennem némi mazochizmus, amiért ezt csinálom magammal.

A Daricával történt legutóbbi találkozásunk óta ismét a munkába temetkeztem, ezzel nagyjából sikerrel elterelni az agyamat róla, bár azért óvatlan pillanatokban ettől függetlenül ugyanúgy eszembe jut, és olyankor nem mondom, hogy nem piszkosul sz*r érzés.

Viszont muszáj túllendülnöm, az élet nem állhat meg, a tűzoltóságon számítanak rám, örülnek a plusz műszakoknak is amit vállalok így, hogy emberhiány van, ezen kívül minden héten jelentkezik be a meglévő vendégeim mellé egy-egy új ember is, szóval pörög az az üzlet is.

A Chip okozta sebek nagy része egészen meggyógyult, a vékonyabb karmolások után már csak halványrózsaszín csík van de a kézfejemen lévő néhány mélyebb még továbbra sem a legszebb látvány, bár ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon hagyok neki esélyt gyógyulni. Többen járnak bokszolni hozzám, és nem mondhatom neki, hogy bocs de püföld csak a zsákot, mert megkarmolt egy macska. Egyből elmennének máshoz, én pedig nem akarok elveszíteni egy vendéget se, ilyen miatt meg pláne.

Délelőtt volt is két vendégem, abból egy volt boksz, így a seb itt-ott megint felrepedt és vérzett egy kicsit, de lassan hozzászokok a fájdalomhoz. Most délutáni műszakba vagyok beosztva, sőt bevállaltam az éjjeli ügyeletet is. Hogy erre ráhangolódjak, úgy döntök, sétálok a teremtől a tűzoltóságig, közben pedig füllhallgatón keresztül szól a zene a fülembe.

Kezeimet zsebre dugva bandukolok az utcán, már ott vagyok az épület mellett, mikor a perifériámból érzékelem, hogy valami nekiugrik a balomon lévő parkoló autó ablakának, ami még ki is leng. Olyannyira nem számítottam ilyenre, hogy reflexből ugrok egyet jobbra, szépen neki is koccanok a tűzoltóság falának. Chip? Ez komoly? Ha ő itt van, Darica is biztosan erre van, a legutóbbi eset óta szerintem sose téveszti szem elől. Gondolkodom, hogy tovább kéne sétálni, de mazochista énem megállít, és körüljárom az autót, pillanatok alatt meg is találva Daricát a csomagtartónál. Bujkál? Vajon előlem? Nem, biztos nem, csak leejtett valamit és azt keresi.

- Ömm...szia. Minden oké? Archie-t várod? - a fülhallgatómat idő közben kivettem a fülemből, kissé kihallatszik belőle Eminem hangja, de nem zavaró módon. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, továbbra sem tudom eldönteni, jó ötlet volt-e megszólítani, nem kellett-e volna tovább menni, mintha nem vettem volna észre. Tessék, a máskor egyébként tökre laza és magabiztos Logan Kincaide szinte teljesen elveszíti a kontrollt egy nő közelében. Mintha valami idióta kamasz lennék.